A folyóiratárak közismert emelkedésének többek között úgy szabhatunk gátat, ha az információs piacon nagyobb versenyhelyzetet teremtünk, jelentősen csökkentjük a tudományos információ terjesztésének költségeit, megőrizzük az információ oktatási célú felhasználása során a kiadókkal szemben szerzett pozíciókat és az új technológiákat a tudományos kutatás gyorsabbá és elérhetőbbé tételének szolgálatába állítjuk.
E fő célokat tűzte ki maga elé a Scholarly Publishing and Academic Resources Coalition (SPARC, http://arl.org/sparc). A SPARC-nak az Amerikai Egyesült Államok 105 olyan egyeteme és kutatóintézete a tagja, amelyek olyan jelentős tömörülések tagjai, mint az Association of American Universities és a National Association of State Universities and Land-Grant Colleges. A SPARC tagjai 5000 dolláros tagdíjat fizetnek és kötelezettséget vállaltak arra, hogy a SPARC támogatta publikációkból évente 7500 USD értékben vásárolnak.
Az elektronikus publikálás útján csökkenthetők a költségek, de a kutatók ragaszkodnak a szakértői bírálathoz és ahhoz, hogy cikkeik referáló és indexelő szolgálatok útján elérhetőek legyenek. A SPARC ezért el kívánja érni, hogy tudományos társaságok és más nem-kereskedelmi kiadók új folyóiratokat dobjanak piacra, amihez garantálni tudja az előfizetői kört, esetenként indulótőkét is nyújt. Mivel szoros kapcsolatban áll a hozzá csatlakozott egyetemekkel, meg tudja szerezni azok kutatóinak támogatását és a tőlük származó publikálandó kéziratokat.
1998-ban joggal panaszolhatták sokan, hogy (elsősorban) a kutatók érdektelensége folytán nem valósult meg a tudományos publikációknak a kereskedelmi kiadóktól független rendszere.1
A SPARC persze tovább küzd. Nemrégiben megjelentette a Declaring Independence: A Guide to Creating Community-Controlled Science Journals című kézikönyvet a folyóiratok szerkesztői, szerkesztőbizottságai számára, amely elérhető a http://www.arl.org/sparc/DI/Declaring_Independence.pdf címen.2
A 2001. évben újra fellángolni látszottak a csatározások. A közismert „Publikálj vagy tűnj el” szlogen módosított változata jelent meg „Publish free or perish”. Nem is akárhol, hanem a Scientific American, a Science és a Nature hasábjain.
Élettudományi kutatók kezdeményezéseiről van szó, amelyben a Public Library of Science (PLoS) elnevezéssel a kiadókat arra kívánják késztetni, hogy a folyóirataikban publikált cikkek megjelenését követő hat hónap múlva azokat a nyilvános on-line archívumokban helyezzék el. Ellenkező esetben a 107 országból származó több mint 26 ezer kutató, köztük számos Nobel-díjas 2001. szeptember 1-jétől bojkottálni fogja a cikkeit a nyilvánosságtól elzáró folyóiratokat. (Nyílt levelüket a http://www. publiclibraryofscience.org/plosletter.htm cím alatt olvashatjuk.)
