A nyilvános haszonkölcsönzési jog (PLR) alkalmazása a külföldi gyakorlatban

Tanulmányom célja, hogy bemutassam az Európai Unió különböző országainak a Public Lending Right-ra (PLR), azaz a nyilvános haszonkölcsönzési jogra, ill. jogdíjra vonatkozó gyakorlatát.
Szemlém terjedelme meghaladta egy cikk átlagos terjedelemét, ezért  a szerkesztőség úgy döntött, két részletben mutatjuk be a témát. Összeállításom első részében az általános elveket, a jogalkotó és a könyvtári világ szempontjait ismertetem és bemutatom azon országok gyakorlatát, ahol a PLR-rendszer a mindennapokban is működik. A folytatásban (a folyóirat következő számában)  azokról az EU-országokról szólok, amelyekben a közelmúltban vezették be a PLR-t,  körképet adok azokról is, ahol a vonatkozó Irányelvet már beillesztették saját szerzői jogi szabályozásukba, de a gyakorlatban még nem működik a rendszer, végül  vázolom a PLR bevezetésével kapcsolatos hazai elképzeléseket.

A PLR kialakítása

A PLR eredete a 19. század elejére nyúlik vissza, s története szorosan összefügg a modern közkönyvtárak fejlődésével. A magánkönyvtárak fontossága, melyek csak fizetés, ill. tagsági díj ellenében kölcsönöztek, a második világháború után  fokozatosan csökkent, míg végül  számuk jelentéktelenné vált a közpénzen fenntartott, ingyenes hozzáférést biztosító közkönyvtárak mellett.  Akkoriban az állam erősen támogatta a közkönyvtárakat, s ez az ösztönzés számuk növekedéséhez, állományuk figyelemre méltó gyarapodásához vezetett, ami kihatott a kölcsönzések számának rohamos növekedésére is. A kölcsönzések számának emelkedése arra késztette a szerzőket, hogy díjazást kérjenek műveik fokozott „használatáért”. A jogalkotók  nem azonnal reagáltak erre az igényre,  hanem fokozatosan alakították ki és vezették be a PLR fogalmát mint a szerzők egy kizárólagos jogát, vagy mint a szerzőt megillető díjazás jogát (egy kvázi másodlagos szerzői jogdíjat).
A PLR fogalmának két, egymástól elkülönülő jelentése van:

  • Szigorú jogi értelemben a PLR lehet „kvázi szerzői jog”, azaz egy azok közül a korlátozott monopóliumok közül, melyek a védett mű szerzői jogtulajdonosát megilletik. Garantálja a jogtulajdonosnak, hogy a védett mű igazi, kézzelfogható formájának nyilvános kölcsönzését engedélyezze, vagy megtiltsa a nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tétel után. A nyilvános haszonkölcsönzés engedélyezése felhatalmazással és a szerzőnek járó jogdíj kifizetésével jár, melyet a jogdíj begyűjtésével foglalkozó szervezetek bonyolítanak le.
  • A PLR más esetben úgy jelenik meg, mint a „díjazáshoz való jog”, nyilvános haszonkölcsönzési jogdíj, amely a szerző joga (nem feltétlenül a jogtulajdonosé) arra, hogy megfelelő pénzbeli kompenzációt kapjon a műve nyilvános haszonkölcsönzése után. Azokban az országokban, ahol a díjazáshoz való jog bevezetését választották, megállapították a jogosultság (igényelhetőség) feltételeit, és bizonyos esetekben ezt a kulturális célokhoz igazították. Tehát itt a PLR nem szerzői jogként, hanem, egyfajta állami támogatásként jelenik meg.
    Egyes országokban a PLR e két értelmezése összemosódik, és ezért van, ahol  a szerzői joghoz kapcsolódónak tekintik, más országokban viszont a díjazáshoz való jog kívül esik a szerzői jog fogalomkörén.

Az IFLA hosszú ideje úgy foglal állást a szerzői és szomszédos jogokkal kapcsolatban, hogy a tartalomszolgáltatók gazdasági érdekeinek és a társadalom információhoz való szabad hozzáférési igényének egyensúlyba kell kerülnie. A szerzői és szomszédos jogok folyamatos és növekvő kiterjesztése új területekre egyre gyarapította az olyan tevékenységeket, mint például a kölcsönzési jog bevezetése. Az IFLA meg van győződve arról, hogy amennyiben nem ügyelnek gondosan a szerzői jog korlátozásának és a kivételeknek a megőrzésére, sőt szigorú fenntartására az egész világon annak érdekében, hogy a fenti egyensúly megmaradjon, ez a trend a későbbiekben negatív hatással lesz az oktatásra és a kutatási tevékenységekre, és azok eredményeire, vagyis az egyének, nemzetek és társadalmak kulturális, tudományos és gazdasági fejlődésére.

Zöld Könyv1 a szerzői jogról és a PLR harmonizációjának igénye

1988-ban jelent meg a Zöld Könyv2, az első olyan Európai Bizottsági dokumentum, mely a Szerzői jog és a technológiai kihívás – haladéktalan intézkedést igénylő szerzői jogi kérdések címmel először foglalkozott az Unión belüli szerzői jogharmonizációval. A hét fejezetből álló dokumentum 2. fejezete a kalózkodással, míg 4. fejezete a terjesztési joggal3, a jogkimerüléssel4 és a bérleti joggal foglalkozik. E két fejezetből származtatható a 92/100-as Irányelv5, amelyben először körvonalazódott a nem kereskedelmi célú kölcsönzés területe.
1989 szeptemberében az Európai Bizottság által szervezett megbeszélést tartottak a terjesztési joggal, a jogkimerüléssel és a bérleti joggal kapcsolatban, a bérleti és a haszonkölcsönzési jog harmonizációján vitatkoztak. A többség szerint a bérleti jog harmonizációjáról szóló irányelv akkor lenne teljes, ha lefedné a  nem kereskedelmi célú kölcsönzéseket is. Valójában gazdasági szempontból a nyilvános haszonkölcsönzési jog kiegészíti a bérleti jogot, néhány esetben pedig előfordulhat, hogy a nyilvános haszonkölcsönzés helyettesíti a bérbeadást. Ennek következtében szükségesnek érezték belevenni a nyilvános haszonkölcsönzési jog fogalmát az Irányelv vázlatába azért, hogy ezen a területen is biztosítsák a belső piac helyes működését.
A meghallgatások eredményeit felhasználva a Bizottság 1991-ben kiadta A Zöld Könyv folytatása: a Bizottság munkaterve a szerzői és a szomszédos jogok terén6 c. dokumentumot, amely már konkrét célokat tűzött ki. Folytatása 1995-ben jelent meg  Szerzői és a szomszédos jogok az információs társadalomban7 címen. A Bizottság rámutatott, hogy, ha a bérbeadási és a haszonkölcsönzési jogot nem együttesen kezelik, a nyilvános kölcsönzési tevékenységek állandó növekedése a film- és zenei szektorban negatív hatással lehet a bérbeadással foglalkozó vállalkozásokra, így megfosztja a bérbeadási jogot annak valódi értelmétől. Mind az Európai Tanács, mind az Európai Parlament egyetértett ezzel a nézettel, és támogatta a PLR harmonizációjának elveit.

