Az International Reading Association (IRA) magyarországi szervezeteként működő Magyar Olvasástársaság (HUNRA) 1993. október 8-9-én tartotta konferenciáját a Budapesti Tanítóképző főiskolán.
A találkozón részt vettek az amerikai People to people program küldöttei is, Deborah R. Dillon-O’-Brian vezetésével.

Magyarországon tradíciója van a többnyelvű egymás mellett és együttélésnek. E történelmi múltunkban gyökerező, Szent István királlyal kezdődött és máig élő hagyományokról, azok hatékony folytatásának szükségességéről szólt Nagy Attila elnök (OSZK KMK) megnyitó beszéde is. Ehhez kapcsolódott a plenáris ülésen Kiss Gy. Csabának (Közép-Európa Intézet) az állam és nemzet viszonyát, a kisebbségben élők identitástudatának történeti változásait és globális problémáit taglaló, “Nemzetiségi kisebbségek és Közép-Euópa” címmel tartott előadása.
Valerie A. Anderson (Ontario Institute for Studies in Education, USA) “Tanár-diák együttműködés nemzetiségi felnőttek olvasási stratégiájának fejlesztésére” címmel a nagyvárosokban élő, olvasási nehézségekkel küzdő, soknemzetiségű felnőtt lakosság írásbeli és olvasási készségének fejlesztéséről beszélt. Olyan tanítási stratégia kidolgozása áll a módszer középpontjában, amelyet kislétszámú csoportban, szoros diák-tanár kapcsolatra építve alkalmaznak, hogy ezzel is erősítsék a tanulók önbizalmát, és támogassák többféle megközelítésű írás-olvasás stratégia kialakítását. A kognitív stratégiák szerepét is hangsúlyozta a szerző a problémamegoldásban.
Koos Hawinkels (Nevelési Tanácsadó Iroda, Hollandia) “Az irodalom mindig interkulturális” c. előadásában azt emelte ki, hogy a jó irodalomtanítás kultúrák közötti és kultúrákat összekötő tényező kell legyen. Bármelyik kultúrát nézzük, mindegyikben több kultúra elemei találhatók meg, de egy domináns kultúra árnyékában még sokféle másik is létezhet. A szerző úgy látja, hogy a hollandiai irodalomtanításban elsősorban nemzeti irodalmat tanítanak, ami egyfelől érthető, hiszen a nemzet kulturális örökségének továbbadása az oktatás egyik feladata, de ez néha káros hatásokat is eredményezhet, pl. elősegítheti a nacionalizmus terjedését azzal, hogy bizonyos értékeket jobbnak tüntet fel, mint másokat. Hozzájárulhat előítéletek kialakulásához is. Fennáll a veszélye annak, hogy a nem holland származású gyermekek nem, vagy kevésbé érzik magukénak saját közösségük értékteremtő eszközeként az irodalmat. Az előadó többféle javaslatot tett az irodalomtanítás tartalmának megváltoztatására: olyan történetekre épüljön, amelyek minden gyermeknek újat mondanak; a bemutatott irodalom legyen népszerű és kövesse a migrációs változásokat; ügyeljen a szóbeliség fontosságára; továbbá, hogy a gyermekek saját történetei is kapjanak helyet az irodalom tanításában.
Lilia Ratcheva (Gyermek Könyvkiadó, Szófia) előadásának címe “A tolerancia tanítása a gyermekkönyvek segítségével”. Az előadó irodalmi műveken keresztül mutatta be, hogy miként vezetik rá lépésről lépésre a gyermek és ifjúsági könyvek a fiatalokat az emberi viselkedés működésének a megértésére. Azáltal, hogy a gyermekek ösztönösen azonosulnak a regények főszereplőivel, olyan önismeret birtokába jutnak, amellyel megtanulhatják leküzdeni saját negatív érzelmeiket is. A leküzdés módja a megismerés, mely a félelmet és a közömbösséget szeretetre váltja. Golding “A legyek ura” c. regényében az agresszió mechanizmusát tárta fel, bemutatva, hogy a félelem hogyan szabadítja el az agresszivitást és a kegyetlenséget. Az emberi természetben van egy olyan réteg – mondja Golding -, amelyet előbb meg kell értenünk annak érdekében, hogy kontrollálni tudjuk. A tolerancia nagyon fontos az irodalomban (is). De az irodalmi művek csak akkor fogják betölteni szerepüket, ha minden ország és nyelv fiataljait elérik. A könyvek lefordítása, az interakció ténye a különböző kultúrák között még nem elég. A könyvek jellemformáló és nevelő szerepe csak akkor valósul meg, ha a tanárok és a nevelők aktívan közreműködnek, azaz közvetítenek a könyvek és a gyerekek között.
