Az MKE Műszaki Könyvtáros Szekciója aggódva figyeli a könyvtárügy és a szakirodalmi tájékoztatás napjainkban mindinkább kitetsző válságát. A puszta figyelés azonban nem segít. Szükség van a válság távolabbi-közelebbi okainak feltárására, illetve a belőle való fokozatos, korántsem könnyű és áldozatok nélküli kibontakozás lehetőségeinek felderítésére is.

A szekció f. évi tevékenysége és rendezvénysorozata (vezetőségi ülések, a győri és a keszthelyi találkozó) ezért helyezte előtérbe a múlt boncolását és a jövő felé vezető utak keresését. Eközben ugyan mindig a műszaki könyvtárak sorsának alakulásából, azaz saját illetékességéből indult ki, előbb-utóbb azonban szükségképpen szembesülnie kellett azokkal a problémákkal is, amelyek a szélesebb könyvtárügyi és szakirodalmi tájékoztatási összefüggésekből adódnak.

Ez a körülmény ad a szekció jelen feljegyzésének megfogalmazására indíttatást és bátorítást.

A múlt
Letagadhatatlan tény, hogy az elmúlt negyven év alatt a könyvtárügyben és a szakirodalmi tájékoztatásban számos szakmailag plauzibilis, olykor egészen kiváló eredményt sikerült elérni (pl. művelődéstörténeti és -szociológiai kutatások, nagy bibliográfiai vállalkozások, könyvtári és tájékoztatási szabványosítás, könyvtárellátás, a tanácsi közművelődési könyvtári hálózat kifejlesztése, könyvtárépítészet, könyvtári célbútorok gyártása, referatív és más információterjesztő szolgáltatások, szellemes szoftverek stb.).

Ennek ellenére ma sincs kiteljesedetten működő, igazán ütőképes könyvtári, illetve szakirodalommal és szakirodalmi tájékoztatással ellátó rendszerünk.

A kudarcot területünkön is a magát mindentudónak, mindenhatónak és mindent bírónak tartó pártállam idézte elő. A jövő szempontjából mindenképpen fontos, hogy az alábbiakban felsoroljuk “területspecifikus” hibáit:

  • a könyvtárügy és a szakirodalmi tájékoztatás felülről szervezése, a közösségi szükségletekre korábban létrejött intézmények (egyesületi és munkásmozgalmi könyvtár, paraszti olvasókörök) elvágása éltető gyökereiktől vagy megszűntetése,
  • a kelleténél lényegesen több könyvtár gyors létesítése – alacsony színvonalon, ami a maradványelven való dotálást még inkább szétforgácsolta,
  • a “szakirodalommal és szakirodalmi információval való ellátás” fogalmának 19. századi, ahhoz képest is eltorzított értelmezése, a különböző könyvtártípus funkcióinak – lefelé nivelláló – összemosása, a központi szolgáltatások, általában könyvtári és a szakirodalmi tájékoztatási munka technizálásának és automatizálásának elodázása,
    a külföldi dokumentumbehozatal “egycsatornássá” (Kultúra) tétele,
  • a könyvtáros és szakirodalmi tájékoztató képzés tessék-lássék megoldása (kedvezőtlen szakpárosítás, alacsony beiskolázási létszámok, nem eléggé variábilis oktatási tervek, agyonideologizáltság stb.),
  • a szakmai irányítás elbürokratizálása (MM, egyéb főhatóságok, megyei és városi tanácsi művelődési osztályok, SZOT-hierarchia stb.), a szakmai önigazgatás (Magyar Könyvtárosok Egyesülete) rövid pórázon tartása.

Noha a helytelen döntések sora eloszlik a négy évtizednyi időben, s az sem tagadható, hogy velük kapcsolatban korrekciók is születtek, a könyvtárügy és a szakirodalmi tájékoztatás sorsa egészében véve mégis az 1949 táján elhatározott pályán kanyargott tovább, s jutott el – a társadalom egészével együtt – abba a mély válságba, amelynek meghaladása merőben új elvi és pragmatikus megközelítéseket kíván. A mi esetünkben is szükségessé vált a rendszerváltás.

Az állam könyvtárügyi és szakirodalmi tájékoztatási érdekeltségei
Fel kell hagyni azzal a “boldog végkifejletig” soha el nem jutott elvvel, hogy az állam a könytárügy és a szakirodalmi tájékoztatás egészéért felelősséget visel, s ennek jegyében joga van ilyen-olyan mérvű közbeavatkozásokra, szabályozásokra és ellenőrzésekre. (Ennek érdekében mindenekelőtt hatályon kívül kell helyezni a könyvtárügyi alapjogszabályokat, illetve az állami könyvtárügyi és szakirodalmi tájékoztatási érdekeltségét egy új tájékoztatáspolitikai törvényben megfogalmazni.)

