Történeti áttekintés és olvasói vélemények

HAYES, Emma és MORRIS, Anne: Leisure role of public libraries: A historical perspective. (Journal of Librarianship and Information Science, 37.vol. 2005. 2.no. 75–81.p.) és Leisure role of public libraries: User views (Uo. 37.vol. 2005. 3.no. 131–139.p.) c. cikkeit Mohor Jenő tömörítette Az angol közkönyvtári törvény megjelenése (1850) és a „köz” által fenntartott könyvtárak létesítése óta mindmáig nyitott kérdés a közkönyvtárak fő célja, vagy szerepe tekintetében, hogy vajon annak a tájékoztatásnak, az oktatás-nak, vagy a szórakozatásnak kellene-e lennie. Míg az oktatás-nevelés és a tájékoztatás igen céltudatos funkciók, a szórakoztatás harcol azért, hogy elfogadott szerepe legyen a könyvtári szakmán belül, holott ez az egyik legfőbb oka annak, hogy olvasók egyáltalán könyvtárba járnak. A szabadidős szerepről folyó vita végigkíséri a közkönyvtárak fejlődéstörténetét. Még ha a jelenlegi (1964-es) angol közkönyvtári törvény megállapítja is, hogy a könyvtáraknak van rekreációs szerepük, és általában a szórakoztatást értékes funkcióként fogadja el, mégis úgy tűnik, hogy azt a szolgáltatások oktatási és a tájékoztatási elemeinél kisebb értékűnek tekintik. Erre mutat, hogy mind a jelentésekből, mind a hivatalosan megfogalmazott könyv-tárpolitikákból hiányzik a szabadidős szerepre fordított figyelem.
Az a tény, hogy a legtöbb ember a szabadidő eltöltésére, ill. szórakozási céllal használja a könyvtárakat, arra int, hogy ezt a funkciót nem szabad lebecsülni. Történetileg a közkönyvtárak értékét olyan mennyiségi adatokon keresztül mérték, mint például a kölcsönzött kötetek, vagy az olvasók száma. A mennyiségi adatokat egyre növekvő mértékben használják bizonyítékként a közkönyvtáraknak az emberek életminőségéhez való hozzájárulásának bemutatására. A szerzők célja az volt, hogy vizsgálják a közkönyvtárak szabadidős szerepét, tekintettel a célkitűzések történetére is, különösen az edukáció kontra rekreáció vitákra, hogy felderítsék, ma hol helyezkedik el a hangsúly, és megvizsgálják, milyen értékes a szabadidős funkció az olvasók számára.

A szabadido meghatározása  

Annak érdekében, hogy a szabadidőt a közkönyvtárakkal összefüggésben értelmezni tudjuk, szükséges lenne a szabadidő fogalmának meghatározása. A könyvtári világban is tör-téntek erre kísérletek. Usherwood 1 például Stanley Parker leíró meghatározását használja, aki a tevékenységek öt típusát különbözteti meg a munka-szabadidő kontinuumban. Ezek közé tartozik a munka; a munkával összefüggő tevékenységek, mint pl. az ingázás; az alapvető fiziológiai szükségletek kielégítését célzó tevékenységek; a nem-munka jellegű kötelezettségek, mint az otthoni felelősség (pl. a háziállatok iránt); és végül a szabadidő, mely mentes a kötelezettségektől és kényszerűségektől. Így tehát a „szabadidő” a tevékenység megválasztásának szabadságát jelenti. Ebben az esetben – jegyzi meg Snape2 – szinte minden tevékenység lehet szabadidős: ami az egyik embernek szabadidős tevékenység, az lehet a másik munkája. A szórakozás (az élvezet) tehát az egyik tényező, amikor egy tevékenységet szabadidősnek tekintünk.
A szabadidő-elmélet szakemberei arra is rámutatnak, hogy a különböző emberek számára mást-mást jelent. Egyesek számára a szabadidő az, ami a munka és a kötelezettségek után fenn-marad, másoknak a szórakozást, vagy sajátos élmények, tapasztalatok szerzését jelenti, ismét mások a munkaszünettel, pihenéssel és a modern élet stresszének csillapításával hozzák összefüggésbe.
Haywood és társai3  szerint a szabadidőre mint maradék időre, mint tevékenységekre, funkcionálisan, vagy mint szabadságra lehet tekinteni. A szabadidő mint maradék idő értelmezése egybeesik azzal az előbbi meghatározással, miszerint a szabadidő az az idő, ami szabadon választott módon használható fel a munka és a létfenntartás kötelezettségeinek teljesítése után. Ez a felfogás az iparosodott társadalomra jellemző, ahol a munka a nap domináns tényezője, és a szabadidő olyan lényegi elem, melyhez a társadalomban mindenkinek joga van.  Tevékenységként a szabadidőre úgy tekintünk, mint olyan tevékenységek sorára, amelyben az emberek választásuk szerint vesznek részt szabad idejük során; ezek lehetnek hobbik, sport, tévénézés, vagy akár ivás, és melyeket általában örömteli tevékenységként jellemeznek. Ez a meghatározás könnyen érthető, hiszen azzal foglalkozik, amit az emberek szabad idejükben tesznek. Ebben az értelemben a szabadidő-felfogás illeszkedik ahhoz a tevékenységhez is, amikor az ember – saját szórakoztatása érdekében – felkeresi a könyvtárt, hogy onnan regényt, zenét, vagy filmet vigyen haza. A szabadidő funkcionális szemlélete a szabadidős tevékenységeket a társadalom vagy az egyén számára hasznos dolgoknak tekinti. A szabadidő ily módon a társadalom által elvárt, vagy elfogadott végeredmény elérésének eszközévé válik, a társadalmi kontroll egyik formájaként működik. Arra tendál, hogy ignorálja pusztán szórakozási-szórakoztatási célú a szabadidő ideáját. Ez a felfogás azon okok sorába illik, melyek – többek között – a közkönyvtárak létesítéséhez vezettek, s melyekről a későbbiekben esik majd szó. A szabadidő mint szabadság nemcsak az egyén saját kedvére végzett tevékenységét jelenti, hanem a szabadidőben rejlő lehetőséget az életminőség javítására és az önfejlesztésre. Ennek, a szabadidős tevékenységek minőségére összpontosító felfogásnak, történeti előzményei is vannak, amikor is egyeseket, mint például a szépirodalom, a regények olvasását magasra értékeltek, míg másokat, mint pl. a szeren-csejátékot igen kedvezőtlennek ítéltek. Ennek a felfogásnak is – mint a későbbiekben látni fogjuk – vannak kapcsolatai a közkönyvtárak fejlődéstörténetével.
Manapság a leisure szó használata az általános, míg a viktoriánus korban, amikor a közkönyv-tárak születtek, a recreation volt használatos. Snape szerint a rekreáció kifejezés akkor magában foglalta a hasznosság és az önfej-lesztés erényét. A rekreációs tevékenységek a feltételezések szerint valamilyen pozitív fel-adatot töltöttek be, mintsem csak a pihenést vagy a szórakozást szolgálták. Abban az időben a populáris szabadidő, pontosabban a munkás-osztály populáris szabadideje társadalmi problémaként jelent meg, és a szabadidő-reform a politika napirendjére került. A közkönyvtárak létesítése mellett szóló erős érv kapcsolódott a szabadidő-reformhoz, amennyiben a közkönyvtárakat olyan eszköznek tekintették, melyek jobb rekreációs lehetőségeket nyújtanak a munkásosztály tagjainak. Ez a közkönyvtári ellátás melletti kampány állandó témája volt.
(Fentiekre is tekintettel legyen szabad a továbbiakban az angol szövegben szereplő leisure kifejezés helyén a szabadidő, szabadidős, szabadidő-eltöltés, vagy éppen a szórakozás szót használnom – M.J.)