A PLR fogalma az Irányelvben

A Miniszterek Tanácsa 1992. november 19-én fogadta el a bérleti jogról és a haszonkölcsönzési jogról, valamint a szellemi tulajdon területén a szerzői joggal szomszédos bizonyos jogokról szóló 92/100/EGK Irányelvet8. Az Irányelvet 1994. július 1-jétől kell alkalmazni a szerzői jogi védelemben részesülő művekre. Az Irányelv 5. cikk (4) bekezdése szerint a Bizottságnak 1997. július 1. előtt beszámolót kellett volna készítenie a Közösségen belüli nyilvános haszonkölcsönzésekről, de különböző okok miatt a jelentés csak öt évvel később, 2002 szeptemberében látott napvilágot.
A PLR-t úgy határozták meg a 92/100-as Irányelvben, mint a nyilvános haszonkölcsön megtiltásának vagy engedélyezésének  kizárólagos jogát (díjfizetéssel vagy anélkül).
 Az Irányelv az 1. cikk (1) bekezdésében kijelenti, hogy a „tagállamok biztosítják a jogot a szerzői jogi védelemben részesülő művek eredeti vagy többszörözött példányai és egyéb, a 2. cikk (1) bekezdésében meghatározott védelem alatt álló teljesítmények bérbeadásának és haszonkölcsönbe adásának engedélyezésére, ill. megtiltására.”
 A 2. cikk szerint a kölcsönzés joga a szerzőt, előadóművészt, hangfelvétel- és filmproducereket illeti meg.
Az 1. cikk (3) bekezdése szerint a haszonkölcsönzés „a közönség számára nyitva álló intézmény útján határozott időre történő használatba adás, amely sem közvetlenül, sem közvetetten nem irányul gazdasági vagy kereskedelmi előny szerzésére.” Ilyen intézmények elsősorban a nyilvános közkönyvtárak, pontosabban a nyilvános szolgáltatásokat nyújtó könyvtárak. A nemzetközi jog által használt public library kifejezés „public” jelzőjének értelmezésétől függően beletartozhatnak ebbe a körbe az egyetemi és az oktatási intézmények könyvtárai is. Azonban az utóbbi két kategóriába tartozó könyvtárak a nyilvános közkönyvtári hálózatot fenntartó tagállamok zömében csak korlátozottan nyilvánosak.9 Mindazonáltal, az Irányelv megállapítja a nyilvános haszonkölcsönzési jog bevezetésének és fenntartásának kötelezettségét, emellett pedig lehetővé teszi az e jog alóli derogációt10, ill. e jog bizonyos mértékű korlátozását is, ahogyan ezt az 5. cikk leírja. Ez utóbbi igazából azt a kompromisszumot tükrözi, melyet egyfelől a nemzetközi piac igényeinek kielégítése, másfelől a tagállamok e téren élő különféle hagyományainak figyelembe vétele között köttetett.
Az 5. cikk (1) bekezdése lehetőséget nyújt a tagállamoknak, hogy a nyilvános haszonkölcsönbe adás kizárólagos joga tekintetében kivételeket határozhassanak meg, amennyiben legalább a szerzők e haszonkölcsönbe adás ellenében díjazásban részesülnek. Továbbá lehetővé teszi a tagállamoknak, hogy a díjazás mértékét a saját „kulturális-politikai célkitűzéseiknek” megfelelően állapítsák meg, azaz viszonylag szabadon11 határozhassák meg ezt a díjazást.
Míg az 5. cikk (2) bekezdése megállapítja, hogy a tagállamok kizárhatják a hangfelvételeket, a filmeket és a számítógépes programokat a nyilvános haszonkölcsönzési jog alkalmazása alól, megismétli az 5. cikk (1) bekezdésében foglalt elképzeléseket, és megállapítja, hogy „amennyiben a tagállamok az 1. cikkben foglalt kizárólagos haszonkölcsönbe adási jogot hangfelvételek, filmek és számítógépi programok esetében nem alkalmazzák, legalább a szerzők számára díjigényt biztosítanak”. Mivel tehát ez a bekezdés is derogációt biztosít a tagállamoknak, a Bizottság azon az állásponton van, hogy ezt az intézkedést szigorúan kell értelmezni: főszabályként a nyilvános haszonkölcsönbe adás tekintetében kizárólagos engedélyezési jogot kell biztosítani a jogosultnak, és minden esetben, amikor a tagállam ezt nem vállalja fel, a szerzők számára legalább a díjazáshoz való jogot biztosítani kell.
Az országok egy része a PLR bevezetésekor nem tett különbséget a különböző dokumentumtípusok (pl. könyvek, videókazetták, vagy hangfelvételek) kölcsönzése között (Ausztria, Franciaország, Németország), míg más országokban egyes speciális dokumentumtípusok tekintetében is érvényes a nyilvános haszonkölcsönzés kizárólagos joga (mentesítve avagy nem mentesítve a könyvtárakat a fizetés alól). Néhány országban a filmművészeti alkotások kölcsönzésére is vonatkozik a kizárólagos haszonkölcsönzési jog (Dániában, Finnországban és Svédországban). Olaszországban a kizárólagos haszonkölcsönzési jog biztosított a hang- és filmfelvételek esetében is, de csak az első terjesztést követő 18 hónapban. Dániában és Svédországban kizárólagos haszonkölcsönzési jog vonatkozik a CD-ROM-ok és filmek kölcsönzésére, de a könyvekre – Svédországban még a hangkazettákra is – csak díjfizetési kötelezettség van érvényben.
Az 5. cikk (3) bekezdése lehetővé teszi a tagországok számára, hogy „az intézmények bizonyos kategóriáit” mentesítsék a díjfizetés kötelezettsége alól. E kategóriák között szerepelhetnek a hagyományos közkönyvtárak, de az egyetemek és más oktatási intézmények könyvtárai is. A legtöbb ország kihasználja ezt a lehetőséget. Hollandia pl. mentesíti a könyvtárakat a látássérülteknek történő kölcsönzés utáni díjfizetés alól, ill. mentesülnek az oktatási és kutatóintézetek is mindenfajta térítési kötelezettség alól. Olaszország felment minden olyan állami fenntartású könyvtárat a PLR alól, amely könyveket, CD-ket kölcsönöz. Az Egyesült Királyságban bizonyos nyilvános könyvtárak és oktatási intézmények szintén mentességet élveznek. Széles körű mentesség érvényesül Portugáliában és Spanyolországban, azokra a múzeumokra, levéltárakra, könyvtárakra, hang- és filmtárakra, amelyek nyilvános intézményeknek számítanak, legyenek akár kulturális, tudományos vagy oktatási jellegűek kereskedelmi tevékenységet nem folytatók, avagy olyan tanintézetek, melyek részét képezik a spanyol oktatási rendszer intézményhálózatának. Belgiumban és Luxemburgban további rendeletek is érvényben vannak, melyek bizonyos intézménytípusok számára biztosítanak kedvezményeket.
Az Európai Bizottság szerint, ha egy tagállam az 5. cikk (3) bek. értelmében az összes közkönyvtárat fel akarja menteni az 5. cikk (1) bek.-ben rögzített díjfizetési kötelezettség alól, úgy a kölcsönző intézmények többségét felmenti a nyilvános haszonkölcsönzési jog alkalmazása alól. Ennek eredményeként a PLR azonban elvesztené megfelelő hatályosságát – valójában nem valósítaná meg a harmonizációs célt – , e helyzet pedig ellentmondana az Európai Közösség jogalkotói szándékának, melynek egyértelmű célja a PLR biztosítása. Ebből az következik, hogy a tagállamok nem vonhatják ki a nyilvános haszonkölcsönbe adást végző intézmények többségét a díjfizetés alól.
A díjazási rendszer bevezetése és fenntartása esetén a tagországoknak meg kell felelniük az Európai Közösség Alapító Szerződése 6. cikkének12 is, azaz a Közösség jogtulajdonosait nemzetiségük alapján nem diszkriminálhatják. A Bizottság birtokában lévő információk szerint a PLR-t több tagállamban nem alkalmazzák megfelelően: pl. egyes tagállamokban egyáltalán nem fizetnek díjazást az érintett jogtulajdonosoknak; más országokban pedig bizonyos jelek arra engednek következtetni, hogy valamilyen közvetlen vagy közvetett diszkrimináció van érvényben, mivel a díjazás csak azon szerzőknek jár, akik az adott tagállam állampolgárai, vagy csak azoknak, akik egy bizonyos helyen élnek (pl. Svédország). Egyes tagállamok csak a hivatalos nyelvükön kiadott könyvek szerzői számára biztosítják a díjazás jogát (Dánia, Finnország).
A PLR kedvezményezettjei az egyes tagországokban eltérőek lehetnek. Bizonyos tagországok legalább a szerzőknek kizárólagos jogot biztosítanak. Más országokban, ahol a díjazás joga működik a gyakorlatban, leginkább az állam mint a könyvtárak tulajdonosa/fenntartója felelős a kifizetésekért (pl. Dánia, Egyesült Királyság és Svédország). Ausztriában és Németországban a tartományi és a szövetségi kormány vállalta át a nyilvános könyvtárak fizetési kötelezettségét. Hollandiában viszont a könyvtárakat kötelezték arra, hogy kifizessék a díjazást.
Összefoglalva: az Európai Unióban az 1992-es Kölcsönzési és bérbeadási jogokról szóló irányelv határozza meg a tagállamokban a szerzőket megillető kölcsönzési jogdíjak rendszerét, melynek alapelve, hogy a szerző művének közkönyvtári kölcsönzéséért ellentételezésben részesül. Az Irányelv 2. cikk (1) bek. szerint a szerzők és egyéb jogtulajdonosok kizárólagos joga, hogy engedélyezzék vagy megtiltsák műveik bérbeadását ill. haszonkölcsönzését. Az Irányelv 5. cikke szerint a tagállamok kérhetnek derogációt a nyilvános haszonkölcsönbe adás kizárólagos joga alól, amennyiben a kölcsönzésért díjazásban részesítik a szerzőket. E díjazás mértékét a tagállamok kvázi szabadon (kulturális célkitűzéseiknek megfelelően) határozhatják meg. Az Irányelv 5. cikkely (3) bekezdés szerint a tagállamok felmenthetik az intézmények bizonyos kategóriáit a díjfizetés alól13.
2002 szeptemberében az Európai Bizottság alapos elemzést adott közre a tagállamokban alkalmazott nyilvános haszonkölcsönzés gyakorlatáról és hatékonyságáról14. Ahogy már korábban  említettem, az Irányelv 5. cikk (4) bekezdése szerint ennek a jelentésnek 1997. július 1-ig el kellett volna készülnie, mivel azonban számos tagállam komoly késéssel kezdte meg az Irányelv végrehajtását, e határidőt nem lehetett tartani.
A jelentés megállapította, hogy az 1992-es haszonkölcsönzési irányelvet a tagállamok eltérően alkalmazzák, néhányan pedig kifejezetten helytelenül valósítják meg, ezért a Bizottság 2002-ben Belgium és Dánia15, 2004-ben pedig további 6 ország16 ellen indított kötelezettségszegési eljárást17, ill. kétségeit fejezte ki a skandináv országokban alkalmazott nyelvi feltételekkel kapcsolatban is.
2004 márciusában az EBLIDA is állást foglalt a kötelezettségszegési eljárás ügyében18. Megjegyezte, hogy a 92/100-as Irányelv hiányossága, hogy nem határozza meg egyértelműen azon intézmények kategóriáit, melyeket a tagálla-mok felmenthetnek a díjfizetés alól, mivel az 1. cikkben „a közönség számára nyitva álló intézmény”-ről csak általánosságban beszél. Ugyanakkor az Irányelv értelmezését  alá kell vetni az 1992 után elfogadott direktíváknak, így pl. az Európai Parlament és a Tanács INFOSOC-irányelveként ismert, az információs társadalomban érvényesülő szerzői és szomszédos jogok egyes vonatkozásainak összehangolásáról szóló 2001/29/EK irányelvének is (2001. május 22.). Ebben a Tanács felsorolta azon intézmények kategóriáit, melyek „a közönség számára nyitva álló intézmények”-nek minősülnek. Ezek pedig nevezetesen: „a nyilvánosan hozzáférhető könyvtárak, az oktatási intézmények, a múzeumok és az archívumok”.19
Az EBLIDA tehát arra ösztönzi az Európai Bizottságot: ismerje fel, hogy bizonyos esetekben – nevezetesen kulturális és oktatási okokból –szükséges, hogy a tagállamok részére rugalmasabb rendelkezést biztosítsanak, és a fent említett intézményeket felmentsék bizonyos művek kölcsönzésének díjfizetése alól.
A 2004. szeptember 24-25-én Rómában tartott második PLR szemináriumon20 húsz európai ország képviselője határozatot hozott, mely arra szólította fel az Európai Bizottságot, hogy lépjen fel keményebben azokkal a tagállamokkal szemben, amelyek eddig nem megfelelően alkalmazták az 1992. évi haszonkölcsönzési jogi irányelvet, továbbá, hogy pontosítsa az irányelv megfogalmazását és ezáltal biztosítsa, hogy a tagállamok tudatában legyenek annak: nem tudják kizárni a PLR kötelezettségből a közfinanszírozású könyvtárakat sem.

