A telecottage magyarra szó szerint a telekunyhó kifejezéssel fordítható le, a kunyhó szó sugallja az összetartozásnak azt a melegét, közösségi jellegét, ami a mozgalom egyik kifejezett célja. A telekunyhó elsősorban a vidéki embereket, és azok közül is az elmaradott térségben élőket szeretné hozzásegíteni ahhoz, hogy megtanuljanak élni az információs korszak nyújtotta lehetőségekkel, eszközökkel. Megtanítani az embereknek az információ megszerzésének módját és beépítését mindennapi életükbe.

Eddig már nagyon sokféle kísérlet történt annak érdekében, hogy meggyorsítsák a hátrányos helyzetű vidékek, elmaradott térségek fejlődését, de ilyen osztatlan sikert még egy sem aratott, mint ez. Mi a siker titka? Egyfelől az, hogy nagyon jól időzítetten vezették be. Másfelől az – és talán ez a döntőbb -, hogy széleskörűen bevonták a megvalósításba, a tervezéstől a kivitelezésig, a helyi lakosságot, a kísérlet érintettjeit, haszonélvezőit, a potenciális használókat.

A telecottage egy dán ötlet svéd továbbfejlesztése. 1985-ben a jämtlandi önkormányzati testület képviselői a dán Jan Michel “tele-house” ötlete alapján egy tervezetet készítettek a közép-svédországi, 2000 km hosszú, alacsony népsűrűségű Härjedalen térség népességmegtartó erejének fokozására, mivel – jóllehet Svédország egy igen szép, hegy-völgyes vidékéről volt szó – munkalehetőségek híján rohamosan emelkedett a városokba elvándorló fiatalok szá­ma. A ” Härjedalens telestuga ” elnevezésű “elektronikus faluközpont” nevéből ( stuga = cottage ) kapta a mozgalom a telecottage nevet.

A telekunyhó eszközrendszerének valamennyi modern információtechnológiai berendezés a része; kiemelt szerepet kapnak a személyi számítógépek és a gépi hálózatok, valamint a videotex és a teletext rendszerek. A telekunyhók mint az információközvetítés helyi központjai összekapcsolhatják a városokat és falvakat egyetlen nagy kulturális és információs hálózattá. Helyi és online hozzáférésű szolgáltatások sokaságával képesek a helybéliek rendelkezésére állni, az adókiszámítástól az idegen nyelvű levelezésig, de még az optimális műtrágya és permetezőszer mennyiségének kiszámítását is segítik számítógépes programok.

A kísérlettel az alábbi célokat kívánták megvalósítani:

Lehetőséget adni a helyi lakosságnak a modern információtechnikai eszközökkel való megismerkedésre, elsősorban a számítógéptől való idegenkedésük leküzdése érdekében.
Megtanítani a kisebb közösségek lakosságát a számítógéphasználatra, és lehetővé tenni számukra, hogy – a kulturális központoktól való távolságok ellenére – élhessenek az információs társadalom nyújtotta lehetőségekkel.
Segíteni a helyi vállalkozóknak a céljaiknak legmegfelelőbb berendezések kiválasztásában, megvásárlásában.
Elősegíteni a helyi demokratikus fejlődést.
Növelni a nemzetközi együttműködési lehetőségeket.
Sokrétű tevékenységük közé az alábbiak tartoznak:

Tanfolyamokat szerveznek a modern információs és telekommunikációs eszközök kezelésének, az információs adatbázisok, rendszerek használatának megtanítására; hozzáférhetővé teszik a számítógépes oktatási anyagokat, a hardverek és szoftverek széles skáláját.
Különféle szolgáltatásokat kínálnak a helyi kis- és nagyvállalkozóknak. Levélírás, számítógépes rajzkészítés, dokumentumküldés telexen, telefaxon egyaránt szerepel a kínálatban, mind személyes, mind telefonon történő megrendelésre. Segítséget nyújtanak idegen nyelvű levelek fordításában és megírásában, és a leveleknek a címzetthez elektronikus úton való továbbításában. Megkímélik a kisvállalkozókat attól, hogy ügyviteli nyilvántartásaikhoz költséges berendezéseket legyenek kénytelenek vásárolni.
A vállalkozóknak a modern technika segítségével számos exportmegrendelést sikerült a térségbe csalogatniuk.

A program egyik célja, hogy az embereket megtanítsák a mindennapi életükhöz szükséges információtechnológia használatára. Ez azért szempont, mert a vidéki emberek sokszor érzik úgy, hogy a társadalom perifériájára szorultak azzal, hogy nem a városban élnek. Az új technikák használatával nő az önbizalmuk.

