Au nom du livre: Analyse sociale d’une profession: les bibliothécaires par Bernadette Seibel ; [ed.] Ministere de la culture et de la communication, Centre Georges Pompidou Bibliotheque publique d’information. -Paris: La Documentation Francaise , 1988.- 229 p.

 A francia Kulturális Minisztérium és a Pompidou Kulturális Központ közös feladatának tartja művelődés- és olvasásszociológiai munkák, kutatási eredmények közreadását, a könyvtáros társadalom és az érdeklődők részére.

Olvasásszociológiai munkák egész sora jelent már meg, például J.F. Barbiet-Bowet, M. Poulain, A. Dujol, J.C. Passeron, M. Grumbach és mások tanulmányai, közöttük elméleti jellegű kötetek és gyakorlati irányultságúak egyaránt. Olyan kutatások eredményeit is közzétették, melyek kifejezetten a Pompidou Kulturális Központban működő könyvtár (BPI) tevékenységét, a használók körét vizsgálták. Francia szociológusok könyv- és olvasásszociológiával foglakozó kutatásainak repertóriumát is megjelentették, a folyamatban levő kutatások ismertetésével, hogy megkönnyítsék az érdeklődők tájékozódását.

1988-ban látott napvilágot Bernadette Seibel munkája, mely a könyvtáros pálya sokszempontú elemzését tartalmazza.* Mi indokolhatta a szakma vizsgálatát?

A hatvanas évek óta Franciaországban megnőtt a könyvtárosok száma az egyetemi létesítmények növekedésével összefüggésben, az egyre jelentősebbé váló szabadidős tevékenységekkel, valamint a decentralizáció folytán a helyi közösségek érdekérvényesítésével párhuzamosan. A szerző tanulmányában párhuzamot von a könyvtárfejlesztési politika és a könyvtáros szakma alakulása között, elemzi a pályára kerülés módjait, indítékait és lehetőségeit, pontos képet adva a könyvtárak funkcióinak, s a könyvtáros szerepfelfogásának változásáról is.

Bourdieu kutatási eredményeire támaszkodva, megkülönbözteti a kulturális javak termelésének két módját: az egyiket az oktatás erős befolyása, a másikat a piaci törvények meghatározó szerepe jellemzi. A szimbolikus javak termelésének és természetesen közvetítésének módjai is eltérő értékek követését sugalmazzák a különböző szakmai csoportoknak.

A könyvtáros társadalom struktúrálódása két pólus mentén történik. A szakmai gyakorlatot legitimálhatja a tudósok, művészek, irodalmi művek alkotóinak közelsége, melyhez a tudományos képzettség presztízse kapcsolódik. A szakmai alkalmasság ismérve ez esetben az enciklopédikus összefüggések felismerésének képessége s az információk inflálódásának megítélése. Ezek az iskolai értékek elsajátítására, belsővé tételére törekvő stratégián alapulnak.

A szakmai identitás másik pólusán inkább az új technológiák bevezetése és a differenciált közönségigény, a használók szükségleteinek ismerete és az ehhez való alkalmazkodás kap hangsúlyt. Ennek tétje egy bizonyos fajta monopólium megszüntetése, s olyan szakmai nyilvánosság kialakítása, melyben a szakmai szerep és ennek követelményei újrafogalmazódhatnak.

Bernadette Seibel megítélése szerint a hatvanas évek vége (1968) vízválasztó szerepet játszott, s a szakmai identitáshoz kapcsolódó értékek módosulását eredményezte. 1983 a vizsgálat időpontja. Az ekkor 50 év felettiek felsőfokú végzettségüket 1955 előtt szerezték meg, a 35-49 évesek a legnagyobb átalakulás éveiben, a 35 év alattiak pedig 1970 után végezték felsőfokú tanulmányaikat. A könyvtárosi pályán mozgók 41%-a 35-44 év közé esik, s a foglalkoztatottak 86%-a nő.

Az állami közszolgálatban magasabb a férfiarány, s a legnagyobb presztizzsel rendelkező hálózatban 78% a nők aránya, míg a helyi közösségek alkalmazottjai között nagyobb az arányuk.

A pályakezdők 1963 és 75 között az állami szektorba kerültek, 1975 után pedig a helyi közösségek alkalmazottaivá vált jelentős részük.

Társadalmi származás tekintetében Franciaországban a könyvtárosok 26%-a népi származású (ez gazdálkodó, munkás, ill. beosztott apát jelent), 32%-a középosztálybeli (kézműves, kereskedő, tanító, ill. technikus, művezető, ill. középkáder apa családjából való), 36% pedig a felső osztályból rekrutálódott (szabadfoglalkozásúak, orvos, ügyvéd, vagy tanár, mérnök, vagy a közszolgálatban működő felső káder gyermeke).

Míg az oktatásban és a kutatásban az elhelyezkedési lehetőségek csökkentek, a könyvtárak és a kulturális animáció területén viszonylagos konjunktúra volt. A könyvtárosi tevékenység szabadságot is jelent az iskolai élettel szemben, ugyanakkor az iskolai tevékenységekkel mégis szoros kapcsolat fűzi össze a könyvtárost, s életmód tekintetében rokonítható a két mikrovilág.

Az állami szférában alkalmazott könyvtárosok egynegyede párizsi és több, mint fele 100 000 feletti népességszámú városból való, a kisebb településekről származók kevesen vannak. A helyi közösségek által működtetett könyvtárakban ez az arány másképp fest.