Az IFLA álláspontja a nyilvános haszonkölcsönzési jogról21

Az IFLA már megállapította az alapvető értékeket és szempontokat a gondolatokhoz, információkhoz és a szellemi termékekhez való szabad hozzáférésről, és ennek megfelelően a nyilvánosan hozzáférhető könyvtárak ingyenes használatáról, ill. ezek helyéről a nemzeti infrastruktúrában és a nyilvános haszonkölcsönzési jogban. Ezek pedig a következők:
Ad 1., Az IFLA alapvető értékei magukban foglalják

  • az információhoz, a gondolatokhoz, és a szellemi termékekhez való hozzáférés szabadsága elvének és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 19. cikkében megfogalmazott kifejezés szabadságának alkalmazását22;
  • a hitet abban, hogy az embereknek, a közösségeknek és a szervezeteknek egyetemesen és egyenlő mértékben szükségük van arra, hogy hozzáférjenek azokhoz az információkhoz,  gondolatokhoz,  szellemi
  • termékekhez, amelyek szükségesek a társadalmi, gazdasági, kulturális és művelődési  jólétükhöz;
    azt a meggyőződést, hogy a magas színvonalú könyvtári és információs szolgáltatások hozzáférhetősége ezt biztosítja;

Ad 2., „A közkönyvtár elvszerűen ingyenes. Mint nyilvános intézményt az állami és a helyi kormányzatnak kell pénzügyileg fenntartania. A közkönyvtárat, amelyért a helyi és az országos közhatalom visel felelősséget, külön törvénykezés, továbbá az információ és a kultúra minden szintjét érintő, hosszú távra kialakított stratégiák segítsék. A törvénykezésnek és a stratégiai terveknek egy országos könyvtári hálózat kialakítását kell előmozdítaniuk, lehetővé téve az országos könyvtári koordinálást és együttműködést.”23
Ad 3., „Az IFLA hisz abban, hogy a már megjelent/kiadott művek könyvtári kölcsönzését nem korlátozhatja a törvényhozás és az olyan szerződésbeli megkötések, mint például licenc megállapodás, és ezek nem befolyásolhatják a könyvtárak és információs szolgáltatók elektronikus forrásainak ésszerű kölcsönzését.”24
Ad 4. „Néhány országban a nyilvános kölcsönzést szabályozó törvényt fogadtak el, amely térítést irányoz elő a szerzőknek és a könyv megalkotásában közreműködőknek a közkönyvtárakban rendelkezésre bocsátott, ill. tőlük kölcsönvett könyvekért. Fontos, hogy a nyilvános kölcsönzés jogáért fizetett összegek ne a könyvtárak gyarapítási keretét terheljék. A nyilvános kölcsönzési jog a közkönyvtári költségvetések terhelése nélkül támogathatja a szerzőket, ha külön alapból fedezik. Némely konstrukcióban ez a jog hasznos statisztikai adatokkal is szolgálhat bizonyos szerzők műveinek kölcsönzéséről. A könyvtárosok azzal a céllal vegyenek részt a nyilvános kölcsönzési jogot realizáló tervekben, hogy ne a könyvtári költségvetéseket terhelje a finanszírozás.”25
A megállapított alapelvekkel összhangban az IFLA megerősíti azt, hogy nem részesíti előnyben a „haszonkölcsönzési jog” elveit, melyek veszélyeztethetik a nyilvános könyvtárak szolgáltatásaihoz való ingyenes hozzáférést, amely állampolgári jog. Az IFLA támogatja az információhoz való hozzáférés szabadságát, és továbbra is ellenáll minden körülménynek, amely veszélyezteti ezt a hozzáférést.
A nyilvános kölcsönzés alapvető fontosságú a kultúra és az oktatás szempontjából, és ezért ingyenesnek kell lennie mindenki számára. A köz érdeke, hogy a kölcsönzést ne korlátozza a jog szabályozása, vagy bármilyen szerződésbeli intézkedés, mint például a licenc szerződés.
Azokban az országokban, ahol a PLR-t megfelelő körülmények között vezették be, a könyvtárosok el tudták fogadni a PLR-t mint a szerzőknek járó kulturális elismerést, feltéve, hogy a PLR gazdasági és adminisztratív támogatását nem a könyvtárak költségvetéséből vonták el, hanem az állam finanszírozta.
Az IFLA azt tanácsolja a döntéshozóknak, hogy a PLR bevezetése ne a használókat információhoz juttató nyilvános könyvtárak kárára történjen. Másképpen a PLR költsége semmilyen módon nem mutatkozhat meg a nyilvánosan elérhető könyvtárak által nyújtott szolgáltatások minőségében. Ezért annak érdekében, hogy a nemzeti kulturális és oktatási célok a legmegfelelőbb módon nyerjenek támogatást, a PLR megalapításához és fenntartásához szükséges források nem származhatnak a könyvtárak költségvetéséből, hanem az államnak külön kell azt biztosítania.
Fontos továbbá az is, hogy a PLR adminisztrációja hatékonyan működjön, és ne emésszen fel sokat a szerzőknek kifizetésre szánt pénzekből, tehát az elszámolási alap lehető legnagyobb százaléka az arra jogosultakhoz jusson el és a könyvtárak adminisztrációval járó terhei a lehető legkisebbek legyenek. Az érintettek együttműködése és az eljárás problémamentes lebonyolítása érdekében a legjobb az lenne, ha a jogtulajdonosok mellett a könyvtárosokat is bevonnák az eljárás kidolgozásába.
A közt szolgáló könyvtárakat általában közvetlenül vagy közvetve az állam tartja fenn nemzeti vagy helyi szinten. Gyakran megszorított, sőt sovány költségvetésből biztosítják szolgáltatásaikat, így egyszerűen nincsenek abban a helyzetben, hogy további forrásokat találjanak a PLR finanszírozására. Ha mégis erre kényszerülnének, nyaktörő módon kellene az állománygyarapítási keretüket, az alkalmazottak számát, vagy a különböző szolgáltatások biztosítására fenntartott keretüket csökkenteni. Az ilyen csökkentések mellett arra is rákényszerülhetnek, hogy a használóktól kölcsönzésenként díjat kérjenek. Ám a nyilvános könyvtári szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáféréshez mindenkinek joga van. Az a hozzáférés, amelyik nem ingyenes, nem biztosít egyenlő esélyeket.
Ha az állam nem támogatja a nemzeti kultúrát és benne a nyilvános könyvtári rendszert, továbbá más non-profit oktatási, kulturális és tudományos intézményeket az információ közvetítésében, akkor tulajdonképpen megtagadja az állampolgárai információhoz és tudáshoz való egyenlő esélyű hozzáférésének alapelvét. Egy társadalomban mindenkinek szüksége van a nyilvános könyvtárakra, hogy azáltal biztosítsák számára az információt és a tudást.

