A dokumentum, amelyet a KF itt közzétesz, noha sokan és sokszor hivatkoztak rá, méltatták fontosságát, tulajdonképpen eleddig nem volt igazán publikus. 1968. április 23-án a KMK regrográfiai részlegén 20 példányban és 51 oldalnyi terjedelemben készült el, s mint ilyen a Békéscsabai Megyei Könyvtárban tartott OKDT-ülésen június 19-én szerepelt előterjesztésként.
Mindjárt ádáz csatát involvált, amelyben a könyvtárügy “sallaistái” ütköztek össze Sallai hivatalosan támogatott ellenzékével, és – mondhatni – fényes győzelmet arattak. Az eseményről a Könyvtáros, amely ekkor még a hivatalosság, azaz a Művelődési Minisztérium lapja volt, felettébb szikár tájékoztatást adott csak, de azért megjegyezte: “A tanács tagjai rendkívül aktívan, mélyreható elemzésekben vitatták meg a problémát, s a tanács határozottan javasolja, hogy Sallai István előterjesztését – a felmerült kiegészítésekkel – vegyék alapul a következő ötéves terv közművelődési könyvtári irányelveinek elkészítésénél1.
Valamivel bővebben beszél róla maga a szerző, amikor a vele 1977-ben “pályaképi interjút” készítő Katsányi Sándor feltette a kérdést: “Melyik Sallai-írás váltotta ki a legerősebb visszhangot, a legnagyobb vitát?”Ő így válaszolt:
“Kétségkívül az Országos Könyvtárügyi és Dokumentációs Tanács Békéscsabán 1968-ban előterjesztett tanulmányom. A mindössze néhány példányban készült kéziratos munka nagy vihart kavart, pedig úgy éreztem, hogy csupán azt írom meg benne, ami már úgyis a “levegőben lógott”, és amit a könyvtárépítés új gyakorlata egyébként is igazolt. A heves vitában a régi népkönyvtári felfogás – illetve annak reformista, Walter Hoffmann-féle változata – ütközött össze az általános könyvtári – public library – felfogással. Nem is kell mondanom, hogy a könyvtárosok túlnyomó többsége mellém állt, a tudományos könyvtárosok közül elsősorban Csűry István, Szentmihályi János, s úgyszólván valamennyi közművelődési könyvtáros, élükön Takács Miklóssal. Bár a tanulmány mindmáig kéziratban maradt, a III. országos könyvtárügyi konferencia közművelődési könyvtárakra vonatkozó határozatait nagy mértékben befolyásolta2.
És korántsem csak a könyvtárügyi konferencia határozatait. De menjünk sorjában. Amikor a Könyvtárosztálytól Sallai megkapta a megbízást a szóban forgó előterjesztés elkészítésére, arra is ígéretet kapott, hogy majd az ő dolgozata lesz az Országos Népművelődési Konferencia “könyvtári anyaga”. Békéscsaba után ez az ígéret “kútba esni látszott”. Sallai helyett N. Rácz Aranka, a “public library”-koncepció legfelkészültebb és egyben hivatalos opponense lett az utóbbi megbízatás elnyerésének várományosa. Ez felbosszantott engem, mondván, hogy ugyan, ne legyünk ígéretszegők, annál is kevésbé, mivel Sallai szakmailag erősen megtámogatva jött haza Békéscsabáról.
Kompromisszumként annyit sikerült elérnem, hogy Sallai nem maradt ki korábbi békéscsabai dolgozatának – hadd fogalmazzak így – továbbfejlesztéséből, csak éppen “kollektivizálódott”. Az új tanulmány 1968 őszére elkészült, s 1969 elején a következő preambulummal jelent meg3: “A tanulmány anyagának összeállításában egyes résztanulmányok megírásával az alábbiak vettek részt: Bencze Károlyné [Könyvtárosztály], Bereczky Lászlóné [KMK], Futala Tibor [Könyvtárosztály], Gerő Gyula [Könyvtáros], Gerő Zsoltné [KMK], Győri Erzsébet [Miskolc, városi könyvtár], Iszlai Zoltán [KMK], Juhász Margit [Miskolc, megyei könyvtár], Kellner Béla [Kaposvár, megyei könyvtár], Kovács Máté [ELTE], Merkovszky Pál [Nyíregyháza, megyei könyvtár], Marót Miklós [FSZEK], N. Rácz Aranka [Könyvtárosztály], Páldy Róbert [Könyvtáros], Sallai István [KMK], Szente Ferenc [KMK], Szilágyi Tibor [KMK], Takács Miklós [Szombathely, megyei könyvtár], Urbán László [KMK], Vadász Ferencné [KMK], Vargha Balázs [KMK], Verseghi György [Könyvtárosztály], Zircz Péter [Könyvtárosztály]. A nyersanyagot ezek alapján megszerkesztette, kiegészítette, megszövegezte N. Rácz Aranka. Az OKDT elé kerülő referátum végleges szövegét kialakította Futala Tibor, Kovács Máté, Sallai István.”
