A széttört mese

Jólesz György

A széttört mese. Ill. Orr Máté. Budapest, Luna Kv, 2010. 225 p., ill., 19 cm (Luna könyvek)

Az igen eredeti, szellemes, olvasmányos mese főhősei, Serföld uralkodójának, Árka királynőnek a fiai unatkoznak, s nagyszabású kalandra vágynak. Útra is kelnek, ám királyi szüleik nagyon aggódnak értük, ezért titokban a hűséges, ám a helyesírással igencsak hadilábon álló íjászt, Kibökit küldik utánuk, hogy vigyázzon a három királyfira. A kalandot kereső gyerekek útközben megismerkednek egy állástalan cirkuszi bohóccal, Flukkal, és összebarátkoznak. Flukk elmeséli nekik, hogy nemrég rábukkant egy házra, amelyből csak úgy árad a szomorúság, talán érdemes lenne oda elmenniük, hátha segíthetnek a lakóknak, ez lenne csak a remek kaland. Oda is mennek, és kiderül, hogy a ház kútjának vize elapadt, és a család egyik gyermekének, Föstinek az arca egy rejtélyes kór következtében teljesen jellegtelenné vált, a fiú elvesztette az arckifejezését, az életkedvét, az orvosok pedig tehetetlenek. A három királyfi és Flukk hamarosan kideríti, hogy Fösti igen komiszul viselkedett Vízanyóval, aki aztán ezt a csúnya átkot bocsátotta rá. Vízanyó egy esetben bocsát meg a fiúnak, és vonja vissza a büntetést: több ezer évvel ezelőtt agyagtáblára véstek egy kínai mesét, ám később darabokra tört, és széthullott a világban; ezeket a cserépdarabokat kell most a királyfiknak megtalálniuk és összeilleszteniük, és aztán felolvasniuk Vízanyónak a mesét. A kis csapat elindul, hogy teljesítse a feladatát, eközben számtalan izgalmas kalandot élnek át, és sok-sok érdekes, új szereplő tűnik fel a humort sem nélkülöző, remek stílusban megírt történetben, amíg eljutunk a megnyugtató végkifejletig. Orr Máté különleges, fekete-fehér illusztrációi kiválóan illeszkednek az eredeti hangvételű meseregényhez, amely remek szórakozást ígér a 8-11 éves gyerekeknek.

 

A mű tartalmi jellemzője: mai meseregény, meseregény, mesék

 

Ajánljuk 8-11 éves gyerekeknek

A művet eddig

0

látogató értékelte



Átlag pontszám:

0



Értékelje Ön is: