Lapunk előző számában Berke Barnabásné, Sonnevend Péter, Wolf Magda, Rácz Ágnes és Murányi Péter írását olvashatták a sajtórepertórium kérdéseiről. Akkor megígértük, hogy a nagykanizsai vándorgyűlésen elhangzottak közlésével folytatjuk a közös gondolkodást. A most következő tematikai részben Koltay Klára elméleti megközelítésű írása után Takáts Bélának a megyei könyvtárakban végzett, Berke Barnabásnénak pedig a felsőoktatási és szakkönyvtárakban lefolytatott kérdőíves felmérését ismerhetik meg. A nemzeti cikkrepertórium sorsáról a továbbiakban is hírt adunk.

Mire használjuk a folyóirat-adatbázisokat?

A folyóirat-repertóriumok sorsáról és egy egységes vagy az egységesedés irányába induló szolgáltatás kialakításáról gondolkodva érdemes megfigyelnünk azt, hogy a felhasználók milyen célra és hogyan használják a folyóiratcikkeket tartalmazó adatbázisokat és milyen kívánalmakat támasztanak velük szemben.

Felsőoktatási intézmény könyvtárában dolgozó tájékoztató és szaktájékoztató kollégák tapasztalatai alapján úgy tűnik, hogy az olvasók egyformán kezelik a különféle folyóiratcikkeket feltáró adatbázisokat és nem tesznek különbséget a repertóriumok, szakbibliográfiák, tartalomjegyzék-szolgáltatások, citációs indexek között.

Azon túl, hogy a citációs indexekhez természetesen gyakran a speciális idézettségi adatok keresése miatt fordulnak, minden típusról elmondhatjuk, hogy nem elsősorban egyes folyóiratok tartalomjegyzékének böngészésére használják őket; ezt sokkal szívesebben teszik a könyvtárba járó nyomtatott folyóiratok kézbevételével vagy a teljes szövegű adatbázisok segítségével, ahol a cikkekbe is bele lehet lapozni vagy feliratkoznak egy-egy nagy adatbázis „alert” szolgáltatására, amely automatikusan megküldi a választott témában megjelent új cikkek adatait.

A cikk-adatbázisokban legjellemzőbb keresési fajták egyike azt célozza, hogy az egy szerző tollából származó műveket összegyűjtse, legtöbbször teljességre törekedve.

Gyakori elvárás az is, hogy egy új témával ismerkedő felhasználó néhány olyan jellemző cikket találjon, amely elindíthatja munkáját. Ezekre a keresésekre általában akkor kerül sor, amikor a felhasználó és az őt segítő könyvtáros már megnézte a könyvkatalógusokat, de a téma speciális vagy szűk volta miatt róla szóló monográfiát vagy terjedelmesebb, katalógus szinten is megfogható feldolgozást nem talált.

A tárgyi keresést végző olvasók másik típusa már jól ismeri témáját és az a célja, hogy lehetőleg minden számára releváns előzményt megtaláljon.

Milyen a használható adatbázis?

Milyennek kell lennie egy cikk-adatbázisnak ahhoz, hogy kielégítse a fenti olvasói igényeket?

A legfontosabb kritérium a megbízhatóság: legyen pontos és a használókkal részletesen közölt gyűjtőköre a feldolgozott szakterületekkel és dokumentumfajtákkal, tételes folyóirat-címjegyzékkel és az is sokat segíthet, ha arra is felhívjuk a figyelmet, mit nem lehet megtalálni az adatbázisban. A folyóiratoknak lehetőleg a teljes időtartamát dolgozzuk fel, ha ez nem kivitelezhető, egy határozott indulási dátumra számíthassunk, ami minden feldolgozott címre érvényes. A feldolgozás folyamatos legyen, lehetőleg naprakész, egyenletes minden cím esetében, ennek hiányában szembetűnő módon adjon információt arról, mekkora a lemaradás, minek kell szükség esetén más forrásból utána nézni. Azt is tudnia kell a használónak, ha az adatbázis építése egy ponton lezárult.

Nem elég, ha a szolgáltatás csak a folyóirat címe felőli hierarchikus megközelítést teszi lehetővé, szükség van legalább a szerzők és a cikkek címe szerinti kulcsszavas keresésre, lehetőleg csonkolással.

