A következő tanulmány a 2006. augusztus 7-e és 10-e között Budapesten rendezett Nemzetközi Olvasástársaság (International Reading Association) 21. olvasás világkongresszusán, a „Betűhidak – a műveltség összeköt” főcímet viselő konferencián elhangzott előadás szerkesztett változata, melynek célja az volt, hogy elemezze az elmúlt 50 év könyvtárhasználati és olvasási szokásainak változásait, a hivatalos könyvtári statisztika, a Központi Statisztikai Hivatal által publikált adatokkal alátámasztva.
A könyvtárak négy alapvető forgalmi mutatójának ( a könyvtárak száma, a könyvtárak könyvállo-mánya, a beiratkozott olvasók száma, a kölcsönzött könyvtári egységek száma) felhasználásával, valamint az életmódban, olvasási szokásainkban bekövetkezett változásokat alátámasztó adatok segítségével mutatják be a tendenciákat.
Az első hivatalos könyvtári statisztikának Magyarországon az iskolai és oktatási intézmények könyvtárainak felmérése céljából 1868-ban kibocsátott kérdőívek alapján készült felmérést tekint-hetjük, amely rögtön a magyar hivatalos statisztika megszervezését követő évben készült, vagyis a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) megalapítását (1867) követően. György Aladár (1844–1906) nevéhez fűződik a 19. sz. végének egyik legnagyobb volumenű könyvtári felmérése KSH kere-tekben, „Magyarország köz- és magánkönyvtárai 1885-ben” címmel (Bp., 1886–1887). Rendsze-res adatszolgáltatást 1899 óta ad a könyvtárakról a KSH.
Ma a könyvtári statisztikák gyűjtését kormányrendelet írja elő, s az az Országos Statisztikai Adat-gyűjtő Program keretében zajlik. Adatgazdája a kulturális minisztérium, maga a felmérés a Könyvtári Intézet szakmai koordinálásával történik, tehát „több lábon áll”. A könyvtárstatisztika módszertanán, fogalmi összehangolásán együtt dolgozik könyvtáros, statisztikus, s külön műfaj a kulturális statisztikákon belül.
A kulturális helyzetről – hasonlóan más társadalmi jelenségekhez – a statisztika módszereivel csak bizonyos korlátok között nyerhetünk információkat, a befogadás és a feldolgozás, vagyis a kulturális élmény hatása ilyen eszközökkel nem vizsgálható. A statisztikai elemzések ezért csak a kulturális eszközök és szolgáltatások kínálatának és ezek „fogyasztásának” mennyiségére szorít-kozhatnak a szolgáltatást nyújtó intézmények működési adatai, valamint az ehhez a szférához szorosan tartozó, illetve kapcsolódó információk alapján.1
A kulturális alapellátást, a hagyományos művelődési intézményhálózatot a gazdasági és jogi kör-nyezet változása miatt gyorsuló erózió jellemzi. Ez egyaránt igaz a minőségi, a tartalmi működés-re, az épületek állapotára, a működési költségek mértékére, a szakemberekkel való ellátottságra stb., ami társadalmilag különösen azért súlyos gond, mivel ezen intézményeket – viszonylagos olcsóságuk miatt is – elsősorban a társadalom szegényebb, alacsonyabb jövedelemmel rendelke-ző, ugyanakkor a kulturális juttatásokra nagyon is rászoruló rétegei veszik igénybe.2
A kulturális élet, a művelődési szolgáltatások átrendeződéséhez jelentős mértékben hozzájárult a 90-es évek gazdasági átalakulása. A piacgazdaságra történő átmenet a szellemi élet területén is éreztette hatását. A korábban csak állami működtetésű intézmények és vállalatok körében is meg-indult a privatizáció, működtetésük többszektorúvá vált, a gazdaságosság vált a fő meghatározó elemmé. A vizsgált területeket érintő árdotációk, kedvezményes lehetőségek fokozatosan meg-szűntek, és az igénybevétel egyre nagyobb anyagi ráfordítást igényel.3
A közösségi kulturális lehetőségek közül a lakosság legszélesebb körében igénybe vehető intéz-mények a könyvtárak. Az intézményhálózat részben a fenntartó szervezetek tulajdonviszonyainak változása, részben az állami támogatások szűkülése miatt az utóbbi tíz évben jelentősen csökkent. Ugyanakkor a továbbra is működő könyvtárak tevékenysége folyamatosan bővült, hagyományos funkciói mellett kiegészült egyéb tevékenységekkel, amelyek révén az információs társadalom és a dokumentumok digitalizálásának alapintézményévé válhatnak.4
A leggyakoribb összehasonlításokban a könyvtárak számát, a könyvállományt, a kölcsönzött köte-teket és a beiratkozott olvasókat szokás az összehasonlítás alapjának tekinteni.
