Elöljáróban

A könyvek regényes, tanulságos, elgondolkodtató és sokszor megrendítő sorsáról számos érdekes adalékkal szolgál a könyv- és könyvtártörténet; nem kevésbé eseménydús azonban szakmánk egy-egy régebbi jeles művelőjének, például Gyalui Farkasnak életútja sem.

A jövő újabb és újabb elvárásainak való megfelelési kényszer szorításában a múlt feltérképezésére irányuló törekvések, az ihletmerítés érdekes összecsengése, „az érett alma könnyen lehull” esete, hogy éppen az idén tavasszal hívta fel a figyelmet Sonnevend Péter Gyalui munkásságára2 és arra, hogy illő lenne még időben a feledés teljes homályából (vissza?)emelni őt a szakmai köztudatba és méltó helyére, amikor az anyaggyűjtés e hosszúra nyúlt tanulmányhoz már folyamatban volt.

György Lajosnak – Gyalui biográfusának – 1926-ban megjelent egyik munkájában olvasható3, hogy az 1919. január 1-je és 1924. december 31-e közötti időszakban Kolozsvárott jelent meg az erdélyi magyar könyvtermés (összesen 1066 kiadvány) majdnem fele (47%-a), amely mennyiség 7%-kal haladja meg az utána következő kilenc város összesített kiadvány-produkcióját. Igaz ugyan, hogy ez az adat az 1920-as évekből származik, amikor a ránk erőltetett trianoni „béke”-diktátum a nemzet Királyhágón túli részét idegenbe szakította, de nem véletlen – Kolozsvár kulturális életének korábbi fejlődéséből következett –, hogy az erdélyi magyarság számára éppen a „Szamos-parti Athén” volt a nemzeti identitás spirituális végvára. A XIX. század második felében a város két olyan intézménnyel is gazdagodott, amelyek párhuzamosan (átmeneti konkurencia-harcok után az egymáshoz kötöttségben összecsiszolódva és ekkor már egymás működését támogatva) valóban meghatározó szerepet vállaltak egész Erdély szellemi és tudományos életében. Jelen írásnak nem feladata e két fontos szellemi centrum, az Erdélyi Múzeum-Egylet és a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem történetének részletes bemutatása, mégis – mivel Gyalui Farkas életében mindkettő több szempontból meghatározó szerepű volt – célszerű históriájuk néhány releváns eseményének felelevenítése.

 

Az Erdélyi Múzeum-Egylet könyvtára és a kolozsvári egyetem

Az 1859. november 23-án megalapított Erdélyi Múzeum-Egylet alapszabályának 46. pontja kimondta, hogy az intézmény alapvető feladata a gyűjtő- és feldolgozó tevékenység mellett „a honismeret és az erre vonatkozó tudományok iránti kedv élesztése [...] azáltal, hogy azon választmányi üléseken kívül, melyekben a múzeum anyagi ügyei intéztetnek, tartatni fognak olyan választmányi ülések is, melyeknek tárgyai lesznek a honismeretre vonatkozó tudományokbóli értekezések és felolvasások”.4 Így hamarosan (az 1861. január 2-án tartott választmányi ülésen) felvetődött és február 6-án elhatároztatott, hogy az előadások szervezésével külön természet-, illetve történettudományi szakosztályokat kell megbízni.

Az Erdélyi Múzeum a különféle provenienciájú és tartalmú muzeális tárgyi gyűjtemények mellett kezdettől fogva könyvtárral is rendelkezett; az egylet alapításával egyidejűleg létrehozott bibliotéka első könyvtárosa Szabó Károly volt, azonban 1860. május 1-jéig még Mike Sándor levéltáros gondozta azt5. Szabó Károly könyvtárszervezési munkája alapjául a Toldy Ferenc által készített akadémiai könyvtári szabályzatot vette; az állomány kiépítésében szerzett érdemeiről György Lajos így nyilatkozott6: „Nyomtatványokon kívül kéziratokat és okleveleket is gyűjtött s érdeklődése kiterjedt az erdélyi és a magyar szellem minden könyvtári emlékére, nagyszerűen kihasználva a[z 18]70-es évek pénzügyi válságában a családi relikviák megmozdulását és új elhelyezkedését. [...] Így fejlődött a múzeumi könyvtár közművelődési jellege mellett olyan erdélyi magyar nemzeti gyűjteménnyé, amilyent az alapítók legszebb álmaikban elképzeltek s amelynek párját sem pénzzel, sem a legbuzgóbb utánjárással összehozni még egyszer nem lehetne.” (Érdemes megjegyezni, hogy az 1897-es XLI. törvénycikk megszüntette ugyan az intézmény 1871. május 17-én kelt 1498. sz. bel- és igazságügy-miniszteri rendelet7 alapján biztosított kötelespéldány-jogosultságát, de a VKM 1900. március 20-ai 10.836. számú, és az augusztus 11-ei 47.274. számú rendeletei az erdélyi főügyészségek sajtóügyi köteles példányainak összességét, a budapestiekből pedig szükséghez mérten válogatva a múzeum könyvtárára ruházták8, így hozva létre a legteljesebb transylvanica gyűjteményt. Gyalui Farkas éppen az Egyetemes Repertóriummal kapcsolatosan hívta fel arra Schönherr Gyula figyelmét, hogy a Nemzeti Múzeum könyvtára erdélyi vonatkozású könyvek tekintetében nem teljes, az erdélyi és hangsúlyozottan a kolozsvári kútfők jól ki tudják azt egészíteni – és egyébként sem lenne szerencsés a repertórium munkálatait teljes egészében centralizálni.9)

Erdély másik meghatározó szellemi bástyája a kolozsvári egyetem. Megteremtésének kezdeményezése még 1868-ra datálható, tehát Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter nevéhez fűződik, de a Ferenc József Tudományegyetemet – többszöri próbálkozás után – csak az 1872. október 12-én szentesített XIX. és XX. törvénycikk hívta életre. Az universitas első ünnepélyes tanévnyitója 1872. november 10-én volt; Berde Áron (1819–1892) jogtudós rektor beszédében abbéli reményének adott hangot, hogy „Kolozsvárnak ez a harmadik egyeteme nem jut az első kettőnek sorsára [Báthory István 1579-es és I. Lipót 1693-as alapítására utalva], mert míg azokat fejedelmi kegy, közhit szerint a lelkiösmeret szabadságának veszedelmére alapította, emezt a közakarat teremtette”10.

Az egyetemi oktatás nélkülözhetetlen előfeltételeként azonban gondoskodni kellett megfelelő könyvtár megszervezéséről. Pauler Tivadar közoktatásügyi miniszter ebben a tekintetben éppúgy elődje, Eötvös József elképzelését követte: az 1872. augusztus 2-án kelt szerződés 50 évre kötötte össze az egyetem és az Erdélyi Múzeum-Egylet könyvtárát. Augusztus 29-én az Egylet közgyűlése szintén jóváhagyta az együttműködési megállapodást.11 A gyűjtemények egymástól elkülönített, de azonos helyen, az egykori jezsuita kollégiumban – később a főkormányszéki levéltár Farkas utcai épületében – való elhelyezése 1874 szeptemberében valósult meg, a mintegy 45 000 kötetes bibliotéka katalógusa 1875 tavaszára készült el Szabó Károlynak és összesen három munkatársának köszönhetően. Az állomány elrendezése Denis rendszere alapján12 történt, a múzeumi rész nagyság, az egyetemi pedig szakrend szerinti tagolásban. Ez a rend jellemezte a bibliotékát az 1895-ös újabb költözés után is egészen 1908-ig, az új könyvtárépület felépítéséig és használatba vételéig.13

A két testület integrációja könyvtári szempontból valóban mindkét fél számára kedvező volt, nem így a Múzeum-Egylet tudományos működését tekintve. Az új egyetem számos tudóst, oktatót vonzott a városba, akik természetesen más irányú kapcsolatokkal, tudományos ambíciókkal, tevékenységgel rendelkeztek, ezért az 1880-as évek elejéig nem kötődtek szorosabban az Egylethez. Az egyesület tudományos működésének fellendülése 1883-ban kezdődött: a viszonylag nagyobb számú újonnan csatlakozó, valamint az előadások tematikájának kikristályosodása 1883. október 18-ára elvezetett az önálló (a jogtudományi szekciótól elkülönülő) Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály megalakulásához, amely feladatául „a tárgykörébe eső tudományszakok művelését”14 tűzte ki. (Az újonnan életre hívott szervezet első ülését 1883. október 19-én tartotta, a rendezvényen Szabó Károly mutatta be Régi Magyar Könyvtárának éppen készülő második kötetét15.)

Ez az esemény az egylettel majdhogynem egyidős ’muzeális’ és ’akadémiai eszme’ vitájának, ha nem is végérvényű, de mindenesetre átmeneti lezárását jelentette – Finály Henrik 1882-es titkári jelentésében sürgette: „A változott viszonyok újra megkívánják az alapszabályok módosítását. [...] E reform egyik fő követelménye lesz a tudományos működés tüzetes hangsúlyozása, mert az erre irányuló törekvés helyes és jogosult”16.

 

Egyéb művészeti, társadalmi szervezetekkel való kapcsolat

Az Erdélyi Múzeum-Egylet és a Ferenc József Tudományegyetem mellett azonban a XIX-XX. század fordulóján a város egyéb tudományos, művészeti, társadalmi, vagyis identitásmegtartó, -formáló, -erősítő kulturális szerveződéssel is büszkélkedhetett, kiterjedt körükből – a teljesség igénye nélkül – csak azokat említem, amelyek kapcsolódtak Gyalui Farkas életéhez, munkásságához.

Az Erdélyi Irodalmi Társaság megalapításának apropója Petelei István programadó cikke a Kolozsvár című lap 1888. február 24-ei számában: „Egy irodalmi társaság hiányát elevenen érezzük. Ezennel felhívjuk az illetékes egyleteket és az irodalommal foglalkozó egyeseket, segítsenek egy irodalmi társaság alakításán [...] Állandóan panaszkodunk Budapestre, hol nem veszik észre a vidéki embert [...] De hát segítsünk, ha bajt látunk, csak rajtunk áll.”17 Petelei felhívására (valamint az Ellenzékben, az Erdélyi Híradóban és a Szabadságban publikált hasonló tartalmú közlemények) hatására még márciusban létre is jött a Társaság; 1888. március 25-én pedig már az első felolvasását tartotta.

1891-ben indult útjára az Erdélyrészi Kárpátegyesület, mely kiadványok, társas összejövetelek, természet- és néprajzi gyűjtemény, szakirodalmi és térképtár szervezésével „Magyarország erdélyi részének túristasági kiművelése, az országrész természeti szépségeinek ismertetése s honismertető adatainak terjesztése és különösen fürdőinek [...], a hazai és külföldi személyforgalom emelése”18 érdekében ténykedett. (A Kolozsvárt ismertető kötetecske Gyalui Farkas és Hamvas József szerkesztők munkájaként került az olvasók kezébe.)

Gyalui önéletrajzából19 ismeretes, hogy ezeken felül tagja volt a marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Irodalmi Társaságnak, az Erdélyi és Bánáti Újságírószervezetnek, a Pen Club romániai magyar tagozatának; a Petőfi Társaság 1934-ben levelező, 1941-ben pedig rendes tagjául választotta.

Az erdélyi magyarság szellemi, tudományos életének e néhány intézménye fémjelezte Kolozsvár kulturális életét Gyalui Farkas ifjú korától, a XIX. század utolsó évtizedeitől kezdődően, és neki is meghatározó szerepe lett a későbbiekben ezen egyesületek, szervezetek működésében, fejlődésében.

 

Gyalui Farkas élete (1866–1952)

Gyalui Farkas (az 1891-es BM 27636-91. sz. alatt engedélyezett névváltoztatása20 előtt – melynek során szülőfaluja, Gyalu község nevét vette fel – Mendel Farkas) 1866. november 24-én született; szülei Mendel Lázár és Schönfeld Janka. Gulyás Pál ’Magyar írók élete és munkái’ című művében21 1901-ig zsidó vallásúként tartja számon, 1918. november 21-éig felekezet nélküliként, majd reformátusként. Önéletrajzi jegyzetei szerint22 azonban régi református családból származik, „melyből szombatos lett és pár generáción át zsidó templomba jártak. Atyám 9 éves koromban azzal a megokolással, hogy menjek csak abba a vallásba, melybe eleink voltak, reversalissal (szülei akarata nyilvánításával) a kolozsvári ref. kollégiumban taníttatott, neveltetett ref. vallásban is, amelynek tagja vagyok.”

Gyaluit Kolozsvár, az alma mater és magántanítója, kollégiumi tanára, későbbi igazgató kollégája, Ferenczi Zoltán23 meghatározó élményekkel, szemlélettel indította útjára: „Két intézmény: a kolozsvári református kollégium és az akkori kolozsvári nemzeti színház szelleme irányították, vezették az én olvasmányaimat is.”24 – vall „tanulóéveiről”. A színház később is fontos helyet foglalt el az életében: sok darabja ősbemutatójának adott otthont, ezenfelül Janovics Jenő igazgatósága idején (1906–1919) az „új, de a régi kolozsvári hagyományokhoz igazodó közönség megteremtése” érdekében megrendezett diák-előadásokon többek között az ő bevezető előadásai „mintegy szellemi irányítói voltak a feltörekvő új ízlésnek”.25

Az érettségi letétele után az 1883/84-es tanévben Pesten volt orvostanhallgató26, ám tanulmányait megszakítva visszatért Kolozsvárra, ahol végül 1891-ben szerzett magyar–francia szakos diplomát illetve doktori fokozatot.

Első művei (fordítások és önálló cikkek vegyesen) már 16 éves korától, 1882-től jelentek meg a kolozsvári Magyar Polgár című lapban, de publikált Budapesten is; íróvá, publicistává azonban Petelei István (1852–1910) nevelte 1886 után az akkor még csak húszéves – orvosi pályára készülő – ifjút a Kolozsvári Közlöny szerkesztőségében. Gyalui így emlékezik meg e barátság kezdetéről:27 1886 márciusában Abonyi Árpád író, akkoriban a Kolozsvári Közlöny munkatársa behurcolta őt a szerkesztőségbe, ahol „egy szép, komoly, megnyerő arcú, fekete szakállú úr, aki csodás jósággal, egész lényéből kiáradó szeretetteljes érdeklődéssel” fogadta. Petelei István addigra már hallott irodalmi próbálkozásairól és állást kínált neki, amit némi vívódás után el is fogadott. Ekkor a mester egy új tollat adott neki e szavak kíséretében: „Az a hit, hogy aki a szerkesztőségben egy üveg tintát kiír, az holtáig a penna munkatársa marad.” (Igaza lett.) Az író, novellista, publicista élete végig atyai jó barátja maradt fiatal kollégájának – bizonyítja ezt levelezésük28, de maga Gyalui úgyszintén többször meghatóan vall erről a kapcsolatról: „Petelei, a hírlapírásnak Don Quijotéja volt és sajnos nekem testálta rozoga lándzsáját”29, vagyis az újságírók kötelező ars poetikáját: „Csak igazat, fiam, egyébbel ne törődjék”30 vagy máshol: „Peteleinek hívebb ’követője’, tanítványa, famulusa – mint ő nevezett: fia, nincs, mint magam”31. (Talán van abban valami végzetszerű, ahogyan gondolkodásuk, értékítéletük, hitvallásuk azonossága mellett írói pályafutásuk szintén hasonlóan alakult: kortársaik nagyjai mellett tehetségük ellenére is csak „kismesterek” maradtak. Bisztray Gyula írta Peteleiről: „az írók írója titulussal tisztelték meg kortársai. De ez a díszítőjelző, sajnos végzetévé vált, mert három emberöltő óta nem lett az írók írójából a nagyközönség írója”32.)

1891-ben Gyalui élete többszörös válaszúthoz érkezett: Kolozsvár és Budapest, irodalmi vagy könyvtárosi hivatás között kellett döntenie. Ekkoriban Rákosi Jenő invitálta Pestre lapjához, a Budapesi Hírlaphoz, de ő végül a kolozsvári egyetemi könyvtár munkatársa lett33, később sem fogadta el a budapesti egyetemi, illetve a nemzeti múzeumi bibliotéka ajánlatait. 1897-ben a British Museum magyar részlegének leendő vezetőjeként tekintettek rá és Londonba hívták – szintén sikertelenül34. 1893-ban még megpályázta ugyan Budapesten a képviselőház könyvtáros állását, de végül egész életére elköteleződött Erdély, Kolozsvár mellett: oda kötötték családi gyökerei, ott születtek gyermekei (1893. október 29-én kötött házasságot Brachfeld Gizellával35): Ilona36 és Jenő37, és Kolozsvárott temette el övéit. Szűkebb pátriájához láncolta hazaszeretete is.

Hivatástudata és ügybuzgalma – külföldre tett gyakori kirándulásai során szintén törekedett a fontosabb gyűjtemények meglátogatására, megismerésére38 –, a magyar könyvtári tudományok fejlődése szempontjából jelentős tanulmányutakra indította: első alkalommal (1897-ben) Európa leghíresebb könyvtárait látogatta sorba, másodszor Torinóba kapott kiküldetést a vallás és közoktatásügyi minisztertől.

