A külföldi hungarika gyűjtemények kérdése egy nemzetközi konferencián

 

 

 

 

 

 

 

 

19. ABDOSD-Tagung : Budapest 11-14. Juni 1990 Referate und Beiträge / Zusammengestelft von Martin Batisweiter. – Berlin, 1990. – XII, 212 p. – (Veröffentlichungen der Osteuropa-Abteilung, ISSN 0175-5528 ; Bd. 14.). – ISBN 3-88053-039-6
 

A külföldi hungarika állományok kialakulása elsősorban spontán folyamatok eredménye, amelyeket az adott külföldi környezetben megnyilvánuló oktatási és kutatási igény hívott életre, vagy sok esetben a környezetben működő magyar alkotó és közéleti személyek, illetve intézmények hagyatéka, irattára, archívuma alapozott meg. Fejlődésüket az adott intézmény jól körülhatárolt programja és annak folyamatossága, az ott működő szakértők hozzáértése, a magyarországi kapcsolatrendszer (kiadványcsere, kutatási programok), s a hazai szolgáltatások (könyvterjesztés, propaganda, információ) nívója határozza meg.
A külföldi hungarika gyűjtemények jelentős része e kategóriába sorolható, ezt a gyűjteményi kört egészítik ki a hazai kezdeményezésként létrejövő kulturális intézeti könyvtárak.
A hungarika gyűjtemények és könyvtári állományok szerte a világon egyfajta spontán rendszert képeznek, amelyen keresztül a kutatás eredményei, s a kutatást szolgáló információk mint egy kommunikációs csatornán áramlanak, s a kutatás forrásait és dokumentumait felhalmozva a kommunikációs rendszer csomópontjainak szerepét töltik be.
A rendszer működőképességének egyik feltétele az áttekintés megszerzése és a kapcsolatok kialakítása. Az erre irányuló törekvések nem új keletűek. Intézmények és kutatók együttműködése a tudományos élet kapcsolatrendszerének mindenkor természetes részét képezték. Hasonlóképpen az egyes gyűjtemények feltárásának igénye is jelentős hagyományokra tekinthet vissza, s közismert módszerei alakultak ki, például:

  • a hungarika állományokat bemutató katalógusok (Pl. Czigány Lóránt : Hungarica.; English books, prints, maps, periodicals etc. relating to Hungary collected by Bela Iványi-Grünwald. Alphamstone 1967.; Katalog der finnisch-ungarischen Bestände der NSuUB. Göttingen 1977. 1. Ergänzungsband 1982. 2. Ergänzungsband 1986., a párizsi nemzeti könyvtár (Bibliotheque National) hungarika anyagának feltárására a Széchényi Könyvtár részvételével kialakított program, vö. Bertrand Boiron Die Erfassung der Hungarica-Bestände in der franzözischen Nationalbibliothek c. előadás 19. ABDOSD-Tagung stb.), és a
  • leíró tanulmányok (Pl. Gosztonyi Péter: Stifftung Schweizerische Osteuropa Bibliothek = Osteuropa Zeitschrift für Gegenwartsfragen des Ostens (1984), pp. 538-540.) stb.