Magyarországon a könyvtárak száma és tipologizálása jelentős változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Jelenleg települési, munkahelyi, felsőoktatási és szakkönyvtárakat különböz-tetünk meg, melyek kiegészülnek az iskolai könyvtárakkal. Csoportosítják a könyvtárakat aszerint is, hogy nyilvános könyvtárak körébe tartoznak-e avagy sem.
Az 1950–2004 közötti időszakról bemutatott táblázat alapján láthatjuk, hogy a könyvtárak száma csökkenő. Míg 1950-ben több mint tíz és fél ezer könyvtár volt hazánkban, napjainkban ez a szám több mint ezerrel csökkent, nem sokkal több 9 ezernél (9311). A 2004-ben 2 millió 189 ezer fős beiratkozott olvasói szám, szinte egyenletes, „kisimul” a görbe. De ez a különböző könyvtártípusoknál más és más. A könyvtárak könyvállománya összesen 1950-ben a hivatalos statisztika szerint 3 millió 273 kötet volt, addig 2004-ben ez 158 millió 333 ezer kötetre emelkedett, (a rend-szerváltást követő, jelentős állományapasztás mellett és a kultúrára jutó egyre csökkenő állami támogatások ellenére) növekvő tendenciát mutat, viszont a kölcsönzött kötetek száma az 1970-es évektől valamelyest csökkent, 2004-ben 49 millió 500 ezer egység volt.
A régen közművelődésinek, ma településinek mondott könyvtárak alatt az önkormányzati fenntar-tású és közösségi igényeket szolgáló intézményeket értjük. Ennek a könyvtártípusnak kell a leg-nagyobb változatosságot mutató olvasóközönséget kiszolgálnia, és közben gyorsan reagálnia az újdonságokra, hogy eleget tehessen funkcióinak.
Számuk az ötven év alatt megkétszereződött, sőt a 60-as évek közepén az 5400-at is meghaladta, ami 2000-rel volt több, mint napjainkban. A könyvállomány mára 45 millió darabot tesz ki, ami egyenletes emelkedést mutat, de a használók számában a rendszerváltozás éveitől kezdve csak kis mértékű növekedést tapasztalunk. A kölcsönzött kötetek száma hullámzóan alakult, az ötvenes évekhez képest óriási, hatszoros az emelkedés, de a csúcsidőszakot, a hatvanas évek végét, meg sem közelíti.
A települési könyvtárak látogatói között kiemelten foglakozik a statisztika a 14 éven aluli használókkal.
A 14 éven aluliak könyvtárhasználatát bemutató táblázat adatai szerint majdnem minden mutató csökkenést jelez. A beiratkozott olvasók száma 1995-től szinte változatlan, de a könyvtárlátogatók, a kölcsönzők és a kölcsönzött könyvtári egységek száma szinte évről évre csökken. Ez minden bizonnyal szoros összefüggésben van az életmódbeli változásokkal. A 14 éven aluli korosztály számának csökkenő tendenciája is egyértelmű összefüggést mutat a beiratkozott olvasók hasonlóan csökkenő számával. (1. ábra)
A szabadidő megnövekedése, a televízió térhódítása, az olvasási szokások megváltozása ezt a korosztályt különösen érzékenyen érintette. Mégis a könyvtárak iránti állandó igényt jelzi, hogy a csökkenő tendencia ellenére az általános iskolások jelentős arányát teszik ki a települési könyvtárak használóinak.