1897 tavaszán-nyarán Wlassics Gyula miniszternek köszönhetően állami ösztöndíjból több hónapos európai körutat tett Németország, Svájc, Franciaország, Belgium, Hollandia és Ausztria jelentős könyvtárainak, illetve a könyvtártudomány külföldi eredményeinek megismerésére, „a könyvtárak és azok berendezésének, igazgatásának tanulmányozására”39, mivel „A könyvtári szakemberek, ők a könyvtári tudomány átültetői a gyakorlatba. És a mi könyvtáraink régi törzsébe bele kell ültetni a külföldi faiskolából néhány nemes gallyat. Gyümölcsözzenek.” 40 Útjának célja tehát az volt, hogy néhány ilyen „ojtó-gallyat” hozzon. Külön ki kell emelni, hogy brüsszeli látogatása során az Otlet és La Fontaine kezdeményezésére megalapított Institut International de Bibliographie-t, a Nemzetközi Bibliográfiai Intézetet szintén felkereste. A szervezetről útja tanulságait összegző – imént már idézett – könyvének második részében ígért beszámolót, de az sajnos nem jelent meg. Mindazonáltal az iroda és vezetőinek munkája, törekvései – ahogyan e tanulmány második részében részletesebben, művei tükrében is szó lesz róla – meghatározó impulzust adott Gyalui munkásságának: hazatérve Kolozsvárra levélben41 tudósította Schönherr Gyulát, a Magyar Könyvszemle szerkesztőjét, hogy megbízatott az intézet propaganda-füzetének lefordításával42.

Egyik későbbi levelében43 hitet tesz az egyetemes repertórium mellett, kívánatosnak tartja Magyarország részvételét: „Nekünk föltétlenül kell egy nemzeti repertóriumunk, hogy ez egyúttal egy kő abba az internacionális épületbe, melyre a brüsszeli intézet vállalkozott, az annál nagyobb szerencse ránk nézve. [...] hiszen a történelem szakban van Szinnyei bácsitól alapunk is reá – más nemzetnek még ennyije sem volt és hozzá fogott.” – írja, de a tizedes osztályozás bevezetését, a könyvtárak egy szisztéma szerinti rendszerezését akkor még „nehéz, sőt lehetetlen” kihívásnak érezte. (Érdemes megjegyezni, hogy Dewey rendszerének átvételéről, illetve magáról a táblázatról akkoriban – a magyar könyvtári gyakorlat számára több tekintetben meghatározó – német „szakférfiak” sem gondolkodtak másként: egyrészt a rekatalogizálási munka mennyisége és költséges volta tűnt riasztónak számukra, másrészt az egységes rendszer elfogadását nem feltétlenül látták garanciának egységes jelzetek alkotására is.44)

Másik jelentős, Gyalui egész további életére hatással lévő tanulmányútja 1904 telére esett. Mint ismeretes a torinói Bibliotheca Nazionale 1904. január 25-éről 26-ára virradó éjszaka leégett – a katasztrófa okozója állítólag egy villanyvezeték volt, melyet a fa polcokra erősítettek. A gyűjtemény vezetője ugyan többször is felhívta a hatóságok figyelmét ennek veszélyeire, de a fenntartó nem ítélte meg az ennek kiküszöböléséhez szükséges kb. 4000 lírát. Mivel ekkor már tervbe vették, hogy a kolozsvári egyetemi könyvtár új épületet kapjon, Berzeviczy Albert kultuszminiszter Gyaluit küldte ki a katasztrófa körülményeinek feltárására és tanulságainak összegzésére, a könyvtári tűzvédelmi ’rendszer’ legfontosabb elemeinek meghatározására45. (Az ő ajánlásai alapján végezték el például a budapesti egyetemi könyvtár tűzbiztonsági vizsgálatát is46.)

A kiküldetés azonban a szakmai szempontokon túl további fontos eseménnyel szolgált: ekkor ismerkedett meg az Ambrosiana egyik könyvtárosával, ’Dottore’ Achille Rattival. Önéletrajzi közleményeiben, leveleiben többször felidézte e találkozást és büszkén sorolta fel az akkor már egyházfői teendőit ellátó XI. Piusz pápától kapott ajándékokat: az arcképes érmet, pápai pecséttel és aláírással ellátott arcképet47. ’Mikor a Szentatyát „kollégá”-nak szólítottam’48 című írásában azzal a könyvtári vonatkozású adalékkal is szolgál, hogy 1904-ben az Ambrosiana munkatársától szerzett tudomást egy új építőanyag, a később a kolozsvári egyetemi könyvtár raktárszintjeinek elválasztásánál szintén felhasznált, vasbeton alkalmazásáról. A pápával való ismeretségére visszagondolva, sajnálkozott túlzott fegyelmezettségén, hogy mikor utazása során beteg lett és a szállodában szobafogságra ítéltetett, nem írta ezt meg szaktársának, hogy magányát és unalmát enyhítő beszélgetésre invitálja.

Az 1890-es, 1900-as évek számos megpróbáltatást hoztak Gyalui számára: szülei halálát, egyik öccse „megtébolyodását”; új könyvéről pedig (a ’Külföldi közkönyvtárakról’ című munkájáról) kedvezőtlen és általa rosszindulatúnak érzett kritika jelent meg a Könyvszemlében49. Szintén nagy csalódásként élte meg, hogy a kolozsvári egyetemi bibliotéka élére Erdélyi Pált nevezték ki, annak ellenére, hogy Ferenczi Zoltán távozása után megbízottként már vezette az intézményt.50

Tevékenységének igazi elismerését és a szomorú esztendők utáni „kárpótlást” 1901. október 10-e51 jelentette számára: ekkor nevezték ki magántanárrá, melyet később, 1911. július 14-én a címzetes rendkívüli tanári titulus követett52. Tagadhatatlanul elévülhetetlen érdemei vannak Gyalui Farkasnak abban, hogy a könyvtári ismeretek sok országhoz képest megkésve ugyan, de Magyarországon úgyszintén egyetemi diszciplínává – ha nem is ’igazi’ tanszékké, de egyetemen oktatható és oktatandó elismert tudománnyá – emelkedtek. A korabeli külföldi és magyar szaksajtó sokat foglalkozott e kérdéssel, a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége 1898-tól kezdődően rendszeresen tartott „Könyvtárnoki tanfolyam”-okat, a felsőoktatás bevonása a szakképzésbe azonban minden kétséget kizáróan az ő kezdeményezésére történt meg53.

A nagy eseményről, a magántanári kinevezésről így tudósított az akkori egyetlen hazai könyvtári folyóirat, a Magyar Könyvszemle:

„A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter úr ő méltósága dr. Gyalui Farkas [1898. január 6-a óta54] kolozsvári egyetemi könyvtárőrnek a kolozsvári egyetemen a könyvtártudományokból történt magántanári képesítését jóváhagyta s nevezettet ezen állásában megerősítette. [...] Különös jelentőséget ad egyébként ez eseménynek az a körülmény, hogy a bibliografia először foglal helyet általa magyar főiskolán a tudományos kollégiumok sorában. S a kolozsvári egyetem kétség nélkül büszke lehet arra, hogy ebben a tekintetben megelőzte az ország első egyetemét. A Magyar Könyvszemle, amely több ízben fejtegette annak szükségét, hogy az egyetemeken kellene a könyvtárnoki szakképzés problémáját megoldani, szívesen gratulál Gyalui Farkasnak, mint aki magyar egyetemen első képviselője a bibliografiai stúdiumoknak.” 55

… és így gratulált a régi „atyai” jó barát, Petelei István: „Szeretettel köszöntöm édes fiam! bátor, el nem csüggedő, el nem fáradó kedves jó barátom! Ha maga valami jeles vérből származó úrfi lenne, most lehetne előkelő állást betöltő gőgös úr, de nem dolgozna semmit. Így szegény Gyalui Farkas küszködik, dolgozik: minden lépésének rózsájáért megdolgozik – és minden sikerének kétszeresen örvend is, mert verejtéke árán kapta. Én is szívem szerint örvendek a sikerein, s íme e görbe betűkkel ölelem magát. S maga dokumentált szakember, édes fiam! gyermekei, édes asszonya, boldog házatája. Ha netalán társa (de ez nem igaz) nem volna, aki igazán örvendjen kinevezéséhez, íme egy években vén ember igazán örvend, t. i. Petelei István” 56

… és így kommentálta a történteket maga az érintett: „Ami az egyetemi katedrát illeti, ha három egyetem volna, s három katedra volna, az is kevés volna. Mert nem könyvtárosokat [...], de ügybarátokat, bibliofileket, könyvszerető s ismerő embereket képezni kell, s ha ilyeneket ezrével57 képezünk ki: annál jobb.” 58 Ebben az értelemben az általa megindított „bibliográfiai képzés” – és könyvtártudományi elképzelései – magukon viselik Denis bibliológiai megközelítésének jegyeit is; de természetesen tükrözik a könyvtártudomány atyjának, Martin Schrettingernek elképzelését: a könyvtárosnak nem elegendő a ’könyvtudomány’ (Bücherkunde) elsajátítása, az csak alapja a könyvtári szakismereteknek.59

Gyalui egyetemi előadásainak megkezdése előtt, mellett, illetve azok megszűnte (1918) után is számos alkalommal tartott könyv- és nyomdászattörténeti, bibliográfiai, bibliológiai ismeretterjesztő előadásokat a kolozsvári iparosok körében, az Erdélyi Múzeum-Egylet, az Erdélyi Irodalmi Társaság rendezvényein és a kolozsvári református líceumban, de tudományos közleményein túl publicisztikai tevékenységében úgyszintén nagy hangsúlyt kapott e témakör. Rendszeresen bíztatta a még nem rendezett és csak korlátozottan hozzáférhető bibliotékák könyvtárosait a gyűjtemények feldolgozására, katalógusuk kinyomtatására és az intézmények nyilvánossá tételére60. A millenniumban különösen jó apropót látott a (köz)könyvtárügy fellendítésére: „Minő lélekemelő, hatalmas és következményeiben kimondhatatlan értékkel bíró ünnepélyesség volna az a millenniumi ünnepélyességek között, ha amaz időben egyszerre másfélezernyi könyvtárt teljesen rendezetten nyilvánossá tennének.” – írta.61 (A könyvtárak nyomtatott katalógusainak közzététele akkoriban a tájékoztatásban és a tájékozódásban legalább annyira fontos szerepet játszott, mint a mai olvasók számára az internet és az OPAC-ok használata, a különféle adatbázisok lekérdezése. Az Erdélyi Múzeum-Egylet könyvtára hosszú éveken keresztül sikertelenül birkózott e feladattal, pedig „nyomtatásban kiadott, mindenki számára hozzáférhetővé tett alapkatalógus nélkül s annak rendszeres pótlása nélkül a könyvtár használata csak a bejárók részére nyílik meg, de a kívülállók és másutt lakók részére szinte teljesen lehetetlenné van téve” – vallotta Erdélyi Pál igazgató.62)

Gyalui még 1892-ben indított mozgalmat Ferenczi Zoltán, Gámán Zsigmond és a nyomdász szervezet közreműködésével Tótfalusi Kis Miklós sokáig jeltelennek tartott sírjának rendbehozataláért. Részt vett 1902. május 19-én63, Tótfalusi halálának 200. évfordulóján rendezett emlékünnepélyen valamint ez alkalomból tette közzé a ’Mentség’ szöveghű kiadását.64

A XIX–XX. század fordulója a magyar könyvtári igazgatási intézményrendszer kialakulásának időszaka volt. 1894. április 27-én alakult meg a Múzeumi és Könyvtári Bizottság „Magyarország közművelődési, tudományos és irodalmi egyesületei valamint közművelődési intézetei, a múzeumok, könyvtárak s általában a közművelődési célokat szolgáló gyűjtemények gyarapítása és szaporítása érdekében”; 1898 márciusában, utolsó ülésén pedig jogutódjaként ismerte el a Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter által 1897-ben életre hívott Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsát65. A Tanács, illetve a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége mellett – az összes magyarországi közgyűjtemény tisztviselői számára kapcsolattartási lehetőséget biztosítandó – 1901-ben szervezték meg a Múzeumok és Könyvtárak Országos Szövetségét is66.

Gyalui Farkast meghívták ugyan e szervezetek munkájába, de – ahogyan több 1903-ban kelt levelében is elpanaszolja67 – érdemi feladatot nem kapott, holott ő nem a „státusz”-t akarta, hanem használni, tenni szeretett volna; így cikkeit, egyetemi előadásait „ne szeparatisztikus ellenségeskedésnek” értékeljék, hanem „hozzájárulásnak a saját munkájukhoz” – kéri levelei címzettjét, Schönherr Gyulát. Néhány alkalommal azonban mégis részt vett e grémiumok életében: a Szövetség 1903. december 6-án tartott gyűlésén olvasta fel ’A magyar könyvtárak jövőjéről’ című alapvető fontosságú írását68; az 1906. május 24-ei rendezvényen a népkönyvtárak létesítése, fejlesztése és gyarapítása érdekében emelt szót és nagyobb állami támogatás kieszközlésére szólította fel a Tanácsot69; az 1913. október 5-én, Sopronban tartott közgyűlésen pedig az Országos Tanács tagjául választották70.

Az Erdélyi Múzeum-Egylet és a kolozsvári egyetemi könyvtár őreként71 meghatározó szerepe volt a bibliotéka új épületének megterveztetésében és megépíttetésében, a költözés lebonyolításában. A „palota” Gyalui tanácsa, szakvéleménye alapján a bázeli bibliotéka mintájára készült Korb Flóris és Giergl Kálmán építészek tervei szerint. Az új olvasóterem átadására 1909. február 8-án, a hivatalos megnyitásra május 19-én került sor Apponyi Albert kultuszminiszter és Náray-Szabó Sándor jelenlétében72. A gyűjtemények korszerű elhelyezése szakmai körökben nagy érdeklődést váltott ki: a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa által szervezett hatodik tanfolyam (1909. július 5–7.) hallgatói Fejérpataki László vezetésével utaztak Mátyás király városába, a téka megtekintésére.

Annak ellenére, hogy 1911-ben az egyetem előterjesztésére könyvtárigazgatói címmel és jelleggel ismerték el tevékenységét,73 illetve II. Károly román király még trónörökösként megígérte neki, hogy a bukaresti egyetemi könyvtár építésében is szerepet kap majd74, egyik visszaemlékezésében mégis sértetten és kissé epésen jegyezte meg: „Hatalmas modern könyvtár épült ide (igaz, hogy Erdélyi Pál igazgatótársam lett érte Hofrat – sógora, Szász Károly alapján)” 75.

Az első világháború évei a megfogyatkozó anyagi lehetőségek és a személyzet létszámának drasztikus csökkenése miatt nagy megtorpanást okoztak az intézmény fejlődésében – Gyalui egyik leveléből tudható: volt időszak, amikor a könyvtár munkatársai közül 27-en voltak a háborúban76. Az intézmény folyamatos működését gátolták, szolgáltatásainak színvonalát rontották a háborús körülmények, a román fenyegetés és betörés – a VKM még 1914. szeptember 14-én kelt 4247. sz. rendeletében felszólította a közgyűjteményeket közveszély esetén a legértékesebb anyaguk mentésére, vagyis a megőrzés érdekében a Magyar Nemzeti Múzeum, illetve az Országos Levéltár részére való átadására 77.

Az erdélyi és a teljes kárpát-medencei magyarság, illetve közgyűjteményeink számára azonban a háború befejezése sem hozott enyhülést. Gulyás Pál adatközléséből ismeretes78: „Állami egyetem és főiskola volt 19 intézet 966 254 kötettel, 3435 kézirattal, 1008 ősnyomtatvánnyal és 1750 régi magyar könyvvel, ebből elveszett: 7 intézet (36,84%), 272 251 kötettel (28,15%), 47 kézirattal (1,4%), 33 ősnyomtatvánnyal (3,3%), 210 régi magyar könyvvel (12%).”