Az adatbázisnak támogatnia kell a tárgyi kereséseket, és átláthatóvá kell tenni azokat. Lehetőség szerint alkalmazzon tárgyszórendszert vagy tezauruszt és tegye lehetővé, hogy az olvasó kövesse annak belső szerkezetét és összefüggéseit. Bár a mai internetes keresőrendszerek filozófiája az, hogy az olvasó elől elrejtett automatikusan működő szótárak segítségével kell az olvasó által esetlegesen beírt kifejezést fogalmilag vagy szinonimák segítségével addig tágítani, amíg a keresés releváns találatokat is tartalmaz, ez talán nem lehet minden esetben követendő cél, hiszen az automatikusan tágított keresőkérdés az irreleváns találatok számát is növeli. Ha már rendelkezésre áll a szótár vagy tezaurusz, lehetőséget kell biztosítani a pontos találatokra törekvő igényes olvasónak, hogy segítségükkel megértse az adott adatbázis tárgyi kereséseinek mechanizmusát, hogy célirányos kérdéseket fogalmazhasson meg. Ez különösen fontos ilyen típusú adatbázis-környezetben, ahol mint fentebb láttuk, a keresés sokkal célirányosabb, sokkal szűkebb témákat céloz meg, mint egy katalógusban.

Sokat segít a tárgyi keresésekben az is, ha a szerző vagy cím kulcsszavas kereséssel megtalált akár egyetlen relevánsnak ítélt találatából kiindulva, annak tárgyszavával indíthatunk további kereséseket.

Tárgyszavazás hiányában is javíthatjuk a tárgyi keresések hatékonyságát, ha lehetőséget biztosítunk legalább a cím és szerzői kulcsszavak indexeinek böngészésére.

Több kevesebb, mint egy

A használóknak viszonylag elenyésző része elégszik meg azzal, hogy egy-két címet tudunk ajánlani a keresett témán belül. A többiek vagy egy konkrét cikket keresnek és nem elégednek meg valami más hasonlóval, vagy „minden fontos cikket” szeretnének megkapni témájukhoz. E két utóbbi csoport sok és sokféle hozzáférésű adatbázist kényszerül használni, míg célját eléri. Ráadásul sok esetben követhetetlen, előre kideríthetetlen, hogy milyen esetleges átfedések léteznek az adatbázisok között.

Ha két önmagában jól használható adatbázisban, az IKER-ben és a MATARKA-ban végzünk néhány keresést, láthatjuk, milyen bizonytalanságokkal kell a használónak megküzdenie:

A két adatbázisban 52 közös cím van, ezt azonban az IKER 2002-ben történt lezárása óta már csak részben tekinthetjük átfedésnek.

Ha a „régió” tárgykörben próbálunk cikkeket keresni a két adatbázisban, a MATARKA-ban cím kulcsszóra kereshetünk, az IKER adatbázisban cím kulcsszóval és tárgyszókereséssel is dolgozhatunk. (1. ábra)


1. ábra

A találati halmaz már túl nagy ahhoz, hogy könnyen összehasonlíthatóak legyenek a találatok. Ezt nemcsak a tesztelő nem végzi el szívesen, hanem a felhasználó is elrettenhet tőle. Pedig az alábbi kisebb találati halmazzal dolgozó példa azt mutatja, hogy az átfedések ellenére érdemes mindkét adatbázist használni (a keresett szerzői nevek az előbbi, régiókra vonatkozó találatokban bukkantak fel, így feltételezhető, hogy mindkét adatbázisban jelen kell lenniük.) Az átfedések száma a közös címek, illetve a jó néhány éves átfedő időszak ellenére is, meglepően alacsony ebben az esetben. (2. ábra)


2. ábra

Ez a néhány keresés természetesen csak jelzés értékű eredményeket adhat, egy tényleges elemzést jóval körültekintőbben kellene elvégezni. Jól modellezik viszont azt, hogy az egy-egy kérdést megoldani akaró, az adatbázisok élettörténetében és egymáshoz való viszonyában elmélyedni nem akaró felhasználó mit veszíthet, ha csak egyik vagy másik helyen keres, vagy hogy bizonytalanodik el a keresések megbízhatóság illetően, ha több helyen is szerencsét próbál, és az azonos gyűjtőkörű adatbázisokban eltérő eredményeket talál.

Mit tehet egy könyvtár és mit nem tud megoldani?

A könyvtárak természetesen nem elégedhetnek meg azzal, hogy olvasóikra hagyják az adatbázisokkal való megismerkedés minden gondját. Nagyon sokat segíthetnek azzal, ha a rendelkezésre álló forrásokat, folyóirat-gyűjteményeket összegyűjtik és tájékoztatnak a hozzáférés módjáról. Erre két kézenfekvő eszköze is lehet.

