Nagyon kellett a szikra, amely felpörgetheti szakmai lelkiismeretünk motorját. Szeretném, ha az MKE kérdéssora azzá válna. Ezért tartottam kötelességemnek a véleménynyilvánítást.
A vitaanyag ráhangoló, múltat elemző megállapításait általában és egészében érvényesnek tartom. Néhány ponton apróbb ellenvéleményeim vannak, amelyek értelmezési különbségekből is táplálkozhatnak. Nem gondolom például, hogy a “változások kényszere” hat ki “demoralizálólag” a szakma egészére, sőt a tapasztalható jelenségek leírására sem a fenti jelzőt tartom alkalmasnak. Úgy vélem, a válságjelenségek sokkal inkább a szakma önbizalom-hiányát, akcióképtelenségét tették nyilvánvalóvá. A létező szakmai ismeretanyag “elavultságát” sem fogadom el – így hiteltelen a minősítés, és rosszabb színben tűnteti fel a szakembereket, mint amilyenek a valóságban. A kiválasztódásra ható változók mégoly megnyomorító “mesterkedését” sem koronázta teljes siker: nem igaz, hogy csupa fejlődésre, gondolkodásra képtelen, ismereteinek avulásába belenyugvó kolléga maradt meg a pályán! Legalább ne akarjuk magunkat meggyőzni sorsfordító alkalmatlanságunkról!
Az alábbiakban az általam legfontosabbnak vélt kérdésekhez kapcsolódva, szinte tézisszerűen fogalmazom meg véleményemet.
I. A könyvtári szolgálat fenntartása
Tanácsi könyvtárak
Az állam köteles az állampolgári jogú könyvtárhasználat feltételeit biztosítani. Ennek a kötelezettségnek egyik vitathatatlan alapintézménye a tanácsi (lakóterületi) könyvtár.
A működés feltételeit normatív alapon (lakosságra számítva) – ellenőrizhetően – kell, szükséglet és nem maradék-elv alapján, az államigazgatás szerveihez eljuttatni. Ez a támogatás fedezze az alapszolgáltatások költségét, amelyet a leendő önkormányzatok saját forrásból kiegészítenének. Csak ezen felül tudom elképzelni – felhasználható többletként -a vállalkozásokból, térítéses szolgáltatásokból származó bevételt és az esetleges pályázati lehetőségeket. A fenntartó illetékességén túleső szolgáltatások finanszírozása két csoportban történ jen:
- a megfizettethető szolgáltatásokat a megrendelő térítse (pl. központi ellátás igénybevétele),
- a rendszerfeladatok viszont központi finanszírozást kívánnak (pl. szakmai-módszertani tanácsadás, könyvtárközi kölcsönzés).
A működő hálózatokat, rendszercsírákat jóvátehetetlen kár volna szétverni! Az állami felelősséget nem szabad szembeállítani az önkormányzati önállósággal. Hiszem és vallom, szakmánk akkor cselekszik helyesen, ha a rendszerfeladatok finanszírozására a központi költségvetést igyekszik megnyerni. Ha ez a kísérlet eredménytelen maradna, a kényszerű visszavonulás előtt, egy jól átgondolt koncepció alapján, fel kell ajánlani a lehetőségeket az érintetteknek (tanácsoknak, később az önkormányzatoknak). Máskülönben cinkosai leszünk annak a pazarló, esetleg generációkat kirekesztő szolgáltatásmegvonó folyamatnak, amelyet számos önkormányzat – a kulturális szükségletek nem primer jellege folytán átmenetileg háborítatlanul – a következmények átlátása nélkül döntéseivel törvényszerűen kivált.
Szakszervezeti könyvtárak
Mindenekelőtt tisztázandó: melyszerv a fenntartó? A munkahely vagy a szakszervezet? Mindkét esetben rá kellene bízni a döntést a közösségekre ill. munkahelyekre. Csak ott dőlhet el, érdemes-e fenntartani a munkahelyi ellátást! Ha a közösség képes áldozni rá, tegyen belátása szerint; de a könyvtárfenntartás vállalása helyett igénybe veheti az adókból finanszírozott lakóhelyi ellátást is. Ez utóbbi esetben prognosztizálható: a populáris irodalom iránti igényt a lakóhelyi könyvtárak nem fogják tudni jelenlegi feltételeikkel kielégíteni!
