Helyzetkép

Az alábbi tanulmány a Művelődési és Közoktatási Minisztérium megbízásából készült. A számban közölt illusztrációk Pomsár János és Hayde Tibor építészek rajzai.

A Művelődési és Közoktatási Minisztérium (MKM) által kijelölt 18 egyetemi könyvtár helyzetét ismertető szakvélemény a magyarországi felsőoktatásban érintett jelenlegi hallgatólétszám 46%-ára terjed ki. Teljes körű képet ad az összlétszám harmadát ellátó nyolc nagykönyvtárról és 13%-os mintát a további kétharmadot ellátók helyzetéről.A helyzetelemzés szemléletességének érdekében először arra törekedtünk, hogy koordinátarendszerben mutassuk ki az egyetemek méretei és a könyvtárak adottságai között feltételezett korrelációt. Arra gondoltunk, hogy az egyetemek egészét jellemző hallgatólétszám és a könyvtárakat jellemző épületméretek között többé-kevésbé szoros összefüggésnek kell lenni. E feltevés jogosságát erősíteni látszott néhány felületes benyomás és a külföldi szakirodalom áttekintése.
Feltételezzük azt is, hogy a két statisztikai ismérv közötti sztohasztikus kapcsolat alakulásában az egyes intézmények történelmi múltja és a bennük oktatott diszciplinák sokszínűsége, a gyűjtemények felhalmozódottsága, a gyűjtőköri törekvések kiterjedtsége egyes értékpárokat a trendvonalak fölé fog emelni, amivel szemben a létszámméretek abszolútszámainak növekvő képe, regresszív jelleget fog eredményezni.
A kialakult kép azonban minden várakozás tekintetében csalódásokat okozott.

A koordináta-rendszer független változója

A hallgatólétszám statisztikai ismérvként való regisztrálásában tartózkodnunk kell attól, hogy “naprakész” és/vagy prognosztizált adatokat gyűjtsünk össze az intézményigazgatók megkérdezése útján, de lényegében bizonylatok nélkül. Az erre vonatkozó korábbi tapasztalatok feltétlen óvatosságra intenek bennünket, és az e tárgyban megrendezett debreceni konferencia (1994. XII. 13-14.) előkészítő anyaggyűjtésének dokumentumai ismételten megerősítettek bennünket abban a meggyőződésünkben, hogy az MKM hivatalos kiadványában, a Statisztikai Tájékoztatóban közzétett adatok mellett (helyett) csak bizonylati értékű forrásokat szabad kiindulási alapnak választani.
Az ilymódon privilégizált forrásanyag tartalmi korlátai meggátoltak bennünket abban a szándékunkban, hogy pontosan követhessük az egyetemi könyvtárigazgatók kollégiumának 1980. évi távlati tervezési metodikáját. A kiadvány ugyanis nem közöl a hallgatókra vonatkozó adatokkal azonos részlezettségű táblázatokat az oktató személyzetről. Ha azonban lennének is ilyen adatok, azokat csak fenntartásokkal lehetett volna beszámítanunk a pénzintézeti szempontok miatt újabban fetisizált “hallgató/oktató” viszonyszám nyomása alatt, amely az egyetemek vezetését az óraadó rendszer, a létszámbujtatás irányába kényszeríti. Feltételezzük azonban, hogy a viszonyszám miatt illegalitásba kényszerült korreláció elég szoros lehet az egyes intézmények tekintetében, így nem veszélyeztetjük következtetéseink komolyságát, ha csupán a hallgatókra vonatkozó adatokra alapozunk.
Az 1980-as metodikából követendőnek fogadtuk el a nappali és az esti tagozatos hallgatók számának azonos súlyozású beszámítását. A levelezők számára vonatkozó 20%-os kvótát azonban – mintavételekre alapozott előkészítés nyomán – 50%-ra kellett módosítanunk. Az elmúlt másfél évtized lényeges változásokat hozott mind a lakóhelyi és demográfiai viszonyokban, mind pedig a felsőoktatási intézménystruktúra decentralizálódásának következtében.
A felsorolt premisszákból következően úgy ítéljük meg, hogy a debreceni konferencia előkészítő anyaggyűjtésének metodikáját választani (csak a nappali tagozatos hallgatók számához viszonyítani az adottságokat és a követelményeket) negatív diszkrimináció lenne azokkal az intézményekkel szemben, amelyekben az esti és levelező tagozatos hallgatók abszolútszáma ezres nagyságrendet mutat.
A felsorolt indokok alapján az egyes egyetemek (esetenként egyetemi karok) hallgatói létszámát a levelezők 50%-os mértékével redukált módon vettük abszcissza-értékeknek.

