Az alábbi írás az ELTE Könyvtártudományi Tanszék által iskolai könyvtárosok számára szervezett posztgraduális továbbképzésre készült munka átdolgozott változata. Az országos pedagógiai információs rendszer (OPIR) szervezésének munkálatai a hetvenes évek elején indultak, bár a végleges tervezetét a közoktatási terület csak 1985 augusztusában fogadta el. Valószínűleg alapos indokai vannak, hogy több mint másfél évtized elteltével a rendszer még mindig nem működőképes. Azt szinte lehetetlen felbecsülni, hogy az amúgy is lépéshátrányban lévő magyar nevelésügy mekkora kárt szenvedett, milyen visszafogó hatással van rá a megvalósítatlan információellátás.
“Az OPIR az eredeti szándék szerint döntési, tehát vezetői rendszer. Mivel azonban az egyetlen magyar rendszer a közoktatásban, a másik két felhasználói csoportot (a hazai kutatókat és a gyakorló pedagógusokat – a szerk.) sem hanyagolhatja el. Különösen erős a gyakorló pedagógusok szolgálatának szándéka. (Az OPIR-ral szemben elhangzott bírálatok azzal érveltek vagy érvelnek, hogy a pedagógustársadalomnak nincsenek igényei a pedagógiai információ iránt. Azon túlmenően, hogy ez a kritika megalapozatlan, hiszen semmiféle ténnyel soha senki nem támasztotta alá, felelőtlen is. Sommásan ítéli meg a legnagyobb értelmiségi réteget, ami önmagában is gyanús. S miért éppen a pedagógus >igénytelenségét< firtatják? Miért nem a jogászokét, vagy a mérnökökét, ahol a helyzet a miénkhez hasonló, de információs rendszereik fejlesztésének kezdetén éppen ellenkezőleg, az volt az elképzelés, hogy a tájékoztatás majd felrázza a praktizáló szakembereket. Ha valóban nem lenne igény, akkor éppen azért kellene a tájékoztatást létrehozni. Igény arra nincs, amit nem ismerünk. Ha a pedagógusoknak csupán egyetlen százalékában felébred az érdeklődés – márpedig ennél lényegesen magasabb hányaddal számolhatunk – már ez a százalék is tömeg).” 1
A pedagógustársadalom igenis igényli a pedagógiai információkat, bár igaz, hogy más területek szakirodalmi információellátásával (pl. műszaki, orvosi terület) összehasonlítva, a pedagógiai lényegesen rosszabb helyzetben van. A két legfontosabb nyomtatott tájékoztató kiadvány, a jelenleg 350, ill. 250 példányban megjelenő Magyar Pedagógiai Irodalom, illetve a Külföldi Pedagógiai Információ különféle okok miatt az iskolák és a pedagógusok csak kis százalékához jut el. Persze nemcsak a pedagógusok szakirodalmi információellátásának gyakorlatával van baj. E témának a szakirodalomban való ritka előfordulása is érdektelenségre utal.
Kamarás István egy 1978-as tanulmányában az 1955 és 1973 közötti szakirodalomhasználati vizsgálatokról megállapítja, hogy elsősorban a termelő ágazatok szakembereinek igényeit mérték fel 2 , legkevesebbet pedig a pedagógusokkal foglalkoztak. 3 A pedagógusok körében végzett vizsgálatok közül Károlyi Ágnes kutatási jelentése4 érintette a tanárok szakirodalmi igényeit. A helyzet az utóbbi években sem változott, ugyanis a hetvenes évek második felétől napjainkig készült igény- és szükségletvizsgálatok zöme továbbra is a műszaki szakemberek és az orvosok körében készült.
A vizsgálatról
A mostoha pedagógiai információellátás és a pedagógusok számára legalább ilyen nehézségeket jelentő szaktudományi (a tanított szaktantárgy) tájékozódás az iskolai könyvtárak munkájában folyamatosan feszültségeket idéz elő. A többnyire egyszemélyes kiskönyvtárak jól működő információszolgáltatási háttér (rendszer) nélkül nehezen tudnak gondoskodni a pedagógusok megfelelő tájékoztatásáról.
