A könyvtáros hivatás Magyarországon

A szerző lapunk számára készített összefoglalását Orbán Éva fordította.

Mit értsünk a “hivatás” fogalma alatt?

A “profession” (hivatás, szakma) kifejezés eredetileg valaminek az elismerését, kinyilvánítását jelentette, és a szerzetesi fogadalomra vonatkozott. A “profess” szóból származik, amely hitvallást, a vallásos meggyőződés kinyilvánítását jelenti. A szó mélyebb gyökere a “priest”, pap kifejezéshez kapcsolódik. Ezek alapján arra következtethetünk, hogy a “papság” mint egyike a legősibb hivatásoknak annak a tudásnak és annak a hatalomnak, illetve képességnek a letéteményese, amely az egyszerű emberek és a különös vagy isteni közötti közvetítésére alkalmas. E csoport tagjai olyan dolgokat próbálnak kinyilatkoztatni vagy megtenni az emberekért, amelyeket azok képtelenek maguk kimondani vagy megtenni, vagy nem tudják olyan jól, mint a pap (Shaffer, 1968:18). A kifejezés lényegében ma is a speciális ismeretek és készségek együttesét jelenti, bár már sokkal több előfeltétel és jellemző szükséges egy hivatás meghatározásához.
A társadalomelmélettel foglalkozók már jó ideje tág teret szentelnek a különböző hivatásoknak, de a “foglalkozásszociológia” csak nemrégiben jelent meg a szociológia körülhatárolt szakterületeként. Három fő megközelítési módja alakult ki: az interakciós, a strukturalista és az osztályok konfliktusán alapuló. Az első iskolát Everet C. Hughes alapította meg a chicagói egyetemen. A foglalkozásokat itt olyan szerepteljesítményként vizsgálták, amelyeket a társas interakció szituációs környezetének változó jellege miatt folyamatosan újra kell értékelni. A hivatások interakciós felfogása szerint a foglalkozás a szakértő és a kliens közötti szerepkapcsolatok együttese. A szakértő egy szolgáltatás során ismereteket, információt nyújt a kliensnek, aki a szolgáltatással egyenértékű díjat fizet. A második megközelítést Luy Leagne iskolája képviseli. Ez az iskola alapvetően a közösség értékeit és céljait tükröző stabil intézményeknek tekinti a hivatásokat, és elsősorban olyan funkcionális egységként vizsgálja azokat, amelyek meghatározott, a társadalom számára szükséges feladatokat hajtanak végre. A legtöbb strukturalista a hivatássá válás tanulmányozásával, a professzionalizáció fokának követésével közelített a hivatások tanulmányozásához. A strukturalisták viszonylag stabil közösségeknek tekintik az egyes hivatásokat, amelyeknek tagjai rendelkeznek a közös identitás érzésével, állandó státusszal, van közös értékrendjük és a szakmai közösségnek a képzés révén hatalma van tagjai fölött. A harmadik megközelítés marxi alapokról, a társadalmi osztályok felől vizsgálja a foglalkozásokat. E megközelítés képviselői azt jósolják, hogy a kapitalizmus ellentmondásai miatt egyes foglalkozások osztályt alkotnak, és ezek az osztályok majd fellépnek a termelés kapitalista módjának megváltoztatása érdekében.
Bár a hivatás kifejezés már régen elterjedt, a foglalkozásszociológia fogalma csak a huszadik század második negyedében jött létre. E terület rendszeres vizsgálata a hatvanas években kezdődött elsősorban a nyugati országokban és az Egyesült Államokban.