A PLR megvalósulásának általános elvei

A világon jelenleg 34 országban van érvényben nyilvános haszonkölcsönzési jogra vonatkozó jogszabály, de csak húsz ország26 – köztük tizenkét uniós tagállam – tette meg a következő lépést és kezdte el ténylegesen működtetni a PLR-rendszert. Magyarországon a jogalkotók a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvénybe ültették át az Irányelvet, a hazai PLR-rendszer működési feltételeinek megteremtése pedig folyamatban van. Az egyes országok PLR-helyzetképének felvázolásában erősen támaszkodtam a Nemzetközi PLR Hálózat honlapján27 található információkra, továbbá felhasználtam a Jim Parkertől28 és más tagországok szakembereitől kapott információkat, ezen kívül az Európai Biztottság jelentéseit, az IFLA és az EBLIDA állásfoglalásait.
A PLR-rendszert elsőként 1946-ban Dániában vezették be, majd 1947-ben Norvégiában és 1954-ben Svédországban; legutóbb 2004-ben Észtországban, Lettországban és Szlovéniában, 2005-ben pedig Franciaországban kezdték el eredményesen működtetni.
Az említett  húsz ország nemzeti PLR-rendszereit három típusba lehet sorolni:
1.  Szerzői jogon alapuló nyilvános haszonkölcsönzési jogdíj: ezt a megközelítést például Ausztriában, Hollandiában és Németországban alkalmazzák, ahol ennek megfelelően a kölcsönzést a szerzői joggal való visszaélésnek tekintik. A szerzőknek joguk van engedélyezni vagy megtiltani műveik könyvtári kölcsönzését. A jogdíjak kifizetése az ún. begyűjtő szervezeteken keresztül történik a jogtulajdonos nevében. Ausztriában és Németországban a szerzői egyesületek az állami és tartományi kormánnyal, míg Hollandiában közvetlenül a könyvtárakkal tárgyalnak. Ennél a modellnél tehát a jogdíjak kifizetése a szerző állampolgárságához kötött.
2.  Nyilvános haszonkölcsönzési jogdíj mint a központi kulturális támogatás része: főként a skandináv országokra jellemző, ahol például csak az adott ország nyelvén írt művek szerzői jogosultak a jogdíjra. A módszer célja, hogy bátorítsa és támogassa a nemzeti nyelven születő művek szerzőit, valamint megakadályozza, hogy a jogdíjból részesüljenek az idegen nyelven publikáló szerzők.
3.  Nyilvános haszonkölcsönzési jogdíj mint független ellentételezési forma: az Egyesült Királyságban a PLR nem épül be a szerzői jogok közé, hanem külön jogként kezelik, mely jog kizárólag a jogdíjra vonatkozik. Ez esetben a szerző nem engedélyezheti vagy tagadhatja meg művei kölcsönzését. Az 1979-es PLR-törvény kimondja: a szerző törvényes joga, hogy művei könyvtári kölcsönzése után a kormánytól jogdíjat kapjon. A jogdíjra vonatkozó jogszabályok betartását és a jogdíjak kifizetését pedig egy kormányzati hivatal, az ún. PLR Office végzi. Ez a rendszer az Európai Gazdasági Térség29 összes országában élő szerző számára nyitott.
A nyilvános haszonkölcsönzési jogdíj kiszámítására alapvetően kétféle módszer létezik:
1.  A kölcsönzések száma alapján: tehát, hogy az adott szerző munkáit milyen gyakran kölcsönzik ki. Ezt a módszert az Egyesült Királyságban, Hollandiában, Izlandon, Izraelben, Németországban és Svédországban alkalmazzák.
2.  A könyvtári példányszám alapján: vagyis, hogy az  adott szerző műveiből hány példánnyal rendelkezik egy könyvtár. Ezt a számítást Ausztráliában, Dániában, Kanadában és Új-Zélandon alkalmazzák.
Több ország ettől eltérő modellel dolgozik, a rendelkezések az egyes országokban több szempontból különbözőek. Egyes tagországokban minden fajta műre vonatkozó nyilvános haszonkölcsönzési jog van érvényben, míg mások az Irányelv 5. cikk (3) bek. alapján az intézmények bizonyos kategóriáit (de persze nem az összes nyilvános haszonkölcsönző intézményt) felmentik a PLR fizetése alól, és inkább biztosítják a szerzőknek, hogy a kölcsönzésért díjazásban részesítik őket, azaz a PLR alóli derogáció az 5. cikk (3) bek. alapján bizonyos intézmények javára széles körben bevett szokás.

Működő PLR-rendszerek

Most nézzük betűrendben azokat a tagállamokat, ahol azon túl, hogy átültették az Irányelvet saját jogi szabályozásukba, már évek óta sikeresen működtetik saját PLR-rendszerüket is:

Ausztria

Ausztriában a PLR 1993 óta a terjesztési jog része. A szerzők, előadóművészek, hangfelvétel és filmproducerek, valamint a közvetítő társaságok rendelkeznek a nyilvános kölcsönzések után járó méltányos díjazás jogával a terjesztési jog kimerülését (azaz a Közösségen belüli első hivatalos terjesztést) követően. A művek kölcsönzése a törvényen alapuló engedélyezés alapján történik (így a jogtulajdonosok abszolút jogai is szabályozás alá kerülnek, ami hasznos a bérleti jogban is) azzal a feltétellel, hogy „méltányos” díjat fizetnek a szerzői jogi gyűjtőszervezetnek, vagyis az egyes jogtulajdonosok többé nem igényelhetik ezt az összeget egyénileg.
Tizenegy osztrák szerzői jogi gyűjtőszervezet kötött megállapodást az osztrák kormánnyal és a kilenc szövetségi tartománnyal a művek (könyvek és más dokumentumok) kölcsönzésére fordítható összegekről. A felek egy átalánydíjban állapodtak meg, amely 1994. január 1-jétől van érvényben. Az átalányösszeg 581 000 euró, melyet az Osztrák Köztársaság és a kilenc szövetségi tartomány fizet be. Az egyes tartományok hozzájárulása a tartomány lélekszámától függ.
A teljes összeget a szerzőket és kiadókat képviselő LVG30 gyűjti be és osztja szét – az irodalmi élet szerzőivel és kiadóival kötött megállapodás szerint – a megfelelő szerzői jogi gyűjtőszervezetek között. Az összeg mintegy 75%-át fordítják a könyvek és a folyóiratok kölcsönzési díjazására.
A befolyt összeg 26%-a szociális és kulturális célokra van elkülönítve, míg az adminisztratív költségek 11%-ot tesznek ki. A maradék összeg 80%-a a közkönyvtári kölcsönzések után, míg 20%-a tudományos könyvtárak kölcsönzése után jár.
A közkönyvtárak számára olyan rendszert dolgoztak ki, mely lehetővé teszi a LVG-nek, hogy a kölcsönzések számát egy reprezentatív minta alapján számolja. A díjazást szerzői jogdíj formájában osztják ki a szoros értelemben vett irodalmi művek kölcsönzése után, a számítások alapjául a LVG kölcsönzési statisztikája szolgál.
Általában kölcsönzésenként 70%-ot fizetnek a szerzőnek és 30%-ot a kiadónak. Fordítások esetében a mű szerzőjének fizethető kvóta 50%-át kaphatja meg a fordító. A tudományos könyvtárak esetében az összeget egyenlő mértékben osztják meg a szerzők és a kiadók között (50-50%).
A tudományos publikációk szerzői évente jelentést tesznek a LVG-nek könyveikről és az előző évben kiadott könyveikről és cikkeikről, és a díjakat az „új publikációk” kölcsönzése alapján kapják. A tudományos irodalom kiadói a VLB31 (a német Books in Print) szerint nyilvántartott könyveik alapján kapják meg a díjakat.

Dánia

Az Európai Bizottság Dániának is elküldte állásfoglalását amiatt, hogy a 92/100-as irányelv bizonyos rendelkezéseit nem tartotta be. Az Irányelv 9. cikke szerint az előadóművészek, film- és hangfelvétel-előállítók, valamint a műsorsugárzó szervezetek kizárólagos joggal rendelkeznek arra vonatkozóan, hogy megengedjék a védelem alatt álló anyagaik nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tételét, vagy éppen megtiltsák azt.
Dánia szerint ezt a terjesztési jogot csak akkor lehet gyakorolni, ha a mű az Európai Gazdasági Térségben készült. A terjesztési jog a Közösségen belüli első eladás által merül ki. Ha például az USA-ban hozták forgalomba a műpéldányt, annak a bevitele az Európai Gazdasági Térség területére engedélyköteles. Ennek eredményeképpen az olyan művek, mint például az Európai Gazdasági Térségen kívül készült CD-k vagy a videók terjesztése túl van a jogtulajdonosok hatáskörén, ha már bekerültek a dán forgalomba.
Dániában tehát a PLR része a szerzőkre, előadóművészekre, hangfelvétel és filmproducerekre vonatkozó kizárólagos terjesztési jognak. A kizárólagos PLR nem merül ki a kérdéses munka első hivatalos kiadását követően (kivéve a digitális formátumú filmművészeti alkotásokat és számítógépes programokat). A szerzők, fordítók, illusztrátorok, és előadóművészek abban az esetben élvezik a díjazás jogát, ha a műveiket vagy más munkájukat nyilvános szolgáltatást nyújtó könyvtárakból kölcsönözték ki. Továbbá a dánul kiadott könyvek szerzői számára biztosítják a díjazás jogát.
A PLR díjakat a parlament által megszavazatott költségvetésből finanszírozzák. A zenei felvételek és a vizuális művészet jogdíjaira különleges alapokat hoztak létre.
A díjazásra jogosultak:

  • Minden olyan könyv szerzője, melyet eredetileg dán nyelven írtak.
  • A dánra fordított idegen nyelvű könyvek fordítói.
  • Más alkotók (illusztrátorok, fotográfusok, zeneszerzők stb.), akiknek műveit dán kiadású könyvek részeként vagy akár attól függetlenül adták ki.
  • Azoknak az elhunyt díjazásra jogosultaknak a túlélő házastársai vagy élettársai, akiket a 2003 előtti PLR rendszerben regisztráltak.

A díjak kiszámítása a következőkön alapul:

  • a jogosult személy könyvben való közreműködésének módján (elsődleges, másodlagos közreműködő stb.),
  • a könyv típusán (fiction, non-fiction),
  • az oldalszámon,
  • a jogosultsággal rendelkező közreműködők számán, és
  • az adott szerző műveinek könyvtári példányszáma alapján.

Dánia volt az első ország a világon, ahol a PLR-rendszert bevezették (1946), jóval a számítógépesítés előtt. Ennek megfelelően a nyilvános és iskolai könyvtárakban meglévő kötetek számát vették alapul a PLR elosztásakor, mert túl bonyolult lett volna egy manuális rendszerben a tényleges kölcsönzési adatokkal számolni.
1991-ben, amikor a könyvtárak gépesítése már javában folyt, új törvényi szabályozást fogadtak el, azóta az adminisztráció egy speciálisan kifejlesztett elektronikus rendszeren alapszik, amely nagymértékben automatizált. Történelmi okokból azonban még mindig a meglévő kötetek és nem a kölcsönzések számával számolnak. Minden év januárjában a helyi könyvtárak továbbítják az adatokat az adatbázisba. A rendszer másik jellemző vonása, hogy a Dán Nemzeti Könyvtárból automatikusan továbbítja a könyvtárak felé az új könyvek bibliográfiai adatait (mint pl. a szerzők neve, további közreműködők, oldalszám stb.).
A 2005-ös statisztika szerint a kifizetett támogatás 144,3 millió dán korona (DKK), az egy személynek kifizetett legmagasabb összeg pedig 737.657 DKK volt.