A szabadido-reform és a közkönyvtári törvény  

A brit iparosodás nagy társadalmi és gazdasági változásokat hozott magával. A 19. század első felében a vidéki népesség jelentős részének az ipari városokba költözése és az, hogy a mindennapi életet (a gyárak miatt) az óra szabályozza, számos problémát vetett fel. A városi életfeltételek piszkosak, nyomorúságosak és túlzsúfoltak voltak. Mindezekhez járult a szabadidős lehetőségek ritka volta, s így azok hiánya a kocsmát tették a szabadidős tevékenység fő központjává. A kocsmák pedig az italozás mellett további nem kívánatos tevékenységeknek nyújtottak teret, mint pl. a szerencsejáték, a pénzért verekedés, a kakas- és kutyaviadalok, prostitúció. A populáris szabadidő-eltöltéshez egyre inkább a részegeskedés, a rendetlenség és az erkölcstelenség képzete kapcsolódott.  Mindennek természetesen gazdasági kihatásai is voltak, hiszen a gyári termelés szigorú rendjével a másnaposság miatti hiányzás, vagy a hatékony munkára való alkal-matlanság nem egyeztethető össze.
Az 1830-as évekre a munkásság szabadidejével már a kormány, az ipari munkaadók, a józan reformerek és az egyházak is foglal-koztak, és a probléma gyökerét az alternatív szabadidős lehetőségek hiányában látták. Az italozással foglalkozó bizottság 1834-es jelentése a szabadidő-probléma kezelésére lehetőségek nyújtását javasolja, és a parkokkal, múzeumokkal, olvasószobákkal együtt a közkönyvtárakat ajánlja, mint lehetséges alternatívát. A populáris szabadidő-eltöltést megfelelő lehetőségek nyújtásával jobbító szándék nyomán a „racionális rekreáció” koncepciója, mely hatékonyabb viselkedési kény-szereket próbált „becsempészni” a szabadidőbe. A racionális rekreáció idealista elképzelése moralitást és mértékletességet kísérelt meg népszerűsíteni a populáris szabadidő-eltöltésben, és célul tűzte ki, hogy összhangba hozza a munkásosztály rekreációs tevékenységét és a középosztály szabadidejét. A közkönyvtárakat számos alkalommal javasolták a munkásság szabadideje megreformálásának eszközéül, s ez a közkönyvtár-kampány végül az 1840-es évek végére a megvalósíthatóságukat vizsgáló parlamenti bizottság felállításához vezetett. A bizottság jelentésében egyik fő érv volt a közkönyvtárak létesítése mellett az a szerep, amit a társadalmi rend fenntartása és az erkölcsi értékek népszerűsítése terén játszhatnak azáltal, hogy jobb szabadidős lehetőségeket nyújtanak. További vélemények szerint a közkönyvtárak az „ésszerű szórakoztatás” eszközeit nyújthatják, és elcsábíthatják az embereket a kor immorális szabadidő-űzésétől, illetve az otthoni olvasás elősegítésével a szabadidő-reform törekvéseit támogatják. A közkönyvtári törvény parlamenti vitájában még az is elhangzott, hogy a könyvtár a bűnözés elleni harc eszköze, „a legolcsóbban felállítható rendőrség” is lehet.
Noha a munkásosztály szabadidő-eltöltési gyakorlatának megreformálása igen erős érv volt, a közkönyvtári törvény elfogadását számos más indok is segítette. Ezek közé tartozott, hogy a kontinentális Európában már sok értékes közkönyvtár létezett, s ez a britek riválisainak bizonyos előnyt biztosított (amit nyilván nem tűrhettek). Szükségessé vált az ipari munkásság műszaki-technikai ismereteinek növelése is. A munkáltatókat aggodalommal töltötte el a szocialista irodalom megjelenése, és úgy látták, hogy a közkönyvtári kínálattal visszatartják munkásaikat a forradalminak és kártékonynak tartott könyvektől. A közkönyvtárak tehát nem egyetlen ok, hanem egy motiváció-keverék alapján alapíttattak, amelyben egyaránt szerepet játszott a műszaki oktatás, a literáció-terjesztés és a rekreációs formák jobbításának igénye.
1850 előtt a könyvtárak a nagyközönség számára vagy hozzájárulás fejében, vagy valamilyen egyesületi tagság révén voltak hozzáférhetők. Nem egy közkönyvtár a gépész egyletek könyv-táraiból fejlődött ki, amelyek elsősorban oktatási, továbbképzési céllal építették ismeretterjesztő állományukat, s ez is erősítette a közkönyvtárak (és a fenntartó helyi hatóságok) azon nézetét, hogy a könyvtárak fontosabb szerepe az ismeret-terjesztés lenne. Mivel a közkönyvtári törvény a helyi hatóságoknak csak a könyvtár épületének és személyzetének biztosítására tette lehetővé az adóztatást, az alapállományt többnyire az egyesületi könyvtárak átvétele jelentette. Ezek eredetileg ismeretterjesztő céllal jöttek létre, ám fokozatosan áttértek a szórakoztató irodalom beszerzésére is. Ezt a gyakorlatot folytatva a közkönyvtárak is beszereztek regényeket, könnyű olvasmányokat, és ha már egyszer ezek megjelentek a könyvtári kínálatban, a közönség ez irányú igényének nyomása igen nehézzé tette volna e gyakorlat megszüntetését.
A nagy regény-vita

