Az amerikai könyvtárosok szerint az Amerikai Könyvtári Egyesület (ALA) téli konferenciáját 2001-ben nem véletlenül tartották éppen a fővárosban. Az időben ezzel csaknem egybeeső „elnöki beiktatási nap”, január 20-a új lehetőségek megnyílását jelentheti – gondolták a könyvtárosok. Hogy várakozásuk mennyire válik valóra, ma még természetesen, nem lehet tudni. Mindenesetre a konferencia résztvevői nem hagyták figyelmen kívül azt a tényt, hogy elnökük, az USA 43. elnöke, George W. Bush felesége hajdan könyvtáros volt Texasban. Azt remélik, hogy a konferencia eseményeinek híre a konferenciateremből eljut a Fehér Házig, ahol majd érzékeny fülekre talál.

Méreteit tekintve a Washington Convention Centert első látásra elegendőnek hinné az ember a könyvtárosok évközi konferenciájához, ámde a több mint tízezres jelenlétre, a szám szerint több mint 1100 előadás és 490 kiállító számára, kevésnek bizonyult. Január 12-e és 17-e között még tizennégy rangos washingtoni szálloda tanácstermei szolgáltak helyszínként az amerikai könyvtárosok aktuális problémáinak megbeszélésére.

Az előadások  hihetetlennek tűnő mennyisége talán érthetőbbé válna, ha az ALA szervezeteinek számát is mellé írnánk, ha tudnánk pontosan. Rendelkezésünkre áll az említett programfüzet, melynek alapján a résztvevő szervezetek száma 91 (kilencvenegy!). Ebbe beletartozik pl. az ALA Közkönyvtári Egyesülete (Public Libraries Association), mely ötven állam közkönyvtárait fogja össze, vagy a csupán néhány tagú Intellectual Freedom Round Table Committee, amely a Kongresszus határozatait figyeli a magánügy jogával kapcsolatában. Arra már nem vállalkoztunk, hogy kiderítsük egy-egy állam különböző típusú szervezetének, hány alszervezete van és azok közül melyiknek hány, az éppen aktuális problémák megoldására felállított kerekasztal konferenciája.

A könyvtárosok tájékoztatása az öt nap alatt minden módon biztosítva volt. A vaskos hivatalos programfüzeten kívül az ALA különböző szervezeteinek (council, committees, special committees, divisions, charters, roundtables) prospektusai, szórólapjai segítettek eligazodni, nemcsak a programfüzetben feltüntetett 1100 előadás útvesztőjében, hanem rövidebb-hosszabb ismertetőket is közöltek a kiállítókról. Nem hiányozhatott a szóróanyagok közül a következő konferenciákra való felhívás, így Denverbe a Tudományos és Szakkönyvtárak Egyesületének (Associaton and Research Libraries ACRL) 10. konferenciájára és kiállítására szóló, valamint az ALA rendes éves (nyári ) San Francisco-i konferenciájára, júniusban.

A Cognotes – Official Conference Newspaper c. hírlevélnek (mely 29 éve nélkülözhetetlen segédlete az ALA konferenciáknak) három száma jelent meg a konferencia ideje alatt. Általában az előző nap fontosabb eseményeiről számoltak be, hírt adtak a kiemelkedő napi eseményekről, s tájékoztatást a kiállítókról.

Az ALA Washington Office 2001. január 13-án közreadott Legislative Update-jából pl. megtudhatjuk, hogy a szövetségi kormány könyvtárral kapcsolatos programja 1 milliárd dolláron felül van, amely 200 millió dollárral magasabb a tavalyinál. A hivatal vezetőjétől, Mary Costabile-tól viszont az is kiderült, hogy a szövetségi költségvetésben ez az összeg oly kis mértékű, hogy „elhanyagolható”, vagyis önálló költségvetési helyként nem is szerepel, „csupán” az oktatási költségvetés részeként, mint könyvtárral kapcsolatos program. A szórólap ugyanakkor felhívja a választópolgár figyelmét arra, hogy az április 30-ai és május 1-jei Nemzeti Könyvtári Törvénykezési Nap (National Library Legislative Day) lehetőséget ad érdekeik kinyilvánítására a képviselőkkel a Képviselőházban és a Szenátusban. Nancy Cranich, az ALA 2000-2001-es elnöke egy könyvtáros delegációval már megkezdte a párbeszédet tavaly novemberben a Fehér Házban a könyvtárosok és a politikusok között. Tájékozódni lehetett az hatvanezren felüli taglétszámú szervezet eddigi munkájáról, költségvetéséről is, amely 2001-ben 46 368 809 dollár.

Ha topográfiailag kezdjük feltérképezni a konferenciát, akkor az első szinten találjuk többek között az ALA profi módon megszervezett munkaközvetítő irodáját (Office for Human Resource Development an Recruitment Centert). A munkát kínáló könyvtárak, könyvtári szervezetek kis pavilonokban várták a jelentkezőket, akik a szükséges nyomtatvány kitöltése után kaptak pontos időpontot interjúra az általuk kiválasztott helyre. Az ily módon regisztrált munkakeresők a későbbiek során on-line adatbázisban is hozzájuthatnak információhoz. A munkaközvetítésen kívül karrierfejlesztő „gyorstalpaló” tanfolyamot is tartottak a munkakeresők számára, melyen a szerzett ismereteket azonnal hasznosíthatták a felvételre jelentkezők. A szeminárium előadásai közül a „Positioning Yourself for Carrieer Success: Ten Tools to Help You Find a Job and Advance in Your Carreer” című, az érdeklődők számából ítélve nélkülözhetetlennek tűnt. (Arról természetesen nincs adat, hogy milyen előnyt jelent, hány sikeres felvételi beszélgetésük volt azoknak, akik részt vettek egy ilyen „fejtágításon”, jelentősége csupán gyanítható.)

