Mottó: “Kétségbeejtő helyzetek nincsenek, csak kétségbeeső emberek vannak”
Prológus
Múlt év végén jelent meg újra, változó, bővülő formában a Művelődési Minisztérium “Egyházak Magyarországon, 1992″1 c. kiadványa, amely többek között a magyarországi egyházak, szerzetesrendek, egyházi iskolák név- és címjegyzékét is közli.
Önmagában egy címjegyzék ritkán ihlet meg bárkit is arra, hogy cikket írjon belőle. De e sorok írója a Deák téri Evangélikus Leánygimnáziumban töltött el nyolc boldog és meghatározó évet, és az azóta eltelt évek fájdalmas emlékein át ezen a ponton találkozott az említett címjegyzék a mai, tulajdonképpen “kívülálló” (angol diplomás) könyvtáros érdeklődésével. A listában szereplő 120 egyházi iskola (néhány szerencsés, nem államosított intézmény kivételével) vajon hogyan áll talpra, és hogyan indítja be újra a tanításhoz elengedhetetlen könyvtárát? Maradt-e valami abból, ami volt, visszakapja-e, amit elvettek tőle? Van-e pénz, adomány, ötlet új könyvek beszerzéséhez? Van-e szakember vagy szakmai segítség az állomány feldolgozására, a tanárok és a diákok rendelkezésére bocsátására (és úgy mellesleg a fiataloknak a könyvek, a könyvtár világába való bevezetésére)? Van-e helyiség a könyvek, az olvasók számára?
Ezekből a kérdésekből egy kérdőív született, melyet az OSZK KMK Könyvtártudományi Szakkönyvtár segítségével elküldtünk a kiadványban szereplő 120 címre. (A kérdőívet ld. a függelékben.) A válaszokra várakozás közben volt idő a múltban kutatni. Ez a kutatás sok irányba elvezetett, elsősorban az ország egyes jelentős egyházi könyvtárainak eredetéhez, kincseinek megismeréséhez. Történetüket olvasva kibontakozott a “könyvek sorsának” megrázó krónikája is, a török hódoltságtól az ellenreformáción és a II. Világháború pusztításain keresztül az 50-es évekig. Mindennek elmondásához nem cikk, hanem könyv kellene – de ízelítőt egy cikk is adhat belőle.
I.A múlt
Fata libelli
Úgy tűnik, a Pápai Református Nagykönyvtárnak minden kor pusztításából jutott.2,3 Mária Terézia királynő száműzetésbe kényszeríti a kollégiumot, melynek következtében könyvtára szétszóródik (egy része az Eszterházyak magánkönyvtárába kerül). Amikor 1802-ben Napóleon elfoglalja Pápát, s ott 2 órás szabad rablást engedélyez, a könyvtárnak megkegyelmez, ami átmenetileg megmenti a könyvtárat. A II. Világháború alatt hadikórházzá alakítják, s ez idő alatt sok érték magánkézen át, elvész örökre. A visszaköltözés 1948-ra fejeződik be.. 1951-ben megszűnik a Teológiai Akadémia, 1952-ben a Református Gimnázium. A könyvtár olvasói, kutatói legnagyobb részét is elveszíti – ma a gimnázium könyvtára a nulláról indulók között van.
1531-től működik iskolai könyvtárként a Sárospataki Nagykönyvtár4. A római katolikussá lett fejedelem, II. Rákóczi György, felesége Báthory Zsófia, s I. Rákóczi Ferenc idején a diákok, tanárok a könyvtár töredékét a jezsuitáktól mentve Erdélybe menekültek. Amikor Thököly Imre elfoglalta Patakot, visszatértek, de Thököly bukása után ismét menekülniök kellett. A nyugalom csak 1704-től állt vissza. Számos könyv mégis túlélte a német zsoldosok kvártélyozását és a többszöri gazdaváltást. A jezsuitákhoz került könyvek végül a sátoraljaújhelyi piaristáknál kötöttek ki.5 Volt a könyvtárnak olyan könyve, ami 1623 és 1628 között került ki az iskola könyvtárából, hogy aztán 1964-től nyolcadik tulajdonosként az Akadémiai Könyvtár birtokolja.
