Petőfi Sándor (1823-1849)

Tündérálom. Bukarest - Kolozsvár, Kriterion, 1997. 180 p., 17 cm (Kriterion kincses könyvtár)

Szentkuthy Miklós mondotta Petőfiről, hogy az a fajta költő ő, aki nem verset ír, de versben él; aki olyan természetességgel teremti műveit, ahogyan más lélegzik; aki a világot a maga zseniális mivoltával fejezi ki, azaz teljességében. E kis kötet a zseni teljességét reprezentálja műveinek értő válogatásával. Az időrendbe sorolt versek kezdő és végpontja (az 1842 októberi Hortobágyi kocsmárosnétól az 1849 tavaszán kelt Szülei­m halálára közé eső alig hét esztendő a magyar líratörténet beláthatatlan és fölérhetetlen csúcsát jelenti. Petőfi minden lírai műfajban, minden formában és modorban maradandót alkotott. E zseniális sokoldalúságnak is kifejezője a kötet, ahol olvashatók a helyzet- és bordalok, a betyáros,-romantikus költemények és a táj­versek, az allegorikus darabok, a költői levelek, a gyermeki szeretet vallomási, a magyar szerelmi költészet legjavát alkotó érzelmes munkái, játékos és gúnyversei, a sorssal számot vető, a tragikus jövőt megsejtő költemények és persze azok a hazafias és forradalmi versek, melyek ma már a magyar nép nemzettudatának alkotóelemei (Nemzeti dal, Egy gondolat bánt engemet, Szülőföldemen stb.).

A mű tartalmi jellemzője: versek