A különböző szolgáltató szervizek számára a bejelentkezési övezet (Registration Area) nyújtott helyet:

  • az ALA taglétszámát (mely 2000 novemberében 61 ezer fő volt) a tagnyilvántartó központ (Membership Center) volt hivatva növelni a találkozó idején;
  • a gyerekmegőrző központ napi 25 dollárért fogadta a résztvevők gyerekeit;
  • reprográfia, postai szolgáltatás, üzenő-központ, talált tárgyak osztálya, Internet Kávézó;
  • a találkozások lemondásához, változtatásához a Conference Service nyújtott segítséget; de vállalkozott váratlanul szükségessé vált találkozások létrehozására, megszervezésére is.

A több százezres amerikai könyvtáros társadalmat foglalkoztató problémák, természetesen sok szempontból különböznek a könyvtárügy hazai problémáitól, mégis: bármekkora is a különbség a hazai és az amerikai könyvtárosok lehetőségei, létfeltételei stb. között, az amerikai könyvtárosok sem elégedettek saját körülményeikkel, lehetőségeikkel. Ez főképpen a rendes évi ALA elnökválasztáson nyilvánult meg. (Az ALA számára egyébként minden év az elnökválasztás éve.) A nagy számban fellelhető kitűzők, matricák, prospektusok ellenére igen lanyha érdeklődéssel kísérték az ötnapos konferencia negyedik napjának délutánján megtartott elnökjelöltek fórumát (Presidential Candidates Forum) A résztvevők mind felszólalásaikban, mind pedig a „közönség” soraiban a „gazdasági újraelosztást” várták el a leendő elnöktől. Ugyanakkor nem hiányzott sem a jelöltek, sem pedig a hozzászólók eszköztárából a „szellemi szabadság”, „egyenlőség a hozzáférésben” és a „digitális szakadék csökkentése” (intellectual freedom, equity of access, narrowing the digital divide) kifejezések gyakori hangoztatása. Az iskolai könyvtárak mostoha sorsa több könyvtárost hozzászólásra késztetett. A jelöltek pedig nem fukarkodtak ígéretekben. A stílusukon kívül a három jelölt közti tartalmi, esetleg kvalitásbeli különbséget egy kívülálló nehezen tudná megállapítani. Mindhárom jelölt igen rangos helyet foglal el a szakmában. Egyetemi tanárok, igazgatók valamelyik egyetemi könyvtárban, tagjai néhány ALA szervezetnek, tulajdonosai számos szakmai kitüntetésnek. Szórólapjaik, választási beszédük alapján az egyenlő hozzáférés elvén kívül, a jogalkotókkal való kapcsolattartást tartják a legfontosabbnak. Tekintettel arra, hogy az érdeklődés a választási procedúrát nem befolyásolja, az ALA elnökjelöltjeinek sem sokkal egyszerűbb a sorsa, mint az Egyesült Államok elnökjelöltjeinek. A január 31-ei, utolsó benevezési dátumtól május 3-áig, kell várniuk, míg a Választási Bizottság kihirdeti az eredményt. Az ALA elnökválasztásának sajátosságához tartozik, hogy a 2001 májusában megnevezett elnök majd csak 2002-2003-ban tölti be e magas posztot. John Berry, a Consortium of Community Colleges, Colleges and Universities igazgatója, az ALA’s Council egyik tagja a 2000-ben megválasztott ALA elnök a 2001-2002-es egyesületi évre.

Lehet mondani, hogy az ALA konferenciájának legszembetűnőbb programja a Campaign @ Your Library! volt. Hogy valóban szembetűnő volt, nem teszi kétségessé az öt napon keresztül, a konferencia első percétől az utolsóig az első szintet szinte elöntő kárminvörös papírból készült, formás reklámszatyrok, benne a kezelhetetlen méretű tájékoztató füzettel. Az ALA helyi boltjában nem volt olyan árucikk a ceruzától a zokniig, mely ne hívta volna fel a figyelmet az @ Your Library logóval az ötéves programra, annak ellenére, hogy az ALA hivatalosan csak az április 1–7-ig megrendezendő Nemzeti Könyvtári Hét (National Library Week) alatt hirdeti meg a Kampány az Amerikai Könyvtárakért (The Campaign for America’s Libraries) című programját. A rendelkezésünkre álló információs anyagból, az előadások és azok résztvevőinek számából, a könyvtárosok aktivitásából – úgymond – a „tartalom és forma egységére” következtethetünk. A kitűzött cél a kampány koordinátora, Sara Groves szavaival igen egyszerűen kifejezhető: „Az ALA öt évre elkötelezi magát arra, hogy hangosan és világosan beszéljen a könyvtárak és könyvtárosok értékeiről a közösség számára, legyen az iskola, egyetem, üzleti élet.”

A kampány két fő jelszavává a „könyvtári műveltség” (library literacy) és a „könyvtári támogatás” „library advocacy” kifejezések váltak. Az Advocacy for Information Literacy Assembly már a konferencia hivatalos megnyitása előtti napon megtartotta első munkaértekezletét, s az azokhoz közreadott információs anyagokból, az értekezleten kialakított csoportbeszámolókból a két fogalom is mélyebb értelmet nyert. A kapcsolatok kialakításának, s az azokban rejlő lehetőségek kiaknázása – mindaz, amit mi PR-nek nevezünk s, ami még mindig nem foglalja el a szakmánkban azt a helyet, amelyre szükség és szüksége volna – az amerikai könyvtárosok számára önálló diszciplína. Szervezetten, higgadtan és magabiztosan mindent megtesznek annak érdekében, hogy bebizonyítsák: a könyvtárak soha nem látott segítséget képesek nyújtani ebben az információs hangzavarban. A legkülönbözőbb formában folyamatos módszertani „kiképzés” folyik arra vonatkozóan, hogy hol és hogyan lehet a könyvtárak súlyát, valódi természetét hangsúlyozni. Nem hagynak ki egyetlen lehetséges területet sem, ahol terjeszteni lehet a könyvtárak s könyvtárosok szerepét a digitális korszakban. Dinamikus változásuk biztosítja, és egyben bizonyítja hogy a könyvtár az „a hely, ahol a könyvtárosok megtalálják a legjobb információforrást, függetlenül attól, hogy az éppen könyv, vagy netán weboldal.”