A tanulók olvasói igényeit szolgálják – a települési könyvtárak mellett – az iskolai könyvtárak. Ezek állománya 2004-ig közel kilencszeresére nőtt, a kölcsönzött kötetek száma pedig az 1960. évi 1,4 millióról 9,5 millióra emelkedett. (2. ábra)
A képzőhelyek bővülésével, illetve a közép- és felsőfokú oktatásba bekapcsolódók számának emelkedésével ezen típusú könyvtárak is jelentős változásokon mentek át az elmúlt ötven évben.
Mint látjuk, a kezdő évfolyamos középiskolai tanulók száma visszaesett az 1970/1971-es évi számhoz képest, de a felsőoktatásban míg 1960/1961-ben a kezdő évfolyamos hallgatók száma 14 619 volt, addig 2005/2006-ban ez a szám 122 901-re, több mint nyolcszorosára emelkedett.
A szakkönyvtárak egy-egy meghatározott szakterület, tudományág igényeit elégítik ki. Az e csoportba tartozó könyvtárak állománya a legnagyobb, és ennek 37%-a felsőoktatási intézményhez tartozik.
Az összes szakkönyvtárról csak az utóbbi évekből rendelkezünk adatokkal, ugyanis az adatgyűjtés régen csak a kiemelt szakkönyvtárak adataira vonatkozott. Napjainkban 400-nál több szakkönyvtárral rendelkezünk, 850-et is meghaladó szolgáltató hellyel.
Az elmúlt időszakban a felsőoktatási intézmények könyvtárainak, valamint a szakkönyvtárak állománya bővült a legjelentősebben, összességében a könyvállomány meghaladja az 53 milliót.
A szakkönyvtárak állományának gyarapítására 2003-ban 5,3 milliárd forintot fordítottak. Meg kell jegyezni, hogy ezen könyvtárak között szerepelnek azok is, amelyeknek éves állomány-növekedésében jelentős hányadot tesznek ki a kiadói kötelespéldányként kapott könyvek.
A települési könyvtárak állománygyarapítására 1999-ben 1370 millió forintot költöttek, 2003-ban ennek összege elérte az 1,8 milliárd forintot. Ebből egy lakosra átlagosan az 1999. évben 88.- Ft, 2003-ban 155.- Ft jutott, de a nominális növekedés csak a könyvek és egyéb könyvtári egységek (folyóirat, audiovizuális anyagok stb.) áremelkedését egyenlítette ki.
A települési könyvtárak üzemeltetését a kissé növekvő költségvetési támogatás ellenére, (amely a könyvárak drágulását sem ellensúlyozza), is nehezen tudják biztosítani a fenntartók, így elsősorban a kistelepüléseken lévő könyvtárak szüntették meg tevékenységüket. A munkahelyi, ill. szakszervezeti könyvtárak a vállalati struktúra átalakulásával fokozatosan megszűntek, a néhány még működő ilyen jellegű könyvtár az egyéb szak- és munkahelyi könyvtáraknál szerepel az adatok között. Az iskolai könyvtárak számának emelkedése az új iskolák, illetve feladat-ellátási helyek növekedésével magyarázható.6
A könyvtárosi munkakörben foglalkoztatottak bemutatásánál láthatjuk azt, hogy a több mint 6 és fél ezer szakszervezeti könyvtár az 1990-es évektől drasztikusan csökkent, majd 2000-től szinte teljesen megszűnt. Viszont a felsőoktatási könyvtárak minden mutatója nagyon megugrott az elmúlt években.
A könyvtárak működését szolgálja a települési könyvtárakban dolgozó több mint 4300 könyvtáros, akiknek több mint a háromnegyede főfoglalkozású. A szakkönyvtárak több mint 3600 könyvtárost foglalkoztatnak.
