Modernizáció: globalizáció, amerikanizáció? Változási tendenciák a hazai olvasási és könyvtárhasználati szokásokban

A társadalmi háttér

1989-90 Magyarország számára is – az egész Kelet-Közép-Európával együtt – döntő esélyt jelentett: ismét bekapcsolódhattunk a világméretű modernizációs tendenciá kba. Véget ért egy voluntarista ideológia egyeduralma, s ennek nyomán gyors és radikális változások követ­keztek be politikai rendszerünkben; (az egypártrendszert a többpártrendszerű parlamentáris de­mokrácia váltotta fel), a tervutasításos gazdaság helyébe a piacgazdaságot kezdtük kialakítani. A fentiek nyomán az első években jelentős mértékben megnőtt az infláció (30-35%), az addig szinte ismeretlen munkanélküliség 10-12%-ra ugrott, csökkent a GDP és a lakosság életszínvonala is. 1993 végére a jelzett negatív tendenciák jelentős része megfordult, beindult egy enyhe gazdasági növekedés, 1994-re 18%-ra sikerült leszorítani az inflációt, megállt a középrétegek lesüllyedése, “mind a foglalkoztatottságban, mind a GDP termelésben 50% fölé került a magángazdaság súlya.”1 ugyanakkor az 1994-es kormányváltást követően a kormányzat a gazdasági egyensúly javítása érdekében feláldozta a gazdasági növe­kedést, 10%-kal ismét megemelte az inflációt (1995), amit még 1996-ban sem tudott 23% alá nyomni, radikálisan visszafogta a fogyasztást, másfél évre leállította a privatizációt. “A társadal­mi jelzőszámok világosan jelzik az akut válságot, a reáljövedelem csökkenését, a fogyasztás, lakásépítés, a kulturális tevékenységek visszaesését.2 Mindent összevetve, ezen folyamatok fő vesztesei a középrétegek voltak, a szegények száma* az utóbbi 3 év alatt 1 millióról 3 millióra emelkedett, miközben a “legfelső decilis” jövedelmi szint je abszolút és relatív értelemben is egy­aránt növekedett. (Óhatatlanul felmerül a társa­dalom kettéhasadásának rémképe = dél-amerikanizálódás).
Ugyanakkor a világ vezető társadalomtudó­saitói pontosan tudjuk, hogya parlamentáris demokrácia és a piacgazdaság kiépülése csak egyik, de nem elégséges feltétele a hatékony társadalmi modernizációnak. Éppen az erős középosztály megteremtése lehet biztosítéka a kiegyensúlyozott társadalmi szerkezetnek, ahol viszonylag magas a lakosság iskolai végzettsége, ahol erős civil polgári kultúra, mentalitás, értékek és erkölcsök uralkodnak.
A felsoroltak hatására társadalmunkat (itt most nem részletezhető mértékben) egyre in­kább az anómia (a normák elbizonytalanodása) és az elidegenedés jelenségei, tehát a céltalan­ság, az élet értelmetlenségének, reménytelenségének érzése jellemzi7. Egyetlen példával hadd érzékeltessem a “belső iránytűk”, a kultúra által meghatározott normarendszer jelenlegi zavaro­dott, instabil állapotát. A megkérdezetteknek mindössze 10%-a állította azt, hogy “erősen kötő­dik valamelyik párthoz és mindkét parlamenti vá­lasztáson 1990-ben és 1994-ben ugyanarra a pártra szavazott.”4
Ilyen előzmények után nagyon is jól értel­mezhetőek azok a legutóbbi adatok, amelyek szerint országunk lakossága 1996-ban 40 ezer fővel lett ismét kevesebb, és az első világháború óta soha nem született még olyan kevés gyermek hazánkban, mint éppen az elmúlt esztendőben.
Féloldalas lenne viszont a társadalmi háttér felvázolása, ha legalább utalást nem tennénk néhány kétségtelenül meg lévő, pozitiv irányú vál­tozásról is: nőtt a közép- és felsőfokon tanulók aránya, emelkedett az önálló kisiparosok, kiske­reskedők, vállalkozók száma.

