Az elmúlt esztendő decemberében új kötetekkel jelentkezett a Hatágú Síp Alapítvány. A kiadott művek A könyves szakképzés füzetei sorozat 12–16. füzetként jelentek meg, és a könyves szakmában, a könyvkereskedelemben, az antikvár munkában résztvevő, illetve e tevékenységre készülő diákok, tanulók számára nyújtanak segítséget a társadalomtudomány egyes területei – így a magyar nyelv-és irodalomtudomány, a könyvkultúra, valamint a történelem, vallási irodalom – nélkülözhetetlen forrásainak, szakirodalmának megismeréséhez. A sorozat 13. füzete, melyben Plihál Katalin a térképnyomtatás történetét tárgyalja, CD-ROM-on jelent meg.
A sorozat célját legjobban a több kötetet is jegyző szerző, Pogány György fogalmazta meg: a sorozat „elsősorban a könyvkereskedelmi tanulmányokat folytatók számára készült. […] A források és a szakirodalom bizonyos mértékű ismerete elengedhetetlen a könyv-kereskedelem mindkét nagy szektorában, a szortiment és az antikvár ágazatban dolgozók számára, hiszen a vásárlók a legkülönfélébb igényekkel és elvárásokkal keresik fel a boltokat.”1
A magyar nyelv- és irodalomtudomány
kútfői / Szabó Sándor. – Budapest, : Hatágú Síp Alapítvány, 2008. 109 p. – . (A könyves
-szakképzés füzetei ; 12.)
ISBN 987-963-7615-52-8
Szabó Sándor: A magyar nyelv-és irodalom kútfői
A mű a magyar nyelv és irodalom forrásait és szakirodalmát mutatja be, természetesen a teljesség igénye nélkül. A szerző az előszóban világosan körvonalazza, hogy a kiadvány kiknek készült áttekintést nyújtani, majd meghatározza a tankönyv feladatát, mely szerint „a források és a szakirodalom különböző típusainak a megismertetése, továbbá a kategóriák legismertebb alkotásainak a bemutatása.”2 Szabó Sándor hangsúlyozza, hogy a mű válogatás, s mint ilyen szubjektív: elsősorban a monografikus irodalmat veszi számba, s abból is a magyar nyelv- és irodalom kútfőit, s egyáltalán nem, vagy csak akkor foglalkozik elsősorban a latin nyelvű művekkel, ha azok az előzmények feltérképezése szempontjából megkerülhetetlenek (pl. a szórványok vagy a szövegemlékek ismertetése során.) A tankönyv két nagy egységre tagolódik, a magyar nyelvtudomány és a magyar irodalomtudomány kútfőit külön-külön mutatja be, egyrészt megtartva az egyes egységeken belül az időrendet, tehát a legrégibb emlékektől halad a legújabbak felé, másrészt megkülönbözetve az egyes dokumentumtípusokat is.
A nyelvtudomány kútfőit a következő fejezetekben tárgyalja:
- A magyar nyelvemlékek
- Szótárak
- Frazeológiai gyűjtemények
- Nyelvatlaszok
- Nyelvtanok
- Nyelvtörténeti összefoglalások
- Nyelvtudományi kézikönyvek
- Nyelvtudományi sorozatok
- Nyelvtudományi folyóiratok és mutatóik
Az említettek közül rövidebben foglalkozik – többek között – a nyelvemlékekkel, azok típusaival, valamint a nyelvatlaszokkal, nyelvtanokkal. Ebben a részben két terület van, amely nemcsak terjedelme miatt érdemes a kiemelésre: a szótárak és a nyelvtudományi kézikönyvek. A szerző a szótárak fogalmának ismertetése után rögtön tisztázza, hogy – jelen helyzetben – az egynyelvű szótárak különböző típusait ismerteti, hiszen nyelvészeti szempontból itt ezek a fontosak.