Úgy tűnik ez nem felesleges befektetés.

Nem szorul különösebb bizonyításra, hogy az ötnapos konferencia csaknem minden területe, minden előadása, találkozója valamilyen módon kapcsolódik a digitális információhoz, amely nem csupán Amerikában, de a világon mindenütt újabb és újabb problémákat vet fel. Az Amerikai Könyvtáros Egyesületben szervezetek foglalkoznak pl. a digitális szerzői jog kérdésével, amely soha nem látott egységbe kovácsolja, nem csupán az amerikai könyvtáros társadalmat, de szokatlan módon az üzleti élet jelentős részét is megnyerték ügyüknek. Lehet mondani, hogy közös érdekek fűzik egymáshoz az üzleti élet egy részét a könyvtárosokkal.

„Jön a számítógépes kommunikációs törvény”, a UCITA

„UCITA is coming” a címe annak a kis kék füzetnek, amit a UCITA-munkaértekezlet minden résztvevője a vaskos csomagjában többek között kézhez kapott. Az ALA Washington Office, Office for Information Technology Policy (OITP) szervezésében megtartott megbeszélés és a témához kapcsolódó egyéb programok az ötnapos konferencia témái között a Szövetségi Számítógépes Kommunikációs Törvény (Uniform Computer Transactions Act – UCITA) az érdeklődők számának alapján prioritást élvezett. A UCITA, a hozzá kapcsolódó törvényekkel 1999 nyara óta stresszben tartja az amerikai könyvtáros világot.

A UCITA eredetileg a Szövetségi Kereskedelmi Törvény (Uniform Commercial Code – UCC) egy új cikkelyeként, a „nem-megfogható” (intangible) áruk: számítógépes szoftverek, on-line adatbázisok s egyéb digitális formában lévő információhordozók üzleti tranzakcióinak – szeződéskötéseinek – korlátozására készült. A folyamatot, ahogyan ez a törvény az információ tisztességes felhasználásának gátjává vált/válhat – végig kísérni most nem áll módunkban, csupán azt, hogy jelen állapotában mit jelent az amerikai könyvtáros társadalom számára, amely nem egyszerűen csak befolyásolja, de azt meg is határozza.

Az ALA Washington Office’s Legislative and Policy Update szekcióján Jonathan Brand részletezte a UCITA-ban rejlő veszélyeket, felhívta a figyelmet arra, hogy a törvényhozás veszélyezteti a könyvtárak lehetőségét az információ terjesztésében.

A „shrink-wrap (kinyit) vagy click-on licences (installál)” kérdéssel nem csupán az ALA konferencia foglalkozik. Valamennyi amerikai könyvtári szaklapban lehet találkozni a témával, s ha még próbálunk is keresni hozzá az interneten irodalmat, elveszünk a mennyiségben. A Library Journalban pl. James G. Neal, a Johns Hopkins Egyetem Sheridan Könyvtárának dékánja egyenesen úgy fogalmaz, hogy „az amerikai könyvtárak háborúban állnak”.

Kivel háborúznak az amerikai könyvtárak, ki/k/nek az érdekeit sértik a „tisztességes felhasználás” elve; milyen érveik, „fegyvereik” vannak az amerikai könyvtárosoknak/könyvtáraknak érdekeik érvényesítésére? Mit jelent/het a UCITA a gyakorlatban az amerikai könyvtárak számára?

Sharman Smith (State Librarian, Iowa) hozzászólásában összefoglalta a könyvtárak hétköznapi problémáit: „a UCITA minden kétséget kizárva, egészében véve ijesztő az amerikai könyvtárak és könyvtárosok számára. A szerzői jog nem lesz érvényes az adatbázisokra és a szoftverekre; az eladóknak több joguk lesz mint a használóknak; a könyvtár nem kölcsönözhet szoftvert, nem készíthet másolatot … Megszűnik a könyvtárak számára nyújtott eddigi lehetőség, hogy nagy mennyiségben olcsóbban vásároljanak, mint egyénileg lehet. Az eladó figyelemmel kísérheti, a szoftver használatát, és ha azt gondolja, túl sokan használják ingyen, akkor még egy új számlát is küldhet a könyvtárnak.”

A programokon résztvevő illusztris személyek, valamint könyvtárosok csoportjai a következőképpen fogalmazták meg a kérdéssel kapcsolatos problémáikat:

  • a törvény drámaian felborítja az egyensúlyt, egyértelműen a szoftver eladóknak kedvez a felhasználókkal szemben;
  • a könyvtárosok a digitalizálással egyre jobban ki vannak téve a szoftveripar támadásainak, mely azzal, hogy a szerzői jog törvényének átalakításán munkálkodik, szinte működésképtelenné teheti a könyvtárakat;
  • a kutatókönyvtárak létszükséglete, hogy fussanak a digitális technológia után, miközben, e törvény értelmében szinte saját vesztükbe rohannak;
  • a jelenlegi szerzői jogi törvény a szellemi tulajdon számára eddig védelmet nyújtott mind a kiadóknak, mind a szerzőknek, miközben feljogosította a könyvtárakat azok ingyenes terjesztésére, ellenkező esetben eddig is működésképtelenek lettek volna;
  • a szoftverkiadók a jelenlegi kereskedelmi törvényt a XXI század „igényeinek” megfelelően szándékoznak megváltoztatni, mégpedig oly módon, hogy a digitális, kézzel-nem-érinthető szellemi termékek védelme alól ki akarják húzni a szerzői jogot, miközben megpróbálják az egészet a gazdasági tevékenység, a szerződéskötés körébe utalni;
  • a könyvtárak attól tartanak, hogy a UCITA által a szerzői jogi törvény beleszól abba, hogy a könyvtárak miként használják a szoftvereket és más számítógépes információs forrásokat. Tehát éppen abba szól bele, amivel a könyvtárak egyedülálló értéket képviselnek, a szabad információszolgáltatásba.