Új piaci viszonyok, avagy változások a könyv­kiadásban és az olvasási szokásokban

Kezdjük a legkeményebb adatokkal, a kiadá­si tendenciák jelzésével: 13

Már a nyolcvanas évek derekától érzékelhe­tő volt a címek csökkenése, majd emelkedő ten­dencia tapasztalható, ellentétben a példányszámokban, ahol öt év alatt csaknem 50 százalékkal kevesebb kötet került a boltokba. A könyvtárak­ban bekövetkezett 4-6-szoros, az inflációs rátát jelentősen meghaladó áremelkedés félreérthetet­lenül jelzi a vásárlóerő radikális csökkenését, s ez a mozzanat a könyvtári és magánvásárlókat egyaránt jellemzi. Vagyis, egy sajátos feszültség növekedésének vagyunk tanúi. Miközben az egyén egyre inkább a könyvtárak állományára lenne utalva, ugyanakkor kénytelenek könyvtá­raink is egyre kevesebb címet, gyakran már csak egyetlen (tehát gyakorlatilag nem, vagy alig köl­csönözhető arányban) beszerezni.
Külön részletező tanulmányban kellene feltárni a kiadás belső arányai nak legfontosabb mozgásirányait. Egyetlen részmozzanattal hadd érzékeltessün k valamit egy esettanulmány alap­ján a legjellegzetesebb elmozdulásokból. Az 1980 és 1984 közötti években 19 könyvkiadó 207 gyermekkönyvet adott közre Magyarországon, míg 1990 és 1995 között már 73 kiadó mindössze 121 címet, azaz háromszor több kiadó alig több mint fele művet tudott megjelentetni. 5 Különösen feltűnőek a tartalmi változások ezen a téren: radikálisan növekszik az ismeretterjesztő műfaj, iliet­ve a sok és színes illusztrációval ellátott, kevés szöveggel kísért amerikai típusú mesekönyv, s csökken a klasszikus gyerekkönyvek és a nép­mesei gyűjtemények hozzáférhetősége.
A kiadásnál jóval alaposabban szeretnénk foglalkozni a piac valódi, belső viszonyait ponto­sabban feltáró olvasói szokások változási ten­denciáival. Elsőként ismét a legkeményebb ada­tok, az időmérlegek számait villantsuk fel! 1963­ban naponta 24 percet, 1993-ban már napi 159 percet ült a tv előtt egy átlagos magyar férfi.6 Az olvasás esetében természetesen ellentétes irá­nyú tendenciák zajlanak. Most csak az 1977 és 1993 közötti 15 évre és azon belül is csupán a könyvolvasási adatokra koncentráljunk.
Tovább romlik a kép, ha az olvasásra fordí­tott időn belül elkülönítjük a napilapok, képeslapok, folyóiratok, illetve könyvek olvasását. A említett időszakban a könyvolvasásra szánt per­cek alakulása a felnőttek körében az iskolai végzettség szerinti bontásban a következőképpen alakult:

8 általánost végzettek: 10-ről 6 perc/nap
érettségizettek: 18-ről 8 perc/nap
főiskolai, egyetemi végzettségűek: 31-ről 17perc/nap

Vagyis, nem egyszerűen kevesebb időt töl­tünk az utóbbi években olvasással, hanem azon belül is a könyvek, s amint erről majd a későbbiekben még szó lesz, főként a klasszikusok, s egyáltalán az értékes szépirodalom (versek) a leginkább vesztesek, míg a napi és hetilapok, valamint a non-fiction és a direkt szórakoztató szépirodalom még relatív térnyeréssei is jelle­mezhetők.
Mindezen jelenségek szükségszerű következményekkel járnak a gyerekek és fiatalok vilá­gában, s ráadásul a fenti tevékenységek arányai­nak átalakulása nyomot hagy az iskolai teljesít­ményeikben.
Az adatok részletező bemutatására, az összefüggések rendszerének feltárására itt és most nincs módunk, csupán röviden idézzük fel az Országos Közoktatási Intézet Értékelési Köz­pontjának legutóbbi jelentéséből a bennünket leginkább érintő megállapításokat.