Az adatbázislistát és az adatbázisokhoz kapcsolódó legfontosabb információkat (az adatbázis jellege, gyűjtőköre, időtartama és hozzáférése) honlapján teheti közzé. (Egy példa a sok közül, lásd 3. ábra)

3. ábra

Az on-line katalógusában egy-egy folyóirat-leírás részeként összegyűjtheti a kapcsolódó, egymást kiegészítő vagy részben átfedő tartalomjegyzék- és teljes szöveges szolgáltatásokat. (4. ábra) Ez elég munkaigényes feladat, különösen, ha az adatbázisok és hozzáférésük változékonyságára gondolunk, de fontos lenne, a szolgáltatások javítása érdekében. Szerencsére ez is egy olyan munka, amelyet könyvtárak közötti együttműködés keretében lehetne sokkal hatékonyabban végezni. Tipikusan egy olyan terület, amelyet osztott katalogizálási alapon lehetne jól megoldani, hiszen olyan információkkal dolgozunk, amelyek mindenki számára relevánsak és azonos módon használhatóak. Különösen helye lenne ennek egy olyan osztott katalogizálási adatbázisban, amelyik lelőhely-szolgáltatási funkciókat is vállal.

Az ideális megoldás az lenne, ha mindkét, egymást kiegészítő megközelítési módot alkalmazni tudnánk, hiszen a honlap-lista átfogó információkat ad a rendelkezésre álló adatbázisokról, míg a katalógusok az egyes folyóiratok szintéjén adhatnak tájékoztatást.

Nem tudja azonban egy-egy könyvtár önmagában megoldani azt, hogy hozzásegítse olvasóit az adatbázisokon átívelő tárgyi és szerzői keresések lehetőségéhez. Ehhez már széles körű könyvtári együttműködésre van szükség.

Milyen jellegű megoldások képzelhetők el könyvtári együttműködéssel?

1. Az egyik lehetséges együttműködési formát a fentiekben már említettük: azok a könyvtárak, amelyek a helyi katalógusukban a folyóiratok leírását kiegészítik a folyóirathoz kapcsolódó elektronikus információk, tartalomjegyzékek, összefoglalók, teljes szövegek meglétére és elérésére vonatkozó információkkal a rekordot közös katalogizálási adatbázisba beküldve, ezeket az információkat is továbbít(hat)ják. Hasonlóképpen érdemes lenne leírni mindazokat a folyóiratokat és hozzáférésüket, amelyek nyomtatott formában nem, csak egy-egy elektronikusan rendelt folyóiratcsomagon belül „járnak a könyvtárakba”. Ha a közös adatbázis tárolja ezeket, lelőhelyadatai kiegészülnek egy fontos területen. A szabad hozzáférésű hálózati információkat természetesen aztán bárki használhatja, de az sem haszontalan, ha egy jelszóval védett teljes szöveges adatbázisról tudjuk, hogy melyik könyvtár fizeti elő. Az ODR lelőhely-adatbázis lehetőséget ad az ilyen jellegű együttműködésre; a MOKKA adatbázis esetében is inkább csak elvi (folyóirat leírásokat és lelőhelyadatokat jelenleg nem fogad), mint technikai korlátjai vannak ennek.

Az együttműködés fő területe ebben az esetben a leírandó és kiegészítendő folyóiratcímeken való „osztozás” lenne, eredménye pedig az, hogy információt tudunk szolgáltatni arról, milyen adatbázison keresztül lehet eljutni egy adott folyóirat tartalmához. Nem oldjuk meg természetesen azokat a problémákat, amelyeket a fentiekben az átfogó keresések hiánya, az analitikus feltárások koordinálatlansága területén jeleztünk.

2. A második lehetséges modell közös keresőfelület létrehozása a különféle cikkadatbázisokhoz.

Ez a könyves katalógusok esetében már kipróbált, „Közelkat”-hoz hasonló megoldás lehetőséget teremt az adatbázisok együttes keresésére. Igazán használható azonban csak akkor lesz, ha nem feledkezünk meg a több forrásból érkező találatok felhasználó számára kényelmes együttes feldolgozásáról (bizonyos szempontok szerinti közös rendezés, duplumtételek kezelése). A koncepció jó néhány dolgot megoldatlanul hagy. Valószínűleg nem minden adatbázis kapcsolható könnyen, ily módon fontos területek maradhatnak ki az együttműködésből.