Feloldható-e ez a paradox helyzet, ahonnan – most úgy tűnik –már nincs visszaút? Nem arról van szó ugyanis, hogy a régi többszázéves hagyományokon akarnak változtatni a digitális kiadók, –- hiszen egy hagyományt meghaladhat az idő – hanem arról, hogy a könyvtárakat a jelenleg még semmivel nem helyettesíthető alaptevékenységüktől fosztanák meg. A felvetődött kérdéseket, problémákat, kételyeket talán úgy foglalhatnánk össze, hogy lehetővé válik-e a digitális formában lévő kiadványok – melyek a könyvtárak (és csupán idő kérdése és nem csak a kutatókönyvtárak) jövőjét jelentik – megőrzése, archiválása és kölcsönzése?

A könyvtárosok értelmezése alapján és az összejövetelen a szakemberek által összeállított tájékoztató alapján kiderül, hogy a UCITA mire nyújt lehetőséget a szoftver eladók számára. Az új törvény megengedné, hogy az adás-vételi szerződés tartalmazhasson egy-egy olyan pontot amely szerint:

  • ha a vásárló kinyitja a dobozt, vagy installálja a programot, akkor automatikusan elfogadja a szerződési feltételeket;
  • megtilthatja a vállalaton belüli szoftver átadását egyik dolgozótól a másiknak, még abban az esetben is, ha egy régi dolgozó helyébe lép egy új dolgozó;
  • megtilthatja a vállalatoknak, hogy egymásnak átadják, még egyesülés esetén is;
  • elháríthatja maguktól a felelősséget a hibás szoftverek miatt, még abban az esetben is, ha a hibáért egyértelműen nem a vásárló a felelős;
  • a szoftver eladója előre eldöntheti, hogy per esetén, hol legyen a vitás kérdés eldöntése.

Az ALA Washington Office, OITP Point …counterpoint címmel közreadott egy hivatkozásgyűjteményt is. A törvényt védelmezők nyolc állítását – azaz támadásukat a könyvtárakkal szemben – a könyvtárosok negyven tételben cáfolták. Íme néhány az állításokból majd a cáfolatokból (kurzívval, számozottan a törvényvédők állításai olvashatók, álló betűkkel a könyvtároské):

1. A könyvtárak (helyi) állami szinten próbálják megszerezni mindazt, amit szövetségi szinten nem tudnának.

  • A szövetségi szerzői jogi törvény által, mely biztosítja a tisztességes felhasználás (fair use) lehetőségét, több mint 200 éve előjogot élveznek a könyvtárak és oktatási intézmények. A UCITA most azt javasolja, hogy az állami törvény, amely valójában segíti a kiadókat és a szoftver terjesztőket, vessen véget a szövetségi szerzői jognak.

2. A UCITA szerint csak néhány könyvtár, biztosítótársaság és vásárlóvédő csoport foglalt állást a törvény ellen.

  • A valóságban az a helyzet, hogy a törvény ellenzői között vannak többek között a következő szervezetek: Americans for fair Electronic Commerce Transactions (AFFECT), amely 63 ipari és üzleti vállalat szövetsége; hat vezető biztosítótársaság (jelezték hogy a UCITA következtében több millió dolláros plusz kiadásra számíthatnak); Computer and Comunications Industry Professionals; First Data Corporation; Federal Trade Commission; Principal Financial Group.

 

3. 26 főügyész 1999. július 23-án levelet küldött a National Conference of Commissioners on Uniform State Law (NCCUSL)-nak, – mely szervezet felelős a UCITA kidolgozásáért – amelyben aggodalmukat fejezték ki, hogy a törvény egy relatív kis számú eladói csoportnak kedvez szemben a nagyságrendekkel nagyobb felhasználókkal.

 

  • A törvényhozás modellje normál esetben az, hogy a NCCUSL és az American Law Institute (ALI) közösen javasol egy törvénytervezetet; jelen esetben az ALI ötven éves történetében először megvonta támogatását a UCITA-tól.
  • Iowa állam hozott egy törvényt, amely „semlegesíti” az állam polgárait a UCITA negatív hatásaitól. New Jersey állam törvény-felülvizsgáló bizottsága azt javasolta a Kongresszusnak hogy a UCITA ellen szavazzanak.

4. A UCITA az „új gazdaságban” az e-business állami pozicióját rangosabbá teszi; standardizálja a számítógépes információ-átvitel szabályait, egy semleges és előre meghatározható jogi keretet nyújt, amely leegyszerűsíti az üzleti tranzakciókat.

  • Az ún. új gazdasági robbanás a UCITA nélkül történt az utóbbi tíz évben; az Emerging Digital Economy, az amerikai kormány jelentése szerint ez idő alatt a szoftver- és információs ipar több mint megduplázódott.

5. A UCITA-nak nincs kulcsszerepe az elektronikus ipar hatásában: a kemény oktatási struktúra, a képzett munkaerő, a jó minőségű telekommunikációs infrastruktúra és törvények, amelyek elősegítik a kutatást és fejlesztést és a kapcsolat lehetőségét az egyetemek és az üzleti élet között – ezek a lényeges tényezők az elektronikus ipar számára (idézi az ALA a The New Economy-t).

  • Virginiában az UCITA módosításának tárgyalásakor a világ legnagyobb mérnöki egyesülete, az IEEE, (Technology Policy Activities for Institute of Electrical and Electronic Engineers) egyet értett abban, hogy a UCITA elriaszthatja az innovációt, visszafogja a versenyszellemet és növeli az üzleti bizonytalanságot, különösen az új high-tech vállalatoknál.

6. A könyvtárak össze vannak kötve a papír-alapú hagyományukkal, a nyomtatott világ szabályait próbálják alkalmazni az elektronikus világban, ami pedig új fajta gondolkodást követel.

