Történelmi körülmények

A  dualizmus kori (1867–1918) olvasóegyletek nemcsak szakmai szempontból érdekesek, hanem azért is, mert gazdag háttér-információval szolgálnak a vizsgált korszak társadalmi, politikai és kulturális viszonyairól. Az egyleti aktivitás formája és mértéke hatékony mércéje volt az államhatalom és az állampolgárok közötti viszonynak és kifejezte az adott rendszer politikai stabilitásának fokát is.
Ha megnézzük az egyletesedés jogi-társadalmi környezetét, láthatjuk, hogy a kiegyezést megelőzően hiányzott az egyleti élet részletes jogi szabályozása.  Az egyesülési  szabadság elvileg adott volt, de a hatóságok fenntartották maguknak az egyesület jogi személyként való elismerésének  jogát, amihez előbb jóvá kellett hagyatni az adott társulás alapszabályait. A jóváhagyás  1848-ig a helytartótanács, azt követően  a kiegyezésig a bécsi császári és királyi belügyminiszter hatásköre volt.
A kiegyezést követően liberalizálódási folyamatok indultak meg az országban. Az 1868. évi XLIV. törvénycikk 26. §-a értelmében  az egyletek nyelvét az alapítók szabadon határozhatták meg, az 1869. évi IV. törvénycikk pedig illetékmentességet biztosított az egyesüli beadványok és iratok részére.
Az 1934/1873. sz. belügyminisztériumi rendelet  mintegy fél évszázadon keresztül úgy szabályozta a kérdést, hogy az állam felügyeleti jogát a minimumra korlátozta, ami azt jelentette, hogy szerepét gyakorlatilag a visszaélések elleni fellépésre redukálta, s az egyletek alapítását, tevékenységét, nyelvének megválasztását  állampolgári jogként deklarálta. Kötelező jelleggel csak az egyletek  alapszabályainak kormányhatósági láttamoztatását és a törvényhatóságoknál lévő egyesületi nyilvántartás vezetését írták elő.
Az 5008/1875. sz. belügyminiszteri rendelet részletesen szabályozta az engedélyezés körülményeit, s megfogalmazta az egyletalakítás adminisztratív feltételeit, illetőleg bizonyos korlátait. Ez utóbbiak közül két rendelkezést emelünk ki: tiltották a különböző tevékenységi profillal rendelkező egyletek közös alapszabállyal történő működését, valamint előírták, hogy nemzetiségi  egyesületek csak irodalmi, vagy kulturális egyletként alakulhattak. Mindkettő, de különösen az utóbbi az államhatalom önvédelmi intézkedésének tekinthető, érthetően – mindenekelőtt a nemzetiségek tekintetében – mert nem kívánták egy esetleges államellenes tevékenység szervezeti kereteit liberalizálni. Más kérdés, hogy ennek következményeként a nemzetiségi egyletek egy részében a kulturális tevékenységként megfogalmazott célok fedőtevékenységként jelentek meg.

