BALOGH Ferencné: A gyermekkönyvtári munka alapjai / Balogh Ferencné ; [kiad. a] Könyvtári Intézet. – Bp. : Könyvtári Intézet, 2004. 46 p. – (Az iskolarendszeren kívüli könyvtári szakképzés füzetei ;
ISSN 1587 8651)
ISBN 963 201 612 2

“Napjaink információáradata, a számítógépek és az Internet elterjedése újabb készségek kialakítását teszik szükségessé. Ezekre elsősorban az iskola hivatott megtanítani valamennyi tanulót, de két könyvtártípusnak – az iskolai és a gyermekkönyvtáraknak – is adnak sajátos, régi-új feladatokat” – írja Balogh Ferencné a Könyvtári Intézet 2004-ben megjelent kiadványának bevezetésében. Az iskolai könyvtárak és a közművelődési gyermekkönyvtárak egymás mellett említése a szakma e két területének közeli rokonsága miatt sokszorosan indokolt: az azonos felhasználói kör (gyermekek, tanulók) a könyvtári munkát meghatározó tényezőktől a gyűjtemény jellegén, profilján át az olvasószolgálatig, a könyvtárhasználati foglalkozásokig és a tárgyi/személyi feltételekig számos közös pontot és megoldást eredményez a könyvtári ellátásban. Így bár az iskolarendszeren kívüli könyvtári szakképzés itt bemutatandó füzete ” A gyermekkönyvtári munka alapjai ” címet viseli, haszonnal forgathatják az iskolai könyvtárosok is. Ugyanakkor – félreértés ne essék – a szerző szerint munkája “nem helyettesítheti. a felsőfokú szakképzettséget, a gyermek-és ifjúsági irodalom, valamint a könyvtárpedagógia alapos ismeretét.” ” E kiadvány írásakor arra törekedtem, hogy a gyermekkönyvtári munkához szükséges alapvető tudnivalókat foglaljam össze, és azt egészítsem ki módszertani tanácsokkal” – jelöli meg Balogh Ferencné a szerzői szándékot.

Mindenekelőtt a gyermekkönyvtárak létrejötte és a könyvtári rendszerben elfoglalt helyük jelenti a kiindulópontot. A gyermekek könyvtári ellátásáról korábban az iskolai könyvtárak gondoskodtak, később ezek mellett – az angliai public libraryk mintáját követve – a közkönyvtárakban is elkezdődött az elkülönített gyermekrészlegek szervezése. (Budapesten Szabó Ervin könyvtárszervező koncepciójának köszönhetően már 1913-ban létrejött az első olyan fiókkönyvtár, amelynek gyermekrészlege is volt.) Ezért beszélhetünk napjainkban a gyermekek kettős könyvtári ellátásáról: az iskolai könyvtárak és gyermekkönyvtárak párhuzamosan meglévő hálózatában hol az egyik, hol a másik fejlesztése került előtérbe (az 1960-70-es években a gyermekkönyvtáraké, az 1970-80-as években pedig az iskolai könyvtáraké). E párhuzamosságban érdekes színfoltot jelentenek a kettős funkciójú és Általános Művelődési Központban működő könyvtárak. Ilyen közös fenntartású, kettős funkciójú intézmények 1965-ben jöttek létre először.

A továbbiakban a gyermekkönyvtári munkát meghatározó tényezőket veszi számba és elemzi a szerző. Maguk a gyermekek, az olvasást és könyvtárhasználatot motiváló intézmények, valamint a gyermekkönyvtáros személyisége jelentik a legfontosabb “összetevőket”. A gyermekek olvasóvá válásában már a kisgyermekkornak és az óvodáskornak is lényeges szerepe van: először rigmusokban, játékos hangutánzásokban, később mesékben találkoznak az irodalommal. Kisiskoláskorban az önálló olvasás élménye, a mese iránti töretlen érdeklődés, majd – 8-9 éves kortól – a valóság megismerésének igénye lesz a meghatározó. A kiskamaszokra – olvasmányaik kiválasztásában – főként a kaland iránti igény jellemző. A fiúk és lányok érdeklődése 13-14 éves kortól már jelentősen eltér egymástól, de az ismeretterjesztő művek nemtől függetlenül népszerűek e korosztály körében.

