Tasnádi István (1970)

A kőmajmok háza. 3. kiad. Budapest, Pozsonyi Pagony, 2018. 121 p., 20 cm (Abszolút könyvek)

A kortárs magyar irodalom egyik kiemelkedő drámaírójának tartalmilag és formailag egyaránt igényes, olvasmányos könyve ezúttal az ifjabb generációknak szól. Filmszerűen pereg két párhuzamos történet, két hasonló korú kisfiúé, mintegy harmincévnyi különbséggel. 2012-ben a tíz év körüli, asztmás kisfiú, Kornél történetét követhetjük nyomon, míg 1982-ben az örökké nyughatatlan Gyuriét. Az asztmájával küszködő Kornél nem ismeri az édesapját, édesanyjával él kettesben egy pesti bérházban. Összeismerkedik egy furcsa kislánnyal, Izával, aki az ugyanott lakó nagymamájánál vakációzik. A lány furcsa lényekről mesél, mágikókról és gonosz peritonokról, árnyékrablókról, akik az ő életüket is veszélyeztetik. Kornél eleinte nem hisz Izának, de aztán olyan események tanúja lesz, amelyek a kislányt látszanak igazolni… A harminc évvel korábban játszódó másik történetben Gyuri ugyanabban a pesti bérházban vakációzik a nagyszüleinél. A vagány fiú mindig belekeveredik valamibe, ő az, akivel mindig történik valami... A két történet végül összefonódik, a mozaikokból összeáll a teljes kép, megtudjuk, hogy Gyuri az édesapja Kornélnak, s azt is, hogy miért nem találkozhattak éveken át: a férfi korábbi drogfüggősége miatt. A család újbóli egymásra találása talán gyógyír lehet Kornél betegségére is? A valóság ésa misztikum határán, a gyermekkor és a felnőttlét között remekül lavírozó, fordulatos történet, amely a ’80-as évek hangulatát is megidézi - és amely 2012-ben elnyerte az Év Gyermekkönyve-díjat - összekötő híd lehet a generációk között.

A mű tartalmi jellemzője: ifjúsági regény