Az előzményekről
1991 decemberében az MKE Bibliográfiai Szekciója a magyar szépirodalom kurrens bibliográfiájának megindításáról tartotta az értekezletét. Mivel a téma érintkezhet a nemzeti bibliográfia bizonyos részleteivel, meghívót kaptak az OSZK illetékes vezető munkatársai is. A sikeres és föltétlenül tanulságos szakmai tanácskozásról Bényei Miklós számolt be a Könyvtári Levelező/lapban1 .
A tanácskozás nagyon sok jó ötletet adott, megvalósítható javaslatokat fogalmaztak meg a hozzászólók. Egyesek persze óvatoskodtak, aggályoskodtak, sőt voltak olyanok is, akik mereven elutasították a kurrens szépirodalmi bibliográfia ügyét. Akik azonosulni tudtak a gondolattal, azok a megoldást, a megvalósítás módozatait és lehetőségeit keresték inkább. Az OSZK, a Petőfi Irodalmi Múzeum és a FSZEK is úgy került szóba, mint ahol már sok, a kurrens szépirodalmi bibliográfia anyaggyűjtése és szerkesztése közben is hasznosítható tapasztalat, szellemi energia gyűlt össze. Vajon rontaná vagy emelné-e a nemzeti könyvtár presztízsét, ha az általa felvállalt irodalmi szakbibliográfiai tevékenység szélesebb és egyenletesebb alapozást kapna?
A mai helyzet
A magyar irodalom és irodalomtudomány bibliográfiájának éves kötetei az antológiák tartalmára bepillantást engednek egy szerzői névjegyzék erejéig. Ebben a szakbibliográfiában azonban nem kap helyet a tárgyévben a folyóiratokban közölt szépirodalmi alkotás, bármilyen fontos vers, novella, esszé, irodalmi publicisztikai írás legyen is az. Majd akkor, ha – más művekkel együtt – kötetté érik. Történik pedig ilymódon azért, mert egyetlen bibliográfia terjedelmi lehetőségei nem engednek többet, nem bővíthető tovább a gyűjtőkör. Így érvényesül az irodalmi szempont a szakbibliográfiában, tehát eléggé korlátozott módon. Az irodalomtudományi szempontok viszont lényegesen árnyaltabban, aprólékosabban, teljesebben jelen vannak. Alig akad olyan recenzió, színikritika, amelyet az éves kötetekben ne lehetne megtalálni. A kutató megkapja a szükséges információkat, ha bármely irodalomtörténeti korszak. vagy ha valamelyik határtudomány iránt érdeklődik. Jó és színvonalas ez a bibliográfia, csak egyoldalú. Nem hihető, hogy a hozzáértő szerkesztők az eltelt másfél évtized alatt ne érzékelték volna az éves bibliográfia egyoldalúságát, amely abban nyilvánul meg, hogy az anyaggyűjtés csak a kötetes formában megjelenő szépirodalmat veszi figyelembe. Én még emlékszem a bibliográfia Pajkossy György által készített eredeti koncepciójára, amelyet a 70-es évek közepén publikáltak. Megírhattam a véleményemet az országosan körözött próbaszámról is. Egyikben sem volt benne, hogy az éves szakbibliográfia közli majd a periodikumokban megjelenő szépirodalom leírásait is, de a próbaszám minden szerzőnél felsorolta azokat a folyóirat- és újságcímeket, amelyekben művei jelentek meg a kérdéses periódusban. A kötetekből azután ez is kimaradt, a szűkös anyagiak megkötötték a szerkesztők és a kiadók kezét.
Mindenesetre az éves irodalmi, irodalomtudományi szakbibliográfia létezik, szerkezete A magyar irodalomtörténet bibliográfiájának korszakonként tagolódó szériájával “kompatibilis”. Megegyeznek ugyanis abból a szempontból, hogy az irodalmi szövegek leírásainak aránya mindkettőben kedvezőtlen. Ezt a tényt a kutatók ismerik és sérelmezik a legjobban, de ennek a lassan befejeződő hatalmas vállalkozásnak a kereteit már valóban nem lehet sem bővíteni, sem a belső arányait módosítani. A hiányok pótlására leginkább a Petőfi lrodalmi Múzeum törekedett. Bibliográfiai sorozatai bizonyítják, milyen szívósan és következetesen dolgozik a szövegek számbavételére szolgáló segédeszközök létrehozásán. Láng József készített 1990-ben a II. Országos Bibliográfiai Értekezlet számára beszámolót az intézmény bibliográfiai kiadványairól és terveiről, amely azután az értekezlet előadásait közreadó Könyvtári Figyelőben2 is megjelent.