  • A könyvtárak mindig hittek abban, hogy a szellemi tulajdon joga és védelme független a publikáció formájától vagy terjesztőjétől. A szerzői jogi elvek média-semlegesek: tisztességes felhasználást alkalmaznak a digitális információhoz éppúgy, mint a nyomtatott anyaghoz.
  • A könyvtárak mindig összefonódtak a társadalommal: a jelenlegi információs forradalomban helyet kapott az Internet-hozzáférés, a számítógép-oktatás, és a könyvtár fő színhelyévé, ellátójává válik a számítógép alapú információs társadalomnak, oktatási intézményeknek.
  • A könyvtárak dollármilliókat költenek elektronikus termékekre és szabadalmakra valamint on-line forrásokra.
  • Virginiában és Marylandban a könyvtárak kiegészítő jogszabályokban javasolták hogy az UCITA tartsa meg a szövetségi szerzői jog prioritását kiskereskedelmi szinten.
  • A szellemi tulajdonjog 38 professzora levelet küldött a marylandi törvényhozásnak. A jogász professzorok egyetértettek a könyvtárosok aggodalmával, hogy a bíróság a UCITA által a közjogi szerzői jogi törvényt a magánjogi szerződések helyettesítésével fenyegeti.

A szerzői jogi törvény a könyvtárak számára ahhoz nyújt védelmet, amely küldetésük megvalósításához szükséges. Sajnos, a UCITA a szövetségi szerzői jogi törvénnyel kapcsolatban eléggé kétértelmű ahhoz, hogy a könyvtárak ragaszkodjanak a további tisztázásához.

Az ALA Washington Office UCITA State Legislative Update-ja szerint 27 állam törvényhozó testületében nincs napirendi ponton a kérdés; 5 államban foglakozik vele a törvényhozás, vagy a törvény-előkészítés állapotában van, vagy hamarosan várható a bevezetése; 16 államban lehetséges a bevezetése; Virginiában és Marylandben 2001. január 1-jétől emelkedett törvényerőre. Hogy e két államban milyen gyakorlati tapasztalatokkal rendelkeznek a könyvtárosok, még nincs információ. Néhány hónapnak el kell telnie, amíg kiderül, hogy mi történik abban az esetben, ha egy könyvtár a New Hampshire-ben vásárolt programját Marylandben akarja felhasználni, hiszen minden államnak vannak saját törvényei, miközben érvényesek rá a szövetségi törvények is. A szövetségi törvény pedig minden államban értelemszerűen azonos, míg az államok törvényei különbözhetnek egymástól.

A kérdésre, hogy a UCITA miért nem szövetségi törvény, míg a szerzői jogi az, válaszoljanak a jogászok. A könyvtárosoknak viszont létkérdés hogy a szoftverek és más, a számítógép adta információs forrásokat éppen úgy használhassák az információ forrásaként, mint bármely más formában lévő dokumentumot. Ezért aztán igazán érthető, ha a könyvtárosok lelkesen kapcsolódnak a felhasználók népes táborához, akik olyan országos méretű kampányt készítenek elő a UCITA ellen, melyhez fogható csak a Clinton-adminisztráció elején volt, amellyel sikerült megakadályozni az egészségügy szocializálását1 .

Akkor, amikor az USA Today.com 2000. november 14-I Tech Report-ja arról tudósít, hogy a Business Software Alliance szerint a szoftveripar évi 13 milliárd dollárt veszít a kalózmásolatok miatt, akkor joggal bízhatunk abban, amit Peter Lyman, a Berkely Egyetem professzora mondott: „Ez egyike azon ritka pillanatoknak, amikor egy intézmény nem tűnhet el, de biztosan át fog alakulni.” – és ez vonatkozhat a törvényekre és a könyvtárra egyaránt.

„Mennyire változik meg a könyvtár intézménye a digitális korszakban, milyen kihívásoknak van kitéve, s mennyire képes azokat követni, a felmerült jogi problémáknak, milyen konzekvenciái lesznek ?”– ilyen kérdések vetődtek fel a sajtószabadság védelmében kiálló szervezetek programjaiban. Fontos szakmai és egyéb emberi jogi szervezetek álltak csatasorba a törvényhozók ellen a gyermekek internethez való szabad hozzáférése jogának biztosításáért. Amennyire ez egy résztvevő számára kiderülhetett, nem volt olyan megbeszélés, előadás, folyosói beszélgetés, ahol a könyvtárosok ilyen egységesen készen álltak arra, hogy minden lehetséges módot kihasználjanak, kiaknázzanak a 2000. december 15-én aláírt törvénnyel szemben.

Szabad médium az internet? Vonatkozik-e az internet szabadsága a gyermekeket károsító pornográf irodalomra is? Sérti-e a korlátozás az Amerikai Alkotmányt, vagy kénytelenek lesznek a könyvtárosok elfogadni Szövetségi Legfelső Bíróság „First Amendment” (Első Kiegészítés) értelmezését, mely csak a politikai beszéd szabadságát garantálja? Sikerül-e a könyvtárosoknak „jobb belátásra” bírni a törvényhozást?

Végig kell kísérnünk néhány év történetét ahhoz, hogy megértsük, miért tartották olyan fontosnak e kérdések megvitatását 2001 januárjában azok az amerikai könyvtárosok, akik iskolákban vagy a könyvtárakban gyerekekkel állnak kapcsolatban, és miért kerültek szembe a törvényhozással.

Szabadságjogok versus pornográfia

„…Abban a versenyben, amely Amerikát az internethez kötheti egyetlen olyan intézmény létezik, amely biztosíthatja minden ember számára a jogot, hogy elérhesse az új technológiával a számára szükséges információt: a könyvtár.”