Az 1918. december 1-jén tartott gyulafehérvári gyűlés képviselői – a trianoni diktátumot jóval megelőzve – már kimondták Erdély Romániához csatolását, a magyar kormány pedig még a megszállás előtt magára hagyta az egyetemet, arra számítva, hogy a román uralom csak átmeneti jellegű lesz és a kétmilliós erdélyi magyarságtól később sem veszik (nem vehetik) el az universitast79. Nem így lett. A könyvtár „elesés”-éről Winis Nándorné, az intézmény akkori tisztviselője, később a pécsi Erzsébet Tudományegyetem könyvtárának munkatársa tett közzé szívet szorongató visszaemlékezést, valamint az átadás jegyzőkönyvének pontos textusát80. 1919. május 12-én a nagyszebeni kormányzótanács megbízásából Vazul Bichigean középiskolai tanár a bibliotékát a román hatalom tulajdonának nyilvánította, – ekkor még – az alkalmazottaktól esküt nem követeltek, viszont letartóztatással és 24 órán belüli kitoloncolással fenyegetve kényszerítették őket a szolgálat folytatására. Gyalui Farkas mint a Magyarországra távozott Erdélyi Pál utódja tiltakozott, hogy a rektoron és az egyetemi tanácson kívül más hatóságnak nincs joga a gyűjtemény felett rendelkezni, „minthogy azonban a Nagyszebeni Tanács küldöttje fegyveres erőszak alkalmazását helyezte kilátásba, és az erőszak jelképéül nevezett igazgatónak vállát érintette, dr. Gyalui Farkas kijelenti, hogy az egyetem minden jogának fenntartásával a további tárgyalásokat folytatja.” – áll a jegyzőkönyvben. Az intézmény vezetője kitért az egyetemi könyvtárral egy épületben elhelyezett és vele egyként kezelt másik gyűjtemény, az Erdélyi Múzeum-Egylet könyvtárának helyzetére is: „E könyvtár magántulajdona az Erdélyi Múzeum-Egyletnek és mint magántulajdon egyáltalán nem esik a jelenlegi átadás aktusába”, ezt a másik fél valóban elismerte. Ami a bibliotékák további sorsát illeti: a Múzeum-Egylet állományát – hangsúlyozott magyar jellege miatt – nem fejlesztették; az egyetemi könyvtárban „a munka – sajnálkozással kell megállapítanunk – nagyobb anyagi támogatás mellett folyik, mint a megszállás előtt. Magyar kultúrán nevelkedett [1920-ban Gyalui mellé rendelt] román igazgatójuk [Barbul Jenő81] felismerte a könyvtár nagy jelentőségét Románia szempontjából, s ez ma Románia legnagyobb, legmodernebbül megalapozott és legszervezettebb könyvtára” – olvasható Winis Nándorné írásában. Gyalui – az események legközelebbi és legilletékesebb tanúja – így kommentálta e „fellendülést”: a könyvtár megmaradásában nagy szerepe volt a román királyok személyének; „I. Ferdinánd [...], aki nagy bibliofil, megszerette a könyvtárt és kérésemre védője maradt haláláig. Éppígy [II. Károly] király, aki Amerikában tanulta meg a könyvtárak szeretetét”.82 Az állománystatisztikák alapján valóban többszörösére nőtt a különféle dokumentumok száma – köszönhető ez az 1923-as köteles példány rendeletnek is – de úgyszintén az adatok manipulált voltának.83

Az 1919/1920-as tanév II. félévét az egyetem kettészakadva84, a magára hagyott (és sokszor kollaborációval vádolt) eredeti székhelyén, Kolozsvárott és átmenetileg – csupán két évig a szegedi „letelepedés” előtt – Budapesten kezdte meg. (1920 novemberében Debrecen is felajánlotta segítségét, az országhatáron túlra szakadt kolozsvári és a pozsonyi egyetem befogadására, de félő volt, hogy ez hamarosan a száműzött oktatási intézmények „integrálódás”-ával járt volna85.)

Gyalui Farkas nyolc esztendőn keresztül őrizte a magyar kultúrának e várát – azzal az elhivatottsággal, melyet egy 1907-ben megjelent publicisztikai írásában Orosz-Lengyelország könyvtáraival kapcsolatban említett86 –: „súlyos tanulság az, hogy ott, ahol a könyvtár mint hódító erő nem szerepelhet: bevehetetlen védőbástyája a zsarnokság ellen a nemzeti nyelvnek és a nemzeti szellemnek”. Tudva, érezve ezt 1926-ban a román kormány „hogy magyar ember ne legyen ily közművelődési intézmény vezetője” az egyetem akarata és a király „kifejezett parancsa”87 ellenére nyugdíjazta; csak csekély vigasz volt számára, hogy ekkor az uralkodó pályája elismeréseként a ’közoktatásügyi munkáért való érdem-érem’ első osztályával jutalmazta88.

1926 után Gyalui – személyes veszteségei és a hazáját ért csapások alatt megtörve – csak irodalmi, művelődéstörténeti tevékenységét folytatta: számos újságcikkel, tanulmánnyal, előadással gazdagította addig is terjedelmes és szerteágazó életművét89.

Az Erdélyi Irodalmi Társaság, melynek munkájában szinte megalapításától kezdve részt vett – első felolvasásán, az 1890/91-es évadban ’Az egyetlen megoldás’ című elbeszélésével ismertette meg az érdeklődőket és később szintén sok rendezvényének volt előadója – méltán szentelte 1932. május 3-ai ünnepélyes ülését ötven éves írói működésének tiszteletére, illetve választotta tiszteletbeli elnökké és igazgató-választmányi taggá 1937. március 21-én.90

Azonban irodalmi működésében is meg kellett tapasztalnia Erdély elhagyatottságát: Szekfű Gyulához írott levelében olvasható91, hogy 1932-ben a budapesti könyvkiadók (ahogyan ő nevezte őket: „könyv-ki-nem-adó-cégek”) erdélyi írótól egyetlen könyvet sem adtak ki „ezért csupán az bosszant – írta –, hogy a derék ’magyar’ könyvkiadók, akik száz és ezerszámra adják ki a bűnügyi és más internacionális szemetet és akik saját tejgazdaságuk állományát itt hihetetlenül tolakodó fogdmegekkel: utazókkal terjesztik, magukat önelégültséggel hazaffyaknak tartják és el is tartatják.”

Saját emlékiratait, éppúgy, mint Újfalvy Sándor92 (revíziósnak bélyegzett) memoárjait Erdély román időszakában nem lehetett megjelentetni „hacsak fel nem akarjuk robbantani az Egyesületet és becsukatni mindenkit, akinek ebben a könyvben mint kiadónak része van”93, ezért „pótlékul” legalább annak regényváltozatát akarta közzétenni. (Az emlékiratok 1910-ben kerültek az Erdélyi Múzeum-Egylet könyvtárába, Gyalui tüstént hozzá is látott a szöveghű kiadás sajtó alá rendezéséhez, ám az teljes egészében csak Erdély visszacsatolása után hagyhatta el a sajtót94, addig csupán részletek, illetve feldolgozásai láthattak napvilágot különféle erdélyi lapokban95.) Ám a regény publikálása sem volt nehézségektől mentes: kéziratát Gyalui még 1934 áprilisában átadta Szekfű Gyulának – nem a közlés reményében, hiszen tudta, hogy az nem illett volna bele a Magyar Szemle profiljába, sokkal inkább a történész személyes érdeklődésére számítva. Mindenesetre az egyetlen kéziratos változatnak a szerkesztőségben (vagy Szekfű Gyula lakásán) nyoma veszett éppen akkor, amikor a kiadásról az Erdélyi Múzeum Egylet megállapodott a Révai Testvérekkel96.

Gyalui később arról tudósította a történészt, hogy „csikorgó fogakkal” 97 hozzálátott a regény újraírásának – ameddig a rendelkezésemre álló forrásokból nyomon tudtam követni –, a manuscriptum egyáltalán nem került elő, a másodszor is papírra vetett változat azonban elkészült és valóban megjelent98; érdekessége, hogy a kötetben szereplő fényképek szintén a könyv szerzőjétől származnak, aki magát több levelében lelkes és tehetséges amatőr-fotósnak titulálta.

Gyalui Farkas későbbi éveiről – a számomra elérhető forrásokban – egyre inkább elhalványodnak a nyomok: 1942. július 2-án lemondott az Erdélyi Irodalmi Társaság igazgatóválasztmányi tagságáról99, a második világháború valamint az azt követő évek ismételten az amúgy is szűkös lehetőségek apadását eredményezték, az erdélyi magyar lapok, folyóiratok megszűnését, az irodalom és kulturális élet majdhogynem teljes ellehetetlenülését.

Általam ismert egyik utolsó, bár a második világégés előttről származó levelében fájó nosztalgiával gondol vissza a „boldog békeidők” korszakára, saját fiatalságára, a XX. század első évtizedére: „akkor volt első feleségem [Brachfeld Gizella 1914-ben halt meg100], fiam, kiket azóta elvesztettem, el a hazámat is, keresztülmentem olyan szörnyűségeken, hogy olyan vén lettem, mint a magyar szenvedés”101. 1939-ben még leányát is elvesztette, unokáját messze sodorta tőle a történelem. Megnyugvást már nem tudott találni. Hogyan is tudhatott volna?

 

Gyalui Farkas könyvtártani művei

Gyalui Farkas kiterjedt szépírói, fordítói és publicisztikai tevékenysége mellett számos tanulmányt szentelt Erdély művelődéstörtének, könyv- és könyvtártörténetének, és alapvető művekkel gazdagította magántanári szakterületének, a könyvtártudománynak irodalmát is. Terjedelmi okok miatt jelen tanulmány nem vállalkozhat e szertágazó szakirodalmi munkásság teljes körű bemutatására, csupán a legfontosabb könyvtárelméleti és könyvtártani közleményeiről ad számot:

  • A nyomdatermékek köteles példányai. Kolozsvár : Minerva, 1897.
  • Külföldi közkönyvtárakról : tanulmány Németország, Svájc, Franciaország, Anglia, Hollandia, Belgium és Ausztria nevezetesebb közkönyvtárairól. Kolozsvár : Ajtai, 1900.
  • A könyvtári tudományok célja és feladata Magyarországon. Kolozsvár : Ellenzék Ny., 1903.
  • Legkedvesebb könyveim. Budapest : Singer és Wolfner, 1902
  • A magyar könyvtárak jövőjéről. Budapest : Franklin, 1904.

(A továbbiakban csak az első három műről lesz szó részletesebben, A magyar könyvtárak jövőjéről c. írás nemrégiben látott napvilágot e folyóirat hasábjain [Könyvtári Figyelő, 2004. 1. sz. 17–25.p.], a Legkedvesebb könyveim részletesebb elemzése pedig inkább az olvasásszociológia- és -lélektan tárgykörébe tartozik.)

A szakterület első magyarországi katedrájának birtokosa – korábban már említettem –1891-ben került a kolozsvári egyetemi könyvtárba, első feladatai közé tartozott a könyvtár szakkatalógusának sajtó alá rendezése és közzététele. ’A kolozsvári m. kir. Ferencz-József-Tudomány-Egyetem Könyvtárának szak-czímjegyzéke’ 1892 és 1902 között jelent meg öt tomusban: az első három kötet az egyetemen oktatott nagy tudományszakok 1895 előtt beszerzett irodalmáról nyújt tájékoztatást, a negyedik és ötödik rész pedig a következő évek, 1896, illetve az 1897. és 1898. év gyarapodását tartalmazza.102 Az Erdélyi Múzeum-Egylet korabeli állományáról csupán a bibliotéka működéséről beszámoló jelentésekben található mennyiségi mutatók ismeretesek. A gyűjtemény pontos összetételét tükröző, az egyes állományegységek könyvészeti adatait regisztráló katalógus nyomtatásban nem jelent meg103. Így biztosan csak az tudható, hogy a XIX. század utolsó, illetve a XX. század első esztendőiben, amikor Gyalui jelentős szakirodalmi közleményei keletkeztek – nem kifejezetten tudományos céllal és igénnyel közzétett publicisztikai írásaiban később is számos alkalommal fordult könyvtári vonatkozású témákhoz – mely forrásokra alapozhatott, utazásain és személyes kapcsolatain túl milyen irodalmi bázisra építhetett. A kolozsvári egyetemi könyvtár publikált katalógusaiban felsorolt művek közül a könyv- és nyomdászattörténeti vonatkozásúakat, más gyűjtemények katalógusait, illetve különféle bibliográfiai összeállításokat figyelmen kívül hagyva a folyóiratok, önálló monográfiák, tanulmánygyűjtemények és különlenyomatok majdnem teljességéhez hozzájutottam, így módom nyílt Gyalui olvasmányai e szegmensének áttekintésére104.

 

A nyomdatermékek köteles példányai

Ahogyan már szó volt róla, Gyalui 1897-es európai szakmai körútján látogatást tett a brüsszeli Nemzetközi Bibliográfiai Intézetben, ahol a rendelkezésére álló forrásoknál mélyebben, személyesen is megismerkedett a szervezet működésével és azonosult fő célkitűzésével, az egyetemes repertórium tervével.

A világbibliográfia megteremtésének előfeltételei azonban – látható lesz – nemcsak Magyarország tekintetében voltak hiányosak: Carl Junker a második nemzetközi bibliográfiai konferencián tartott előadásában105 utalt Alois Karpf-nak először 1877-ben a Neuer Anzeiger für Bibliothekswesen und Bibliographie-ban közzétett javaslatára: a Monarchia vonatkozásában bécsi székhellyel egy kizárólag bibliográfiai feladatokat ellátó hivatalt kellene alapítani, amely az egész ország kiadványtermését egy „könyvtári”, tehát konkrét könyv visszakeresésére alkalmas betűrendes [leíró] katalógusban és egy „bibliográfiai”, az egyes szakterületek irodalmát összerendező szakrendi katalógusban tartaná nyilván. Mindazonáltal az aktuális állapotot vázolva arról panaszkodott, hogy az egyes nemzetiségeknek maguknak kellene az illetékességüknek megfelelő patriotikum-irodalmukat saját köteles példány törvényre alapozva begyűjteni és nemzeti bibliográfiájukban regisztrálni – egységes szabályozás, központi statisztikai nyilvántartás és azonos feldolgozási elveken, katalogizálási, szakozási módszereken nyugvó, az állam egészét lefedő állandó országos bibliográfia azonban még mindig nem létezik. (Junker tanulmányával kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a Monarchia könyvjegyzékei között szót sem ejtett például a Magyar Könyvszemle bibliográfiai tevékenységéről vagy Szabó Károly és Petrik Géza retrospektív könyvészeteiről.)

A legalább országos szinten egységes feldolgozási alapelvek, szabályzatok kidolgozása és lehetőleg törvényben kötelezően előírt bevezetése, mely úgy a nemzeti, mind a nemzetközi központi katalógusok alapja, még váratott magára. A XIX. század utolsó éveiben a leíró katalogizálásban alapvetően az angol, a német és az újlatin nyelvterület eltérő megoldásai – a testületi szerzőség elfogadása vagy negligálása illetve a címek mechanikus vagy grammatikai elvű besorolása – még semmiféle közeledést sem mutatnak. A címtározásban pedig Magyarországon egyértelműen a német minta – még nem is igazán – tudatos követése volt jellemző106.

A tartalmi feltárás metódusát tekintve a Dewey-féle tizedes osztályozás, és annak brüsszeli, helyenként átdolgozott változata mellett a tárgyszavazás107, illetve másik oldalon az egyes forrásokban bemutatott vagy valamely könyvtár(ak) gyakorlatában esetleg bibliográfiákban alkalmazott szakrendek álltak egymással szemben108. (Gyalui a maga részéről a tizedes osztályozás bevezetését csupán az új alapítású gyűjtemények feldolgozásánál tartotta lehetségesnek, de kifejezetten ajánlotta bibliográfiák, repertóriumok készítésénél.109) Annak ellenére, hogy a külföldi szakirodalomban már sokszor elutasították a könyvtár egészére kiterjedő részletes szakrend szerinti elhelyezést – a kérdés alapos elemzése olvasható már a Serapeum 1849-es évfolyamában110 is – Magyarországon az 1870-es években még a nagykönyvtárak újrarendezése volt napirenden, és csak később kapott hangot az a nézet, hogy a szakrendet „nem a könyvek folytonos bolygatásában, hanem a nyilvántartásban kell érvényesíteni.” 111 Hasonló állásponton van Hellebrant Árpád is: „erős meggyőződésem, hogy a rendszert a katalógusban kell feltüntetni és keresztülvinni” 112.

Ami a repertórium, vagy legalábbis a teljes magyar nemzeti bibliográfia, illetve teljességre törekvő gyűjtemények megteremtése érdekében megtehető volt: a köteles példányok kérdésének rendezése. A korábbi magyarországi – az 1804-es helytartótanácsi – rendelet csak a cenzurális példányok, az 1840-ben szentesített VI. törvénycikk 11. §-a már tudományos célokra, az Akadémiai Könyvtár számára való beszolgáltatást tett kötelezővé. Az 1848. évi XVIII. törvény az előírt három példányból egyet a Nemzeti Múzeum Könyvtárának juttatott, de mindezen előírások sem biztosították, hogy az illetékes gyűjtemények valóban hozzájussanak a magyar impresszumú nyomtatványok összességéhez113. Így az 1894-ben létrehozott Országos Múzeum és Könyvtárbizottság egyik fő feladata a köteles példányok törvényi rendezésének kieszközlése volt114. Az 1896 elejére elkészült javaslatterv115 és végső változata, az 1897. évi XLI. törvénycikk már csak a tudományos célú beszolgáltatásról intézkedett: a három példányt az Akadémiai Könyvtárba, a Nemzeti Múzeum Könyvtárába és a nyomda szerint illetékes törvényhatóságának területén lévő – és a kultuszminiszter által kijelölt – gyűjteménybe utalta116.