Szakmai körökben ismert és elismert produktumokról van szó. Nem idézem fel az előadás tartalmát, de ki kell emelnem egy javaslatot belőle, mert a témánkhoz kapcsolódik. Nem kezelhető csak az irodalmi múzeum feladataként, inkább a kutatóknak, és az őket tájékoztatással kiszolgáló valamennyi intézménynek szólt a kurrens szépirodalmi bibliográfia elindítását szorgalmazó javaslata. Ezt olyan intézmény képviseletében fogalmazta meg, ahol az elmúlt három évtizedben rengeteg tapasztalatot szereztek az irodalmi-irodalomtudományi bibliográfia szervezése terén.
Tehát nem azért hozta szóba, hogy “lássuk, vajon lesz-e visszhangja?”, hanem azért, mert a szaktudomány valóban érzi a hiányát. Ezt nyilvánította ki az Országos Értekezlet is, amikor ajánlásainak 6. pontjában így fogalmazott: “A konkrét feladatok kőzöl az értekezlet kiemelt fontosságúnak minősíti” többek között “a magyar szépirodalom kurrens repertorizálását”3
Tehát a magyar szépirodalom kurrens bibliográfiai regisztrálásáról van szó. Mindnyájan egyetértünk abban, hogy erre szükség van, a megvalósításához kívánatos az érintettek elhatározása, valamint anyagi és szellemi összefogása. Szervezettebbé válna azonban ez a tevékenység, ha az új bibliográfiai műfaj létrehozásával párhuzamosan módot találhatnánk arra is, hogy a Magyarországon már korábban kialakult irodalmi-irodalomtudományi szakbibliográfiai műhelymunkát összehangoljuk. Ennek az írásnak a gondolatmenete ebből következően több ponton túlmutat a szépirodalmi bibliográfia számbavételének problémakörén, bár elsősorban arra irányul.
Szervezeti és módszertani megoldást kerestünk a megvalósításhoz és a felhasználás intézményes előmozdításához. Nem egyetlen esztendő, nemcsak a legutóbbi évek, hanem a szépirodalmi és irodalomtudományi termés kurrens és retrospektív regisztrálására egyaránt alkalmas koncepció felvázolását kíséreltük meg.
A kurrens és retrospektív feltárás összefüggései
Párhuzamosan kellene foglalkozni a retrospektív és a kurrens szépirodalmi-irodalomtörténeti anyag összegyűjtésével. A retrospektív (1945-ig visszamenő) munka kiinduló bázisa, a feldolgozandó periodikumok címlistája, a Kozocsa-kötetek, illetve az OSZK éves bibliográfiái alapján elkészíthető. Ennek a listának a beható tanulmányozása döntheti el, hogy milyen fontossági sorrendben történjék a feltárás, mely periodikumokkal nem kell foglalkozni bizonyos időszakokban, mert elkészült részletes repertóriumuk, s ez felöleli a szépirodalmat is.
A retrospektív feltáráshoz szervesen illeszkedik a különböző szerzői kötetek és antológiák analízise. Nem kerülhetjük meg most sem a problémát, néhány megállapítást kell tennünk ezzel kapcsolatban is. Közismert, hogy a kiadók – általam nem ismert meggondolások alapján – bizonyos gyűjteményes köteteknél megadják az első közlés adatait, vagy jelzik, hogy a szóban forgó írás most, ebben a kötetben kerül először a nyilvánosság elé. Máskor pedig megelégszenek annak jelzésével, hogy pl. a kötet írásai “többnyire a hetvenes években jelentek meg különböző hazai folyóiratokban…”. Az ilyen típusú “eligazítás” elég gyakori, mindenféle műfajú és színvonalú gyűjteményre egyaránt jellemző lehet. Vonatkozhat a kifejezetten szépirodalmat felölelő kötetekre (ezeknél úgyszólván természetes), de megjelenhetnek így a publicisztikai és tanulmány-gyűjtemények is. Mivel ezeket a kiadói szokásokat aligha lehet befolyásolni, célszerűbb lenne bibliográfiai követésükre berendezkedni. Azaz, kiépíteni a magyar bibliográfiai szervezetnek egy olyan ágát, amelyik folyamatosan elvégzi a szükséges konkordanciaműveleteket a periodikumok és a gyűjteményes kötetek között.