A közkönyvtárakat kezdettől fogva szabadidős céllal, elsősorban regények kölcsönzésére használták. A legtöbb könyvtárban az összes kölcsönzés 65–75%-át a regények tették ki. Egy tanulmány szerint4 1876–77-ben a minta-ként kiválasztott 13 kölcsönkönyvtár közül mindössze kettőben volt a kölcsönzött regények száma kevesebb az össz-kölcsönzés felénél, míg a többiek esetében ezek aránya 57 és 83 százalék között volt. Feszültség keletkezett a közönség igénye (regény) és a könyvtárosi szakma feltett szándéka (jobbító és oktató irodalom nyújtása) között. A könyvtári bizottságok nem igazán tudtak megbékélni azzal a ténnyel, hogy a munkásság (sőt, a középosztály) a napi munka után inkább szórakoztatást, mintsem tanítást vár. Ugyanakkor a regényolvasást a korabeli kommentátorok időpocsékolásnak, sőt, butító tevékenységnek értékelték; hiszen az olcsó, szenzáció-jellegű regényről (a.m. „ponyva”) szóltak, amiket a munkásság nagy része olvasott. A ponyvát a társadalmi összhangot fenyegetőnek tekintették, mivel, szemben az irodalmi regényekkel, nem népszerűsítették a középosztály erkölcsi és kulturális értékeit.
A nagy regény-vita (The Great Fiction Question) arról folyt, hogy milyen regényeket kellene a könyvtáraknak kínálniuk, ha egyáltalán feladatuk a regényellátás. A vita lényegében három részre osztotta a szakmát. A könyv-tárosok egy része szerint a népszerű szórakoztató könyveket biztosítani kell, ha már egyszer azokra van igény. A többség véleménye szerint a regény, mint szabadidős olvasmány általában elfogadható, kivéve a „szenzációs meséket” és a limonádét. Ez a csoport a regény-kínálatot oktató és erkölcsnevelő hatása miatt támogatta. Hitük szerint az olvasó ugyanis fokról-fokra emelkedhet az alacsonytól a magasabb szintű irodalomhoz, ízlésében és felfogóképességében egyaránt fejlődve. Így tehát a rekreációs könyveket akkor tartották elfogadhatónak, ha azok segítik az irodalmi regények felé vezető utat. A harmadik csoport szerint a közkönyvtárnak egyáltalán nincs szórakoztató funkciója, így népszerű regényeket egyáltalán nem kell kínálnia. A Library Association 1908-as konferenciája vitájának végeredménye szerint a kölcsönzésre kínált könyveknek kell, hogy legyen irodalmi, vagy oktató-nevelő értéke, különösen támogatandók a klasszikus irodalminak minősülő alkotások, ám az irodalmi, morális vagy oktató-nevelő érték nélküli, efemer olvasnivalónak nincs helye a közkönyvtárakban. A könyvtári szakmán kívül nagyobb elismerésben része-sült a fikciós irodalom: gyakran hangoztatták, hogy a városlakóknak, akik kevés rekreációs lehetőséghez jutnak hozzá, legalább a könyv-tárak nyújtsanak szórakoztató olvasmányokat, illetve, hogy a munkásoknak – a gyáripari monotónia ellensúlyozásaként – joguk van a szimplán szórakozató időtöltéshez. Ugyanakkor működött egy politikailag motivált fikció-ellenes lobbi is, melynek néhány esetben sike-rült megakadályoznia a közkönyvtári törvény helyi alkalmazását.

