Bevezetés

Jelen írás a hazai könyvtári szaksajtó történetét kívánja vázlatosan bemutatni. A „vázlatos” jelző kettős megszorítást jelent. A szaksajtó múltjának feltárása elsősorban tudománytörténetírás, a szakirodalom zömmel – ha nem is kizárólagosan a folyóiratokban jelent (és jelenik) meg, így a historikusnak elsősorban azt kellene vizsgálnia, hogy a könyvtárak belső életét, munkáját meghatározó könyvtártudományi nézetek és a hazai könyvtárügy kereteit kijelölő művelődés- és könyvtárpolitikai koncepciók hogyan, mikor, milyen formában jelentek meg az egyes periodikumokban. Ez lenne az elvi cél, a gyakorlati megvalósítás azonban több nehézségbe ütközik. Hiányzik a hazai könyvtártudományi gondolkodás kritikai jellegű, a forrásokat is feltáró tudománytörténete, csupán résztanulmányok állnak rendelkezésre – azok sem nagy számban. Kétségtelenül bőségesebb a szakirodalom az egyes könyvtárak és a könyvtárügy történetére vonatkozóan, de főleg a XX. század – és különösen az utóbbi néhány évtized – könyvtárügyének megbízható és alapos történeti feldolgozása még várat magára. Ehhez kapcsolódó probléma a „könyvtártudomány” fogalmának értelmezése.

Nem lehet feladatom a hazai könyvtártudományi nézetek bemutatása, csupán jelezni kívánom, amit egy tudománytörténeti áttekintés előtt tisztázni szükséges. A „könyvtártudomány” szűkebb értelmezése esetén – vagyis, ha a diszciplínát úgy definiáljuk, mint azt az ismeretkört, amely a könyvtárak működésével, fejlődésével kapcsolatos különböző jelenségeket vizsgálja – kirekesztjük elemzésünk köréből a könyv- és nyomdászattörténeti szakirodalmat, általában a művelődéstörténeti kutatások tekintélyes részét. A könyvtártudomány tág (bibliológiai) értelmezésekor viszont a paleográfiától a kommunikációelméletig kellene vizsgálni a legkülönfélébb diszciplínákat (az utóbbi néhány évtizedben az informatikával kiegészítve) – szinte áttekinthetetlen szélességű területet. Vagyis: ahhoz, hogy tudománytörténeti szempontú áttekintés készüljön a magyar könyvtári szaksajtóról – és tágabban: a szakirodalomról – szükséges előtte definiálni a „könyvtártudomány” fogalmát, jelentését.

Amire tehát ebben az írásban kísérlet történik, az nem más, mint a könyvtárinak tekintett szaksajtó könyvtárügyi, könyvtárpolitikai szempontú áttekintése. Azt kívánja bemutatni, hogy az egyes korszakokban milyen kérdésekkel foglalkoztak elsősorban a lapok, milyen szervezetek, testületek, intézmények jelentették meg azokat, milyen hatások következtében differenciálódott a könyvtári szaksajtó. Ehhez kapcsolódik a második megszorítás. Az áttekintés a könyvtári szaksajtó egy részével foglalkozik csupán, azokkal a folyóiratokkal, amelyeket központinak vagy országosnak nevez a szakma. Az 1945 előtti résznél ez nem jelenti érezhető szűkítését a témának, utána viszont igen, ám a területi lapok és híradók bevonása a körbe szétfeszítené a cikk kereteit. Hasonló megfontolásokbóI nem térek ki az egyéb időszaki kiadványokra sem (évkönyvek, sorozatok).

Még egy módszertani jellegű megjegyzést szükséges tenni a bevezetőben: a korszakolást. A magyar könyvtári szaksajtó százhúsz éves, elengedhetetlen ennek az időszaknak korszakokra tagolása. Mivel alapvetően könyvtárügyi, könyvtárpolitikai szempontú megközelítésben próbálom szemlélni az egyes lapokat, a korszakok kijelölésénél elsősorban a könyvtárügy és könyvtártörténet periodizációját követtem. Mechanikusan azonban nem lehetett alkalmazni, figyelembe kellett venni az egyes periodikumok történetét. A kezdetektől az 1990-es évek elejéig terjedő időszak a könyvtári szaksajtó történetében hét szakaszra tagolható:

1.) 1876-1906: a kezdetek, lényegében a Magyar Könyvszemle jelenti az egyetlen szakfolyóiratot;

2.) 1907-1919: a közművelődési könyvtárügy jelentkezése a magyar könyvtári szaksajtóban, új folyóiratok indulása: Múzeumi és Könyvtári Értesítő (1907-1918), Könyvtári Szemle (1913-1917), A Tanácsköztársaság Könyvtárügye (1919);

3.) 1920-1935: a Magyar Könyvszemle anyagi válsága, ideiglenes megszűnése. Kísérlet a szakma országos lapjának megteremtésére: a Könyvtári Szemle (1934-1935);

4.) 1937-1946 (47): a Magyar Könyvszemle táguló profilja az újjászervezést követően, kísérletek a folyóirat életben tartására 1945 után;

5.) 1950-1961/64: a könyvtári szaksajtó megszervezése, a funkciók kialakulása: Könyvtárügyi Szemle (1950-1951), Könyvbarát (1951-, címváltozatai: A Könyvtáros, A Könyv, Könyvtáros), 1954: Műszaki Könyvtárosok Tájékoztatója (címváltozata: Tudományos és Műszaki Tájékoztatás), 1955: Könyvtári Tájékoztató (címváltozata: Könyvtári Figyelő), 1955: a Magyar Könyvszemle új folyama;

6.) 1965-1989: a konszolidált szakszerűség évtizedei, világos profil az egyes lapoknál;

7.) 1989 – a szaksajtó átalakulásának kezdete, a Könyvtári Levelező/lap indulása.
 

1. A hazai könyvtári szaksajtó megindulása és első korszaka (1876-1906)

A könyvtárosi pálya – mint önálló értelmiségi foglalkozás – a XVIII. század végén, a XIX. század elején alakult ki. Az egyes értelmiségi foglalkozások hivatássá válását a foglalkozásszociológia vizsgálja. A különböző szociológiai iskolák képviselői1 eltérő tényezőket sorolnak fel a professzionalizálódás folyamatában és jellegében, vannak azonban közös elemek is. Ezek szerint három intézmény kialakulása elengedhetetlen feltétele egy szakma hivatássá válásának, társadalmi elfogadottságának. Az egyik a speciális szakmai ismeretek átadását végző és elismert végbizonyítványt (oklevelet) adó oktatási intézmények rendszerének kiépülése. Másodikként említhetők a hivatástudat és a sajátos szakmai etika alapján szerveződő egyesületek, kamarák. A harmadik alapvető intézmény pedig a szabványos terminológiát használó, a kutatásról és a gyakorlati tapasztalatokról beszámoló szakirodalom, elsősorban a szaksajtó megjelenése.

Magyarországon a könyvtárossághoz kapcsolódó intézményrendszer meglehetősen vontatottan fejlődött ki. 1876-ban indult a Magyar Könyvszemle, 1935-ben alakult meg a Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete – tehát nem önállóan -, és legutoljára (igaz, különböző tanfolyamok évtizedekkel már megelőzték) a képzés is intézményesült 1949-ben az egyetemi tanszék megszervezésével. Külföldön sem jöttek létre egyszerre ezek az intézmények – az Egyesült Államok a rendhagyó példa, ahol 1876-ban alakult meg az ALA, ugyanabban az esztendőben indult a The LibraryJournal, és 1887-ben Dewey az első könyvtárosképző iskolát is megnyitotta -, de a XX. század elejére a fejlett könyvtárüggyel rendelkező országokban szinte mindenütt volt már a szakfolyóirat mellett egyesület és valamilyen szintű rendszeres könyvtárosképzés is folyt.2

Magyarországon a könyvtári szaksajtó alakult meg elsőként a könyvtárosi pálya intézményei közül (természetesen figyelmen kívül hagyva az alapvető feltételt, magukat a könyvtárakat). Korán indult, évtizedekkel megelőzve a magyar könyvtárügy általános fejlettségét, vagy a többi intézmény szerveződött meg későn? A hazai könyvtári szaksajtó megalapítása semmiképpen sem tekinthető túl korainak, a Magyar Könyvszemle indulása szervesen következett a magyar tudományos élet akkori fejlettségéből, illetve a könyvtárügy helyzetéből.