Számomra ezt a látszólag kicsinyeskedésnek, túlzó pedantériának tűnő mozzanatot az teszi mégis aktuálissá, hogy – meggyőződésem szerint – az irodalomtörténeti kutatást szolgáljuk azzal, ha a frissen kiadott szerzői gyűjtemények egyes darabjainak első közlési körülményeit lehetőleg pontosan tisztázzuk. Ekkor esetleg még a kiadókkal is lehet konzultálni. Példatárként használhatók ebből a szempontból A magyar irodalomtörténet bibliográfiájának különböző kötetei, ahol az első közlés adatait elég gyakran követik a legtöbbször könyvben történő újraközlések adatai.
Kimondatlanul is arról van szó, hogy könnyebben hozzáférhető a kötetben megjelent dolgozat, mint a folyóiratok és hírlapok évfolyamai, tehát szorosan vett kutatói segítségnyújtást végzünk, ha erre a bibliográfiai feltárási lehetőségre gondolunk. Egyúttal persze bizonyos irodalomtörténeti kutatási igényt is kielégítünk.
Kurrensen már nem ennyire egyszerű a teendő megfogalmazása, de nem is túl reménytelen. Feltételezem ugyanis, hogy az OSZK-ban több olyan támpont van, amely eligazíthat bennünket: kötelespéldány, állománygyarapítás, olvasószolgálat, az Időszaki kiadványok repertóriuma és nem utolsósorban A magyar irodalom és irodalomtudomány bibliográfiája szerkesztőségének nyilvántartása. Különösen fontosnak tartom a szerkesztőségek együttműködési szándékát, segítőkészségét. Nélkülük vagy ellenükre a kurrens szépirodalom bibliográfiai feltárására irányuló vállalkozás aligha lehet sikeres. Hozzátehetjük azonban azt is, hogy az ő munkájukat is könnyebbé és talán teljesebbé, alaposabbá teheti az elindítandó anyaggyűjtés, tehát érdekeik ellen szólna, ha segítség helyett akadályokat gördítenének elébe.
Gyűjtőkör
A folyamatos anyaggyűjtést a hatékonyság érdekében tágítani is, szűkíteni is kellene. Természetesnek tartjuk, hogy a kurrens szépirodalmi bibliográfia gyűjtőköréből kimaradnak az önálló kiadványok, hiszen ezeket többszörösen is regisztrálják (Magyar nemzeti bibliográfia. Könyvek bibliográfiája, A magyar irodalom és irodalomtudomány bibliográfiája, A magyar irodalom évkönyve). Figyelembe kell vennünk, hogy a FSZEK nagyobb időközönként analitikusan feldolgozza a prózai antológiákat, az újonnan megjelent irodalomtörténeti, irodalomtudományi tanulmányok, cikkek erősen válogatott, de értékes részeit negyedévenként rendszeresen eljuttatja előfizetőinek kartoték formájában. Mintegy 30 periodikumból gyűjti ki és éves (korábban féléves) kötetekben adja közre a kurrensen megjelenő szépirodalmat az ELTE BTK központi olvasóterme. Ezek a már folyó bibliográfiai munkálatok módot adnak a gyűjtőkör formai szempontból történő szűkítésére, de egyúttal föltétlenül szükségessé teszik az intézmények és személyek közötti koordinációt. Még a gyűjtőmunka elindítása előtt meg kell határozni a szépirodalmi és az irodalomtudományi szakbibliográfia különböző periodicitású és műfajú részeinek egymáshoz való viszonyát, a gyűjtött anyag áramoltatását, kezelését, az egymásra épülés módjait és a fölösleges átfedések, párhuzamosságok kiküszöbölésének a biztosítékait.