Egyesült Királyság

A brit PLR minta szerint az Egyesült Királyság kizárólagos haszonkölcsönzési jogot biztosít a szerzők, hangfelvétel és filmproducerek, valamint az előadóművészek számára. A szerzők jogosultak a kölcsönzések utáni díjazásra, ha a műveiket nyilvános könyvtárakból kölcsönözték ki. A szerzői jogot nem sérti a művek oktatási intézmények által történő kölcsönzése, ill., ha a PLR-rendszerbe nem tartozó könyvet kölcsönöz ki nyilvános könyvtár.
A PLR-t az 1979-es Nyilvános haszonkölcsönzési törvény alapozta meg32, amely a brit szerzők számára biztosította a törvényes jogot arra, hogy műveik ingyenes könyvtári kölcsönzése után díjazásban részesülhessenek. A törvény alapján ehhez a központi kormány biztosít pénzügyi alapot és a szerzők annak alapján részesülhetnek belőle, hogy a könyveiket milyen gyakran kölcsönözték az Egyesült Királyságbeli nyilvános könyvtárak kiválasztott mintájában. A díjazás számszerű megállapításához a szerzőknek jelentkezniük kell a PLR-Irodavezetőnél (Registrar), akit a kormány jelölt ki arra, hogy nyilvántartsa a díjazásra jogosult szerzőket és könyveket, valamint felügyelje a PLR adminisztrációját. A törvény a PLR-t nem mint szerzői jogot (mely a szellemi tulajdonjogok egyik típusa), hanem mint önálló szellemi tulajdonjogot33 fogja fel.
Miután a PLR alapelveit meghatározták a törvényben, a kormány hozzákezdett a PLR Eljárás kidolgozásához, melyet 1982-ben fogadott el a parlament. Az Eljárás a PLR működésének szabályait határozza meg részletesen az Egyesült Királyságban, és olyan területeket szabályoz, mint a szerzők jogosultsága, a mintakönyvtárak kiválasztása és a kifizetések számítási módja.
Az Irodavezető PLR adminisztrációs tevékenysége a kulturális, média- és sportminiszter felügyelete alá tartozik, és finanszírozása is e minisztériumon keresztül történik. Az Irodavezető különleges törvényi helyzetben van, mivel a PLR törvény alapján „egyedüli jogi személynek” minősül. Ez – legalábbis elméletben – ugyanolyan törvényi helyzetet biztosít számára, mint amilyen a Királynőnek és a Canterbury érseknek van!. Az Irodavezetőt és a minisztert egy PLR Tanácsadói Bizottság segíti, amely főként szerzőkből, könyvtárosokból, ill. a kiadás és szellemi tulajdonjog területén jártas szakemberekből áll. A Bizottság áttekinti az Eljárás működését és javaslatokat tesz a törvényi változtatásokra, amennyiben erre szükség van.
Az 1979-es törvény elfogadását megelőző harminc évben a brit szerzők többször felléptek a könyveik nyilvános könyvtári rendszeren keresztül történő kölcsönzése után járó díjazáshoz való jogosultságuk elismertetése érdekében. A PLR alkalmazásának indoklása szerintük lehetséges azzal, hogy kompenzációt nyújt a kiesett eladásokból származó veszteséggel szemben: egy könyvtár egyetlen kötetet vásárol meg a könyvből és kikölcsönzi olvasók százainak, akik egyébként mind megvették volna a saját példányaikat. (De ez igazából nem bizonyított: gyakran előfordul az is, hogy a nyilvános könyvtárak kölcsönzései segítik a szerzői joggal védett munkák marketingjét és ösztönzik az eladásokat.) Akárhogyan is, igazságosabb lenne azt mondani, hogy a szerzők úgy érzik: az ingyenesen kölcsönzők millióinak szórakozására és felvilágosítására tett irodalmi törekvéseiket díjazzák vele.
A PLR ma minden az Európai Gazdasági Térségben élő szerző számára nyitott. Így a jogosultság alapja nem a nemzeti hovatartozás, a PLR gyakorlatilag nyitott bármely állam polgárai (pl. amerikaiak vagy ausztrálok) számára mindaddig, amíg az Európai Gazdasági Térség valamely országában laknak. A lakóhellyel kapcsolatos elvárás a PLR-be való jelentkezés dátumától érvényes és nem akkortól, amikor a könyvet megírták vagy kiadták. Így egy sok kiadott könyvvel rendelkező író, aki átköltözik egy nem Európai Gazdasági Térségbeli országba, mielőtt ezeket a könyveket regisztráltatta volna, nem kérheti felvételüket a PLR-rendszerbe.
Másfelől, egy olyan szerző, akinek vannak könyvei a rendszerben, és később költözött el Európából, továbbra is részesül a könyveinek kölcsönzése után járó díjazásban (bár már nem regisztráltathat további könyveket). Az Európai Gazdasági Térség területén élő szerzők egyébként csak 2000 júliusa óta vannak minősítve a PLR-rendszerben. Ezt megelőzően – kölcsönös képviseleti megállapodás szerint – a jogosultság az Egyesült Királyságban és Németországban élő szerzőkre korlátozódott.
A más EU-tagországokban élő szerzők részére a kifizetéseket általában helyi „gyűjtőszervezeteken” keresztül juttatják el. Így például a német szerzőknek a VG Worton keresztül, amely azután szétosztja a díjakat. Ehhez hasonlóan működnek együtt a dublini Ír Szerzői Jogi Ügynökséggel is. Természetesen vannak olyan szerzők is ezekben az országokban, akik nem tagjai a helyi társaságnak, nekik – amennyiben ezt kérik – közvetlenül fizetnek.
Az eredeti, 1982-es Eljárás csak a szerzőkre vonatkozott, azóta kiterjesztették a szerkesztőkre, illusztrátorokra, fotográfusokra, és fordítókra is. A szerkesztők és fordítók a könyv PLR-jének 20-30 százalékára jogosultak. Ez a részesedés növekedhet az egyéni közreműködés mértékének arányában.
A PLR-törvény értelmében csak könyvek jogosultak a PLR-re. Ez azt jelenti, hogy a hangos könyvek és más audio-vizuális anyagok, melyeket a könyvtárak kölcsönöznek, ki vannak zárva a PLR-körből.
Mióta 1982 szeptemberétől megkezdődött a nyilvántartásba vétel, mintegy 1500 új szerző regisztrál évente, és átlagosan 15.000 könyvrészesedést vettek nyilvántartásba. Nincs annak jele, hogy ez az éves növekedés megtorpanna. Jelenleg mintegy 35.000 szerző szerepel a PLR-nyilvántartásban, akik közül évente körülbelül 19.000 kap díjazást.Az 1979-es törvény alapján a díjazást a nyilvános könyvtárakból történő kölcsönzések alapján számítják ki (ebbe az iskolai vagy egyetemi könyvtárak nem tartoznak bele).
A PLR kapcsán a kormánybizottságok által az 1970-es években elvégzett valószínűségi tanulmányok alapján mindig is lehetett tudni, hogy anyagi okokból nem lehetséges minden Egyesült Királyságbeli nyilvános könyvtárból begyűjteni a kölcsönzési adatokat. Ezért egy statisztikai mintavételen alapuló megközelítés mellett döntöttek az Eljárás első változatának esetében is, amelyhez a mintába tartozó 16 könyvtár szolgált adatokkal.
Manapság az elektronikus adatokat az Egyesült Királyság minden régiójából választott mintakönyvtárakból gyűjtik össze. Jelenleg harminc intézmény vesz részt ebben, a nemzeti könyvkölcsönzések mintegy 15 százalékáról szolgáltatva adatot. A minta évente változik: az intézmények mintegy harmada cserélődik. A kölcsönzési adatokat havonta gyűjtik össze a könyvtárakban és küldik el a PLR-rendszernek e-mailben. Az adatokat a PLR-rendszerben tárolják, és év végén ez szolgál alapként a díjak kiszámításához.
A nyilvántartott szerzők évente egyszer, februárban kapják meg könyveik után járó díjaikat az előző PLR kölcsönzési év (július 1.–június 30.) adatai szerint. Ahhoz, hogy egy könyv után díj legyen fizethető, azt a kölcsönzési év végéig nyilvántartásba kell vetetni. Év végén a PLR-számítógép megbecsüli a nemzeti kölcsönzések számát minden regisztrált könyvre – először a regionális kölcsönzéseket megbecsülve, majd aztán összeadva a regionális számokat. E célból a könyvtárak a következőképpen vannak csoportosítva: angol megyei könyvtárak, angol nagyvárosi intézmények, London és környéke, Wales, Skócia és Észak-Írország könyvtárai. A folyamat a következőképpen zajlik:
1. egy régió mintakönyvtáraiból összeadják az összes könyvkölcsönzést
2. a könyvtári statisztika alapján megállapítják a régióban történő összes könyvkölcsönzést
3. kiszámítják, hogy az összes regionális kölcsönzés hány százalékát reprezentálja a mintakönyvtárak összes kölcsönzése, és ezt a mutatót alkalmazzák minden egyes könyv kölcsönzési adataira.
Például Wales esetében a PLR-mintakönyvtárak kölcsönzése körülbelül a walesi összes kölcsönzés 5%-át reprezentálja. Ahhoz, hogy megkapjuk a regionális kölcsönzési adatot egy adott könyvre, a minta adatot hússzal kell megszoroznunk. Miután ezt a számítást minden régióban alkalmazták, a regionális adatokból kiszámítható egy össznemzeti becsült adat. A regisztrált könyvek összes becsült kölcsönzésével elosztják a PLR-alapot, miután levonják belőle az ügyviteli, adminisztrációs költségeket.34 Így megkapják az egy kölcsönzés után járó díjat. Jelenleg ez az összeg 5,26 penny kölcsönzésenként.
Az egyes szerzőknek fizetett díjat egyszerű számítással: az egy kölcsönzés után járó díj és a szerző becsült összes kölcsönzése alapján lehet megállapítani. Egy szerző, akinek könyvét 50 000-szer kölcsönözték, 50 000 x 5.26 penny-t kap, azaz 2630 fontot. Azok a szerzők, akik 5 fontnál kevesebbet kapnának műveik kölcsönzése után (mert műveik kölcsönzésének száma nem érné el a százat), nem jogosultak a PLR-díjazásra. Annak biztosítására pedig, hogy a legsikeresebb szerzők ne vehessék fel az összes pénzt az alapból, az Eljárás meghatározza a maximális kifizetés mértékét. Az eredeti Eljárás szerint ez 5000 font volt, de 1989-ben – az inflációt számításba véve – 6000 fontra emelték. A maximális kifizetési küszöb mintegy egy millió fontot szabadít fel, amit így a többi szerző között lehetett szétosztani.