Az olvasást motiváló intézmények szerepének értékeléséhez Balogh Ferencné Bartos Éva rangsorát idézi: “.a családban kell történjék a megalapozás, előkészítés, a motiváció; az iskolában a készségek kialakítása, az olvasási igény megszilárdítása; a könyvtárban az érdeklődés folyamatos fenntartása, kiszélesítése és elmélyítése .” Könnyen belátható, hogy a könyvtár ilyetén feladatának hatékony ellátásában milyen nagy jelentősége van a gyermekkönyvtáros személyiségének: kommunikációs és empátiás képességének, önbizalmának. Hiszen “a könyvtárosoktól a gyermekek együttműködő magatartást várnak.”

Az említett három tényező mellett nem közömbös egy negyedik sem, nevezetesen a gyermekkönyvtárak programjának változásai. A szerző ezen azt érti, hogy a gyermekkönyvtárak szolgáltatásainak tartalmukban és módszereikben a gyermekek igényeihez kell igazodniuk. “Ez elsősorban másfajta olvasószolgálatot és a gyermekkönyvtárosoktól másfajta felkészültséget igényel, mint eddig.” Csak egy példát hadd említsünk e “programváltozásra”: figyelembe véve a NAT-ot és a kerettantervek elvárásait “újra kell gondolni a feladatmegosztást és az együttműködést az iskolákkal, az iskolai könyvtárakkal.” Míg az iskola az olvasás, az önálló ismeretszerzés, a könyv-és könyvtárhasználati ismeretek elsajátítására helyezi a hangsúlyt, addig “a gyermekkönyvtáraknak a jártasságok és készségek kialakításában van óriási szerepe.”

A kiadvány 3. fejezete a gyermekkönyvtárak állományáról, gyarapításáról és feltárásáról ad hasznos összefoglalást. Az állományt a dokumentumtípusok szerint ismerteti: a könyvek, az időszaki kiadványok, az audiovizuális és számítógépes dokumentumok – tartalmukban természetesen a gyermekek érdeklődésére és életkorára “szabottan” – a gyermekkönyvtárakban éppúgy megtalálhatók, miként a felnőtteknek szóló gyűjteményekben. Ehelyütt módszertani tanácsokat (például: ” A gyermekek szórakozási igényeit sem feledve igyekezzünk értékes irodalmat beszerezni!”) és konkrét művek, nevek ajánlását is nyújtja a szerző (például: Hangos könyvek CD-sorozat és benne Csukás István , Janikovszky Éva , Örkény István művei; a FSZEK analitikus mesekatalógusa; nyelvtanulást segítő CD-ROM-ok stb.).

A gyermekkönyvtár állományának gyarapítása igen felelősségteljes feladat, melynek magas szintű ellátásához komoly felkészültség és jó néhány szempont figyelembevétele szükséges (egyebek között az ellátandó gyermekek száma, érdeklődési köre, az iskolák elvárásai, a környéken lévő iskolai könyvtárak ellátottsága és persze a könyvtár anyagi lehetőségei). Mivel a dokumentumok feldolgozását többnyire nem maguk a gyermekkönyvtárosok, hanem külön feldolgozó csoport végzi, a gyermekrészlegekre a szabadpolcos raktári rend kialakítása, az állandó és alkalmi kiemelések, a kézikönyvek ellátása színcsíkokkal, valamint saját katalógusrendszerük építése hárul. “A számítógép a hagyományos katalógusok valamennyi keresési szempontját, lehetőségét együttesen kínálja.”, így a számítógépes katalógus mindinkább nélkülözhetetlenné válik a gyermekkönyvtárakban is.

Az olvasószolgálat minden könyvtárban a könyvtári munka végső célja, de a gyermekkönyvtárakban még a pedagógiai tevékenység jelentősége és aránya is megnő. Erről a nem mindig könnyű, de nagyon szép feladatról részletesen szól a 4. fejezet. Itt olvashatunk arról, hogy miként történik a könyvtárhasználat és a kölcsönzés dokumentálása, melyek a gyermekek megismerésének, a velük való kapcsolatteremtésnek szakmai, pedagógiai, pszichológiai eszközei. Külön oldal foglalkozik a könyvajánlással mint az egyéni foglalkozás legfontosabb módszerével, egy újabb alfejezet pedig azt taglalja, hogy miként segíthet a könyvtáros, ha konkrét műveket vagy konkrét témában keres a gyermekolvasó. A dokumentumszolgáltatás mellett egyáltalán nem elhanyagolható a gyermekkönyvtár tájékoztató tevékenysége sem, hiszen “a gyermekek tájékozódási igénye a felnőttekéhez hasonlóan igen sokrétű”. A felsoroltakon kívül a gyermekkönyvtár napi munkájának természetes része az önálló ismeretszerzésre nevelés egyéni könyv-és könyvtárhasználattal: sok egyszerű feladattal biztosítani lehet a gyerekek számára a folyamatos gyakorlás lehetőségét, ami közelebb visz az ismeretszerzés készséggé válásához.