A szakma heterogenitását és átalakulását a francia népesség iskolai, képzettségi szintjeinek változása vonta maga után, hiszen a könyvtárhasználók növekvő változatossága a szolgáltatások szélesítését eredményezte. Kiváltképp az egyetemi könyvtárak és közkönyvtárak könyvtárosait érintették az átalakulások, megkérdőjelezve a szakma hagyományos felfogását.

Az új identitás jellegzetességeit a használók újfajta igényei befolyásolják új típusú relatív autonómiát kialakítva az információközvetítés folyamatában, az új információhordozók figyelembevételével.

A szakma megváltozása tehát kettős jellegű, egyrészt a helyi közösségekhez való szorosabb kapcsolódást, másrészt az új technológiák hatására a szakma megfiatalodását, s az utánpótlás társadalmi összetételének megváltozását eredményezte. Csökkent a felső társadalmi osztályok kibocsátó szerepe, a középosztály viszonylag stabil bázisa lett a könyvtáros utánpótlásnak, míg a népi osztályokból jövők aránya valamelyest megnövekedett. A pályára kerülés esélyegyenlőségei kiegyensúlyozottabbak, noha a pálya női jellege alapvetően nem változott, a társadalmi származási összetétel módosulása a nemek arányának enyhe hullámzását eredményezte.

A kritikai attitűd együtt jár a fiatal generáció szakmába érkezésével, a közép és felső osztályba emelkedéssel, szemben a régebbi helyzettel, amit a stabilitás, vagy a leszálló mobilitás jellemzett. A szakmai “ideáltípus” más lett, mint az eddigiekben volt. A gyakorlat jellegét eddig egy “használati utasítás” adta, egyfajta alkalmazkodás az intézményi rítus társadalmilag elismert természetéhez, mely szerint a könyvtár gyűjt, őriz, feltár, rendelkezésre bocsát.

Az információhordozók gazdagodásával, a dokumentumok nagymérvű forgalmából fakadó társadalmi előnyök felismerésével, az új szakmai identitás új etikát alakít ki, mely az együttműködést és a cserét részesíti előnyben – állapítja meg kutatásai alapján Bernadette Seibel.

Ha a vizsgák jelentik a pályára kerülés szűrőrendszerét, akkor az iskolai eredményeket másodlagos szempontként beszámítják. A felhalmozott kulturális tőke szerkezete részben az oktatási rendszer, részben az iskolán kívüli felhalmozás függvénye.

A fiatal generációban fellelhető a tudós kompetenciája, a kutatáshoz fűződő érdek és érdeklődés és a specialista elmélyülésre hajlamos intellektuális kíváncsisága. Az önképzéssel hozzáférhető tudást ezek a fiatalok ismerik és elismerik mások szükségleteként is.

A képzőintézmények több együttélő törekvést tudatosítanak a könyvtáros alapvető készségeként: az aspirációk logikáját, az érdek nélküliség és önzetlenség értékeit, valamint az ítélkezés, véleményalkotás autonómiáját.

1960 előtt a nagyobb képzőintézmények a hagyományos hierarchia interiorizációját tartották fontosnak, az egyéni munka és a függetlenség értékeit hangsúlyozva. 1960 óta olyan intellektuális erények váltak fontossá, mint a kiváncsiság és a kritikai szellem, az önképzés új formái, a kapcsolatok és a kollégákkal való együttműködés képessége, melyek segíthetik az új technológiákra alapuló információterjedést.

Míg a régi gyakorlat a könyvtáros szerep lényegének az intellektuális javak elosztását tartotta, a jelenlegi a közvetítő, közbenjáró szerep erősítését hangsúlyozza. Ez utóbbi szerint a könyvtáros szimbolikus javakat, üzeneteket, szolgáltatásokat ajánl, figyelembevéve a különféle ízlésű, stílusú és érdekrendszerű közönséget.

A könyvtáros szakmai kompetenciához ma már hozzátartozik az informatika, a számítógépek és az adatbankok kezelésének ismerete. A régebbi “enciklopédikus” gyakorlat bizonyos monopolhelyzetet jelentett, a “mindent olvasottság” látszatával az “ízlés-csinálás” oktatói attitűdje párosult. Seibel véleménye szerint az új könyvtárosok autonómiájukat azzal a jóakaratú gyakorlattal szemben építik fel, melyben a szolgáltatás a “moralizálás csatatere” volt, ahol a “messianisztikus küldetéstudat” dominált. Az új információs technológiákra és az együttműködés etikájára alapozott új típusú gyakorlat az alkotás képességének és hatalmának eddigi birtoklóit a jövőben az előbbiek használóivá teszi. A könyvtáros a pedagógia új áramlatában a lágy módszerek híveként a bizalomra alapoz az ismeretek és ismeretszerzési módszerek átadásának közvetítése során. Attitűdje aktív és realista, egy olyan relatív autonómia szerint, melyben a használók igényei jelentik az iránytűt.

 

* Magyarországon is volt hasonló jellegű kutatás (Vidra Szabó Ferenc: A könyvtáros pálya egy szociológiai vizsgálat tükrében. OSZK KMK. Bp. 1988. 136 p.), bár a francia vizsgálatnak más indokai voltak.