Finnország

Finnországban az 1963-ban hatályba lépett A szerzők és fordítók adományokról és támogatásáról szóló törvényre alapozva él a PLR-minta.35 E törvény értelmében adományt és juttatást azok a szerzők és fordítók kaphatnak, akik Finnországban élnek vagy folyamatosan ott éltek, és akiknek művei gazdagítják a finn kultúrát. A törvény értelmében az adományokat és juttatásokat a nyilvános könyvtárban ingyenesen elérhető könyvek utáni kompenzációnak szánják. A törvényalkotó szándéka a nemzeti kultúra kiemelt támogatása, a kultúra irodalmi kifejeződésének erősítése, és a kulturális identitás megszilárdítása.
A szétosztható összeg 90%-át fordítják szépirodalmi, 10 százalékát pedig az ismeretterjesztő művekre. Ezeken a kategóriákon belül az összeg a következőképpen oszlik meg: 76%-át az eredeti irodalmi alkotásokra, 16%-át fordításokra, 8%-át pedig a gazdasági alapba, az idős és beteg szerzők és fordítók szükségleteire használják fel. A tudományos munkák, szöveggyűjtemények és összehasonlító tanulmányok kívül esnek e törvény hatókörén.
Az adományokat és juttatásokat egy, az Oktatási és Kulturális Minisztérium által kijelölt, kilenc tagú bizottság ítéli oda. A tagok a szerzők és fordítók nemzeti szervezeteit képviselik. A Nyilvános Haszonkölcsönzési Jogdíjak Bizottságának felügyeleti szerve a Finn Művészeti Tanács, mely szépirodalmi és ismeretterjesztő irodalom részlegekre oszlik.Az éves kifizethető összeg a 10%-a annak, amit az előző évben a könyvtárak állománygyarapításra költöttek, a kormány a költségvetésből különíti el ennek fedezetét. 2005-ben ez 2 573 038 euró volt. A szétosztott összegek 500 eurótól 14 000 euróig terjednek, és adómentesek.
Létezik emellett egy elkülönített adományrendszer (2005-ben 120 000 euró) a zeneszerzők, dalszövegírók, előadóművészek és mások számára, akik hangzóanyagok és kották előállításában működnek közre, és egy másik az illusztrátorok és a képregény rajzolók számára (50 000 euró). Ezek a juttatások azonban nem a törvényre alapozottak, hanem az éves költségvetést kidolgozó hatóságon múlnak. Az adományokat a Finn Művészeti Bizottság által kinevezett elkülönített albizottságok osztják szét.

Hollandia

Hollandiában 1995 végén lépett életbe az új törvény a kölcsönzési és bérleti jogra vonatkozóan36, mely a szerzők, előadóművészek, hangfelvétel és filmproducerek részére biztosítja a kölcsönzések után járó díjazás jogát. A többször módosított holland szerzői jogi törvényben37 a kölcsönzés definícióját az Irányelvből vették át. A jogalkotó a művek kölcsönzésére való tekintettel korlátozza a jogtulajdonosok abszolút jogát. A kölcsönzés engedélyezett, amennyiben méltányos díjazásban részesülnek az érintett jogtulajdonosok. Három kivétel van ez alól az általános szabály alól:
1.  A szoftverek kölcsönzése csak a jogtulajdonos meghatalmazásával engedélyezett. Noha az általános információkat hordozó CD-ROM-ok is tartalmaznak szoftvereket, ezek ennek ellenére a törvényi engedélyezés hatálya alá tartoznak. Amennyiben a szoftver pusztán az információ közzétételét szolgálja, és nem a hordozó fő termékét képezi, a kölcsönzési törvény általános rendelkezései érvényesek. A könyvtárak és a jogtulajdonosokat képviselő szervezet38 jelenleg is tárgyalnak arról, hogy mely termékek esnek a kölcsönzési engedélyezés hatálya alá, és melyek az abszolút jog területéhez.
2.  A második kivétel az iskolai és egyetemi könyvtárak, valamint a Royal Library, vagyis a Holland Nemzeti Könyvtár könyvkölcsönzései, melyek díjazás nélkül engedélyezettek.
3.  Végül nincs díjazás abban az esetben sem, ha a szervezet, mely a könyvet kölcsönzi, be tudja bizonyítani, hogy a jogtulajdonos lemondott a díjazás jogáról.
A holland kölcsönzési jogi szabályozás megállapítja azt az alapot, mellyel a művek kölcsönzéséért járó méltányos díjazást kiszámítják, s a könyvtárak maguk fizetik a díjazást. Egy külön szervezetet alapítottak, mely egyfelől a jogtulajdonosokat, másfelől pedig a felhasználói csoportokat (azaz a könyvtárakat) képviseli. A tárgyalási folyamat elősegítése végett a szervezetnek van egy független elnöke, akit az Igazságügyi Minisztérium és az Oktatási, Kulturális és Tudományos Minisztérium nevez ki. Amennyiben a jogtulajdonosok és a könyvtárak között nem jön létre egyetértés, az elnök hozza meg a döntést, mely kötelezi mindkét felet.
2006-ra a következő díjakat állapították meg:39

Kölcsönzés (€)
Könyvek 0,1106
Hanganyag 0,2543
Video/DVD 0,2543
Multimédia 0,4616

A Stichting Leenrecht nem személyekre lebontva osztja ki a díjakat az egyes érintett jogtulajdonosoknak. Hollandiában szinte minden jogtulajdonos gyűjtőszervezethez tartozik, melyek az olyan közös szerzői jogi kérdésekkel foglalkoznak, mint például a másolás, a kábel és szatellit műsorszórás stb. A Stichting Leenrecht a szervezetek között osztja szét a díjakat, melyeket aztán azok tovább osztanak az egyes jogtulajdonosoknak. A külföldi jogtulajdonosoknak a díjak kiosztása a külföldi társszervezetekkel kötött kölcsönös vagy kétoldalú megállapodások alapján folyamatosan történik.

Németország

A szerzői jogi törvény 1995-ös elfogadása óta nem pusztán a szerzői jogtulajdonosok, de a szomszédos jogok tulajdonosai is jogosultak részt venni a PLR-ben. Németországban a kizárólagos PLR szintén elévül az első hivatalos kiadást követően, és a szerzők bizonyos nyilvános kölcsönzések után élveznek díjazási jogot. Az érintett kölcsönző intézmények között vannak a nyilvános könyvtárak, audiovizuális vagy rádió felvételek és más eredeti vagy másolt művek nyilvános gyűjteményei.
A PLR-t Németországban éves átalányban finanszírozzák, ennek 90%-át a tartományi kormányzatok, 10%-át a szövetségi kormány fizeti be. Az átalány összegét kétéves áttekintések alapján számolják ki. Az összeg 2003 óta nem változott. A forrást a ZBT-nek40 fizetik be, mely a VG Wort41 irányítása alatt működik, és amely a további elosztásért felelős. 2001-ig csak gyűjtőszervezetek képviselték a jogtulajdonosokat a ZBT-ben: a VG WORT az irodalmi művek jogtulajdonosait, a VG Bild-Kunst a vizuális alkotásokéit, a GEMA42 a zenei alkotásokéit, majd 2002. január 1-jétől a következő közeli területeket képviselő szervezetek is csatlakoztak:
•  az előadőművészek és hanghordozó gyártók képviseletében a GVL43;
•  a filmproducerek, AV művek előállítói képviseletében a GÜFA44, a VFF45 és a GWFF46.
Az elérhető statisztikák szerint az összes kölcsönzés 13%-át teszi ki a könyveken kívüli dokumentumok kölcsönzése Németországban. A tartományi kormányzatok és a szövetségi kormány közötti megállapodás értelmében a könyvkölcsönzések számát tekintik 100 százaléknak, a többi kölcsönzése ehhez adódik hozzá. Így 2004-ben az átalány összeg 100/113-a fordítódott könyvkölcsönzésre, és 13/113-a pedig az egyéb kölcsönzésekre. A ZBT által a partnerszervezeteknek szétosztott díjak 88,5%-a fordítódott könyvekre és 11,5%-a  pedig az egyéb alkotásokra.
A tartományi kormányok és a szövetségi kormány által kifizetett teljes összeg 2004-ben 13,29 millió euró volt. A VG Wort ebből 2004-ben 9,71 milliót kapott. Az összeg 22,5%-át a tudományos és szakkönyvtárakban történő kölcsönzésekért fizették ki. A fennmaradó 77,5 %-ból – az adminisztratív költségek levonása után – 45% került a szerzői nyugdíjalapba, és 5,28 millió eurót (beleértve a reprodukciós díjakat is) osztottak szét 32 520 szerző és 2476 kiadó között egyenként a nyilvántartásba vett kölcsönzési adatok alapján.