A felhasználásban érintettek, a potenciálisan érdekeltek körét tekintve, lehetőséget látunk a tartalmi bővítésre. Egyrészt az irodalomhoz tartozónak kellene tartani a színházzal, filmmel foglalkozó írásokat, a könyvkiadás-, a könyv-, nyomda -és sajtótörténetet is. Másrészt nem volna szabad kizárni az anyaggyűjtésből a külföldi szerzők magyar nyelven megjelenő periodikurnokban közölt szépirodalmi alkotásait sem. Mindegyik javaslat hosszabb indoklást érdemelne, ebben a cikkben azonban nem tudjuk ismertetni az érveket. Sommásan arra gondolunk, hogy aki egy-egy periodikus analitikus feltárását elvállalja, a szépirodalmi anyagon kívül a lapban közölt egyéb dolgozatok leírását is el tudná végezni. Továbbá: véleményem szerint anyaggyűjtés közben ki kellene emelni az írások témáját, ha az kifejezetten egy konkrét tárgyra, személyre, intézményre, földrajzi fogalomra, helyre vonatkozik. Ez a viszonylag egyszerű, de következetesen gyakorolt mozzanat a többszörösére növelheti az érdeklődést a tervezett szolgáltatás iránt.
A kurrens szépirodalom mennyisége
Próbáljuk meg kiszámítani az éves szépirodalmi termést. A havonta megjelenő fővárosi és vidéki folyóiratok száma huszonötre tehető. (Csak a bennünket érdeklő címekre gondolok most természesen.) Folyóiratonként 150-200 között, átlagosan 180 tétel lehet évente a szépirodalom egy-egy periodikusban. A szóba jöhető hetilapok száma öt, egyenként 400 verssel és ugyanannyi prózai tétellel. Eldöntendő kérdés, hogy a napilapokat hogyan kezeljük. A teljesség kedvéért mindenesetre velük kapcsolatban is elvégeztünk egy számítást. Bizonyára van 20 olyan lap az országban, amelyik minden számában legalább egy verset vagy kisprózát közöl, azaz laponként 310 tételt. Ha kiegészítésképpen a kéthetenként és az évente hatszor vagy annál is ritkábban megjelenő folyóiratokból kikerülő tételekre és a feltételezhető számítási hibákra gondolva, további 25%-os rátartással kalkulálunk, a következő eredményt kapjuk:
Várható vers és próza tételszám évente
25 havi folyóirat 4500
5 hetilap 4000
20 napilap 6200
más periodicitású lapok + a számítási hibák 3700
Összesen: 18400
A megindítandó szépirodalmi kurrens bibliográfia oldalterjedelmét a Vigília 50 évfolyamának repertóriuma alapján kíséreltük meg kiszámítani. Ennek a formai kivitelét a mi szempontunkból mintaszerűnek tartjuk. A versek jegyzéke a repertóriumban 51 kéthasábosan szedett oldal, azaz százkét 48 soros hasábot foglal el. Ezzel szemben a próza mindössze 26 hasábot. A legalább 4000 verstételt tehát 50 lapon, az 50 év prózáját negyedannyi terjedelemben közre lehetett adni. Figyelni kell azonban a prózai tételek lényegesen nagyobb helyigényére.
Végeredményben a kiszámított mintegy 18 000 tételt -12 000 verset (150 oldal) és 6000 prózai írást (240 oldal) feltételezve – 390 oldalas, kéthasábos szedésű, B/5-ös kötetben lehetne közreadni. További 100 oldalt tenne ki az éves mutató és a szükséges egyéb apparátus. A költségek szorosan összefüggenek a felhasználással kapcsolatos elgondolásokkal. Ezekről jóval a munka beindítása előtt egyetértésre kell jutni, utólag ilyen jellegű tanakodást kezdeni már késő.
Közreadási formák
Úgy gondolom, hogy a kurrensen megjelenő teljes vers, próza és irodalomtudományi termés nem érint nagy tömegeket, a tudomány művelésével és az irodalmi tájékoztatással foglalkozó intézményeket azonban igen. A teljes körű bibliográfiai regisztrálás példányszáma tehát az említett intézmények, műhelyek számával függ össze. Célszerűnek tartanám, ha a kifejezetten irodalomtudományi tételek összegyűjtését elsősorban az OSZK bibliográfia és az Irodalomtörténeti Közlemények (ItK) szerkesztőségeinek tevékenységéhez kapcsolódva végeznék, pontosan kialakított munkamegosztás és a viszonosság elvének érvényesítésével.
E megállapítások előrebocsátása után javaslatot teszek a kurrens szépirodalmi-irodalomtudományi bibliográfia közreadási formáira.
a) variáció: Összevontan
MŰFAJONKÉNT (vers, próza, irodalomtudomány)?
