COYLE, Caren: Managing technology. E-reading (The Journal of
Academic Librarianship, 34. vol. 2008. 2. no. 160–162. p.) c. írását
Dévai Péter tömörítette

2007-ben két olyan dolog is történt, mely ismét ráirányította a figyelmet az e-olvasásra. Az egyik: megjelent a National Endowment for the Arts (NEA) tanulmánya „Olvasni vagy nem olvasni” (To read or not to read) címmel. A megkérdezettek válaszai alapján egyértelműen csökkent a szakirodalom és a szépirodalom olvasására fordított idő, az egyetemi hallgatók döntően csak a tanulmányaikhoz kapcsolódó irodalmat olvassák, a könyvek komoly vetélytársává vált a televízió, a zene, a házi feladatok számítógépes elkészítése és az e-mailezés. A másik, hogy megjelent az Amazon elektronikus könyvolvasó eszköze, a Kindle. Ez azért figyelemre méltó, mert az eddigi hasonló eszközök nem voltak sikeresek. A Kindle azonban új képernyő-technológiát használ, melyet e-ink-nek neveztek el. Ennek lényege, hogy nem hátsó megvilágítással teszi láthatóvá a szöveget, hanem egy vékony filmet alkalmaz parányi kapszulákkal, melyek fehérről feketére változnak, amint elektronikus mezővel érintkeznek (http://www.eink.com/technology/howitworks.html). Olyan, mintha lenne egy darab papírunk, melyre végtelen sokszor írhatunk, ki is radírozhatjuk a szöveget, és újra írhatunk rá. A papírhoz hasonlóan vékony és rugalmas, viszont bele kell helyezni egy eszközbe, melynek működtetéséhez hardverre és szoftverre van szükség. A rugalmas display lehetővé teszi, hogy visszatérjünk az ősi tekercs formához. A Polymer Vision nevű cég például olyan rugalmas „képernyőt” bocsátott ki, mely kézben tartható eszközzé tekerhető össze, ha pedig látni akarjuk, ki lehet göngyölíteni (http://www.polymervision.com). Az eszköz tehát kisméretű, kézben tartható és könyvoldal-méretűvé is alakítható.
2007 tavaszán, a Sony is piacra dobta a Sony Reader (http://www.sonystyle.com) nevű termékét, mely ugyancsak az e-ink technológián alapul, és ami még kevésbé ismert, hogy a kínai Jinke Hanlin (http://www.jinke.com.cn/Compagesql/English/index.asp) és a holland iRex is kibocsátott egy hasonló eszközt. Az utóbbi neve: Iliad (http://www.irextechnologies.com/products/iliad). A szakmai közvélemény ugyan általában dicséri ezt a technológiát, de egyáltalán nem biztos, hogy ez lesz az egyetlen, mely megnyitja az e-könyv piacot a nagyközönség előtt. Az mindenesetre látható, hogy megoldást kell találni az elektronikus szövegek olvasására. A naponta keletkező elektronikus szövegek mennyisége egészen elképesztő, és ha figyelembe vesszük a Google és a Microsoft törekvéseit, hogy a felsőoktatási könyvtárakkal együttműködve könyvgyűjteményük jelentős részét digitalizálják, akkor egyértelmű a tömegeket kielégítő megoldás szükségessége.
Ha igaz a könyvtártudományok Ranganathan által megfogalmazott első törvénye: „A könyvek azért vannak, hogy használjuk őket”, akkor igen lényeges kérdés, hogy a digitalizált könyveket hogyan fogjuk – egyáltalán fogjuk-e – olvasni? Elég meglepő, hogy a NEA vizsgálatában résztvevők az e-mailezést és az egyéb szakmai szövegek, blogok, levelek, stb. olvasását nem tartják valódi olvasásnak, sőt olyan tevékenységnek gondolják, mely elvonja őket a szépirodalomtól és a szakirodalmi művektől. Bár nyilvánvaló, hogy a kétféle „műfajt” nem lehet összekeverni, de azt a tényt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy sok ember ideje jó részét elektronikus formában megjelenő szövegek cseréjével és olvasásával tölti, amelyek régen csak papíron voltak elérhetők. Egy másik mérlegelni való szempont az e-olvasás technikai fejlesztésében, hogy a legtöbb ember, nem szeret (hagyományos) képernyőn hosszú szöveget olvasni. Azt nem tudjuk biztosan, hogy hol a határ, de valószínű, hogy egy közepes hosszúságú szakcikk már meghaladja ezt a mértéket, egy könyv pedig szinte biztos, hogy túl hosszú ahhoz, hogy monitoron olvassák. A NEA-féle tanulmány szerint az új képernyő-technológiák visszaszorítják az olvasást, az Amazon szerint pedig éppen hogy elősegítik azt. Mindenesetre a szövegek „adathordozója” biztos, hogy befolyásolja, hogy mit és mennyit olvasunk, a digitális technika pedig bizonyára megadja majd a végső lökést, hogy könyvolvasóból e-könyv olvasókká váljunk, ami sokkal kevésbé von el egyeseket a televíziótól és a számítógépes játékoktól.