Norvégia

Norvégia nem mint EU tagország, hanem mint az Európai Gazdasági Térség tagja és az egyik legrégebben bevezetett PLR-rendszer működtetőjeként érdemel itt említést.
A norvég PLR-rendszer gondolata 1947-ben merült fel először a kormány válaszaként a norvég írók szövetségének47 kezdeményezésére. Az 1947-es iskolai és közkönyvtárakról szóló törvény magalkotása után jogdíjalap létrehozásáról született határozat a norvég írók számára. Az 1949–50-es pénzügyi évben 35 000 norvég koronát különítettek el az új szerzői alapba, hogy segítsenek kompenzálni azt a „veszteséget”, melyet a közkönyvtári kölcsönzés hatására a szerzők a könyveik eladásában észleltek.
A jelenlegi szabályozás az 1987-es PLR-törvényen48 alapul és jogdíjat biztosít azoknak a műveknek, melyeket Norvégiában adtak ki, és amelyek elérhetők a nyilvános kölcsönzés céljára. A szabályozás része a norvég kulturális politikának. A PLR törvény kimondja, hogy a díjakat a köztulajdonban lévő norvég könyvtárak minden kölcsönzési egységének minden egyes kölcsönzése után egy meghatározott összeg szorzásával kell kiszámolni. A kölcsönzési egységek alatt a dokumentumtípusokat, azaz a könyveket, az elektronikus médiumokat stb. kell érteni. A könyvtárak által elektronikus formában előállított kölcsönzési statisztikákat, melyek lefedik a köz-, iskolai-, kutatási-, speciális- és börtönkönyvtárakat is, évente összegyűjtik.
A kölcsönzési egységek árát a kormány és egy minősített jogtulajdonos szervezeteket képviselő választott bizottság tárgyalásain határozzák meg. Tárgyalások zajlanak annak eldöntésére is, hogy a hordozók melyik kategóriája alapján számítsák ki a díjakat. A tárgyalások 1978 óta folynak, és a megállapodást a Stortinget-nek, a norvég parlamentnek kell jóváhagynia. A díjakat kollektíven 16 – a jogtulajdonos szervezetek által kezelt – alapba kell befizetni a szervezetek közötti megállapodás szerint. A szervezeti tagságot bármely arra alkalmas jogtulajdonos jogosult önállóan igényelni. Az összegeket nagyrészt ösztöndíjak és adományok formájában osztják szét.
A PLR-díjakról jelenleg – a 2005–2007-es időszakra vonatkozóan – a kormány és 23 jogtulajdonos szervezet közötti megállapodás van érvényben. Kiindulási pontként a felek megegyeztek abban, hogy a norvég PLR-díjak szabályozása összhangban van az Európai Gazdasági Térség követelményeivel, melyet a 92/100/EGK irányelvben is rögzítettek. Amennyiben kérdésessé válik az Irányelvnek való megfelelés, valamennyi partner egyetértett abban, hogy a jelen megállapodás csak időszakos, és a felek szabadon újratárgyalhatják a felmerülő problémás helyzeteket. Ez a kormány érdekében történik azért, hogy továbbra is fenntartható legyen a jogdíj költségek alakulásának tervezhetősége.
Néhány éve az iskolai könyvtárak statisztikájának megbízhatósága csökkent, és gyakran változnak az idevágó jelentések is. A problémát a kormány és a jogtulajdonos szervezetek közötti jelenlegi megállapodás is felvetette. A Norvég Levéltári, Könyvtári és Múzeumi Hatóság segítségével a felek megállapodtak, hogy közös erőfeszítést tesznek az iskolai könyvtárak statisztikájának megerősítésére. Hasonlóképpen dolgozták fel az elektronikus adatkezelés témáját különböző szemináriumokon.
A 2004-es tárgyalások során a kölcsönzési egységek árának kialakításánál figyelembe vették többek között az árak és a bérek növekedésének előrejelzéseit is. A jelenlegi megállapodás a 2005–2007-es időszakra vonatkozik, és az egységenként fizetendő ár 1,605 norvég korona (NOK) 2005-ben, 1,655 NOK 2006-ban, és 1,71 koronára emelkedik 2007-ben.
Az elmúlt két évtizedben folyamatos növekedés volt tapasztalható a nyilvános kölcsönzések utáni állami díjakban: 1983-ban ez az összeg még csak 13 millió volt, 1993-ban már 38 millió, 2005-ben pedig 67 millió NOK (cca. 8.470 ezer euró). A növekedés a gyűjteményekben beszerzett művek példányszámának és az egységek utáni díjak növekedésének köszönhető.

Svédország

Svédországban 1999-ben vezették be az új PLR-mintát. A könyvek és hangfelvételek nyilvános és iskolai könyvtárak által történő kölcsönzése után jár díjazás. A hangfelvételek kölcsönzése után járó díj felére a szerző, a másik felére az előadó jogosult.
A svéd PLR-rendszer jellegzetességei:

  • A szerzői jogi szabályozáson kívül helyezkedik el, mivel lényeges kultúrpolitikai eszköznek tekintik, mely támogatja a nemzeti nyelvet és irodalmat.
  • A svédül írt irodalmi alkotásokra, a svédre vagy svédből történő fordításokra, valamint az állandó svédországi lakhellyel rendelkező külföldiek által írt könyvekre terjed ki.
  • Kollektív kompenzáció: kifizethető az egyes kölcsönzéseken alapuló díjazásként, ill. adományként, nyugdíjként stb.
  • A kiszámítás módja általában kölcsönzés alapú.
  • A kölcsönzések utáni díjazás a kormány és a szerzői szervezetek közötti megújuló tárgyalások tárgya. A Szerzői Alap nyilvános szervezet, testületi tagságának többségét három másik szervezet jelöli ki.

A három szerzői szervezet az oslói PLR-konferencia, azaz 2003 szeptembere óta tárgyalt a kormánnyal a 2005-ös kompenzációs díj mértékéről. Az összeg alakulása:49

  2002 2003  2004  2005
Példányonkénti összeg 1,09 1,12  1,15  1,16
A kölcsönzések utáni egyéni díjak (SEK)  0,66 0,67  0,69 0,70
Összes kompenzáció (millió SEK) 115  113,9 113,8 116,7

 A kölcsönzések számának csökkenése miatt 2006-ban az összegnek kölcsönzésenként 1,18 SEK-re kellene emelkednie, ha a ráfordítás jelenlegi mértékét tartani kívánják.
Az egyéni díjakban két változás lépett hatályba 2004-ben: az első a jogosultsági kritériumok kiegészítése azzal, hogy a szabályozás kiterjed a svédről más nyelvekre történő fordításokra is (ez a teljes finanszírozási összeget gyakorlatilag nem befolyásolja). A második azzal a ténnyel függ össze, hogy az egyedi díjak a nagyobb kölcsönzési számmal emelkednek, ami valamivel nagyobb díjazást eredményez. Ez a változás alig növeli a teljes kifizetésen belül a kölcsönzésalapú díjak arányát.
A PLR-kifizetések terén nem történtek nagyobb változások az elmúlt két évben. A terveknek megfelelően mindkét évben éves felmérés készült – ezek alapján történt a kölcsönzés alapú díjak kifizetése mindkét év novemberében. 2004 novemberében 4.334 szerzőnek, illusztrátornak és fordítónak összesen 41,6 millió svéd koronát fizetettek ki. „Adományként” összesen 27,6 millió SEK-t fizettek ki 197 alkotónak. A teljes PLR-alapból további különböző értékű adományokat fizettek ki 532 alkotónak összesen 26,7 millió SEK értékben.
A kölcsönzési adatokat, melyek a díjazások alapját képezik, két különböző, egy nyilvános könyvtári és egy iskolai könyvtári mintából gyűjtik össze. 2004-ben a Szerzői Alap az iskolai könyvtárak jelenlegi statisztikai mintavételi eljárásáról megrendelt egy áttekintést. A megrendelés egyik oka az iskolai és a nyilvános könyvtárak egyre nagyobb mértékű integrációja, ami miatt a kétféle mintavételezés a jövőben már nem lenne praktikus. Egy teljesen új mintavételezési eljárás ötlete merült fel mind az iskolai, mind a nyilvános könyvtárak esetében. Az Európai Bizottságnak a 92/100-as Irányelvről készült jelentését, a nemzeti elbánás elvét50 és a diszkrimináció-mentesség kérdését két szekcióban tárgyalták 2005 szeptemberében a berlini PLR-konferencián. A svéd helyzettel kapcsolatban a Bizottság Svédországnak hivatalos levelet küldött, melyben további információt kér a lehetséges, közvetett megkülönböztetésről. A svéd Igazságügyi Minisztérium 2005 márciusi válaszában fenntartja azt a Bizottság álláspontját elutasító nézetét, hogy a svéd PLR nem szerzői jogi kérdés, továbbá fenntartja azt is, hogy a nyelvi kritérium nem okoz diszkriminációt.
(Folytatjuk)