Megjegyezvén azt, hogy a felsorolttal azonos szellemi értékű team-ben (igazában még “téglák” sem nagyon voltak benne) ma is szívesen dolgoznék, folytatom az előterjesztés készülésének sztoriját. Az N. Rácz Aranka megmunkálta szöveg először Sallai kezébe került, aki – tiszteletben tartva kiegészítéseit (pl. a különböző osztályok és rétegek ellátásáról szólókat) – igencsak “visszasallaiasította” az elaborátumot. Ezt aztán felvittem Kovács Máté lakására (jutalmul saját termésű almával kínált meg), s néhány nap múlva szemügyre vehettem “szelídítéseit”, amelyek korántsem voltak tartalmiak, inkább csak Sallai “sztakkátós” stílusát váltották fel. Végül mindhárman összejöttünk, amikor is – akaratlanul – valami döntnöki szerepre kellett vállalkoznom, s egy sor vitatott mondatot olyan kompromisszumos formára hoznom, amelyet mindkét “atya” elfogadott. (Addigra már némileg híre ment abbéli jártasságomnak, hogy a lényeg feladása nélkül miként lehet “gáncstalan” mondatokat komponálni.)
Némi szerkezeti átszabásokkal az iménti tanulmány lett végül a közművelődési könyvtárügy hivatalos dokumentuma az Országos Népművelési Konferenciára (1970). Az előkészítő tanulmányokat tartalmazó kiadvány a szakmai bizottság tagjaiként ugyanazokat a kollégákat sorolja fel, mint akik a Könyvtári Figyelőváltozatában szerepelnek, de már nem tünteti fel a végleges szöveg kialakítóit, megelégszik annak közlésével, hogy a bizottság vezetője Kovács Máté volt4.
Ha valaki összeveti az itt publikált “őstanulmány” szövegét a KF-, illetve az Országos Népművelési Konferencia-változat szövegével, megállapíthatja: az utóbbi két eset jelentős hányada formailag szövegvariáns, tartalmilag pedig még nagyobb arányban a koncepcióváltás szükségességének és az e célból elvégzendő tennivalóknak ismétlése. Noha Sallai István neve lassan lemarad az említett és még további változatokról, mondanivalója új és új életre kel. Ahogy az osztrákok a világosi fegyverletétel után nem vonták vissza a forradalom és szabadságharc progresszív törvényeit, úgy a “public library” eszméjétől és eszméjének érvényesítésétől sem lehetett többé Magyarországon eltekinteni.
Ez érvényesül a III. Országos Könyvtárügyi Konferencia Könyvtár és művelődés c. előkészítő tanulmányában is, amelyet Bereczky László [KMK], Gönczi Imre [SZOT], H. Sas Judit [Népművelési Intézet], Halász Béla [Veszprém, megyei könyvtár], Halász László [OPI], Kamarás István [KMK], Katsányi Sándor [KMK], Sallai István [KMK], Szente Ferenc [KMK], Szilágyi Tibor [KMK], Tánczos Gábor [?], Varga Béla [Veszprém, megyei könyvtár] tanulmányainak, feljegyzéseinek és észrevételeinek felhasználásával Futala Tibor és Papp István írt5.
Az itt közzétett “őstanulmány” sztorija azonban még nem fejeződött be. “A tanácsi közművelődési könyvtárak távlati fejlesztésére 1972-ben a Művelődési Minisztérium – a régebbi és az újabb általános könyvtári koncepciót vallók olykor drámai vitája után – szakmai irányelveket adott közre. Ezek – noha nem voltak kötelező erejűek – igen nagy hatást gyakoroltak a könyvtárak fejlődésére, a fenntartók gondolkodására. A dokumentum – összhangban az akkoriban kidolgozott, de a gyakorlat konzekvenciái miatt azóta élesen bírált országos településfejlesztési koncepcióival – a felső- és középfokú központok (városok) könyvtárainak feladatává tett vonzáskörzetük ellátását is. Igazgatási kérdésekkel nem foglalkozott… Elsődleges célja az ellátási és szolgáltatási kérdések távlatosan helytálló meghatározása, normázása (épület, berendezés, személyzet, állomány stb.) volt6.”
