Gyalui Farkas (Gyalu, 1866. nov. 24. – Kolozsvár, 1952. ápr. 17.) „Irodalomtörténész, műfordító. A kolozsvári egyetemen 1891-ben m. és francia nyelv- és irodalomból doktori oklevelet szerzett. Közben 1882-től kolozsvári és bp.-i lapok munkatársa. 1891-től a kolozsvári egyetemi könyvtárban dolgozott. 1911-től igazgatója volt. 1926-ban ment nyugdíjba. A 90-es évek végén Nyugat-Európában tanulmányozta a könyvtárügyet. 1901-től 1919-ig egyetemi magántanárként a könyvtár tanszék vezetője. E minőségében elsőként dolgozta ki a könytárosképzés intézményes rendszerét.” Részlet az Új magyar irodalmi lexikonból (Főszerk. Péter László, Bp. Akad. K. 1994. 715. p.)
 

 

A következő oldalakon olvasható, épp száz éves írás magáért beszél. Ajánlom szíves figyelmükbe a „lassú olvasás” örömét: gondolati gazdagság, hajlékony nyelvi köntös, – minden együtt van egy maradandó íráshoz.

Miért is feledtük el akkor?

Kovács Máté összeállítása (A könyv és könyvtár a magyar társadalom életében. 2. kötet, 1970.) tud Gyalui Farkasról, még le is hozza a Magyar Könyvszemle vele foglalkozó közleményét (A könyvtári tudományok a Kolozsvári m. kir. Ferenc József Tudományegyetemen. In: Magyar Könyvszemle, 1901. 417. p.), miszerint a miniszter a „könyvtártudományokból történt egyetemi magántanári képesítését jóváhagyta s nevezettet ezen állásában megerősíttette”. A szakbibliográfiai rész viszont csak a hatvan éves „irodalmi munkásságáról” saját maga által készített 1943-as bibliográfiát és Remete Lászlónak a Könyvtáros 1964-es évfolyamában megjelent méltatását említi (Könyvtárosok és bibliográfusok: Gyalui Farkas. In. Könyvtáros, 14. évf. 1964. 2. sz. 80– 82. p.), így voltaképp elrejti Gyaluit múltunk feledett árnyai közé.

Halálának ötvenedik évfordulóján, 2003 elején megemlékezett róla a kolozsvári Szabadság című lap (Grabán Nagy Tímea Csengele: Gyalui Farkas 50 éves halhatatlansága. In: Szabadság, 2003. február), néhány olyan adalékkal is szolgálva, amelyek nem igen ismertek. Például: orosz fogságba esett, Szibériába jutott kollégáit, Monoki Istvánt és Valentiny Antalt Nansen, a világhírű utazó segítségével sikerült hazajuttatni. Gyalui 1904-ben megjelent Legkedvesebb könyveim című összeállítását – Kőhalmi Béla és Batári Gyula későbbi vállalkozásainak előfutárát – Molnár Julianna és Varju Zsuzsanna felhasználja a Magyar Könyvszemle 1999. 3 számában megjelent érdekes elemzésében (Az olvasás és a könyv szerepe a dualizmus-kori polgárság magánéletében). Ady Endre levelezését és prózáját ismerők tudják, hogy kettejük közt elég rút affér keletkezett 1916 elején, – kis híján párbaj lett belőle (ez nem növelhette Gyalui ázsióját a korábbi évtizedekben).

Gyalui Farkasnak (1866–1952) volt néhány érdemes tette. 1891-től dolgozott a kolozsvári egyetemi könyvtárban – eleinte Ferenczi Zoltán igazgatása mellett –, s a közel 50 ezres gyűjteményről ő szerkesztette a könyvtár öt kötetes nyomtatott katalógusát. 1901-től 1918-ig tanított magántanárként: György Lajos 1926-os szép írása szerint (megjelent Kolozsvárt a Pásztortűz kiadásában 12 oldalon) első hivatásos egyetemi oktató elődünktől több mint ezer hallgató tanult ezen idő alatt szemináriumain (könyvtártörténet, könyvtártan, bibliográfia, sajtótörténet stb.). Remeténél valószínűleg elírás, hogy Gyalui tanszéket hozott volna létre, – ugyanis ez nem a magántanár szintje. A Magyar Pedagógiai Lexikon (Szerk.: Fináczy Ernő és Kornis Gyula, 1934.) szerint a képesítési eljárást egy 1892-es rendelet szabályozza, s a lexikon szerint a magántanár feladata a „rendszeres egyetemi tanítás kiegészítése” (magántanár címszó, 255. p.). Gyalui 1911-től Erdélyi Pál – Erdélyi János fia, Erdélyi Zsuzsanna édesapja – egyetemi könyvtárigazgató mellett címzetes (helyettes) igazgató lett.