Egyesületek és az olvasóegyletek

A hivatalos definíció szerint az „egyesület olyan alakulat, amelyet több természetes vagy jogi személy alakít abból a célból, hogy valamely közösen kitűzött célt, vagy célokat egyesült erővel, meghatározott formák és keretek között, amelyek az alapszabályokban vannak megállapítva, minél eredményesebben megvalósítsanak.”1
Mivel a „közösen kitűzött cél” fogalma számos markánsan eltérő tevékenységet takarhat, egyletnek ezért a különféle közös cél érdekében egyesült csoportot nevezhetjük.
Hol a helye az olvasóegyleteknek ebben az egyleti struktúrában?
Véleményünk szerint az olvasóegylet teljes egészében „klasszikus” „igazi” egylettípusnak tekinthető. Számos egyesület ugyanis a tagok anyagi érdekeit védendő közös teher-, illetve kockázatviselésen alapuló érdekközösségként működött – a temetkezéstől, tűzkármentesítéstől, biztosítástól a kiházasításig – valamilyen hiányzó társadalmi vagy piaci szolgáltatás helyettesítését szolgálva. Más, impozáns taglétszámú egyesület esetében a „társadalmi élet” elvárásainak való megfelelés, olykor rivalizálás volt a fő egyletalkotó erő. Az árvákat, szegényeket gyámolító, vagy akár valamely közcél, közhaszon elérését segítendő csoportosulások jelentős része esetében a részvétel presztízse tekinthető a tagtoborzás leghatékonyabb indokának. Zárójelben utalunk rá, hogy az egyleti aktivitásban, különösen a presztízscélok elérése kapcsán jelentős szerepet játszik az etnikai, illetve felekezeti rivalizálás is, kisebb mértékben, de kimutathatóan jelen van a „felső körök” mintakövetése is (például a polgári kaszinók esetében).
Az olvasóegylet azért tekinthető „reprezentatív”-nak, mert  egy adott mikrotársadalom, egy kisközösség alulról szerveződő önkéntes csoportosulása, mely az egyleti tevékenységen túlmutató előnyökkel nem járt a tagok számára.
Természetesen lehetnek átfedések a közelebbről nem definiált ún. társas egyletek – pl. társalgó egyletek – és az olvasókörök között, s nem egy olvasóegylet társalgókörként (vagy akként is) működött, de általános jellemzőiket tekintve, jól elkülöníthetők.
Vargha Gyula, a téma korabeli szakértője igen elutasító hangnemben írt a körökről:
„Sok társas egylet, ahelyett, hogy az önmívelés gyakorlati iskolája volna, mely lassanként a honpolgárok minden rétegének megadná  a szükséges képességet politikai jogaik ésszerű gyakorlására,  hogy az eszmecserék magvait pattantaná ki, s hol a válogatott kézi könyvtár mind szélesebb körben terjesztené el  a műveltséget:  majd játék-barlang, mely elrabolja az időt, pénzt, sokszor a becsületet is, majd mokrakör, hol a bor és pipaszó mellett intézi a magas politikát s szidja a hazai intézményeket a mesterember, ahelyett, hogy műhelye után látna vagy mesterségében igyekeznék magát  tökéletesíteni…”2
Véleménye,  mondhatni „kelet-európai” tekintetben, jellemző: szűkebb értelemben az értelmiségi lenézése a „nép” kezdeményezésével szemben, tágabb értelemben a paternalista, jótékonykodó, „nevelő”, a „nép kultúráját emelő” hatalom bizalmatlansága a tőle független kezdeményezések irányában, mely szakmailag a központilag szabályozott népkönyvtár és a magánkezdeményezés ellentéteként fogalmazódott meg.

Az egyesülek számbavétele

A kedvező feltételek hatására az egyleti élet a múlt század hatvanas, hetvenes éveiben ugrásszerű fejlődésnek indult. Az egyletek és az egyleti tagság számában megnyilvánuló növekedés indokolttá tette felmérésüket,  kataszterük összeállítását.
1862-ben Hunfalvy János a Magyar Tudományos Akadémia  statisztikai bizottsága támogatásával hozzáfogott  az országban működő egyesületek összeírásához. Az összeírás különböző hivatalos adatok felhasználásával történt.3
Az 1878-as felmérés során Magyarországon 3995 egyletet regisztráltak. Viszonyításként megjegyezzük, hogy Ausztriában egy 1877-es kataszteri adat szerint már 11 017 egylet létezett, de ez a különbség nem von le semmit a kibontakozó magyarországi egyleti szerveződések aktivitásából.
Az egyletek működésével, s az adott közösség életében játszott szerepükkel kapcsolatos
vizsgálódásunkhoz a következő forrásokból merítettük az adatokat:
1. A Központi Statisztikai Hivatal által végzett adatgyűjtésből, mely az 1874. évi XXV. tc. 5. paragrafusában foglaltak alapján regisztrálta az ország területén működő  egyesületeket, társadalmi szervezeteket.  Az adatgyűjtés eredménye Vargha Gyula nevével fémjelezve 1880-ban önálló kötetben jelent meg. 4
2. Az 1881-es Népszámlálás községsoros adataiból, melyeket az egyletstatisztika anyagával összekapcsoltan elemeztünk.5
Említettük, hogy az összeírás idején 3995 egylet adatait regisztrálták. A valóságban azonban ennél kevesebb volt a feldolgozási körbe bevont egyletek száma. Az eltérés az adott évre vonatkozó teljes vagy részleges adathiányból  (megszűnések, szüneteltetések az 1878-as évben) fakadt.
A hazai egyletek átlagos működési ideje mintegy 10 évet ölelt fel, ami természetesen jelentős mértékben szóródott az egyes egylettípusok függvényében. Az egyletek átlagos taglétszáma 169 fő volt, ami  ismét típusfüggő változó, de arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy az egylet a maga igazi valójában önszerveződő társadalmi kiscsoportnak tekinthető, ahol a tagok interperszonális kapcsolatai – melyek történetesen egyleti keretek között jelentkeznek –, nagy szerepet játszanak, ez a körülmény pedig jelentős mértékben behatárolja a ‘valódi’ egyletek taglétszámát anélkül, hogy ebből az egylet működésének intenzitására  következtethetnénk.
A  nagyvárosi egyesületek fennállásának átlagos időtartama 13,3 év, a községi egyletek esetében ez mindössze 8,6 év; a városi egyletek taglétszámának átlaga 260 fő, szemben a községi egyletek 137,1 fős átlagával. Ennek kapcsán  tekintettel kell lennünk arra a körülményre is, hogy a forrásunk által városi egyletként definiált egyletek valójában ‘nagyvárosi’ egyleteknek számítanak, márpedig egy nagyváros mérete és lakosságszáma kedvezőbb helyzetet teremt a magasabb egyleti taglétszámhoz. Voltak olyan egylettípusok is – például a közös kockázatvállaláson alapulók –, amelyek hatékonyan csak magas taglétszám esetében működhettek.

