2002 októberében ünnepelték a szombathelyi főiskolán, hogy negyven évvel ezelőtt a 24/1962. (VII. 24.) kormányrendelet alapján megindult a könyvtárosképzés a Tanítóképző Intézetben.

Az évfordulóról nemcsak emlékülés szervezésével emlékeztek meg, hanem a jeles alkalomra közreadták Csáki Pál szerkesztésében a tanszék oktatóinak írásaiból összeállított kötetet is.

A kiadványt Kovács Mária szavai vezetik be, majd a tanszék vezetőjének, Pálvölgyi Mihálynak összefoglalást olvashatjuk „A könyvtárosképzés negyven éve Szombathelyen (1962–2002)” címmel. Ebből idézzük fel most röviden a tanszék történetét a kezdetektől napjainkig.

Az 1962-es rendelettel megindult képzés hároméves volt és középfokú végzettséget lehetett szerezni népművelő-könyvtáros szakon. Tizennyolc évvel később a 2/1980. (III.14.) KM rendelet felsőfokúvá minősítette át képzést, mely nappali tagozaton 1974-ben, levelező tagozaton 1977–78-ban fejeződött be, s 892 diplomát adott ki. 1972-ben indult el a négyéves főiskolai könyvtárosképzés a Pécsi Tanárképző Főiskola kihelyezett tagozatán, majd 1973–74-ben megkezdte működését a Tóth Gyula vezette Könyvtári Tanszék.

Az első felsőfokú végzettséget szerzett könyvtár szakos hallgatók 1976-ban végeztek. 1990-től természettudományos és nyelv szakokkal lehetett párosítani a könyvtár szakot, 1992-től pedig bármelyik főiskolai szakkal. Lassan kialakult a szak interdiszciplináris jellege, aminek következtében a főiskola más tanszékeinek, intézeteinek munkájához is szorosan kapcsolódott. Ezt a multidiszciplináris jelleget fejezi ki a tanszék nevének módosítása 2000-ben Könyvtár- és Információtudományi Tanszékre. A Tanszéknek jelenleg 10 főállású oktatója és néhány neves külső óraadója van. A „tanszékiek” híresek a tanulási kedvükről, ők az egyedüli olyan tanszék az országban, ahonnan három kolléga is részt vehetett a kenti egyetemen folyó posztgraduális képzésen a Gombocz-ösztöndíj keretében, jelenleg négyen folytatnak Ph.D-tanulmányokat, s ketten már korábban megszerezték a Ph.D-címet.

A tanszék valamennyi könyvtártípus számára képez felsőfokú szakembereket. A számítástechnika könyvtári alkalmazásának elterjedésével párhuzamosan a tantervben is mind hangsúlyosabb szerepet kapott ez a terület.

1996-ban az Akkreditációs Bizottság kiválónak minősítette a könyvtár szakot. A tanterv 5 modulból áll össze (alapozás és készségfejlesztés; információ és társadalom; információszervezés; információszolgáltatás és menedzsment). Az ötödik-nyolcadik félévben négy szakirányból választhatnak a hallgatók (közkönyvtáros, könyvtárostanár, információmenedzser, információbróker). A levelező képzést 2002-ben akkreditálták.

Pálvölgyi írásában nemcsak a tanszék múltjáról és jelenéről esik szó, hanem megismerhető a tanszéken folyó kutató-fejlesztő munka, a kiválónak minősíthető nemzetközi kapcsolataikról is képet kapunk és a közeljövő terveiről is tájékoztatást kapunk.

