Knižničny zborník 1990 / Zostavila Margita Bouciková. – Martin : Matica slovenská, 1990. – 232, 6 p.

 

Jelen kötetével harmincadik születésnapját ünnepeli a Knižničny zborník. Amikor (1989 márciusában) szerzői kéziratukat a szerkesztőségnek megküldték, még híre sem volt északi szomszédságunkban a “gyöngéd” avagy “bársonyos” forradalomnak, amikor a kötetet nyomdába adták (1989. december 18-án), éppen csak lezajlott a nevezetes esemény. Mire a mű megjelent, a régi rendszernek “se híre, se hamva” lett.

Bár gyanítom, hogy az évkönyv cikkei időközben némi metamorfózison estek át, ui. nem találom bennük az 1989 márciusában Csehszlovákiában még olyannyira megkövetelt rituális bevezetéseket-bekezdéseket a Csehszlovák Kommunista Párt és a Szovjetunió érdemeiről, sőt még a szinte minden főnév elé odabiggyesztett “szocialista” jelzőt sem, nem kajánkodni akarok a szlovák kollégák rovására.

Éppen ellenkezőleg. Arra szeretném ennek az évkönyvnek tanuságtételével felhívni a figyelmet, hogy a közép-kelet-európai könyvtárügyek fejlődése a diktatúrák ellenére is lényegében öntörvényű maradt, megfelelt a könyvtárak “sine qua non” mozgásformáinak.

Mindazonáltal e könyvtárügyeknek három ártalmat is el kellett viselniük. Az elsőt “fagyöngyártalomnak” nevezném. Ettől lehet a legkönnyebben megszabadulni. lám, a Knižničny zborník e kötetének a cikkei és beszámolói is mindjárt mérvadóbbá váltak azáltal, hogy letépdesték magukról a “fagyöngyöt”, azaz a korábban megemlített rituális bekezdéseket és jelzőket. Mondhatnám: e tett folytán az ágak – a különféle szakmai dolgok – valóságos szerkezete pillantható meg az álság csillogása-villogása helyett.

De hogy konkrét legyek: az évkönyv e kötetének túlnyomó része azt vizsgálja, hogy korábbi huszonkilenc kötete hol és milyen nyomot hagyott a szlovák könyvtárügy legkülönfélébb területein, úm. az elmélet fejlesztése, a kutatómunka, a szakmai terminológia kijegecesítése, a hálózati munka, az állományépítés, a könyvkultúra, a könyvtárosképzés, a könyvtárépítés és -berendezés, a gépesítés és automatizálás, a nemzetközi kooperáció és a közművelődési könyvtárügy fejlesztése terén. Továbbá azt, hogy hol helyezkedik el a szlovák könyvtárügyi szaksajtó munkamegosztásában. Van ebben a blokkban egy visszacsatolás jellegű közlemény is, nevezetesen: milyen szolgálatot tett az évkönyv egy konkrét tudományos műszaki könyvtár személyzetének továbbképzésében.

E “lemeztelenített retrospektív” vizsgálódásokból-értékelésekből az tűnik ki, mégpedig meggyőző módon, hogy a Knižničny zborník mindenkori szerzői túlnyomórészt valóságos könyvtártudományi, könyvtárügyi és könyvtári problémákat illetően ragadtak tollat, e problémák szakmailag plauzibilis megoldását kívánták elősegíteni.

A második ártalom, amelyet a közép-kelet-európai könyvtárügyeknek el kellett viselniük, a hazug outputok elvárása volt. Ezek főként a könyvtárhasználattal, az olvasóneveléssel, az építési propagandával, illetve e tevékenységek “eredményességének” bemutatásával voltak kapcsolatosak. Hát igen, az efféle “győzelmi jelentésekre” a legnehezebb visszaemlékezni. Nem tartom véletlennek ezért, hogy e jubileumi kötetben nincs külön visszaemlékezés az olvasószolgálati, olvasónevelési és propaganda munkáról, holott a korábbi kötetekben erről is minden bizonnyal elég sok relikvia halmozódott fel. (Az efféle dolgozatok egyikéről-másikáról némely egyéb tárgyú visszaemlékezésekben azért szó esik, ami a tematikai áthatások miatt óhatatlan.)

A harmadik ártalom az igazgatási-intézményi környezethez való igazodás kényszere, amely leginkább azon fa növekedéséhez hasonlítható, amelyik csak felettébb bonyolult ide-odagörbülésekkel juthat ki a fényre. Ez esetek legsúlyosabbika az, ha a fa, miközben -”természetesen” – a “fanövekedés törvényszerűségeinek” tesz eleget, azt kezdi “hinni”, hogy az ide-odagörbülések is e törvényszerűségekhez tartoznak. Könnyen belátható: ez a legsúlyosabb, a legnehezebben leküzdhető ártalom. Közép-kelet-európai dimenziókban gondolkodva: közös ártalmunk ez.

Ezt írva a Knižničny zbornik 30. kötetének második fő részére gondolok, amelynek két dolgozata abból az előfeltételezésből indul ki, hogy

minden eddigi intézmény a jövőben is működni fog,
nem változnak meg a működés játékszabályai, a finanszírozási, rendszerszervezési elvek és megoldások.
A két dolgozat közül Miroslav Bielik é még hagyján. Ő ui. az általánosítás eléggé magas szintjén prognosztizálja 2010-ig a szlovák könyvtári-információs rendszer fejlődését, benne főként informatizálódásának előrehaladását. Neki, meglehet, akkor is igaza lesz, ha prognózisa alól kimúlnak a mai alakzatok és koncepciók.

Minden bizonnyal rosszabbul fog járni Cyril Zuffa módszertani útmutatása, amely a dunaszerdahelyi kísérlet nyomán azt mondja el, hogy miként célszerű a járási könyvtárakban kooperatív mezőgazdasági információs központot szervezni. Mire egy ilyen, egyébként racionális fejlemény Szlovákia-szerte megvalósulhat, isten tudja, hol lesznek a kiszemelt résztvevők.

Az évkönyv e részének sarkított ismertetése tulajdonképpen nógatásként született: a közép-kelet-európai könyvtárügyeknek újfajta megközelítéseket kell elsajátítaniuk, másféle növekedési utakat-módokat találniuk. És: sokféléket, nem egyazon patentra járókat. Az újabb magyar szakirodalom mintha már elkezdte volna ezt a szemlélet- és gyakorlatváltást. Előbb-utóbb a szlovák irodalomnak is meg kell vele birkóznia.

Harmadik részében az évkönyv J. G. Zatkuliakról (1914-1988), a neves szlovák szakíróról és könyvtárosoktatóról emlékezik meg. Életrajzzal és bibliográfiával. Közli továbbá a Komensky Egyetemen az 1987/88. tanévben elfogadott diplomamunkák jegyzékét, végül recenziókkal és referátumokkal zárul.

Aki, anélkül, hogy szlovákul tudna, e recenziónál elmélyültebben és tárgyszerűbben kíván az évkönyvben tájékozódni, megteheti, mivel mind az emlékező részről, mind az aktuálisról részletező rezüméket találhat benne angol, német és orosz nyelven.