Érdekes lehet az is, hogy 1897-ben „megvédte” a sajtóban az új (első) hazai átfogó kötelespéldány törvényt, majd Wlassics Gyula miniszter támogatásával beutazta Nyugat-Európa jó részét könyvtári tanulmányút céljából (gazdag „útijelentésének” első kötete készült csak el, megjelent 123 oldalon Külföldi közkönyvtárakról I. címen 1900-ban). A tucatnyi általa dokumentált intézmény többsége királyi és egyetemi könyvtár (ezek az akkori szóhasználat szerint köz-, azaz nyilvános könyvtárak voltak), de akad néhány városi könyvtár is, például a kölni. 1903-ban tanulmányt tett közzé A könyvtári tudományok célja és feladata Magyarországon (Kolozsvár, 25 p.) címmel. Remek írás!

1919–1926 között igazgatója volt a kolozsvári egyetemi könyvtárnak – a főigazgató E. Barbul alatt –, s ha jól értem Gulyás Pál megjegyzését biobibliográfiája Gyalui-cikkében (Gyalui 1926-os nyugdíjazását Gulyás szerint „Kolozsvár visszacsatolása idején a m. kormány is jóváhagyta”, 9. kötet 679. p.), akkor 1940-ben „magyar szempontból” sem volt kárhoztatható a román kormányzás alatt végzett szakmai irányító munkája.

Gyalui sokat foglalkozott művelődéstörténeti témákkal (Apáczai, Misztótfalusi Kiss Miklós stb.), szívesen írt hírlapokba – pályája is a kolozsvári redakciókban indult -, sőt talán szépirodalmi próbálkozásait is méltányolni lehetne. A mindentudó Szinnyei 1896-ban (a Magyar írók élete és munkái 4. kötetében) természetesen rögzíti Gyalui akkor már bő egy évtizedes írói-újságírói munkájának termését: számunkra egy adalék lehet fontos, hogy Gyalui a Budapesti Hírlap 1893-as évfolyamában „Könyvtáraink és a millenium” címmel cikkezett.

Érdemes aláhúzni, hogy Gyalui itt olvasható nagy ívű dolgozatát a konzervatívnak elkönyvelt Budapesti Szemle, Gyulai Pál enciklopédikus tudományos folyóirata tette közzé a 118. kötetben, a 330. számban. Gyalui Farkas írása előtt „Statisztika és nyilvánosság” címmel Kenéz Béla dolgozata olvasható, – a cím itt is magáért beszél –, további tanulmány szól a szociológia alapelveiről, a szám bevezető emlékező írását pedig maga Gyulai jegyzi a Deák Ferenc évfordulóhoz időzítetten.

Gyulai Pál utolsó éveiben főként e folyóiratával múlatta idejét: a 78 éves mester figyelmét vajon mi kelthette fel fiatal pályatársa erőteljesen újító szándékú dolgozatában? (Vannak-e ma is akadémikusok, akik könyvtári dolgok terén fölkarolnak ilyen friss gondolatokat?)

Jó lenne mielőbb árnyalt képet rajzolni a múlt századelő izgalmas hazai könyvtári folyamatairól, személyeiről, valós harcaikról. Szerencsére Wlassicsról – a Múzeumok és Könyvtárak Országos Szövetsége elnöki minőségében végzett munkájáról – már írt Voit Krisztina, egyesek talán olvasták Ferenczi Zoltán első hazai könyvtártani kismonográfiáját is (megjelent A könyvtártan alapvonalai címen 1903-ban, – lesz-e egyszer facsimile kiadás?).

Esett szó az elmúlt évtizedben Gulyás Pál könyvtárügyi eszméiről és tevékenységéről is. Szabó Ervin kiválóságának elismerését semmiképp nem befolyásolja, ha láttatni tudjuk, mennyi erő és gondolat irányult akkoriban a hazai könyvtári témákra. Egyébként Gyalui és Szabó tudtak is egymásról: a Szabó Ervin levelezését tartalmazó összeállítás közli Gyalui 1903-ban hozzá intézett lendületes sorait.

Most a Könyvtári Figyelő – Rózsa György nemes kezdeményezését folytatva* – vállalta Gyalui Farkas élesztését. Azt hiszem, még jócskán van érték a „második reformkor” (Horváth Zoltán írt így a múlt századfordulóról) idejéből, de a két világháború közti időszakból is. Bíztatom pályatársaimat: ki-ki hozza napvilágra arra méltó elődünket. Egy szakma akkor érett, ha nemzedékek során rakták le elméleti-gyakorlati alapjait, s az utódok tudnak is ezen alapok létezéséről. Előttünk pedig legalább három-négy nemzedék dolgozott már, hozott létre szakmai köztudatot. Hol sikerrel, hol kudarcok közepette, – s a mi Gyaluinknak sem mindig lehetett épp könnyű dolga.
——————————————————————————–
* Rózsa György javaslatára és ajánlásával jelent meg Szász Károly (1929-1905) „Közkönyvtáraink s az egy országos könyvtár” c. tanulmányának újraközlése a Könyvtári Figyelő 2001. 3. számában. Bevezetőjében Rózsa György szorgalmazta, hogy érdemes lenne  pl. újraközlések révén könyvtárügyünk jelentősebb alakjainak gondolkodását jobban is megismernünk.