A könyvtárak népszerűsítése

Mivel a közkönyvtárak sikerét a kölcsönzött könyvek mennyiségével mérték, szükség volt a regény-kínálatra, hogy az ismeretterjesztő művek kisebb sikerét ellensúlyozva elérjék az elvárt kölcsönzési mennyiséget. A közönségigényre tekintettel a könyvtári bizottságok (gyakran a könyvtárosok bosszúságára) nagy mennyiségben választottak népszerű regény-irodalmat, hogy a könyvtár népszerűségét, vonzerejét fenntartsák, illetve növeljék. A könyvtárak így egyre inkább a közönség igényeinek közvetlen kielégítőivé váltak, és önnön népszerűsítésük érdekében a közösség rekreációs érdekeinek igyekeztek megfelelni.
Néhány esetben a könyvtárak szabadidős vonzerejüket újságolvasó-szobák létesítésével növelték, amelyek informális találkozásoknak, a sporteredmények megismerésének helyszíné-ül szolgáltak, sőt, játék- és dohányzószobákat is nyitottak. Az újság-szobák nemcsak a rekreációs célú hírlap- és magazinolvasásra nyújtottak le-hetőséget, hanem – alighanem akaratlanul – tartózkodásra, beszélgetésre alkalmas (szükség esetén száraz és meleg) helyet is biztosítottak. A könyvtárosok ellenérzését persze kiváltotta, hogy ezeken a helyeken megjelentek a semmittevők és a csavargók is, illetve, hogy az újságokból a fogadási információkhoz is hozzá lehetett jutni, ami éppenséggel nem segítette a szerencsejátékok elleni küzdelmet.
1890 és 1914 között több közkönyvtár kísérle-tezett játékok, dohányzó- és beszélgető-szobák (esetenként még bevételt is hozó biliárd-szoba) nyújtásával, a közösségi rekreáció koncep-ciójának jegyében, a társadalmi érintkezés alkohol-árusítás nélküli elősegítése céljából. A közkönyvtár mint a közösség rekreációs intézményének ideája – különösen a könyvtárak vonzerejét növelő mai kísérletek fényében – igen előremutatónak tűnik.

Az oktató-nevelo és tájékoztató szerep

A rekreációs szobák szabadidős szerepe nem vált széles körben népszerűvé akkoriban, a könyv-táros szakma ugyanis elhatározta a könyvtárak edukációs céljainak megerősítését. A közkönyv-tárak szabadidős-szórakozási használata már csak azért sem volt népszerű a könyvtárosok körében, mert nem lévén céltudatos, komoly tevékenység, aláásta a szakma tekintélyét. Az LA egyik alapítója szerint, ha a könyvtárosok oktató-nevelő munkájukat láthatóbbá teszik, társadalmi státusuk emelkedni fog.
Az alapfokú oktatási törvény (Elementary Education Act) 1870-es megjelenése után a közkönyv-tár-alapítás egyik fontos érve volt, hogy az elemi iskolák munkáját folytatják majd. A 19. század végéig tovább erősödött a közkönyvtárak nevelő és (főként műszaki) oktató tevékenységének középpontba állítása, különösen, mivel a versenytárs Európában a műszaki oktatás magasabb színvonalú volt. A könyvtárak a könyv-kölcsönzés mellett előadások, tudományos és művészeti tanfolyamok szervezésével bővítették szolgáltatásaikat, s ehhez még pénzügyi támogatást is nyerhettek.
Az újabb közkönyvtári törvény (1919) következtében létrejött megyei könyvtárak a megyei oktatási bizottságok felügyelete alatt működtek, s ez ismét a könyvtárak edukációs küldetését erősítette. A megyei könyvtárak jelentős erőfeszítéseket tettek a tanárok, a tanulók és a komoly olvasók szükségleteinek kielégítésére. A két világháború között a nagyobb könyv-tárak már az iskolák és a felnőttoktatási tanfolyamok könyvellátásáról is gondoskodtak, és felismerték a kereskedelem és az ipar könyvtári igényeit, ami az üzleti és a műszaki könyvtárak fejlődéséhez vezetett.
1950-ben már olyan álláspont is megfogalmazódott, hogy a közkönyvtárak a jövőben kevésbé fognak azzal a fajta rekreációs igénnyel törődni, amit más intézmények megfelelően ki tudnak elégíteni. A következő évek ismét a könyvtárak oktatási szerepének növekedését mutatták, ezúttal főként a felsőoktatás kiterjedésének köszönhetően.
A 20. század második felében a hangsúly egyre inkább az információellátás irányába tolódott el. Elsőbbséget kapott a könyvtárnak a közösségi információnyújtó szerepe. Az infokommunikációs eszközökhöz való hozzáférés tovább növelte a könyvtárak tájékoztató szerepét. Az Egyesült Királyság teljes lakosságát internet hozzáféréshez és online szolgáltatásokhoz juttatni szándékozó program5, illetve a brit kulturális minisztérium 2003-as „A jövő keretei” című elaborátuma6 már alcíme (könyvtárak, tanulás és információ a következő évtizedben) szerint is, talán túl nagy hangsúlyt helyez a könyvtárak edukációs és információs szerepére.