Ez a megállapítás áll abban a Könyvtárak és az internet segédletben (Libraries and the Internet Toolkit), amit az ALA gyerekkönyvtári szervezete (Association for Library Service for Children) közreadott a Gyermekek internet-védelmi törvénye (Children’s Internet Protection Act, CIPA ) és annak alfejezete, a Szomszéd Gyermekek internet-védelmi Törvényéről (Neigborhood Children’s Internet Protection Act, NCIPA) szóló megbeszélésekre. Ez a tényt azért kell hangsúlyozni, mert a Kongresszus elfogadta ezt a két törvényt 2000. december 15-én, 21-én pedig Clinton elnök aláírta, s amely „filtering” (szűrő) néven bevonul mind a könyvtárjog, mind pedig az amerikai alkotmány védelmének történetébe.

Törvény a szűrők alkalmazásáról
Mit is kell tudnia ennek a „filter”-nek, mit jelent konkrétan ez az intézkedés, mely szövetségi törvényként 2001. április 20-án lépett hatályba.

A törvény a Könyvtári Törvény (Library Services and Technology Act) az Alap- és Középfokú Oktatási Törvény (Elementary and Secondary Education Act, ESEA) és az Általános Discount Áru Telefon Szolgáltatási Program (Universal Service Discount Program) az ún. E-rate program által biztosított szolgáltatások megszorításait tartalmazza. Az E-rate program az 1934-es Távközlési Törvény (Telecommunication Act) módosítása értelmében ingyenes internet-elérési lehetőséget nyújt az iskolák és a könyvtárak számára. A szűrésről szóló törvényi korlátozások olyan internet-biztonsági politikát és technológiát várnak el, melyek blokkolják, megszűrik az interneten keresztül származó anyagokat. A szövetségi törvény az E-rate programban részesülő könyvtárak és iskolák számára tartalmaz utasítást: „…Az Internet-eléréssel bíró számítógép úgy működhet, hogy leblokkolja vagy megszűri az obszcén tartalmat vagy a gyermek pornográfia vizuális megjelenítését, melyek kiskorúra – 17 év alatt – ártalmasak.”

A közkönyvtáraknak és az elemi vagy középiskoláknak, ahhoz hogy megkaphassák az ingyen internet-szolgáltatást, bizonyítaniuk kell, hogy teljesítették törvény adta kötelezettségüket. A bizonyítékot, attól függően, hogy milyen úton kapja az ingyenes szolgáltatást, a Szövetségi Távközlési Bizottságnak (Federal Communication Commission, FCC)2 vagy az Oktatási Miniszterhez kell beterjeszteni.

A megjelölt kifejezéseket a törvényben a következőképpen definiálták. Például: „ártalmasak” a kiskorúra azok a képek, ábrázolások, grafikák vagy egyéb vizuális megjelenítések, melyekből „… hiányoznak a komoly irodalmi, művészi, politikai vagy tudományos értékek …” Szerencse, hogy ez a magyarázat igazán egyértelmű és csak az „inappropriate” -t (nem megfelelőt) hagyja homályban, illetve utalja az adott iskola, könyvtár vagy a helyi oktatási felügyelet hatáskörébe.

Gyermekvédő törvények: a CIPA, az NCIPA, meg ami előtte volt

Egy kis történelem – Tények és adatok a CIPA és az NCIPA történetéből

  • 1996-ban a Kongresszus az 1934-es Távközlési Törvény módosításaként az iskolák és a kijelölt közkönyvtárak, mint telefon-szolgáltatók tulajdonosaivá váltak a szövetségi kormány által finanszírozott E-rate-nek.
  • A Legfelső Bíróság 1997 márciusában, a Reno v. ACLU ügyben hozott először ítéletet arról, hogy nem korlátozható az internet-elérhetőség a gyerekek számára.
  • 1997 áprilisában a Boston Globe arról tudósított, hogy a Boston Public Library számítógépeire olyan szoftvereket telepítettek, melyek a pornográfiát leblokkolják a gyerekek elől.
  • 1998. október 7-én a Kongresszus a Távközlési Törvény újabb módosításával megszavazta a Gyermekek On-line Védelmi Törvényét (COPA). A törvény korlátozza a fiatalokat sértő kereskedelmi anyag terjesztését az interneten. A weboldalt működtető törvénysértők hat hónap börtönbüntetésre és napi (!) 150 000 dollárra büntethetők.
  • Ugyanekkor a Kongresszus felállította a 19 tagú COPA-bizottságot azzal a feladattal, hogy határozzon meg egy olyan módszert, amelynek használata leszűkíti az ártalmas anyagokhoz való hozzáférést az interneten.
  • 1998-ban Virginiában egy szövetségi bíró arról hozott ítéletet, hogy a filterezés megsérti a szólásszabadságot, melyet az alkotmány első bekezdése garantál.
  • 1999 januárjában McCain szenátor bemutatta a Szenátusnak a CIPA-t, mely szerint az E-rate alapból részesülő könyvtárak vagy iskolák beszámolni tartoznak a választott technológiáról az FCC-nek az internet-elérés blokkolásáról vagy szűréséről.
  • 1999 januárjában Kaliforniában elutasították egy anya beadványát a könyvtár ellen, ahol a 12 éves fia letöltött egy szexualitást tartalmazó képet.
  • Az American Libraries Online 1999. szeptember 17-i közlése szerint a Chicago Public Library egy olyan szűrő csomagot talált, amely a saját oldalukat blokkolta.
  • 1999. július 22-én Ernest Istook szövetségi kongresszusi képviselő másodszorra mutatta be a kongresszusnak a Gyermekvédelmi Törvényjavaslatot, mely tartalmazta a Kongresszusi Könyvtár Kongresszusi Kutató Tanácsa (Congressional Research Service at the Library of Congress) jogászának június 7-i, a képviselő kérdésére küldött válaszlevelét, mely szerint alkotmányos „blokkolni” a szeméremsértő és gyermekpornográfiát tartalmazó URL-címeket.
  • 1999. június 23-án a szenátus egyhangúan, majdnem 100%-os jelenléttel megszavazza a COPA-t.
  • 2000. június 28-án McCain szenátor az amerikai gyermekek védelmében a CIPA módosítását javasolta. Az „on-line ragadozók magas szintű technológiájá”-ra hívta fel a figyelmet, akiknek a szex, a rasszizmus, az antiszemitizmus terjesztése, információk a kábítószer készítéséhez, valamint receptek a bombakészítéshez a profiljuk. Ugyan MacCain szenátor sötéten festette le „a rasszista szimbólumok kifestő könyvét”, törvényjavaslata csak a „szeméremsértő oldalakkal és a gyermekpornográfiá”-val foglalkozik.
  • Ugyanekkor, Rick Santorum szenátor egy alternatív kiegészítést – NCIPA – javasolt a törvényhez, mely a szűrők helyett kódot alkalmazna. A terv kidolgozás alatt van.
  • 2000. október 20-án a COPA bizottság jelentésében elutasította a kötelező filterek elhelyezését a könyvtárakban és iskolákban. Helyette a népoktatás, a jelenlegi törvények hatásosabb érvényesítése, az ipar önkontrollja és a felhasználók saját ítéletében való bizalom kombinációját javasolta.
  • 2000. december 15-én a Kongresszus megszavazta a törvényt.
  • 2000. december 21-én Clinton elnök egyik utolsó hivatali aktusaként aláírta.
  • 2001. január 17-én az ALA Végrehajtó Bizottsága a jogi kihívás mellett szavazott a CIPA és a First Amendment megsértésének ügyében

