The education and training of information professionals : Comparative and international perspectives / edited by G.E. Gorman. – Metuchen , London : Scarecrow, 1990. – XVII, 365 p.

Ez a gyűjteményes munka lényegében Edward Reid-Smith* professzor szakmai munkásságának állit emléket, nyugdíjba vonulása alkalmával. Korántsem azért, hogy egy tökéletes ívű pálya végét jelezze, inkább hogy e fontos mérföldkőnél megállva visszatekintsen a professzor sokrétű tevékenységére – olvashatjuk az előszóban. A kötet szerkesztője az ausztrál G.E. Gorman.Kollégák, barátok és pályatársak írásaikat egybegyűjtve adóznak a neves szakember és nemzetközi tekintélyű oktató hírnevének. Mivel Reid-Smith pályafutásának legfontosabb szakasza az oktatás, (így az esszégyűjtemény írásai szorosabb vagy lazább szálon, de ehhez kapcsolódnak. Ugyanakkor az IFLA-ban kifejtett tevékenységének, a nemzetközi ügyek iránti elkötelezettségének, is emléket állít a kötet a világ minden tájáról egybegyűjtött írásaival.
Az első rész az információs szakemberek képzésére összpontosít: nyolc ország példáján mutatja be, többek között az ausztrál, a kínai, az angliai, a magyar, a pápua új-guineai stb. gyakorlatot. Olvashatunk itt az egy-egy országban folyó szakmai képzésről általában, (mint pl. az újzélandi vagy a pápua új-guineai könyvtárosképzésről). Konkrét könyvtártípushoz vagy munkafolyamathoz kapcsolódó szakemberképzésről (pl. az időszaki kiadványok specialistáinak képzéséről – Gorman, G.E.: Teaching serials librarianship in Australia), egy másik cikk a tanárkönyvtárosok oktatásáról szól (Henri, James: Education for teacher librarianship in Australia). Egy adott intézményben folyó tevékenységet tár elénk a magyar példa Tóth Gyula és Pálvölgyi Mihály tollából, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola Könyvtári Tanszékének bemutatásával. Ezzel párhuzamba állítva megdöbbentő Szaud-Arábia példája M. Saleh Ashoor és Abdus Sattar Chandhry írásában. A szerzők gyermekkorában még a felsőoktatás fogalma is ismeretlen volt. Mára pedig a gyors fejlődés eredményeként az amerikai modellt követve, az egyetemek felszereltségüket és ellátottságukat tekintve messze felülmúlják a térség más országait.
A kötet második része a professzor fő érdeklődési területének, a könyvtár és az oktatás kapcsolatának bemutatása. Helyet kapott itt az IFLA szakmai továbbképzési kerekasztalának tevékenységét bemutató írás (E.W. Stone: IFLA Continuing Professional Education Round Table…) éppúgy, mint a felsőoktatás keretében folyó továbbképzések és a munkahelyi átképzések adta lehetőségek felvázolása. E fent említett formák mindegyikénél hangsúlyos szerep jut az együttműködésnek, a közös stratégiai tervek kialakításának nemcsak a társintézmények között, hanem a látszólag lazán kapcsolódó felsőoktatási intézmények (pl. a könyvtárosképző és közgazdasági egyetem), valamint a különféle típusú könyvtárak, információs intézmények között is.
E témakörön belül figyelemre méltó az a két írás is, ami a könyvtárak, elsősorban a közművelődési könyvtárak szerepét hangsúlyozva az oktatási infrastruktúrában (B. Luckham; Adult education and public libraries ésD.T. Lewis: Libraries and continuing education…). Kiemelik a szerzők a különféle kulturális intézmények összefogásának szükségességét és az együttmunkálkodás lehetőségeit. Az egyik írás történeti megközelítésben bemutatja a közművelődési könyvtárak oktatási lehetőségeit Angliában, ahol a 60-as években élte virágkorát a felnőttnevelés, melynek fő színtere és alapvető információs bázisa a könyvtár volt. A kellő atmoszféra megteremtése sem elhanyagolható szempont, és kiemelendő a reklám fontossága is.
Napjainkban az információs technológia térhódításával új oktatási formaként megjelent a számítógéppel segített oktatás és távoktatás. Bár a távoktatás tízszer, a számítógéppel segített oktatás százszor annyi előkészületet és felkészülést igényel, mint a hagyományos oktatás/tanítás – a résztvevők száma költségtöbblet nélkül növelhető, sőt, jóval több tanuló szükséges, hogy megtérüljenek a költségek. A könyvtár ezen új oktatási/tanulási lehetőségek számára is ideális színtér és információs bázis. Ugyanakkor a könyvtár számára is előnyös az oktatásba való bekapcsolódás, hiszen egyértelműen kimutatott adat, hogy a tanuló felnőttek alkotják a felnőtt olvasók legnagyobb százalékát.