Az általam végzett vizsgálat tulajdonképpen nem sorolható a szakirodalomban használatos vizsgálatfajták egyikébe sem. Elsősorban azért, mert ezeket a típusokat a szolgáltatási rendszerek vonatkozásában határozták meg (kiinduló, tájékozódó vizsgálat, illetve kontroll-vizsgálat).
A vizsgálat a veszprémi Táncsics Mihály Építőipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet 96 fős tantestületére terjedt ki, középiskolai tanárokra, mérnök-tanárokra, valamint a gyakorlati oktatást végző technikusokra, az ún. műszaki oktatókra. A vizsgálat célja az volt, hogy megismerjük az iskolában tanítók tájékozódási igényeit, szokásait, továbbá, hogy képet kapjunk a könyvtár hatékonyságáról. A válaszok birtokában pedig, korlátozott lehetőségeinket figyelembe véve, javítsuk a könyvtár szolgáltatásait.
Tisztában vagyok azzal, hogy a vizsgált “mintasokaság” nem jelentős az igényvizsgálatok mennyiségéhez képest, hiszen az 1964-es orvosi felmérésnél 4909 kérdőívet dolgoztak fel (Németh, Szepesi), az 1977-es kontroll-vizsgálaton 412-t (Székely), a műszaki szakemberek között végzett vizsgálatban 1557 személyt kérdeztek meg 1970-ben (Györe), az építésügyi vizsgálat során 1972-ben 1579 főt, az agrárértelmiségiek közül 670 szakembert (György, 1970.). A társadalomtudomány területén Angliában végzett, mindmáig példaként említhető INFROSS vizsgálatban 1087-en válaszoltak és 125 interjút készítettek (Line, 1967.) Károlyi Ágnes – már említett kutatási jelentése, amelynek adatait gyakran használtam összehasonlításként – 1289 pedagógus megkérdezéséről számolt be.
Vizsgálati adatainkból csak általános következtetéseket lehet levonni, de arra talán mégis alkalmasak, hogy a hasonló körülmények és személyi adottságok között működő intézmények számára (tekintettel arra, hogy ez az iskolatípus az utóbbi években igen elterjedtté vált), lehetővé tegyék az összehasonlítást.
A vizsgálat módszereiről
Vizsgálati módszerem a kérdőíves felmérés volt. Az iskola tanárainak egy 15 kérdésből összeállított kérdőívet adtam. A kérdőív 15 kérdése három csoportot alkotott: a) a tanárok munkájával és az általános tájékozódással kapcsolatos tájékozódási igényekre vonatkozó, b) a könyvtárhasználatra és c) a személyi adatokra vonatkozó kérdések csoportját.
Személyi adatok: A válaszolók 63%-a tanár, mérnök-tanár, 37%-a gyakorlati oktató volt. (A számok a vezetőket is magukba foglalják.)
Nemek szerinti megoszlás: Férfi 63%, nő 37%. Ahogy a számokból látszik, iskolánkban a tanárok nemek szerinti megoszlása eltér a megszokottól. Ezek az arányok az iskolatípus jellegéből adódnak.
Életkor szerint öt csoportba osztottam a válaszolókat: 20-30 év közöttiek (10%), 31 és 40 év közöttiek (40%), 41-50 év között (29%), 51-60 év között (19%) és hatvan év felett (2%). Legtöbben a középkorúak közül vállalkoztak a kérdőív kitöltésére, a tantestületben is ők vannak a legtöbben, s egyben ők a legaktívabbak is.
Az információtípusok iránti igények
A pedagógusok munkájához fontosnak ítélt információk kijelölése a felsorolt típusok közül választással történt. (Információtípusok Gralewska – Vickery – Roscoe nyomán).
A fiatalok csoportja a tanított szaktárgyával kapcsolatos szaktudományi információt tartotta a legfontosabbnak (100%). A pedagógiai információkat és szakterületének új hazai és külföldi eredményeit pedig 68%-ban tekintették fontosnak.