György Aladár statisztikája szerint 1885-ben 129 nagy könyvtár volt az országban, ezekben 115 tisztviselő és 30 szolga, vagyis segédszemélyzet dolgozott.3 Eszerint tehát több olyan, a statisztikus által „nagy”-nak tekintett könyvtár is akadt még, ahol nem volt állandó könyvtáros. Mindenesetre ez a kicsi létszám már elegendő volt ahhoz, hogy egy szaklapot életben tartson érdeklődésével. A könyvtárosok lassan emelkedő száma mellett a folyóirat alapításához vezető egyéb tényezők sorában kell említenünk a kor tudományos életét és a könyvtárügy helyzetét.

A kiegyezés körüli évek, évtizedek a hazai társadalomtudományokban a pozitivizmus évei voltak. Ekkoriban indultak a nagy forrásközlő vállalkozások a különböző tudományágakban és az általános tartalmú tudományos periodikumok mellett megjelentek a szakosodott szakfolyóiratok, megindult a Századok (1867), a Magyar Nyelvőr (1872), az Egyetemes Philológiai Közlöny (1817) stb. A tudományos kutatás intézményrendszere szervezettebbé vált és a kutatáshoz elengedhetetlen korszerű bibliográfiai apparátus is létrejött ezekben az években. Az Akadémia 1872-ben vetette fel egy, a hazai sajtó cikkanyagát feltáró Magyar Tudományos Repertórium gondolatát: ez vezetett Szinnyei József repertóriumának elkészültéhez (1874-1885), illetve valamivel később a Magyar írók 14. kötetéhez. 1879-ben indult Szabó Károly RMK ja, 1882-ben Petrik könyvészete – hogy csak az alapvető összeállításokat említsük.

A kiegyezés lehetővé tette a könyvtárügy polgári infrastruktúrájának megteremtését, a meglévő intézmények fejlesztését. A könyvtárügy a költségvetésből jutott a szükséges pénzeszközökhöz, és ez jelentős eredményekhez vezetett, főleg a 70-es években.4 1873-ban kezdődött meg az Egyetemi Könyvtár palotájának építése, ugyanabban az évben került be az állami költségvetésbe az újonnan felállított kolozsvári egyetem könyvtárának dotációja. Az OSZK-ban, 1868-ban megkezdődött könyvtárrendezésre a minisztérium tekintélyes összeget utalt ki, ennek eredményeként 1876-tól a könyvtár mint egységes állományú, rendezett gyűjtemény állt a használók rendelkezésére.5

A Széchényi Könyvtár vezetője 1875-ben Fraknói Vilmos lett.6 Az ő érdeme a könyvtári sajtó megteremtése. Kinevezését követően tervezetet készített a könyvtár feladatairól, ebben tett említést a szakfolyóirat kiadásáról: „Nézeteim szerint ezen könyvtár nem külön csak arra van hívatva, hogy megőrzője legyen a hazai irodalom termékeinek, hanem egyúttal arra is, hogy ezen irodalom ismeretét terjessze és felhasználását megkönnyítse. Miként főleg ezen könyvtár személyzete van leginkább képesítve, úgy elsősorban rendeltetése is: a régibb magyarországi irodalomnak chronológiaí – vagy szak-catalogusok közrebocsátása és egy oly ,,Irodalmi Értesítő” kiadása által – minőt jelenleg Márki Sándor szerkeszt- a hazai tudományos közművelődés ügyének szolgálni.”7

A folyóirat első száma 1876. március 1-jén jelent meg. Szerkesztője Fraknói Vilmos volt, a Könyvszemle közrebocsátójaként a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtára szerepelt. Terjesztési ügyeit a Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadóhivatala végezte; a testület közelebbről nem ismert összeggel támogatta is a folyóiratot.8 Pénzügyi helyzete azonban meglehetősen bizonytalan volt a kezdeti években, erre utalnak a Széchényi Könyvtár éves működéséről kiadott jelentések.9 Ezekből ismert, hogy pl.1883-ban kétszázan fizettek elő a Könyvszemlére, a befolyt összeg és a 400 Ft-os minisztériumi támogatás azonban nem tette lehetővé honoráriumok fizetését és a szerkesztői munka javadalmazását. Majláth Béla igazgató ezért több ízben sürgette a segély felemelését 1000 Ft-ra. Ez végül is csak 1886-ban következett be,10 de akkor már kétéves késésben volt a folyóirat. Az 1000 Ft-os támogatás 1897-ben 1200-ra emelkedett.11

Fraknói nem adott programcikket, hacsak nem tekintjük annak azt a rövid ismertetést, mely a folyóiratról az első szám borítóján jelent meg. Eszerint a Magyar Könyvszemle a „magyarországi könyvészet és a hazai könyvtárak közlönye óhajt lenni. Közölni fog a régibb magyarországi bibliographia körébe tartozó értekezéseket és az újabb felfedezésekről szóló értesítéseket. Ismertetni fogja a hazai könyvtáraknak történetét, szervezetét, nevezetesebb tudományos kincseit és szerzeményeit. Továbbá összeállítandja a magyarországi sajtó irodalmi értékű termékeinek és a hazánkat érdeklő külföldi munkáknak lehetőleg teljes és pontos jegyzékét.” Fraknói az I. évfolyam utolsó, hatodik füzetében felhívással fordult a könyvtárak fenntartóihoz és kezelőihez, kérve őket, hogy gyűjteményükről ismertetést küldjenek a szerkesztőséghez, ezek az írások a folyóiratban megjelennek és egy megírandó magyar könyvtártörténet előmunkálatait képezik majd.12

Fraknói, majd az 1879-ben őt a szerkesztői székben követő Csontosi János a magyar könyvtári kutatások szervező műhelyévé tette a folyóiratot. Ezt hangsúlyozza Havasi Zoltán13 és Fülöp Géza is14. Elsősorban – a kor felfogásának megfelelően – a történeti stúdiumokat részesítette előnyben mindkét szerkesztő, de nem mellőzték a gyakorlati kérdéseket sem. 1876-ban Barna Ferdinánd számolt be a Széchényi Könyvtárban, Szinnyei József pedig az Egyetemi Könyvtárban folyó rendezési munkákról. Fraknói ígéretének megfelelően gazdag volt a Könyvszemle bibliográfiai része. Elsősorban a régebbi könyvtörténethez szolgáltattak adalékokat az adatközlések – Szabó Károly az I. évfolyamban két bibliográfiai összeállítással jelentkezett -, a folyóirat hasábjain azonban megszületett a kurrens magyar nemzeti bibliográfia is. 1879-ig évente hatszor, az egyes füzetekben jelent meg Tipray Tivadar, később Horváth Ignác összeállításában a Magyarországon magyarul és a kisebbségi nyelveken megjelent könyvek jegyzéke, illetve a magyar vonatkozású külföldi művek bibliográfiája. 1880-tól évi mellékletként látott napvilágot az összeállítás. A Könyvszemle válsága után az új szerkesztő, Schönherr Gyula 1893-ban megszüntette a rovatot, indoklása szerint azért, mert „az ez idő szerint rendelkezésünkre álló eszközök mellett sem mint a hazai irodalom könyvészete, sem mint a múzeumí könyvtár évi gyarapodásának jegyzéke, nem léphetett fel a teljesség igényeivel.”15 Érvelése – ha igaz is a tény – nehezen fogadható el, inkább a javításával kellett volna foglalkozni a szerkesztőnek.