A szabadidős funkciók elismerése

Annak ellenére, hogy a múlt századot végig az edukációs és információs hangsúly jellemezte, a könyvtárak szabadidős szerepének elismerése fokozatosan növekedett. Az 1927-es Kenyon jelentés például megállapítja, hogy a könyv-táraknak egyaránt kell szolgálniuk azokat, akik a tudást, és azokat, akik a pihenést vagy a szórakozást keresik. „Hisszük, hogy a legértékesebb szolgáltatások egyike annak az intellektuális frissítőnek a nyújtása, amelyre mindannyiunk-nak szüksége van” – írja a jelentés.7 Voltak, akik az időtöltő olvasnivaló biztosítását teljes értékű könyvtári funkciónak tekintették a két világháború közötti időben. Az 1950-es években az oktatási anyagok iránti megnövekedett igény mellett növekedett a regények és a más rekreációs olvasnivaló (utazás, sport, életrajzok, kézművesség) kereslete is, a megnövekedett szabadidő eredményeként. Az 1964-es közkönyvtári és múzeumi törvény (Public Libraries and Museums Act) pedig megerősíti az edukáció és az információ mellett a könyvtárak rekreációs szerepének értékét is.
A könyvtárak szabadidős célú használatának megerősítése ellenére vannak arra utaló jelek, hogy a szabadidős funkció nem teljesen elismert és elfogadott a szakmán belül. Az 1970-es években megkísérelték, hogy a regény-sorok közé „non-fiction” könyveket „csempésznek” azzal a reménnyel, hogy megváltozhat az olvasó élete, ha véletlenül ilyen könyvet visz és olvas el. 1986-ban az Adam Smith Institute a könyvtári szolgáltatást olyan rendszernek írja le, „amely ingyen nyújt nagy mennyiségben zúzdába való fikciós irodalmat olyanoknak, akik akár fizetni is tudnának értük.”8
A közkönyvtárak szolgáltatásaival foglalkozó újabb jelentések mindazonáltal ismét megerősí-tik a szabadidős funkciókat, és elismerik, hogy az alapszerepek rugalmasak és kölcsönösen egymás javára válnak. Egy 2002-es jelentés9 például belátja, hogy a regénykölcsönzés hozzá tud járulni a szabadidős, a társadalmi, a kulturális és a literációs célok megvalósításához. Kor-mányzati szinten is nagyra értékelik az olvasás jótékony hatását. Az olvasásra való képtelenség szociális kirekesztődéshez vezethet, ami kap-csolatban áll a munkanélküliséggel, alacsony jövedelemmel, szegényes lakáskörülményekkel és a bűnözéssel is. A kulturális minisztérium már említett dokumentuma – alcíme ellenére – szilárdan összekapcsolja a közkönyvtárakat a szabadidős tevékenységgel, azzal a felhívással, hogy több ember menjen könyvtárba, mint moziba vagy labdarúgó-mérkőzésre, és hogy a könyvtárakat a parkokhoz hasonlítja, ahol az emberek számos tevékenység között választhatnak. Az a jelentés tehát, amely igen nagy hangsúlyt helyez a könyvtárak fontosságára a tudástársadalom alakításában és a digitális jártasság elősegítésében, elismeri az olvasás, a filmekhez és zenékhez való hozzáférés jótéteményeit, olyan épületről beszél, amelyben a szabad idő eltölthető.
Két másik, a kormányzathoz köthető jelentés is felöleli a szabadidőt, mint a modern könyv-tár szerepének integráns részét. A „Már régen esedékes”10 szerint a könyvtár az érdeklődés kielégítésére szolgáló központ, ahol az ember kutathatja családja történetét, olvashat könyveket, nézhet videót vagy hallgathat zenét, szörfözhet a neten. A 21. századi könyvtárak című másik jelentés11 figyelembe veszi a könyvtár és az otthon változó viszonyát, hiszen az online szolgáltatások lehetővé teszik, hogy az ember otthonról használja a katalógust, jegyezzen elő, hosszabbítson meg kölcsönzést, vagy használja az előfizetett referensz-forrásokat. Ennek eredményeként maga a könyvtár inkább klubbá, vagy szabadidő-központtá válik, ahol a berendezést is otthonosabbá tervezik, karosszékekkel és kávéval. A közkönyvtár ekképp valami olyasmivé válna, amit Skandináviában a város nappalijának neveznek.
Mindazonáltal a könyvtár szabadidős arculata nem örvend általános elismerésnek saját jogon, inkább a tanulással való kapcsolata alapján tekintik jogosnak. A 21. századi könyvtárak a csendes rekreációs övezetet és az étkezési lehetőséget csak kiegészítő szolgáltatásnak tekinti azok számára, akik hosszú időt töltenek (tanulmányi, kutatási céllal) a könyvtárban. A jövő keretei az olvasást inkább a könyvtár tanu-lást támogató szerepének alapvető elemének tekinti, mintsem hasznot is hozó szabadidős tevékenységnek.
A kényelmes üldögélő-övezet, a kávézó azért került a könyvtárba, hogy vonzza, és hosz-szabb tartózkodásra csábítsa a betérőt. Az új médiaformák és az infokommunikációs technológia kínálata pedig főként a fiatalabb korosztályokat kívánja behívni. Ezeknek a szabadidős lehetőségeknek a fokozott kínálata azt mutatja, hogy a szabadidős funkciót nem csak a tanuláshoz kapcsolható jótéteményei, hanem a könyvtárak népszerűsítésének érdeke is igazolják.