Mindeközben „általánosan elfogadott és úgyszólván nemzetközileg megállapított elv s egyúttal még hazafias kötelesség is [lett], hogy minden állam köteles a maga irodalmát az utókor részére emberileg lehető legteljesebb egészében megőrizni.”117 Szintén a brüsszeli célokkal összhangban lévő kezdeményezésről tudósított a Budai Könyvtáregyesület lapja: „A főváros tudományos köreiben mozgalom indult meg egy magyar bibliográfiai társaság megteremtése ügyében, mely a hazai könyvtárak és könyvbarátok érdekeinek szolgálata mellett első sorban az összes hazai sajtótermékek s a világirodalomnak Magyarországra vonatkozó termékei tudományos könyvészeti alapokon leendő feldolgozását tűzi ki feladatául. A létesítendő társaságot a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtárával is szoros összefüggésbe kívánják hozni.”118 Mivel azonban a kereskedelmi jegyzékek nem biztos, hogy a kiadványtermés teljességét regisztrálják – a mai terminológiával „szürke irodalom”-nak nevezett dokumentumok összegyűjtése mindenkor majdhogynem lehetetlen feladatot jelentett a bibliotékák számára – más módon nem is lehetne teljességre törekvő gyűjtésre és megőrzésre törekedni.

A nyomdák – természetesen? – nem fogadták osztatlan örömmel a rendelkezést. Gyalui ’A nyomdatermékek köteles példányai’ című írásában kötelességének érezte még a törvény elfogadása előtt ellenvetéseiket megcáfolni és meggyőzni őket a rendszer hasznosságáról; tanulmánya egy, az Esti Újságban ’Köteles harács’ címmel megjelentetett írásra reagál. A 2–3 [végül 3] beszolgáltatandó példány nem „potya” beszerzés a könyvtárak számára; a mű csak így kerülhet be biztosan az ország bibliográfiai rendszerébe – tehát reklámként úgyszintén hatékonyabb lehet, mint különféle lapokkal recenziókat íratni. A külföldi nagykönyvtárak tapasztalataiból is ismeretes – és közlése az írás recenzensének megfogalmazásában „gyakorlatias érzékű könyvtárnok”119-ra vall –, hogy ez mennyi többletmunkával jár, mindamellett komoly helyhiányt okozhat a beérkező hatalmas mennyiségű dokumentum integrálása az állományba, de ezzel a nyomdák és könyvtárak egyaránt a közművelődésnek tesznek szolgálatot. Egy új kiadvány megjelenésekor nem lehet minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy mikor lesz az esetleg nem igazán tudományos igényűnek tartott közlemény mégis alapvetően fontos a tudomány vagy gyakorlat számára – a kötelespéldány-szolgáltatás hiányában sok dokumentum, információ ’elveszne’ az utókor számára.120 (Joggal hangsúlyozta Gyalui és a cikket ismertető Esztegár László is, hogy az erdélyi nyomtatványok harmadik beküldött példánya továbbra is a Múzeum-Egylet könyvtárába, az egyedülálló transylvanica-gyűjteménybe kerüljön, de az elfogadott törvény – szó esett már erről – végül máshogyan rendelkezett.)

A közlemény valójában hírlapcikk, illetve különlenyomatban közzétett röpirat – szerzője nem is akarta, hogy szigorú értelemben „szakirodalom”-ként olvassák –, témájának fontossága és a ’könyvtári ügyben’ meghatározó folyamatokhoz kapcsolódása azonban indokolta, hogy a könyvtártudományi művek között tartsuk számon.

 

Gyalui Farkas könyvtártudományi nézetei: Külföldi közkönyvtárakról; A könyvtári tudományok célja és feladatai Magyarországon

Az 1897-es tanulmányút – már valóban – szakirodalmi hozadéka a ’Külföldi közkönyvtárakról’ szóló 1900-ban publikált úti beszámoló121. A terjedelmes dolgozat Európa számos könyvtárának ismertetését tartalmazza: a bibliotékák történetéről, elhelyezéséről, működéséről, berendezéséről ad számot; az egyes fejezetek végén olvasható irodalomjegyzékek a maga korában különösen praktikussá tették a kiadványt. Mindazonáltal e mű jóval többnek tekinthető, mint a meglátogatott intézmények, gyűjtemények puszta leírása – bár, ahogyan a szerző a bevezetőben írta: „A helyszínére megyünk, együtt az olvasóval és látni fogjuk együtt Európa legnevezetesebb könyvtárait”122 –, benne foglaltatik Gyalui úti élményeinek, olvasmányainak és ekkor már mintegy tíz esztendős pályafutásának minden tapasztalata, könyvtártudományi nézeteinek, szakmai ’ars poetica’-jának teljessége. „Egy tudományos szakmunkámat fejezem most be, és ebbe beleveszem mindazt, amit a könyvtári szakból tudok.” 123 – olvasható a mű keletkezéséről tudósító levélben. És valóban a szakírói működésének korai szakaszából idézett sorokból, gondolatmenetből már körvonalazódik egész életműve, későbbi tevékenysége, munkásságának tematikája. Érdemes a könyv bevezetőjéből szó szerint idézni diszciplínánk kvintesszenciáját: „A modern könyvtár-tudomány egyik főfeladata, hogy a meglevő könyvkincset célszerűen elhelyezve, rendezve, a közönséghez hozzáférhetővé tegye. Segítsen könyvtárakat építeni úgy, hogy azok alkalmas és kellemes közmívelődési műhelyekké váljanak. Tanítson meg arra, hogy mi a könyvtár hivatása, kötelessége, miként teljesítse ezt, minő berendezéssel, szervezéssel, minő kezeléssel. Világosítsa fel a közönséget, hogy minő jogai vannak. Mert a könyv nem a könyvtáré, az a közé. A könyvtár megőrzi a közhasználat számára a könyvet, de csak azért, hogy minél tovább, minél többen használhassák. Viszont a közönségnek vannak kötelességei, de csak maga iránt: éppen a könyvek életben tartása és a hozzá való egyenlő jogok tisztelete szempontjából. A könyvtári tudomány feladatául vallom azt is, hogy mutasson reá a nagy könyvtárak históriájára, buzdítás, serkentés és példaadás okáért. [...] nincs okunk csüggedni, ha a magyar társadalmat, az egész nemzetet annak tudatára ébresztjük, hogy a könyvtári ügy csak az ő szeretetében képes fejlődésnek indulni és felvirulni. Éppen ezért kell a könyvtári szaktudományt most már Magyarországon is fejleszteni.” 124

A könyvtárügy előtt álló legfontosabb feladatok tehát egyrészt gyakorlati jellegűek, másrészt az elméleti-tudományos területre is ki kell terjedniük:

a köz- és nyilvános könyvtári rendszer megszervezése, valamint a meglévő, de a nagyközönség számára publikussá, látogathatóvá nem tett gyűjtemények megnyitása és ezzel párhuzamosan megfelelő szolgáltatások kiépítése hazai és nemzetközi viszonylatban;

a könyvtártudomány körülhatárolása, a tudományos kutatás fellendítése, valamint kellő mélységű és az oktatási intézmények megfelelő szintjére rendelt rendszeres könyvtárosképzés megteremtése.

Gyalui publicisztikai tevékenységében éppúgy nagy szerepet kapott a közkönyvtárügy előmozdítása – számos cikkében sürgette a bibliotékák anyagának rendezését, feldolgozását és az intézmények megnyitását. Többször hivatkozott Kudora Károly – György Aladártól vett125 – adatközlésére126: az összesen majd 2500 magyar könyvtár közül mintegy másfélezer közkönyvtár, de csak 14 – más forrásban 20–25127 – amely könnyen hozzáférhető az érdeklődők számára.

Az általa (bizonnyal) ismert külföldi szakirodalomban, továbbá a György Aladár művében található adatokkal összehasonlítva, hazánk a könyvtárak összesített számát tekintve egészen előkelő helyen áll128; a nyilvános közkönyvtárak viszonylatában azonban lemaradása valóban szembetűnő más országokkal szemben129. Gyalui nézetei szerint nem – vagy legalábbis nem kizárólagosan – központi intézkedésekre van szükség, hanem magának a társadalomnak is támogatnia kell a könyvtárügyet. Követendő példaként állította kollégái elé a híres angliai Ewart-törvényt, mely szerint a befolyó adó meghatározott részét kell közkönyvtár fenntartására fordítani; úgyszintén jelentős szerepet szánt a lakosság ’civil’ kezdeményezéseinek a már meglévő bibliotékák gyakori használtatásával és az olvasás társadalmi méretekben való népszerűsítésével, terjesztésével. (Ugyanis „a kultúregyesületek legnehezebb feladata nem a könyvtárak felállításában, hanem azok megkedveltetésében rejlik” – olvasható a Budai Könyvtár Közlönyében130.) Így természetes, hogy a magyar könyvtárügy központosított, illetve decentralizált irányításának, fejlesztésének kérdésében határozottan a helyi érdekeket, érdeklődést, specialitásokat figyelembe vevő struktúrát részesíti előnyben a Budapest-centrikus irányítással szemben. Jól példázza ezt, hogy míg egy 1897-es írásában131 az amerikai Bureau of Education 1893-as kiadványának példájára még „népkönyvtári címjegyzék” közrebocsátását sürgette, a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa által készített jegyzékekről132 azonban már így nyilatkozott: „A mostani centralizáció mellett csak egyet érhetünk el. Miután a fővárosban összeállított könyvgyűjteményt beletették a fővárosban készített szekrénybe [e kifejezéssel a nem megfelelő szakmai színvonalú vidéki könyvtárakat illette], s ide leküldték, s miután utána küldtek ide notabilitásokat a fővárosból, akik vizsgálgatták itt könyvszekrényünket, most már csak olvasókat kell szintén a fővárosból szállítani, mert nem csoda, hogy ezek sem telnek ki a vidékről.” 133

Írásaiban a ’hivatalos’ „népkönyvtár” (Volksbibliothek) terminus technicus-szal szemben inkább az angolszász és decentralizált szervezeti keretekben működő, demokratikusabb intézmény, a „közkönyvtár” (public library) megnevezését preferálja (igaz nem tejesen következetes alkalmazza ezt a fogalmat) – nem csak szóhasználata szintjén, hanem minőségileg is különbséget téve e két intézmény között. Érzékelteti ezt egyik újságcikkének – kissé sarkított – megfogalmazása: „Az amerikai, a világ legpraktikusabb népe nem ismer népkönyvtárt, csak közkönyvtárt”, vagyis saját hellyel, olvasóteremmel, nyitvatartási idővel rendelkező, hírlapokat is gyűjtő és mindenki számára nyilvános gyűjteményt. (Fraknói Vilmos alapvető tanulmányában134 a nyilvános könyvtár minőségi ismérvei között még felsorolja a saját beszerzési keretet, a könnyen használható katalógusokat és a „szakképzett és más hivatalos állásban el nem foglalt legalább egy tisztviselő”-t.) Gyalui átfogó céljai tekintetében tehát közel állt Szabó Ervin elképzeléseihez; terveik, nézeteik további részleteiben azonban már pregnáns különbségek mutatkoznak.

A közkönyvtárak alapvető funkciójában – a tudás minél szélesebb körben való terjesztésében, minél demokratikusabbá tételében – természetesen egyetértettek, nem így a feladatok megvalósításának módjában, eszközeiben, szervezeti kereteiben. Az egész országot behálózni hivatott „communalis jellegű nyilvános közkönyvtárak”135 rendszerét a kolozsvári egyetemi könyvtár munkatársa az 1892-ben alapított német Comenius-Gesellschaft136, illetve az University Extension137 mozgalom mintájára az iskolarendszeren kívüli, az iskolán túli képzés intézményének, „kulturális erőközpont”-nak tekintette, ahol „mindenki, mint a jó pap, holtig tanulhat”138. Gyalui a tulajdonjog megtartásával a tanintézmények gyűjteményeit kívánta közkönyvtárként is működtetni, azokat fejleszteni és a nagyközönség számára szintén megnyitni139. Ezzel szemben Szabó Ervin az iskolai tanulmányokban résztvevők számára is a közkönyvtárak szolgáltatásait bocsátotta volna rendelkezésre: köztudottan az iskolai könyvtárak helyett – azok beolvasztásával – a public librarykben megszervezett gyermekkönyvtárakat tartotta a legmegfelelőbbnek.

Budapest és Kolozsvár eltérő helyzete – az ország közepében lévő főváros, világváros, illetve a kissé végvár szerepű vidéki kulturális központ – valamint a két elméletalkotó személyes meggyőződése, kötődései magyarázzák, hogy a könyvállomány megválogatásában egészen más szempontokat kívántak érvényesíteni. Szabó Ervin szerint „Nem tartozhatik [...] a népkönyvtár föladatai közé, hogy a «hazafiságot», a «vallást», a «nemzeti eszmét» stb. védelmezze, terjessze.” 140; Gyalui azonban „minden könyvtárt egy-egy várnak [tekint], a nemzeti művelődés védelmére és terjesztésére.” 141 Előadásai és levelei is pregnánsak tükrözik a könyvtárak feladatáról, az olvasásról és az irodalomról alkotott nézeteit; irodalmi kánonja inkább kötődik a XIX. század klasszikusaihoz, mint a kortárs ’avantgard’ literatúrához. Adyval való szembenállása már ismeretes142; érdekes adalékot szolgáltat saját meggyőződéséről, de a kor irodalmi ízléséről, hivatalos értékítéletéről is Pintér Jenőhöz írott egyik levele: „Erdélyben Makkai [Sándor (1890–1951)] református püspök úr példájával és tollával szentesítette – nemcsak Adyt, mint a ’legvallásosabb költőt’, hanem a trágárságot, úgyhogy ő maga kénytelen volt előterjesztésre kitiltani saját regényét a ref. leánygimnáziumból” 143.

Az Institute International de Bibliographie kezdeményezéséhez kapcsolódóan felvetődött a magyar bibliográfiai intézet megszervezésének terve is; csak a nemzeti irodalmak teljességre törekvő számbavétele teszi lehetővé a „nemzetközi könyv-kikölcsönzés”-t, amelynek mielőbbi rendezését, szervezeti kereteinek megteremtését és működtetését Gyalui Farkas szorgalmazta a brüsszeli szervezetben: „Legyen módjában minden civilizált európai államnak a másik állam könyvtárából biztonsággal és szállítási költségmentesen könyvet kapni kölcsön” 144.

A magyar nemzeti bibliográfia teljessé tételében Gyalui számára tagadhatatlanul fontos és hangsúlyos szempont volt a jobb, teljesebb körű szolgáltatások megteremtésének lehetősége – a később Ranganathan öt törvényében, valamint az IFLA UBC és UAP magprogramjaiban foglalt célkitűzések megvalósítása – mellett az ún. reprezentatív funkció ellátása, vagyis bizonyítása azon (feltehetően a maga korában is szélsőségesnek ítélt) tételnek, mely szerint „a magyar faj az, mely a kultúrában, irodalomban, költészetben s művészetben is termékeinek: műveinek úgy mennyisége, mint minősége tekintetében évszázadok óta magasan fölötte szárnyal más, itt élő fajokon és uralkodik fölöttük” 145. Logikusan következik ebből Gyalui könyvtártudományi nézeteinek sajátos színezete: a „nemzeti tudomány” művelőinek „a közművelődés, de céltudatosan [...] a magyar állameszme szolgálatában kell dolgozniuk és küzdeniük” 146, amely egyébként – mielőtt még a mai olvasói indulat jelzőket sorolna e felfogás jellemzésére – a kor könyvtárügyének hivatalos képviselői részéről szintén hangot kapott. Wlassics Gyula a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa elnökének a közkönyvtárak fejlesztése tárgyában Apponyi Albert kultuszminiszterhez intézett előterjesztésében olvasható: „Magyarország és társországaiban élő nemzetiségek nyelvére le kellene fordíttatni olyan ismeretterjesztő és szórakoztató magyar munkákat, melyek a magyar állameszme és a nemzeti múlt iránti tisztelet és rokonszenv fejlesztésére alkalmasak” 147.

 

Gyalui Farkas könyvtártudományi nézeteinek forrásai

A már idézett mondatokban benne foglaltatik Gyalui értelmezése a könyvtártudomány területeiről és feladatairól – érdemes azonban nézeteinek gyökereihez is visszanyúlni.

Köztudott, hogy a könyvtárosság a XIX. századra/században vált önálló hivatássá, a professzió szakmai ismereteinek összességét először Martin Schrettinger illette a ’Versuch eines vollständigen Lehrbuchs der Bibliothek-Wissenschaft’ című művében a megtisztelő ’tudomány’ névvel. Sommás definíciója szerint „egy könyvtár célszerű működtetéséhez szükséges, biztos alapelveken nyugvó, rendszeresen felépített és egy felsőbb princípiumra visszavezetett ismeretek összessége”, melynek célja, hogy „magában foglalja azon eszközök teljességét, amelyek a különféle irodalmi igényeknek megfelelő könyvek gyors megtalálását lehetővé teszik.” 148 A két részletben megjelent vaskos kötetecske először a különféle olvasói igényeket vizsgálja: irányulhatnak ezek meghatározott műre vagy művek egy bizonyos csoportjára (valamely témakör irodalmára, egy szerző írásaira, egy korszakra, ezeken felül fontos szempont lehet a könyv formai jegyeinek egyike-másika is, például a kiadó, a megjelenés helye, a textus nyelve), de adott esetben egy-egy, a kiadás többi példányától speciális jellemzők által megkülönböztetett könyv-egyedre is. Így a keresett gyűjteményelemek (információk) fellelhetőségének alapvető feltétele a megőrzés biztonsága és folyamatossága valamint a logikus rend – úgy a könyvek, mind a róluk tudósító különféle katalógustételek között149.