A legtöbb tudásterületen a teljesítmé­nyek csökkenése figyelhető meg. Kivé­telt csak a számítástechnikával kapcso­latos ismeretek köre jelent. (Mint köztu­dott, az utóbbi években jóval többen ke­rültek egy-egy korcsoportból a középiskolába, mint korábban, s az expanzió minden oktatási rendszerben természe­tes módon együtt jár az átlagos színvo­nal csökkenéséveI.
Minden vizsgált korosztályban és minden tudásterületen regisztrálható az iskolák (főként város és falu) közötti nagyfokú különbség. (22. p.)
Feltétlenül idéznünk kell viszont az olvasás­sal kapcsolatos teljesítmények alakulását bemutató ábrát.12                                                      -

Minden kommentár nélkül, hadd nyomatéko­sítsuk, hogy különösen a 9 és 18 évesek körében tűnik riasztónak a teljesítmények 20% körüli rom­lása, s ráadásul a 3. osztályba járók esetében nyilván nem lehet szó a jelzett 4 év alatti “expan­ziórói”, (míg a középiskolásoknál igen). A 9 évesek olvasásértésének látványos romlása mögött sokkal inkább a szülői példák, a követendő felnőtt minták, a fentiekben már jelzett irányú változásait sejtjük.

 

Vagyis egyre nehezebb a “vastag könyveket” gyorsan, határidőre elolvasni, s ezért válik fontossá a már említett oldalszám és a könnyebb dekódolást jelentő videókazetta iránti érdeklődés.
A romló tendenciát jelző adatok ellenére az összkép – ahogyan erre még többször utalunk majd – meglehetősen ellentmondásos. Például az MTA Szociológiai Intézete 1996-ban 5000 fős reprezentatívadatfelvételt készített, ahol az egyik kérdésre (“Az Ön számára mit jelent a kultúra?”) érkezett válaszok gyakorisági megoszlása az olvasáskutató számára is meglepő pozitívummal szolgált.14

Vagyis az olvasás csökkenő presztízse, a könyvárak radikális emelkedése, a szakszerve­zeti, a községi, (és kisebb részben) az iskolai könyvtárak ezereinek megszűnte ellenére a magyar kultúra tradicionális irodalom-, könyv- és olvasásközpontúsága még a jelenben is igaznak tűnik. A Gutenberg galaxist oly sokszor eltemetők jóslatai lám mégsem teljesülnek. Természetesen ma már a képernyőről is gyakran olvasunk, de olvasunk, és a könyv sem pontosan ugyanazt jelenti, mit 3-4 évtizede, de a kultúra hívószava mégis erre irányítja a magyar válaszolók harmadát. Az okok feltárása egy másik írés témája lehet, de a sajátos magyar és kelet-közép-európai hagyományok ereje itt is bizonyára tetten érhető, hiszen számunkra sok esetben ai anya­nyelven írott, nyomtatott szó (Sylvester János Új Testamentuma 1541, Károli Gáspár Bibliája 1590, Szenczi Molnár Albert zsoltárfordításai, Balassi versei, a felvilágosodás és a nyelvújítás, majd a reformkor alkotói stb.) sok esetben a nemzet, az ország megmaradásának hitét, remé­nyét, netán átélt, hiteles valóságélményét is jelentette.
A már hivatkozott (1996) 5000 fős, országo­san reprezentatív vizsgálat adatait, saját műhe­Iyünkben végzett korábbi adatfelvételek ered­ményeivel összevetve egyértelműen kirajzolód­nak az utóbbi évek új piaci igényei. Állóképeket, pillanatfelvételeket helyezünk egymás mellé, hogy a változások irányaira és erejére következ­tethessünk. (Az 1978 és 1993 közötti országos vizsgálatokat Gereben Ferenc végezte.)

Elsőként az olvasott művek keletkezési idejét tartalmazó táblát tekintsük át! (Egyébként mind a négyadatsorban a 18 évesnél idősebbek válaszai szerepelnek.) 11
Mint látható, az idősoros összehasonlítás koherens elrendezést mutat. A XIX. század egyre kevésbé érdekes (1978-ben még a válaszok 20%-a, mára csupán 5% sorolható ide), míg a kortárs alkotások vonzereje ugyanilyen intervallumot tekintve megduplázódott (1978: 18% és 1996: 40%)! Jól tudjuk, a fikció egy kicsit mene­külés a valóság szorításából, de egyúttal a feIfedezés, a megismerés, az érvényes tudás megszerzésének egyik eszköze. Korai lenne most még, ebből az egyetlen táblából megítélni, hogy melyik igazság az erősebb ebben az esetben. Inkább vizsgálódjunk tovább!