Szabó László Tamás (Oktatáskutató Intézet, Budapest) “Nemzetiségi kisebbségek az európai iskolarendszerben” c. előadásában megfogalmazódott, hogy a kultúrák sokfélesége az európai társadalmakban adottság, ugyanis a háborúk után átrajzolódtak a határok, és olyan, többkultúrájú társadalmak jöttek létre, melyekre az úri “internacionalista” vagy “interkulturális” nevelés volt jellemző. A szerző olyan olvasztótégelyhez hasonlította ezeket a társadalmakat, ahol az oktatás szemben állt az etnikumok tradícióival. Az európai országok oktatáspolitikájára ezzel szemben általában jellemző a többnyelvű oktatás. Teljes kétnyelvű oktatás alakult ki Finnországban, a kisebbség nyelve is választható oktatási nyelvnek Belgiumban, Svájcban is az iskolarendszerek szintjén különülnek el a nyelvek, német és francia iskolákra. A nyugati országokban másképp értelmezik az internacionalizmust, mint annak idején a szovjet típusú társadalmakban. Nyugaton, az egységesülő világban a kulturális csere létfeltétele az idegen nyelv tanítása. Az Európai Közösségben a korábbi nemzeti, állami egységek helyébe az összeurópai nagyságrend lépett. Az etnikai kisebbségek sikeres társadalmi beilleszkedését azzal segíti elő az iskola, ha engedi a saját nyelv használatát, és ezáltal lehetővé teszi, hogy megőrizhessék saját kultúrájukat.
A szekcióüléseken a “Nemzetiségek a határon innen és túl”; “Idegen nyelvek és népek” témakörök, valamint a “People to people program” angol nyelvű előadásait hallgathatták meg a résztvevők. Lanstyák István (Comenius Egyetem, Pozsony) “A kétnyelvűség és az anyanyelvi nevelés” c. előadásában arról beszélt, hogy Szlovákiában a hivatalos helyeken az ország nyelve a kötelező, s a kisebbségben élő más nemzetiségűeknek kevés lehetőségük van az anyanyelvük használatára. Ennek következtében kétszeres félnyelvűség alakulhat ki. Ahol mindkét nyelv egyenrangú, egyik nyelv sem veszélyezteti a másikat.
Bodzsár Erika (Tanítóképző Intézet, Nyitra) “Az anyanyelv oktatása Szlovákiában” c. előadásának fő mondandója az volt, hogy a tanulók identitástudata szempontjából fontos az anyanyelvi oktatás szerepe. A szülők a kétnyelvűséget, a kormány viszont a szlovák nyelvűséget helyezi előtérbe, és ebből konfliktusok származnak.
Borbáth Erzsébet (Általános Iskola, Csíkszereda) a moldvai csángó gyermekek kétnyelvűségéről tartott előadást. A megőrzött nyelvi kincsek újrabefogadtatásában látja a tanárok legfontosabb feladatait. Bár minisztériumi jogszabály biztosítja az anyanyelvi oktatást, de a megfélemlítés és a helyi vezetés magatartása sok esetben lehetetlenné teszi ennek gyakorlati megvalósítását. A magyar nyelv mindmáig csak a szóbeliség szintjén maradt, s a beszélt anyanyelv is sajátos keveréknyelvet eredményezett. A 40-50 évesek még beszélik a csángó magyart, az ifjabbak már inkább a románt, így a csángó gyerekek se románul, se magyarul nem tudnak tökéletesen. A magyar nyelv inkább a dalokban és az imádságokban él.
Lovász Gabriella (Oltalom iskola, Budapest) “Út Európába – egy 2. osztályos tankönyv koncepciójában” c. előadásában “Ablaknyitogató” c. tankönyvét mutatta be a hallgatóknak. A könyv jól megválasztott meséken keresztül tanítja meg a kisdiákokat az önismeretre és a világ megismerésére. Az Európába vezető út a helyesen írás, helyesen olvasás és ezzel párhuzamosan az idegen nyelv tanulása révén érhető el. Ez az út értékteremtő irodalomtanításra épül, mely fejleszti a szókincset, hazaszeretetre nevel, tiszteletre más népek iránt, és segít a világ megismerésében.