A Pannonhalmi Bencés Apátsági Kolostor Nagykönyvtára6 az egyetlen olyan szerzetesi könyvtár hazánkban, mely abban a környezetben él, amiért létrejött. A monostorban végig bencés szerzetesek éltek, tanítottak, lelkipásztorkodtak. Még Géza fejedelem telepítette le őket itt, fia, Szent István pedig a levert Koppány minden népét és birtokát a monostor adófizetőjévé tette. Az azóta elmúlt ezer év azért itt sem telt el eseménytelenül. 1786-ban II. József feloszlatta a kolostort, és az csak 1802 után telt meg újra élettel, az akkor már tanítórenddé alakult bencések gimnáziumának központjaként. Kezdettől fogva volt könyvesházuk, ami ide-oda vándorolt, mai helyén csak a múlt század derekán rendezkedett be. Máig az ország legszebb, legtágasabb könyvtárterme. A könyvanyag zömét papok, szerzetesek és főként a tanári életre felkészülő növendékek igényei szerint válogatták. A könyvtár nem annyira az iskolai, mint inkább a diákotthoni élettel fonódott össze. Az állomány legnagyobb részét az elmúlt másfél évszázadban gyűjtötték – már 1986-ban meghaladta a 300 000 kötetet. Egy terv a jövőre7: A monostor megalapításának ezredik évfordulója alkalmából 1996-ban a kommunikáció-mottójú világkiállításhoz “Kommunikáció Isten és ember között” témakörű rendezvényével kíván kapcsolódni.
A ma Kelet-Európában egyetlen, Országos Rabbiképző Intézetnek már 1877-es alapítás, előtt volt könyvtara.8 Az 1930-as években gyarapodása leállt, de feladatát 1944-ig betöltötte 1944. március 19-én az épületet “kisegítő tolonc házzá” alakították a nácik. A külföldre szállított 3000 kötet csak Prágáig jutott el, ott megtalálták őket és 1989-ben(!) végre visszakerültek Budapestre. Az 1944-ig kiépített állományból mintegy 26 000 kötet maradt meg. Mai, több mint 100 000-es állománya tudományos értékben, érdekességben bármelyik egyházi könyvtáréval vetekszik.
50-es Az évek
A rombolást magát célul tűző, általános részben szervezett, részben tudatlanság álta okozott károk hőskora az 50-es évek, egyúttal egyes emberek hősies és eredményes mentési akcióinak története is. Ekkor járja Benda Kálmán (jövendő akadémikus és 1980-tól a Ráday Gyűjtemény és Könyvtár igazgatója) kerékpáron Tolnát-Baranyát, pusztuló iratokat mentve, ekkor veszi nyakába az országot Andocstól-Zircig a; Országos Könyvtári Központ (OKK) brigádja hogy a szerzetesi könyvtárak értékeit mentse (él ménűről kiadó után kiáltó kéziratban* számol be).9 Íme e hátborzongató krónika néhány, gyöngyszeme:
- Somogytarnócán a Széchenyi kartél, könyvtárát az Állami Gazdaság volt vezetője az udvaron elégette. A kérdőre vont tanácselnök így vélekedett: ,A könyveknek nem volt értékűk, hiszen idegen nyelven írottak voltak.”
- A csornai Premontrei Prépostság könyvtárának jelentős gyűjteményét “olyan állapotban találtuk” – írja Borsa Gedeon és Wix Győrgyné – ,mint az Alexandriai Könyvtár lehetett, mielőtt odavetették az első gyújtó fáklyát.”
- Egerben pénz híján az Irgalmasok Kórházának jó erőben lévő és jámbor, de nem épelméjű ápoltjai rakták ki a könyveket; a süketnéma intézetté alakult Szervita rendház 3000 kötetéből az államnak jutó részt a kis süketnéma gyerekek adogatták kézről kézre láncot képezve, s így hordták a tűzoltó kocsihoz elszállításra.
- A Kalocsai Jezsuita Könyvtárban érkezéskor a rendtagok szobáiból ideborított, “másfél méter magas szemétdomb” miatt nem fértek a könyvespolcokhoz, csak miután az egészet átforgatták. Éjjelitől ősnyomtatványig mindent találtak (a brünni kiadású Thúróczi krónika egyik felét levelenként szedték össze…).