A hivatások jellemzői

A hivatás társadalmi objektum. Nem a szabályok, hanem maga a tevékenység jelenti a hivatások társadalmi valóságát. A hivatás olyan szakma, amely hosszú, specializált, intellektuális képzésen alapul, s amelynek révén egy bizonyos szolgáltatás nyújtható.
Brandeis (1914) szerint a hivatás olyan foglalkozás, amelyhez az előzetes képzés intellektuális jellegű, és amelyben az ismereteket és bizonyos fokig a tanulást, meg lehet különböztetni a puszta készségektől. Másodszor, olyan foglalkozás, amelyet főként másokért – mások szolgálata érdekében – és nem magukért űznek az emberek. Harmadszor, olyan foglalkozás, amelyben a pénzbeli megtérülés nem jelenti a siker mértékét.
Flexner (1915) hat kritériumot sorol fel, amelyek alapján egy foglalkozás hivatásnak nevezhető. Szerinte a hivatásszerű tevékenység alapvetően intellektuális, nagy felelősséggel jár; tanult szakma, amely széles körű ismereteken és nem a rutinon alapul; inkább gyakorlati, mint akadémikus; technikái megtaníthatók, és ez jelenti a szakmai képzés alapját; belsőleg jól szervezett; és az altruizmus motiválja. A hivatást űzők a “társadalmi jó” elősegítésén munkálkodnak.
Parsons (1939, 1968) a szakma hasonló jellemzőit sorolta fel. A “hivatás” fogalmáról rendelkezésünkre álló szociológiai irodalom (különösen Brandeis (1914), Carr-Saunders és Wilson (1933), Parsons (1939, 1968), Barber (1963), Eisenstadt (1964), Shaffer (1969), Etzioni (1969), Jackson (1970), Durkheim (1975), Gyarmati (1975), Larson (1977), Illich (1977), Bhattacharyya (1979), Chitnis (1979)) átolvasása nyomán a hivatásnak az alábbi alapvető, világszerte elfogadott jellemzői határozhatók meg:
1. Specializált ismeretek (tanulás) és készségek (gyakorlat).
2. A kutatás és a specializált ismeretek munka melletti folyamatos korszerűsítése.
3. Intellektuális tevékenység.
4. Társadalmi szükségesség.
5. Inkább a társadalom szolgálata, mint személyes nyereség.
6. A közösség elismerése és társadalmi státusz.
7. Szabványos terminológia.
8. Szorosan összefonódó, altruista filozófiát valló szakmai szervezet.
9. Stabilitás a szakmában a hivatást űzők állandósága miatt.
10. A hivatás képviselőinek etikai kódexe.
11. A szakma autonómiája.
12. A hivatást képviselők szakmai tekintélye.