A nagyvárosok és a távol eső helyek közötti távolságokat ezentúl csupán percekben és másodpercekben lehet majd mérni, nem pedig mérföldekben.

Svédországi példák
Az első svéd “telekunyhó”-kísérletben a lakosságnak több, mint 20%-a vett részt tanfolyamokon, valamennyi néprétegből a kisvállalkozóktól kezdve a kereskedősegédeken, farmereken át a nyugdíjasokig és gyerekekig. A pénteki nyílt órákon a gyerekeket számítógépes játékokkal szoktatják oda, bízva abban, hogy később a komoly tanuláshoz is kedvük támad. Az általános tanfolyamokon kívül szakirányú képzést is tartanak, pl. gépkönyvelést, számítógépes tervezést, költségvetéskészítést, szövegszerkesztést. Az önkormányzat politikusai először szkeptikusak voltak a kísérlettel kapcsolatban. Kezdeti szűkmarkúságuk után azonban – a rádió, tv és az újságok lelkes dicséretei nyomán – hajlandóak voltak mélyebben a zsebükbe nyúlni, és végül is telefax, videotex és személyi számítógépek biztosításával előmozdították a kísérlet sikerét. A telekunyhót egymillió svéd koronából hozták létre, ami nem sokkal ezután már mintegy havi 150 000 koronás bevételre tett szert tanfolyamdíjakból és térítéses szolgáltatásokból, aminek alapján joggal feltételezhető, hogy egy ilyen vállalkozás önfenntartó is lehet.

A második telekunyhó Vemdalenben, a helyi áruház első emeletén kapott helyet, reggel nyolc órától este tíz óráig áll a használók rendelkezésére. 11 db különféle, angol, amerikai és japán gyártmányú személyi számítógép, teletext vételt biztosító televízió, telefax és videotex képezik a felszerelést. (Az egy főre jutó számítógépes technika ma itt magasabb, mint Svédország bármelyik más vidékén.) A kombinált televízió/videotex készüléken vagy műholdas tévéprogramokat nézhetnek, vagy a videotexen helyi és távoli információkhoz juthatnak hozzá a polgárok. A központba telepített telekunyhó a szolgáltatások mellett a társas együttlét színterévé is vált, ahová az emberek bármikor betérhetnek, vásárlás után, ebédidőben, véleményt cserélhetnek, segítséget kérhetnek ügyes-bajos dolgaik intézéséhez.

Finnországi példák
A Finn Könyvtáros Egyesület főtitkára, Tuula Haavisto 1987-ben hallott először a telecottage kísérletről, amikor Észak-Finnország egy gyéren lakott településén rendeztek be ilyet. A főtitkár a telekunyhó érdemeit abban látja, hogy elsősorban alacsony népsűrűségű vidékeken, de másutt is, képes a helybélieknek értelmes, aktív szabadidős tevékenységet nyújtani ingyen vagy nagyon mérsékelt áron, szakemberek segítségével sajátíthatják el a modern információs eszközök használatát, és a térség vállalkozóinak hasznos segítséget nyújt adminisztrációs munkájukhoz. A cottage egyben a közösségi élet színtere.

Lappföldön, Pelloban , egy 5600 lakosú községben hoztak létre először telecottaget. Ezen a vidéken a lakosság többsége erdészetből és háziiparból él. A terv megvalósításába a szomszédos városok lakóinak a segítségével fogtak, a helyi önkormányzat biztosította hozzá a beruházási költség 80%-át. A telecottage egyik helyisége a könyvtár közelében található, bár nem ugyanabban az épületben, a többi az iskolában. Kezdetben három főt foglalkoztattak, két számítógépes szakembert és egy asszisztenst. Munkájukhoz elsősorban azokat a számítógépeket használták, amelyekkel az iskola már amúgy is rendelkezett. Kimondottan a telekunyhó számára szereztek be öt mikroszámítógépet, egy-egy lézernyomtatót, tintasugaras nyomtatót, modemet, telefaxot és szkennert. Beszereztek szövegszerkesztő-, kalkulációs-, számlázó- adatbáziskezelő- és grafikus programot. Szolgáltatásaik között szerepelnek: tanfolyamok felnőtteknek és iskolásoknak (pénzért); az információtechnológia propagálása a tanulóknak; telefaxon történő dokumentumtovábbítás (pénzért); információkeresés (a könyvtári személyzet felügyeletével); számítógépes programok szolgáltatása igény szerint (pénzért); információ és konzultáció azoknak, akik személyi számítógépet, programokat akarnak vásárolni. A pellói kísérlet vezetői úgy látják, hogy a telekunyhó nagyban elősegítette a község modernizálódását és fejlődését.