A kötet további írásai három fejezetbe rendezve olvashatók. Az első blokk Elmélet, történet címen a tanszéket megszervező, s azt 25 éven át vezető Tóth Gyula tanulmányát közli első helyen az olvasástörténeti vizsgálódások során felfedezhető változásokról. Tanulmánya Az „olvasásbeliség” történetének üzenetei címet viseli, magyarázatként pedig egy hosszú alcím (Az olvasástörténet törvényszerűségei mint egy lehetséges olvasástudomány építőkövei. Hipo/tézisek) és a szerzőtől megszokott alaposságú elemzés szolgál. Az olvasás társadalmi jelenségként való vizsgálata része a szociológiának (és az olvasásszociológiának), de része az olvasás pszichológiájának és a pedagógiájának, valamint része a kommunikációnak is. A cím megértéséhez emlékeztet a Hajnal István által bevezetett szóhasználatra, az írás/beliségre, mely „virtuálisan magában hordozza az olvasást, az olvasási gyakorlatot is”. Chartier-hez és Cavallo-hoz hasonlóan, Tóth is egyetért azzal a következtetéssel, „hogy az olvasás nem egyszerűen az írás vonzata és következménye, hanem önmagában is megálló, vizsgálható, tanulmányozható emberi cselekvés és társadalmi jelenség.” Ennek értelmében nemcsak az olvasásbeliség fogalmának használata, hanem a könyvbeliség és a könyvtárbeliség fogalma is elfogadható és bevezethető. Az írásbeliség értelmezéseiről, az olvasás/beliség törvényszerűségeiről, az olvasás sokféleségéről és az olvasásra vezérlés kalauzairól szólnak a nagyon érdekes tanulmány alfejezetei. Tóth Gyula tanulmányához történeti témaválasztása miatt kapcsolható Rétfalvi Gábor elemzése, melynek témája „A kommunikációs folyamat változásai a reneszánsz (XV–XVI. század) idején”. Rétfalvi az emberi ismeretek reneszánszbeli változásaival indít, ismerteti a korszak tudományos világképét, a tudományos intézményeket, majd rátér az ismeretek rögzítésének új formát adó technikai újdonság, a nyomtatás jellegzetességeinek tipizálására, s bemutatja a technikai változásokból következő formai változásokat, tipográfiai újításokat. Ennek fényében már érthető az az állítása, hogy az ismeretterjesztés szempontjából a „kódex a nyomtatványhoz képest féloldalas kommunikációs eszköznek tűnik”, hiszen a nyomtatványok többszörözésével nemcsak megsokszorozódik, hanem széles körben terjeszthetővé válik a nyomtatással rögzített ismeret, a tudás hatóköre.

A szakma gyakorlatából címet kapta a kötet második tematikus egysége, melybe öt tanulmány került: közös vonásuk, hogy a könyvtárügy aktuális helyzetét, mai problémáit tárgyalják a szerzők. Pallósiné Toldi Márta (BDMK) a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár virtuális szolgáltatásairól és a megye könyvtári információs rendszeréről írt. Barki Katalin (BDFK KK) a főiskola központi könyvtárában elkezdődött számítógépesítésről és a hallgatók oktatásában bevezetett katalogizálási, gyarapítási modulokkal való ismerkedés tapasztalatairól számol be. Tokaji Nagy Erzsébet írása általánosabb szinten foglalkozik az elektronikus referensz kínálta lehetőségekkel, remek tipizálását adja az elektronikus referensz szintjeinek, majd tanulmánya második részében a Magyar Elektronikus Könyvtár által összefogott, jelenleg az OSZK-ban konzorcium keretében működő LibInfo (korábbi nevén, Mit-hol?) szolgáltatásait mutatja be. Érdekes Makrai Tímea (SZIE Állatorvos-tudományi Egyetem) írása is az elektronikus vagy digitális könyvtárakról, a webre épülő gyűjteményekről. A téma gyakorlati oldalának érzékeltetése érdekében a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karán szerveződő elektronikus könyvtári gyűjteményt ismerteti. Kora András (a Neumann-ház munkatársaként) ahhoz ad támpontot, hogy mit lehet kezdeni az állandó változással, a folyamatosan megújuló hardver- és szoftverkörnyezettel.