Olvasóegyletek

Az olvasóegyletek komoly hagyományokkal rendelkeztek, noha működésüket nem egy esetben befolyásolták politikai-hatalmi döntések, esetleges betiltások is. Arra is találhatunk példákat, hogy e típus olyan progresszív társadalmi mozgalmak szervezeti keretéül szolgált, amelyek törekvései messzemenően túlhaladták a hagyományos értelemben vett egyleti élet kereteit, ilyeténképpen igazolva a hatalom bizalmatlanságát.
A francia forradalom hatására radikalizálódott, magát jakobinusnak valló ‘értelmiség’ egy része már a 18. század végén önművelés, de sokkal inkább eszméik terjesztése érdekében klubokat, olvasóköröket hoztak létre. Például Pesten már 1791-től működött egy szabadkőműves olvasókör6 és tudunk hasonlók alakulásáról az  ország  más városaiban is  (például Kassán, Késmárkon, Lőcsén, Nagyváradon, Budán). Közülük a legnevezetesebb az 1792-ben Berzeviczy Gergely által alapított, magát ‘Műveltek társaságának’ (Societas Eruditorum) nevező Budai Olvasókör volt.
Aligha hisszük, hogy eszméik széles tömegeket érintettek volna. A francia forradalom szellemiségének ilyetén követése, némi Habsburg-ellenességgel vegyítve, egy meglehetősen szűk réteg jellemzője volt. Az olvasókör annyit mindenesetre elért, hogy a hatalom – teljes joggal – nagyfokú bizalmatlansággal  viseltetett a többi, hasonló jellegű szervezettel szemben.

Egyleti adatok

A továbbiakban megnézzük az egyletek működését bemutató adatok közül az egyletek egyes típusai, a települések típusa, a településeken lakók száma, az egyleti koncentráció jellemzői,  és az egyes településen lakók műveltsége szerinti adatokat, s összehasonlítjuk  az olvasóegyletek mutatóit a többi egylettípus jellemzőivel.

 

Látható, hogy az olvasóegyletek részarányukat tekintve  alig maradnak el a jótékonysági egyletek, társalgó egyletek, kaszinók mögött,  ugyanakkor, ha a tényleges egyleti aktivitást néznénk,  akkor az olvasóegyletek megelőzik a jótékonysági egyleteket, hiszen utóbbiak tagjaik önkéntes társulásai, amit a közös, egyleti aktivitást létrehozó érdekeken kívül semmi sem motivál, míg a jótékonysági egyletek esetében szóltunk már róla, hogy esetükben igen jelentős befolyása volt a társadalmi presztízsnek, annak, hogy a jótékonyság tiszteletreméltó  gesztusa egy adott társadalmi pozícióhoz kötődő elvárás volt, s mint ilyen a társadalmi élet kapcsolatainak részeként jelentkezett.