Ma a tudományos szakkönyvtárakban kétfajta elektronikus könyvet találunk. Az egyik, amelyet a kiadók biztosítanak digitális szövegek formájában, a másik pedig a szkennelés, vagyis a nyomtatott könyvekről készített digitális fénykép, melyek a könyvtári projektekben szerepelnek. Azok az elektronikus könyvek, melyek a fent említett elektronikus olvasó eszközök, vagy az e-könyv olvasó szoftverek (Mobipocket, Microsoft Reader, eReader) számára vannak formatálva, digitális fájlokba rendezett szövegek: fejezetekre vannak osztva, oldalszámokkal rendelkeznek, melyekkel navigálni lehet a szövegen belül. Változtatható a betűméret és a betűtípus is. A valamilyen fotografikus eljárással készült e-könyv tulajdonképpen a könyv oldalainak digitális fényképeiből áll. A digitalizált könyv oldalai PDF-formátumban letölthetők. Egy másik formátum a DjVU (http://www.djvu.org) , mely nagyon hasonlít a PDF-hez, de egy speciális algoritmus jelentősen csökkenti a fájl méretét. A fényképészeti eljárások nem biztosítanak a számítógép-képernyőkön optimális helykihasználást, hiszen a könyveknek a magasságuk általában nagyobb, mint a szélességük, a monitorok pedig többnyire szélesebbek, mint amilyen magasak. A könyvoldalakat általában kicsinyíteni kell, hogy ráférjenek a képernyőre. Részben megoldják ezt a problémát a táblaszámítógépek (Tablet PC-k), melyek képernyője állítható. Egy másik irányt jelentenek a számítógép-képernyőkön történő könyvolvasás természetesebbé tételére az animációs technikák. Ilyen például a British Library „Turning the pages” (Lapozás) elnevezésű programja, mely Adobe Flash technológiát használ. Az olvasó az egér segítségével forgathatja a lapokat és ami a képernyőn történik, az az animáció segítségével nagyon „életszerű”. Hasonló technológiát használ az Internet Archive Flipbook formátumban digitalizált könyvei esetében. Ezek a technikák különösen képek nézegetésére alkalmasak, de a szövegek  elég nehezen olvashatók, minőségük messze elmarad az elektromos tinta, az e-ink által megvalósított színvonaltól.
Az olvasók elektronikus könyvekkel szemben támasztott igényei között sok olyan van, amit a hagyományos könyv esetében megszoktak. Ilyen például az, hogy szeretik tudni, hol tartanak a szövegben. Sokan megszokták azt is, hogy szamárfület csinálnak a könyvbe, vagy jegyzeteket írnak a margóra. Ezt egyébként több alkalmazás lehetővé is teszi (már csak azért is, mert a számítógépen szamárfület csinálni jóval kisebb „bűn”, mint valóságosan). A nyomtatott könyvek használatának talán legfontosabb jellemzője a hordozhatóság. Amikor az e-könyveket ellenzők azt mondják: „Nem szeretek képernyőn olvasni”, ez tulajdonképpen azt jelenti, „Nem akarok az íróasztalomnál ülni és a monitoron lévő szöveget olvasni” Az ember ugyanis általában sokat ül a számítógép előtt és munkája közben különböző szakmai anyagokat, leveleket olvas, vagy saját írásait javítja. Amikor szórakozásból olvasunk, szeretünk kényelmesen ülni, és zavartalanul belemélyedni a könyvbe. Egy elektronikus olvasásra használható eszköztől azt is elvárjuk, hogy legyen könnyű, ne kelljen hozzá semmilyen drót, ne zúgjon, ne melegedjen túl, ne vibráljon a képernyője, a lapozás ne legyen lassú, egyszerűen csak jól működjön. Ha egy e-olvasó bármilyen módon meghibásodik, akkor rendelkezhet bármilyen extrákkal, nem képes versenyezni a papír alapú könyvekkel. Ugyanakkor az sem elég, ha úgy néznek ki, mint a hagyományos könyvek. Egy új technológia nyújtson többet annál, amit felvált. Legyenek például linkek benne szótárakhoz és a webes kereső motorokhoz, esetleg tartalmazzon hangokat és animációt. A legtöbb elektronikus könyv ma még nem több, mint a nyomtatott példány elektronikus változata. A fő probléma az, hogy a cél eddig a nyomtatott könyvek elektronikussá változtatása volt, nem pedig egy új, olvasást megkönnyítő technológia kifejlesztése. Jakob Nielsen, számítógépes guru szerint az elektronikus könyvek készítésekor nem szabad makacsul ragaszkodni az eredeti formájához, kinézetéhez. Az elektronikus szövegnek sokkal dinamikusabbnak kell lennie, kapcsolódniuk kell a kereséshez, a témában közel álló honlapokhoz, egyéb online szolgáltatásokhoz. Tudomásul kell venni, hogy az egyiptomi tekercsek óta szinte változatlanul létező lineáris szövegek korának vége. Az embernek nincs ideje hosszú jelentéseket olvasni. Az információ legyen dinamikus és legyen az olvasó, és ne a szerző kontrollja alatt. Ami a dinamikát illeti, abban teljesen igaza van Nielsennek: különösen, ha ez azt jelenti, hogy linkek segítségével legyen mód az értelmezésre, további információk szerzésére. Ha ezeket kényelmesen tudjuk használni, akkor biztosan könyv-hosszúságú szövegeket is szívesen olvasunk valamilyen elektronikus eszköz segítségével. Az alapvető kérdés tehát az, hogy milyen technológia teszi vonzóvá az elektronikus adathordozókon lévő szövegek olvasását.

A cikk eredetiben a http://www.kcoyle.net/jal_34_2_html címen olvasható.