- A pécsi rendházak feloszlatása következtében kialakult helyzetet a főmentő, Kőhalmi Béla így foglalta össze: az ajtók feltörve, a könyvek a földön, a katalógusok szétszedve-szétszórva. A pécsi jezsuitáknál úgy intézkedtek, hogy közvetlenül a Papírhulladékforgalmi Nemzeti Vállalatot értesítették, ezért a külföldön értékesíthető, drága pénzen eladható könyvek mindjárt a zúzdába kerültek.
Az OKK “mentőbrigádja” (elnevezés tőlem! K.M.) a szerzetesi könyvtáranyag átválogatását 1952-re befejezte, s ekkor meg is szűnt, miután a szovjet könyvtárügyi szakértő leszögezte: “Ilyen intézmény a Szovjetúnióban nincs.”
***
Az 1933-as Pedagógiai lexikon szerint Magyarországon akkor az 59 tanító-, tanítónő- és óvónőképző intézet közül 45 volt felekezeti (33 római katolikus, 7 református, 3 evangélikus, 2 izraelita), a 162 középiskola közül pedig 84. Ez a felekezeti megoszlás más volt a XVI. században, amikor 168 iskolából 134 a reformáció irányítása alatt állt. A reformáció jelentős mértékben gyarapította az iskolák számát, melyek igen magas színvonalon működtek. (Most értettem meg azt a manapság annyit emlegetett helyzetet, mely szerint a kisebb helységekben, ahol az egyházak az egyetlen iskolát követelnék vissza, e fenomén magyarázata talán a XVI. században keresendő.)
A protestánsok tudatosan igyekeztek iskoláikat a középkori skolasztikus oktatás színvonala fölé emelni, új, világi értelmiség kialakítására törekedtek. Életre hívták a klasszikus görög-latin műveltséget, és az új eszme átadására hivatott iskolarendszert: a kollégiumot.
“1948 áprilisában a református egyháznak még két óvodája, 1024 elemi iskolája, 3 férfi és egy női tanítóképzője, 14 polgári iskolája, 19 fiú- és 5 leánygimnáziuma, 4 szakközép- és szakiskolája, egy jogi és 4 teológiai akadémiája volt az országban. Ehhez képest ma egyházunknak minden oktatási intézményt beleértve, összesen alig félszáz iskolája van” – nyilatkozta 1992-ben Ladányi Sándor teológusprofesszor.10
Kik lehettek könyvtárosok valamikor régen ezekben az iskolákban? Szóljon a Sárospataki Nagykönyvtár: “A tanítók azt választották könyvtárnoknak, aki ‘okos, jámbor, tanult, józan életű, megpróbált hűségű és becsületes, s akinek szakértő munkássága és szorgos gondoskodása által a közösség könyvei és irományai megőriztetnek és közhasználatra kiadatnak.’ A kitűnő tanulók közül is a legjellemesebbet választották könyvtárnoknak.”
,,Az evanglikusok a reformáció óta a templomok mellé iskolát is építettek” – mondja Fabinyi Tibor egyháztörténész professzor.11 “A történelmi Magyarországon 35 középiskolánk volt, a Horthy korszakban 12. A háború után mi voltunk az egyetlen egyház, melytől minden iskoláját elvették. Pillanatnyilag (1992) öt középiskolánk van, köztük a még nem saját épületében működő Deák téri gimnázium, egy általános iskolánk és több óvodánk.”
1969-1989
A háborút követően több évtizeden át az egyházi könyvtárügy a magyar könyvtárügy perifériáján vegetált. A csöndet a református egyházi gyűjtemények 1969. februári szakkonferenciáján Mátrai László akadémikus előadása törte meg, Mátrai ugyanis kijelentette, hogy az egyházi könyvtárak nemcsak könyvmúzeumok (régi beidegződésű téves felfogás), hanem egyedülálló, pótolhatatlan, gazdag anyagukkal a mai tudományos élet aktív műhelyei is.12
Ezután indultak meg a különböző akciók annak érdekében, hogy ezek a könyvtárak ismét bekapcsolódhassanak a magyar könyvtárügy vérkeringésébe. Elindult a feltáró munka: 1975-re az egyházi könyvtárak muzeális értékeit központi nyilvántartásba veszik és védetté nyilvánítják (elsőként a református egyház 5 könyvtárát). Az OSZK 1979-ben sorozatot indít Magyarországi egyházi könyvtárak kéziratkatalógusai címmel. Először a Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtárának (Debrecen) kéziratkatalógusa készül el, majd követi a Pannonhalmi Főapátság Könyvtára, a budapesti Ráday Gyűjtemény, a Tiszáninneni Református Egyházkerület Nagykönyvtárának katalógusa, majd az Egri Főegyházmegyei Könyvtáré és végül a Dunántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtárának (Pápa) kéziratkatalógusa.