A Könyvszemle tíz éves fennállása alkalmából Csontosi elégedetten állapította meg, hogy a Folyóirat központja lett a hazai könyvtártani és bibliográfiai mozgalmaknak, művelte a hazai könyvtártudomány minden ágát, iskolát teremtett „irodalmunkban oly ismereteknek, melyeket nálunk csak autodidact és gyakorlati úton” lehet elsajátítani.16 A követett szerkesztői gyakorlat azonban bírálatot is kiváltott. György Aladár nehezményezte, hogy a folyóirat egyoldalú, mert csak egy alsóbbrendű tevékenység, „a ritkaságok gyűjtését cultiválja”.17 A Könyvszemle nem mutatja be a külföldi fejlődést, nem foglalkozik a cédulajegyzékek helyes készítésével, a könyvtárnokok képesítésével, a könyvtári helyiségek berendezésével. „Egyszóval a Magyar Könyvszemle is túlnyomólag még csak könyvek raktárainak nézi a könyvtárakat s a könyvgyűjtés s könyvtárfejlesztés megítélésében irodalomtörténeti, de nem könyvészeti eszmék vezérlik.” György Aladár bírálatában kétségtelenül sok jogos elem volt, de a folyóirat bizonyos szempontból kényszerűségből foglalkozott irodalomtörténeti kérdésekkel: az irodalomtörténeti Közlemények évekkel később, 1891-ben indult. A Magyar Könyvszemle a Széchényi Könyvtár kiadásában jelent meg, így elsődleges feladata a gyűjtemény bemutatása és a hungarikumok kutatása volt.

Talán a bírálat hatására, mindenesetre Csontosi 1886-ban bővítette a folyóirat programját. Legfontosabb feladatának továbbra is a magyar vonatkozású és a hazai könyvészet művelését tekinti, „Emellett azonban figyelemmel lesz a külföldi könyvtárak mozgalmaira és a könyvtártudomány terén elért eredményekre, ismertetni fogja a nevezetesebb külföldi könyvtárak berendezését, szervezetét és vívmányait, értesítéseket hoz azoknak fontosabb mozzanatairól.”18 Az új rovat címe Külföldi értesítő lett, az első számban Ballagi Aladár ismertette az Astor Libraryt, cikk mutatta be a Le Livre című francia szaklap nyomán a párizsi nemzeti könyvtár új szervezetét, és két írás foglalkozott a külföldi könyvtárosok fizetési helyzetével. A két utóbbi közleményhez Csontosi kiegészítésként a hazai viszonyokat áttekintő írást adott közre. Feltehetően már ekkor foglalkoztatta a könyvtárosok érdekvédelme, ő volt egyik kezdeményezője annak a mozgalomnak, mely a fizetésemelést próbálta kiharcolni 1891-ben.19 A Könyvszemle tehát a könyvtárosok anyagi és erkölcsi megbecsülésének méltóbb elismertetését is feladatának érezte.

A bővülő program ellenére a Könyvszemle változatlanul súlyos gondokkal bajlódott. Elsősorban anyagi természetű okok voltak ezek, a pénzhiány miatt állandósult a folyóirat késése. 1891-ben teljesen elfogyott a pénz, szükségessé vált a Könyvszemle megjelentetésének új alapokra helyezése. Siettette ezt a döntést a Csontosi ellen megindított fegyelmi vizsgálat és eltávolítása a könyvtár kötelékéből. Pálvölgyi Endre tanulmányában tisztázta, hogy alapvetően rágalmakról volt szó, nem ő tulajdonította el a kódexeket, bizonyítható vétkei csupán hanyagságok voltak.20 A folyóirat új szerkesztője Schönherr Gyula lett. A Magyar Könyvszemle pénzügyeit a Nemzeti Múzeum vette át, megszakadt a kapcsolat az Akadémiával, illetve a Hornyánszky nyomdával. Döntést hoztak arról is, hogy az elmaradt két évfolyamot összevont kötetben jelentetik meg, Új folyam jelöléssel.

Schönherr megszüntette – mint szó volt róla a kurrens bibliográfia közreadását, helyette a könyvtár ősnyomtatványainak katalógusát adta ki, és a szerkesztő bejelentette, hogy megindítja a folyóiratban a Széchényi Könyvtár egyéb állományairól a katalógusok közzétételét.21 Alapvetően új programot nem ígért, beköszöntő cikkében leszögezte: „tudományos tekintetben az eddigi nyomokon fog tovább haladni.” Megállapította az ország könyvtárügyében az elmúlt években bekövetkezett jelentős fejlődést, melyben a Nemzeti Múzeum Könyvtára továbbra is „vezérszerepre van hivatva hazánk könyvtárai között’, ezért igyekezni fog szorosra fűzni a kapcsolatot a fővárosi és vidéki nagy könyvtárak között. Schönherr bejelentette azt is, hogy a Könyvszemle „különös céljául tűzte ki magának a hazai levéltári ügy felkarolását.”22 A levéltári cikkek, közlemények megjelentetése logikus lépés volt, nem a szerkesztő – egyébként levéltáros – rögtönzése. A Széchényi Könyvtáron belül az 1920-as évekig külön levéltári osztály működött, más könyvtárakban is akadt diplomatikai anyag – ráadásul önálló levéltári szaklap Magyarországon csak 1923-ban indult, így az archivisztika felkarolása logikus és szükséges döntés volt. Az természetesen vitathatatlan, hogy a szűkebben vett könyvtári ismeretekkel csak távolról van rokonságban ez a szakterület.

Schönherr szerkesztői megbízatása alatt egyenletesen fejlődött a Könyvszemle. Az ő szerkesztése alatt sokasodtak az aktuális könyvtári kérdésekről beszámoló írások. Megjelentek a folyóiratban a vidéki könyvtárak éves beszámolói, foglalkozott a lap a kötelespéldányok kérdésével, a könyvtárosképzés ügyével, több írás adott hírt a megalakuló brüsszeli bibliográfiai intézetről, cikk jelent meg Dewey osztályozási rendszeréről. A folyóirat addigi munkatársi körét bővítette, szerkesztői tiszte időszakában kezdte meg szakírói működését Esztegár László, a nagy reményekre jogosító könyvtáros, akinek pályája kiteljesedését a korai halál akadályozta meg. 1900-ban Szabó Ervin publikált a Könyvszemlében, 1901-ben pedig Gulyás Pál jelentette meg első írását a folyóiratban.

A népkönyvtárakkal, általában a közművelődés ügyét tágabban szolgáló könyvtárakkal fennállása első évtizedeiben alig foglalkozott a Magyar Könyvszemle. A 70-es években megkezdődött iskolai és népkönyvtári mozgalomról sem vett tudomást. E mozgalomnak köszönhető egyébként hazánk második könyvtári szakfolyóirata, az 1878-79-ben Dolinay Gyula szerkesztésében megjelenő Iskolai és Népkönyvtár. Az iskolai és népkönyvtár Eötvös elképzelése szerint alakult könyvtártípus volt, a nép- és iskolai könyvtár funkcióját volt hivatott ellátni. A hasonló nevű bizottság kísérelte meg – kevés sikerrel – létesítésüket. A rövid életű lap e mozgalomról számolt be és több cikkben foglalkozott a népművelés ügyével.23

1897-ben alakult meg a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa és Főfelügyelősége.24 Megalakulásával új lendületet vett a népkönyvtári mozgalom, általában a könyvtárügy. A Könyvszemle sem maradt érintetlen a változásoktól.
 

2.) 1907-1919. A közművelődési könyvtárügy jelentkezése a könyvtári szaksajtóban, új folyóiratok indulása

1902-ben Schönherr távozott a Könyvszemle éléről, utóda Kollányi Ferenc lett, mellette Esztegár László töltötte be a segédszerkesztői tisztet, korai halála után pedig Gulyás Pál segítette a szerkesztőt.

A század első éveiben már a Könyvszemle is foglalkozott a népkönyvtárakkal, rendszeresen megjelent a folyóiratban a vidéki közművelődési jellegű könyvtárak működéséről beszámoló jelentés. Gulyás több tanulmányban adott hírt a külföldi nyilvános könyvtárakról 1908-tól. Ekkor kezdődött vitája Szabó Ervinnel és a Fővárosi Könyvtárral.25 A Magyar Könyvszemle tehát megújult: eredeti profilját nem adta fel, de az első világháború végéig terjedő időszakban az aktuális kérdések iránt fogékony, a hazai könyvtárügy alakítójának igényével fellépő folyóirat volt.