JEGYZETEK

1. Zöld Könyv (Green Paper): Az Európai Bizottság által kiadott kvázi vitaindító dokumentum, melynek célja egy-egy terület/ágazat legfontosabb megoldandó kérdéseinek azonosítása és az érdekeltek bevonása a probléma megvitatásába. Ezután a konzultáció után alakítja ki a Bizottság álláspontját és teszi meg előterjesztését a jogszabályalkotásra.
2.  Green Paper on „Copyright and the Challenge of Technology; Copyright Issues Requiring Immediate
 Action” COM (88) 172 final, 7 June 1988.
3.  A terjesztési jog a mű forgalomba hozatalát, adásvételét, nyilvánosság számára történő hozzáférhetővé tételét jelenti. Ld. később.
4.  A jogkimerülés elve alapján (az Unión belül) a jogosult a védelem alatt álló termék első alkalommal történő forgalomba bocsátása után „kimeríti”, elveszti kizárólagos jogait, azaz a műpéldány további forgalmát az Unión belül nem lehet korlátozni a szerzői jog által. A jogkimerülés intézménye tehát lehetővé teszi, hogy a műpéldányok az első jogszerű tulajdon-átruházást követően mentesek legyenek a jogdíjfizetés kötelezettsége alól, azaz a szerző többé már nem rendelkezhet felettük. (Magyar előírás az Szjt. 23. § (5) bekezdése: „Ha a műpéldányt a jogosult vagy az ő kifejezett hozzájárulásával másvalaki adásvétellel vagy a tulajdonjog más módon történő átruházásával az Európai Gazdasági Térségben forgalomba hozta, a terjesztés joga az így forgalomba hozott műpéldány tekintetében – a bérbeadás, a haszonkölcsönbe adás és a behozatal joga kivételével – a továbbiakban nem gyakorolható.”)
5. Irányelv (directive): Az Európai Tanács vagy a Bizottság által kiadott jogszabály. Valamennyi tagország számára kötelező a benne foglalt szabályozás vagy cél megvalósítása, amelyet a tagország belső jogrendjében történő jogszabály-módosítással, vagy jogszabályalkotással kell elérni. Tehát az elérendő eredmények vonatkozásában az EU irányelvek kötelezőek a tagországokra nézve, de a módszer megválasztásának lehetőségét meghagyják a tagországnak.
 http://www.euparl.hu/informaciok/abc.html
6.  Proposal for a Council Directive on rental right, lending right and on certain rights related to copyright. = Official Journal C 53, 28/02/1991, 35 p.
7.  Green Paper on Copyright and Related Rights in the Information Society. COM (95) 382, July 1995
 http://europa.eu/scadplus/leg/en/lvb/l24152.htm
8.  Council Directive 92/100/EEC of 19 November 1992 on rental right and lending right and on certain rights related to copyright in the field of intellectual property. = Official Journal L 346, 27/11/1992, 61 – 66 p. (továbbiakban: „az Irányelv”)
9.  Ebben a tanulmányban a közkönyvtár és a nyilvános könyvtár kifejezést tulajdonképpen szinonimaként használom, melyen olyan közfinanszírozású intézményt értek, mely – az 1997. évi CXL. tv. értelmében – „az állam, a helyi önkormányzat, valamint az országos kisebbségi önkormányzat, a köztestület és a közalapítvány tulajdonában (fenntartásában) működő, vagy általuk alapított könyvtár”, s ezáltal nyilvános, pontosabban a nyilvánosság számára hozzáférhető és nyilvános szolgáltatást nyújt, azaz biztosítja bárki számára az információhoz való szabad hozzáférést. Tehát a nyilvános könyvtár fogalma jelen esetben nem azonos a Nyilvános Könyvtárak Jegyzékén szereplő könyvtárak körével.
10.  Derogáció: átmeneti mentesség iránti igény. Az uniós tagságból fakadó bizonyos követelmények alóli könnyítés vagy mentesség, mely elvileg szigorúan csak átmeneti jellegű lehet.
11.  Dr. Gyenge Anikó utalt rá, hogy ez nem jelent teljes szabadságot. Bizonyos mérőszámokhoz igazodni kell, azonban ebben figyelembe lehet venni a kulturális célokat is.
12.  „A Szerződés által szabályozott területeken – az abban foglalt különleges rendelkezések hatályát nem érintve – tilos az állampolgárságon alapuló bármiféle hátrányos megkülönböztetés.” http://www.euvonal.hu/kulugy/upload/M_26/rek5/3.doc? PHPSESSID=7e0d42fd9ae56ee7adc72f65b08d845e
13.  Ezt a lehetőséget használta ki Írország, Olaszország, Portugália és Spanyolország, azaz hogy elismerik a nyilvános haszonkölcsönzési jogot, de mégsem részesítik semmilyen díjazásban a szerzőket, mivel ők a közkönyvtáraikat mentesítették a díjfizetés kötelezettsége alól.
14.  Report from the Commission to the Council, The European Parliament and the Economic and Social Committee on the Public Lending Right in the European Union. Brussels, 12.9.2002.
 http://europa.eu.int/eur-lex/en/com/rpt/2002/com2002_0502en01.pdf
15.  Copyright: Commission pursues infringement proceedings against Belgium and Denmark. Press Relases IP/02/191, Brussels, 4th February 2002.
 http://europa.eu.int/rapid/pressReleasesAction.do?reference=IP/02/191& format=HTML&aged=1&language=EN&guiLanguage=en
16.  Copyright: Commission opens infringement procedures against six Member States over public lending rights and commercial rental rights. Press Releases IP/04/60, Brussels, 16th January 2004. http://europa.eu.int/rapid/pressReleasesAction.do?reference=IP/04/60& format=HTML&aged=0&language=EN&guiLanguage=en
17.  Az eljárást indíthatja az Európai Bizottság (vagy egy másik tagállam). Az eljárás során a Bizottság a közösségi jog és az adott tagállami szabály összhangját vizsgálja. A Bizottság először egy hivatalos figyelmeztető levélben felhívja az adott tagállam kormányának figyelmét a problémára, és választ kér.Minden esetben meghallgatja az adott tagállam érveit, és csak a legvégső esetben indít eljárást az Európai Bíróság előtt.
18.  EBLIDA Statement on the infringement procedures over Public Lending Right, 2004. http://www.eblida.org/position/PLR_Statement_March04.htm
19.  Európai Parlament és a Tanács 2001/29/EK irányelve (2001. május 22.), 5. cikkely (2) bekezdés c, pont http://europa.eu.int/eur-lex/hu/dd/docs/2001/32001L0029-HU.doc
20.  Az első PLR szemináriumot 2003-ban Londonban  tartották. (A Nemzetközi PLR Hálózat egyébként rendszeresen szervez szemináriumokat, kétévente pedig konferenciákat a nyilvános haszonkölcsönzési jogdíjjal kapcsolatban.)
21.  Committee on Copyright and other Legal Matters (CLM). The IFLA Position on Public Lending Right. 2005. http://www.ifla.org/III/clm/p1/PublicLendingRigh.htm
22.  „Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne szenvedjen zaklatást és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson, átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen kifejezési módon.”
23.  Az IFLA és az UNESCO kiáltványa a közkönyvtárakról, 1994. http://www.ifla.org/VII/s8/unesco/hung.htm
24.  IFLA CLM: A szerzői jog és kapcsolódó jogok korlátozásai és kivételei a digitális környezetben: egy nemzetközi könyvtári perspektíva, 2004. http://www.ifla.org/III/clm/p1/ilp.htm#1
25.  A közkönyvtári szolgálat. Az IFLA és az UNESCO fejlesztési irányelvei, 2001. http://www.ifla.org/VII/s8/news/pg01-hu.pdf
26.  Nevezetesen: Ausztrália, Ausztria, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Faroe Szigetek, Finnország, Franciaország, Grönland, Hollandia, Izland, Izrael, Kanada, Lettország, Litvánia, Németország, Norvégia, Svédország, Szlovénia és Új-Zéland.
27.  A Nemzetközi PLR Hálózat tömöríti a már működő PLR-rendszerrel bíró húsz tagország PLR-hivatalait és szervezeteit.
  http://www.plrinternational.com/
28.  PLR Irodavezető, Egyesült Királyság
29.  EU tagországok, Izland, Lichtenstein, Norvégia
30.  Literarische Verwertungsgesellschaft http://www.literar.at/
31.  Das Verzeichnis Lieferbarer Bücher. http://www.vlb.de/portal2.htm
32.  Public Lending Right Act, 1979. http://www.plr.uk.com/publications/act1979.pdf
33.  Az 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 86-87.§-aiban, valamint a kapcsolódó jogszabályokban védett jogosultságok rendszere.
34.  A PLR-rendszer felállítása óta átlagban az alap 11-12 százalékát fordították működési költségekre. Fontos, hogy a működési költségeket a minimumra szorítsák, hogy a lehető legtöbbet lehessen a szerzői kifizetésekre fordítani.
35.  The Act of Grants and Subsidies for Authors and Translators, 1963
36.  Neighbouring Rights Act, 1993 http://66.249.93.104/search?q=cache:n7Y8pWPg6RQJ:www.ivir.nl/legislation/nl/ nra.html+lending+and+rental+right+netherland&hl=hu&gl=hu&ct=clnk&cd=5
37.  Copyright Act, 1912 http://www.justitie.nl/Images/auteurswet_tcm74-38429.doc
38.  Stichting Leenrecht http://www.cedar.nl/leenrecht/
39.  Forrás: http://www.plrinternational.com/
40.  Zentralstelle Bibliothekstantieme
41.  http://www.vgwort.de/
42.  http://www.gema.de/
43.  http://www.gvl.de/
44.  Gesellschaft zur Übernahme und Wahrnehmung von Filmaufführungsrechten, http://www.guefa.de/
45.  Verwertungsgesellschaft der Film- und Fernsehproduzenten, http://www.vffvg.de/
46.  Gesellschaft zur Wahrnehmung von Film- und Fernsehrechten. http://www.gwff.de/
47.  Norsk Forfatterforening http://forfatterforeningen.no/
48.  Act no. 23 of 29 May 1987 relating to Remuneration for Lending by Public Libraries http://www.ub.uio.no/ujur/ulovdata/lov-19870529-023-eng.html
49.  Forrás: http://www.plrinternational.com/
50.  A nemzeti elbánás elve a Közösség egyik alapvető jogi rendelkezése. Tiltja mind a közvetlen, mind a közvetett megkülönböztetést, azaz minden olyan nemzeti intézkedést, amely esetleg megkülönböztetéshez vezethet.

A bejegyzés kategóriája: 2007. 1. szám
Kiemelt szavak: , , , , , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!