1981-ben a IV. Országos Könyvtárügyi Konferencia összefoglalja az egyházi gyűjtemények előtt álló problémákat, és kijelöli a célokat. A református egyház ismét vezet, ugyanis Törvénykönyvének 1967. évi III. törvénycikke 6. része így foglal állást: “A gyűjtemények munkatársául olyan főiskolai végzettségű és lehetőleg lelkészi képesítésű egyháztagot kell alkalmazni, akinek megvan a kívánt szakképzettsége, vagy tudományos, illetve szakmai munkásságánál fogva alkalmasnak minősül a gyűjternényi szolgálatra.” Ez találkozik a konferencia célkitűzéseivel is.
1989. április 11-én a Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége határozatot hoz13, melyben egyetért a Művelődési Minisztérium előterjesztésével: meg kell szüntetni az egyházi intézményekkel szembeni diszkriminációt tudományos közéletünkben, biztosítani kell az egyházi könyvtárak egyenjogú részvételét a hazai tudományos életben és a felsőoktatásban, és az egyházi kutatókat egyenjogúvá kell tenni. “Az elnökség szükségesnek tartja a vallástudományokat a tudományos minősítés rendszerébe beilleszteni,”14
Már 1987-ben a magyarországi református egyház négy egyházkerületének gyűjteményéből három (Debrecen, Sárospatak, Budapest, Ráday) megkapta az egyházi könyvtárak számára elérhető legmagasabb, II. osztályú “tudományos könyvtárrá” minősítést. A megnőtt olvasói forgalomban részt vesznek középiskolai diákok is, akik iskolai dolgozataikhoz keresnek irodalmat. A magasabb nívóhoz szokott patinás pápai könyvtárból elhangzik róluk a kritika: “Feltűnő a tájékozatlanságuk és az olvasottság hiánya, különösen a humán alapműveltség terén”. Könyvtári kiállítások bemutatása és kalauzolása során a résztvevő általános és középiskolai csoportok diákjait nehéz aktívvá tenni, érdeklődésüket felkelteni. Szembetűnő, mennyire nincs világképük, történeti áttekintésük. Néhány elvont fogalmat ismernek (elnyomás, forradalom, kapitalizmus, nép, főurak stb.), de nincsenek tisztában e fogalmak valós értékével, históriai tartalmával és egyáltalán nem látják az összefüggéseket. (Erről ír Köpeczi Béla akadémikus is “Műveltség és minőség” c., 1983-ban megjelent könyvének ,Az ifjúság múlt és hagyományképe” c. fejezetében.) Ezen a helyzeten valóban változtatni kellene.
II. A JELEN
Amikor Harmati Béla püspököt a külföldiek arról kérdezik, mennyi nálunk az evangélikus egyház tagsága, a püspök azt az anekdotát szokta idézni, mely szerint állítólag XXIII. János pápa, amikor megkérdezték, hányan dolgoznak a Vatikánban, elgondolkodott, majd ezt felelte: ,Körül belül a fele.”15
A statisztika hasznos, de valóban könnyen félrevezető eszköze lehet egy helyzet felmérésének. Mégis, különböző okokból, amíg jobbat nem találunk helyette, meg kell elégednünk vele.
Az egyházi könyvtárak gyűjteményeinek történetével, sorsával való ismerkedés közben a kiküldött kérdőívekre befutottak a válaszok. Az 1948 nyarán Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére államosított 6505 egyházi iskola16 120 mára újra működő utódának száma rögtön eggyel csökkent, amikor az egyik címzett telefonon kikérte magának, hogy egyházi iskolának minősítsék…
A megmaradt 119-ből 1993. január 31-ig mindössze 37-en válaszoltak – vagyis, némi jóindulattal, minden harmadik. Nem tudom, hogy ez az arány kérdőívek visszaküldésénél kb. “normális”nak ítélhető-e? Sajnálatos (bár érthető), hogy éppen azoknak az iskoláknak a többsége nem írt, melyek a legnehezebb helyzetben vannak. Elképzelhető, hogy ahol a krétától a ma már nélkülözhetetlen számítógépig, minden probléma, ott, ha a könyvek beszerzése meg is indult, könyvtárhelyiségről, könyvtárosról és feldolgozásról érdeklődni egyenesen tapintatlanság.