Gulyás 1912-ben vette át a folyóirat szerkesztését, programot nem adott, de határozott változások kezdődtek a folyóirat életében. Megújult a lap külseje; a rovatbeosztást változatlanul hagyta – Értekezések, önálló közlemények; Adattár; Tárca; Szakirodalom; Vegyes közlemények – és megindította 1912-től a Bulletin de la Revue Bibliographie Hongriese című mellékletet az egyes cikkek francia vagy német nyelvű kivonatával. Név- és tárgymutató 1893 óta készült a folyóirathoz. 1918-ig a melléklettel együtt megjelent, akkor Gulyás a papírhiány miatt elhagyni kényszerült néhány évre. Az alaki és formai változások mellett jelentősebb volt a tartalmi és az a tény, hogy 1907-től már nem a Magyar Könyvszemle volt az egyetlen magyar könyvtári szakfolyóirat.

Ebben az évben indult a Múzeumi és Könyvtári Értesítő, a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsának folyóirata Mihalik József szerkesztésében. A testület megalakulásától tervezte folyóirat kiadását, de erre csak 1907-től nyílt lehetőség. Címéből kitűnik, hogy nem kizárólag könyvtári szaklap volt. Mihalik igyekezett a két szakterület között egyensúlyt tartani, az első években ez több sikerrel járt, a 10-es évek közepétől némileg eltolódott az arány a muzeológia javára. Mint hivatalos közlöny, a tanulmányok és módszertani jellegű írások mellett a közreadó testület jelentéseit és állásfoglalásait adta közre.

Felépítése a következő volt: Tanulmányok; Kisebb közlemények; Irodalom; Külföldi szemle; Hivatalos közlemények. Az 1909-es évfolyamhoz 22 lapos melléklet kapcsolódott Kimutatás a népkönyvtárakról címmel.26

Az 1907-es év kétségtelenül fontos esztendő a hazai könyvtárügy szempontjából. Ebben az évben került sor Pécsett a szabadtanítási kongresszusra, itt ütközött először a nagyobb nyilvánosság előtt Szabó Ervin a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsával és Főfelügyelőségével. Bírálata hatására elmozdult korábbi merev, szakmailag és művelődéspolitikailag tarthatatlan helyzetéből a tanács, Gulyás Pál pedig megbízást kapott a népkönyvtári kézikönyv megírására -1909-ben jelent meg A népkönyvtárak szervezése, fenntartása és kezelése címmel -, valamint a Népkönyvtári címjegyzék összeállítására. Az 1907-es évnél kell megemlítenünk – bár nem folyóirat volt -: megindult a Fővárosi Könyvtár Értesítője elnevezésű sorozat. Ebben jelent meg Szabó Ervin A fővárosi könyvtár című cikke, mely az első nyomtatott publikációja erről a témáról27.

A Múzeumi és Könyvtári Értesítő könyvtári vonatkozású cikkeiben és a tanács ülésein új közművelődési könyvtári koncepció formálódott. A 10-es években a tanács tagjai között Szabó Ervin és Klebelsberg Kunó egyaránt ott található. Mint Voit Krisztina írja: „… Wlassicstól Apponyin át, Fraknói Vilmosig, sőt Mihalik József is, mindnyájan az angol-amerikai public líbrary lelkes csodálói voltak.”28 A folyóirat könyvtári vonatkozású cikkeinek nagy részét Gulyás Pál írta, akinek 22 közleménye jelent meg az Értesítőben. Beszámolt Hamburg népkönyvtári intézményeiről, a berlini és charlottenburgi népkönyvtárakról, Párizsról, Londonról, az olasz népkönyvtári ügyről. 1917-ben jelentette meg a folyóiratban két részben nagy tanulmányát Könyvtári problémák címen; írása ugyanabban az évben kötetben is megjelent. Gulyás mellett Ferenczi Zoltán írt több cikket a népkönyvtárakról, több-kevesebb rendszerességgel publikált a lapban Rexa Dezső, Karácsonyi János, Tömörkény lstván, Mihalik József.

A Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa és Főfelügyelősége, illetve a folyóirat által körvonalazódó új közművelődési koncepcióról Tóth Gyula megállapítja, hogy a kor „legkiválóbbjai gyakorlatilag az angolokkal egyidejűleg (!) (kiem. Tóth Gyula) foglalkoztak a kistelepülések könyvtári ellátásával és lényegében eljutottak a megyei?-körzeti? járási? ellátáshoz, voltaképpen annak felismeréséhez, hogy a kisvárosok és falvak könyvtári ellátása ezeknek a könyvtáraknak az útján látszik megoldhatónak.”29 Majd ugyanő a Tanácsköztársaság alatti könyvtári programról leszögezi: „ha a tervezeteket figyelmesen végig olvassuk, akkor kiderül, hogy ami a vidéket illeti, a javasolt megoldás bizony nem Szabó Ervin-i, se nem tanácsköztársasági „többlet”, hanem lényegét illetően a Ferenczi-Mihalík-Gulyás-féle koncepciókkal azonos!’30

A fő céljaiban megegyező két közművelődési könyvtári koncepció között mégis kibékíthetetlennek látszó ellentét feszült. Oka a jelek szerint nem szakmai volt, hanem személyi, politikai, hatalmi – az, hogy az „állami” Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsa és Főfelügyelősége vagy az „önkormányzati” Fővárosi Könyvtár lesz-e az elkövetkezendő korszak magyar közművelődési könyvtárügyének vezető intézménye. Az egyre élesebbé váló viták vezettek oda, hogy 1913-tól újabb könyvtári szaklap jelent meg. Mint Katsányi Sándor írja31: Szabó Ervinnek „Szakmai koncepciójának kibontásához és megvédéséhez orgánumra van szüksége – a „hivatalos” szakmai lapok Gulyás irányítása alatt állnak -, ezért megindítja saját lapját, a Könyvtári Szemlét. Most már a lapok is rivalizálnak egymással.”

A Könyvtári Szemle sajátságos orgánuma a magyar könyvtári sajtónak.32 Kiadója és a lap kezdeményezője Lantos Adolf antikvárius volt. Kőhalmi Béla visszaemlékezése szerint Lantos Szabó Ervint kérte fel a lap szerkesztésére, „Ő azonban nem vállalta, és maga helyett engem ajánlott.”33 A folyóirat szerkesztője tehát Kőhalmi Béla lett, de az állandó kapcsolat közte és Szabó Ervin között kétségtelenné teszi Szabó meghatározó szerepét a folyóirat szellemiségében.34 A szerkesztő a lap programadó cikkében kijelentette: „Törekvéseink központjában a modern nyilvános könyvtárügy fog állni”, de az „irodalom a maga egészében, az időszaki sajtó, az írók, a kiadók, a könyvgyűjtők, a könyvtárosok és szabadtanítással foglalkozók egytől-egyig objektumai lesznek a mi megfigyeléseinknek.” Tehát nemcsak könyvtári, hanem általánosabb profilú, a könyvkedvelőket is megszólító lap programját vázolta. Nyilvánvalóan nem teljesen saját magától: tekintettel kellett lennie a kiadó, a könyvkereskedő Lantos érdekeire is.

A Könyvtári Szemle első száma 1913. május 20-án jelent meg. Kétheti rendszerességgel követték egymást az egyes füzetek, 1913-ban még nagy formátumban. A következő évben változott mérete és periodicitása: havonta jelent meg kisebb alakban. Rovatbeosztása két fő részből – könyvtári és könyvgyűjtési – állt. Kőhalmi és munkatársai igyekeztek a könyvtári szakirodalmat, a legfontosabb kézikönyveket, tájékoztatási segédleteket is bemutatni. Stílusa eleven, friss volt, cikkei általában rövidek, lényegretörőek. Lantos és a szerkesztőség a nagyobb terjedelmű írásokból könyvsorozatot is kiadott Könyvtári Füzetek címmel.35

Nagy jelentősége volt 1914-ben a Magyarország Bibliográfiája című melléklet megindításának, Steinhofer Károly és Pikler Blanka szerkesztésében. Júliusig jelent meg a jegyzék, akkor Kőhalmi bejelentette, hogy további kiadását magára vállalta a Magyar Könyvkereskedők Egyesülete és a Corvinában lát napvilágot a továbbiakban.