 

A típusok megoszlása az esetek jelentős részében az egyleti aktivitás településjellemzők függvényében történő alakulását mutatja.
A kulturális egyletek aránya mintegy háromszoros a nagyvárosi egyletek körében a községiekhez viszonyítva. Ez azonban csak részben jelent tényleges különbséget. A különbség egy része a települések lakosságszámából adódik: példának okáért egy színházpártoló egylet  működése értelemszerűen színház nélkül nem lehetséges, viszont egy színház működése értelemszerűen feltételezi a ‘nagyvárost’.
Meglepően alacsony  a nagyvárosokban az olvasóegyletek aránya: a községekben elért 13,7%-os részarányukkal szemben a nagyvárosokban mindössze 2,6%. Ennek az lehet a magyarázata,  hogy a nagyvárosi jellegből eredően a kulturális tevékenység alternatívái megoszlanak. Ez még az egyéni olvasás estében is igaz lehet, így az olvasóegyletek létjogosultságát a községekben indokolttá tévő körülmények  a nagyvárosokban  kevéssé állnak fenn. Ezzel egyidejűleg arra a  megállapításra juthatunk, hogy nem is az a biztos, hogy a községi olvasóegyletek igen magas aránya tekinthető a normálisnak, hanem esetükben sokkal inkább arról lehet szó, hogy azok valamilyen hiányzó kulturális és egyéb társas lehetőségek pótlékaként  szerepelnek. Persze, azt sem zárhatjuk ki, hogy a különbséget legalább részben a kistelepülések erősebb személyi kapcsolatrendszerére, illetve a nagyvárosi elidegenítő hatására vezessük vissza.
Az egyletek működési területeiről még pontosabb képet alkothatunk, ha a Népszámlálás adataival összevetve a „város” „falu” közigazgatási kategóriákat pontosítva a települések lélekszáma szerinti bontást vizsgáljuk.

 

Markánsan jelentkeznek az egyes típusok megoszlásainak preferenciái: az általános értelemben vett kulturális egyletek egyértelműen  létszámfüggőek: működési területük eleve olyan, ami feltételezi bizonyos kulturális infrastruktúra meglétét. Erre pedig értelemszerűen sokkal nagyobb esély van egy nagyobb lélekszámú településen.
Az olvasóegyletek esetében korábbi megállapításaink erősítődnek meg: az olvasóegylet is erősen függ a település lélekszámától: legmagasabb arányban e típus is a 2000 fő alatti településeken jelentkezik (18,7%), s mint arra már korábban is utaltunk, feltehetőleg azért válhatott tipikus kultúra-közvetítővé, mert számos olyan egyéb kulturális funkciót is betölt – ha pótlékként is – amire az adott település között méreteinél fogva sem nyílna más lehetőség.
E sajátos jelleg mellett további megfontolások állnak. Az olvasóegylet természeténél fogva  pusztán technikai értelemben is mikroközösség, melyet sarkítva egyfajta „virtuális asztaltársaságként” is definiálhatnánk, s mint ilyen, lényege szerint nem lehet nagy létszámú. Elvileg tehát egy nagyobb lélekszámú közösségben nagyobb esélye lehet a kis taglétszámmal, ám nagyobb számban előforduló egyesületnek.
Miért nincs így, pontosabban miért működik fordítva mindez az olvasóegyleteknél?
Miért egyedi, specifikus egyletforma mégis az olvasóegylet?
Nézzük meg a hozzá leginkább közelálló társalgó, illetve szabadidős egyesületek lakosságszám szerinti megoszlását.
Ez pontosan fordítottja az olvasóegyletének: előfordulása a magasabb lélekszámú településeken a legnagyobb. Jóllehet a különbségek meg sem közelítik az olvasóegyletek esetében tapasztalt eltéréseket, jól láthatjuk, hogy itt tényleges tevékenységében határozottan eltérő funkciót ellátó-betöltő társulási típusról van szó.
Végezetül vizsgáljuk meg, hogy milyen helyet töltöttek be az olvasóegyletek a többi egyesülethez viszonyított struktúrában, egy adott település „egyletesedésében”.
A Népszámlálás anyagának az egyleti adatbázishoz csatolásával számos újabb információra tehetünk szert. A település lélekszáma alapján lehetőségünk nyílik az egyleti tagok adott településre vonatkozó arányának, más néven az ún. ‘egyletesedési mutató’ számításának. E mutató alapján lehetőségünk van a települések e szempont szerinti kategorizálására is.
Ezen mutató értékei nem egy esetben hasonlítanak a korábban, más összefüggésben elemzett  megoszlásokhoz, különösen a településtípusok alapján történt besorolás vonatkozásában. Ez nem adatismétlés, vagy párhuzamos elemzés következménye, hanem abból következik, hogy az egyletesedési mutató értéke milyen jelentős jelentős mértékben függ a település lélekszámától.
Az egyleti települések körébe 882 település tartozik. Ezek megoszlása alapján zömük (76,9%)  egyletesedési  mutatója alacsony. Alig több mint 15,6% esetében tekinthető a közepesnek, s csak e települések 7,4%-a esetében  beszélhetünk magas értékről.
Ez a megoszlás azonban nem sokat mond számunkra az egyes kategóriákon belüli települések egyleti jellemzőiről. Ha az egyleteket az egyletesedési mutató konkrét kategóriáinak szintjén vizsgáljuk, úgy ebben az esetben mindenekelőtt a település típusa szerinti megkülönböztetést kell alkalmaznunk.  A ‘községi’, illetőleg ‘nagyvárosi’ megkülönböztetés alkalmazását indokolja, hogy a településtípus hatása minden kategória tekintetében kimutatható.
A községi egyleteknek mindössze 21,2%-a működik olyan településeken, ahol az egyletesedés mértéke magas, szemben a nagyvárosi egyletek 51,5%-ával. A községi egyletek 28,8%-a működik a közepesen egyletesedett településeken,  ám a nagyvárosi egyletek aránya itt is nagyobb: 37,1%. A településtípus hatása a legmarkánsabban az alacsony egyletesedési kategória esetében mutatkozik. A községi egyleteknek ugyanis 50%-a működik ilyen településeken, míg a nagyvárosi egyletek esetében ez az arány mindössze 11,4%.