Mind a nyelvemlékek, mind az irodalomtudomány forrásainak ismertetésénél nagyon fontosnak tartom, hogy a tárgyalt fogalom magyarázatával, körülírásával kezdi, s csak ezután veszi számba az ide sorolható dokumentumokat. Pl. „Nyelvemléknek tekintünk minden olyan írásos feljegyzést, tekintet nélkül annak tárgyára és céljára, mely a múlt nyelvi megnyilvánulásait rögzíti. A nyelvtudomány számára értékes anyagot szolgáltathatnak a történettudományi, az irodalomtörténeti, néprajzi stb. feljegyzések is…”3 A fogalom-magyarázat azért is fontos, mert megkönnyíti és egyértelműbbé teszi az elsajátítandó ismeretanyagot a tanuló, befogadó számára.
Az irodalomtudományi források, kútfők ismertetése során a szerző kiemeli, hogy a faktografikus segédleteket két nagy csoportra osztva tárgyalja:
- irodalmi szövegek, szövegkiadások, illetve
- az irodalmi jelenségeket, azok fejlődését, változásait elemző feldolgozások, az irodalomtudományi szakirodalom.4
A feldolgozás szempontja hasonló, mint a nyelvészeti résznél, természetszerűleg itt az irodalomtudományi szakirodalom a legbővebb. Érdekessége a tankönyvnek, hogy bemutat tudományos igényű szövegkiadásokat is, mint pl. a Régi Magyar Költők Tára sorozatot.
Nem hiányzik a kötetből a határon túli magyar irodalom történetének rövid áttekintése sem, bár úgy vélem, itt a szerzőnek komoly mértéktartásra volt szüksége, mind terjedelmi okokból mind a célcsoport tekintetében, így elsősorban az általános műveket veszi fel. Külön fejezet foglalkozik az életrajzi gyűjteményekkel és irodalmi lexikonokkal, bemutatva itt is a magyar és határon túli magyar irodalom kézikönyveit.
A használatban jó segítséget nyújt, hogy lábjegyzetben közli a szereplő szerzők adatait, ezzel is segítve, hogy a használó az adott korban könnyebben elhelyezhesse őket.
Összességében a kötetet tartalmilag szerencsés összeállításnak ítélem, külön erénye, hogy rövidítések jegyzéke és részletes névmutató egészíti ki, mely megkönnyíti a műben való gyors tájékozódást. Talán meggondolandó lett volna egy rövid irodalomjegyzék közlése is, segítve ezzel a használó további tájékozódását.
A könyvkultúra kutatásának kútfői : a könyv-, az írás-, a nyomdászattörténet,
a könyvtártudomány és a könyvkereskedelem szakirodalmi
forrásai / Pogányné Rózsa Gabriella. – Budapest, Hatágú Síp Alapítvány, 2008.
199 p. –. (A könyves szakképzés füzetei ; 14.)
ISBN 978-963-7615-54-2
Pogányné Rózsa Gabriella: A könyvkultúra kutatásának kútfői
Ez a kötet öleli fel a legszélesebb tudományterületet, hisz – mint az alcím is mutatja – foglalkozik a könyv-, írás és nyomdászattörténet, valamint a könyvtártudomány és könyvkereskedelem szakirodalmi forrásaival. A szerző megfogalmazása szerint a kötet célja, hogy bemutassa „a könyv”-höz kötődő ismeretek históriáját, valamint a legfontosabb – elsősorban hazai, de szükséglethez mérten a legnélkülözhetetlenebb külföldi – kútfőit […] Míg az első három terület hangsúlyosan az információk [ ] rögzítésének módszerére, annak történetére fókuszál, az utóbbi két tartalmi egység […] az ismeretek hasznosításának históriáját és a mindenkori jelenben alkalmazott módszereit veszi górcső alá.”5
A kötet hét fejezetet ölel fel, ezek a következők:
- A „könyves” kultúra forráscsoportjai;
- A könyvtörténet szakirodalmi forrásai;
- A nyomdászattörténet kutatásának forrásai;
- Kéziratok és régi nyomtatványok meghatározásának segédletei;
- A könyves kultúra történetének összefoglaló irodalma;
- A könyvkiadás és könyvkereskedelem kutatásának forrásai;
- A könyvtártudomány kutatásának forrásai.