Schrettinger Lehrbuch-jának legnagyobb része a könyvek rendezéséről, felállításáról és a feldolgozó munkáról – tehát a megtalálhatóság mint elsődleges cél biztosításáról – szól, a könyvtár fenntartásáról és vezetéséről csak összesen 24 oldal terjedelemben olvashatunk150. E rövid fejezetben a szerző a könyvtártípusok felsorolása után a könyvtárépület és berendezés, valamint a dotáció problematikáját tárgyalja; tulajdonképpen csak utalásszerűen említ olyan alapvető kérdéseket, mint a könyvtárépület, az intézmények rendszerbe foglalása, a könyvtáros hivatás, a szakképzés és a könyvtári szabályzatok funkciója. Mindebből jól látható, hogy Schrettinger felfogása szerint a könyvtártudomány szigorúan gyakorlatorientált, inkább csak az „élő” és színvonalas szolgáltatások nyújtására képes egyedi könyvtárak működtetéséhez szükséges ismereteket foglalja bele a diszciplínába; azonban nem csökkenti (csökkentheti) érdemeit, hogy kisebb teret enged a bibliotékák közötti lehetséges együttműködési formáknak. „Csak” elengedhetetlen előfeltételnek – és így a fogalom tágabb értelmezése részének – tekinti a ’Bücherkunde’-t, a leginkább Michael Denis és J. G. Schelhorn151 nevével fémjelzett bibliológiai (könyvtudományi, könyv- és irodalomtörténeti valamint általában bölcsészettudományi) ismereteket.

A könyvtári ’igazgatástan’ Friedrich Adolf Ebertnél kapott hangsúlyt egyrészt a könyvtártörténetírás152 egyik fontos területeként, másrészt ’Die Bildung des Bibliothekars’ című művében153 a könyvtárossá válás grádicsainak ismertetésében. Az írás természetesen nem a munkafolyamatok teljességének bemutatására törekedett –, szembetűnő azonban, hogy Schrettingernél pregnánsabban emeli ki a ’szolgálat’-ot, a könyv gyors megtalálhatóvá tételének megkérdőjelezhetetlen szakszerűsége mellett. Jelmondata – aliis inserviendo consumor154 – ihlette a dán Christian Molbechet is, aki a könyvtárépületben már nemcsak a gyűjtemény otthonát – a biztonságos megőrzés helyszínét – látta, hanem a célszerűség szempontját szem előtt tartva a szolgáltatásnak, a könyvek használtatásának előfeltételét155. Ez a hangsúlyeltolódás nála az ismeretek elrendezésében, logikájában is megnyilvánul – a mű tartalmi egységei: rövid történeti bevezető, a könyvtárépület (építészet, tűzvédelem, világítás, páratartalom, stb.), a könyvtár elrendezése, a katalógusok, speciális dokumentumok katalógusai, a könyvtáros és képzése, a könyvtár igazgatása, állományvédelem, a gyűjtemény gyarapodása, a könyvtár használata. A Schrettinger – Ebert – Molbech vonulaton is jól megmutatkozik, hogyan alakult át a könyvtár alapvető funkciója a megőrzéstől (adott esetben a biztonság garantálása érdekében a ’zárva’ tartástól156) a szétsugárzásig, a ’szolgáltatásig’157.

Bár Leopold August Constantin (eredeti nevén Leopold August Constantin Hesse) Bibliotheconomie158 című munkájában úgyszintén a könyvtáros hivatás önállósága mellett foglal állást és részletesen ismerteti a könyvtári munkafolyamatokat, mégis a bibliológiai irányzathoz áll közelebb. Bizonyítja ezt egyrészt, hogy műve előszavában Denis, Schelhorn, Panzer, Ebert, Peignot és Brunet (bibliológiai, bibliográfiai) munkáira utal. A szerző elfogadja, hogy a könyvtár névre csak rendezett és szolgáltatásra alkalmas gyűjtemény méltó159, de saját monográfiáját a bibliográfia fogalmára építi. Felfogásában – a XIX. század első felére jellemző francia értelmezésével összhangban160 – tehát újabb elem jelenik meg: a bibliográfia szerepe a könyv és olvasó közötti kommunikáció, a tudományra, társadalomra való hatás lehetőségének biztosítása, a művek áthagyományozása; így a gyűjteményekben a könyvek (és különféle dokumentumok) nemcsak a rendezés tárgyát képezik, hanem immateriális, szellemi oldaluk, vagyis tartalmuk válik egyre hangsúlyosabbá. (Gyalui a Constantin ’Bibliotheconomie’-ja mellett megemlíti még Namur nevét is, művére azonban nem szükséges részletesebben kitérni, mivel az Hermann Ladewignak a Serapeumban megjelent cikkével igazoltan Constantin munkájának plagizálása161.)

Gyalui XIX. század második feléből, illetve a XX. század első éveiből származó külföldi olvasmányai közül fontos még Ferdinand Eichler, Edmund Reyer és Anton Klette műveit, azok egy-egy momentumát kiemelni.

Eichler az 1897. szeptember 29-e és október 2-a között megtartott német filológus-tanácskozáson megjelent könyvtárosokat köszöntő előadásában a könyvtárügy aktuális feladatait és a kihívásoknak való megfelelés útjait vázolta. Megfogalmazásában a könyvtártudomány az írás, a könyv és a könyvtár hármasságára épül162, vagyis e diszciplína vizsgálódási területe a tudás áthagyományozására, a textusok közzétételére és az irodalom „hasznosítás”-ára és hatására is kiterjed – természetesen beleértve ebbe mindezen területek történeti szempontú feldolgozását valamint az egy-egy időszakra, időpontra vetített módszertani, technológiai kérdések megválaszolását. A könyvtártudomány tárgykörének – a bibliológiai, a könyvtártani, a szolgáltatást, valamint a közvetítést (kommunikációt) hangsúlyozó megközelítésekhez képest való – ilyen mértékű kiszélesítéséből következik, hogy „a könyvtáros, a tudományos irodalom kezelőjének hivatása nem csak meghatározott szakismereteket követel, hanem ezen ismeretek speciális birtoklását és megközelítését, amelyet könyvtártudományi gondolkodásnak nevezhetünk” 163.

Reyer jelen szempontból releváns könyveiben a nép- illetve közkönyvtárügy aktuális helyzetét mutatja be integrálva a könyvtártudományba a XIX. században önállósodó tudomány – valamint egyik részterületének, a kialakulóban lévő irodalom- és könyvtárszociológiának – szemléletmódját, módszereit164. 1893-ban napvilágot látott munkájában a könyvtárak olvasótáborának statisztikai vizsgálatára alapozva megállapította, hogy a bibliotékák alacsony látogatottságának okai az állomány összetételében (a képzettebb rétegeket szem előtt tartó, nem megfelelő irodalmi kánonban és a cenzúrában), valamint bizonyos csoportok érdeklődésének (teljes) hiányában keresendők165. A szerkesztésében tíz évvel később megjelent tanulmánykötetben már több dolgozat is foglalkozik az olvasás és az olvasmányok vizsgálatával166.

Anton Klette a tudományos fellendülés tükrében látja, láttatja a könyvtári diszciplína fejlődését, a nemzet könyvtári rendszere így nem csupán az ország kulturális életének jelentős szegmense, hanem nemzetgazdasági szempontból is kiemelt ágazat – így a szakképzés kérdése sem csupán a szakma önállóságát hivatott támogatni és reprezentálni, hanem a jövő záloga is167.

A magyar irodalomból a Könyvszemlében megjelent cikkek, tanulmányok mellett Gyalui ismerte Toldy Ferenc tervezett könyvtártanának szinopszisát168, az első magyar könyvtári összefoglaló monográfiát, Kudora Károly művét169; de érdemes „mesterének”, Ferenczi Zoltánnak rövid, ám szakmánkat akkor foglalkoztató minden kérdésre választ kereső és adó, a ’Modern könyvtárak vezetéséről’ 170 című publikációját külön is megemlíteni.

 

A könyvtártudomány területei Gyalui Farkas értelmezésében

A fenti (meglehetősen töredékes) tudománytörténeti kitekintés csak háttérül szolgál Gyalui Farkas könyvtártudományi nézeteinek bemutatásához, csupán az általa adatokkal bizonyíthatóan ismert forrásoknak és a bennük felmerülő újabb szempontoknak vázlatát adja.

Gyalui a könyvtárak mint „tudományos és közmívelődési intézmények”, illetve a könyvtári rendszer feladatának az állandó és rendszeres megőrzést, valamint a legteljesebb nyilvánosságot, a szolgáltatást171, a tudás minél demokratikusabbá tételét172 tartja. Nézetei szerint a könyvtártudomány több, egymástól jól elkülöníthető részre tagolódik173.

  • Az intézmények jelenére és jövőjére vonatkozik a könyvtártan, amely magában foglalja a könyvtárak építésével, berendezésével és kezelésével kapcsolatos összes ismereteket. A tágabb értelemben vett könyvtárépítészet mellett a könyvtártan másik tartalmi egysége az állomány kezelése: elhelyezése, védelme, rendezése és feldolgozása, melynek lehetőség szerint nemzetközileg egységes elvek, szabályok szerint kell történnie.
  • Történeti megközelítésben a könyvnyomtatás históriája, a könyvtörténet és a bibliográfia (összességében a bibliológiai irányzat), ezek a kutatások teszik lehetővé a múlt patriotikum irodalmának – nemzetközi viszonylatban az egész világ dokumentumtermésének – regisztrálását, ezáltal hozzáférhetővé válását, szolgáltathatóságát is; de éppily elengedhetetlen a könyvtárak, könyvtári intézmények történetének feldolgozása és megismertetése. A(z iskolai) könyvtárak katalógusainak közreadása az állomány használhatóságának előfeltétele, az intézmény históriájának bemutatása helytörténeti, művelődéstörténeti hozadéka mellett fontos hozzájárulás a bibliológia tudományához – vallja174.
  • Könyvtári vonatkozású műveiben külön területként nem említette, de szintén e diszciplína részének tekintette az olvasás vizsgálatát, a – mai terminológiával – művelődés- és olvasásszociológiát. „Legkedvesebb könyveim”175 című összeállításában híres magyar írók, tudósok vallanak legjelentősebb olvasmányélményeikről. Falk Miksának küldött felkérő levelében azonban egyértelműen tudományos tevékenysége részeként határozta meg ezen kutatásait: „Segítségét kérem egy szakmunkám létrejöttéhez. Magyarországon egészen új szakkal (a könyvtári tudományokkal) foglalkozom, melynek magyar egyetemen első előadója vagyok. E szakom nevezetes része a könyvek fejlődése, története, hatása. Könyvet állítok össze s munkám tárgya ez: megkérdezem Magyarország legkiválóbb szellemi munkásait, az elsők közül is az elsőket, hogy gyermekkoruktól kezdve mely könyvek tettek reájuk nevezetesebb hatást?” 176

 

Gyalui és a könyvtárosképzés

A könyvtártudomány körülhatárolása, a releváns ismeretek összegyűjtése és egységes rendszerbe foglalása azonban még mit sem használ az egyes intézmények hatékony működése érdekében akkor, ha nem áll rendelkezésre olyan szakmai infrastruktúra, amely ezen ismeretek továbbadását is lehetővé teszi és színtere lehet a tudományos kutatásnak illetve kommunikációnak. Az előző századforduló időszakára a szaksajtó – bár ekkor még csak a Magyar Könyvszemle a majdnem egyedüli orgánum – már megteremtődött hazánkban; a valódi szakmai egyesület még sokáig váratott magára (a Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete csak 1935-ben szerveződött meg), de az 1901 óta működő Múzeumok és Könyvtárak Országos Szövetsége rendszeresen megrendezett köz- és ’vándor’-gyűlésein némi keretet biztosított a szakmai eszmecserének. A legpregnánsabban a képzés hiánya érződött – ezen a területen mutatkozott meg legszembetűnőbben lemaradásunk sok országhoz képest.

Esztegár László már 1898-ban felvetette, hogy a bibliográfiát (könyvtártudományt) az egyetemi diszciplínák közé kellene emelni177, még ugyanezen esztendő július 4-e és 23-a között a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa megtartotta első „levéltári és könyvtártani szaktanfolyam”-át178, amely mindössze 16 (naponta 1 10-től 1 1-ig tartó előadás és szemináriumi) foglalkozás keretében közvetítette a két intézménytípusban alkalmazandó ismereteket. A Magyar Könyvszemle következő, 1899-es évfolyamában Fraknói Vilmos, a múzeumok és könyvtárak országos főfelügyelőjének javaslata olvasható: „Az iskolaév alatt tanárjelöltek számára rendezendő tanfolyamokat czélszerűnek látszik szerves kapcsolatba hozni a középiskolai tanárképzéssel [...], hogy a tanároknak legalább egy része a könyvtártudományban elméleti és gyakorlati jártassággal bírjon” 179.

A XIX. század utolsó éveire bebizonyosodott, hogy a könyvtárosság a többitől elkülönülő professzió és szakismeretei önálló tudományt alkotnak, tehát átadásukra rendszeres szakképzés szükséges, de az első tanfolyam tapasztalatai azt is megmutatták, hogy e terület komplexitása és az információk nagy mennyisége miatt azok nem sűríthetők ily rövid kurzusba180.

A könyvtártudomány első magyar magántanárát – ahogyan már szó esett róla korábban is – 1901. október 10-én nevezték ki a kolozsvári tudományegyetemen Gyalui Farkas személyében; kurzusai 1902. februárjában kezdődtek meg. Ekkorra már számos külföldi példa is igazolta, hogy a szakképzés ügyének rendezése nemigen tűrhet halasztást: „Míg külföldön a könyvtári szak hatalmas tudományszakká fejlődött, melynek egyetemi tanszéke is van [Göttingenben Karl Dziatzko, Amerikában Melvil Dewey nevéhez fűződik a rendszeres könyvtárosképzés megteremtése], megállapított törvényei, szabályai, melyek nélkül könyvtári kezelésre senkit sem engednek, nálunk a meglévő néhány állami könyvtáron kívül csupa dilettáns kísérletező van” – mondja ki Gyalui a szigorú ítéletet181. Mindamellett határainkon túl sorra fogadták el azokat a könyvtári törvényeket, amelyek a szakemberképzés szervezeti kereteire, tartalmi és vizsgakövetelményeire vonatkozóan részletes előírásokat tartalmaztak.

Mégis hangot kapott a magyar szakmai körökben az a nézet, mely szerint e kérdés csak másodlagos a népkönyvtárak ügyéhez képest182. Gyaluinak ’A könyvtári tudományok célja és faladata Magyarországon’ című művét a Magyar Könyvszemle hasábjain névtelenül ismertető kolléga kissé pikírt megjegyzése szerint a mű „czélja tulajdonképpen nem más, mint igazolása annak, miért kellett a kolozsvári tudományegyetemen a könyvtári ismeretek számára magántanári állást szervezni”. A két felfogás közötti nézeteltérés a következőben rejlik: míg egyikük azt rója fel a könyvtárügy vezetőinek hibájául, hogy „Magyarországon könyvtárakat akarnak csinálni – könyvtárosok nélkül” 183, addig a kritikus meggyőződése, hogy „a könyvtárnokok tömeges kiképzését hagyjuk akkorára, amikor lesz minek az élére állítani őket. Gyémántos gombokat ne akarjunk varrni a foltos ócska szűrre” 184. Más véleményen volt Stockinger, aki a Zentralblatt für Bibliothekswesen hasábjain örömmel üdvözölte az új tudományos műhelyt – büszkén sorolja az első szemeszterek látogatottsági mutatóit és örvendetesnek tartja a magyar könyvtárosképzésben, kultúrában, könyvtári rendszerben megnyilvánuló decentralizációt185.

Mindazonáltal Gyaluit nem térítette le útjáról, hogy törekvéseit néhányan félreértették, őt magát nem kellően becsülték; nem mondott le azon terve megvalósításáról, hogy a kolozsvári katedrát „igazi” könyvtártudományi tanszékké fejlessze, bizonyítja ezt Apponyi Albert miniszterhez intézett 1906-os keltezésű „emlékirat”-a186 – sajnálatos, hogy ezek a törekvései már nem jártak sikerrel. Minden elismerés mellett és minden mellőzöttség ellenére azonban tette amit tennie kellett – ahogyan visszaemlékezik életére – „mint könyvtáros rendbe hoztam a könyvtárt [...] egyetemre vittem szakomat tudománynak” 187.

A könyvtárosságról és a könyvtártudományról vallott nézetek alakulásából következően e hivatás gyakorlásának alapjaként még a ’szakvizsgák’ előírása után is a bölcsészetben (történet- és irodalomtudományban) való jártasságot és természetesen a nyelvismeretet definiálták. Schrettinger, Ebert és Petzholdt188 előfeltételnek tekintették ezeket és a könyvtári gyakornoki rendszer megteremtése szintén ezen felfogást szentesítette: 1885-ben láttak napvilágot a párizsi Bibliothéque Nationale-ban bevezetendő vizsga követelményei189, ugyanebben az évben készült el az olasz könyvtárügyet szabályozó dokumentum, a gyakornoki képzésről 1889. október 25-én lépett hatályba rendelkezés190, Poroszországban 1894. április 1-jén191, Ausztriában 1895. november 28-án192 fogadták el a könyvtárosok gyakorlati képzéséről és minősítéséről szóló előírásokat. De úgy a szakmai bizonyítvány elnyerését segítő kurzusok, tanfolyamok, mind a felsőoktatási rendszerbe integrált intézetek, tanszékek keretében vagy valamely könyvtárhoz kötötten működő szakiskolákban nyújtott képzés tematikái már tulajdonképpen „csak” a könyvtártudományra (a könyvtártanra és a szűkebb értelemben vett bibliológiára) koncentrálnak.