A “Csoportos foglalkozások” című fejezet – a korosztálytól és a tartalomtól függően – öt foglalkozástípust jelöl meg, miután alapelvként a lelkünkre köti: “azoknak a csoportos foglalkozásoknak adjunk előnyt, amelyek a gyermekek egyéni érdeklődéséből, kíváncsiságából indulnak ki, és módszereikben jelentősen különböznek az iskolai óráktól “. A könyvtárhoz szoktatás jó esetben már óvodás korban megkezdődhet, amikor célszerű mondókákat, verseket, képeket kötni a könyvekhez, illetve bábozni és rajzolni. Ezekkel a – gyermekek számára az óvodából ismerős – módszerekkel elérhetjük, hogy “ha iskolások lesznek, akkor már nem fognak idegenként jönni a könyvtárba.” Az iskolai osztályok tájékozódó látogatásai általános könyvtári bemutatót igényelnek, amit érdemes rövidre fognunk, időt hagyva a böngészésre, az önálló felfedezésekre. A szaktárgyi órák, szakköri vagy könyvtárhasználati foglalkozások száma csökkent ugyan a gyermekkönyvtárakban, olykor mégis sor kerül ilyen – a tantervi előírásokat és a szaktanár kívánságait szem előtt tartó – tanítási órákra. Ezek sorából is kiemelkednek a szaktárgyhoz kapcsolódó rendhagyó órák, amelyeken egy-egy meghívott vendég – író, ismeretterjesztő előadó, művészi közreműködő stb. – ” emeli élményszintre a tananyagot, és kelthet érdeklődést a további tájékozódásra”. A gyermekkönyvtár a könyv-és könyvtárhasználati foglalkozások megtartásához is nyújthat segítséget a pedagógusoknak, különösen akkor, ha az iskolai könyvtár dokumentumai és segédeszközei kevéssé alkalmasak a Nemzeti Alaptanterv által előírt ismeretek átadására. Az ilyen foglalkozások különösen indokolják az iskolai könyvtárosok, pedagógusok és a gyermekkönyvtárosok szoros együttműködését. A tematikus foglalkozások közül a szerző a szépirodalmat népszerűsítő együttléteket és a témafeldolgozó foglalkozásokat emeli ki. Végül a szabadidős és szünidei foglalkozások lehetőségeit taglalja – kitérve a könyvtárak szabadidős kínálatának két jellemző hibájára, a szervezetlenségre és a túlszervezettségre is – , és a különböző rendezvények (író-olvasó találkozók, műsoros megemlékezések, előadások stb.) jelentőségére hívja fel a figyelmet.

A 6. fejezet a gyermekkönyvtár kapcsolatrendszerével és PR-tevékenységével foglalkozik. A public relations magyar megfelelője a közönségkapcsolat, kapcsolatszervezés, mely éppúgy vonatkozik az intézményen belüli kommunikációra, mint a külső kapcsolatokra. Ez a fejezet is sok hasznos ötletet, tanácsot ad a téma iránt érdeklődőknek, külön tárgyalva néhány kiemelten fontos kapcsolatot (kapcsolat a szülőkkel, az iskolákkal és iskolai könyvtárakkal, szakmai kapcsolat a gyermekkönyvtáros kollégákkal).

A füzet zárófejezetében a gyermekkönyvtárak működésének tárgyi és személyi feltételeiről kapunk rövid összefoglalást. Mindazoknak pedig, akik mélyebbre szeretnének ásni a gyermekkönyvtári szakirodalomban, négy témakörbe rendezve gazdag ajánló bibliográfia kínálja a legfontosabb műveket: 1. Átfogó művek, rendeletek, irányelvek, olvasáslélektan, olvasásszociológia és olvasáspedagógia; 2. A gyermekkönyvtári munka technológiája; 3. Egyéni és csoportos foglalkozás az olvasókkal; 4. Gyermek- és ifjúsági irodalom.

A szerző tapasztalata szerint “a gyermekkönyvtárosok lelkesek, tevékenyek, szeretik a munkájukat. Sok helyen egyetlen könyvtáros dolgozik, máshol átmenetileg felsőfokú szakképzettség nélkül is kénytelenek megoldani a személyzeti problémákat.” Balogh Ferencné írását áttekintve jogosnak mondhatjuk a szerző azon reményét, hogy a gyermekkönyvtárosok e kiadványban “fogódzót találnak munkájukhoz”.