A gyakorlat

Bármit is mondjon a törvény, a megvalósítás úgy tűnik, hogy még Amerikában sem megy mindig gördülékenyen. A Montgomery Megyei Könyvtár (Maryland állam) összes számítógépén, amelyek a gyerekek számára elérhetőek, 2001. január 1-től tesztelik a filtert. A jobb könyvtári szolgáltatások megteremtésével foglalkozó bizottság szerint hibás a filter: a teszt tíz szexuális tartalmú weboldalból csupán egyet blokkolt, ugyanakkor 38 helyből hármat tévesen. Az ALA segédlete szerint az általuk végzett kutatások azt igazolják, hogy minden filterezett vagy letiltott oldal 20%-a tartalmaz legális, hasznos információt.

Az ALA jogi tancsadó iroda által összeállított Leggyakrabban feltett kérdések című dokumentum szerint „jelenleg nincs olyan technológia, amely megszűri az obszcenitast, a gyermekpornográfiát és mindazokat az anyagokat, melyek ártalmasak a gyerekre, anélkül, hogy blokkolná az alkotmányosan védett információt.”

A testület a Freedom to Read Foundation felkérésére 1998 augusztusában az ún. közösségi mérték (community standard)3 elfogadható összetevőiről készített értékelést az obszcenitásról a könyvtárak internetes kapcsolattartásával összefüggésben. Azoknak a könyvtáraknak, amelyek internet-hozzáférést kínálnak azt javasolja, hogy az adott esetben saját államukban, saját törvénykezésükhöz forduljanak jogi tanácsért, mert a törvények államról államra változnak. De felvetődik a kérdés, hogy melyik közösségi mérték alapján vonható felelősségre a könyvtáros, aki letölt vagy közzétesz egy képet az internetről? Nincs olyan bíróság, amelyik pontos választ adhatna, bár néhány ezzel kapcsolatos határozat a könyvtárosi vagy könyvtárhasználói felelősséget abba az államba helyezi, ahol történik az internetezés.

A felelősség kérdése (tehát ahonnét a program ered, vagy ahol használják), még nem került a Szövetségi Legfelső Bíróság elé, s annak állásfoglalásáig nem is lesz megoldva. (Bár a bíróságok éppen most birkóznak az internetes szeméremsértés jelenkori közösségi mértékének alkalmazásával).

Biztosan lehetséges az is, hogy a bíróságok a programok szolgáltatóit tartják majd felelősnek, az információt nyújtó könyvtár viszont szembeszállhat az ilyen felelősséggel, ha konkrétan tudja, hol használják az általa szolgáltatott információt. Ez a technológiai kapacitás viszont a legtöbb internet-kapcsolat formájában jelenleg lehetetlen.

Az Iroda 2000 februári memorandumában egyrészt a közkönyvtárak potenciális felelősségét veti fel különböző szempontok alapján:

  1. egyáltalán van-e felelőssége, ha tartalom-alapú filter programot telepít néhány vagy az összes könyvtári internet-terminálra;
  2. van-e felelőssége a közkönyvtárnak, ha nem telepíti a filter szoftvert.

A könyvtárak nem blokkolhatják a felnőttek számára az alkotmányosan megengedett anyagot az interneten – áll a Memorandumban a megállapítás, melynek alapján egy könyvtár számára a következő filterhasználati lehetőségek vannak:

  • kereskedelmi forgalomban kapható, tartalmat blokkoló szoftvert alkalmaz valamennyi terminálon, minden korosztály számára;
  • tartalmat blokkoló szoftvert használ az összes terminálon azzal a lehetőséggel, hogy a felnőttek számára kikapcsolható legyen;
  • szűrőt alkalmaz a gyermekrészleg termináljain,
  • szülői engedéllyel lehetőséget ad a gyerek számára filter nélküli internet-hozzáférésre, de csak akkor, ha a szülőnek határozott kifogása van a filterrel szemben;
  • a „smart card” valamilyen formáját használja, lehetővé téve a szülők és más könyvtárhasználók számára a különböző filter-lehetőségek választását;
  • filter nélküli használati lehetőséget nyújt mindenki számára, de a könyvtárosok figyelik és kordában tartják az olvasók internet használatát.

Ezt követik az alkotmányosan problémásnak tűnő filterezési lehetőségek, s a két felsorolás szinte szó szerint megegyezik, mely azt mutatja, hogy az ALA jogi tanácsadó testülete a filterezés bármely módozatát aggályosnak ítéli a First Amendment szempontjából.