A kutatók ugyanis azok, akik a folyóiratok lényegét, a kéziratokat adják, méghozzá ingyen. Ugyancsak ők azok, akik a minőségbiztosítás legfontosabb zálogát jelentő szakértői bírálat résztvevői és megint csak ingyen. A nyílt levél megírására az késztette az aláírókat, hogy nagyon lassan halad a PubMed Central kiépítése. Ez az ingyenes on-line teljes szöveg archívum, amely az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézete (National Institute of Health) kezdeményezésére jött létre 2000-ben. A PubMed Centralba a kiadók önkéntes részvételével kerülnek bele a cikkek úgy, hogy lehetőség nyíljon a kiadóknak a profitszerzésre, amely alapvetően a megjelenést követő néhány hónap elteltével rohamosan csökken. A részvétel azonban igen alacsony maradt. A kiadók nemcsak közvetlen anyagi érdekeiket védik, de attól tartanak, hogy fájljaik idegen szerveren történő tárolás során megsérülhetnek, romolhat a minőségük. Olyan félelmek is vannak, hogy a szövetségi kormányzat által üzemeltetett központi szerver meghibásodása esetén egyszerre minden felhasználót egyszerre érintene, továbbá a kormányzat korlátozásokat vezethetne be. Ugyanakkor látható, hogy egy másik szövetségi adatbázis a PubMED, amely 4300 orvosi és élettudományi folyóirathoz nyújt hozzáférést, sikeres és népszerű a kutatók körében. A kiadók hivatkoznak arra is, hogy vannak kereskedelmi archívumok is. Ilyen például a HighWirePress, amely 250 folyóirathoz nyújt hozzáférést. A HighWirePress azonban nem ingyenes.3
A folyóiratok kiadásából jelentős bevételeket szerző tudományos társaságok véleményét és (a főként az előbbiekben említett) ellenérveit jól tükrözi a Science szerkesztőségi közleménye,4 amelyben egy a központosított hozzáférést messzemenően támogató írásra5 reagálnak. A Science szerkesztőinek érvei között szerepel, hogy mindez az élettudományok művelőit a más tudományterületeken dolgozó kutatókkal szemben előnybe hozná.
Ez az érv azonban aligha helytálló, hiszen a PLoS modellként szolgálhat, amelynek sikere esetén más területeken is megvalósítható a cikkekhez való szabad hozzáférés.
A vitában megszólal az ingyenes, de szakértői bírálattal egybekötött elektronikus publikálást követelő kutatók egyik vezéralakja, Hernád István (Steven Harnad) is. Megítélése szerint a járható út az, hogy a szerzők maguk archiválják cikkeiket, amivel szabadon hozzáférhetővé tehető a bírálati mechanizmuson átesett szakirodalom, ahogyan ezt látjuk a fizika területén, ahol új utat törtek a kiadóktól független elektronikus publikálás területén a Los Salamosban működő arXiv létrehozásával.6
Miért is lennének a kiadók motiválva arra, hogy „hadállásaikat” feladják. A szerzői archiválás viszont azzal is járhat, hogy a kiadóknak új utakra kell lépniük, nevezetesen csak azt szolgáltatniuk, ami a folyóiratok költségének mindössze 10%-át teszi ki, azaz a minőségbiztosítás és minőség hitelessé tétele a bírálati mechanizmus útján. Minden mást, így a papíralapú kiadásokat, pdf-verziókat és egyebeket optimálisan kínálhatnák. Ha pedig bevételeik ezek fedezésére sem lennének elegendőek, az egyetemek és kutatóintézetek az olcsóbbá vált folyóiratok eredményeként keletkezett megtakarításaikat arra használhatnák fel, hogy a kutatók cikkeinek közléséért fizetni tudjanak. Amelyik kiadónak ez nem felel meg, kivonulhat a piacról. Bőven lesznek olyan új kiadók, amelyek a megváltozott feltételek mellett is vállalják ennek a piaci résnek a betöltését.7
Ez már részben meg is történt a SCARC kezdeményezte folyóiratok kapcsán. Ki fogja a publikáció árát megfizetni, ha a jövőben csökkennek az előfizetések – kérdezik sokan. A megoldás az lehet, hogy a kutatók oldalanként fizetnek a közlésért. Arról már eltérnek a vélemények, hogy mekkora költségekről van szó.
A változások előmozdításában a könyvtáraknak is lehet szerepe. Segíthetik az egyetemeket, főiskolákat abban, hogy megváltoztassák a folyóiratkiadás ma jellemző helyzetét. Leginkább talán úgy, hogy felhívják intézményük oktatóinak-kutatóinak figyelmét az alternatív publikálási lehetőségekre.8
Kielégítik-e a folyóiratcsomagok a könyvtárak valós igényeit?
A kiadók piaci helyzetével kapcsolatos csatározások egy másik aspektusa a folyóiratcsomagok kérdése.