A romantika és a klasszikus realizmus vonzereje csökkenő tendenciá­jú, a kortárs, értékes mű­vek keresettsége szinte alig mutatható ki (3%!), míg a szórakoztató, köny­nyed, kalandos, szerelmes témájú, az illúziókat, az álomvilágot mutató, a menekülési reakciókat sej­tető olvasmányok népsze­rűsége érzékelhetően nö­vekszik. Kevésbé radikáli­san, de mégis egyértelműen erősödik a non-ficiton, az ismeretterjesztő és tudományos, a tényeket, a tudni- és tennivalókat be­mutató könyvtípus. (1996: népszerű ismeretterjesztő = 13%, komoly ismeretter­jesztő = 11 %, szakkönyv = 4,5%, áltudomány = 2,5%, hittudomány = 1 %)
Jól ismert jelenségről van szó, kettős értelemben is. Egyrészt a nyolcvanas évek vége óta, a parlamentáris demokrácia meg­teremtésévei párhuzamosan alapvetően megváltozott Magyarországon is a szépirodalom funkciója. Ma már nem kell verset írni Nagy Imre újratemetése érdekében, se novellát, se kisregényt a pOlitikailag kimondhatatlan témákról. Csaknem minden.szabad a publicisztika és a szaktudományok számára. Másrészt életünk egésze ha­szonelvűbb, anyagiasabb, földhözragadtabb, ideológiamentesebb lett. Többet, pontosabban, ha­szonelvűbben, praktikusabban szeretnénk tudni, s lám ez az olvasmányok összetételében is tükröződik

Az új helyzet látható­an zavarbaejtően hat az írótársadalomra is (“nem szabad közéleti témákkal foglalkozni!” – miközben még 1956 sincs igazán megírva!), de az olvasók sem keresik már a 60-as, 70-es évekhez hasonló ér­deklődéssel a fikciós mű­vek rejtett üzeneteit.
Végül vizsgáljuk meg az olvasmányok szerzői­nek nemzetiségi megoszlását is!
Az előzmények után már egyáltalán nem meg­lepő, hogy az adatsorok ismét jól felismerhető tendenciákat, változási irányokat jeleznek. 3 évtizede folyamatosan csökken a magyar szerzők aránya, harminc éve még csaknem 60 százalék volt, s mára 39% lett. A volt szocialista, európai szerzők 4%-a csak az orosz, szovjet írókkal együtt érvényes, kerek szám. A 32 százaléknyi amerikai szerzőből, alig 0,6% mondható dél-amerikainak. Nem Faulkner, nem Hemingway, nem Williams, nem Updike, nem Salinger, nem Singer, nem Arthur Miller, nem Bellow és nem Malamud lett az olvasottabb, népszerűbb, hanem a valódi, hamisítatlan vagy éppen csak annak látszani akaró amerikai lektűr, a hazugság rózsaszínű álomvilága, a borzongató, ám nagyobb érzelmi kockázatoktól mentes bűntények sora, a kielégülést, a vágyfantáziákat biztonsággal szolgáló kommersz hódít feltartóztathatatlanul.

Záróakkordként hadd tegyük közzé az éppen olvasott könyvek listájának éllovasait. A megkérdezettek közül minden századik Lőrincz L. L. műveit (A nagy mészárlás, Monszun, Gyilkos fa, A suttogó árnyak öble, A megfojtott viking mocsara, A gyilkos mindig visszatér, A vérfarkas éjszakája stb), illetve az amerikai “slágerszerzőket” említi. Rajta kívül (Lőrincz L. L.) élő magyar irodalmat nem Sütő András és nem Lázár Ervin, nem Petri György és nem Nagy Gáspár, nem Gyurkovics Tibor és nem Konrád György, nem Nádas Péter és nem Csoóri Sándor képviselik, hanem (sorrendben) Moldova, Berkesi, Ester­házy, Müller P., Vámos M. és Vitray T.