NÉV, az adott periódusban, hó, negyedév, félév során
hol (mely periodikus, melyik számában)
publikált
kisebb betűkkel kiírjuk a tárgyat, a személy és a hely nevét, ha van ilyen kötődése az írásnak
Az összevont forma a gyors tájékozódást szolgálja. Nagyobb példányszámban és viszonylag olcsón kellene hozzáférhetővé tenni a különféle érdeklődő személyek, testületek, intézmények számára. Alkalmas eszköz lehet azonban arra is, hogy belőle a kívánt személyek, helységek, tárgykörök megnevezésével részletesebben feltárt (c) variáció), folyamatos vagy eseti szolgáltatásokat rendeljenek. (Teljes körűvé akkor válna a folyamat, ha a másolatküldésre, számítógépes lehívásra, kiírásra is lehetőség nyílna. Alkalmas időben gondolni kell ennek a szolgáltatásnak a megszervezésére.)
b) variáció: Művenként
NÉV, műfaj: vers, próza külön-külön csoportban
Cím
lelőhelyadatok részletesen
Az így szerkesztett mutatókötetek készülhetnek évenként, esetleg mágneslemezen adható ki az év termése. Terjedelmétől függően a kiadvány lehet önálló kötet, de elképzelhető bármely rokon tárgyú kiadvánnyal közösen. (Szép versek, hasonló célú antológiák, A magyar irodalom évkönyve stb.) Terjesztéséhez nem elegendő a hagyományosan egyenetlen hatékonyságú könyvpropaganda: személyes kapcsolatokra, “szolgáltatást közvetítő irodákra” is szükség van.
c) variáció: Művenként annotálva
NÉV stb. mint a b) variációnál
tárgy
személy
helymegjelölés
(Természetesen a lírai és szépprózai alkotások tárgyát nem kell mindenáron megadni, csak akkor, ha az nyilvánvalóan egyezik az alkotó szándékával is.)
A számítógépes nyilvántartást, tárolást és viszszakeresést a c) variáció szerint célszerű megtervezni, kidolgozni. Ebben a formában történjék a folyamatos anyaggyűjtés, a periodikumok feltárása is.
Szervezeti keretek, koordinálás
Kutatáslélektana tény, hogy a humán tudományágakat művelők többsége maga szereti kiválasztani a rendelkezésre á11ó irodalom teljességéből azokat a forrásokat, amelyeket személyes kutatási témájához fel akar használni. Ez a mechanizmus újra és újra döntési szituációkat hoz létre, amelyben a kutató akkor érzi jól magát, ha a bibliográfiai segédeszközök meggyőzik őt arról, hogy valóban elérheti általuk a szükséges információkat, hézagmentes és ellenőrizhető tájékoztatást nyújtanak, illetve eleve kiszűrik az értéktelen írásokat.
Éppen ezért a folyóiratok és hírlapok feltárásával a legfőbb célunk a biztosabb döntés elősegítése, megkönnyítése mind a kutatóknak., mind azoknak a bibliográfusoknak, akik újabb formációkban hasznosítják a periodikumokból készített tételeket. Célul kell kitűznünk továbbá a bővebb, részletesebb tájékozódási lehetőségeket (adatbázist), hogy gyorsabban és olcsóbban előállítható szolgáltatásokat, kutatási segédeszközöket nyújthassunk az irodalomtudomány és az érdeklődők széles köre számára.
Ebben potenciálisan minden olyan könyvtár a szövetségesünk, amely olyan városban működik, ahol periodikumok jelennnek meg. Pontosabban fogalmazva, ahol a kurrens irodalmi, irodalomtörténeti bibliográfia számára figyelendő-feldolgozandó periodikumok egyike-másika megjelenik. Ha kölcsönös érdekeltség alakítható ki a szervezet keretei között, akkor ezek az intézmények a munkába is bevonhatók. Ügyelni kell azonban a szervezésnél arra, hogy ne általában a megyei vagy a városi könyvtár legyen a partnere a vállalkozásnak, hanem személy szerint megnevezett, és a feladat ellátására alkalmas munkatársa, munkatársai. Ellenkező esetben nem lesz, akivel kapcsolatot lehet tartani, feloldódik a felelősség, és a megállapodások betartása lehetetlenné válik.