A koordináta-rendszer függőváltozója (m2)

A könyvtári rendeltetésű épület(rész)ek jellemzésére számításba vett nettó területadatok bizonylatainak az építés-tervezési dokumentációkat, mint építési okiratokat tekintettük. Ugyanakkor tudatában voltunk annak, hogy az egzaktnak látszó mértékegység mögött végletesen eltérő minőségi értékek húzódhatnak meg. Ezért legalább helyszíni szemlék keretében (azonos mértékűnek remélhető szubjektivitással) igyekeztünk minősíteni az objektumok épületszerkezetét és állagát. A fejlesztési prioritásokra vonatkozó javaslataink megfogalmazásakor igyekeztünk méltányosan kezelni olyan minőségi különbségeket, amilyenek egy körültekintően megfogalmazott országos szabványnak megfelelően méretezett új födém megengedhető teherbírásából (BKE) és egy évszázadosnál öregebb fafödémre korlátozott berendezés adottságaiból (ÁOTE) fakadnak. Ilyen végletek között kellett szembenéznünk olyan szerkezeti repedések megítélésének felelősségével, amelyek alig másfél évtizedes múltú épületen jelentek meg (EFE).
Elvileg lehetséges lett volna, hogy az egyes ordináta-értékeket vagy becsléses alapon felvett, vagy statikai szakértők (alapozási, szerkezeti feltárásokat feltételező) vizsgálatainak eredményeként megállapított szorzótényezőkkel redukáljuk, de a becslések szakmailag kikezdhetők, a vizsgálatok pedig túlságosan költségesek és időigényesek lettek volna.

Kísérlet lineáris koordináta-rendszer alkalmazására

A sztohasztikus kapcsolatok elemzéseiben szokásos lineáris koordináta-rendszer alkalmazása először azzal okozott nehézséget, hogy az abszcissza tengelyt két különböző skálájú szakaszra kellett osztani, mert a kijelölt intézmények nagyságrendje 1:22 arányú szóródást mutatott (500, illetve 11 000 hallgatólétszám végletei között), de nem egyenletes eloszlásban. Másodszor azzal a jelenséggel kellett szembenézni, hogy az értékpárokat feltüntető pontok halmazának eloszlása a legcsekélyebb reményt sem kínálja egy karakterisztikusnak ítélhető korrelációs görbe függvényének számításaihoz. (1. ábra)

* Kari és központi könyvtárak együtt

Bővítmények és új épületekterülete összesen: 66900

Sum total of enlargements and new builts (m2)

Logaritmikus skálájú koordináta-rendszer alkalmazása

A felmerült hátrányos tulajdonságok kiküszöbölése és szakvéleményünk szemléletességének fokozása érdekében az elemzéseket logaritmikus koordináta-rendszerben folytattuk. (2. ábra) Ezzel a lépéssel kettős előnyhöz jutottunk:

  • az apróbb intézmények adatait széthúzottabban, a nagyobbakat tömörítettebben tudtuk összehasonlíthatóvá tenni,
  • a viszonyszám-mezőket érzékeltető rendezővonalakat (m2/hallgató) a korábbi sugaras szerkezetűből lépcsőzetessé (parallelogram jellegűvé) transzformálhattuk.