Imponáló, hogy a szerző milyen részletességgel ismerteti az egyes területek kútfőit, segédkönyveit, néha a bőség zavarával küzdve.
Az első fejezet a maga mértéktartó módján összesíti a könyvkultúra tanulmányozásához szükséges legfontosabb forrásokat, míg a második fejezet a következő témákkal foglalkozik:
Írástörténet, latin paleográfia, görög paleográfia és bizantinológia, rovásírás, hazai kódexkatalógusok. Külön érdekessége a kötetnek, hogy a szerző úgy véli, jelen helyzetben foglalkoznia kell a rovásírás kérdéseivel, hisz kultúránknak részévé vált ez a terület, sokan foglalkoznak vele. Ezt figyelembe véve a fejezet anyagához szeretnék fűzni egy apró megjegyzést. Úgy vélem, hogy a latin paleográfia forrásait kissé jobban meg kellett volna válogatni, részben a nyelvi korlátok, részben a hozzáférhetőség nehézségei miatt. Szerencsés lett volna, ha a bőséges latin nyelvű források esetében a szerző megadta volna az egyes címek, források magyar fordítását is a tanulás megkönnyítése érdekében.
Az ismertetett fejezetek közül a legterjedelmesebbek a nyomdászattörténettel, illetve a könyves kultúra történetével foglalkozó részek, melyek tovább tagolódnak.
A nyomdászattörténet forrásait a kezdetektől, a 16. századtól tekinti át. Azonban nem csak a nyomtatott dokumentumokkal foglalkozik, e fejezetben tekinti át a levéltári anyagok és egyéb korabeli feljegyzések forrásait is.
Érdekesnek és jól tagoltnak tartom ezt a részt, ahol természetszerűen jól megfér egymás mellett a külföldi és magyar forrásirodalom, de azt is meg kell jegyeznem, hogy e területen már lényegesen több magyar nyelvű anyag áll rendelkezésre, mint az előző időszakban, az okokra talán felesleges utalnunk.
A kéziratok és régi nyomtatványok meghatározásához szükséges irodalom ismertetésénél kitér a szerző a papírtörténet, a vízjelkatalógusok kutatásához szükséges segédletekre, foglalkozik a helyesírás történetének legfontosabb forrásaival, röviden megemlíti a kéziratok és nyomtatványok keltezésével kapcsolatos kérdéseket, illetve a nyomdászjelvény-gyűjtemények vizsgálatával kapcsolatos irodalmat is.
A könyves kultúra történetével foglalkozó fejezet további alfejezetekre bomlik, s szinte a teljesség igényével kívánja feltérképezni a szakirodalmát. E fejezet nemcsak a tartalomhoz kapcsolódó irodalmat ismerteti, de kitér a könyvművészet legfontosabb területeinek forrásaira is: így foglalkozik a könyvtervezés, a tipográfia, a könyvillusztráció, a kódexfestészet, a nyomtatott grafika kérdéseivel.
Külön fejezetet szentel a sajtótörténet, az olvasáskutatás és a bibliofília forrásainak.
Az olvasáskutatás területén csak a legáltalánosabb irodalmat ismerteti, s bár említi, hogy ide tartozna az olvasás befogadásának vizsgálata is, hiányolom az ahhoz kapcsolódó munkákat, legalább az említés szintjén (elsősorban a legfontosabb olvasásszociológiai, illetve befogadással kapcsolatos publikációkra gondolok.