Társadalmi rétegkapcsolataik alapján egyleteinket az alábbi három csoportba oszthatjuk:
1.  jellemzően nagyvárosi  egyletek (értelmiségi, gazdasági, kereskedő, szabadkőműves)
2.  községekre jellemző egyletek (polgári)
3.  település jellegétől független egyletek (földműves, iparos-munkás, réteghez nem köthető)

 

Ebben az adatösszefüggésben jól látható, hogy az olvasóegylet jellemzően „végvidéki” „műfaj”. Legnagyobb arányban az alacsony egyesületi aktivitású községekben fordul elő. Hogy itt az olvasóegylet típusjellemzőjéről van szó, azt az is jelzi, hogy az amúgy kis számú nagyvárosi olvasókör is a községi megoszláshoz hasonló elvek szerint történik.
Joggal merül fel az a kérdés, hogy elsődlegesen milyen tényezők befolyásolják az egyleti aktivitás mértékét. Adataink alapján konkrétan azt vizsgáljuk, hogy a települések műveltségének mértéke miképpen befolyásolja, illetőleg befolyásolja-e az egyletesedés jellemzőit. A kapcsolat távolról sem kézenfekvő.
Magának a ‘műveltség’ fogalmának esetében egyszerű helyzetben vagyunk. A Népszámlálás adatai alapján kiszámíthatjuk az egyes településeken az írni-olvasni tudók arányát, s ezek alapján a módszertani bevezetőnkben ismertetett módon kategorizálhattuk az adott településeket.
Mindenekelőtt tisztában kell lennünk egy jelentős eltéréssel: a népszámlálás egészére vetítve az írni-olvasni tudók átlagos százalékos aránya 29,7%, míg az egyesületi települések esetében ugyanaz az érték 46,6%. Ez a nagyvárosok bizonyos torzító hatását figyelembe véve azt jelenti, hogy az egyletesedés ténye önmagában az adott település fejlettebb kulturális színvonalára utal.
Az egyleti települések adatai alapján azok zöme (55,3%) a közepesen művelt kategóriába tartozik, 29,1%-uk a magas, 15,6%-uk viszont az alacsony kategóriába, azaz az ott lakók esetében az írni-olvasni tudók lakosságszámhoz viszonyított aránya 40% alatti.
Az írni-olvasni tudók arányát az egyletesedés mértékével megfeleltetve, a közepes értékek meghatározó szerepével, s határozott nivelláló hatásával találkozunk. Míg az egyletek zöme alacsonyan egyesült településeken található, addig a műveltségi mutató értékei zömükben a közepes, (52,3%), valamint az alacsony kategóriában (30%) koncentrálódnak. Az előbbiben találhatóak legnagyobb arányban az egyleti települések, egyletesedésük mértékétől függetlenül.  Amíg a magas egyletesedési mutatójú települések 44,6%-a  szerepel a műveltségi szempontból közepesnek tekinthető települések sorában, addig  az e szempontból is közepes településeknek már 63,5%, az alacsony egyletesedésű települések kategórián belüli részaránya pedig 50,7%.