A másik finnországi színhely Kuusamo , egy 18 000 lakosú lappföldi település, ahol elsősorban farmerek laknak, és turisták látogatják a kirándulóhelyeket, síterepeket. A kísérlettel a gazdasági fellendülést kívánták szolgálni az önkormányzat emberei. 1987-ben kezdték el a munkát az önkormányzat pénzével és egy fizetett alkalmazottal. Kezdetben “mozgó telekunyhójuk” volt, azaz számítógépes tanfolyamokat tartottak a térség iskoláiban felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. A következő lépésben termet biztosítottak azok számára, akik nyugodt körülmények között, saját munkahelyükkel telekommunikációs kapcsolatban kívántak dolgozni. Ezt követően egy számítógépes továbbképzést szolgáló helyiséget rendeztek be, ami a közkönyvtárban kapott helyett, és a felnőttoktatási intézmény pénzügyi támogatásával és két fizetett alkalmazottal működik.

Nemzetközi visszhang
Kezdetektől fogva nagy figyelem kísérte a svéd modell létrehozását. Vendégek érkeztek Dániából, Norvégiából, Olaszországból, Franciaországból, Angliából, de még az Egyesült Államokból is. A Svédország más tájairól érkezett vendégek rendre avval a szándékkal tértek haza, hogy létrehozzák saját telekunyhójukat, és már 1985 novemberében és decemberében két új intézmény jött létre Svédországban is. Hamarosan a norvég televízió is foglalkozott a témával, és ott is elindítottak egy kísérletet. A telekunyhó új optimista szellemet vitt a közösségekbe, és áldásos önszervező erőt jelentett. Európa szerte sok telekunyhóra lenne szükség annak érdekében, hogy az önkormányzati egységek, önállóságuk megtartásával egyidejűleg, élénk kapcsolatot tarthassanak egymással és a kulturális központokkal, élhessenek az információs társadalom nyújtotta előnyökkel.

Svédországban, Dániában, Norvégiában és Finnországban közös telecottage egyesület működik, amelynek 1988-ban több, mint 30 tagja volt. Csak Svédországban 35-50 telekunyhó szervezése folyt már ekkor.

A Telecom 1987-es genfi kiállítása alkalmával Telecottages International néven egyesület létrehozását határozták el, ami hamarosan meg is valósult, és már 71 országból vannak a szervezetnek tagjai.

A telekommunikációs eszközöknek mint a regionális esélyegyenlőség egyik eszközének gondolata már korábban foglalkoztatta az Európai Közösséget, így nem csoda, hogy a skandináv kísérlet láttán lelkes pártolói lettek a gondolatnak. Mind az állami, mind a kis- és nagytérségi önkormányzatok készséggel áldoznak pénzt a mozgalom támogatására. Nemcsak az északi államokban, de Európa más országaiban is terjedőben van a mozgalom, az egyes országok állami és magán telefontársaságai is erősen érdekeltek a fejlesztésben, hiszen a “telefon-kultúra” új felhasználási lehetőséget kínál a telekommunikációs eszközök számára.

A Genfben működő International Telecommunications Union és más nemzetközi szervezetek is szemmel tartják a fejlesztést. Az Európa Tanács szintén elfogadta a telecottage gondolatot mint a vidék fejlesztésének lehetőségét, és rendszeresen tart konferenciákat, szemináriumokat ebben a témában. A fejlődő országok mindvégig élénk figyelemmel kísérték a skandináv államok kísérleteit, és tervbe vették telecottage-ok telepítését Pápua Új Gineában, Sri Lankán, Indiában, Indonéziában, Tanzániában, Beninben és Nigériában, valamint néhány dél-amerikai államban is.

A telekunyhó nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a vidék a jövőben ne csak az elődök életének szabadtéri múzeumaként és a városi emberek rekreációs helyeként jöjjön szóba, hanem az ott élők összekapcsolhatók legyenek a nyüzsgő jelennel és az ígéretes jövővel. A telekunyhók segítségével sikerülhet elérni, hogy az információtechnológia ne csak szűk elit rétegnek, hanem széles néptömegek számára is elérhető legyen, és mindennapi életük során élhessenek vele. Összekötő láncszemekké válhatnak a telekunyhók a helyi települések és a nagy információs központok között. Varázsuk abban rejlik, hogy maguk a helybéli lakosok működtetik maguknak. Nagyon fontos tehát, hogy az alkalmazott technikát elfogadja a lakosság. A berendezések megvásárlása előtt pontos tervet kell készíteni a megvalósítani kívánt szolgáltatások köréről, és csak ezután szabad a beszerzésbe fogni.