A második kérdés pedig: ha a könyvtárak nem installálják a filtert, akkor felelősségre lehet-e őket vonni azért, mert nem védik a kiskorúakat az állítólagosan obszcén és ártalmas anyagoktól? A könyvtári alkalmazott is beperelheti a könyvtárat ahol nincs szűrve az internet, mert az potenciálisan „ellenséges munkakörülményt” kelthet.

Hozzáteszi még, hogy egy rendszer, amelyik számára szükséges a szülők hozzájárulása a filter nélküli Internet-hozzáféréshez, valószínű sikertelen lesz. Néhány közzétett bírósági esetből kiderül, hogy a gyerekek önállóan élvezik a First Amendent védelmét.

Tovább bonyolítja a helyzetet – emlékeztet az Iroda –, hogy a könyvtárak egyre inkább csak úgy kapnak pénzt az állami és szövetségi törvényhozóktól, ha installálják az internet filtereket.

A szólásszabadság védelmében

A könyvtárosok azt a két törvényt, mely felkavarta az iskolai és közkönyvtárak életét, a több mint 200 éve íródott az Amerikai Alkotmány és az l939-ben elfogadott ALA Alkotmány (ALA Bill of Rights) szellemével ellenkezőnek vélik. Az ALA Végrehajtó Bizottsága 2001. január 17-én a jogi beavatkozásra szavazott a CIPA alkotmányosságának, az Első Kiegészítés megsértésének kérdésében. „Nincs olyan szoftver, – áll a megállapításukban, mely – sikeresen tesz különbséget az interneten az alkotmányosan védett, ill. tiltott szöveg (tartalmú anyag) között.” Felhívja a figyelmet arra is, hogy a szövetségi bizottság is megállapította tanulmányában, hogy a „blokkolt” anyag tartalma kifogásolhatónak található, hasznos és alkotmányosan védett információt is tartalmazhat.

Az Amerikai Alkotmány Első Kiegészítése kimondja ugyanis, hogy: „A Kongresszus nem hozhat olyan törvényt, amely … lesz?kítené a szólás- vagy sajtószabadságot…”

Az amerikai könyvtárosok nemcsak saját állami alaptörvényüket veszik komolyan, de saját szervezetük alaptörvényére, az ALA Bill of rights-ra is legalább annyit és annyian hivatkoznak a CIPA ellenzői, mint az Amerikai Alkotmányra. „Könyv és más könyvtári forrás a közösség valamennyi tagjának érdekét, információhoz jutását és felvilágosítását szolgálja. Ne legyen könyvtári anyag kizárva az eredete, háttere vagy szemlélete miatt…” – mondja az ALA alaptörvénye.

Az ALA különböző szervezetei, valamint egyéb, a szólásszabadság védelmére alakult civil szervezetek révén felvette a harcot a törvény ellen. Mindent megtesz annak érdekében, hogy az április 20-án életbe lépő törvényről kiderüljön annak alkotmánysértő tartalma.

Mennyiben sikerül a könyvtárosoknak a jogi útra került, és a pillanatnyilag eldöntöttnek látszó „játszma” ellen fellépni, netán azt visszájára fordítani? Érvényesül-e majd ebben az esetben is egyes pszichológusok azon véleménye, hogy a tiltás egyenlő az érdeklődés felkeltésével; nem a képek ártalmasak a gyerekekre, hanem a magárahagyatottság; mindaz, amitől „megfosztják” a gyerekeket, a sarki videotékában hozzájuthatnak és nagyobb érdeklődéssel „fogyasztják” majd a „tiltott gyümölcsöt”, mintha hagynák azt az érdektelenségbe hullani. Az persze már nem tartozik a pszichológia tárgykörébe, hogy mindez a könyvtárak kereti között milyen anyagi és szakmai problémákat vet fel, az elv ettől még megfontolható lehet. Nem kevésbé az amerikai szenátorok tiszteletreméltó aggodalma gyerekeinkért. Végigkísérve a törvény sorsát, annak felvetésétől a megvalósítás próbálkozásáig.

Jegyzetek

Az 1992-es választásokon a demokrata kampány fő jelszava az egészségügyi biztosítás megreformálása volt. Győzelmük után 1993-ban Hillary Clinton fogott a „krízis” megoldásához. Mrs. Clinton azonnal bizottságot szervezett és egyévi munka után 1500 oldalas beszámolót készített, melynek alapján benyújtotta a Kongresszusnak a törvényjavaslatot. Lényegében egy bürokratikus kelet-európai SZTK rendszert vezetett volna be Amerikában körzeti orvosokkal, kórházi beutalókkal, ingyen gyógyszerrel, ingyen orvossal stb. A javaslat ellen nagy kampány kezdődött, s olyan nagy volt a felháborodás, hogy a demokrata többségű képviselőházban elvesztette a szavazatot. Ennek köszönhetően az 1994-es kongresszusi választásokat pedig a republikánus párt nyerte meg.

A Szövetségi Távközlési Bizottság (Federal Communication Commission, FCC ) egy kormányhivatal/ügynökség a kereskedelmi minisztériumban, amelyik nem ír törvényt, mert azt csak a kongresszus teheti meg, hanem (százezer oldalnyi) szabályzatokat a telefon- és rádiószolgáltatásról. A szabályzatok be nem tartása rendőri intézkedést – börtön, pénzbüntetés, etc. – von maga után.

A community standards nem törvény, hanem a helyileg elfogadható, tisztességes viselkedést jelenti, amely településenként változhat és a helyi szabályok határozzák meg. Bostonban például van egy utca, ahol a prostituáltak sétálhatnak de hivatalosan nem fogadhatnak klienseket; Waylandban a rendőr kitessékelheti őket a faluból. Egy nagyon vallásos faluban lehetnek más szabályok, mint egy kevésbé vallásos faluban, azzal a feltétellel hogy az alkotmánynak megfelel.

Lábjegyzet

(ALA Midwinter Meeting, Washington Convention Center, 2001. január 12-17.)