 

Az olvasóegyletek tekintetében e mutató különösen fontos szerepet játszik.
Az adatok megoszlása alapján ugyanazon tendenciák ismétlődését láthatjuk, mint a településtípus, illetve lakosságszám szerinti adatok megoszlása esetében. A kulturális egyletek  és az olvasóegyletek eltérésének tendenciája is hasonló. Az olvasóegyletek aránya csaknem három és félszer nagyobb azokon a településeken, ahol az írni-olvasni tudók részaránya alacsony. Ez azzal magyarázható, hogy – mint azt korábban láthattuk – az olvasóegylet jellemzően  vidéki, kistelepülési egyesülési forma, ahol az írni-olvasni tudók aránya eleve alacsonyabb. Az olvasóegyletek jelentősége Az egyleti koncentráció elemzése kapcsán utaltunk az olvasóegyletek „végvidéki” szerepére. Minden bizonnyal ez a sajátos szerep tükröződik az adatok ilyen megoszlásában: hol máshol volna a legnagyobb szükség a kultúra terjesztésre, mint az olyan közegben, amelynek általános kulturális színvonala alacsony?
A műveltségi adatok megoszlása – összevetve a kulturális egyesületek reprezentációjával – ismét hangsúlyozza a két egylettípus lényegi, strukturális különbségeit.
Ennek alapján megkockáztatunk egy, talán nem  általános érvényű, de az egyletek bizonyos részére vonatkozóan érvényesnek tűnő feltételezést. Elképzelhető, ahogy a ‘polgári’ elem hangsúlyozása kifejezetten ‘vidéki’, azaz nem nagyvárosi településeken, az olvasóegyletek nagy száma ugyanott valamiféle pótlék szerepet is játszhat. Ezen egyletek magas részaránya nem az adott települések tényleges állapotát, inkább az ott egyletet alakítók vágyait, esetleges önigazolását tükrözik.
Láthattuk, hogy az olvasóegylet Magyarország 19. századi mikroközösségeinek alakulásában kiemelt szerepet játszott, mind kultúraközvetítési, mind a helyi közösségek életében betöltött szerepe által. Önállóak voltak, ténylegesen megfogalmazódó igényeket elégítettek ki, s messzemenően függetlenek voltak tagjaik értékpreferenciáinak megvalósításában. Hogy esetileg, valamely konkrét egylet könyvtára mekkora volt és milyen kötetekből állott, milyen volt a használat stb. érdekes kérdések, melyek eseti jellegű megválaszolása a mi szempontunkból most  kevésbé fontos.
A lényeg az olvasóegyletekben megtestesülő alulról jövő kezdeményezés és az egyletek által ténylegesen betöltött társadalmi-kulturális szerep, mely mindmáig példaértékűnek tekinthető.

JEGYZETEK
1.  Páskándy János: Egyesületi (egyesülési) és gyülekezési jogszabályok kézikönyve  Bp.  1931.
2. Vargha Gyula: Magyarország  egyletei és társulatai 1878-ban. Bp. 1880. XXI. p.
3. Hunfalvy János: Magyarország különböző egyletei. Statisztikai Közlemények IV.  1. füzet.  Pest, 1862. 246–269 p.
4. Vargha Gyula: Magyarország egyletei és társulata 1878-ban. Bp. 1880.  571 p.
5. A Magyar Korona országaiban  az 1881. év elején végrehajtott Népszámlálás főbb eredményei megyék és községek szerint részletezve. Bp. 1882. 415 p.
6. i. m. 30-31. p.
7. A táblában regisztrált 3985 egylet és a teljes 3995 egylet eltérése  az e tekintetben értékelhető adatot nem tartalmazó (feloszlóban lévő,  szünetelő, vagy adathiányos) egyesületek  kizárásából adódik.
8. Ezek önkéntes alapon, a korábbi céhkeretek megszűnését követően jöttek létre, de sem céljukat  sem szakmák közötti megoszlásukat tekintve  nem tekinthetők egységeseknek, egyletként történő definiálásuk is problematikus.