A lap munkatársainak zöme a Fővárosi Könyvtárból került ki. A legtöbb cikket a szerkesztő Kőhalmi Béla írta, rendszeresen publikált a lapban Szabó Ervin mellett Dienes László, Pikler Blanka, Braun Róbert, Madzsar József. A cikkírók között találjuk egyébként Hóman Bálintot és Szekfű Gyulát is, Hóman a történeti bibliográfiáról indított vitához szólt hozzá, Szekfű pedig Thallóczy Lajos könyvtárát mutatta be.36 Szabó Ervin a Könyvtári Szemle feladatát az 1. számban a következőkben jelölte meg: segítsen „megértetni az emberekkel, hogy nyilvános könyvtárak kellenek, nem népkönyvtárak”.37 Mennyire sikerült ezt a célt megvalósítani a lapnak? Elvi jelentőségű, súlyos tanulmány kevés jelent meg a public libraryról, Kőhalmi inkább apró írások sokaságával próbálta népszerűsíteni a Fővárosi Könyvtár, illetve a küföldi könyvtárak gyakorlatát, módszereit. A vitát általában kerülte a szerkesztő, csak néhány esetben mérte össze tollát Gulyás Pállal. A könyv-tárpolitikai tanulmányok között elvi célkitűzései és terjedelme miatt fontos volt Dienes László írása, a később kötetben is megjelent Walter Hofmann könyvtári törekvései. Hofmann új típusú könyvtárt sürgetett, olyant, amely a használók – elsősorban munkásolvasók – nevelését, befolyásolását tartja feladatának. E cél eléréséért a német szakember a könyvanyag szelekcióját és a legkülönfélébb korlátozásokat javasolta, azért, hogy a könyvtáros döntse el: mit használjon az olvasó, mit kölcsönözzön. A szabad könyvtárhasználat eszméjével szakító tanulmány joggal keltett megütközést a nagy ellenfélben, Gulyás Pálban.38

A Könyvtári Szemle jelentősége elsősorban abban foglalható össze, hogy népszerűsítette a közművelődési könyvtárügy gondolatát, új problémákat vetett fel a hazai szaksajtóban, publikációs lehetőséget nyújtott a „hivatalos” könyvtárügytől eltérő felfogásoknak.

A Könyvtári Szemle a háború alatt – a többi szakfolyóirathoz hasonlóan – terjedelmét csökkenteni kényszerült. 1917-ben jelent meg utoljára (az 1918-as, VI. évfolyam helyett a Könyvgyűjtők évkönyve jelent meg 84 lapon, 1919 elején), a Múzeumi és Könyvtári Értesítő 1918 őszén szűnt meg. A Magyar Könyvszemle 1919-es évfolyamát 160 lapon csak 1920 elején sikerült kiadni. 1919-ben tehát az addigi folyóiratok nem jelentek meg, május 1-jén viszont új lapot vehettek kézbe a könyvtárosok: A Tanácsköztársaság Könyvtárügye című periodikumot. Ez a legrövidebb életű lapja a magyar könyvtári szaksajtónak. 2-3. összevont száma június 1-jén hagyta el a nyomdát, a 4. és utolsó – júliusban. A Tanácsköztársaság Könyvtárügye „A könyvtárügyi politikai megbízottak hivatalos lapja” megjelöléssel indult Dienes László és Kőhalmi Béla szerkesztésében. Hivatalos közlöny volt, így elsősorban a különböző rendeleteket, utasításokat közölte, de néhány cikk is megjelent a lapban. A 4. számban rövid közlemény tudatta az olvasókkal, hogy „A nagy papírínség folytán A Tanácsköztársaság Könyvtárügye című hivatalos lapunk egyesülni fog a Múzeumi és Könyvtári Értesítővel és a Könyvtári Szemlével és Könyvtári Szemle címen mint a közművelődési könyvtárak lapja fog megjelenni.” Az elképzelések szerint a Magyar Könyvszemle is megmaradt volna mint „a régi magyar könyvekre és bibliográfiára vonatkozó szakrevű”, illetve a tudományos könyvtárak és a múzeum könyvtárának hivatalos lapja.39
 

3.) 1920-1935. A magyar könyvtári szaksajtó válsága

A világháború, majd a forradalmak utáni helyzetben mintegy másfél évtizeden keresztül ismét a Magyar Könyvszemle jelentette egyedül a könyvtári szaksajtót. A folyóirat fennmaradása bizonytalan volt, végül a teljes pénzügyi ellehetetlenülés vezetett ideiglenes megszűnéséhez.

Az a kétségtelen pezsgés, mely a világháború előtti éveket jellemezte a hazai könyvtárügyben, egy időre megszakadt. A Könyvszemle melletti két folyóirat nem tudott újraindulni, így azok a törekvések, amelyek a 20-as évek közepétől, a pénzügyi és politikai konszolidációtól mégis elkezdődtek a hazai könyvtárügyben, szaksajtó nélkül zajlottak. Elsősorban a közművelődési könyvtárügyre vonatkozik ez. Az 1927-től meginduló újabb népkönyvtári akciónak az egyetlen szakfolyóiratban sincs nyoma. A népkönyvtárakról, a közművelődést szolgáló könyvtárakról hellyel-közzel a különböző népművelődési lapokban olvashatott az érdeklődő, így az lskolánkívüli Népművelésben, a Pestvármegyei Népművelésben vagy a Közművelődésben. 40

A Könyvszemle 1925-ben ünnepelte indulásának 50. évfordulóját. Ez az év szerkesztőváltozást is jelentett, Gulyás Pál elfoglaltságára hivatkozva lemondott, utóda Rédey Tivadar lett. A folyóirat múltjára visszatekintő és programot adó cikk meglehetősen borúlátóan ítélte meg jelenét és jövőjét. Az 1920-as és 1921-es évfolyam összevonva 1922-ben jelent meg, ezt is csak az tette lehetővé, hogy a Tudományos Társulatok és Intézmények Társulatközi Bizottsága által szervezett akció keretében 6000 ív kedvezményes árú papírhoz jutott a Könyvszemle. Gondot okozott a nyomdai költségek emelkedése, ugyanakkor az összeomlás óta a Széchényi Könyvtár a kiadványok megjelentetésére szolgáló költségvetési fedezettel nem rendelkezett. Hóman Bálint közbenjárásának köszönhetően – akkor még a Nemzeti Múzeum főigazgatója volt – a pedagógiai filmgyártásra állami engedélyt élvező Magyar-Holland Külgazdasági Társaság által évente fizetett összeget kapta meg 1931-ig a könyvtár a folyóirat kiadására, elapadása vezetett ideiglenes megszűnéséhez.41 A pénzügyi nehézségeket érzékelve a Könyvszemle leszögezte: a bizonytalan helyzetben a folyóiratnak nem lehet más feladata, mint hogy benne „könyvtárunk elsősorban a maga érdekei számára nyerjen orgánumot.”42 A cikk az elvi célkitűzéseknél megismételte Schönherr Gyula 1893-as programját, vagyis a folyóirat arra van hivatva, hogy „e tudományos kincsekben gazdag, kiválóan magyar jellegű nagy könyvtár iránt a szakkörök és a nagyközönség érdeklődését ébren tartsa.” Az általános könyvtárügy szolgálatától sem zárkózik el a Könyvszemle, „De terjedelemben megfogyatkozott füzeteink egybeállításánál” az elsődleges szempont az OSZK tevékenységének, gyűjteményeinek ismertetése lesz.