A tájékozódás és kapcsolatteremtés igénye fejeződik ki az utóbbi évtizedek több konferenciájának programjában is. Ilyen volt például 1980-ban a Külföldön élő magyar származású könyvtárosok és hazai könyvtárosok találkozója (Budapest, 1980. augusztus 11-15.), 1985-ben a Magyar könyvtárosok II. tudományos találkozója (Budapest, 1985. augusztus 26-27.), 1987-ben Berlinben a Humboldt Egyetemen az NDK könyvtárak hungarika állománya ügyében tartott tanácskozás (Vortrag und Expertengespräch zur Erkundung und Erschliessung von Hungarica in Bibliotheken der DDR, veranstaltet im Fachgebiet Hungarologie/Finnugristik an der Humboldt-Universität zu Berlin am 5. April 1988 im Rahmen der Tage der ungarischen Kultur in der DDR 1988), és részben ezt a célt szolgálta 1990-ben az európai hungarológiai központok kollokviuma Párizsban (Colloque européen des Centres de Hungarologie, Paris, 10-12 octobre 1990.)
Ebbe a sorba illeszkedik be az 1990-ben Budapesten tartott, a Kelet-Európa kutatás kérdéseit elemző ABDOSD (Der Arbeitsgemeinschaft der Bibliotheken und Dokumentations-Stellen der Osteuropa-, Südosteuropa- und DDR Forschung) konferencia*, amelynek egyik szekciója keretében foglalkoztak a külföldi könyvtárak hungarika állományával.
Az előadások többféle módon közelítették meg a kérdést. Néhány előadás figyelmet szentelt a gyűjtemények keletkezés történetének és afő hangsúlyt a gyűjtemények fejlődését alakító tényezők feltárására helyezte. E tudománytörténeti és művelődéstörténeti elemzések a gyűjtemények alakítását befolyásoló főbb motívumok kitűnő példáit nyújtják. Kesztyűs Tibor előadása például (Die Hungarica-Sammlung in der Niedersächsischen Staats- und Universitätsbibliothek, Göttingen) a göttingeni egyetemi könyvtár finnugor gyűjteményének 18. századi megalapozásában a nyelvészeti kutatás kiemelkedő személyiségének, August Ludwig Schlözernek, valamint a könyvtár igazgatójának, Christian Gottlieb Heynenek betöltött szerepét dokumentálja. Bridget Guzner (The Hungarian Holding of the British Library) a British Museum könyvtárában található hungarika gyűjtemény tudatos fejlesztésének kezdeményezésében a kiemelkedő könyvtári szakember, Anthony Panizzi ésThomas Watts szerepét ismerteti, amely egy statisztikai felismerésen alapult. A megvalósításra Széchényi Ferenc katalógusa, a kor legjelentősebb hungarika forrása adott lehetőséget Panizzinak 1846-ban. Természetesen mindkét szerző tovább kíséri a kapcsolatrendszer és a gyűjteményfejlesztés összefüggéseit az elkövetkező évszázadokban, ill. évtizedekben is. A széles körű áttekintés szempontjából Anne Ainz és Lea Lumi előadása (Hungarica in der Nationalbibliothek Estland) különösen figyelemre méltó. Az előadás az észt-magyar kulturális kapcsolatoknak azt a vonulatát követi nyomon, amely utat nyitott a magyar szellemi élet termékeinek az észt gyűjteményekbe. A kapcsolatrendszer és így a gyűjteményfejlődés négy szakaszát különbözteti meg: 1) Az indulás, amely Reguly Antal nyelvész 1841-es észtországi látogatását követi; 2) az 1918-1940 közötti időszak, az Észt Köztársaság korszaka, amikor az európai nyitás következtében a tartui egyetemen számos külföldi, így magyar professzor is (Csekey István, Virányi Elemér, Győrke József, Fazekas Jenő) tanított, ekkor 1937-ben csatlakozott a Széchényi Könyvtár is az észt-magyar kultúregyezményhez; 3) a 2. világháború és 1953 közé eső időszak, amikor leszűkültek a kapcsolatok, 4) ezzel szemben az utolsó időszak – az 1960-as, 1970-es, majd 1980-as évek -, ismét a kapcsolatfelvételt hozta magával. Az Infoinstitut számítógépes adatbázisának tájékoztatása szerint ma az észt könyvtárak együttesen évi 7000-8000 címet szereznek be Magyarországról.
Az előadások másik csoportja a gyüjteményleírás és helyzetelemzés módszerét követi. E beszámolók egy része jelentős nagy intézmények állományába beépült hungarika gyűjtemények, illetve állományrészek bemutatására vállalkozott, például a brit egyetemi könyvtárakról John Freeman, a holland egyetemek könyvtárainak anyagáról Anne Preis, a Hannover Institut hungarika gyűjteményéről John D. Dwyer, a Staatsbibliothek Preussischer Kulturbesitz, Berlin Zvonko Prepelic, a Sudost Institut (München) hungarika gyűjteményeinek tényeiről Gerhard Seewann ad részleteket.
Külön érdeklődésre tarthat számot az előadások harmadik csoportja, amely az oktatást, kutatást vagy művelődést szolgáló önálló gyűjteményekről ad képet. Az utóbbi évtizedekben számos ilyen intézmény jött létre, például a finnországi (Pori) Magyar Irodalmi Központ, vagy a hamburgi Zentrum für Hungarologie. Ezekről az intézményekről számol be Marjaana Karjalainen és Holger Fischer referátuma.
Az önálló gyűjtemények közül a müncheni Magyar Intézet hungarika gyűjteménye különösen figyelemre méltó. A konferencián K. Lengyel Zsolt adott összefoglalást róla. (Hungarica-Bestände im Ungarischen Institut, München).