Önmagában ez az együttműködési forma nem oldja meg a koordinálás és stabilitás kérdését sem, nem alakít ki egy olyan országos rendszert, amelyben minden fontos folyóiratnak megvan a maga gazdája, és csak egy gazdája, aki napra készen gondoskodik a feldolgozásról. Nem hat abba az irányban sem, hogy az egyes adatbázisok azonos módon kezeljenek fontos, a keresést is befolyásoló kérdéseket, például a tárgyi feltárást.

3. A következő a MOKKA, az ODR és egyéb közös katalogizálási adatbázisok révén a könyvek esetében már szintén precedenssel bíró megoldás egy közös cikk-adatbázis létrehozása a helyi rendszerekben készülő feltárásokból.
A megoldás előnyei, hogy lehetővé teszi a közös keresést, ráadásul az egyeztetett feltárási elvek miatt feltehetően nagyobb hatékonysággal, mint a Közelkat jellegű megoldás esetében. Bár a technikai megvalósítás bonyolultnak tűnik, a MOKKA már kidolgozta egy hasonló rendszer technikai keretét, amely több helyi rendszerrel kiépített olyan kapcsolatot, amely biztosítja a helyileg elkészített rekordok egyszerű, a feldolgozók részéről külön odafigyelést nem igénylő bekerülését a közös adatbázisba. Ez a struktúra keretet adhat a tartalmi koordinációra is: az adatbázis gondozója természetes módon irányíthatja a tagok közötti munkamegosztást.
Nem oldódik meg azonban teljes mértékben a stabilitás kérdése, hiszen a szolgáltatott tartalom és szolgáltatás gyorsasága minden esetben függ a helyi viszonyoktól. Hasonlóan probléma marad a tárgyi feltárások különbözősége

4. Negyedik modell lehet az IKER adatbázis folytatása, kibővítése, amely természetes módon biztosítja a közös kereshetőséget, a koordinációt, az egységes színvonalat és bármely előző megoldási móddal ellentétben a koherens és igényes tezauruszon alapuló tárgyi keresést. Az adatbázis folytatása erősítené az olvasóban a stabilitás érzetét. Ahhoz, természetesen, hogy egy egységes, stabil országos folyóiratcikk-szolgáltatás kialakuljon, mindenképpen szélesíteni kell az IKER gyűjtőkörét és erősíteni kapacitását, hiszen e modell alapján a szolgáltatás felelőssége egyértelműen az IKER-t fenntartó intézményé még akkor is, ha az IKER a teljes körű országos szolgáltatásnak „csak” a gerincét alkotná és kiegészülne akár „MOKKA módra bedolgozó” vagy „KÖZELKAT módra együtt kereshető” adatbázisokkal.

MARC vagy MARC kompatibilitás

Bármelyik megoldás vagy megoldások kombinációja alkotja majd a folyóiratcikk szolgáltatást, mindenképpen fontos, hogy utolsó gondolatként kiemeljük a látszólag nem is ide illő, és semmiképpen nem szokványos zárszó jellegű gondolatot. Ne feledkezzünk meg arról, hogy bármilyen együttműködés alapja ezen a téren az adatcsere. Ezt akkor tudjuk könnyen megtenni, ha az adataink struktúrája erre alkalmas. Ezért ha folyóiratcikk-adatbázist tervezünk legyen az viszonylag kevés adatelemmel dolgozó tartalomjegyzék szolgáltatás vagy a legrészletezőbb repertórium, lehetőség szerint MARC adatbázisban gondolkodjunk. Ha MARC bevitelre nincs megfelelő technikai eszközünk, akkor az adatszerkezet legyen MARC kompatíbilis. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy a legrészletesebb leírásra kötelezzük magunkat, csupán annyit, hogy az adatszerkezet kialakításakor vegyük elő a MARC szabványt, és az ott előírt mezőknek és almezőknek megfelelő szegmentáltságú adatmezőket hozzunk létre adatbázisunkban és azokat bevitel közben következetesen használjuk. Így bármilyen modell alapján jön is létre egy későbbi együttműködés, adataink kompatibilisek, közvetlenül vagy egy jó eredménnyel elvégezhető konverzió után felhasználhatóak lesznek. Visszautalva egy korábbi gondolatunkra, ez még egy olyan tennivaló, amelyet minden könyvtár akár önmaga, a saját hatáskörében elvégezhet a közös munka előmozdítására.


4. ábra