Gyalui az egyetemi szintű könyvtárosképzés megszervezésének egyik első szószólójaként hivatkozik Rullmannra193, aki röpiratában a bevezetendő képzést a következő súlypontok köré szervezi:

  • előfeltétel a hivatás gyakorlásához a megfelelő nyelvtudás (latin, görög, francia mellett héber, angol, olasz, spanyol);
  • ehhez kell társulnia a segédtudományoknak (történet- és irodalomtudománynak, tudományfelosztásoknak) illetve
  • ezekre az alapokra épülnek a „szaktárgyak”, a kézirattan, nyomdászattörténet, könyvkereskedelem története, művészeti ismeretek (pl. illusztrációs technikák), a könyvtártudomány tudománytörténete, a könyvtárismeret, könyvtártan és levéltártan és a katalogizálási gyakorlatok.

A szakirodalom tanúsága szerint194 – magától értetődően intézményenként más-más struktúrában és tantárgy-megnevezésekkel, de közel azonos tartalommal – indult meg szakmánkban a képzés. Gyalui előadásairól a Grafikai Szemlében jelent meg tudósítás; az első, magyar egyetemen rendszeresített könyvtári kurzus „vázlatos terve:

  1. Az írás és könyvnyomtatás fejlődése és története, főtekintettel a magyar könyvnyomtatás történetére;
  2. A könyv története és formája napjainkig. A nyomtatott könyvekre főtekintettel ezek fejlődésére, technikai és művészi kiállítása, díszítése, árviszonyai. Könyvkötések. A magyar könyvkötés és speciális stíljai (Corvinák jellemző kötése, régi erdélyi kötések). Ötvösműdíszítések. Az illusztráció.
  3. A könyvtárak története. A magyar könyvtárak története. A Korvin-könyvtár története és maradványai.
  4. Elméleti és gyakorlati könyvtártan. A modern könyvtárak fejlődése és kialakulása, föladata és kötelessége. Új könyvtárak építése. Könyvtárak berendezése, kezelése. Könyvtárak rendezése. Katalógusok készítése. Népkönyvtárak, szak-könyvtárak, egyetemi, magán- és nyilvános könyvtárak. A könyvtárakra vonatkozó törvények, rendeletek és nemzetközi megállapodások.
  5. Bibliográfiai gyakorlatok: Nyomtatványok, könyvek meghatározása, egyes korok típusának ismertetése. Bibliografiák és repertóriumok készítése. Útmutatás arra, hogyan kell tudományos művekhez az anyagot gyűjteni, összeállítani. A meglevő nagyobb bibliográfiai művek ismertetése.” 195

Az egyetem tanrendjei196 alapján ismeretes, hogy Gyalui Farkas – néhány félév kivételével – heti két órában tartott ingyenes előadásokat197 mindegyik tantárgyat általában két szemeszteren keresztül oktatva a hallgatóknak.

A meghirdetett leckék (tanegységek) címei nagyjában megegyeznek a Grafikai Szemlében közöltekkel, apróbb eltérések azonban a képzés megvalósítása során természetesen adódtak:

  • ’A könyvtárak története és fejlődése’ elnevezésű előadások tartalma átnyúlhatott a tervezetben könyvtártanként felsorolt előadássorozat tematikájába, a különféle könyvtártípusok ismertetésére is ennek keretében kerülhetett sor – indokolható e feltételezés azzal, hogy a XIX. századi könyvtártudományi kézikönyvekben a könyvtári munkafolyamatok, az épület, a képzés stb. tárgyalása nem kötődött konkrét könyvtártípusokhoz, ezek bemutatása nem azoknak megfelelően differenciáltan történt, még akkor sem, ha bibliotékák a különféle fajtáit el is különítették198;
  • ’Az elméleti és gyakorlati könyvtártan’-t – a korabeli, még kissé kialakulatlan terminológiai rendszer miatt –’bibliotheconomia’ megjelöléssel szintén illette;
  • a ’Bibliográfia’ című tantárgy hangsúlyozottan a magyarországi könyvészetek történetével, fejlődésével foglalkozott;
  • az 1912/1913-as tanévben ’Az időszaki sajtó története és bibliographiája’ címmel új kurzust indított, az első félév a magyar, a második az egyetemes sajtótörténetbe vezette be az érdeklődőket.

A foglalkozások az új könyvtárépület elkészülte után leginkább a könyvtár „előadási termében” voltak. (Gyalui is, de a korabeli szakirodalom úgyszintén többször hangsúlyozta, hogy modern könyvtárépület nem képzelhető el – akár a könyvtárt, olvasást népszerűsítő – rendezvények vagy tudományos előadások megtartására alkalmas előadóterem nélkül.)

Gyalui önéletrajzában büszkén hirdette, hogy összesen több mint 1000 hallgatója volt előadásainak, és megemlékezett később híressé vált tanítványairól199: első hallgatói között volt Lukinich Imre történész (1880–1950), aki 1924 és 1929 között az Országos Széchényi Könyvtár igazgatója és a Magyar Könyvszemle szerkesztője volt, de oktatta a két jeles hitszónokot, Ravasz Lászlót (1882–1975) és Makkai Sándort (1890–1951) is. (Mindkét püspökről megjegyezte, hogy később ő is hallgatta őket: a templomban.) Az 1920 utáni magyarországi tudományosságnak és könyvtárügynek számos meghatározó személyisége kezdte (vagy már folytatta) szakmai munkásságát a kolozsvári egyetemen – vajon hányuknak volt még Gyalui mestere, hányan tanultak még tőle szakmát, hivatást és emberséget?

 

Zárszó

Összességében elmondható, hogy Gyalui Farkas hivatásszeretetének, műveltségének, utazásainak, olvasmányélményeinek és személyes kapcsolatainak köszönhetően már-már ’újságírói szimattal’, de mondhatjuk azt is: művészi érzékenységgel figyelt fel e szakterület fejlődésére, újdonságaira, minden rezdülésére. Kiterjedt tematikájú tevékenységének, törekvéseinek számos eleme csak évtizedekkel később válhatott valósággá, ő „csak” előre megálmodta azt, amiben még a ma könyvtárosának is akad tennivalója. Mi mással lehetne méltóbban lezárni, összegezni ezt az elkötelezett, a haza és a tudományosság hasznára, üdvére szolgáló életutat, könyvtárelméleti, könyvtártani munkásságot bemutató tanulmányt, mint Gyaluinak saját életére visszatekintő soraival: „[Kolozsvárott] maradtam könyvtárosnak [...] testemmel megvédeni azt a könyvtárt és levéltárt, melyben Erdély múltjának annyi kincse van. [...] egyetemre vittem szakomat tudománynak, mert magam elé tűzött legfőbb feladatom volt, legyen az országban minden faluban és városban nyilvános könyvtár. Ezen dolgoztam, agitáltam, több mint 1000 hallgatómnak 18 éven át ezt tanítottam s erre képeztem ki őket. A szépirodalom, melyre Petelei szánt, első szerelmemnek megmaradt, de amint megszólalt bennem, önként egy-egy bájos téma, feljegyeztem és félretettem. Író és poéta volt elég, de, külföldön megtanultam, hogy könyvtárépítő és könyvtárakért agitáló nincs. Végeztem ezt. Itt maradtam 1918 után is, megszidattam is érte magam …” 200

 

Jegyzetek

A latin mondás kiegészítése – és saját életére vonatkoztatása – Gyalui Farkasnak [a továbbiakban Gy. F.] a Magyar Szemle Társasághoz, pontosabban Szekfű Gyulához írott, 1935. január 31-én kelt levelében olvasható. OSZK Kézirattára, 7/707.

Sonnevend Péter : Gyaluiról, műveiről, teendőinkről. In: Könyvtári Figyelő, 2004. 1. 13-15. p.

György Lajos : Az erdélyi magyarság szellemi élete. Budapest : Pallas, 1926. 5-10. p.

Rajka László : A Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály története : 1860-1934. In: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület háromnegyedszázados tudományos működése : 1859-1934. Kolozsvár : Erdélyi Múzeum-Egyesület, 1938. 3. p.

György Lajos : Az erdélyi könyvtárügy és a kolozsvári egyetemi könyvtár. In: Erdély magyar egyeteme. Kolozsvár : Erdélyi Tudományos Intézet, 1941. 223. p.

Uott, 225. p.

Hivatkozza: György Lajos uott, 226. p.

Magyar Minerva. 2. (1901-1902). Budapest : Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége, 1902. 251. p.

Vö. Gy. F. Schönherr Gyulához írt Kolozsvárott 1897. július 18-án kelt levele. 3. p. OSZK Kézirattár, Levelestár.

Márki Sándor : A m. kir. Ferencz József-Tudományegyetem története : 1872-1922. Szeged : Szeged Városi Ny. és Könyvkiadó, 1922. 35. p.

György Lajos : Az erdélyi könyvtárügy és a kolozsvári egyetemi könyvtár. In: Erdély magyar egyeteme. Kolozsvár : Erdélyi Tudományos Intézet, 1941. 226-227. p.

Denis nézete szerint a könyvek szakrendi elhelyezését csak a tudományterületek szintjéig kell részletezni, az egyedi alosztályokra bontást csak a szakkatalógusban kell tükrözni. Vö. Denis, Michael : Einleitung in die Bücherkunde. 1. Wien : Trattner, 1777. p. 276. Idézi: Schrettinger, Martin : Versuch eines vollständigen Lehrbuchs der Bibliothek-Wissenschaft. 1. München : Lindauer’sche Buchhandlung, 1808. p. 55-56.

Vö. György Lajos : Az erdélyi könyvtárügy és a kolozsvári egyetemi könyvtár. In: Erdély magyar egyeteme. Kolozsvár : Erdélyi Tudományos Intézet, 1941. 227-231. p.

Az 1883. november 28-án elfogadott alapszabály. Idézi: Rajka László : A Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály története : 1860-1934. In: Az Erdélyi Múzeum-Egyesület háromnegyedszázados tudományos működése : 1859-1934. Kolozsvár : Erdélyi Múzeum-Egyesület, 1938. 11. p.

Uott, 11., 17. p.

Idézi Rajka László uott, 10. p.

Idézi Gy. F. : Az Erdélyi irodalmi Társaság ötven éve : 1888-1938. Kolozsvár : Erdélyi Irodalmi Társaság, 1939. 4. p.

Erdélyrészi Kárpát-Egyesület. In: Gy. F. – Hamvas József (szerk.) : Kolozsvári kalauz. Kolozsvár : Erdélyrészi Kárpátegyesület, 1894. 52. p.

Gy. F. : Irodalmi munkásságom : 1882 – 1933. Kolozsvár : Minerva, 1933. 4. p.

Századunk névváltoztatásai : Helytartósági és miniszteri engedéllyel megváltoztatott nevek gyűjteménye : 1800-1893. Budapest : Hornyánszky, 1895. 90. p.

Gulyás Pál : Magyar írók élete és munkái. 11. kötet. Budapest : Argumentum : Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, 1992. 679. col.

György Lajos : Dr. Gyalui Farkas. Kolozsvár : Pásztortűz, 1926. Gy. F. kézírásos életrajzi jegyzeteivel kiegészítve. OSZK Kézirattára, Analekta 10.901.

Gy. F. : Amit eddig próbáltam. 1. rész. In: Keleti Újság, 1931. augusztus 10. 2. p.

Kőhalmi Béla : Könyvek könyve : 87 magyar író, tudós, művész, közéleti ember és kiadó vallomása kedves olvasmányairól. Budapest : Lantos, 1918. 196. p.

Jancsó Elemér : Kolozsvári magyar színjátszás : 1821-1918. In: Kincses Kolozsvár. 2. köt. Budapest : Magvető, 1987. 171-172. p.

Romániai magyar irodalmi lexikon. 2. köt. Bukarest : Kriterion, 1991. 101. p.

Gy. F. : Első és utolsó találkozásom Petelei Istvánnal. In: Pásztortűz, 1924. október 12. 184-185. p.

Gy. F. közzétette nyomtatásban Petelei István hozzá írott leveleinek egy részét: Petelei Isván negyven levele Gyalui Farkashoz. In: Erdélyi Helikon, 1928. 350-364. p.

Gy. F. Jakab Ödönhöz írott levele. Kolozsvár, 1930. március 25. OSZK Kézirattára, Levelestár

Gy. F. : Petelei küldetése. Kolozsvár : Minerva, 1935.

Gy. F. Pintér Jenőnek írott levele. Kolozsvár, 1937. február 23. OSZK Kézirattára, Levelestár

Idézi: Romániai magyar irodalmi lexikon. 4. köt. Bukarest : Kriterion, 2002. 471. p.

Gy. F. Jakab Ödönhöz írott levele. Kolozsvár, 1930. március 25. OSZK Kézirattára, Levelestár

Gy. F. Kolozsvárott, 1934. január 16-án kelt levele Pekár Gyulához. OSZK Kézirattára, Levelestár.

Gy. F. levele Schönherr Gyulához. Kolozsvár, 1893. október 19. OSZK Kézirattár, Levelestár.

Gyalui Ilona 1894. augusztus 28-án született Kolozsvárott, francia szakos egyetemi tanulmányait Genfben és Lausanne-ban végezte, 1916-ban doktorált a kolozsvári egyetemen. Férjével, Haimann Henrikkel Budapesten lakott, gyermekük Haimann Gizella. 1937-ben vagy 39-ben kivitte lányát Londonba, de már nem tudott visszatérni, ott halt meg 1939 novemberében [Gulyás Pál : Magyar írók élete és munkái. 11. köt. Budapest : Argumentum : Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, 1992. 682. col.]. Unokája, „Gizuka” idősebb korában és az élet számos megpróbáltatásai között nagy vigaszt jelentett Gyalui számára, a kislány mellett „vice-dada”-ként eltöltött évekről könyvet is akart írni „és ez lesz aztán a legkedvesebb könyv, melyet írtam” – nyilatkozott tervéről. [Gy. F. : Amit eddig próbáltam. 2. r. In: Keleti Újság, 1931. augusztus 24. 8. p.]

Gyalui Jenő Kolozsvárott született 1897. augusztus 24-én, orvosi tanulmányait megszakította, hírlapíró, majd 1917-ben a Transsylvania Filmgyár Rt. mozgószínház-főnöke lett, számos forgatókönyvet ír és filmet rendezett. 1921. május 9-én Kolozsvárott öngyilkosságot követett el [Romániai magyar irodalmi lexikon. 2. köt. Bukarest : Kriterion, 1991. 103-104. p.]. Poszthumusz jelent meg Atyám című dramolettje, amelyet néhány hónappal halála előtt nyújtott be a kolozsvári Magyar Színházhoz, öngyilkossága után azonban családja azonnal visszavette a darabot [Gyalui Jenő : Atyám = Mon Pére : Dramolett egy felvonásban. Kolozsvár : Minerva, 1923. 3. p.].

Gy. F. : Külföldi közkönyvtárakról. 1. köt. Kolozsvár : Ajtai, 1900. XII. p.

Gy. F. : A strassburgi egyetemi és országos könyvtár. In: Magyar Könyvszemle, 1897. 352. p.

Gy. F. : Külföldi közkönyvtárakról. 1. köt. Kolozsvár : Ajtai, 1900. XI-XII. p.

Gy. F. levele Schönherr Gyulához. Kolozsvár, 1897. július 15. OSZK Kézirattár, Levelestár.

A fordításra megkapott ismertetésről, annak céljáról és tartalmáról ez olvasható az 1897. július 18-ai levélben [OSZK Kézirattára, Levelestár, p. 4.]: „a sémát bő kivonatban [...] továbbá egy tárgymutatót, hogy egyes szakoknak alfabetikus nevük után mi a számuk, lefordítás végett kaptam. [...] A nagy séma lefordításáról egyelőre nincs szó, ők ezt a propaganda füzetet óhajtják minden európai nyelvre lefordíttatni”.

Gy. F. Schönherr Gyulához írott Kolozsvár, 1897. július 18-ai keltezésű levele. 2. p. OSZK Kézirattár, Levelestár.

Dewey rendszerének európai bevezetéséről vö. Joachim, Johannes : Das Brüsseler (Melvil Dewey’sche) Decimalsystem. In: Dziatzko, Karl : Beiträge zur Kenntnis des Schrift-, Buch- und Bibliothekswesens. 3. Leipzig : Spirgatis, 1896. 73-78. p. Joachim a mindenkori „könyvtár-egyéniségekhez” (nem a könyvtártípust, hanem a különféle jellemzőket emeli ki), a gyűjtemény összetételéhez, a bibliotéka történetéhez és céljához illő szakrendet tart megfelelőnek; ugyanez fogalmazódik meg egy korábbi forrásban is: Gräsel, Armin : Grundzüge der Bibliothekslehre. Leipzig : Weber, 1890. 148-154., 154-155. p.; Gräsel művének második kiadásában [Leipzig : Weber, 1902. 228-231. p.] is változatlanul fenntartotta nézeteit.