A könyvkiadás és könyvkereskedelem kutatásának, forrásainak ismertetésekor kitér a szerző a könyvtár mint intézmény definíciójára, majd külön foglalkozik a könyvtár funkciójával, illetve a könyvtárossággal kapcsolatos felfogásokkal, történeti megközelítésben is.
Feltérképezi a könyvkiadás és könyvkereskedelem kutatásához szükséges forrástípusokat és az ezekhez kapcsolódó segédleteket, s külön összegyűjti a cenzúrával kapcsolatos rendelkezéseket is.
A tankönyv utolsó része a könyvtártudomány kutatásával kapcsolatos források ismertetése. Az általános műveken túl bemutatja a nagy könyvtárak (OSZK, FSZEK, Egyetemi Könyvtár stb.) történetéről szóló műveket, s kitér az aktuális sajtótermékek ismertetésére is. Ez a fejezet talán kissé vázlatosnak tűnik, de mint a szerző is utal rá zárszavában, „nem lehet természetesen minden létező hazai és külföldi forrást […] ekkora terjedelmű munkában a teljesség igényével összegyűjteni és bemutatni.”6
Összességében a kötetet a források, illetve a segédletek összegyűjtése és ismertetése tekintetében jónak, mértéktartónak ítélem, úgy vélem, sikeresen tekintette át a felvállalt szakterület irodalmát, segédleteit, kapaszkodót adva ezzel az önálló kutatásokhoz, anyaggyűjtéshez, tájékozódáshoz. A kötet ez esetben is névmutatóval zárul, mely megkönnyíti használatát. Itt is szerencsés lett volna egy rövid irodalomjegyzék közlése, mely lehetővé tenné a további tájékozódást.
A történelem, a vallási irodalom és a Biblia-kiadások kútfői és szakirodalma / Pogány György. – Budapest : Hatágú Síp Alapítvány,
2008. 136 p. – (A könyves szakképzés füzetei ; 15.)
ISBN 978-963-7615-53-5
Pogány György: A történelem, a vallási irodalom és a Biblia-kiadások kútfôi és szakirodalma
E kötet ismeretanyaga az általános műveltség része, elsajátítása tehát fontos és szükséges.
A kiadvány szerkezetileg két részre bontható:
- Történeti forráskiadványok, történeti szakirodalom
- Egyházi-vallási irodalom és Biblia-kiadások
A két egység közül az első a terjedelmesebb. E részben a történettudomány tárgya és fogalma, valamint a történeti forrás fogalmának ismertetése, meghatározása után rendszerezi az írásos forrásokat, de külön foglalkozik a történeti segédtudományok és forráskritika kérdéseivel is. Külön alfejezetben tekinti át a forrásgyűjtés, a forráskiadás és a történetírás kezdeteit Magyarországon a 16. és 17. században. Az egyes dokumentumok címét természetesen eredetiben adja meg, de szerencsésnek tarom, hogy zárójeles formában szerepelteti ezek magyar fordítását is. Ez komoly segítséget jelent a tanulásban, különösen akkor, ha valaki viszonylag szerény nyelvismerettel rendelkezik, legyen szó latin vagy német nyelvről.
Ahogy szisztematikusabbá vált a történetírás a 18. századtól, úgy tükröződik ez ebben a munkában is. Több fejezetet szentel a magyar történettudomány és forráskiadás fejlődésének, ehhez a magyar történelem legfontosabb eseményei, illetve fejlődési vonalai adják meg a határokat. Ezek a fejezetek a következők:
- Történettudomány és forráskiadás a kiegyezésig
- Történettudomány és forráskiadás a dualizmus korában
- A két világháború között
- Történettudomány és forráskiadás 1945 után.
Ehhez a részhez még két alfejezet kapcsolódik, egyrészt az 1945 utáni, illetve a rendszerváltozás utáni szakirodalmat taglalja, míg a másik rész a történettudomány legfontosabb segédkönyveit térképezi fel.