Már 1999-ben olvashattunk arról, hogy vélhetően célszerűtlen a könyvtáraknak a folyóiratcsomagokat megvenniük, hiszen azok számos, a profiljukba nem vágó cikket tartalmaznak. Igaz, ezt egy folyóirat-ügynökség szemszögéből fejti ki a szerző. Tegyük hozzá, olyan ügynökség nevében szólal meg, amely maga is kínál ilyen csomagot, de más – egyes folyóiratok igény szerinti szolgáltatásán alapuló – szolgáltatást is kínál.9
Vajon kinek jelentenek nagy üzletet a folyóiratcsomagok? A kiadóknak vagy a könyvtáraknak? A megítélések eltérnek. A Wisconsini Egyetem könyvtárai és tucat más könyvtár például nem akarja gyűjteményét olyan elektronikus folyóiratokkal gyöngíteni, amelyekre nincsen szükségük. Minél kevésbé akarnak függeni az információs piacon monopolhelyzetre törekvő kiadótól. A csomagok rövid távon előnyöket nyújtanak, mindenekelőtt azért, mert növelik a folyóiratok választékát. Hosszú távon azonban a könyvtárak el fogják veszteni a folyóiratállományok tervszerű gyarapításának lehetőségét.10
Kérdés azonban, hogy azokkal a könyvtárakkal szemben, amelyek nem fizettek elő ilyen csomagokra, nem kerülnek-e előnytelen helyzetbe a folyóiratcsomagokat elutasító könyvtárak felhasználói.11
Ezt a kérdést előbb-utóbb idehaza is meg kell válaszolnunk.
Irodalom
SOSTERIC, M.: At the speed of thought: Pursuing non-commercial alternatives to scholarly communication.
In: ARL Newsletter, 2000. sz., 1998., http://www.arl.org/newsltr/200/sosteric.html
BUCKHOLTZ, E.: Returning Scientific Publishing to Scientists. In: The Journal of Electronic Publishing. Vol.7. Issue 1., August, 2001.
http://www.press.umich.edu/jep/07-01/buckholtz.html
KAROW, J.: Publish free or perish. In: Scientific American Explore. April 23. 2001.
http://www.sciam.com/explorations/20016042301publish/index.html
Science’s Response. Is a Government Archive the Best Option? http://www.sciencemag.org/cgi/content/full/291/ 5512/2318b
Hasonló ellenérzéseinek ad hangot az Amerikai Élettani Társaság (American Physiological Society) is: Frank, M.: No free lunch. http://www. nature/debates/e-access/ Articles/frank.html.
ROBERTS, R. J. et al.: Building a „GenBank” of the Published Literature.
http://www.sciencemag.org/cgi/content/full/291/5512/2318a
Részletesebben ld. Luce, R.E.: E-prints Intersect the Digital Library: Inside the Los Alamos arXiv. Issues in Science and Technology Librarianship. No.29. Winter, 2001.
http://www.library.ucsb.edu/istl/01-winter/article3.html
HARNAD, S.: AAA’s Response: Too little, too late. 2. April. http://www.sciencemag.org/cgi/eletters/291/5512/2318b
CASE, M. M.: Public Access to Scientific Information. Are 22,700 scientists wrong? In: College and Research Libraries News http://www.ala.org/acrl/case.html
LUIJENDIJK, W.: Interkonnektivitás és a hibrid könyvtár. In: Tudományos és Műszaki Tájékoztatás. 46. évf. 1999., 6. sz. 235-238.p.
FRAZIER, K.: The Librarians’Dilemma. Contemplating the Cost of the „Big Deal” In.: D-Lib Magazine, Vol.7., No. 3. March, 2001.
http://www.dlib.org/dlib/march01/ frazier/03frazier.html
CHRISTIE, A. – KRISTICK, L.: Developing an On-line Science Journal Collection: A Quick Tool for Assigning Priorities.
http://www.library.ucsb.edu/istl/01-spring/article2.html