Gy. F. : A torinoi könyvtári tűzvész és tanulságai : Közkönyvtárak megvédése tűz esetén. In: Magyar Könyvszemle, 1904. 322-333. p. Írásában megfogalmazott ajánlásait a kolozsvári új könyvtárépület elkészítése során, de a budapesti egyetemi könyvtárban is figyelembe vették.

A budapesti magyar királyi tudományegyetem könyvtára az 1905. évben. In: Magyar Könyvszemle, 1907. 260. p.

György Lajos : Dr. Gyalui Farkas. Kolozsvár : Pásztortűz, 1926. Gy. F. kézírásos életrajzi jegyzeteivel kiegészítve. OSZK Kézirattára, Analekta 10.901.

Gy. F. : Mikor a Szentatyát „kollégá”-nak szólítottam. In: Hirschler József : A bronzkapuk mögött. Kolozsvár : Lengyel, 1928. 145-149. p.

Dr. Gyalui Farkas. Külföldi könyvtárakról : [Ismertetés]. In: Magyar Könyvszemle, 1900. 410-412. p. Az ismertetés ’–szt–’ névmegjelöléssel jelent meg, Gulyás Pál Magyar írói álnévlexikona [Budapest : Akadémiai Kiadó, 1956. 426. p.] alapján feltehetően Esztegár László tollából.

A pályázati felhívást a Kolozsvári Egyetemi Lapok 1900. január 1-jei száma is közzétette [43. p.]. Gyalui reflexióiról a pályázat eredményével kapcsolatban vö. pl. Gy. F. Kolozsvárott, 1901. február 10-én írt levele Schönherr Gyulához. 1. p. OSZK Kézirattár, Levelestár. illetve Gy. F. Jakab Ödönhöz írott levele. Kolozsvár, 1907. augusztus 8. OSZK Kézirattára, Levelestár.

A kolozsvári „Ferencz-József” Magyar Királyi Tudományegyetem almanachja és tanrendje az MCMI-II-ik tanév II. felére. Kolozsvár : Ajtai, 1901. 21. p. Érdemes megjegyezni, hogy a budapesti egyetemen könyvtártudományból (könyvtártanból) elsőként Gulyás Pál kapott magántanári címet [A könyvtártudomány a budapesti magyar tudományegyetemen. In: Magyar Könyvszemle, 1914. 286. p.].

Márki Sándor : A M. Kir. Ferencz József-Tudományegyetem története : 1872-1922. Szeged : Szeged Városi Nyomda és Könyvkiadó, 1922. 172. p.

Sebestyén György : Az egyetemi könyvtárosképzés ötven éve. Budapest : ELTE Eötvös Kiadó, 2001. 33. p.

Kinevezés. In: Magyar Könyvszemle, 1898. 108. p.

A könyvtári tudományok a kolozsvári M. Kir. Ferencz-József Tudomány-Egyetemen. In: Magyar Könyvszemle, 1901. 417. p.

Petelei István Marosvásárhelyt 1901. novemberében kelt levele Gy. F-hoz. OSZK Kézirattár, Oct. Hung. 1823. Gyalui kézírásával: „Mikor egyetemi magántanár lettem”.

Több forrásban is olvasható, hogy Gyalui egyetemi előadásainak összesen mintegy ezer hallgatója volt, konkrét adat magántanári működésének kezdetéről, hogy egy-egy kurzusán 60-100 egyetemista vett részt. [Stockinger : A magyar könyvtárak jövőjéről. Írta Gyalui Farkas. [Ismertetés]. In: Zentralblatt für Bibliothekswesen, 1905. 586. p.]

Gy. F. Kolozsvárott, 1903. január 22-én írt levele Schönherr Gyulához. 2. p. OSZK Kézirattár, Levelestár. Módis László egyik tanulmányában külön kiemeli Gyalui szerepét a könyvtári szakismeretek terjesztése (és az ismeretterjesztés) terén. [Módis Lászó : Könyvtári szakképzésünk néhány kérdése. In: Könyv és könyvtár. 1. Budapest : Tankönyvkiadó, 1958. 34. p.]

Schrettinger, Martin : Versuch eines vollständigen Lehrbuchs der Bibliothek-Wissenschaft. München : Lindauer’sche Buchhandlung, 1808. V. p.

Vö. például: Gy. F. : Kolozsvár könyvtárairól. 1-3. rész. In: Kolozsvár, 1893. április 29. 2-3. p.; 1893. május 1. 2. p.; 1893. május 5. 2. p. ; Közkönyvtárak Amerikában. In: Budapesti Hírlap, 1899. november 1. 3-4. p.; A magyar műveltség s a könyvtárak. In: Budapesti Hírlap, 1907. június 2. 14-15. p.

Gy. F. : Könyvtáraink és a millennium. In: Budapesti Hírlap, 1898. május 21. 25. p.

Jelentés az Erdélyi Múzeum-Egylet könyvtára 1909. évi állapotáról. Kolozsvár : Ajtai, 1910. 9. p.

Kolozsvári Egyetemi Lapok, 1902. május 11. 358. p.

Gy. F. Kolozsvárott, 1898. november 13-án Szilágyi Sándornak írott levele. OSZK Kézirattár, Fond IX/227. illetve Tótfalusi Kis Miklós emlékünnepélye Kolozsvárt. In: Magyar Könyvszemle, 1902. 198-199. p.

Az Országos Múzeumi és Könyvtárbizottság jelentése. Budapest : Pesti Könyvnyomda, 1901. Idézi: Voit Krisztina : A magyar közgyűjteményrendszer történetének vázlata a századfordulótól 1949-ig. 1. rész. In: Magyar Könyvszemle, 1992. 32-34. p.

Voit Krisztina : A magyar közgyűjteményrendszer történetének vázlata a századfordulótól 1949-ig. 1. rész. In: Magyar Könyvszemle, 1992. 39-40. p.

Gy. F. Kolozsvárott, 1903. január 16-án és január 22-én írott levelei Schönherr Gyulához. OSZK Kézirattár, Levelestár

Megjelent a Budapesti Szemlében 1904-es évfolyamában és különlenyomatként: Budapest : Franklin, 1904. A közgyűlésről tudósító beszámoló: A Múzeumok és Könyvtárak Országos Szövetsége. In: Magyar Könyvszemle, 1903. 435. p.

A Múzeumok és Könyvtárak Országos Szövetsége 1906. évi közgyűlése. In: Magyar Könyvszemle, 1906. 190. p.

Jegyzőkönyv a Múzeumok és Könyvtárak Országos Szövetsége 1913. október 5-én … megtartott közgyűléséről. In: Múzeumi és Könyvtári Értesítő, 1913. 283. p.

Az egyetemi könyvtár működésére vonatkozó utasítás 5. §-a szerint „A munkamegosztásban az egyetemi és Erdélyi Múzeum-Egylet egyesített könyvtárai egy könyvtárt alkotnak s így a két könyvtár hivatalnokai és alkalmazottai a két könyvtár teendőivel megkülönböztetés nélkül bízandók meg.” [Utasítás a kolozsvári Ferencz-József Magyar Királyi Tudomány-Egyetem könyvtára részére. Kolozsvár : [s. n.], 1900. 1-2. p.]

Gy. F. : Az első modern magyar könyvtár. In: Budapesti Hírlap, 1909. február 9. 8. p.; Uő :Az egyetemi könyvtár megnyitása. In: Budapesti Hírlap, 1909. május 19. 5. p.

A kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem almanachja az MCMXI-XII. tanévre. Kolozsvár : Ajtai, 1911. 55. p.

Gy. F. : Amit eddig próbáltam. 2. rész. In: Keleti Újság, 1931. augusztus 24. 8. p. Hogy Károly király nem válthatta be ígéretét, már nem az ő hibája volt.

Gy. F. Kolozsvárott, 1934. január 16-án kelt levele Pekár Gyulához. OSZK Kézirattára, Levelestár.

Gy. F. Jakab Ödönhöz írott levele. Kolozsvár, 1915. november 30. OSZK Kézirattára, Levelestár.

Vö. Mihalik József : Erdélyi múzeumaink és az oláh betörés. In: Múzeumi és Könyvtári Értesítő, 1916. 180-193. p.

Gulyás Pál : Magyarország könyvtárai és a trianoni béke. In: Magyar Könyvszemle, 1922. 227. p.

Bíró Sándor : A kolozsvári egyetem a román uralom alatt. In: Erdély magyar egyeteme. Kolozsvár : Erdélyi Tudományos Intézet, 1941. 305-306. p.

Winis Nándorné : A Kolozsvári Egyetemi Könyvtár román kézre jutása. Pécs : Magyar Királyi Erzsébet Tudományegyetem, 1933. 1-7. p.

György Lajos : Az erdélyi könyvtárügy és a kolozsvári egyetemi könyvtár. In: Erdély magyar egyeteme. Kolozsvár : Erdélyi Tudományos Intézet, 1941. 244. p.

Gy. F. Kolozsvárott, 1934. január 16-án kelt levele Pekár Gyulához. OSZK Kézirattára, Levelestár

Vö. György Lajos : Az erdélyi könyvtárügy és a kolozsvári egyetemi könyvtár. In: Erdély magyar egyeteme. Kolozsvár : Erdélyi Tudományos Intézet, 1941. 244. p.; Csengery Ilona, S. : A kolozsvári egyetemi könyvtár. In: Magyar Könyvszemle, 1942. 255. p.

Az egyetem e zavaros és szomorú időszakával kapcsolatban vö. részletesebben: Kiss József Mihály : Párhuzamos utak : A kolozsvári és a pozsonyi egyetem válságos időszakának történetéhez. In: Tanulmányok a magyar felsőoktatás XIX-XX. századi történetéből. Budapest : ELTE, 1991. 123-161. p.

Vö. Márki Sándor : A M. Kir. Ferencz József-Tudományegyetem története : 1872-1922. Szeged : Szeged Városi Nyda és Könyvkiadó, 1922. 125-146. p.

Gy. F. : A magyar műveltség s a könyvtárak. In: Budapesti Hírlap, 1907. június 2. 14. p.

Gy. F. : Amit eddig próbáltam. 2. rész. In: Keleti Újság, 1931. augusztus 24. 8. p.

György Lajos : Dr. Gyalui Farkas. Kolozsvár : Minerva, 1935. 8. p.

Gyalui 1926 és 1942 közötti irodalmi tevékenységéről számot ad ’Irodalmi munkásságom : 1882-1933’ [Kolozsvár : Minerva, 1933] illetve ’Irodalmi munkásságom hatvan éve : 1882-1942’ [Kolozsvár : Minerva, 1942] című bibliográfiáiban, de életének – többek között erről a szakaszáról is – érdekes adalékokkal szolgálnak Pintér Jenőnek írott önéletrajzi jegyzetei [György Lajos : Dr. Gyalui Farkas. Kolozsvár : Pásztortűz, 1926. Gy. F. kézírásos életrajzi jegyzeteivel kiegészítve. OSZK Kézirattára, Analekta, 10901.] A kiegészítéseket a Kézirattár katalógusa 1926 körülre datálja, a bennük közölt információk alapján azonban bizonyos, hogy Gyalui sorai későbbi, 1932-es 1933-as keltezésűek. A nyugdíjazás után publikált anyag mennyisége (80-90 életrajz és számos dolgozat) se valószínűsíti e dátumot, de az ötven esztendős irodalmi működésre való utalás is későbbi keletkezést bizonyít.

Gy. F. : Az Erdélyi Irodalmi Társaság ötven éve. Kolozsvár : Erdélyi Magyar Irodalmi Társaság, 1939. 12., 27., 34. p.

Gy. F. levele Szekfű Gyulához, Kolozsvár 1934. január 10. OSZK Kézirattára, Fond 7/707.

Ujfalvy Sándor (1792-1866) erdélyi földbirtokos, vadászati szakíró, a Vadász és Verseny Lap munkatársa. A reformkori és negyvennyolcas idők irodalmi, társadalmi emlékeit felidéző memoárjait 1854-55-ben vetette papírra. 1865-ben készített végrendeletében vagyonát a kolozsvári Nemzeti Színházra hagyta.

Gy.F. levele Szekfű Gyulához, Kolozsvár 1935. február 11. OSZK Kézirattára, Fond 7/707.

Újfalvy Sándor : Mezőkövesdi Újvalvy Sándor emlékiratai / sajtó alá rendezte és kiegészítésekkel közreadta Gyalui Farkas. Kolozsvár : Erdélyi Múzeum Egyesület, 1941.

Vö: Gy. F. : Irodalmi munkásságom : 1882-1933. Kolozsvár : Minerva, 1933.

Gy. F. levele Szekfű Gyulához. Kolozsvár 1935. január 9. OSZK Kézirattára, Fond 7/707.

Gy. F. levele Szekfü Gyulához. Kolozsvár, 1935. február 11. OSZK Kézirattára, Fond 7/707.

Gy. F. : Letűnt világ : Újfalvy Sándor életének regénye. Kolozsvár : Minerva, 1940.

Gy. F. levele Walter Gyulához, Kolozsvár 1942. július 2. OSZK Kézirattára, Levelestár.

Gy. F. Jakab Ödönhöz írott levele. Kolozsvár, 1915. november 30. OSZK Kézirattára, Levelestár.

Gy. F. Jakab Ödönhöz írott levele. Kolozsvár, 1930. március 25. OSZK Kézirattára, Levelestár.

A kolozsvári M. Kir. Ferencz-József-Tudomány-Egyetem Könyvtárának szak-czímjegyzéke. Kolozsvár : Ajtai, 1892-1902.

Vö. az Erdélyi Múzeum-Egylet éves jelentéseit, különösen az 1909-ről beszámoló füzetet [Jelentés az Erdélyi Múzeum-Egylet könyvtára 1909. évi állapotáról. Kolozsvár : Ajtai, 1910. 9. p.].

Gyalui műveinek, a korabeli tudományos paradigmának bemutatásához tehát tudatosan csak azokat a forrásokat használom fel, amelyek a kolozsvári egyetemi könyvtár nyomtatott katalógusai alapján vagy a műveinek hivatkozásaival bizonyítottan rendelkezésére álltak, későbbi szakirodalmat csak a magyarázatokhoz veszek igénybe.

Junker, Carl : Ueber den Stand der Bibliographie in Oesterreich. Wien : Hölder, 1897. 18. p.

Vö. Kudora Károly : Könyvtártan. Budapest : Dobrowsky és Franke, 1893. 90-111., 130-141. p.

Vö. pédául Schrettinger, Martin : Versuch eines vollständigen Lehrbuchs der Bibliothek-Wissenschaft. 1. München : Lindauer’sche Buchhandlung, 1808. 5-19. p. Az 1890-es években már Cutter szótárkatalógus szabályzatának első kiadásai is megjelentek, de Gyalui az említett dokumentumok szerint nem ismerte, vagy csak nem hivatkozott rá.

Kudora Károly ’Könyvtártan’-ában [Budapest : Dobrowsky és Franke, 1893] közzétett néhány magyar szakrendszert, számos külföldi könyvtár rendjéről tudósított a ’Serapeum’ [Serapeum : Zeitschrift für Biblithekwissenschaft, Handschriftenkunde und ältere Litteratur. 1840-1870. Leipzig : Weigel, 1840-1870.] című folyóirat.

Gy. F.: A könyvtári tudományok célja és feladata Magyarországon. Kolozsvár : Ellenzék Ny., 1903. 15. p.

Germar, J. H. : Sollen in öffentlichen Bibliotheken nach einem wissenscahaftlichen Systeme aufgestellt werden oder nicht. In: Serapeum, 1849. 17. 257-266. p.

Sebestyén Gyula : A katalóguskészítés kérdéséhez. In: Magyar Könyvszemle, 1895. 27-28. p.

Hellebrant Árpád : Kudora Károly. Könyvtártan. In: Magyar Könyvszemle, 1892/1893. 348. p.

Fülöp Sándor : A köteles példányok kérdése. In: Magyar Könyvszemle, 1896. 247-248. p.

Vö. Voit Kriszina : A magyar közgyűjteményrendszer történetének vázlata a századfordulótól 1949-ig. 1. rész. In: Magyar Könyvszemle, 1992. 32. p.

Fülöp Sándor : A köteles példányok kérdése. In: Magyar Könyvszemle, 1896. 250-251. p.

A köteles példányok ügye az országgyűlésen. 2. In: Magyar Könyvszemle, 1897. 372-391. p.

Gy. F. : A nyomdatermékek köteles példányai. Kolozsvár : Minerva, 1897. 4. p.

Bibliográfusok társasága. In: Budai Könyvtár Közlönye. 1897. december. 12. p.

Esztegár László : A nyomdatermékek köteles példányai. In: Magyar Könyvszemle, 1897. 414-415. p.