A szerző természetesen nem törekedett, de nem is törekedhetett teljességre, ugyanakkor
felvette a legfontosabb forrásokat, amelyeket a megjelölt cél érdekében meg kell ismerniük a könyves szakma művelőinek.
A kötet második része az egyházi irodalom és Biblia irodalomforrásait és szakirodalmát veszi számba. Mielőtt azonban erre rátérne a szerző, röviden ismerteti az egyházi-vallási irodalom jellemzőit és műfajait. Pontosan meghúzza a vallási irodalom tematikai határait, eszerint „mindig a keresztény, közelebbről a magyarországi (és erdélyi) történelemben és művelődésben meghatározó szerepet betöltő felekezetekhez (római katolikus, református, evangélikus, unitárius) kapcsolódó műfajokról lesz szó. Célunk a magyarországi könyves és gyűjtői gyakorlat megismertetése.”7 Nem tér ki a szerző azon keresztény felekezetek műfajainak és műveinek ismertetésére, melyek már a trianoni döntése előtt jelen voltak Magyarországon, mint ahogy nem foglalkozik az Ószövetséghez kacsolódó zsidó-teológiai irodalommal sem. A források áttekintését kétségtelenül a Bibliához érdemes csoportosítani, így természetesen számba veszi azt a fejlődési-változási vonulatot, amelyen a Biblia végigment az évszázadok folyamán, külön figyelmet szentelve a magyar nyelvű fordításoknak, külön kitérve a katolikus és protestáns felekezeti tevékenységre. E fejezet legmeghatározóbb részei:
- a 17. századi magyar bibliafordítások megjelenése
- a 18. századi bibliakiadások és 19–20. századi revíziók.
Külön fejezetben tárgyalja a Biblia tanulmányozásának segédkönyveit, az indirekt és a direkt tájékoztatási eszközöket is.
Bár az adott kötet is meglehetősen sok címet és adatot tartalmaz, mégis könnyebb a befogadása, mert jó és élvezetes stílusban íródott, ugyanakkor a közölt információk egy része – természetszerűleg – talán nem ismeretlen a befogadó számára. A kötetet ez esetben is alapos névmutató egészíti ki, megkönnyítve ezzel is a tájékozódást.
A térképnyomtatás művészete a kezdetektől a 19. század végéig. [elektronikus dok.] / Plihál Katalin.– Budapest : Hatágú Síp Alapítvány, 2008. 1 CD-ROM. – (A könyves szakképzés füzetei
; 13.)
ISBN 978-963-7615-55-9
Plihál Katalin: A térképnyomtatás mûvészete a kezdetektől a 19. sz. végéig
A kiadvány a grafikai illusztrációk jobb használhatósága érdekében CD-ROM-on jelent meg. Témája a térképnyomtatás áttekintése a kezdetektől a 19. század végéig. Tartalmát tekintve a következő fejezetekre tagolódik:
- Beköszöntő
- A térképi ábrázolás kérdése
- Nyomtatási eljárások
- Fontosabb magyarországi nyomdák, amelyek térképeket is nyomtattak
- A legfontosabb kézikönyvek és adattárak jegyzéke
A CD Klinghammer István bevezetőjével (beköszöntőjével) jelent meg.