A szabadidő és eltöltése napjainkban

A legutóbbi évtizedekben sokat változtak a szabadidő felhasználásának formái. Ezt többek között a társadalomban végbement olyan változások befolyásolták, mint az „ezüst generáció” növekedése, az otthon és az arra költött pénz fontossága, az életminőségre helyeződött hangsúly, mely a fitnesz-klubok számának növekedésével és az aktív sporttevékenység erősödésével jár együtt, vagy az „örökség-kultusz” jelensége, melynek következtében egyre többen fordíta-nak időt a történelmi helyek felkeresésére. [Ne feledjük, a brit társadalomról van szó! –MJ.] Az ezt leíró tanulmány szerint a szabadidőben a könyvtárak legfőbb versenytársai a tévézés, kertészkedés, a ház körüli tevékenykedés, az olvasás mint hobbi pedig hanyatlóban van.12 Volt, aki egy évtizede az olvasás mint szabadidős tevékenység jövőjéről azt hitte, hogy az se-gít majd az ember magánéletét megőrizni egy egyre személytelenebb világban, és hogy az új technológia meg fogja újítani a könyv iránti elismerést. Ezzel szemben azt tapasztalhatjuk, hogy egyre több otthonban van videó, nagyfelbontású tv, számítógépes játék – akár egyetlen könyv nélkül is.
Ma a legtöbb szabadidőt tévé- vagy videónézéssel, rádióhallgatással töltik. Az olyan technológiai újdonságok, mint a DVD, melyről egyaránt lejátszható zene, film, vagy éppen játék, tovább növeli a szabadidő otthoni eltöltésének vonzerejét: minden idők leggyorsabban növekvő eladási mutatóját a DVD-lejátszó produkálja. Ennek eredményeként a könyvtárak az otthoni szórakozás igényeiken kell, hogy megfeleljenek, videók, DVD-k, CD-k nyújtásával. Ugyanakkor mindazok számára, akik otthon egyre elszigeteltebben élnek a távmunka, a távoktatás és a távszórakoz(tat)ás környezetében, a könyvtár társasági központként válhat fontossá, ahol más emberekkel lehet találkozni. Egy újabb tanulmány szerint14 növekvő mértékben használják a könyvtári teret másokkal való kapcsolatok kia-lakítására. A könyvtár értékes találkozási hely, ahol viszonyokat lehet létesíteni vagy felújítani, és egy hely, ahol pihenni (relaxálni) lehet, ahol a rekreáció az olvasás, és egy csésze kávé élvezetének formáját öltheti.
A szabadidő formáját és mennyiségét befolyásolják a munkakörülmények változásai is. A rugalmas munkaidő, az otthon végzett (táv)munka, az eseti megbízások és a határozott idejű szerződések nincsenek tekintettel a hagyományos (esti és hétvégi) szabadidőre. Az időskorúak növekvő létszáma, és a korán nyugdíjba vonulók mennyisége egy idősebb szabadidő-piacot hoz létre. Ennek következtében a könyvtáraknak nagyobb gondot kell fordítani az „öregbetűs” és a hangos könyvek beszerzésére, a könyvtárépületek akadálymentesítésére. A munkanélküliség ugyancsak a szabadidő összmennyiségét (s ezzel a szabadidő-eltöltés lehetőségei iránti igényt) növeli. Egy tanulmány7 már 1988-ben rámutat, hogy a modern élet az egész közösség számára megnöveli a szabadidőt, akár akarjuk, akár nem, s így sok ember válik képtelenné arra, hogy hasznosan töltse üres óráit, ami unalomhoz, ez pedig végső soron akár antiszociális tevékenységekhez, bűnözéshez is vezethet. Sokak számára ugyanis a szabadidő nem az, aminek lennie kellene, annak örömét csökkenti az idős kor, vagy a munkanélküliség, vagy egész egyszerűen az unalom, ami a sza-badidős javak tulajdonlásának rövidéletű élve-zetével jár együtt. E tanulmány jegyzi meg, hogy a könyvtár maga képes arra, hogy kellemes relaxációs körülményeket teremtsen azok számára, akik ezt otthon nem találják meg, ugyanakkor arra is rámutat, hogy (a tévézést kivéve) a mo-dern szabadidős tevékenységek (sport, konditerem stb.) az otthontól távol folynak, s ekképp a családi élet ellenében hatnak. Ugyanakkor a könyvtár, azzal, hogy könyveket kölcsönöz, ott-honi olvasásra, „szorosabbra fűzi az otthon és a család, a társadalom legbensőségesebb egysége” kötelékeit. (Hasonló eszme működött a 19. században, amikor azt remélték, hogy a könyv-tár nyújtotta könyvek a férfiakat majd otthon tartják, és kocsmázás helyett a családnak fognak felolvasni.)