Az irányelvek első változata már a III. országos konferencia időpontjára (1970. december 15-16.) elkészült. Ezt a Szente Ferenc menedzselte alapváltozatot a Könyvtárosztály és a Pénzügyminisztérium “egyáltalán nem szerette”. Napirenden tartása érdekében új és új változatok születtek (már nem emlékszem rá, hány), míg végül valahogy Molnár János miniszterhelyettes elé került a dolog. Ő aztán kiállt mellette, s a korszerű minisztériumi irányítás jó módszerének tartotta. Eközben nem értette, hogy a Könyvtárosztály vezetése miért terjesztette olyan bizonytalankodva elé a tervezetet. A követelmények “lesrófolásával”, az irányelvek “szakmaivá” degradálásával, a “nem kötelező volt” deklarálásával a Pénzügyminisztériummal is sikerült dűlőre jutni.
Aki ma olvassa el ezt a “kor- és szakmatörténeti dokumentumként” közreadott “őstanulmányt”, az némely megállapítását esetleg megmosolyogtatónak tartja (pl. azt, amely a könyvtár minőségi másságát bizonygatja). De vegye figyelembe: 31 évvel ezelőtt még Nyugaton sem tudták elképzelni azt a hatalmas technikai-technológiai fejlődést, amely a könyvtári ügyeket-dolgokat is egészen más megvilágításba helyezi. Mindenesetre Sallai “public library”-képlete, amely szerint “nagy általános tudományos könyvtár + vele szolgáltatási-módszertani kapcsolatban álló nyilvános könyvtárak és ellátó helyek”, annak idején teljesen korszerű és – demokratikus volt. Igen-igen: demokratikus. S ezért Békéscsabán, ha jól meggondoljuk, nem is könyvtári csata zajlott le, hanem politikai ütközet, amely a “kibővítés” melletti kiállással a szabad (legalábbis: a sokkal szabadabb) információkiválasztás és -hozzájutás követelményét és ígéretét hordozta magában. Ezt már Békéscsabán megérezte mindenki, aki a “public library” mellett tette le voksát. Ettől volt eufóriás hangulatban az egész rendezvény: szinte kamaszos öröm hatott át mindenkit, mintha egy sikeres csínytevést vittünk volna véghez. Véletlenül lettem tanúja egy beszélgetésnek, amely azt bizonyítja, hogy e lázadásfélével a retrográdok is tisztában voltak. Vértes György, az Országgyűlési Könyvtár még legjobb barátai szemében is túlzottan balos és kolerikus igazgatója az értekezlet udvaron töltött szünetében, amikor sétálva egy kis csoport mellett haladtam el, éppen azt mondta háborogva: “Mit akarnak ezek [sic!], csak nem királyt választani a Duna jegén!?”
Úgyhogy: Békéscsaba a könyvtárosi elit demokrácia, az emberi szabadságjogok melletti kiállásának is a színhelye lett. Mormogom magamban: “Hogy Pista bácsi mi minden nemesnek tudott az elindítója lenni!”

Hivatkozások

1.   OKDT ülés Békés megyében. In: Könyvtáros, 18.évf. 1968. 8.sz. 454. p.
2.   KATSÁNYI Sándor: Mindent a hazai valósághoz alkalmazni. Beszélgetés Sallai Istvánnal. In: Könyvtáros, 27.évf. 1977. 2.sz. 71-75.p.
3.   A közművelődési könyvtárak helyzetei és fejlődése. In: Könyvtári Figyelő. 1969. 1.sz. 5-24. p.
4.   A közművelődési könyvtárak helyzetei és fejlődése. In: Országos Népművelési Konferencia 1970. Előkészítő tanulmányok, 2. köt. 201-240. p.
5.   Könyvtár és művelődés. In: Könyvtártudományi Tanulmányok 1970. A III. Országos Könyvtárügyi Konferencia teljes dokumentumanyaga. Bp. 1971. 93-111. p.
6.   KISS Jenő: A magyar könyvtárak. Bp. 1988. Múzsák. 127 p.
A közművelődési könyvtári ellátás. Irányelvek a távlati tervezéshez. Bp. 1973. OSZK-KMK, NPI. 96 p.