A második korcsoportban, a 31-40 év közöttieknél némileg változott a helyzet, mert ők a tanított szaktárgyukat és az új pedagógiai módszereket egyaránt magasra értékelték. Ebben a korcsoportban az új gyártmányokkal, technológiákkal való megismerkedést a pedagógiai információkkal azonos fontosságúnak minősítették. Ez utóbbiak iránti igény a szaktárgyak fontosságára is utal, de jelzi a szakközépiskolákban és a szakmunkásképzőkben használatos tankönyvek korszerűtlenségét is.
A 41-50 év közötti korcsoport fele a tanított szaktárggyal és az új szakmai módszerekkel kapcsolatos ismereteket tartotta a legfontosabbnak.
Az 51-60 év közöttieknél inkább a pedagógiai módszerek iránti igény (77%) volt magas, míg a tanított szaktárggyal (54%) és az új gyártmányokkal, technológiákkal kapcsolatos ismeretek iránt alacsonyabb (46%) volt az érdeklődésük. A 60 év felettieknél majdnem hasonló a helyzet, de a minta már említett kis száma miatt, értéke nem számottevő.
Összegezve megállapítható, hogy a pedagógiai információ iránti igény 50 éves korig fokozatosan csökken, ekkor megemelkedik. Az új szakmai módszerek iránt mutatkozó igény a kezdő pedagógusok körében alacsonyabb, a 31-40 éves korcsoporttól kezdve emelkedő tendenciát mutat. Az oktatott szaktárgy és az ezzel kapcsolatos hazai és külföldi újdonságok szerepe fokozatosan csökken az évek során, bár az 51-60 közötti korcsoportban minimálisan emelkedik. Ebből arra következtethetünk, hogy a gyakorló pedagógusok többsége az évek múlásával úgy érzi, hogy a tanított szaktantárgy ismeretanyagának azt a részét, amit tanít, többnyire tökéletesen birtokolja, és inkább a pedagógiai és az új szakmai módszerek területén van szüksége ismeretei bővítésére, frissítésére.
Ugyanezen információtípusok iránti igényeket megnézve a tanárok és technikusok (gyakorlati oktatók) csoportjában azt látjuk, hogy a tanároknál a tanított szaktárgyra irányuló információigény igen magas, 81 %-os, míg ez a technikusoknál csak 50%-os. A pedagógiai információigény mindkét csoportban hasonló: a tanároknál 66%, a technikusoknál 62%, ugyanakkor az új szakmai módszerek a technikusoknál szerepelnek nagyobb arányban (81 %), míg a tanároknál ez 64%. Az új gyártmányokról, technológiákról való információszerzést ugyancsak a technikusok tartják fontosabbnak (77%), míg a tanároknak csak 36%-a.
Ha a kor szerinti, illetve a foglalkozás-beosztás szerinti csoportosítást figyelmen kívül hagyjuk, az derül ki, hogy összességében a gyakorló pedagógusok információigénye a tanított szaktárgy (70%) és az új, szakmai módszerek (70%) iránt a legnagyobb. (Más szóval: csak a korcsoportok szerint figyelhető meg a szaktantárgyi információ értékének némi csökkenése.) Ezeket követi a pedagógiai információs igény (64%). Az eredmény lényegében hasonló az INFROSS vizsgálatban kapottakhoz. Ott a megkérdezett pedagógusok “úgy látták, hogy állandóan lépést kell tartaniok azzal a szakterülettel, amelyet tanítanak, nem pedig a pedagógiai elmélettel, a pedagógiai tárgyú kutatással és a pedagógiai gyakorlattal.”
Minimális a pedagógusok “ki kicsoda” (személyi információ) és az új, termelési eredmények iránti igénye. Ez persze nehezen képzelhető el (főleg az elsőt tekintve), de nyilvánvaló, hogy egy felmérés adatai inkább csak a tendenciákra utalnak, és nem a teljes valóságot tükrözik.