Vö. a Gyalui által ismert korabeli szakirodalomból: Roquette, Adalbert : Die deutschen Universitats-Bibliotheken, ihre Mittel und Bedürfnisse. In: Dziatzko, Karl : Bieträge zur Theorie und Praxis des Buch- und Bibliothekswesens. 1. Leipzig : Spirgatis, 1894. 52. p.

Gy. F. : Külföldi közkönyvtárakról. 1. rész. Kolozsvár : Ajtai, 1900.

Uott, XII. p.

Gy. F. Jakab Ödönhöz írott levele. Kolozsvár, 1899. december 28. OSZK Kézirattára, Levelestár.

Gy. F. : Külföldi közkönyvtárakról. Kolozsvár : Ajtai, 1900. XI. p.

György Aladár : Magyarország köz- és magánkönyvtárai 1885-ben. Budapest : Országos Statisztikai Hivatal, 1886. 9., 602-604. p.

Kudora Károly : Könyvtártan. Budapest : Dobrowsky és Franke, 1893. XIII. p.

Gy. F. : Közkönyvtárak Amerikában és nálunk. In: Budapesti Hírlap, 1899. november 1. 3. p.

Vö. György Aladár : Magyarország köz- és magánkönyvtárai 1885-ben. Budapest : Országos Statisztikai Hivatal, 1886. 9. p.

Gy. F. : Közkönyvtárak Amerikában. In: Budapesti Hírlap, 1899. november 1. 3. p.; uő : A magyar könyvtárak jövőjéről. Budapest : Frankllin, 1904. 4-8. p.

Budai Könyvtár Közönye, 1897. december. 13. p.

Gy. F. : Népkönyvtárak. In: Kolozsvár, 1897. április 8. 1. p.

Magyarországon az első népkönyvtári ajánlójegyzék 1902-ben látott napvilágot ’Utasítás népkönyvtárak szervezésére’ címmel [Budapest : Múzeumok és Könyvtárak Országos Szövetsége, 1902.]; második kiadását, a ’Népkönyvtárak és kisebb könyvtárak számára általában ajánlható művek jegyzéke’ 1905 júliusában tette közzé a szervezet.

Gy. F. : A magyar könyvtárak ügye. In: Budapesti Hírlap, 1908. október 11. 34. p.

Fraknói Vilmos : Vidéki könyvtáraink jövője. In: Magyar Könyvszemle, 1899. 19. p.

Gy. F. : A magyar könyvtárak jövőjéről. Budapest : Franklin, 1904. 10. p.

A Charlottenburgban megszervezett kiterjedt tevékenységi körű közművelődési egyesület célja – számos társához hasonlóan – könyvtárak létesítésével és a felnőttképzési programokkal járult hozzá az ország lakosságának szellemi felemelkedéséhez. [Lexikon des Bibliothekswesens. Bd. 1. Leipzig : Bibliographisches Institut, 1974. 282-283., 396. col.]

Az 1874-ben New York államban indult kezdeményezés a különféle tudományszakokban napi húszperces olvasással négy év alatt elvégezhető tananyagokat (olvasmánylistákat) bocsátott az önművelésre kész „hallgatók” rendelkezésére. [Fazekas József : A felnőttek oktatásáról. In: Kolozsvári Egyetemi Lapok, 1902. január 5. 155-156. p.]

Gy. F. : A könyvtári tudományok célja és feladata Magyarországon. Kolozsvár : Ellenzék Ny., 1903. 4., 24. p.

Uott, 23-24. p.

Szabó Ervin : Általános irányelvek népkönyvtárak könyveinek megválogatására. In: Szabó Ervin könyvtártudományi cikkei és tanulmányai. Budapest : Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 1959. 90. p.

Gy. F. : A könyvtári tudományok célja és feladata Magyarországon. Kolozsvár : Ellenzék Ny., 1903. 24. p.

Vö. Sonnevend Péter : Gyaluiról, műveiről, teendőinkről. In: Könyvtári Figyelő, 2004. 1. 14. p.

Gy. F. Pintér Jenőnek írott levele. Kolozsvár, 1936. május 26. OSZK Kézirattára, Levelestár.

Gy. F. : Külföldi közkönyvtárakról. p. XII. illetve uő : Die Bibliotheken in Ungarn. Wien, 1901.

Gy F. : A könyvtári tudományok célja és feladata Magyarországon. Kolozsvár : Ellenzék Ny., 1903. 18. p.

Uott, 25. p.

Wlassics Gyula : A közkönyvtárak ügyének fokozottabb fejlesztése érdekében … In: Múzeumi és Könyvtári Értesítő, 1909. 59. p.

Schrettinger, Martin : Versuch eines vollständigen Lehrbuchs der Bibliothek-Wissenschaft. Bd. 1. München : Lindauer’sche Buchhandlung, 1808. 16-17. p.

Uott, 11-25. p.

Screttinger, Martin : Versuch eines vollständigen Lehrbuchs der Bibliothek-Wissenschaft. Bd. 2. München : Lindauer’sche Buchhandlung, 1829. 173-196. p.

Schelhorn, Johann Georg : Anlietung für Bibliothekare und Archivare. Ulm : Stettinische Buchhandlung, 1788-1791.

Ebert, Friedrich Adolf : Geschichte und Beschreibug der Königlichen öffentlichen Bibliothek zu Dresden. Leipzig : Brockhaus, 1822. [Vö. Weimann, Karl-Heinz : A német könyvtártörténetírás és módszerei. In: A könyves kultúra : XIV-XVII. század. 2. Szeged : Scriptum, 1997. 39. p.]

Ebert, Friedrich Adolf : Die Bildung des Bibliothekars. Leipzig : Steinacker und Wagner, 1820.

Uott, 55. p.

Molbech, Christian : Om offentlige Bibliotheker, Bibliothekarer og det man har kaldet Bibliotheksvidenskab. Kiöbenhavn : Gyldendalske Boghandlings Forlag, 1829. p. 15-16. [Hasonmás kiadása: Kobenhavn : Danmarks Bibliotheksskole, 1973.]

Gy. F. : Könyvtárak Amerikában és nálunk. In: Budapesti Hírlap, 1899. november 1. 3. p.

Bényei Miklós : Gondolatok a könyv- és könyvtári kultúra két évszázadáról. In: Egyetemes könyv- és könyvtárrtörténet : 19-20. század : szöveggyűjtemény. Debrecen : Debreceni Egyetem Matematikai és Informatikai Intézete, 2001. 18. p.

Constantin, Leopold August : Bibliothéconomie ou nouveau manuel complet pour l’arrangement, la conservation et l’administration des bibliothéques. Paris : Roret, 1841.

Uott, 9. p.

A bibliográfia korabeli értelmezése szerint e diszciplína magában foglalja a könyvvel kapcsolatos ismeretek összességét: a könyvtörténet mellett (vagy az óriási terület áttekinthetőségét biztosítandó azt kizárva) beleértették a könyv (formai és tartalmi) leírását és a könyvtári ismeretek összességét illetve esetleg még a könyvgyűjtés (bibliofília), -kereskedelem kérdéskörét is. Vö. Blum, Rudolf : Bibliographia : Eine wort- ung begriffswissenschaftliche Untersuchung. In: Archiv für Geschichte des Buchwesens. Bd. 10. Lieferung 4-5. Frankfurt am Main : Buchhändler-Vereinigung, 1969. 1115-1144. col.

Ladewig, Hermann : Litterarische Creditverhältnisse. In: Serapeum, 1840. 14. 213-215. p.

Eichler, Ferdinand : Bibliothekspolitik am Ausgange des 19. Jahrhunderts. Leipzig : Harrassowitz, 1897.4. p. Ugyanezen nézet kicsit korábbi és bővebb kifejtése olvasható szintén Eichler tollából [Eichler, Ferdinand : Begriff und Aufgabe der Bibliothekswissenschaft. Leipzig : Harrassowitz, 1896.].

Eichler, Ferdinand : Bibliothekspolitik am Ausgange des 19. Jahrhunderts. Leipzig : Harrassowitz, 1897. 22. p.

Weimann, Karl-Heinz : A német könyvtártörténetírás és módszerei. In: A könyves kultúra : XIV-XVII. század. 2. Szeged : Scriptum, 1997. 43-44. p.

Reyer, Edmund : Entwicklung und Organisation der Volksbibliotheken. Leipzig : Engelmann, 1893. 21-25. p.

Leser, Leselust und Leih-Heller. In: Reyer, Edmund : Fortschritte der volkstümlichen Bibliotheken. Leipzig : Engelmann, 1903. 97-109. p.; Kulke, Leopoldine : Frauenlektüre? Uott, 112-116. p.; Allgemeine Statistik der Lektüre. Uott, 116-121. p.; Benützung bestimmter Werke und Stand der Leser. Uott, 123-126. p.

Klette, Anton : Die Selbständigkeit des bibliothekarischen Berufes in Deutschland als Grundlage einer allgemeinen Bibliotheks-Reform. Marburg : Elwert’sche Verlagsbuchhandlung, 1897. 36-47. p.

Toldy Ferenc : Könyvtárakról. In: Athenaeum, 1843. 201-210. p.

Kudora Károly : Könyvtártan. Budapest : Dobrowsky és Franke, 1893.

Ferenczi Zoltán : Modern könyvtárak vezetéséről. In: Magyar Könyvszemle, 1894. 222-243. p.

Gy. F. : A könyvtári tudományok célja és feladata Magyarországon. Kolozsvár : Ellenzék Ny., 1903. 5. p.

Gy. F. levele Szabó Ervinhez. Kolozsvár, 1903. február 5. In: Szabó Ervin levelezése : 1893-1904. Budapest : Kossuth, 1977. 248. p.

Vö. Gy. F. : A könyvtári tudományok célja és feladata Magyarországon. Kolozsvár : Ellenzék Ny., 1903. 12-19. p.

Gy. F. : A székely-udvarhelyi ev. ref. gimnázium könyvtára. In: Magyar Könyvszemle, 1895. 332. p.

Gy. F. : Legkedvesebb könyveim. Budapest : Singer és Wolfner, 1902. Ez a kötet hagyományteremtő lett Magyarországon, később több hasonló kiadvány is az olvasók kezébe került: Kőhalmi Béla 1918-ban tette közzé „Könyvek könyve” cím alatt összeállítását [Budapest : Lantos, 1918; újabb kiadása: Uő : Az új könyvek könyve. Budapest : Gergely R., 1937], melyben Gyaluit úgyszintén felkérte, hogy számoljon be régi olvasmányairól (p. 192-203.); Batári Gyula szerkesztésében látott napvilágot az „Írók könyvek közt” [Budapest : Népművelődési Propaganda Iroda, 1974] és Gyalui munkájából is származó válogatás olvasható a Magyar Bibliofil Társaság 1991-es évkönyvében [Írók, költők vallomásai a könyvről. In: A Magyar Bibliofil Társaság évkönyve. 1991. Budapest : Magyar Bibliofil Társaság, 1991. 5-32. p.].

Gy. F. 1901. december 14-én Kolozsvárott kelt levele Falk Miksához. OSZK Kézirattára, Fond IV/328.

Esztegár László : A bibliografiai szakismeretek megszerzése. 2. In: Magyar Könyvszemle, 1898. 369. p. Esztegár kétrészes tanulmányában a könyvtárosképzés külföldi helyzetét vázolja, bemutatja a képzőintézményeket, a vizsgakövetelményeket és tematikákat, majd vázolja a hazánkban járható utat. [Magyar Könyvszemle, 1898. 212-225.; 357-371. p.]

Az első levéltári és könyvtártani szaktanfolyam. In: Magyar Könyvszemle, 1898. 352-356. p.

Fraknói Vilmos : Vidéki könyvtáraink jövője. In: Magyar Könyvszemle, 1899. 39. p.

Az első levéltári és könyvtártani szaktanfolyam. In: Magyar Könyvszemle, 1898. 356. p.

Gy. F. : Közkönyvtárak Amerikában és nálunk. In: Budapesti Hírlap, 1899. november 1. 3. p.

Gyalui Farkas: A könyvtári tudományok czélja és feladata Magyarországon. Kolozsvár. 1903. : [Ismertetés]. In: Magyar Könyvszemle, 1903. 180. p.

Gy. F. : A magyar könyvtárak ügye. In: Budapesti Hírlap, 1908. október 11. 33. p.

Gyalui Farkas: A könyvtári tudományok czélja és feladata Magyarországon. Kolozsvár. 1903. : [Ismertetés]. In: Magyar Könyvszemle, 1903. 180. p.

Stockinger : A magyar könyvtárak jövőjéről. Írta Gyalui Farkas. [Ismertetés]. In: Zentralblatt für Bibliothekswesen. 1905. 586. p.

Gy. F. : Emlékirata Gy. F.-nak a kolozsvári egyetemen egy könyvtári tanszék létesítése ügyében : Tanulmány : Gróf Apponyi Alberthez intézve. Kolozsvár, 1906.

Gy. F. Jakab Ödönhöz írott levele. Kolozsvár, 1930. március 25. p. 1. OSZK Kézirattára. Levelestár.

Petzholdt, Julius : A könyvtárnok képzéséről. In: Magyar Könyvszemle, 1888. 91-93. p.

Programme de l’examen des candidats an litre de stagiaire et au titre de sous-bibliothécaire dans les divers départements de la Bibliothéque Nationale. Közli: Maire, Albert : Manuel pratique de bibliothécaire. Paris : Picard, 1896. 33-42. p.

Az olasz könyvtárak 1885. évi pragmatikája. In: Magyar Könyvszemle, 1890. 200-201. p.

A porosz könyvtárnokok minősítése. In: Magyar Könyvszemle, 1894. 94. p.

Könyvtári gyakornokok Ausztriában. In: Magyar Könyvszemle, 1896. 95-96. p.

Rullmann, F. : Die Bibliothekseinrichtungskunde zum Theile einer gemeinsamen Organisation, die Bibliothekswissenschaft als solche einem besondern Universitätsstudiu in Deutschland unterworfen. Freiburg : Wagnes’sche Buchhandlung, 1874. 23-24. p.

Összefoglaló tanulmányként különlegesen fontos : Esztegár László : A bibliografiai szakismeretek megszerzése. 1-2. In: Magyar Könyvszemle, 1898. 212-225.; 357-371 p.; a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa által szervezett tanfolyamok tematikái is megjelentek a Magyar Könyvszemlében: Az első levéltári és könyvtártani szaktanfolyam. In: Magyar Könyvszemle, 1898. 354-356. p., Jelentés a második könyvtárnoki tanfolyam lefolyásáról. Uott, 1900. 407-408. p.; A harmadik könyvtárnoki tanfolyam. Uott, 1902. 528-529. p. A későbbiekben is olvasható volt rövid ismertetés e kurzusokról, de mivel Gyalui előadásai akkor már megkezdődtek azok adatainak ismertetése e helyen nem feltétlenül szükséges. Újabb adalékokkal szolgál még: Az olasz könyvtárak 1885. évi pragmatikája. In: Magyar Könyvszemle, 1890. 201-203. p.; Klette, Anton : Die Selbständigkeit des bibliothekarischen Berufes in Deutschland als Grundlage einer allgemeinen Bibliotheks-Reform. Marburg : Elwert’sche Verlagsbuchhandlung, 1897. 47-48. p.

Dr. Gyalui Farkas. In: Grafikai Szemle, 1902. 1. 8. p.

A kolozsvári „Ferencz-József” Magyar Királyi Tudomány-Egyetem almanachja és tanrendje. Kolozsvár : Ajtai, 1901-1918.

„A fizetésnélküli rendkívüli és magántanárok a rendes leckepénzért vagy ennél magasabbért tarthatják előadásaikat. A 45. §-ban jelzett [kötelező illetve megengedett] ingyenes előadások tartása is szabadságukban áll.” – olvasható A kolozsvári Magyar Királyi Ferencz-József-Tudomány-Egyetem tanulmányi, fegyelmi és leczkepénz szabályzatának 55. paragrafusában. [Kolozsvár : Ajtai, 1893. 19. p.]

Vö. a teljesség igénye nélkül (a felsorolásban azok a művek szerepelnek, amelyeket Gyalui bizonyíthatóan ismert): Schrettinger, Martin : Versuch eines vollständigen Lehrbuchs der Bibliothek-Wissenschaft. München : Lindauer’sche Buchhandlung, 1808-1829.; Molbech, Christian : Om offentlige Bibliotheker. Kjöbenhavn : Gyldendalke Boghandlings Forlag, 1829.; Constantin, Leopold A. : Bibliothéconomie. Paris : Roret, 1841. Petzholdt, Julius : Kathechismus der Bibliothekenlehre. Leipzig : Weber, 1871.; Gräsel, Armin : Grundzüge der Bibliothekslehre. Leipzig : Weber, 1890. A Gyalui magántanári kinevezéséig megjelent első magyar könyvtártan [Kudora Károly : Könyvtártan. Budapest : Dobrowsky és Franke, 1893.] elég hosszan szól a könyvtárak történetéről, de a munkafolyamatok bemutatásánál nem tér ki a könyvtártípusokból következő eltérésekre.

Gy. F. : Amit eddig próbáltam. 2. rész. In: Keleti Újság, 1931. augusztus 24. 8. p.

Gy. F. levele Jakab Ödönhöz. Kolozsvár, 1930. március 25. OSZK Kézirattára, Levelestár.