A piacgazdaság törvényei, illetve a gazdaságosság szempontjai napjainkra általánossá váltak és rázúdultak a kulturális fogyasztásra is. Az állam gyorsuló mértékben kivonult a kultúra központi finanszírozásából, a privatizáció ezt a területet is áthatotta. A legtöbb kulturális cikk ára megdrágult. Az egyébként erősödő magántőke, civil társadalom és alapítványi rendszer, a kulturális mecenatúra sem tudta pótolni a kultúra pénzügyi deficitjét. A nemzetközi tőke, a multinacionális cégek, a tömegszórakozás globalizációja, a technicizálódás és digitalizálódás, a humán értelmiség és a vállalkozói tulajdonosi rétegek közötti olló szélesre nyílása mind összefügg a kultúra háttérbe szorulásával, finanszírozásának szűkülésével. 7
Ezzel párhuzamosan az elmúlt évek időfelhasználás vizsgálatai, amelyekben a társadalom munka- és szabadidős tevékenységének átalakulásáról kapunk képet, azt mutatják, hogy a gazdasági fejlődés következtében csökken a társadalom kereső-termelő munkára fordított idejének összessége, miközben egyre inkább növekszik a szabadon felhasználható időmennyiség. E megnövekedett szabadidőből a lakosság idejének számottevő részét a tévénézésre fordította, fordítja. Sőt, a népesség egészén belül az erre fordított idő növekedése (58,5 perc/nap) meghaladja a szabadidő növekedését (54 perc/nap) is.
A KSH által 1986/87-ben és 1999/2000-ben8 végzett életmód-szabadidő felmérések összehasonlító adatai alapján (Falussy Béla nevét itt feltétlenül meg kell említeni, aki nemzetközi szinten is elismert szaktekintélye ennek a területnek) a szabadon végzett tevékenységre fordított időn belül tévézésre 1986/87-ben 105,9 percet, 1999/2000-ben már 164,4 percet fordítottunk naponta. Ugyanakkor könyvolvasásra 1986/87-ben csak napi 33,3 percet, 1999/2000-ben pedig csak 24,8 percet.
Az 1990-es évektől tovább növekedett a lakosság munkatevékenységen, háztartási és ház körüli munkán, gyermeknevelésen, közlekedésen és a fiziológiai szükségletek kielégítésén felüli ideje. Ez az idő a társadalom egészére nézve 1986-hoz képest 2000-re közel 50 perccel nőtt.
Míg az 1986/1987. évben kereső tevékenységre 273 percet, addig az 1999/2000. évben már csak 207 percet fordítottunk. A szabadon végzett tevékenységekre 1986/1987-ben 232 perc, 1999/2000. évben már 285 perc, vagyis több mint négy óra jutott naponta átlagosan.
Magyarországon a lakosság olvasással töltött ideje a két utolsó időmérleg felvétel adatai szerint (annak ellenére, hogy az utóbbi időmérleg felvétel kérdései között az egyre népszerűbb internetezést is az olvasáshoz sorolták) a szabadidő jelentős emelkedése ellenére is csökkent, átlagosan napi 8,5 perccel.
Az újságolvasással töltött idő háromnegyedére esett vissza, a könyvolvasás csekélyebb mértékben (négyötödére) csökkent, melyek összesen az egész napból még 25 percet sem tettek ki a vizsgálatok alapján. A könyvolvasás és az újságolvasás egymáshoz viszonyított aránya alapvetően nem változott a két időmérleg felvétel között eltelt idő során.
Rendszeres napilap-olvasónak a hatvanas években a felnőtt lakosság 60%-a vallotta magát, ez 2005-re már a 40%-ot is alig haladta meg. Rosszabb a helyzet az egyéb típusú periodikáknál, hiszen negyven év alatt majdnem felére csökkent a magukat újságolvasónak tekintő felnőttek száma.
A könyvolvasók közül a budapestiek kétszer annyit töltöttek ezzel a tevékenységgel, mint az átlag. Újságolvasásra a megyeszékhelyeken élők 16–20%-kal fordítottak több időt, mint a települési hierarchia többi szintjén élők.