Az információforrások használata
Az információforrásokra vonatkozóan két kérdés szerepelt a felmérésben. Az egyik, a tanított szaktantárgy új eredményeiről, módszereiről, újításokról, más iskolák munkájáról stb. történő, jelenleg használt tájékozódási forrásokra kérdezett rá. A másik kérdés alapján pedig a munkájukhoz szükséges információ megszerzésének általuk kívánatosnak tartott forrásairól szerettem volna tájékozódni (az iskolai könyvtár által beszerzendő dokumentumokra gondolva). Az információtípusokhoz hasonlóan ezeknél a kérdéseknél is a felsorolt források közül kiválasztással kellett megjelölni a legfontosabbat.
Életkor szerinti bontásban a legfiatalabb pedagógusoknál leggyakrabban használt információforrás a televízió (86%) és a kollégákkal folytatott beszélgetés (57%) volt. A 31-40 év közöttiek inkább a beszélgetést tartották a fő információforrásnak (68%), ezután következtek a szakmai folyóiratok (57%), a szakkönyvek (46%) és ezek után a televízió (43%). A következő korcsoportban (41-50 év) elsőként említett forrásként szintén a televízió szerepelt (65%), valamivel kisebb százalékkal a szakmai folyóiratok következtek (60%), és egyenlő értékűnek tartották a munkahelyi beszélgetést és a rádió forrásszerepét (50-50%). Az 51-60 év közöttiek számára a szakmai folyóiratok jelentették a legfőbb forrást az információszerzésben (77%). Náluk a munkahelyi beszélgetés 46%-kal szerepelt, majd ezt a szakkönyvek olvasása (31%) követte. 60 év fölött a rádiót, a televíziót, a munkahelyi beszélgetést és az értekezletet említették.
Az INFROSS vizsgálat megkülönböztetett ún. formális és nem-formális információforrásokat. Az előbbihez a vizuális (szakfolyóiratok, szakkönyvek, kutatási jelentések, filmek stb.), az utóbbihoz az auditív (rádió és tv, konferenciák, kollégák közötti információcsere stb.) forrásokat sorolták. Ezt a csoportosítást tekintve úgy látták, hogy a társadalomtudományi szakemberek erősen ragaszkodnak a nyomtatott információforrásokhoz.
Felmérésünkben a kapott adatok szerint a formális információforrások közül a szakfolyóiratok használata az életkor előrehaladtával egyértelműen nőtt, a szakkönyveké csökkent. (Valószínűleg a folyóiratok frissebb szakcikkei miatt, és amiatt, hogy egy-egy folyóiratcikk elolvasása kevesebb időt igényel, mint egy terjedelmesebb szakkönyvé.) A nem-formális információforrások között a beszélgetés szerepe az idősebbeknél kevésbé jelentős. Ezt más foglalkozási ágak szakembereinél is megfigyelték. Búza Péter műszaki szakemberek között végzett felmérése szerint a szóbeli információ a 20 év alattiaknál a legnépszerűbb (70%) .5 A tanárok-technikusok közötti csoportosításban a tanárok a kollegákkal történő beszélgetést tartották elsődlegesnek (64%). Ezt követte náluk a televízió (59%), a szakmai folyóiratok (55%) és a szakkönyvek olvasása (41 %). A technikusoknak a legfontosabb a szakmai folyóiratok olvasása volt (57%), ezt követte a beszélgetés (46%), az iskolai értekezletek (39%) és a szakkönyvek olvasása (35%). Tehát a tanárok inkább a nem-formális információforrásokat részesítették előnyben. Az INFROSS vizsgálat során M.B. Line jegyezte meg ezzel kapcsolatban: “Nem-formális közlés mindenhol történik és a jövőben is fog mindenhol történni. Ez a tájékoztatási rendszer szórakoztató…” 6 Sőt arra is felhívta a figyelmet, hogy a tájékoztatásban újabb formákkal kellene próbálkozni, amelyek a szóbeli információszerzésre épülnének.