Egyébként egy évvel korábban (1995) 500 hazai pedagógus körében végzett vizsgálat ada­tainak összesítése után, a legutóbbi olvasmányok rangsorát Robin Cook vezette, (A menekülés mozzanatára már utaltunk, de a jelenség alaposabb vizsgálata, a részletesebb magyarázatkeresés még előttünk álló feladat.) A választá­sokban, értékítéletekben feltáruló ízlésszerkezet változási tendenciáit érzékeltetendő egy rövid ki­térőt érdemes tennünk. 1970-ben Tánczos Gá­bor, majd 1995-ben jómagam végeztünk egy országos jellegű olvasásszociológiai vizsgálatot a 6-18 éves korosztályokat oktató pedagógusok körében. Ragadjuk ki most a két adathalmazból a legkedveltebb szerzők élmezőnyét! A részletek mellőzésével csupán jelezzük, hogy 25 éve még a toplista 40%-a élő magyar szerzőkből állt, mára ez egyetlen főre zsugorodott.15

Az okok felderítése önálló dolgozatot igé­nyeine, de mint eredményt, tényt, valóságmozza­natot rendkívül veszélyesnek, a kultúra folytonosságát megkérdő jelezőnek ítéljük. különös tekin­tettel a helyi tantervek elkészítésének időszerű feladatára.Mégis, némi kiegészítéssel megerősít­hetőnek látszik a már korábbi diagnózis, misze­rint az egységesülő Európa felé törekedve, a globalizálódó gazdasági világrendhez közeledve a modernizálódó magyar társadalom olvasási szo­kásait a célszerűbbé, gyakorlatiasabbá válás jel­lemzi egyfelől (non fiction), másrészt viszont a valóság megszépített illúzióját nyújtó, jobbára amerikai kommersz vonzereje tűnik a legerő­sebbnek, s a (kortárs) magyar alkotások népsze­rűsége eközben folyamatosan és radikálisan csökken. És ezeket az igényeket a piac érzékenyen követi.

Kinek, miről és hogyan ír a mai hazai írók jobbik része? Ki és hogyan segít, a piaci viszonyok teljes diadalrajutása közben abban, hogya jelen fontos művei eljussanak az értő olvasókhoz, hogy a könyvek, az olvasás, az olvasottság, az irodalom, a versek ne csak a nyilatkozatok, a kérdőívre adott, szépítő válaszok pillérei, hanem a kultúra mindennapi gyakorlatának kitéphetetlenüI nyilvánvaló részei is legyenek? Beszélhetünk-e igazi modernizáicóról, ha az csupán a parlamentáris demokrácia megteremtésére, a működő piacgazdaság kialakítására korlátozódik, s ezekkel párhuzamosan nem alakul ki egy szilárd, a gyökereit számon tartó, polgári értékrenddel, erkölccsel és kultúrával is jellemezhető erős középosztály?

Csillaggal jelöltük a kortárs szerzőket

Könyvtárhasználat

Eltérő forrásokat használva, nem pontosan azonos arányokat tudunk kimutatni a könyvtár­használat mértékében. A 14 éven felüli népesség 27%-a nyíltan bevallja, hogy még sohasem járt könyvtárba, 22% viszont jelenleg is könyvtárhasználónak mondja magát. (Sajnos ezt az adatot csak némi korrekcióval lehet valósnak minősíteni, hiszen mint közismert a középiskola, de főként a felsőoktatás ma már többnyire (70-80%­ban) követelményként szabja meg a bibliotékák használatát. (MTA 1996.) A könyvtártípusok és a látogatások megoszlását az alábbi diagramok jellemzik.

A megrendelője maga az oktatási rendszer, különös tekintettel a közép- és felsőoktatás során kapott kötelező feladatokra. A világtendencia hozzánk is “begyűrűzött”. A szikár tankönyveket fokozatosan fel­váltják a szöveggyűjtemények, az irodalomjegy­zékek. Az olvasók egyre inkább gyors informá­ciót, adatot, részleteket, cikkmásolatot kérnek, s csökken a kölcsönzések száma. A leggyakoribb könyvtárlátogató a nyugdíjas, a főiskolai és egye­temi hallgató, majd a középiskolás – miközben a szakmunkástanu lók és a munkások szinte nyom­talanul eltűnnek közkönyvtárainkból.8 Utódaik a munkanélküliek, a hajléktalanok, a magukban motyogók, az ápolatlan ok, a “deviáns gyanús” egyének és csoportok pedig egyelőre a statiszti­kákban nem, de a könyvtárosi “konfliktusokban, nehéz helyzetekben” egyre gyakrabban tűnnek fel és okoznak mind több fejfájást az erre a típusú kommunikációra felkészítetlen könyvtárosok­nak.9
A könyvtárak igénybevételének egyik legiz­galmasabb összetevőjét próbáltuk olvasáskuta­tási műhelyünk fiatal munkatársával felderíteni, amikor az ország 15 nagyobb könyvtárában két­szer egy héten (1995. január 16-21. és október 30 – november 4.) át minden, az olvasók által feltett kérdést könyvtáros kollegáink rögzítettek.10 A kérdések rangsorát a nyelv- és irodalomtudo­mány (20%), társadalomtudományok (19%), történelem, helyismeret (16%), művészet, sport (12%) és a természettudományos témák (11 %) vezették, a jogi és a hétköznapi vonatkozású kér­dések 6-6%-ot képviseltek. A fentieknél is érdekesebb talán a kérdezők kilétének áttekintése.