A kérdés csak az, hogy mi iránt, milyen formában nyilvánuljon meg ez az érdekeltség, ami egyszersmind finanszírozási módozatokat is jelent. Megítélésünk szerint a következőkről van szó:

a) Az államnak közvetlen érdekeltséget kell fenntartania az ún. nyilvános könyvtárak iránt. Ezek köre a nemzeti, az egyetemi könyvtárak, a központi (országos) szakkönyvtárak és a tanácsi közművelődési könyvtárak révén adott. Számukat – eltekintve a kedvezőbb telepítésekkel elérhető összevonásoktól – csökkenteni nem szabad, bővíteni nem nagyon kell. A szóban forgó könyvtáraknak továbbra is túlnyomórészt a költségvetésből kell megélniük, mégpedig jól, az állam tájékoztatáspolitikai szándékait megvalósítani képesen. Az e célra szolgáló költségvetési ráfordításokat kikülönítetten kellene évről-évre megtervezni és eljuttatni a konkrét fenntartókhoz. Ezzel egy tekintet alá esik az a megoldás, hogy a fenntartók, többségükben önkormányzatok bevétel visszatartási, illetve támogatási mechanizmusa úgy alakíttassék ki, hogy normatív módon lehessen megkövetelni tőlük a könyvtári ráfordítások előirányzását.

b) Ugyancsak közvetlen állami érdekeltségnek kell megnyilvánulnia a központi szolgáltatások, továbbá az olyan szakirodalmi tájékoztatási vállalkozások kifejlesztése iránt, amelyek fontosnak látszanak az állam által akceptált és preferált tudományos, oktatási, termelési és szociális célok elérése szempontjából. E téren mindenekelőtt pályázatok kiírásával, projektek szervezésével kell operálni.

c) Közvetlen érdekeltség a jelenlegi könyvtáros- és tájékoztatóképző bázisok fenntartása és megfelelő fejlesztése is, illetve ennek keretében az ösztöndíjpolitika, a tanulmányi célú külföldi kiküldetések finanszírozása. Itt ugyancsak a költségvetésből való fenntartás kínálkozik megoldásként.

d) Közvetett érdekeltségnek kell megnyilvánulnia az alsó- és középfokú oktatásban, a főiskolákon, a non-profit kutatóhelyeken és a gyógyászatban működő könyvtárak és szakirodalmi tájékoztatási szolgáltatások iránt. E szférában az ilyen ráfordítások az oktatási, a kutatási és a gyógyászati ráfordítások szerves részét képezzék, s nagyságrendjük az oktatásban, a kutatásban és a gyógyászatban való megítélésüktől függjön.

Az, hogy a beszűkített érdekeltségi körön kívül kinek – melyik vállalatnak, intézménynek, egyesületnek, szakszervezetnek, jogi személynek, vállalkozónak, stb. – van szüksége könyvtárra, szakirodalmi tájékoztatási szervezetre, illetve milyenre, a továbbiakban csak annyiban állami érdekeltség, hogy a méltányos adóztatás révén

- a könyvtárak fizetett szolgáltatások (másolatok, irodalomkutatások, rendezvények, kiadói tevékenység, ellátó és tanácsadó szolgálatok, speciális dokumentumok kölcsönzése stb.) nyújtásával kiegészítő, premizálásra, szakmai utaztatásra, állománygyarapításra stb. egyaránt felhasználható forrásokhoz jussanak,

- a kereslet-kínálat szabályai szerint működő szakirodalmi tájékoztatási szolgáltatások (referatív kiadványok, témadokumentációk, irodalomkutatás, információs tanulmányok, számítógépes irodalomkeresés, másolatszolgáltatás, szakértés stb.) előállítói pedig tisztességesen megélhessenek tevékenységükből.

Marad még egy kérdés: ki, milyen szerv, hivatal testesítse meg és menedzselje ezt a beszűkített könyvtárügyi és szakirodalmi tájékoztatási érdekeltséget? Ennek eldöntése, sőt még javaslatba hozása is, a jelenlegi helyzetben, amikor még nem létezik átfogó tájékoztatáspolitikai törvény, meglehetősen illuzórikus.

Mindössze annyi látszik kívánatosnak, hogy e célból kormányszintű szerv jöjjön létre, amely

- kis létszámú legyen,

- ne avatkozzék bele semmiféle részletkérdésbe (ezt hagyja a szakmai önigazgatásra),

- legyen megfelelő felhatalmazása a fenntartókkal (önkormányzatokkal) való kapcsolattartáshoz, a költségvetési, pályázati és projekt-igények számszerűsítéséhez,

- legyen a fentiekkel kvadráló ellenőrzési jogosítványa,

- vezetőjének legyen emberi-szakmai tekintélye.

Végül egy óhaj: kívánatos, hogy a szóban forgó kormányzati szerv felállítására minél előbb sor kerül jön, ui. a jelenlegi “úgy már és így még nincs” helyzet kifejezetten kedvezőtlen.