Az oktatás módszertani kérdéseihez, az egyes tárgyak oktatásával kapcsolatosan felmerülő módszertani, tartalmi, technikai kérdésekhez kapcsolódtak az utolsó tematikai rész írásai, összesen hét tanulmány. A fejezetet Bátonyi Viola (Phare-archívum) egykori Gombocz-ösztöndíjas visszaemlékezése nyitja a Gombocz-ösztöndíjról való tudnivalókkal, szól arról, hogy a külföldi tanulmányok, ismeretek milyen hatással voltak további szakmai pályájukon. Átfuthatjuk a Gombócz ösztöndíjasok listáját és főbb publikációikat is a cikk végén. Téglási Ágnes (Oktatási Minisztérium) az információkultúra alapjainak oktatásáról, az információkeresés struktúrájáról készített elméleti összefoglalást. Pálvölgyi Mihály a nálunk is egyre fontosabbá váló, s a szombathelyi képzésbe is beépült nyitott és távoktatási koncepciókról, tantervekről számol be. Frank Róza az 1997-es CXL. sz. kulturális törvény könyvtári részéhez kiadott csatlakozó 1/2000. (I.14.)sz. és az 12/2002. NKÖM sz. rendelettel módosított, a könyvtárosok hétévenkénti kötelező szakmai továbbképzésével kapcsolatban számol be arról, hogy a szombathelyi tanszék számára milyen feladatokat jelentett a továbbképzések támogatására szolgáló tanfolyami kínálat kialakítása. Ördögné Kovács Mónika „Én még csak 6 éves vagyok” címmel a honlapszerkesztés című speciálkollégium bevezetéséről és az oktatás céljairól írt. „Fel kellett ismernünk, hogy a weblap, a honlap egy új elektronikus dokumentumtípus, melynek sajátosságait meg kell ismerniük a jövő információs szakembereinek”-írta. Kovács Mária az iskolai és a gyerekkönyvtáraknak az információszerzésben betöltött szerepét foglalja össze az 1978-tól napjainkig eltelt idő tükrében. A 2000-ben kiadott kerettantervek a NAT-hoz képest szűkített formában, vagyis nem külön műveltségterületként, hanem az egyes tantárgyakba beépítve, (s így csökkentett óraszámban), fő ismeretanyagát tekintve pedig a magyar nyelv és irodalom c. tantárgyba visszatéve foglalkozik a könyv- és könyvtárhasználati ismeretekkel.

A könyvtárosok olyan módszerek kidolgozásán fáradoznak, amellyel a könyvtárhasználati ismeretek elsajátítása és az információszerzés minél hatékonyabban megoldható. Úgy véli, hogy az iskolai könyvtár az információszerzés elsődleges színtere, a gyermekkönyvtár pedig a gyerekek egyéni információszerzési igényeit kell, hogy kielégítse. Csáki Pál két különleges tekinthető fakultációs tárgy oktatására emlékezik vissza. A két speciálkollégium a nyolcvanas években különlegesnek számított és kurrens igényeket elégített ki, sőt, még a kilencvenes évek elején is fontos szerepük volt, azonban mára már elveszítettek jelentőségüket. (Esetleg más tárgyakba beépülve azért részét képezik az oktatásnak). Az egyik speciálkollégium, a „kiadványszerkesztés”, a másik pedig a „népszerű irodalom” elnevezést kapta. A kiadványszerkesztés fogalmát nem szükséges magyarázni, alapvető szövegszerkesztési és tipográfiai ismeretek átadásáról volt szó. A másik tárgy bevezetését „… [az] indokolta, hogy a magyar könyvkiadásnak egyre nagyobb hányadát alkották a bestseller jellegű olvasmányfajták.” A tantárgy keretében a kikapcsolódást, szórakozást kínáló olvasmányfajtákkal (ponyva, giccs, detektívregény, katasztrófatörténetek, stb.) foglalkoztak, nyitva hagyva a fejlesztés lehetőségét a dokumentumirodalom, praktikus irodalom, kalendárium elemzésének irányába is.

A tanszék oktatóinak tudományos érdeklődéséről a Prejczer Paula által összeállított publikációs jegyzék ad átfogó képet az 1978–2002 közötti időszakra koncentrálva. A következőkben betűrendben felsoroljuk a jegyzékben szereplőket tanszékieket: Czövek Zoltán, Ferenczi Zsuzsanna, Frank Róza, Kora András, Kovács Mária, Murányi Péter, Ördögné Kovács Mónika, Pálvölgyi Mihály, Prejczer Paula, Tóth Gyula.

A jól olvasható, változatos tartalmú, színvonalas írásokat tartalmazó kötetről egyetlen kritikai megjegyzés tehető: praktikus lett volna rövid angol nyelvű tartalmi kivonatokat készíteni az egyes előadásokról, hogy a jó külföldi kapcsolatairól híres tanszék munkájáról a külföldi kollégák is tájékozódjanak.

Szerencsére e hiányosságot pótolja, hogy a tanszék honlapján már olvasható az angol nyelvű ismertető is.