Az új változatban történt ábrázolásmód az összefüggés hiányát még szemléletesebbé tette, s eljutottunk arra a következtetésre, hogy az intézkedésre (döntésre) jogosultak végletesen eltérő módon ítélik meg a könyvtári szolgáltatások szerepét a felsőoktatásban. Vannak példaértékű beruházások (Miskolci Egyetem, Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem) és esetek, amelyekben tudatosan “átütemezték”, vagy egyenesen kifelejtették a könyvtári funkcióit (Széchenyi István Főiskola?, illetve Pollack Mihály Műszaki Főiskola?). Vannak könyvtárak, amelyek apró lépésekkel haladni látszanak, de közben egyre messzebb szakadnak le az élen járóktól, sőt még a középmezőnytől is, nem beszélve az európai eszményektől.

A viszonyszámok szerinti kategóriák általános jellemzése

  • 0,5 alatt a hallgatók leültetésére gyakorlatilag alig van hely, az állomány zárt és/vagy tömörraktárakban “található”.
  • 0,5-1,5 Középmezőny. Fogadókészség a hallgatók 3-1%-ára, mérsékelt terjedelmű szabadpolcos választék.
  • 1,5-2,0 Viszonylag új létesítmények (a KLTE esetében csak a periodika-tár az), amelyek közül kettő (EFE, KLTE) a statikai teherbírás végső határáig érkezett, kettő (ME, BKE) rendelkezik néhány évi tartalékkal, de hosszabb távra elégtelen a befogadóképességük.

Diszciplinák és településtípusok szerinti tagolódás

A pusztán mennyiségi viszonyokat tükröző koordináta képnek további dimenziókban történő tagolása érdekében az egyes intézménycsoportokat jelekkel különböztettük meg. Egyik esetben szakágazataik szerint (3. ábra), majd ezt követően az intézmények székhelyének minősége szerint.

A szakági bontás három jellegzetességet tár fel szemléletesen. Az agrárágazat összesített hallgatói létszáma kisebb ugyan, mint a BMÉ-é,de öt településre szétszórtan, hat intézményre tagolódik. A kis létszámok ellenére nagy választékú gyűjtemények kialakítására törekvő könyvtáraik (EFE, ÁOTE) számára még a viszonylag jó méretűnek látszó épületek sem nyújtanak kényelmet.
Az orvos-egészségügyi ágazat négy egysége közül egy (POTE) jelenti a kivételt az átlag körüli adottságaival. A másik három a sereghajtók sorát képezi. Velük kapcsolatban feltétlenül érdemesnek látszik az ún. térítéses képzésvisszahatásait és etikai kérdéseit is felemlíteni. A hatás szemléltetésére nyilakkal érzékeltettük az egyes könyvtáraknak minőségileg alacsonyabb kategóriákba csúszását a fizetők arányának és abszolutszámának függvényében. Tarthatatlannak tűnik, hogy a legrosszabb feltételeket biztosító intézmények árulják magukat leginkább, és ezzel a többiek hitelét is rontják a világpiacon. Ennél csak az tarthatatlanabb, hogy pl. a SOTE évi 700 milliós nagyságrendű bevételéből még arra sem áldoznak, hogy legalább a térítéses képzés előtti állapotok szintjét megőrizzék. Az pedig érhető, hogy ha az évi 6000 dollárt fizető hallgatók nem adják át helyüket az olvasótermekben még a professzoroknak sem, az “ingyenes” hallgatók pedig a szőnyegekre szorulnak, vagy a nemzeti könyvtár márvány lépcsősorát kényszerülnek teleülni.
A szakági bontásban megfigyelhető harmadik jellegzetesség a klasszikus egyetemek adottságainak végletes szóródása, központi könyvtáraik befulladása és azt követően a feladataikat részben átvállaló kari könyvtárak mostoha helyzete (pécsi jogi kar, ELTE-TTK). Az ELTE BTK átlag-közeli adottsága kivételes véletlen következménye a rendszerváltás során feleslegessé vált politikai főiskola megöröklésének.
A KLTE látszólagosan legkedvezőbb helyzete mögött bújik meg a legtöbb feszültség. Törvényesen rárótt nemzeti szekundáns funkciójának súlya alatt ismételten eljutott szó szerinti értelemben az összeroppanás határára.
A települések szerinti tagolódás áttekintése (4. ábra) a prioritás-kategóriák közötti hangsúly-módosítások céljából kívánatos. Kétszeresen hátrányosnak kell ugyanis minősítenünk azokat az intézményeket, amelyek nemcsak a viszonyszámok tekintetében vannak mostoha helyzetben, de vidéki létük miatt nem élvezhetik a fővárosba települt országos nagykönyvtárak közvetlen támogatását (SZOTE, JPTE), sőt még a Somogyi-Könyvtárhoz mérhető közművelődési könyvtárak segítségét sem (DOTE).