A szakmai önigazgatás kérdése
Az állam beszűkített könyvtárügyi és szakirodalmi tájékoztatási érdekeltségével és felelősségével kapcsolatban felvázolt igazgatási rendszer létrejöttének és hatékony funkcionálásának múlhatatlan előfeltétele, hogy a könyvtárügyben és a szakirodalmi tájékoztatásban kialakuljon a szakmai önigazgatás, melyet az államigazgatás, illetve az állami érdekeltségen kívül eső szakmai és fenntartói közvélemény szakmai kérdésekben egyaránt elfogad partnerének, s ebbéli javaslatait, tanácsait ilyen szempontból mérvadónak tekinti.

Itt sem kell a nulla pontról elindulni, ui. a Magyar Könyvtárosok Egyesülete – az utóbbi tíz évben felhalmozott tapasztalatai és eredményei birtokában – meghatározott továbbfejlesztés és feltételbiztosítás esetén alkalmassá tehető a szakmai önigazgatás feladatainak ellátására. Nevezetesen a következőkről kell gondoskodni:

a) Az egyesület vezető testülete – a készülő újalapszabály szellemében – kifogástalan legitimációval jön létre. Kívánatos, hogy az egyesülethez – s az új alapszabály lehetőséget biztosít erre – csatlakozzanak az intézmények (intézményi tagság) és a szakirodalmi tájékoztatással foglalkozók is. (Meggondolandó, hogy az egyesület ne szövetségként működ jön-e tovább.)

b) Az egyesület irányítása alatt kutatásszervezési-fejlesztési-módszertani-adminisztratív apparátust kell szervezni. E célra a KMK bázisa látszik a legalkalmasabbnak, mégpedig eddigi funkciói újrafogalmazásával, esetleges csökkentésével (pl. a képzést-továbbképzést, az állománygyarapítási tanácsadást, az építési-berendezési szolgálatot valamiféle vállalkozássá lehetne átszervezni).

c) Az egyesület létrehozza a maga tanácsadó testületeit – a jelenlegi tanácsadó testületek (OKT, intézményi igazgatói tanácsok) helyébe és részben személyi bázisán.

d) Szakmai orgánumok) tulajdonosává válik.

Fontos és itt csak érinthető kérdés, mi tartozzék a szakmai önigazgatás fogalomkörébe. Megítélésünk szerint a következő funkciók: szabványosítási feladatok, a képzés-továbbképzés tartalmi követelményeinek kimunkálása, többé-kevésbé átfogó helyzetképek és prognózisok készítése, a társadalom politikai és érdeklődés szerinti képződményeivel való kapcsolattartás, kapcsolatok ápolása a rokon szakterületekkel (levéltárakkal, múzeumokkal, könyvkiadással és -kereskedelemmel), együttműködés a különféle szakszervezetekkel a szakmában dolgozók bér- és egyéb szociális igényeinek érvényesítése érdekében, szakmai ismeretek terjesztése előadások, szaksajtó és egyéb kiadványok útján, a könyvtári és szakirodalmi tájékoztatási szolgáltatások propagálása a társadalomban, a szakma hazai és külföldi képviselete, kitüntetések adományozása, a szakmai közélet elősegítése (pl. klub, étterem, előadótermek stb. fenntartása). S mindezt úgy kötelező megszervezni, hogy a regionális jelenlét, a szakmai rétegszerveződés egyaránt érvényre jusson benne.

Hangsúlyozottan kezelendő az illetékes kormányszervvel kiépítendő kapcsolat, amelynek mindenképpen partnerinek kell lennie. Miközben a szakmai önigazgatás számára ez a szerv fenntartást és fizetett megrendeléseket biztosít, az önigazgatás egyszersmind (nem lévén államigazgatási jogosítványa) el is határolódik tőle.

Meglehet, hogy a jelenlegi körülmények közepette egy ekkora “gründolás” lélekzetelállítónak tűnik. Mégis meg kell kísérelni, ui. itt nem fejlesztésekről, hanem az ügyben meglévő személyi-anyagi bázisok “újrendbe állításáról” van szó. S erre az átállításra most, a régi struktúrák lebontása, illetve újstruktúrákká fogalmazása idején soha vissza nem térő alkalom kínálkozik. És nem csak alkalom, hanem kényszer is. Jobb, ha e kényszer nyomására mi magunk kezdeményezzük átalakulásunkat, mintha kívülről “alakíttatnánk át”.

1989. november 20.

 

* A feljegyzés elkészítésében részt vettek: Futala Tibor, Horváth Tibor, Papp István, Vajda Erik, valamint a Műszaki Könyvtáros Szekció vezetősége. Figyelembe vették az MKE 1989. évi vándorgyűlésén a Műszaki Könyvtáros Szekcióban elhangzott előadásokat (Id. Tudományos és Műszaki Tájékoztatás. 1989. 36.évf. 11.sz. 467-497.p.), a szekció Győrben rendezett tanácskozására készült referátumot (Papp István: Második meditáció a Magyar Könyvtárosok Egyesületéről = Könyvtáros. 1989. 39.évf. 9.sz. 509-517.p.), valamint Futala Tibor nyílt levelét (Levél az MKE Műszaki Szekciójához. = Könyvtáros. 1989. 39.évf. 9.sz. 517-519.p.