A kérdőívekre az ország minden részéből érkezett válasz: Balassagyarmat, Békés, Bonyhád, Budapest, Debrecen, Eger, Gyula, Hajdúdorog, Jászberény, Kaposvár, Kapuvár, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Makó, Mezőtúr, Mór, Nyíregyháza, Pannonhalma, Pápa, Pécs, Siklós, Sopron, Szeged, Szentendre, Vác, Veszprém – ezek közül 20 gimnázium (némelyik általános és szakközépiskola is), 7 általános iskola, 5 főiskola, 1 Theológiai Akadémia, 1 Rabbiképző és 1-1: Református Egyházközség, Egyházi iskola, Háziasszonyképző. Felekezeti megoszlásuk: 18 római katolikus, 7 református, 5 evangélikus, 1 izraelita és 1-1: görög katolikus, Evangéliumi Pünkösdi Közösség, Keresztény, Egyházi Iskola.
A feltett kérdések, alkalmazkodva az általában kezdetlegesnek minősíthető állapotokhoz, igen egyszerűek. Megfogalmazásuk három célt szolgált: 1.) Adatrögzítés (a történeti háttértől a szakmai helyzet felméréséig), 2.) Az általános problémák megvilágítása, és 3.) A figyelem felhívása. “Segítsenek, hogy segíthessünk” – írtuk. Voltak, akik konkrét segítséget kértek, túlnyomórészt a “szakszerű feldolgozással” és a katalógusszerkesztéssel kapcsolatban, de voltak a tárolással, a restaurálással, sőt a beszerzéssel kapcsolatban felmerült kérdések is. A Fasori Evangélikus Gimnázium pl. felajánlott olyan régi, a tanítás céljára már nem megfelelő természettudományi műveket, melyeket szívesen továbbadnának. Voltak olyanok is, akik bár nem kértek segítséget, de válaszaikból nyilvánvalóvá vált, hogy szükségük lenne rá.
A pénzhiányt nem számítva (hisz melyik könyvtár nem küszködik vele) két fő problémát mutatnak fel a válaszok. Az egyik a nagykönyvtárak értékeinek méltó őrzésével és szakszerű feldolgozásával, a másik a használók (kutatók, diákok) megfelelő ellátásával kapcsolatos gondok, melyekhez a tárolás gondjai is hozzátartoznak.
A kérdőív első része a könyvtár államosítás utáni sorsára kívánt fényt deríteni. Huszonkilenc könyvtár létezett az államosításkor, 3 nem, 3 új, kettőt nem államosítottak. Részben vagy egészen széthordták 13 könyvtár gyűjteményét, a többi könyvtár állománya az utódé lett. Nyolcan nem ismerik könyvtáruknak az államosítást követő sorsát. Mindettől függetlenül, arra a kérdésre, hogy “visszaigényelhető-e, amit elvittek”, egyetlen könyvtár jelenti, hogy “eddig visszakapott 93 darabot”, és még ketten “remélik”, hogy visszakapják könyveik egy részét (egyiküknél már megindult az átadás.) Nulláról nyolcan kezdtek gyűjteni.
A kérdőív második fele, a 6. kérdéstől, a szakmai és működési feltételekre irányult: megvannak-e forrásaik a könyvbeszerzéshez? Mivel a kérdés megfogalmazása pontatlan volt – a pénzügyi forrásokra kívánt rákérdezni -, sokan félreértették, s forrásul könyvesboltot, könyvtárellátót írtak. Volt, aki diszkréten csak ennyit írt: “Vannak források”, más még ennyit sem: “Igen”.
Többen, egyelőre kizárólag bel- és külföldi jótevők, egyének és intézmények adományaira szorulnak (“a gyermekeket és kultúrát szerető emberek adományaira” – írják Makóról), vagy a papi hagyatékokra építenek, mint valaha régen (van, ahol ezekből duplumok eladásával pénzhez is jutnak). Másoknak jut a költségvetésből, tanszéki keretből, vagy a megyei könyvtártól kap kölcsön és ajándékba könyveket. Csaknem mindenki pályázik a Pro Cultura és más alapítványokra.