A könyvkiadás, a könyvforgalom és az olvasásra fordított idő között szoros kapcsolat van. A növekvő szabadidő ellenére az olvasásra fordított idő, valamint az olvasásra időt fordítók aránya csökkenésének megfelelően a kiadott művek éves összpéldányszámának folyamatos visszaesése volt megfigyelhető az elmúlt évtized folyamán.
A példányszámok változása ugyanakkor nem járt együtt a kiadott művek számának ugyanilyen arányú csökkenésével.
A lakosság kulturális, szórakoztató tevékenységre fordítható idejének négyötödét köti le a televízió-nézés, videózás (a kettő együtt átlagosan több mint napi 2,5 órát tölt ki, ami tízszerese például az újságolvasásra fordított időnek9). A szabadidő felhasználás egytizedét az olvasás (újság, folyóirat, könyv) teszi ki, és csak a maradék egytized rész jut az egyéb tevékenységekre, illetve rendezvénylátogatásokra.
Megfigyelhető, hogy a házon kívüli kulturálódási lehetőségeket kevésbé veszik igénybe. A kulturális fogyasztás visszaesése összefüggésben van a könyv és a sajtótermékek árainak emelkedésével is.
Megállapíthatjuk, hogy a növekvő szabadidő ellenére az olvasásra fordított idő felére csökkent, a megnövekedett szabadidő nagy részét televízió- nézéssel töltjük.
A gazdasági változásokkal szoros összefüggésben a könyvtárak száma csökkent, bár az utóbbi időben számuk stagnál. A könyvkiadásra fordított összeg nőtt, de ezzel párhuzamosan jelentősen nőtt a dokumentumok beszerzési ára.
A 8. sz. ábrán a nemek szerint megvizsgálva az olvasási szokások alakulását, jól láthatjuk a csökkenő tendenciát mindkét nemnél az újság- és könyvolvasásnál egyaránt, illetve a szabadon felhasználható idő és a televíziózás egyenletes növekedését. A férfiak valamivel többet töltenek újságolvasással, a nők inkább a könyvolvasást részesítik előnyben.
Az életmódváltozásnak és ebben a szabadidős tevékenységek változásának a könyvtárhasználati szokások alakulásában nagy szerepe van. Az elmúlt ötven év alatt nagy tért hódított a televíziózás, napjainkban pedig az internetezés, összefüggésben a számítógéppel ellátott háztartások számának növekedésével.
A magyar televíziózás hivatalos megindulása évét követően, 1958-ban alig több mint 16 ezer előfizető volt, amit akkor gyors elterjedése követett. 45–50 év alatt gyakorlatilag minden háztartásban megjelent a televízió. 2002-ben a hivatalos statisztika szerint az országban 2 millió 600 ezer televízió-előfizető volt.
Az internet használata, mint új típusú elfoglaltság, egyre népszerűbb, de még nem beszélhetünk akkora térhódításáról, mint a televíziózás esetében.
Magyarország az internethasználók becsült számában az uniós országok sorában az utolsó negyedben helyezkedik el, annak ellenére, hogy tíz év alatt számuk közel negyvenszeresére nőtt.
Mindezek függvényében a 2000 utáni könyvtári összehasonlító adatokat vizsgálva és figyelembe véve a gazdasági, társadalmi, ezen belül az életmódbeli változásokat, amelyekről fentebb szóltunk, a következő tendenciák láthatók.
A rendszerváltás után érezhetően nagy szükség volt a változó könyvtári fogalomrendszer újrafogalmazására. A könyvtári törvényre 7 évet kellett várni. Az 1997-es törvény bevezetését követően, illetve az adatgyűjtés elektronikussá válásának következtében az utóbbi öt évben úgymond „kisimulnak” a görbék.
A 2000–2004 közötti időszak összefoglaló adatai azt mutatják, hogy az 1997-es könyvtári törvény megszületése utáni időszakban a könyvtárakban összességében csökkent a beiratkozott olvasók száma, viszont a települési és felsőoktatási könyvtárakban nőtt. A kölcsönzött kötetek száma stagnál, de a felsőoktatási könyvtárakban ez a szám növekszik. A könyvtárak könyvállománya növekedést mutat, a szakkönyvtáraké azonban csökkenést.