A könyvtáros hivatás helyzete Magyarországon

1994-ben az indiai-magyar kulturális csere program keretében több hónapot töltöttem Magyarországon. A tanulmányút során sikerült a különféle könyvtártípusokat meglátogatnom, megismertem néhány információs központot, könyvtáros és informatikus képző intézményt az ország különböző részein. A könyvtáros hivatás helyzetét megvitattam a különböző intézményekben dolgozó könyvtárosokkal, informatikai szakemberekkel és oktatókkal. A jelen tanulmányban foglaltak ezeken a látogatásokon, személyes megbeszéléseken és a magyar könyvtárosoktól, illetve a Magyar Könyvtárosok Egyesületének tagjaitól, első kézből nyert információkon alapulnak.
Magyarországon a könyvtárosképzés már középiskolai szinten megjelenik (könyvtári fakultáció), ez azonban nem exkluzív és átfogó. A budapesti, szegedi, nyíregyházi és szombathelyi tanárképző főiskolákon azonban már jól bejáratott, átfogó és korszerű színvonalú, főiskolai szintű szakmai képzés folyik. Magasabb, egyetemi szintű képzési programot nyújt a budapesti és debreceni tudományegyetem. A könyvtártudományi doktori, illetve kandidátusi szint eléréséhez szükséges kutatások lehetőségei is biztosítottak. A gyakorlati képzés és az érintett területek alkalmazási oldala is megfelelő hangsúlyt kap. Vannak ugyan további lehetőségek, elképzelések a könyvtári és informatikai képzés racionalizálására, fejlesztésére, illetve átszervezésére, a jelenlegi rendszer azonban jól működik, és megfelel a magyarországi követelményeknek.
Azok a már dolgozó könyvtárosok számára, akik emelni kívánják képzettségi szintjüket, a könyvtártudományi és informatikai iskolák, főiskolák, egyetemek, valamint az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központjának oktatási osztálya által szervezett tanfolyamok kínálnak továbbképzési lehetőségeket. A gyakorló könyvtárosok speciális területeket, új fejlesztéseket vagy az információtechnológiát érintő továbbképzéseken korszerűsíthetik szakmai tudásukat. Szükség van tehát az ismeretek és készségek folyamatos korszerűsítésére, amelyhez kidolgozott, rendszeres formákat kell biztosítani. Ez lépésekben, a nemzeti könyvtári politika szintjén meghatározva oldható meg.
A könyvtárak egyben társadalmi intézmények is. A könyvtárügy a társadalom számára közvetlen fontossággal bír. A társadalmi fejlődés elképzelhetetlen a könyvtárak és személyzetük arányos fejlesztése nélkül. A magyar könyvtárak helyzete nem tér el az általánostól.
A hivatás egyik előfeltétele az, hogy “inkább a társadalmat szolgálja, mint a személyes nyereséget”. Más szavakkal, lényeges az “altruizmus”. Ez a szemlélet a magyar könyvtárosoknál – érthető okok miatt – csak korlátozottan érvényesül. Az emberek az anyagiakért, azaz a megélhetésért dolgoznak. Csak néhány idősebb könyvtáros hangsúlyozza a társadalom, a közösség szolgálatának fontosságát, és emeli ezt a személyes, anyagi érdekeltség fölé. Hosszú távon azonban meg kellene változtatni ezt a gondolkodás- és magatartásmódot.
A könyvtárosok fontosságát, a szolgálatot, amit a közösség számára adnak, elismeri ugyan a nagyközönség, de csak bizonyos mértékig. A könyvtárosok többségének, különösen a könyvtári rendszer alacsonyabb és középső szintjein dolgozóknak a társadalmi megítélése alacsony, sajnos a megérdemelt szintet sem éri el. Más szavakkal, társadalmi státuszuk néhány más hivatás képviselőihez, például a mérnökökhöz, orvosokhoz, építészekhez, jogászokhoz képest, túl alacsony. Ennek megváltoztatása érdekében tenni kell valamit, feltétlenül emelni kell a könyvtárosok társadalmi státuszát. Ugyanakkor a könyvtárosoknak maguknak is bizonyítaniuk kell értékeiket, és ki kell vívniuk megérdemelt helyüket a társadalomban.
A hivatás egyik kritériuma a szabványos terminológia megléte is. Természetesen nem hiányzik a könyvtáros szakma szabványos terminológiája. Tezaurusz, szakszótárak és a könyvtár- és információtudomány valamennyi területére vonatkozó terminológiai segédletek bőséggel állnak a magyar könyvtárosok rendelkezésre.
A Magyar Könyvtárosok Egyesületét (MKE) a szakma előrevitelére hozták létre, tagjai az ország valamennyi részéből szerveződtek. Az MKE alapszabályának megfelelően, demokratikus elvek szerint működik. Nemcsak a könyvtárosokért dolgozik, hanem a könyvtáros hivatás státuszának, presztízsének emeléséért is. Kétségtelen, hogy jobbításra mindig van mód, és ez erre a szervezetre is érvényes.
Szükség van a könyvtárosok etikai kódexének összeállítására is Magyarországon, hasonlóan a többi szakmai csoport (például a jogászok) etikai szabályaihoz. Talán a Magyar Könyvtárosok Egyesülete elvállalhatná ezt a feladatot, gondoskodhatna a bevezetéséről, és biztosíthatná, hogy tagjai, vagyis a könyvtárosok ragaszkodjanak az Egyesület által lefektetett etikai szabályokhoz.
Ami a könyvtáros szakemberek autonómiáját és szakmai tekintélyét illeti, változtatásra van szükség. EI kell jönnie annak az időnek, amikor a könyvtárosok autonóm módon, önálló identitással lépnek fel a többi szakma képviselői mellett. Ismét csak arra van szükség, hogy a magyar könyvtárosok keményen küzdjenek azért, hogy szakmájuk tekintélyét megalapozzák, ahogyan ezt pl. a jogi és orvosi hivatás esetében is tapasztalhatjuk. Ez csak akkor lehetséges, ha a könyvtárosok igazi profiként dolgoznak, és a könyvtárak használói teljes mértékben megbízhatnak a könyvtárosok által nyújtott információs és könyvtári szolgáltatásokban.
Az előző oldalak fejtegetéseit szem előtt tartva, megállapítható, hogy a könyvtáros hivatás jellemzőinek, előfeltételeinek a többsége adott a magyar könyvtárügyben. Csak néhány elem hiányzik, ezekre különös figyelmet kell fordítani. Nemcsak a Magyar Könyvtárosok Egyesületének, hanem minden egyes tagnak, azaz könyvtárosnak is keményen kell dolgoznia a könyvtáros hivatás imázsának javításáért, annak érdekében, hogy elérjék a társadalmilag is elismert szakmák (pl. a jogi vagy az orvosi pálya stb.) képviselőnek a szintjét.
Pozitívum, hogy a könyvtárügy és az informatika legutóbbi fejleményeit már beépítették a könyvtárosképzés különböző szintjeinek a tananyagába. Az automatizálás, a számítógéphasználat és az információtechnológia eljárásai már évek óta ismeretesek, használatosak Magyarországon. Rövidesen utol fogják érni a világ többi fejlett országát ezen a téren. A könyvtárosság egyre inkább specializált szakma lett, amelyhez folyamatos képzésre, az ismeretek rendszeres korszerűsítésére, megfelelő intellektuális felkészültségre és nem utolsósorban altruizmusra van szükség. A könyvtáros hivatás az autonómia, a szakmai tekintély, a magasabb társadalmi státusz megteremtése felé halad. A mai magyar könyvtárügy nem ugyanaz, mint a néhány évvel ezelőtti. Sokat tettek a hivatás rangjának emelése érdekében, ám van még néhány lépés, amelynek megtételére szükség van akkor, .ha a világ bevett hivatásaival élvonalba akarnak kerülni.