A harmadik rész az információs szakemberek felkészítésének egy másik dimenziójával foglalkozik. A végzett diplomásoknak nemcsak megfelelő ismeretanyaggal kell rendelkezniük, hanem szilárd értékrenddel, megfelelő hozzáállással és hivatástudattal.
Munkánk minőségének és hatékonyságának javítása érdekében szükséges lenne egy szakmai etikai kódex felállítása, írta John Balnaves: Ethics and librarianship c. tanulmányában. Ez állhat konkrét kővetendő szabályokból, vagy alapelvekből, vagy a kettő kombinációjából. Egyértelműen külön kell választani az általános etikus viselkedés szabályaitól, melyek minden körülmények között érvényesek és nem szakmához kötöttek. “Ártalmatlanok a könyvtárosok, ami jó az emberiség számára, de nem használ a szakmának” – állapítja meg a tanulmány szerzője. Szükség lenne szakmai kiállásra, határozott véleménynyilvánításra éppúgy, mint szakmai felelősségvállalásra. Ez utóbbi nagy port vert fel a szakemberek körében. Két táborra oszthatók a kollégák atekintetben, hogyan ítélik meg, hogy mire terjed ki a szakmai felelősségvállalás. Az egyik fél szerint a könyvtárosok felelősek a hiteles, teljes, objektív és releváns információtovábbításért. A másik tábor szerint a könyvtárosok csak azokért a módszerekért lehetnek felelősek, amelyeket a minél szélesebb körű (teljesebb) információ biztosítása érdekében alkalmaznak. Ugyanez az írás foglalkozik még az intellektuális szabadság és az információhoz való hozzáférés szabadságának kérdésével is. Vajon tanítható-e a hivatástudat, az érték, a szakmai hozzáállás? Ezt a kérdést boncolgatja/vizsgálja a következő írás (D. Hartridge:  Professional attitudes and education for public librarianship). Ha nem csupán információs szakmunkásképzésről, hanem diplomás szakemberek képzéséről akarunk beszélni, akkor a szakmai attitűdök, illetve a hivatástudat alakítása és fejlesztése sokkal lényegesebb, mint a tanítás módszerei és technikái – vallja a szerző.
A szakmai hozzáállás kialakítása és fejlesztése a hallgatók kiválasztásával kezdődik (ha nem a felvételi pillanatnyi teljesítményét vesszük figyelembe); és folytatódik a tananyag szerkezetének összeállításával, az egyes tárgyak tartalmának kialakításával; a könyvtári gyakorlatokkal, valamint kiterjed a munkavállalásra és a továbbképzésekre is.
Figyelmet érdemel “A kutatás jelentősége a brit és az ausztrál könyvtárosképzésben” című dolgozat. (P.L. Ward: The growth of research in British and Australian.) A látszólag jelentéktelen témákban íródott vagy a légüres térben mozgó elméletieskedő kutatás helyett a gyakorlatban hasznosítható, iránymutató kutatómunkák születését kell szorgalmazni. A szerző hangsúlyozza a könyvtárosképzők felelősségét, hiszen rajtuk múlik, hogy mennyire készítenek fel a kutatások irányítására, illetve végigvezetésére. Ugyanakkor a szakma felelőssége sem kisebb, hiszen lényeges, hogy mennyire tekinti a kutatást szakmai értéknek.
A kötet zárótanulmánya az ünnepelt, Reid-Smith professzor írása átfogó, széles látókört tükröző munka, mely a modern kor szellemének megfelelően a szakértő rendszerekről és a rendszereket működtetni tudó szakértő könyvtárosokról szól. Annak érdekében, hogy minél több szakértő könyvtárossal gyarapodjon a szakma, öt pontban fogalmazta meg a könyvtárosképző intézményekkel szemben támasztott elvárásokat:

  1. Információra – rendszerre – és technológiára orientált könyvtárosokat képezzenek.
  2. Legyenek a végzettek vállalkozó szelleműek és rugalmas gondolkodásúak.
  3. A tantervek tartalmazzák a legfrissebb, naprakész elméleti ismereteket és építsék be az információtechnológia használatát a könyvtárak mindenkori igényeinek megfelelően.
  4. A könyvtárosképzők rendelkezzenek a könyvtárak igényeihez igazodó programokkal.
  5. Mindehhez elengedhetetlen, hogy az oktatók lépést tartsanak a fejlődéssel és folyamatosan frissítsék ismereteiket.

* Edward Reid-Smith Angliában kezdte szakmai pályafutását, majd az UNESCO szakértőjeként Afganisztánban dolgozott. 1974 óta Ausztráliában él. Könyvtárosképző intézetet szervezett Riverinában (Charles Sturt University). Vezető szerepet töltött be az Ausztrál könyvtárosegyesület munkájában is. Számos IFLA funkciót látott el.