A formális információforrásokat csaknem egyformán használták tanárok és technikusok. Legkevesebben – mindkét csoportban – a megyei, országos tanulmányi versenyeket és a szaktanácsadó tájékoztatását értékelték használható információforrásként. Magas volt viszont a televízió forrásértéke, főleg a tanárok körében. Erre már Károlyi Ágnes is utalt 1973-as kutatási jelentésében.7 Tehát azóta változatlanul nem csökkent a tv népszerűsége és a felelőssége sem.
A jelenleg használt információforrások után nézzük meg azt, hogy milyeneket szeretnének használni. Valamennyi korcsoportban a szakmai folyóiratokat igényelték a legtöbben. Az első csoportban ezt követte a szakkönyvek, az újságok, folyóiratok olvasása. A második, a harmadik és a negyedik korcsoportban a szakkönyveket és a módszertani kiadványokat szeretnék legtöbben használni. Mindegyik életkor szerinti csoportban legkevesebben a referáló lapokat, a konferenciákat, értekezleteket és a közlönyöket választották, mint kívánt információforrást. A tanárok-technikusok csoportosításban az előbbihez hasonló a nyert adatsor: szakmai folyóiratok, szakkönyvek, módszertani kiadványok. Legkevesebben a közlönyöket, referáló folyóiratokat, valamint a konferenciákat, értekezleteket szeretnék használni információforrásként. A túloldali táblázatok tartalmazzák a jelenleg használt és a kívánatosnak ítélt információforrásokat.
A számadatokból azt láthatjuk, hogy mindkét csoportosításban erős kívánság fogalmazódott meg a publikált információ, elsősorban a szakmai folyóiratok iránt. Ez egyben jelzés is az általános pedagógiai és szakmódszertani, valamint a szaktudományi folyóiratok beszerzésére vonatkozóan, de talán még a folyóiratkiadásban érdekeltek számára is. Mindenesetre azt mutatja, hogy a pedagógusok igénylik a jó szakmai periodikumokat.
A szakmai folyóiratok iránt megfogalmazódott igényekhez szorosan kapcsolódnak a szakirodalom olvasásának indítékaira adott válaszok is. A szakirodalom olvasását önképzésük szempontjából érezték fontosnak a legfiatalabbak (100%). A következő korcsoportokban pedig inkább a munkájukhoz tartották szükségesnek a megkérdezettek (71 %, 65%, 70%). A tanároknál erősebb az igény a szakirodalom olvasására (68%), mint a technikusoknál (58%).
A pedagógusok információs igényvizsgálata egy veszprémi szakközépiskolában
Információszerzésre használt intézmények
“…az OPIR két nagyobb részből építkezik: a magintézményekből és a terjesztő hálózatból. A magintézmények: az OPI, az OKI, a TIT és az OPKM… A magintézmények az országos terjesztésre szánt információ előállítói, elemzői, szolgáltatói, egyben a nagy adatbázisok fenntartói. A terjesztői hálózat tagjai fogadják a magintézmények szolgáltatásait, ezeket továbbítják a megyei felhasználókhoz, iskolákhoz, tanácsokhoz. 8
A pedagógusok szakmai és a napi általános információszerzésében nélkülözhetetlen szerepet töltenek be az információszolgáltató intézmények, legfőképpen a könyvtárak. A kérdőív a városban található jelentősebb könyvtárakat sorolta fel. Ezekből kellett kiválasztaniuk az általuk ténylegesen használtakat, az igénybevétel gyakoriságát sorszámozással is jelölve. A sorszámozás a legtöbb esetben elmaradt, így csak azt lehetett megállapítani, hogy mely intézményeket látogatják. Az említett könyvtárak: Megyei Pedagógiai Intézet pedagógiai szakkönyvtára, Országos Oktatástechnikai Központ Könyv- és Médiatára, Megyei Könyvtár, Vegyipari Egyetem Központi Könyvtára, Megyei Művelődési Központ Könyvtár-Filmtár, Megyei Levéltár, Bakonyi Múzeum könyvtára, üzemi-vállalati könyvtár, az iskolai könyvtár, illetve a megkérdezettek házi könyvtára.