A gyűjtemény szorosan beépül az intézet, a kutatói műhely életébe, amely 1962-ben alakult. Az intézet munkáját az egyetem oktatóiból alakult elnökség és igazgatótanács irányítja. Az intézet maga három részlegből áll. Két szerkesztőségből és a gyűjteményekből.
A két szerkesztőségben folynak a Studia Hungarica című sorozat és az Ungarn Jahrbuch közreadásának munkálatai. Tehát az intézet tevékenységének jelentős részét tudományos kiadói tevékenység teszi. Az intézet három gyűjteménye a következő: 1) a könyvtár, 2) az emigrációs sajtógyűjtemény és 3) az archívum.
A könyvtár: 1989-ben kb. 10 000 egység, amely könyv- és folyóiratgyűjteményre oszlik. Célja, hogy a kutatást és az intézményben folyó kiadványszerkesztői munkát egy megfelelő kézikönyvtárral támogassa. Állományát monográfiák, folyóiratok, forráskiadványok, bibliográfiák, lexikonok és egyéb kézikönyvek teszik. Állománya kb. évi 200 művel gyarapodik, főként a 29 cserepartner útján.
Az emigrációs gyűjtemény (1945-): A gyűjtemény az 1945 után emigrációban megjelent magyar időszaki kiadványok gyűjteménye. Alapját Pálinkás László firenzei professzor (Istituto Ungherese) gyűjteménye vetette meg, amelyet 1963/64-ben az intézetnek ajándékozott. Az 1970-es évek elején végzett felmérés szerint a gyűjtemény 856 címből és 2561 évfolyamból állt. 1989-ig 81 újabb címmel bővült. Ma a magyar emigrációkutatás egyik legjelentősebb gyűjteménye. Az anyagról 1975-ben bibliográfia készült: Mildschütz, Koloman: Bibliographie der ungarischen Exilpresse (1945-1975). München 1977.
Az archívum: 1) Személyi fondok: amely jelentős személyiségek hagyatékait tartalmazza. Ezek a kővetkezők: Baranyai-Lőrincz Gusztáv (1886-1977) szobrász személyes iratai, Dénes Tibor (1907-1983) tudományos jegyzetei és levelezése, Hamvas Béla (1889-1968) filozófiai és esztétikai műveinek gépiratai, Hennyey Gusztáv (1888-1977) ny. vezérezredes és m. kir. külügyminiszter levelezése és írásai, Hevesy Pál (1883-1988) meghatalmazott miniszter és rendkívüli követ iratai és kiadatlan művei, Mészáros Lázár (1796-1858) honvéd altábornagy autográf emlékiratai, Ölvedi János (1914-1983) történész, rádiószerkesztő tudományos jegyzetei és kéziratai. E fondok tudományos feldolgozása és publikálása folyamatban van, illetve szerepel a közeljövő terveiben. 2) Tematikus fondok: Transzilvanica, amely a 20. századi transzilvanizmus c. intézeti kutatás bázisát képező film-, másolat- és sajtókivágat-gyűjtemény; 1956: sajtókivágatok gyűjteménye. 3) Vegyes anyagok: a magyarországi építészetre és képzőművészetre vonatkozó dia-, foto- és térképgyűjtemény (700 kép, 1200 dia).
A történelmi átalakulás következtében, amikor az emigráció és Magyarország viszonya megváltozott, feltehető, hogy a korábban az archívum anyagát gyarapító hagyatékok egy része Magyarországra kerül. Úgy véli, hogy a gyűjtemények funkcióját és a terveket ismételten át kell gondolni. Mindenekelőtt a meglévő gyűjtemény feldolgozására kell majd erőiket fordítani.
Mint láttuk tehát, a hungarika gyűjteményekről különböző formákban, egyre több tájékoztatást kapnak a kutatók és szakemberek, s a gyűjtemények kapcsolatrendszere is bővül. A hazai tudományos és regisztratív feltáró tevékenység iránt is egyre nagyobb az igény. Ezt az igényt elégítik ki azok a programok, amelyek a különböző típusú külföldön fellelhető hungarika dokumentumok regisztrációját és tudományos feldolgozását látják el. A régi magyarországi nyomtatványok felkutatását és számbavételét az RMNY szerkesztősége indította el évtizedekkel ezelőtt, Borsa Gedeon irányításával, a térképek regisztrálást Patay Pálné vezetésével az OSZK Térképtára végzi, Csapodi Csaba és Csapodiné Gárdonyi Klára munkája nyomán az MTA Kézirattárában őrzik a középkori kéziratok és kódexek hungarika vonatkozásainak nyilvántartását. 1986-ban kezdődött meg Windisch Éva tervei alapján, és az OSZK Kézirattárában épül az újkori kéziratok nyilvántartása. 1985-ben a Széchényi Könyvtárban megkezdődött a külföldi könyvtárak hungarika állományának felmérése. Az eredmények közreadása 1990-től egy kiadványsorozat keretében (Hungarika-anyagot őrző külföldi könyvtárak címjegyzéke. Szerk. Kovács Ilona és Faragó Lászlóné) indult meg az OSZK hungarika dokumentációs osztályának gondozásában.
Remélhetőleg a jelen kommunikációs és informatikai feltételek hozzájárulnak a hungarika gyűjteményekre vonatkozó ismereteink folyamatos bővüléséhez, s a jövőben a gyűjtemények egyre szélesebb körben fejthetik majd ki hatásukat.

* A konferenciáról készült ismertetőt Id. Könyvtári Figyelő. 1990. 3-4. sz. 349-352.p.

A bejegyzés kategóriája: 1991. 4. szám
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!