Rédey Tivadar tehát nehéz helyzetben vette át a szerkesztést. A Könyvszemle befelé fordult, a Széchényi Könyvtáron és a történeti témákon túl ritkán tekintett. Csökkent az összefoglaló jellegű írások aránya. Míg Gulyás szerkesztette a Könyvszemlét, a 20-as évek elején ilyen tanulmányok is helyet kaptak. Nem utolsósorban tőle, ekkor jelent meg három részben nagy tanulmánya A könyv sorsa Magyarországon a legrégibb időktől napjainkig címmel (1923-24), vagy a Kommunista könyvtárpolitika, adataiban megbízható, de korábbi ellenfeleivel szemben nem nagyvonalú – és 1945 utáni perifériára szorulását elsősorban okozó – összegzése (1921-1922). Rédey elsősorban résztanulmányokat jelentetett meg, a közölt művelődés- és könyvtörténeti tanulmányok magas színvonalúak voltak, különösen értékes kodikológiai dolgozatok láttak napvilágot a folyóiratban (Hoffmann Edit, Berkovíts Ilona írásai). Két nagyobb terjedelmű, később önálló kötetben kiadott munka is megjelent azért szerkesztése alatt. Gárdonyi Albert levéltári kutatásai eredményeit tette közzé Régi pesti könyvkereskedők címmel több folytatásban, Iványi Béla pedig Könyvek, könvtárak, könyvnyomdák Magyarországon című adattárát publikálta az 1929-1934es évfolyamokban. Könyvtárügyi kérdésekkel alig foglalkozott a folyóirat, a megalakult Országos Könyvforgalmi és Bibliográfiai Központról is csak elvétve jelent meg írás. Kivételt a könyvtárosképzés jelent az általánosabb könyvtári témák közül, Holub József 1923-ban, Bisztray Gyula 1929-ben írt tanulmányt a képzésről.

A Magyar Könyvszemle magas színvonalon, de meglehetősen szűkre szabott tematikával elsősorban a történeti stúdiumok műhelye volt Rédey szerkesztése alatt. Ez az 1900-as évek elejétől mintegy két évtizeden át követett gyakorlathoz képest határozott visszalépést jelentett. Az alapvető nehézség azonban pénzügyi jellegű volt; az 1932-34-es évfolyamok összevontan jelentek meg, 188 lapon, a korábbinál gyengébb papíron.

A Könyvszemle megszűnte és újraindulása közötti időben azonban történt egy kísérlet általános érdeklődésű könyvtári (és könyvgyűjtői) lap indítására. Kiadója Lantos Adolf volt, az antikvárius. Lantos és a könyvtárügy kapcsolata megérdemelné a részletes feltárást. Láttuk, 1913-ban egy alkalommaI már vállalkozott szaklap kiadására. A két világháború között antikváriumát kiadóval bővítette; 1926 és 1938 között kiadásában jelent meg Supka Géza szerkesztésében a Literatura című irodalmi és művelődéstörténeti folyóirat. A lapban időnként könyvtári vonatkozású cikkek is helyet kaptak.43 A 20-as évek elején aukciókat akart szervezni, az engedély megadásának az volt a feltétele a kormány részéről, hogy megjelentet egy bibliofíliával, könyvművészettel foglalkozó folyóiratot. Így született meg az 192425-ben kiadott Magyar Bibliofil Szemle, melyben a nagy tudományos és magánkönyvtárakról jelentek meg cikkek a történeti, nagyon értékes tanulmányok mellett.44 Lantos természetesen nem önzetlenül támogatta a lapokat: hírt adtak e kiadványok vállalatáról, reklámozták cégét. A könyvtárakkal ezen túlmenően azért igyekezett jó viszonyt fenntartani, mert rendszeresen értékesítette az egyes gyűjtemények duplumait. Alighanem segítségére volt ebben, hogy cégvezetője Braun Róbert, a Fővárosi Könyvtár 1911-1918 közötti aligazgatója, Szabó Ervin egyik közeli munkatársa volt.45

Lantos 1934-ben vetette fel Asztalos Miklósnak, a lap későbbi szerkesztőjének tervét a Könyvtári Szemle megindítására.46 Nyolc nagyalakú lapból álló, kéthetente megjelenő kiadványt képzelt el – lényegében Kőhalmi Béla egykori folyóiratának I. évfolyama lebegett szeme előtt. Asztalosnak jó kapcsolatait felhasználva sikerült terve mellé felsorakoztatni a könyvtáros társadalmat, sőt Hóman Bálint támogatását is megnyerte.

Az új folyóirat első száma 1934. szeptember 20-án jelent meg. Asztalos programadó cikke szerint a Szemle „a könyv körül kialakult sajátos levegőjű világ gyors, pontos, megbízható folyóirata” és a könyvtárosok közötti kapcsolattartás eszköze kíván lenni. Akárcsak az első Könyvtári Szemle, az új lap is hezitálni látszott: könyvtárügyi szaklap-e vagy általánosabb érdeklődésű közlöny? Állandó rovatai és beosztása is ezt tükrözte. Könyvtári tárgyú cikkeinek írói között a kor jeles szakíróit fedezhetjük fel, Fitz József Kozocsa Sándor, Bay Ferenc, Barótí Dezső, Enywári Jenő, Tolnai Gábor, Trócsányi Zoltán, Dercsényi Dezső, Szentkuthy (Drescher) Pál rendszeresen publikált a lapban. Művelődéstörténeti és könyvművészeti jellegű írások mellett a Könyvtári Szemle foglalkozott a könyvtárosképzéssel, a vidéki könyvtárak helyzetével, a külföldi országok könyvtárügyével, a bibliográfiával, a mikrofilm jelentőségével a könyvtári munkában, a könyvtári duplumok értékesítésével – aktuális, fontos kérdésekkel. Cikkeivel sokoldalú tájékoztatást nyújtott, új szempontokat vetett fel a magyar könyvtárügyben, egészében azonban egyenetlen volt a nem teljesen egyértelmű funkciók miatt. Lantos vállalta a lappal járó anyagi terheket, de ennek ára volt, alkalmazkodni kellett a kiadó szempontjaihoz. A Könyvtári Szemle végét is ez az ellentét okozta. Lantos 1935 decemberében váratlanul bejelentette, hogy megszünteti kiadását. A ráfizetésre hivatkozott, de Asztalos Miklós kéziratos visszaemlékezésébe n elárulta a valódi okot: megneheztelt a Széchényi Könyvtárra, mert 1935-ben nem ő kapott megbízást duplumainak értékesítésére.

Amikor megszűnt a Könyvtári Szemle, már folytak a Magyar Könyvszemle újraindításának előkészületei és 1935-ben létezett a Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesületet is, mely közreműködött a Könyvszemle kiadásában és szerkesztésében.
 

4. 1937-194511947: a Magyar Könyvszemle megújulása és újabb megszűnése

1934-ben megváltozott a Széchényi Könyvtár helyzete, egyesítették egységes szervezeti keretben az intézményt és vezetőjéül Fitz Józsefet nevezték ki. Ezzel vette kezdetét a könyvtár működésének egész területére kiterjedő reform. Fitz fontos feladatának tekintette a Könyvszemle ügyének megoldását. Tisztán látta, hogy a korábbi formában nem lehet megjelentetni a folyóiratot, de magának a Könyvszemlének feladatát is másként értelmezte. Elgondolása szerint a folyóiratnak nem kizárólag a Széchényi Könyvtár, hanem az egész magyar könyvtárügy lapjává kell válnia. Mint 1936-os jelentésében írta: „… a Könyvszemlét pedig, melyet az Országos Széchényi Könyvtár a saját erejéből nem tud fenntartani, a többi könyvtár erkölcsi és anyagi hozzájárulásával átalakítjuk a magyar közkönyvtárak közös szakközlönyévé.”47 A folyóirat ügyét összekapcsolta az 1935-ben megalakult Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesületével, melynek első elnökévé választották. Javaslatára az egyesület Trócsányi Zoltánt kérte fel szerkesztőnek. Munkáját szerkesztőbizottság segítette, tagjai a folyóirat költségeihez hozzájáruló könyvtárak képviselői voltak.

A Könyvszemle néhány éven keresztül közreadta a támogatásokról készített kimutatást, abból kitűnik, hogy az OSZK és az Egyetemi Könyvtár vállalta magára a legnagyobb összeget, az OSZK 1937-ben 1000, 1938-ban és 1939-ben 15001500, az Egyetemi Könyvtár ezekben az években 500, 2500 és 1000 pengőt fizetett be. Jelentős volt a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium támogatása is, 1000-1000-994 pengő. A többi könyvtár évente 1000 pengő körül járult hozzá a folyóirat kiadásához. Bevételt jelentettek az előfizetési díjak és az alkalmi támogatások is.48

Az új konstrukció lehetővé tette a Magyar Könyvszemle megjelenését és fennmaradását. Az egyes számok késés nélkül, időben jelentek meg. A tartalmi megújulást jelezte, hogy a folyóirat III. folyamaként indult újra. Az új programnak megfelelően korszerű, széles tematika jellemezte Trócsányi szerkesztői gyakorlatát. Három rovata volt – Értekezések, önálló közlemények; Kisebb közlemények; Ismertetések -, az egyes számokhoz idegen nyelvű tartalmi kivonat kapcsolódott.