Valamennyi korcsoportban az iskolai (azaz a munkahelyi) könyvtárat veszik igénybe a legtöbben (70% felett). Viszont nagyon kevés azoknak a száma, akik kizárólag az iskolai könyvtárat használják (mindössze a 31-40 év közöttiek 7,1%-a és a 41-50 év közötti pedagógusok 10%-a). A tanításhoz való felkészülésben szerepet kap még a házi könyvtár és más könyvtárak használata is. Legjellemzőbb az iskolai könyvtár, és egy másik könyvtár, ill. a házi könyvtár használata. Az iskolai könyvtár mellett a másodikként megjelölt könyvtár változó. A tanárok-technikusok csoportjában a tanárok többsége, 27,3%-a vette igénybe az iskolai könyvtárat, még egy könyvtárat és a saját házi könyvtárát. A tanárok könyvtárhasználata igényesnek és összetettnek mondható. Közülük sokan (20,4%) az iskolain és a házi könyvtáron kívül két vagy több könyvtárat is használtak. A technikusoknál másként alakultak ezek a számok. Ebből a körből 38,5% egyáltalán nem használta az iskolai könyvtárat. Ez talán azzal magyarázható, hogy a gyakorlati oktatók jelentős része a főépülettől távolabb lévő tanműhelyekben dolgozik, és hetente csak egyszer, vagy még ritkábban van bent az iskolában. Közülük 7,7% használta csak az iskolai könyvtárat. Többségük (23%) az iskolait, egy másik könyvtárat és a házi könyvtárát. Az iskolai és két vagy több könyvtár használata összesen 7,7%-ukat jellemezte. Az iskolai és házi, az iskolai és más könyvtár (házi itt kivéve) egyaránt 11,5%-kal szerepel a csoportjukban. A csoportosításoktól eltekintve összességében a válaszolók 17,1 %-a egyáltalán nem használta az iskolai könyvtárat.
Az INFROSS vizsgálatban a megkérdezettek 3%-a nem használt egyetlen könyvtárat sem. 11 % használt 6 vagy ennél több könyvtárt, s úgy találták, hogy minél korosabbak a kutatók, annál inkább megfelelt nekik a helybeli állomány. Károlyi Ágnes kutatási jelentésében a megkérdezett pedagógusok 49%-a volt könyvtári tag. Ebből egy könyvtár tagja 43%, két vagy több könyvtár tagja 6%.
Egy korábbi vizsgálatban pedig “a középiskolában tanítók esetében 18%-ot tett ki azok aránya, akik a “munkahelyi szakkönyvtár” tagjainak vallották magukat, tehát az iskolai könyvtárat érdemben tudják használni…” 9
Az utóbb említett két felmérés óta azonban jónéhány év telt el, és azt is meg kell jegyeznünk, hogy mindegyik felmérés még az iskolai könyvtárak helyzetét többé-kevésbé rendező Irányelvek (1971) bevezetése előtt készült. Azóta az iskolai könyvtárak állományában, rendezettségében és tevékenységében is történtek változások.
A vizsgálatunk adataiból arra is következtethetünk, hogy egyedül az iskolai könyvtár nem képes a jelenlegi igényeket kielégíteni. Az elkészült táblázatokból úgy látszik, hogy a fiatalok és a legidősebbek kivételével az olvasók többsége a keresett szakirodalom 26-50%-át kapja meg a munkahelyén. A tanárok-technikusok csoportjában szintén ez az érték a legjellemzőbb: a tanárok 29,5%-a, a technikusok 38,5%-a 26-50%-ban jut hozzá a szükséges irodalomhoz. A tanárok 20,4%-a 51-75% között, 25%-uk pedig szinte teljesen megtalálja az iskolai könyvtárban a keresett anyagot.