A könyvtárat vezető személy – már a jelen helyzetben reménykeltően – 23 esetben könyvtáros, 13 esetben rendelkezik szakmai diplomával, 9 esetben teljes időben látja el a munkát, a többi részidőben, a maradék tanár. Van, ahol többen vesznek részt a munkában, a könyvtáros, a tanár és a diákok. Van köztük könyvtárosi diplomával rendelkező tanár is.
A katalógusok sorsa is biztató: 28 helyen van, 4 helyen egyáltalán nincs, 5 helyen “egyelőre nincs”. Három helyen viszont már gépesítették.
A “Van-e állandó helyiség?” kérdésre 29-en írták, hogy van, ebből 20-nak van állandóra berendezett, 9-nek ideiglenesen szabaddá tett helyisége – a többinek nincs. Egyik iskola a pincéből alakított ki könyvtárat úgy, hogy a fontosabb könyveket az osztályban tartja, egy másikban az iskola alagsorában és az iskolával szembeni vályogépületben helyezték el a könyveket – egyik sem száraz, és nem is fűthető: a szellőztetés és az állagmegóvás tehát nagy gond. Ahol semmilyen helyiség sem áll a könyvtár rendelkezésére, ott a könyvek elhelyezése, használata (helybenolvasása és kölcsönzése) sokféle, megoldást kívánó problémát jelent. Legtöbb helyen a folyosón szekrényekben, vagy a tanáriban, esetenként osztályokban tartják a könyveket, a kölcsönzés többnyire megoldatlan.
Korszerű technikai eszközökben is nagy a hiány. Semmije sincs 19 könyvtárnak, 5 helyen az iskola eszközeit használják. Saját számítógépe 13-nak van, másológépe 7-nek (“de a telefont kikapcsolták” teszi hozzá az egyik). Saját számítógépe és másológépe csak 2 könyvtárnak van.
A ,,tetszés szerinti megjegyzések” közül érdemes a következőket idézni:
A Szegedi Hittudományi Főiskola történeti tanszékvezető tanára, egyben a könyvtár vezetője írja: “A Főiskola 1930-tól 1948-ig csak részlege volt a Kálvária sugárúton létezett és a Jezsuita rendtől fenntartott Collegium Aloysianumnak. Ott volt egy 80 000 kötetes, igen nívós könyvtár. Annak kb. 1/10 része maradt meg, amit idejében elástak s 1960 után részletekben újra előszedve idehoztak. – Azon könyvek némelyikének igen érdekes a provenienciája. Személyem bejárta a Csanádi Püspökség minden problémás helységét. Borsa Gedeonnal együtt 1975-1980 között benyújtottam fölmérésem eredményeit. Az általa javasolt hungarikumokat, antikvákat (RMK) begyűjtöttem, és féltve őrizzük. Jelenleg összesen kb. 21 000 kötetes az állomány és 12 000 egység a periodika.”
A Pápai Református Gimnázium rektora írja: “Ha vissza is kaphatnánk az eredeti könyvtár maradékát, az olyan selejtező akciókon esett át, hogy éppen az anyag értékes része hiányzik. Magam a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában 1984-ben tanúja voltam annak, hogy az állami könyvtári szakfelügyelet a HómanSzekfű: Magyar történet teljes sorozat és más, háború előtti kiadványok selejtezését kérte, s ez meg is történt.”
A Constatinum Háziasszonyképző iskolanővére, aki már 1942-től gazdaságtant tanított az iskolában, írja: “A Constantinum Kiskunfélegyházán 1908-tól 1948-ig élt. 1944 október 8-tól magyar, német katonaság, orosz, magyar hadifoglyok lakták. Ami éghető volt, eltüzelték. 1992. szeptember 8-án háziasszonyképző iskolát indítottunk, érettségizett lányokat képezünk 2 év alatt vendéglátó alkalmazotti, vagy vállalkozói munkára. Az I. évben 17 tanulót, 1993. január 7-én már félig kész épületben tanítunk. Ezen két megjegyzés talán feleslegessé teszi a továbbiakban a volt iskolánk könyvtáráról – amiből egy darab sincs – ismertetést. 1908-tól működött elemi iskola, tanítóképző, polgári iskola, 1938-tól Mezőgazdasági Leányközépiskola. Az intézményből 68 nővért utasítottak ki. – Most kezdünk. – Köszönjűk a törődést!”