Egy felmérés eredményei

150 olvasót kérdeztek meg két nagy angol közkönyvtárban, annak felmérésére, hogy milyen a könyvtárak szabadidős használata, mekkora a szabadidős szerep fontossága, és miféle előnyökkel jár a szabadidős olvasó számára. Az eredmények szerint az olvasás egyaránt jellemezte minden korosztály szabadidős tevékenységét. Korábbi vizsgálatok eredményeivel megegyezően, a zene- és filmköl-csönzés inkább a fiatalok jellemzője: mindössze egy 45 éven felüli olvasó kölcsönzött CD-t, és három 55 évnél idősebb kölcsönzött videót, illetve DVD-t. A nyugdíjasok és a munkanélküliek körében gyakoribba könyvtár helyben használata, az újság- és magazinolvasás, a tévénézés.
A könyvtárlátogatás gyakorisága meglehetősen jól mutatja a könyvtár fontosságát a szabadidő eltöltésében. A válaszolók többsége hetente legalább egyszer (33%) vagy annál többször (30%) megy könyvtárba, sőt, az egyik könyvtár megkérdezett olvasóinak tíz százaléka naponta látogatja azt. Úgy tűnik tehát, hogy a könyvtárba járás az olvasók jelentős részének „napi rutinjába” tartozik, ennélfogva jelentős fontosságú része szabad idejüknek.
A könyvtárral kapcsolatos szabadidős tevé-kenységek fontossági sorrendje felállítását nem következtetések levonása érdekében kérték a válaszolóktól, csak azért, hogy bátorítsák őket tevékenységeik fontosságának, indokainak átgondolására a további kérdések érdekében. Mégis adódik a fontossági sorrendből néhány tanulság. Mint könyvtárhasználóktól várható, az olvasás alig kapott „meglehetős” besorolást, inkább a „nagyon” vagy az „alapvető” kategóriába került. A zenehallgatást senki sem tekinti meglehetős fontosságúnak, az vagy nagyon fontos, vagy (sőt, az egyik könyvtár valamennyi válaszolója számára) alapvetően, elengedhetetlenül lényeges. Az e-mail, internethasználat fontossága viszonylag egyenletesen oszlik meg a három kategória között. A könyvtárban való időtöltés (ide értve az újság- és folyóiratolvasást, a tévénézést és a barátokkal való találkozást) is a nagyobb fontosságú te-vékenységek közé tartozik, különösen a nyug-díjasok és a munkanélküliek körében.
Az olvasás indokai között a „szeretek olvasni”, „az olvasás a hobbim” mellett olyan válaszokat is feljegyeztek, hogy „a legizgalmasabb dolog a rengeteg könyv között válogatni, böngészni”, illetve „ha belépek a könyvtárba, olyan érzés fog el, mint mást, amikor az édességboltba megy be”. A szabadidős olvasás másik fontos szerepe a relaxáció elősegítése, gyakori az elalvás előtti, azt segítő olvasás, illetve az olvasás, mint a stresszoldás, a napi gondok előli menekülés eszköze említése. További indokként szerepel az olvasás, mint más szabadidős tevékenység segítője, így a család történetének kutatása, illetve a barkácsolás, sőt, az amatőr képzőművészet előmozdítója is.
Az audiovizuális anyagok kölcsönzése, bár forgalmuk meglehetősen magas, nem vált ki különösebb lelkesedést. A válaszolók jelentős része a videó és DVD kölcsönzést nem tartja lényegesnek a szabadidő eltöltése szempontjából. Van viszont, aki azért kölcsönöz hangos könyvet, mert így „olvasni tud”, miközben valami más tevékenységet folytat.
A könyvtárhasználat előnyei közé tartozik a könyvtárban való időtöltés: „van hova mennem, ha elmegyek otthonról”, „különben csak az utcákat rónám”, „otthon is olvashatnám az újságot, de itt embereket is látok” – érkeznek a válaszok a nyugdíjas, munkanélküli, egyedülálló olvasóktól. Több válaszoló számára a könyvtárban töltött idő jelenti a menedéket zsúfolt életük, vagy éppen a zajos otthon elől. A könyvtár a fia-talok számára is az időtöltés egyik helyszíne, egy pont, ahová meg lehet beszélni a találkozót a barátokkal. A könyvtár olyan hely, ahol az ember nemcsak egyéni tevékenységet folytathat, hanem kapcsolatot teremthet másokkal; ez utóbbit is segítik a könyvtárhoz csatlakozó kávézók is.
A társadalmi elszigeteltség oldását, a szocia-lizációt is segítik a könyvtárak azáltal, hogy utat kínálnak a közösség felé. Egy tanulmány8 szerint sokan, amikor új helyre költöznek, először a könyvtárba iratkoznak be, mert az segít a közösségbe való beilleszkedésben. Az internethez való szabad hozzáférés ugyancsak fontos segítség a társadalmi érintkezéshez: a barátokkal, a távol élő családtagokkal való rendszeres elektronikus levelezés is a társadalmi jelenlétet erősíti. A szabadidő jótéteményei között van a pihenésnek, megújulásnak, a testi és mentális egészség megőrzésének lehetősége is. A közkönyvtárak, a szabadidős lehetőségek nyújtásával szintén részesei ennek. A könyv-tári rendezvények – előadások, felolvasások, találkozók – akár mint társasági, kulturális, vagy oktató-tájékoztató események ugyan-csak a résztvevők javára válnak, akár szociali-zációjukat, akár szórakozásukat, pihenésüket, rekreációjukat, vagy éppen tájékozódásukat segítik elő.
A válaszolók többsége szerint a könyvtár lehetőségeket nyújt, és választékot kínál. Különösen az alacsonyabb jövedelműek körében fontos, hogy a könyvtár a szabadidős lehetőségek olyan körét kínálja, amelyek rendszeres igénybe vételét nem engedhetnék meg maguknak, vagy azok nélkül kellene élniük, ha a könyvtár leállítaná adott szolgáltatásait. Mindkét könyvtárban megfogalmazódott olyan vélemény is, hogy a könyvtár az egyik legnagyobb érték, amit helyi adójáért kap a polgár, és talán az egyetlen, amire nem is sajnálja adóját.