Fátyol Mihály (Cigány Ifjúsági Szövetség) a cigányság anyanyelvéről tartott előadásában elmondta, hogy bár 700 éve beszélik nyelvüket a cigányok, sehol a világon nem anyanyelvükön végzik iskoláikat, tehát a cigány nyelv csak a szóbeliség szintjén maradt. Magyarországon már születtek kezdeményezések a cigány identitástudat megerősítésére és egy cigány nyelvszótár elkészítésére, Zsámbékon pedig tanszék indult a cigány anyanyelvi tanárok képzésére.
Gereben Ferenc (Közép-Európa Intézet) “Kétnyelvűség a határon túli magyar népcsoportok körében” címmel tartott előadást a határainkon túl élő magyarság körében végzett olvasásszociológiai felmérések eredményeiről. A felméréseket az önmagukat magyar anyanyelvűnek vallók körében készítették. Egyik legfőbb problémájuk a határokon túl élő magyaroknak, hogy ha értelmiséggé akarnak válni, azt az anyanyelvükön nem tehetik meg, mert már a középiskolát is az adott ország nyelvén kell elvégezniük. A befogadó ország nyelvét legalább 80-90%-ban használják, ami azt jelenti, hogy az anyanyelvén kívül egy, Kárpátalján pedig a magyaron kívül még két nyelven írnak, olvasnak. Csallóközben, Székelyföldön, a vajdaságban viszont a munkahelyükön is a hivatalos nyelvet beszélik. Az üzletekben, hivatalokban dolgozók közül 55% beszél magyarul, családi és baráti körben 97%-os az anyanyelv használata. A nem magyarul olvasott könyvek legnagyobb része szakkönyv.
Cs. Jónás Erzsébet (Bessenyei György Tanárképző Főiskola, Nyíregyháza) az idegen nyelvi szövegértés kultúrismereti hátteréről beszélt, Gaál Árpádné (Tanítóképző, Budapest) pedig az írástanítás szerepét elemezte a négyéves angol szakos tanítóképzésben.
A konferencia második napja ugyancsak plenáris üléssel kezdődött, ahol Petőfi S. János (University Macerata, Olaszország) a “Szövegolvasás – szőveginterpretáció” problémáiról szólt, Benkes Zsuzsa (Művelődési és Közoktatási Minisztérium) “Az elrejtett szó nyomában” címmel tartott előadást. A plenáris ülést ezen a napon is szekcióülések követték. Néhány téma az elhangzott előadások közül: A modellezés szerepe erdélyi gyerekek nyelvtanításában (Gergely Géza), A heurisztikus módszer alkalmazása az angol nyelv tanításában (Katona Nóra), Nemzetiségi tanulók olvasási szokásai (Urosevics Daniló), A magyar anyanyelvű oktatás helyzete Romániában (Fóris-Ferenczi Rita). A harmadik szekció előadásai a szövegértelmezéssel, az olvasásérték grammatikai feltételeivel foglalkoztak.
Az előadások azt a gondolatot tükrözték, amelyet a Magyar Olvasástársaság is megfogalmazott az alapszabályában mint fő célt, nevezetesen “a magyar írásbeli kultúra színvonalának emelése, a modern európai írásbeliség követelményeinek megfelelő olvasás, tájékozódás kialakítása, az írásbeli közléstechnikák megismertetése és elterjesztése, az olvasás személyiségfejlődésben játszott szerepének tudatosítása”.
A konferenciának az adott kiemelkedő jelentőséget, hogy a nyugat-európai és a határainkon túl élő magyar előadókon kívül, most első alkalommal megszólaltak a magyarországi nemzetiségiek is, őszintén beszélve problémáikról, lehetőségeikről.
A kétnapos konferencia tanulsága, amely szinte mindegyik előadásban megfogalmazódott, az volt, hogy csak a többnyelvűség révén élhetünk meg Európában európaiként. Másik tanulság: meglévő hagyományainkra építve, mi is adjunk meg minden támogatást a Magyarországon élő nemzetiségek számára.