A különböző könyvtárak – beleértve az iskolait is – szolgáltatásainak intenzív használatát a legfiatalabb korcsoportban főleg az időhiány hátráltatta (42,8%). A 31-40 év közöttiek számára a nem megfelelő összetételű állomány és a keresett anyag nem-kölcsönözhetősége jelentette a legfőbb akadályt (25-25%). A 41-50 év közöttieknél ugyancsak a nem megfelelő összetételű állomány és az időhiány szerepelt gátló tényezőként. Az 51-60 év közöttiek nagy része nem válaszolt erre a kérdésre. A tanárok közül 43,2% nem válaszolt, a válaszolók közül az időhiány (25%) volt a legjellemzőbb indok. A technikusok 42%-a számára viszont egyáltalán nem megfelelő a könyvtár állománya.
Javaslatok
Kérdőívünkben egy összetett kérdésben rákérdeztünk arra, hogy milyen változtatásokat javasolnának az iskolai könyvtárban és persze általában a könyvtárakban. Ez utóbbira nagyon kevés javaslat született, összesen három: legyenek a könyvtárak szolgáltatócentrikusabbak, jó lenne szervezett információcsere a különböző intézmények között, és legyen nagyobb az érdeklődéskeltés. Ennél lényegesen több javaslat született – érthetően – az iskolai könyvtárat illetően. Legtöbben, az összes megkérdezett 41,2%-a új folyóiratok beszerzését javasolták (pl. Magyar Grafika, Számítástechnika, Commodore, Mikrovilág, Burda (magyar nyelvű változat), Hitel, stb.). Sokan említették a másolási lehetőség megteremtését. Szerepelt a javaslatok között a nyelvtanuláshoz használható különféle nyomtatott és hangzó anyag, valamint oktatócsomag beszerzése. Folyamatosan szeretnének tájékozódni a könyvtár új szerzeményeiről, és nemcsak a tanári szobákban, hanem a tanműhelyekben is. Nagyobb pénzügyi keretet tartanának szükségesnek a könyvtár számára; örülnének a folyóiratok szabadpolcos elhelyezésének a tanári szobákban; fontosnak tartanák új technológiai leírások beszerzését a helyi vállalatoktól.
A javaslatok jelentős része elfogadható és megszívlelendő.
Összegzés
Összefoglalóan a gyakorló pedagógusok információigényeiről az alábbiakat mondhatjuk:
1. Az információtípusok közül legfontosabbnak a tanított szaktantárgyukkal kapcsolatosakat érzik, a szaktudománnyal való “lépéstartást” értékelik leginkább. Emögött nem sokkal marad el a pedagógiai információ iránti igényük sem. Jelentősnek tartják az új, szakmai módszerekről, az új gyártmányokról, technológiákról való tájékozódást is.
2. Az információforrások használatában jelenleg a munkahelyi kollégákkal folytatott beszélgetés került az első helyre, de valójában – és ez az egész vizsgálódás talán leghasznosabb eredménye – a szakmai folyóiratok iránt erőteljes igény fogalmazódott meg. Gyorsan változó világunkban ezektől remélnek viszonylag naprakész, friss tájékoztatást. Ez mindenképpen folyóiratállományunk átrendezését, bővítését sürgette. A javaslatok alapján ez meg is történt. A folyóiratokon kívül a nyelvtanulásban használható dokumentumok beszerzését sürgették többen is. Ezért kölcsönözhető példányokat szereztünk be kéziszótárakból, nyelvkönyvekből. Szerencsésen megoldódott a nyelvi hangzó anyagok ingyenes másoltatása.