Mint látható az iskolarendszerből származik a “megrendelések” 74%-a, tehát a könyvtár leg­fontosabb munkatársa, kollegája, partnere a pedagógus. S ez a tendencia a jövőben nyilvánvaló­an erősödni fog, hiszen évről évre többen lesznek a középfokú és részben a felsőfokú oktatási intézmények tanulói, s ráadásul az 1998 szeptem­berében bevezetendő új Nemzeti Alaptanterv a könyvtárhasználatra az eddigieknél is jobban épít. (Ha éppen lesz kire?)
A business information típusú, illetve a hét­köznapi gondokkal, a pályaválasztással, munkavállalással kapcsolatos kérdések ma még csak ritkán fogalmazódnak meg közművelődési könyvtárainkban, s talán még annál is gyérebbek a használható válaszok.

Pedig egy hatékony piacgazdasággal, működő parlamentáris demokráciával és erős középosztállyal, tehát konszolidált társadalmi viszonyokkai, a konfliktuskezelés begyakorlott formáival, vagyis szilárd értékekkel, a tettekből, gesztusokból, szavakból kiolvasható erkölccsel, kultúrával jellemezhető országnak ilyen típusú, összetett funkciókat teljesítő (gyors és hatékony tájékoztatás – de egyúttal a szociális hálónak is része) könyvtárakra, jelesül közművelődési könyv­tárakra van és lesz szüksége.

Felhasznált irodalom

ANDORKA Rudolf – KOLOSI Tamás – VUKOVICH György: Társadalmi riport, 1996. Budapest, Századvég 1996.8. p.
uo.9.p.
KOPP Mária – SKRABSZKY Árpád: Magyar lelkiállapot. Budapest. Végeken 1995. 304 p.
ANDORKA Rudolf – KOLOSI Tamás – VUKOVICH György: Társadalmi riport 1996. Budapest, Századvég 1996.10. p.
FENYVESSYNÉ BÉKEI Gabriella: Kiskondás vagy 00­naldkacsa (Szakdolgozat) Budapest, ELTE 1996. 37 p.
FALUSSY Béla – VUKOVICH György: Az idő mérlegen (1963-1993.) 70-103. p. = ANDORKA R. – KOLOSI T. ­VUKOVICH G.: Társadalmi Riport 1996.
VIDRA SZABÓ Ferenc: A könyvtárhasználati szokások változásai az utóbbi 10 évben. In: Könyvtári Figyelő 1997/1. sz. 59-71. p.
U.o.
KONCZ Károly: Történetek a könyvtárban. MKE Buda­pest, 1994. 43 p.
W. PÉTERFI Rita: Referensz kérdések vizsgálata a köz­művelődési könyvtárakban történt adatfelvétel alapján. In: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros 1996. 10. sz. 34-43. p.
GEREBEN Ferenc: Könyv, könyvtár, közönség (Kézirat) Budapest, 1996. 223 p.
HALASZ Gábor – LANNERT Judit (szerk.): Jelentés a magyar közoktatásról 1995. Budapest. Országos Köz­oktatási Intézet 1996. 294 p.
Könyv és olvasás ’96-97. Művelődési és Közoktatási Minisztérium Budapest. MKM Dec. 15. 1996.3 p.
Kulturális fogyasztás. Szonda Ipsos 1996. szeptember
NAGY Attila: Napi robotos vagy organikus értelmiségi? In: Új Pedagógiai Szemle, 1996. 12. sz. 93-104. p.

*Főként a gyermekes családok és az idősebb korosztá­lyok tartoznak ide.
**Döntő többségében középiskolásokról van szó