III. A JÖVŐ
Beszámolóm mottóját a Pécsi Hittudományi Főiskola szolgáltatta, válaszul a 12-es kérdésre: “Amennyiben “halmozottan” kétségbeejtő a helyzet, vagyis: a régi könyvtár elveszett, új könyvekre pénz, berendezhető könyvtár részére helyiség nincs és szakképzett könyvtárost alkalmazni nem tudnak…” Erre a pontra összesen két iskola reagált keserűen. Egyikük azt írta: “Így igaz!” a másik szótlanul aláhúzta a minősítést. A többiek a helyzet megoldását szolgáló reményteljes tervekre koncentráltak. A pécsiek válasza: “Kétségbeejtő helyzetek nincsenek, csak kétségbeeső emberek vannak” – felvidított. Eszembe juttatta a két tejbe esett légy tanulságos történetét: az egyik a hatalmas tengert maga körül látva feladja a küzdelmet, elmerül és megfullad. A másik addig kapálózik, amíg a tejből vajat köpül s annak tetejéről sértetlenül távozik.
Hát valahogy így kell… De azért, jó lenne a szakmai segítséget is megszervezni – megérdemlik, valamennyien. Hogy ne legyen igaza annak az iskolának, amelyik a kérdésre, “van-e elképzelés arra, ki és hogyan tudna segíteni?” azt felelte: “Ki akarna?”
A Jövő-t az fogja megírni, aki akar.
***
Azokat a kérdéseket, amelyekben segítséget, ötletet, megoldást kértek az egyes válaszoló könyvtárak, továbbítottuk a KMK megfelelő osztályaira. Kollégáink rövidesen felveszik a kapcsolatot az erre igényt tartó egyházi könyvtárakkal. (A szerk.)
Irodalom
Egyházak Magyarországon 1992. Budapest : Müvelödési és Közoktatásügyi Minisztérium Egyházi Kapcsolatok Főosztálya, 1992. 147 pp.
KÖVI Zsolt – SZABÓ György: A Dunántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtárának tevékenysége = Veszprémi M.Könyvt.Évkv. 1987. pp.144-155.
SZABÓ György: A Dunántúli Református Egyházkerület pápai Nagykönyvtárának története = M. Kvszle. 102. évf. 1986. 213. sz. pp. 149-172.
SZABÓ András: XVI. századi tanárok könyvei Sárospatakon = M. Kvszle, 103. évf. 1987. 4. sz. pp. 306-312.
A Sárospataki Nagykönyvtár = M. Kvszle, 103. évf. 1987. 4. sz.
KERESZTURY Dezső: Híres magyar könyvtárak. A Pannonhalmi Bencés Könyvtár = Kincskereső. 13. W. 1986. 2. sz. pp. 1145.
LÁSZLÓ Dóra: A Bencés rend tervei: Világörökség lesz Pannonhalma? = Magyar Nemzet, 1992. okt. 29.
KARTAL Zsuzsa: Két nehéz sorsú egyházi könyvtárról = Könyvtáros, 38. évf. 1986. 9. sz. pp. 527-530.
WIX Györgyisé – BORSA Gedeon: A szerzetesi könyvtárak sorsa. Bp., s.n., 1988. 95 fol. Kézirat.
DEVICH Márton: Eltűnt iskolák nyomában. = Magyar Nemzet, 1992. dec. 24.
OSZTOVITS Ágnes: A szeretet által munkálkodjon a hit. = Magyar Nemzet, 1992. dec. 24.
SZABÓ György: Az egyházi könyvtárak a közművelődésben = Kvt. Figy. 34. W. 1988. 4. sz. pp. 255-262.
Javaslat az egyházi felsőoktatási és közgyűjteményi intézmények kutatóhelyi státusának elismerésére = Akad. Közlöny, 38. évf. 1989. 6. sz. p. 102.
HARMATI Béla: Az egyházi vagyon visszaadásának kérdése a nem-katolikus egyházak szempontjából = Evangélikus Élet, 57. évf. 50. sz. 1992. dec. 13.
NEMESKÜRTY István: Mi magyarok. Budapest, Dovin, 1989. p. 487.
*Ismertetését a Könyvtári Figyelő. Új folyam 1.(37.) 1991. 1.sz. 113-115.p. alatt közöltük. (A szerk.)