Hozzáférhetővé kellene tenni az anyaggyűjtést a visszakeresés lehetőségét biztosító formában az Országos Széchényi Könyvtárban, az Irodalomtudományi Intézetben, a Petőfi irodalmi Múzeumban, az ELTE BTK központi olvasótermében és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban, vidéken a megyei könyvtárakban és a debreceni, pécsi, szegedi egyetemi könyvtárban. Potenciálisan 27 intézmény tekinthető tehát érdekeltnek Ha mindegyikük évente arányosan hozzájárulna bizonyos összeggel a vállalkozáshoz, fedezhető volna belőle az anyaggyűjtés költsége. A számítógép és a kiadás költségei ebből nem fedezhetők. Kérdés, hogy a további összegek honnan teremthetők elő?
Hatáskörén és lehetőségein belül maradva, az MKE Bibliográfiai Szekciójának ajánlatos lenne koordinatív szerepet vállalni a tudományos bibliográfiai műhelyek, közművelődési és tudományos könyvtárak, illetve a “magányosan” dolgozó bibliográfusok közötti munkakapcsolatok szervezésében. A közművelődési könyvtárak – feltételezésünk szerint – szívesen vállalnak részt a bibliográfiai munkából, ha ezáltal könnyebben és gyorsabban juthatnak hozzá a megyéjűk irodalmi életét, irodalomtörténetét érintő adalékokhoz. Éppen ezért fel kell készülni egyfajta belső, a közreműködőknek szánt információszolgáltatásra is.
Jól tudjuk, hogy különböző helyszíneken történő bibliográfiai feltárás nagyfokú formai fegyelmet, egységes felfogást kíván. Ennek érvényesítése érdekében célszerű volna – az OSZK és a Petőfi Irodalmi Múzeum által alkalmazott szabályzatok figyelembe vételével – a közreműködők számára egy útmutatót összeállítani. Ebben lehetőleg pontosan meg kellene fogalmazni az egész bibliográfiai vállalkozás célkitűzését, szervezési mechanizmusát, működési feltételeit, anyagi hátterét. Részletesen ki kell jelölni a gyűjtőkört, az annotálás módozatait és az egyéb igényeket. Végül, de nem utolsósorban, azokat a formai követelményeket, amelyeket munka közben szigorúan be kell tartani. Csak a rend kedvéért említem meg ismét, mert annyira természetes követelménynek érzem, hogy valamennyi szabály megalkotásakor figyelembe kell venni a számítógépes adatkezelés szempontjait. Általuk is elő lehet mozdítani a szakszerű rendezést, a megbízható tárolást és a sokoldalú visszakeresést.
Összegezés
Eddigi megállapításaim összefoglalásaként meg kell neveznem, milyen dokumentumok használatát látom szükségesnek a felvázolt bibliográfiai munkához. Ha az egyszerűség kedvéért pillanatnyilag eltekintünk az eleve kötetben közölt, először itt megjelenő szépirodalmi, irodalomtudományi művektől, akkor az alábbi közlésformákkal kell foglalkoznunk:
Nagyon leegyszerűsítve, tulajdonképpen annak a szervesen egymásra épülő folyamatnak az ábrázolását kíséreltük meg, ahogyan az irodalmi alkotás a különböző publikációs formákon keresztül a születésétől-közreadásától fogva nemzedékről-nemzedékre eljut az olvasóközönséghez és a kutatókhoz. Minden fázisában kifejt bizonyos hatást, hozzájárul az irodalmi közízlés alakításához. Egyúttal, kimondatlanul is, a kritika és a tudomány tárgyául kínálkozik, visszhangra vár. Ha ez a reagálás rendszeresen és elég átfogóan működik, figyelme nemcsak a csúcsokra irányul, hanem a mélyrétegekben történőkről is világos képet ad, akkor elmondható, hogy van eleven irodalmi élet abban a korban. Másképpen szólva: az írói alkotás persze alapfeltétele az irodalomnak, de az irodalmi élet alakulásának, a magasszintű irodalmi közízlés formálásának még számos egyéb kelléke is van. Többek között ilyennek kell tartanunk a hozzáértéssel végzett bibliográfiai tevékenységet is, amely a maga sajátos, mással nagyon ritkán helyettesíthető áttételes módján, jelentős mértékben előmozdíthatja az írói szándék érvényre juttatását. Ha pedig ez így van, akkor egy-egy el nem végzett bibliográfiai feladat nemcsak bennünket hátráltat az érvényesülésben, hanem a társadalmilag közös érdekeket is csorbítja.