Javaslatok

Javaslataink kidolgozásánál kívánatos lenne a Felsőoktatás-fejlesztési Tárcaköz Vegyes Bizottság 1992. év tervezetére alapozott prognózisokat is számításba venni de erre két okból mégsem törekedhettünk.
A Bizottság csak országos összesítések és ágazati bontások formájában fejtette ki álláspont ját, nem törekedett intézményi pontosításra. Ennek hiányában saját becsléseket kellett volna végeznünk olyan tendenciák érvényesülésének és hatásának tekintetében, mint például az államigazgatási, jogi, közgazdasági és pénzügyi szakok decentralizálódás) folyamatai, a vidéki intézmények ilyen irányú szándékai, illetve ezek hatása a fővárosi képzőhelyek iránti igények alakulására. Ennek fényében ugyanis egészen más (mérsékeltebb) jelentősége lehet egy-egy olyan körülménynek, mint pl. az ELTE ÁJK kari könyvtárának fizikai fejleszthetetlensége.
A másik ok, amely elbizonytalanított a Bizottság állásfoglalásainak érvényesítésében, az a körülmény, hogy a jelenlegi kormányzat kifejezetten ellentétese a ítéli meg a feladatokat, mint tette azt 1992-ben a Bizottságot bátorító kurzus.
Prognózis-kerülő álláspontunk mentségére szól az a körülmény, hogy statikus modellekben számolva is 10 milliárdos nagyságrendre becsülhető a puszta felzárkóztatási program, amely évtizedesnél rövidebb időtartam alatt aligha bonyolítható le, s ez az intervallum bőséges alkalmat kínálhat az intézmények közötti arányok korrekciójára is. S prioritások kedvezményezettjei tekintetében pedig nincs miért félni a túlméretezettség kockázatától.

Fejlesztési célkitűzések

A mérték

A német tényszámok és a francia fejlesztési célkitűzések ismeretében olyan hazai célok megfogalmazására törekedtünk, melyek mintegy negyed/harmad évszázados követési távolsággal jellemezhetők (megfelelően a nemzetgazdaság fejlet(len)ségi fokozatának). Ennek szemléltetése a 7. ábra. Egyetlen lineáris regressziós függvénnyel úgy lenne kifejezhető a cél, hogy az a legkisebb könyvtárak 2,5 m2/hallgató mértékéről a legnagyobbak tekintetében 1,5 m2/hallgató szintre szállna le. Ez a túlságosan egyszerűsített elképzelés azonban hosszabb időre befagyasztaná a jelenleg kedvezményezett helyzetet élvező BKE és ME reményeit. Ezért a függvény érvényességi tartományát “0,5 m2/hallgató tűréshatárral kifejezett mezőként célszerű elképzelni.
A célmezőny ilyen értelmű meghatározása módot kínál arra, hogy a hallgatólétszám változása (növekedése vagy átcsoportosulása) követhető legyen az egyes konkrét beruházási célok megfogalmazásának időszakában.