Ha az utóbbi évek adatait összevetjük a fél évszázaddal korábbi számokkal, a legfontosabb könyvtárforgalmi-adatokat figyelembe véve, a következő trendeket figyelhetjük meg.
Az elmúlt 50 év alatt megnőtt a szabadon felhasználható idő, amit sajnos nem olvasással töltünk. Az olvasásra fordított idő a felére csökkent. Új, kiugró szabadidős tevékenység az internethasználat és stabilan tartja magát a televíziózás. A könyvtárak száma csökkent, de az utóbbi időkben a számuk nem változik szignifikánsan. A könyvkiadásban ugyan az utóbbi évtizedben nőtt a művek, a féleségek száma, de lényegesen csökkent a kiadott példányszám, a nyolcvanas, kilencvenes évek fordulója példányszámának már csak töredéke.
A könyvtárak iránti változatlan igényt jelzi, hogy a változások ellenére a beiratkozott olvasók, kölcsönzések és a kölcsönzők számában csak kisebb mértékű visszaesés tapasztalható. Minden hetedik lakos valamilyen könyvtár beiratkozott olvasója; egy olvasó átlagban kéthetente kölcsönöz könyvet. A közművelődési könyvtárak olvasóinak nagy része a fiatalabbak közül kerül ki, minden harmadik regisztrált olvasó 14 éves vagy annál fiatalabb.
A beiratkozott olvasók száma valamelyest csökkent, de a települési és a felsőoktatási könyvtárakban nőtt, így a görbe itt is inkább kiegyenesedő. A kölcsönzött kötetek száma stagnál, de a felsőoktatási könyvtárakban lényegesen nőtt, ami szoros összefüggésben van a könyvek árainak és a hallgatók számának a növekedésével. A megnövekedett felhasználói igényekkel párhuzamosan a könyvtárak könyvállománya jelentősen emelkedett, egyedül a szakkönyvtáraké csökkent.
Életünk minden területén hódít az új információhordozó, a számítógéppel ellátott háztartások száma folyamatosan nő, s elkerülhetetlennek látszik a könyvtárak funkcióváltása.
A Könyvtári Figyelő 2006/1. számában Nagy Attila és Péterfi Rita tollából megjelent Olvasás- könyvtár- és számítógép-használat című cikkben hasonló képet kapunk. Eszerint „ a könyvet nem olvasók tábora nő, a regisztrált könyvtárlátogatók száma stagnál, de jól érzékelhetően nő a számítógépet, internetet használók rétege.”
A piacgazdaság és a többpártrendszerű jogállam új kereteket biztosított. A nyitottság, pluralizmus és a tényleges szabadság immár valóság. A felnőttoktatásban, a felsőoktatásban résztvevők száma kétszeresére nőtt. Minden beáramlik hozzánk, az ország nyitott az egyetemes értékekre és a világpiacra, de az információk szabad áramlása együtt járt azzal, hogy sok értéktelen, silány dolog is érkezett vele. A könyvtáraknak fontos szerepük lehet abban, hogy a hagyományos funkcióik mellett a releváns információhoz jutás intézményei legyenek.
Újfajta szolgálat ez, mellyet az ismeretek tárházán kívül inkább a tudáshoz való hozzájutás „házává” válhat. Ahhoz, hogy a könyvtárak a jövőben a tudásalapú társadalom alapintézményei maradhassanak, a dokumentumalapú könyvtár helyett szolgáltatás központúvá kell válniuk.