A gyűjteményes kötetek és periodikumok közül azokat kell kiemelnünk, amelyek a korábban ismertetett gyűjtőkörrel részben vagy teljes egészükben megegyeznek. Most nem foglalkozunk a feltárás egyes műveleteivel, csak arra utalunk, hogy mindkét dokumentumtípusban lesznek olyanok, amelyeket érdemes teljes részletességgel “egy menetben” analizálni. Gondosan kell ügyelni arra, hogy a tételes leírások egyúttal olyan alapszövegek legyenek, amelyek valamennyi információs elemet felölelnek, alkalmasak a számítógépes rendezésre.
Bizonyos idő eltelte után, és ahogy a gyakorlat megszerzésével a tevékenység egyre hatékonyabban működik, a kételkedők is meggyőződhetnek arról, hogy a gyűjtőkötetek és a periodikumok feltárása szerves egységet alkothat. Külön-külön is elvégezhető ugyan, de az ismertetett módon mindkét irányú műveletre kevesebb energia- és pénzráfordítás szükséges.
Tisztában kell lennünk azonban azzal, hogy munkánk gyümölcsét nemcsak kiadványok formájában lehet hasznosítani. A kiadványokra szükség van, azok szerkesztését, megjelentetését töretlenül folytatni kell, mert nélkülözhetetlen segédeszközei a szaktudósnak és a kezdő kutatónak egyaránt. De a jövő tendenciái, már mutatkozó előjelei arra figyelmeztetnek, hogy körünkben is meg kell honosodnia egyfajta gazdasági vállalkozói szemléletnek. Olyan munkastílusra és szervezeti felállásra gondolok, amely figyelemmel kíséri és felhasználja a rokon tevékenységet folytató műhelyekben születő eredményeket, számol bizonyos állandó, költségvetési és alapítványi forrásokból származó támogatással, intézményes feltételek között létezik, de ezek mellett a szolgáltatásai értékesítése útján rendszeres bevételekhez is jut.
Ez az állapot elérhetőnek látszik, a közös erőfeszítéssel létrehozandó irodalomtudományiszépirodalmi dokumentáció és adattár megvalósítható,
- ha az irodalmi bibliográfiák előállításában potenciálisan érdekelt intézmények és személyek szellemi és anyagi lehetőségeiket koordinálják;
- ha meg tudják oldani a széles körű anyag gyűjtés számítógépes rendezését és visszakeresését;
- ha minden lehetséges módot megragadnak arra, hogy ezen a bázison egymásra épülő, a szükségletekkel számoló szolgáltatásokat nyújtsanak a kutatás és tájékoztatás számára.
Lehet, hogy szervezetileg nem oldható meg a kötetek és a kurrens periodikumok feltárása a most ismertetett módon, mégis szükségesnek tartottuk a kétirányú tevékenység közötti összefüggések megvilágítását. Aktuálisnak is persze, hiszen a ma kezünkbe kerülő információk holnapra már elveszíthetik a frissességüket, de gondozásuk, visszakereshetővé tételük továbbra is a szakma feladata marad. Szakmai felelősségnek kell tekintenünk azt is, hogy a ki-hol-mikor-mit publikált, illetve a kiről-miről-hol-mikor-mit írtak kérdésekre milyen gyorsan és mennyire megbízhatóan tudunk válaszolni.
Végül: nem közömbös a feltárás költsége, szervezeti megoldása és a szolgáltatások ára sem. Erre vonatkozóan néhány próbamunkát kellene elvégeztetni arra alkalmas szakemberekkel, közben pedig tájékozódni a potenciális partnerek, illetve a “felvevő piac” felől.
Irodalom
BÉNYEI Miklós: Tanácskozás a szépirodalmi szövegek bibliográfiai feltárásáról. = Könyvtári Levelező/lap. 1992 1.sz. 9-10.p.
LÁNG József: Az irodalomtudományi bibliográfiai kutatások eredményei, s e kutatások néhány problémája. Könyvtári Figyelő, 36.évf. 1990. 5-6.sz. 516-522.p.
A II. Országos Bibliográfiai Értekezlet ajánlásai. Debrecen – 1990. augusztus 21-23. = Könyvtári Figyelő, 36.évf. 1990. 5-6.sz. 407.p.