Egy szervezeti alternatíva

Az eddigiekben felvázolt képlet arra az elképzelésre alapul, hogy a felsőoktatás jelenlegi struktúrája lényegében változatlanul él tovább a jövőben is. Figyelembe véve azonban egyrészt a már eddig is megmutatkozott törekvéseket az “universitas”-ok, “egyetemi szövetségek” szerveződésére, másrészt a már hivatkozott 1980-as keltezése elképzeléseket, mérlegelnünk kell az utóbbi esetében megfogalmazott ún. “egyetemközi könyvtár(ak)” célszerűségét is. Tudatosítanunk kell, hagy az országos végletek között szétszórt monodiszciplináris intézmények tekintetében csak egy országos szinten szervezett egyetemközi könyvtár kínálhat előnyöket.
Ez az új típusú szervezet azonban országos feladatköre mellett gazdája lehet egy szűkebb régió-nevezetesen a főváros – hasonló tevékenységének is. Gyűjteményének leglényegesebb arculatát a rangosabb európai egyetemeken használt tankönyvek és egyéb oktatási segédanyagok képezhetnék, komplementer minőséget kínálva a Nemzeti Könyvtár hungarika profiljához viszonyítva. (Helyileg az OSZK-val szemben, a lebontott tabáni városrész építési telkeire települve.) Nyitó állományát kedvezően lehetne kialakítani ,a jelenleg már működő, de helyszűkével küszködő Országos Idegennyelvű Könyvtár, és a minisztérium épületébe beékelődött Országos Pedagógiai Kőnyvtár gyűjteményeiből. (Budapesti Egyetemközi Könyvtár – BEKK).

Regionális intézmények

Az egyetemközi intézmények eszméje iránt rokonszenvet éreznek Pécsett is, ahol a POTE és a JPTE TTK rohamosan növekvő igényeit egy “élettudományi könyvtár” formájában álmodták meg. (Pécsi Egyetemközi Könyvtár-PEKK).
Ugyancsak lehet esélye Szegeden az egész felsőoktatás közös információbázisának egyesített megépítésére, megvalósítva egy korábban már elhatározott, de időközben halasztást szenvedett beruházási program szándékait. (Szegedi Egyetemközi Könyvtár – SZEKK.)
Az észak-magyarországi régióközpont egyetlen egyeteme (ME) tekintetében ilyen gondok nem merülnek fel.
Debrecenben ambivalens érzelmek nyilvánulnak meg a szervezeti (és a beruházási) cél(ok) tekintetében.

A könyvtárfejlesztési beruházások lebonyolítása

A szakvéleményben körvonalazott fejlesztési (felzárkóztatási) célkitűzés fedezetigényét tíz évi időszakra elosztottan évi egy milliárd forint nagyságrendűre lehet becsülni (1994. évi árakon, valamint a közelmúltban elbírált tenderajánlatok tapasztalatainak ismeretében). Ilyen léptékű beruházási tevékenység felmerülése kívánatossá teszi a lebonyolítás központosítását egy “könyvtárfejlesztési iroda” útján, állandó szakmai felügyelet mellett (MKM Könyvtári osztály, Könyvtári és Informatikai Kamara és/vagy KMK). Csak így lehet megakadályozni azt, hogy kellő tapasztalattal és eréllyel nem rendelkező intézményi előadók a kivitelezők könnyű prédái legyenek, előnytelen ajánlatok elfogadásával, rossz hatásfokkal használják fel a tőkét. Különösen az orvosegyetemek gyakorlata int óvatosságra, amelyben a gyógyítás és képzés költségvetési határainak elmosódása miatt a rövid távon életmentőnek minősíthető beruházások emésztik el a hosszabb távú célkitűzések teljesítésének feltételeit. (Hasonlattal élve, olyan a helyzet, mintha a Miskolci Egyetem és az ózdi kohászat gazdálkodna közösen, s az egyetem árán kellene menteni a családok életfeltételeit.)
Az építéstervezési feladatok decentralizálódásának is elejét lehetne venni az említett iroda munkájával, amivel meg lehet akadályozni, hogy az építészek a könyvtártechnológiai ellenőrzést kizárva, önkényes tervezési gyakorlattal herdálják el a fedezetet – mint megtörtént ez kirívó példáként az EFE esetében.