„A kulturális örökséghez tartozó javak múltunk és jelenünk megismerésének pótolhatatlan forrásai, a nemzeti és az egyetemes kulturális örökség egészének elválaszthatatlan összetevői, szellemi birtokbavételük minden ember alapvető joga. Az e fogalomkörbe tartozó értékek különös védelme, megőrzése és fenntartása, valamint a nyilvánosság számára történő széles körű és egyenlő hozzáférhetővé tétele a mindenkori társadalom kötelezettsége. Az információs társadalom és a demokratikus jogállam működésének alapfeltétele a könyvtári rendszer, amelyen keresztül az információk szabadon, bárki számára hozzáférhetők. A könyvtári ellátás fenntartása és fejlesztése az állampolgárok és a társadalom egésze szempontjából szükséges, a könyvtári és információs szolgáltatás állami fenntartása stratégiai jelentőségű. A könyvtári rendszernek az állampolgárok érdekeit kell szolgálnia. A nemzeti, nemzetiségi és etnikai kisebbségi kulturális hagyományok megőrzése, méltó folytatása, a közösségi és egyéni művelődés személyi, szellemi, gazdasági feltételeinek javítása, a polgárok életminőségét javító, értékhordozó tevékenységek, valamint az ezek megvalósulására létrejött intézmények és szervezetek működésének elősegítése a társadalom közös érdeke.” – olvashatjuk a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény bevezetőjében.
A törvény bevezetőjében leírtak fényében próbáltuk megvizsgálni a könyvtárak, az olvasási szokások elmúlt ötven évbeli változását a hivatalos statisztikai adatok alapján. A statisztikai adatok láthatóvá tesznek olyan folyamatokat, melyekből „ …a közösségi és egyéni művelődés személyi, szellemi, gazdasági feltételeinek javításá”-hoz remélhetőleg hasznos következtetéseket lehet levonni.
Jelen elemzés a KSH könyvtári intézményi adatait csak 2004-ig vizsgálta, a 2005. évi adatok akkor még nem voltak publikusak.
Az 1986/87-ös, illetve az 1999/2000-ben végzett életmód és szabadidő felméréshez hasonlót kisebb mintán a Szociológiai Intézet publikált 2004-ben. A szabadidő-kutatás területén belül, az olvasási, könyvtárhasználati szokások elemző kutatása csak a könyvtáros szakma bevonásával képzelhető el. A könyvtáraknak is nagy szükségük van a jól használható adatokra a valós állapotok megismeréséhez, illetve a stratégiai tervekben megfogalmazott jövőkép kialakításához.
Az adatok forrásai:
1. Hírközlés-statisztikai évkönyv, 2003. – Bp., KSH, 2004.
2. Időfelhasználás 1986 és 1999 őszén. – Bp., KSH, 1987 –
3. A könyvkiadás adatai, 1990/1994–2000/2004. – Bp., KSH, 1995.
4. Demográfiai évkönyv, 2002. – Bp., KSH, 2003.
5. Közgyűjtemények adatai, 1999–2003. – Bp., KSH, 2004.
6. KSH feldolgozási táblái, 1950 – 2004.
7. A Kulturális Minisztérium adatközlései, 1960 –
8. Magyar Statisztikai Évkönyv, 1950 – 2004. – Bp., KSH, 1950 –
9. Magyar Statisztikai Zsebkönyv, 1950–2004. – Bp., KSH, 1950 –
10. Nemzetközi Statisztikai Évkönyv, 1964–2004. – Bp., KSH, 1965 –
11. Oktatás, művelődés / Adattár, 1950–1990. – Bp., KSH, 1950 –
Jegyzetek:
1. Közgyűjtemények adatai 1999-2003. – Bp., KSH. 2004
2. Közgyűjtemények adatai 1999-2003. – Bp., KSH 2004
3. Közgyűjtemények adatai 1999-2003. – Bp., KSH 2004
4. A közművelődés adatai 2000-2004
5. Az előadás elhangzásakor a 2005. év adatai még nem publikáltak.
6. Közgyűjtemények adatai
7. Közgyűjtemények adatai
8. A KSH Időmérleg-felvételéhez hasonló 2003-ra vonatkozó felmérést a Szociológiai Intézet készített
9. Időmérleg-felvétel, 1999/2000, Bp. KSH 2001.
10. 2002. év folyamán megszűnt a tv-előfizetési díj, ezért számuk 2002. évre becsült.