A Könyvszemle hagyományosnak mondható könyv- és művelődéstörténeti profilja is megújult. Részben persze annak köszönhetően, hogy a folyóiratban új nemzedék jelentkezett. A Könyvszemle ekkortól kezdett rendszeresen foglalkozni sajtótörténettel, Dezsényi Béla mellett Szemző Piroska, Lukács József közölt ilyen témájú tanulmányokat. A történeti írások szerzői között figyelhetjük meg Varjas Bélát, Trócsányi Zoltánt, Gárdonyi Albertet, Tolnai Gábort. Az új témák sorában önálló tanulmányokban foglalkozott a folyóirat a dokumentációval (Káplány Géza), a szakozással (Veredy (Witzmann) Gyula), a katalogizálással (Goriup Alisz, Domanovszky Ákos). Jelent meg írás a városi könyvtárakról, a falusi népkönyvtárakról, a helytörténeti gyűjteményekről. E rövid felsorolás is bizonyítja a témák gazdagságát, azt, hogy a Könyvszemle 1937-től induló korszaka a folyóirat hosszú történetének egyik legértékesebb periódusa volt. A Magyar Könyvszemle megtalálta helyét a magyar könyvtárügyben – igaz, ehhez hozzájárult az is, hogy ekkor már működött a Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, szervezettebbé, áttekinthetőbbé vált a magyar könyvtárügy a létrejött intézménnyel. Kétségtelenül megkésve, amit bizonyít az, hogy akkor lett – a biztató kezdetek után – a szakmának egy teljes értékű orgánuma, amikor külföldön már megkezdődött a szaklapok differenciálódása, és amire a század elején-Magyarországon is volt példa.

Ez a kiegyensúlyozott korszak csak rövid ideig tartott. A Könyvszemle 1944. évi 1. füzete időben megjelent, a 2-4, összevont szám azonban csak 1945 decemberében jutott el az olvasókhoz. Ezt a füzetet már új szerkesztő, Varjas Béla jegyezte, Trócsányit ugyanis a budapesti egyetem orosz tanszékének egyetemi tanárává nevezte ki a kormány. Átalakult a szerkesztőbizottság és lekerült a Könyvszemléről „a magyar közkönyvtárak közlönye” meghatározás.

Györke József, az OSZK új főigazgatója 1945. október 31-én levélben fordult a miniszterhez, segítségét kérve a folyóirat fennmaradásához.49 Az 1945. évfolyam négy száma 168 lapon 1946 márciusában jelent meg, az 1946-os kötet ugyanakkora terjedelemben 1947 decemberében hagyta el a sajtót. A következő évi kötetet Varjas Béla még megszerkesztette, a tanulmányokat az Egyetemi Nyomda kiszedte, de már nem jelenhetett meg a folyóirat. Az 1947. évfolyam szerkesztői példányát Varjas Béla később átadta a Széchényi Könyvtárnak.50 Az OSZK utóbb is foglalkozott a Könyvszemle újraindításának tervével, Tolnai Gábor főigazgató 1947-ben a könyvtár kiadói tevékenységének folytatásához közel félmillió forintot igényelt.51

A pénzhiány mellett fontos tényezője volt a Könyvszemle megszűnésének a megváltozott helyzet, az a könyvtárpolitikai koncepció, mely „ellentétet vélt látni a Magyar Könyvszemle által képviselt irányzat és az akkor örvendetes fejlődésnek indult közművelődési könyvtárügyünk között.52 Varjas a teljes egészében általa szerkesztett két évfolyamot IV. folyamként különítette el az evőzőektől. Alapvetően nem sok minden változott – nem is változhatott – e rövid időben és erősen csökkentett terjedelemben. Elsődlegesen művelődéstörténeti jellegű tanulmányokat közölt a folyóirat; az új politikai helyzetet jelentette, hogy cikk jelent meg a moszkvai Lenin Könyvtárról, az 1944-es budapesti német könyvharácsolásról vagy Budapest olvasóközönségéről 1945-ben. A Magyar Könyvszemle nyilván bővítette volna programját, ezt jelzi Bisztray Gyulának, a szerkesztőbizottság tagjának egyik írása: „A Könyvszemle programja tovább fog bővülni: a könyvtártan elvi és gyakorlati kérdései mellett fokozott figyelmet szentel majd a könyvkiadók munkájának, a köz- és magánkönyvtárak anyagának ismertetésére, a könyvkereskedelem jelentősebb mozzanataira, hogy ezáltal a különböző olvasórétegek olvasmányszükségletét, igényét, ízlését, egyszóval a könyv szociális funkcióját jobban megismerhessük. ”53 Ez a kétségtelenüI tág és sok új szempontot is felvető program azonban nem valósult meg, sőt, a Könyvszemle elsorvadása után néhány évre a magyar könyvtárügy szaksajtó nélkül maradt.
 

Jegyzetek

A foglalkozásszociológia fontosabb irányzatait röviden bemutatja: CHOPRA, Hans Ray: A könyvtáros hivatás Magyarországon. 1n: Könyvtári Figyelő, 1995. 2, sz. 292-295. p.

A könyvtáros egyesületek alapításáról áttekintés: PRŐHLE Éva: Nemzeti könyvtáros egyesületek a világban. ín: Könyvtári Figyelő, 1985. 3. sz. 259-268. p., a képzés nemzetközi múltjáról is ír: KOVÁCS Máté: Az egyetemi könyvtárosképzés két évtizedes fejlődése és főbb kérdései. In: Könyvtártudományi Tanulmányok 1969. Szerk. Kovács Máté, Rácz Aranka. Bp. 1970. 9122. p., a legrégibb szakfolyóiratokról: BORSA Gedeon: Rövid megjegyzés a nemzetközileg legrégibb könyvtörténeti folyóiratokról. In: Magyar Könyvszemle, 1977. 2. sz. 196-197. p., BALÁZS János: Könyvtári folyóiratok az Egyesült Államokban. In: Könyvtáros, 1983. 12, sz. 741746. p., u.ő.: Bemutatjuk a Library Journalt, a világ jelenleg is megjelenő legrégibb könyvtári folyóiratát. In: Könyvtáros, 1984. 10. sz. 609-613. p.

GYÖRGY Aladár: Magyarország köz- és magánkönyvtárai 1885-ben. Bp.1886. 92. p.

SZABADNÉ SZEGŐ Judit: A könyvtárügy állami támogatása a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium költségvetései tükrében, 1867-1918. In: Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1978. Bp. 1980. 123173. p., BÉNYEI Miklós: Eötvös József művelődéspolitikája és a magyar könyvtárügy. in: Kovács Máté emlékkönyv. Szerk. Szelle Béla. Bp.1983. 72-85. p.

SOMKUTI Gabriella: Az Országos Széchényi Könyvtár újjászervezése 1867-1875. A müncheni szakrendszer bevezetése. In: Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1986-1990. Bp. 1994. 221-276. p., u.ő.: Eötvös József és a nemzeti könyvtár 1-2. In: Könyvtáros, 1988. 10. sz. 614-619. p., 11. sz. 678-686. p.

SOMKUTI Gabriella: Fraknói Vilmos a Széchényi Könyvtár élén. In: Könyvtáros, 1991. 8. sz. 481-487. p.

Idézi HAVASI Zoltán: A százéves Magyar Könyvszemle megindulása. In: Magyar Könyvszemle, 1976. 1. sz. 9. p. Az idézetben említett Irodalmi Értesítő bibliográfiai lap volt, a könyvújdonságokat ismerette, röviden hírt adott a könyvtárakról is. Kókai Lajos könyvkereskedő adta ki 1874-1875-ben, szerkesztője a későbbi neves történész Márki Sándor volt. A lapról: MÁRKI Sándor: Egy magyar bibliofil lap ötven év előtt. In: Magyar Bibliofil Szemle, 1924. 1. sz. 13-18. p., VÉRTESY Miklós: Százéves bibliográfiai folyóiratok. In: Könyvtáros, 1984. 9. sz. 548549. p.