Depozitórium(ok)

(A hazai szakzsargonban elterjedt – az OSZK telefonkönyvében is nyomon követhető – “tárolókönyvtár” kifejezést, mint tautológiát e szakvéleményben tudatosan és következetesen mellőzzük.)
A könyvtárépítési célkitűzések megfogalmazására törekvő szakvéleményünk legbizarrabb fejezete annak igazolása, mit nem szabad építeni, milyen beruházáspótló módszerrel lehet azonnal férőhelyhez jutni, egészen minimális ráfordítások árán. Igaz viszont, hogy csak minimális, de mégsem elhanyagolható mértékben.
Gondolatmenetünk alapja az a tétel, hogy unikális dokumentumok térigénye nem csökkenthető azok átirányításával más, esetleg még meg sem épült tárolóterekbe (de az akció élőmunka igénye minden esetben eleve többletráfordítást feltételezne).
A tétel folyománya, hogy a már meglevő terek eredményesebb hasznosításához csupán a felesleges publicitások mérséklése árán lehet eljutni. A duplicitások kimutatása és feleslegességük megítélése azonban olyan élőmunka igény, amelynek értéke összevethető a felszabadítható tárolótérérték fedezetével.
Igen nagy a valószínűsége annak, hogy sokszázezer kötetes raktárak tételes összehasonlítása más gyűjtemények nyilvántartásaival felbecsülhetetlen munkaráfordítást követelne meg, amit semmivel sem csökkentene az a szervezési eljárás, ha ezt a műveletet egy országos, vagy regionális, vagy szakágazati depo feladatkörébe hárítanák át.
Más a helyzet a periodika gyűjtemények tekintetében. Ilyen vonatkozásban rendelkezésre állnak az OSZK elektronikus nyilvántartásai és statisztikai adatai. Ezekből kitűnik, hogy például tizenötéves múlt távlatában a párhuzamosságok átlagosan` 5,9-es mértéket mutattak. Az átlagszámok mögött természetesen szélsőségek rejtőznek. Nevezetesen, a népszerűségi listát vezető 80-100 példányos duplicitással szemben 16-20 unikális cím képezi az ellensúlyt.
Az utóbbiakra az alaptétel vonatkozik. A listavezetőket pedig tételesen kell megítélni. Ennek során nyilvánvalóvá válhat, hogy egészen különböző elhatározások születhetnek az egyes címekkel kapcsolatban. A legnépszerűbb National Geographic tekintetében elavulásról nem lehet beszélni. Vele szemben az Electronics alig néhány éves számai csaknem teljesen feleslegesnek minősíthetők. Régiónként legfeljebb egy-egy példányt érdemes tárolni. A kiválasztott példányokat azonban egyáltalán nem szükséges emiatt az eredeti helyükről elmozdítani. A többespéldányok selejtezésének kockázata akkor zárható ki, ha az érintett intézmények sokoldalú szerződések keretében rögzítik együttműködésüket. E szerződések klauzulásának garanciákat kell tartalmazniuk a továbbiakban a közös tulajdonjog és a szolgáltatásbeli kötelezettségek vállalására. Az országos irányításnak pedig a beruházás megtakarításából származó tőke szétosztásával kell premizálni a szerződések létrejöttét, a közcélú szolgáltatások vállalásának arányában.
Lehetséges lenne és kívánatos is, hogy a leginkább efemer jellegű, gyors elavulású folyóiratok korábbi évfolyamainak országosan 50-100 példányos duplicitását (hazaiak esetben több-százszoros párhuzamosságát) akár 90%-kal is csökkentsük, ha a megőrzendő 10% gondozására és szolgáltatására kölcsönösségi szerződéseket kötve szövetkeznének az érintettek. Így megszabadulhatnának a selejtezés kockázatosságának terheitől. A szerződések előkészítéséhez az OSZK adatbázisa minden érintett részére közvetlenül hozzáférhető, már jelenleg is.

A cikkben használt rövidítések feloldása