Az ellátó szervezetek összevonása a jelenlegi technikai, épületi, infrastrukturális háttérrel a tanácsi könyvtáraknál sok gonddal járna. Bár az is valószínű, hogy a más hálózatok felé való nyitás a racionalizálás irányába hatna.
Iskolai könyvtárak
Az iskolai könyvtári ellátás az oktatásügy felelőssége kell legyen! Ellátórendszereire nem szerencsés recepteket ajánlani: a helyi körülmények ismeretében szabad csak dönteni.
Egyetemi és főiskolai könyvtárak
Az országos vagy regionális szakkönyvtári szerepkörrel felruházott intézmény finanszírozásához állami hozzájárulás kívánatos.
Szakkönyvtárak
A működtetés lehetőségét itt is a fenntartókra bíznám: a cég döntse el, milyen módon szervezi meg információs rendszerét. (Könyvtárat működtet? Csak szolgáltatásokat vásárol meg? Lakóterületi könyvtártól, annak anyagi támogatásával kér speciális szolgáltatásokat?)
Szakterületi országos központokra (könyvtárak és információs intézetek), szükség van, működésük állami hozzá járulás nélkül elképzelhetetlen.
II. A könyvtárügy önigazgatása
Az MKE szakmai érdekvédő, önigazgató funkciójának erősítése kívánatos. E funkciók intézményesülése garanciát jelenthet a hatékonyabb megvalósulásra.
A KMK megítélésem szerint akkor is vállalhat több, ellenőrizettebb szerepet a szakmai önigazgatásban, ha az OSZK keretében marad! A szervezeti változtatás helyett a feladatok egyeztetését, összehangolását kellene mielőbb elvégezni.
Igen fontos követelménynek tartom, hogy az állami könyvtárpolitika feltételbiztosító és feladatmeghatározó legyen. A részleteket rá kell bízni a szakmára, a felelős intézményvezetőkre, az önigazgatásra, a felhasználó közönségre.
A fenntartó felügyeleti jogába én beleértem a “szakszerű működés” ellenőrzését is, erre viszont nem az államigazgatás hivatalnokainak kell alkalmasnak lenniük, hanem szakembereknek. A funkciót megbízásokkal lehetne gyakorolni (központi szerepkörű intézmények, egyesületi szakértői csoportok kaphatnának fizetett megbízásokat vagy tartós felkérést.).
A szakmai folyóiratok “irányításáról” az a véleményem, hogy másodlagos a lapgazda kiléte. A szerkesztőség önállósága, szuverenitása és a működés feltételeinek biztosítása fontos első fokon. A lapok tartalmilag úgy is olyanok, amilyenné a szakma teszi azokat közreműködéssel, kritikával, részvétellel vagy közönnyel. Számomra az a fontos, hogy legyenek és nem az, hogy kormányszerv vagy szakmai egyesület jegyzi a tulajdonjogot.
III. A stratégiai célok kijelölése
A vitaanyag jól kidolgozott része ez a fejezet. Tudatos, kiérlelt koncepciót sugall, érdemes a legitimitás elnyerésére. Én minden itt megfogalmazott céllal egyetértek (részletes véleményem a Könyvtárosban már korábban nyilvánosságot kaphatott), csupán sorrendiségi módosító javaslatom van. Tennivalóink közül első helyre sorolom, hogy a könyvtáraknak mielőbb ki kell vívniuk a jó értelmű megkülönböztetettség státuszát az állami feladatok sorában. Ezután, jövőbeli súlyára is tekintettel, a hazai könyvtári szolgálat koncepciózus, átfogó automatizálási tervének megalkotását érzem sürgetőnek. Ezt a programot a hivatalos könyvtárpolitika rangjára kell emelni és megvalósítása érdekében koncentrálni a szellemi és anyagi energiákat.
Szombathely, 1990. április 12.