Telekunyhó a könyvtárral közösen vagy nélküle?
A telekunyhó képes egyesíteni a helyi közművelődési könyvtár, iskolai könyvtár, felnőttoktatási intézmény és postahivatal feladatainak egy részét. A telekunyhó működése különböző hangsúlyt kaphat, attól függően, hogy kik a létrehozói. Ha a szervezői zömmel pedagógusok, akkor elsősorban a számítógépes oktatás szolgálatába kívánják állítani, ha számítógépes szakemberek, akkor főképpen a számítógéphálózatok használatát kívánják támogatni, és ha történetesen könyvtárosok, akkor speciális könyvtári igényeket kívánnak támogatni vele, azaz az információkeresést és használatának oktatását.

Tuula Haavisto szerint indokolt a telecottage és a könyvtár összeházasítása. Mindkét intézménytípus alapfeladata az információterjesztés, amelyhez gyakran használnak adatbázisokat. A vidéki könyvtárak nem mindenhol rendelkeznek online kapcsolattal, lehet, hogy vannak könyvtárosok, akikből még a hajlandóság is hiányzik a gépesítéshez, vagy nincs elegendő pénz a fejlesztéshez. A telecottage mozgalom egyik alapcélkitűzése, hogy a létesítmény legyen közösségi hely, ahol az emberek jól érezhetik magukat. A könyvtárak pedig hagyományosan ilyen helyek, a “közösség nappali szobái”. Ezért kézenfekvő a könyvtárépületben kialakítani a mindenféle információtechnológiai eszközökkel felszerelt telekunyhót. Vétek lenne külön számítógépes hálózat kialakítása akkor, amikor az adatátviteli hálózatba a könyvtárakat már általában bekapcsolták (finnországi helyzet!). A gyakorlati példák azt bizonyítják, hogy a kezdeti önállóság után végül is egyesülnek a telekunyhók a könyvtárakkal. Néhány helyen azonban a felnőttoktatási intézményekhez vagy a postahivatalokhoz állnak közelebb. Haavisto szerint kialakítható lenne az ábrán látható intézménytípusok hálózata. Ebben az esetben a telekunyhó a hálózat gazdája lehetne, segítve a könyvtárosok, pedagógusok és információs szakemberek együttműködését.

 
Magyarországi telekunyhó esélyek
Nem tagadom, a forrásként használt cikkek elolvasása után a mozgalom lelkes pártolója lettem. Hasonló lelkesedést éreztem, mint amilyet a videotexben rejlő lehetőségek megismerésekor. A videotex nyújtotta kínálat a számítógépes online lehetőségekkel kibővítve együtt jelentheti a kis- és nagy közösségek, települések információs ellátását, aminek ragyogó megvalósítási formája a telekunyhó.

A telecottage mozgalom átütő sikerének egyik oka, szakértői vélemények szerint, hogy nagyon jól időzítetten vezették azt be. Nem tudom, hogy ezen mit kell pontosan érteni az adott országokban, de több érv is eszembe jutott, hogy magyarországi bevezetése, elterjesztése miért most lenne időszerű.

Az elmúlt korszak vidékpolitikája is – annyi sok minden mellett – bűnösen emberellenes volt, aminek következtében felgyorsult az elmaradott térségek számának növekedése. Csökkent a vidéki munkahelyek száma és ezzel a vidék népességmegtartó ereje, nagyarányú elvándorlás, városba költözés történt. Mindezeket a jelenségeket együttesen lehetne ellensúlyozni az önszerveződésen alapuló telekunyhók létesítésével. A vidéki emberek is ugyanúgy hozzájuthatnának a központi helyeken készülő adatbázisokhoz, mint a városi emberek, de még a külföldiekhez is. Az online hozzáférésű európai közösségi adatbázisok a mindenki által könnyen megtanulható videotexen is hozzáférhetők, és ezek egyike, a TED naprakész tájékoztatást nyújt a világ minden tájára vonatkozó versenykiírásokról. (Külföldi tapasztalatok szerint a telekunyhók segítségével sok exportmunkához sikerült a térség vállalkozóinak hozzájutni.) A vidéki vállalkozóknak Magyarországon pontosan a lehetőségek ismeretének hiánya jelenti a legnagyobb akadályt.

Ha a kisközségekben nem akadna szakember vállalkozó a telekunyhó megszervezésére, működtetésére, bizonyára akadnának a városokban olyan vállalkozó szellemű hozzáértők, akik vállalnák a vidékre települést, megoldva egyúttal lakásgondjukat is és segítve a vidékre való visszaáramlás kívánatos folyamatát. A menekülteket sokkal arányosabban lehetne az ország teljes területén letelepíteni, több munkaalkalom és információs lehetőség biztosításával.