Konklúzió

A közkönyvtárak megalakításának egyik fő indoka az a szerep volt, amelyet a munkásosz-tály szabadidejének eltöltésében játszhattak. Az elképzelések szerint a közkönyvtárak a bűnözés elleni harc, a szociális rend fenntartásának és az erkölcsi értékek terjesztésének erői lehetnek azáltal, hogy jobb szabadidő-eltöltési (szórakozási) lehetőséget nyújtanak. A kormányzat ma is fontos kérdésnek tekinti az olvasást, mivel összefüggést lát az alacsony literációs szint és a társadalmi kirekesztettség és az ehhez társuló problémák (antiszociális magatartás, munkanélküliség, bűnözés) között. Valóban, a könyvtárak, az alapszolgáltatásuknak tekintett könyvkölcsönzéssel még mindig kulcs-szereplők a szociális helyzet javításában azáltal, hogy „jobb” szórakozási lehetőséget nyújtanak.
A könyvtárakat kezdettől szórakozási céllal használták (főként regénykölcsönzésre), noha a könyvtárosok mindig is nevelő-oktató sze-repüket helyezték előtérbe. A szórakozás maradt a könyvtárlátogatás fő oka ma is, még ha a könyvtárak információ-ellátó funkcióikat jobban hangsúlyozzák, és a tanulás támogatását fontos céljuknak tekintik is. A kezdetektől, és végig a huszadik századon át, a könyvtárak, – hogy népszerűek maradjanak – megfeleltek a közönség igényeinek: több példányban szerezték be az új és népszerű könyveket. Az állomány megfelelése a közösség „rekreációs” igényeinek mind a mai napig tart: ez vezetett el az olyan kurrens szórakoztató anyagok beszerzéséhez, mint a videók, CD-k DVD-k és az infokommunikációs technológia eszközei.
A nem elsősorban olvasásra szolgáló helyi-ségek (a hírlapolvasó, a dohányzó és a kártya-sakk stb. szoba) a szórakozás vonzerejét jelentették, s ma ismét ezekkel válik népszerűvé a könyvtár: tini-övezetek, kávézók létesülnek, és úgy tervezik át a könyvtárakat, hogy azok több és megfelelőbb helyet biztosítsanak „a szociali-záció és a relaxáció” számára, hogy a könyvtár társadalmi és társasági alkalmak színhelyévé válhasson. A szórakozási célú könyvtárhasználat túlmegy a szórakoztató irodalom, zene és film használatán, és olyan lehetőségeket is igénybe vesz, melyek inkább oktatási vagy informatív jellegűnek tekinthetők. A „non-fiction” olvasás, az infokommunikációs eszközök használata, a könyvtári rendezvényeken való részvétel, noha alapvetően oktató és/vagy tájékoztató jellegű, sok könyvtárlátogató számára szórakoztató szabadidős tevékenység is. A közkönyvtárak történetének egyik legállandóbb vonása, a szó-rakoztató szabadidős szerep ma – új formákban – ismét erősödik. A szabad idős szórakozás pozitív erő a társadalomban, és a könyvtárak, miközben ezt támogatják, egyúttal saját vonzerejüket is növelik.
Noha a közkönyvtárak szabadidős, szórakoztató szerepét hagyományosan alulértékelik, az elvégzett vizsgálat azt bizonyítja, hogy éppen ez a könyvtárba járás fő indoka. Az eredmények szerint a könyvtárak minden korú, és mindenféle hátterű olvasó számára nyújtanak lehetőségeket, és a könyvtárak szabadidős szerepe igen sok ember életének fontos részét alkotja. A szabadidővel kapcsolatos könyvtári tevékenységek széles köre (az olvasás, az audio-vizuális anyagok kölcsönzése, a könyvtárban rendezvényeken való részvétellel vagy az infokommunikációs technológia használatával eltöltött idő) számos előnnyel jár. A könyvtár nyújtotta lehetőségek rendszeres használata segíti a nyugdíjasok szociális aktivitásának fenntartását; az alacsony jövedelműek és a munkanélküliek számára lehetővé teszi olyan szabadidős tevékenységek végzését, akik azokat anyagi okokból nem engedhetnék meg maguknak. A könyv- CD- és videókölcsönzés lehetővé teszi a kulturális érdeklődés kielégítését és a kultúra fejlődésével való lépéstartást, függetlenül az egyén anyagi körülményeitől. Az a tény, hogy a könyvtárlátogatás milyen rendszeres része az emberek hétköznapi életének, megmutatja annak igazi értékét.
A napjainkban elérhető szabadidős lehetőségek hatalmas kínálata ellenére világosan látszik, hogy a közkönyvtáraknak még mindig igen fontos szerepük van a szabadidős célú anyagok és szolgáltatások nyújtásában.

Jegyzetek

  1. USHERWOOD, B.: Libraries and leisure : The role of the librarian in leisure management. London :  Association of Assistant Librarians, South East Division, 1977.
  2. SNAPE, R.: Leisure and the rise of the public library. London : Library Association, 1995.
  3. HAYWOOD, L. et al.: Understanding leisure, 2nd ed. 1995. Cheltenham : Stanley Thornes
  4. KELLY, T.: A history of public libraries in Great-Britain 1845–1975. 2nd ed. London : Library Association, 1977.
  5. BROPHY, P.: The people’s Network : A turning point for public libraries. London : Resource, 2002.
  6. Department for Culture, Media and Sport: Framework for the Future : Libraries, learning and information in the next decade. London : Department for Culture, Media and Sport, 2003.
  7. MURISON, W.J.: The public library :  Its origins, purpose and significance, 3rd ed.  London : Clive Bingley, 1988.
  8. TOYNE, J.–USHERWOOD, B.: Checking the books : The value and impact of public library book reading. Sheffield : University of Sheffield, 2001.
  9. Audit Commission : AC knowledge: Learning from audit, inspection and research: Building better library services. Wetherby : Audit Commission, 2002.
  10. LEADBEATER, C.: Overdue: How to create a modern public library service, Laser Foundation Report. London : Demos, 2003.
  11. Worpole, K. 21st Century libraries : Changing forms, changigng futures (2004)
    http://www.buildingfutures.org.uk/pdfs/pdffile_31.pdf
  12. SEAR, L: Trends in public libraries. In: Public Libraries Journal,  7. (1992) 3.no 77–81.
  13. USHERWOOD, B.: The library service and leisure activities. London : Library and Information Technology Centre, 1993.
  14. BRYSON, J. – USHERWOOD, B. – PROCTOR, R.: Libraries  must also be buildings : New library impact study. London: Resource, 2003.