Szerinte a szerző „munkája több mint sokszorosítási technológiák leírása. A bemutatott példákon keresztül az egykori officinákban (műhelyekben) nyomtatott térképek mögött megjelenik a kézműves metszők és nyomdászok iparművészetig terjedő gondossága. […]
Az egykori metsző és nyomdász törekvése a művészi eredményre, esztétikai élmény nyújtására, harmónia elérésére. A régi térképek a műkereskedés tárgyát képezik.”8
Mint említettük, a mű négy nagy fejezetre tagolódik, ezek közül az első A térképi ábrázolás kérdése. Ebben a fejezetben a szerző a művészi alkotás és a térkép fogalma közötti különbséget világítja meg: „Míg a művész elképzeléseinek tág teret engedve alkothat, addig a térképészt köti ismeretanyagának koordinátarendszerben való elhelyezése, az ábrázolt jelenségeknek és tárgyaknak egymás közötti kapcsolata, értéke, és azoknak a méretarányhoz és a generalizáláshoz kötött mértéke.”9 A térkép fogalmát szintén Klinghammer István határozza meg: „ A térkép csak attól a pillanattól kezdve hasznos, amikor az olvasó az ábrázolt területet saját földrajzi tudatképében el tudja helyezni.”10
A második fejezetben a nyomtatási eljárásokat ismerteti a szerző azok technikai jellemzőivel és a kapcsolódó példákkal együtt a 15. századtól kezdődően. Részletesen bemutatja a különféle nyomdai eljárásokat, a magas-, a mély- és síknyomást, sőt kitér a festékek készítésének technikájára is. „Az egyedi nyomtatástól a tömegtermelésig” című részben a tömegtermelés kialakulását tárgyalja, mely a 19. századra bontakozik ki. A fejezetben részletes áttekintést kapunk az egyes nyomdai eljárásokról, melyet bőséges magyar és külföldi példával illusztrál a szerző. Áttekinti a felhasználható eszközöket és anyagokat, és kitér azok előnyös és hátrányos tulajdonságaira.
A harmadik részben olyan fontosabb magyarországi nyomdák bemutatására kerül sor, amelyek térképeket is nyomtattak, elsősorban a 19. században. Az egyes nyomdák tevékenységét az általuk készített térképek megemlítésével, illetve bemutatásával hangsúlyozza.
A negyedik rész a legfontosabb kézikönyvek magyar és nemzetközi jegyzékét tartalmazza, amely az alaposabb tájékozódást segíti a témában.
Összességében a CD – legalábbis számomra – meglehetősen sok új információt adott, és ráadásul nagyon élvezetes olvasmány is volt. A CD-kiadás nagy előnye, hogy a szöveg utalásaira ráklikkelve további forrásokhoz jut az érdeklődő olvasó.
***
Az ismertetett dokumentumok nemcsak nagy mennyiségű ismeretanyagukkal nyújtanak fogódzót a tájékozódni vágyóknak, hanem az önálló kutatást is segítik a bemutatott szakterületeken. (Elgondolkoztatott viszont, hogy a felhasznált irodalom jegyzékét a CD kivételével egyik munka sem tartalmazta, ami bennem hiányérzetet keltett.)
A bemutatott munkák mindegyike rendkívül alapos, színvonalas munka, melyeket nemcsak a könyves szakképzésben, hanem a felsőfokú könyvtárosképzésben is eredménnyel használhatnak.
Jegyzetek
1. POGÁNY György: A történelem, a vallási irodalom és a Biblia kútfői és szakirodalma. Bp.: Hatágú Síp Alapítvány, 2008. 7. p.
2. SZABÓ Sándor: A magyar nyelv- és irodalomtudomány kútfői. Bp.: Hatágú Síp Alapítvány, 2008.. 9. p.
3. Uo. 13. p.
4. Uo. 64. p.
5. POGÁNYNÉ RÓZSA Gabriella: A könyvkultúra kutatásának kútfői. Bp.: Hatágú Síp Alapítvány, 2008. 7. p.
6. Uo. 187. p.
7. Ld. 1. sz. jegyzet, 80. p.
8. PLIHÁL Katalin: A térképnyomtatás művészete a kezdetektől a 19. század végéig. Bp.: Hatágú Síp Alapítvány, 2008. Klinghammer István bevezetője.
9. Uo. A térképi ábrázolás kérdése c. fejezet
10. Idézi PLIHÁL Katalin- In:Klinghammer István: A kartográfia kialakulása napjainkig. (Akadémiai doktori disszertáció.) Bp. 1991. (Kézirat) 92. p.