Irodalom

  1. BARBER, Bernard: The sociology of the professions. In: Daedalus, 1963. Vo1.92. pp.676-678.
  2. BHATTACHARYYA, G.: Library profession, library science and Ranganathan. In: Venkatappaiah, V. (ed.): March of library science. Kaula Festschrift. New Delhi Vikas Pub., 1979. pp. 42-50.
  3. BRANDEIS, Louis D.: Business: A profession. Boston Small Maynard, 1914.
  4. CARR-SAUNDERS, A.M. – WILSON, P.A.: The professions. Oxford : Oxford University Press, 1933.
  5. CHITNIS, Suma – ALTBACH, Philip G. ed.: The Indian academic profession, crisis and change in the teaching community. New Delhi : Macmillan and Co., 1979.
  6. CHOPRA, Hans Raj: Librarianship as a profession in India. Jodhpur : Jain Brothers, 1989. 284 p.
  7. DURKHEIM, E.: Professional ethics and civil morals. London : Routledge and Kegan Paul, 1975.
  8. EISENTADT, S.N.: Modernization : growth and density. In: Indian Quarterly. Vo1.20. 1964.
  9. FLEXNER, Abraham: Is social work a profession? Proceedings of the National Conference of Charities and Corrections. Chicago : Rildmann Printing Co., 1915.
  10. GYARMATI, G.K.: The doctrines of the professions. In: International Social Science Journal. Vo1.27 (4) (1975)
  11. HUGHES, Everett C.: Professions In:Daedalus: Vo1.92. (1963). p.656.
  12. ILLICH and others (ed.): Disabling professions. London Marien Beyars, 1977.
  13. LARSON, Mafali Sarfatti: The rise of professionalism: a sociological analysis. Barkley : University of California Press, 1977.
  14. PARSONS, Talcott: The professions and social structure. In: Social Forces. Vo1.17. (1939) p.460.
  15. PARSONS, Talcott: Professions. In: International encyclopaedia of social sciences. New York : Macmillan, 1968.
  16. SHAFFER, Dale Eugene: Maturity of librarianship as a professions. Metuchen, N.J. : Scarecrow Press, 1968.
  17. SHAFFER, Dale Eugene: Criteria for improving the professional status of librarianship. Salem, Ohio : The author, 437, Jennings Ave, 1980.
Kategória: 1995. 2. szám | A közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!