A Magyar Tudományos Akadémia másfél évszázada 1825-1975. Szerk. Vörös Antal. Bp.1975. 171. p.

Magyar Könyvszemle, 1882. 350. p., u.o. 1883. 351. p., u.o.1884. 156. p.

Magyar Könyvszemle, 1885. 181. p.

Magyar Könyvszemle, 1897. 108. p.

Magyar Könyvszemle, 1876. 318-319. p.

HAVASI Zoltán i.m. 13. p.

FÜLÖP Géza: Száz esztendeje indult a Magyar Könyvszemle 1. In: Könyvtáros, 1976. 12. sz. 709-713: p.

Magyar Könyvszemle, 189211893. 376. p.

Magyar Könyvszemle, 1885. 291-292. p.

GYÖRGY Aladár i.m. 564-565. p.

Magyar Könyvszemle, 1886. 269. p.

PÁLVÖLGYI Endre: Adalékok a Magyar Könyvtárosok Egyesülete előtörténetéhez. In: Könyvtáros, 1987. 2. sz. 87-94. p.

PÁLVÖLGYI Endre: A Csontosi János elleni fegyelmi vizsgálat és annak politikai háttere. In: Az Egyetemi Könyvtár Évkönyvei 2. Bp.1964. 163-192. p.

Magyar Könyvszemle, 189211893. 376-377. p.

Magyar Könyvszemle, 189211893. 1-4. p.

A folyóirat programcikkét közli: A könyv és könyvtár a magyar társadalom életében 1849-től 1945-ig. Összeáll. Kovács Máté. Bp. 1970. 273-276. p., a lapról és a mozgalomról: VÉRTESY Miklós: Első népkönyvtári folyóiratunkról. In: A Könyvtáros, 1959. 5. sz. 341-342. p.

VOIT Krisztina: A magyar közgyűjteményrendszer történetének vázlata a századfordulótól 1949-ig. In: Magyar Könyvszemle, 1992. 1. sz. 23-43. p., 2. sz.139156. p.

A vitáról újabb irodalom: KATSÁNYI Sándor: Párhuzamos életrajzok. Gulyás Pál, Szabó Ervin és a korszerű közkönyvtár gondolatának kibontakozása. In: Könyvtári Figyelő, 1995. 2. sz. 199-208. p., Gulyás könyvtárpolitikai nézeteiről: SONNEVEND Péter: Jegyzetek a könyvtárpolitikus Gulyás Pál tevékenységéhez. In: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 1994. január. 5-14. p., foglalkozik a kérdéssel röviden TÓTH Gyula: A megyei könyvtári hálózat problématörténete. In: Könyvtári Figyelő, 1992. 4. sz. 660-673. p., Gulyás szerkesztői tevékenységéről: KÓKAY György: Gulyás Pál könyvtörténeti és szerkesztői munkássága. In: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 1994. március. 1015. p., FÜLÖP Géza i.m. 2. rész, 1977. 1. sz.12. p.

A folyóirat rövid történetét is tartalmazza: M. KATONA Julianna: A Múzeumi és Könyvtári Értesítő repertóriuma 1907-1918. Bp.1982. 185 p.

REMETE László: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár története. Bp.1966. 65. p.

VOIT Krisztina i.m. 2. rész. 142. p. ,

TOTH Gyula i.m. 665-666. p.

u.o. 666. p.

KATSÁNYI Sándor i.m. 206. p.

A folyóirat történetét is tartalmazza: KÁRPÁTI Miklós: A „Könyvtári Szemle repertóriuma 1913-1918. Bp. 1983. 82 p., a lapról áttekintés: BÓDAY Pál: A Könyvtári Szemle új olvasóinak. In: Könyvtári Figyelő, 1979. 2. sz. 117-121. p.

VÉRTESY Miklós: Beszélgetés a nyolcvan éves Kőhalmi Bélával. In: Könyvtáros, 1964. 12. sz. 705. p.

KARPATI Miklós i.m. 14. p.

Gárdonyi Albert tanulmánya, a Magyarországi könyvnyomdászat és könyvkereskedelem a 18. században, különösen tekintettel Budára és Pestre csak a sorozatban jelent meg.

Érdemes megemlíteni, hogy a könyvtári menedzsmentről a Könyvtári Szemlében zajlott az első vita Magyarországon Bencze Adolf cikkét követően. A vitát ismerteti: NÉMETH Márta: Vezetési módszerek egy hetven év előtti vitában. In: Könyvtáros, 1983. 11. sz. 673-fi74. p.

Könyvtári Szemle, 1913. 1. sz. 3. p.

KATSÁNYI Sándor i.m. 206-207. p.

A lapot röviden ismerteti SZABÓ Görgy: „A Tanácsköztársaság Könyvtárügye”. In: A Könyvtáros, 1959. 3. sz. 216-217. p. A Magyar Könyvszemlére vonatkozó adatot közli GULYÁS Pál: Kommunista könyvtárpolitika, Bp. 1921. 124, p. Foglalkozik a lap történetével is: KŐHALMI Béla: A Magyar Tanácsköztársaság könyvtárügye. Bp. 1959. 258 p., Gulyás és Kőhalmi tanulmányát összehasonlítja: VÉRTESY Miklós: Ketten, kétféleképpen a Tanácsköztársaság könyvtárügyéről. In: Könyvtáros, 1986. 5. sz. 300-302. p.

A Közművelődés c. folyóiratról: FEJES Erzsébet: Könyvtárak a Horthy-korszakban és a Közművelődés c. folyóirat. In: Magyar Könyvszemle, 1982. 4. sz. 343-351. p., a Pestvármegyei Népművelésről: EGEY Tibor: Az állami (törvényhatósági) népművelés Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyei szervezete a két világháború között. In: Fejezetek Pest megye történetéből. Pest megye múltjából 7. Bp.1990. 457-494. p., főleg 489-491. p.

Részletesen ismerteti: NEMETH Mária: Az Országos Széchényi Könyvtár tudományos munkája és kiadványi tevékenysége 1919-1935. In: Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1981. Bp.1983. 164-167. p.

Magyar Könyvszemle, 1925. 4. p.

KÉRI Piroska: Supka Géza „Literatúrá”-ja. Egy elfeledett kultúrtörténeti folyóirat. In: Új Írás, 1989. 7. sz.104-114. p.

LENGYEL András: Dézsi Lajos, Kner Imre és a Magyar Bibliofil Szemle. Szeged, 1986. Klny. a Móra Ferenc Múzeum Évkönyvéből. 349-363. p.

Lantos és az OSZK duplumainak eladásáról: HARASZTHY Gyula: Kísérlet az Országos Széchényi Könyvtár anyagi gondjainak megoldására. In: Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1980. Bp.1982. 155-173. p.

POGÁNY György: A Könyvtári Szemle és Asztalos Miklós. In: Könyvtáros, 1990. 6. sz. 337-344. p.

Idézi KOVÁCS Ilona: Az Országos Széchényi Könyvtár tudományos munkája és kiadói tevékenysége 19361944. In: Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1968-1969. Bp.1971. 174. p.

KOVÁCS Ilonai. m. 175. p.

Idézi HAVASI Zoltán: Könyvtári kutatások és a Magyar Könyvszemle a felszabadulás után. In: Magyar Könyvszemle, 1975. 1. sz. 2. p.

NÉMETH Mária: Az Országos Széchényi Könyvtár tudományos tevékenysége 1945-1974. In: Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1979. Bp.1981. 148. p.

NÉMETH Mária i.m. 149, p.

KÓKAY György: Varjas Béla. Búcsú a Magyar Könyvszemle egykori szerkesztőjétől. In: Magyar Könyvszemle, 1985. 1. sz. 79. p.

Idézi NÉMETH Mária, az 50. sz. jegyzetben i.m. 147148. p.