A telekunyhók melletti érv lehet az is, hogy a már krónikussá váló információhiányon nagyban segíthetne a társadalmi összefogással, a lehető legszélesebb bázison nyugvó információfeldolgozás, aminek külön vonzerőt adhatna, ha ezek országosan is hozzáférhetőek lennének.

Érvként szolgálhat még az önképzés segítése, a munkanélküliséggel összefüggésben az átképzések megoldásának égető szükségessége, mely kérdések mind támogatást kaphatnának a telekunyhók segítségével.

Az önszerveződésnek módszeresen tönkretett intézményeit fontos lenne pótolni, de a fonó vagy kukoricamorzsolás felett eljárt az idő. Új intézmények biztosításával lehetne segíteni, hogy az emberek új lendületet kapjanak, hogy maguk alakíthassák ki saját körükből vett emberek vezetésével térségeik önálló, de a szomszéd térségekkel, sőt az egész országgal is kapcsolatot tartani képes információs társadalmát.

Mindezekhez jó segítséget nyújthatnának a könyvtárak, karöltve az iskolákkal, kultúrházakkal és postahivatalokkal.

Végezetül még egy szempont. Nem egy szociológiai tanulmány foglalkozik a könyvtáros pálya társadalmi megbecsültségének kérdésével. Tudjuk jól, hogy a foglalkozási ranglétra utolsó fokainak egyikén áll ez a pálya. Ennek egyik lehetséges oka az, hogy nem tudjuk jól “eladni magunkat”, kellő propagandával felhívni a figyelmet arra a sokrétű tevékenységre, amelyet a könyvtárosok végeznek, és a kulturális és információs lehetőségek sokaságára, amelyeket a könyvtárak képesek szolgáltatni. Vonzó lehetne és esetleg még kifizetődő is, felkarolni egy ilyen, nagy sikerekkel kecsegtető mozgalmat, mint a telecottage. Szervezési kérdésekben a könyvtárosok többségének nagy gyakorlata van és általában ismerik a közreműködéshez felkérhető környékbeli pedagógusokat, számítástechnikai szakembereket, és ami talán a legfontosabb, a könyvtár rendelkezik kész helyiségekkel és esetenként azzal a minimális infrastruktúrával, ami az induláshoz szükséges, a többi pedig jó szervezőmunkával, együttműködéssel, propagandával és a felelős önkormányzati politikusok meggyőzésével talán megszerezhető.

A vidéki emberek esetleg még saját pénzeszközeikből is szívesen támogatnák telekunyhók létrehozását, ha látnák értelmét. Egy arra alkalmas vállalkozó kedvű térségben mindenképpen létre kellene hozni a “magyar modellt”, ami kedvet csinálhatna továbbiak életre hívásához.

Ami az infrastruktúrára vonatkozó megfelelő pillanatot illeti, minden szkeptikus véleménnyel szemben állítom, hogy el lehetne kezdeni ilyen irányú fejlesztést, mint ahogyan folyik is sok helyen, de egymástól függetlenül. Érdemes lenne tehát ezeket az erőket, pénzügyi forrásokat felmérni, és az oktatási, hírközlési, könyvtári és postai helyi fejlesztéseket összehangolni.

Végezetül hadd hivatkozzam az amerikai Inez Sperr Brisfjord véleményére a telecottage-ról: társadalmilag igen elfogadható, technikailag lehetséges és gazdaságos kísérletről van szó, amellyel a közösségi fejlődés nagyban elősegíthető. A bevezetésétől számított három év alatt fényesen bizonyította; hogy az információtechnológiát milyen nagy haszonnal lehet bevonni az önkormányzati térségek fejlesztésébe.

Irodalom
ALBRECHTSEN, Henning: The tele-cottages in the Nordic countries // Information, knowledge, evolution Proceedings of the forty-fourth FID Congress held in Helsinki, Finland, 28 August – 1 September, 1988.-Amsterdam : North-Holland, 1989. – p. 207-21 t.
HAAVISTO, Tuula : Telacottages – inside or outside libraries? = Scandinavian public library quarterly, 1990. no. 4. p. 28-30.
SPERR BRISFJORD, Inez L.: Conceptual framework of the telecottage approach to community development // Information knowledge, evolution : Proceedings of the forty-fourth FID Congress held in Helsinki , Finland , 28 August – 1 September, 1988. – Amsterdam North-Holland, 1989. – p. 213-222.