Lúdanyó meséi. Ford. Tótfalusi István - Ill. Würtz Ádám. Kaposvár, Holló és Társa, 1997. 43 p., ill., 24 cm

Lúdanyó meséi nem hagyományos értelemben vett mesék, hanem friss, különös akusztikájú, a népköltészet elemeit is magukba foglaló versek, melyek a gyerekekhez szólnak, de a felnőtt olvasó is könnyen belefeledkezhet strófáik varázsos világába. A verseket csak az kapcsolja egymáshoz, hogy valamennyit Lúdanyó írja szárnya egyik tollával. A hangsúly nem a történeten van, nem is a tanító célzaton, a versek "csak" a mese igazságát emelik e történet fölé: azt a mély népi bölcsességet, hogy a világ dolgait a maguk természetességében kell látnunk, megértenünk. A versikék egy-egy tréfás, néha képtelen ötletre épülnek. A lényeg a versritmus, a dallam - akár dúdolni is lehetne őket. A verseket Tótfalusi István fordította és alakította át a magyar ritmus követelményei szerint.

A mű tartalmi jellemzője: verses mesék, gyermekversek, tréfás versek