3. Figyelmeztető adatként fogható fel, hogy jelenlegi igényeiket az iskolai könyvtár kb. 50%-ban, illetve ez alatt tudja kielégíteni. Ezért a legtöbb pedagógus más könyvtár szolgáltatásait is igénybe veszi. Ez – bár igen szomorú dolog az olvasót elküldeni azért, hogy valami nincs meg az állományban – valószínűleg nem fog megváltozni. Hiszen bármelyik iskolai könyvtárnak, így a mienknek is kisebb a lehetősége, mint a megyei könyvtárnak, vagy a megyei pedagógiai szakkönyvtárnak. Az iskolain kívül más könyvtárakat azért nem használnak intenzívebben, mert felkeresésük a folytonos időhiány miatt plusz terhet jelent a számukra. Esetleg nincs is bent a keresett mű, a folyóiratok és a kézikönyvek pedig nem is kölcsönözhetők. Mindezeket az iskolai könyvtár rugalmasabban kezeli. A közvetlen munkatársi kapcsolat a kérések megfogalmazását is könnyebbé teszi. Ez utóbbi egyáltalán nem elhanyagolható tényező, hiszen sok szakirodalmi közleményben találkozhatunk az olvasók és a könyvtárosok közötti kapcsolatteremtés gyakran problematikus kérdésével.
4. A pedagógusok házi könyvtárában a szakmai könyvek száma nem túl jelentős, de úgy látszik ezek jól megválasztott könyvek, mert valamennyien használni tudják munkájukhoz.
5. A szakmai tájékozódáson kívül az általános információszerzéshez használható napilapokhoz legnagyobb részük hozzájut az iskolában. Az újságokat azonban majdnem mindenki meg is vásárolja. Nagyon kevés azoknak a száma, akik általános tájékozódás miatt keresik fel a könyvtárat.
Bár új adatokat nem eredményezett ez a felmérés, összességében mégis hasznosnak érzem. A válaszokból, ha ezek nem is teljességgel tükrözik a valós igényeket, egy viszonylag reális kép alakult ki. Az információk tartalmára, forrásaira és a könyvtári szolgáltatásokra vonatkozó igények ismeretében nagyobb biztonsággal alakítható a jövőben a könyvtár állománya és szolgáltatásai.
Általánosabban szólva még azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a jelenlegi oktatási rendszerünkben – figyelembe véve a megújulás többirányú, ma még gyakran bizonytalan törekvéseit is – a meglehetősen mostohagyermekként kezelt iskolai könyvtárak nem képesek olyan szakmai információellátást biztosítani, amilyenre a gyakorló pedagógusoknak igényük lenne.
“Az OPIR és a hozzá hasonló információs rendszerek tervezése és létrehozása akkor reális, ha mögötte kiegyensúlyozott, stabil közoktatás áll háttérként. Ha a tetvezést meghatározó feltételek állandóak. Az OPIR létrehozását lelassították azok a változások, amelyek napjainkban az intézmények működési feltételeiben mennek végbe. Köztük is a gazdálkodás változásai okoznak nehézségeket
Irodalom
- CSABAI Károly – HORVÁTH Tibor: Az országos pedagógiai információs rendszer. = Oktatás-informatika. 1988-89. 2.sz. 4-9.p.
- KAMARÁS István: Olvasók és szakirodalom-használók körében végzett magyarországi kutatások számbavétele, értékelése és a kutatási főirányok kijelölése. = Könyvtártudományi tanulmányok. 1973-1975. Bp. NPI. 1978. 193-221.p.
- KAMARÁS: i.m. 193.p.
- KÁROLYI Ágnes: Pedagógusok, információ, könyvtár. Bp. NPI, 1974. 98 p.
- BÚZA Péter: A műszaki szakemberek tájékozódási szokásai és a szóbeli információ. = Tudományos és Műszaki Tájékoztatás. 18.köt. 1971. 8-9.p. 629-654.p.
- LINE, M.B.: The information uses and needs of social scientists: an overview of INFROSS. = Aslib Proceedings. vol.23. 1971. no.8. pp. 412-434.
- KÁROLYI Á.: i.m. 38-39.p.
- CSABAI – HORVÁTH: i.m. 5.p.
- KAMARÁS István – POLÓNYI Péter: Értelmiség, olvasás, könyvtár. Bp OSZK KMK. NPI. 1970. 88 p.
- CSABAI – HORVÁTH: i.m. 9.p.