Hírvivő

Lowry, Lois (1937)

Hírvivő. Ford. Tóth Tamás Boldizsár. Budapest, Animus, 2007. 167 p., 22 cm

A Hírvivő a szerző regénytrilógiájának utolsó darabja, de előzményeitől (Az emlékek őre, Valahol messze) függetlenül is érthető, élvezhető a történet. A közösség, amelyben a regény főszereplője, Matty él, zömében messziről érkezett, sokat szenvedett emberekből áll, akik tisztelik a másságot, a fogyatékkal élőket. Faluban, ebben a különös, a boldogság szigetének tűnő kis világban, egy napon baljós változás veszi kezdetét: az addig egymás gyengesége, rendellenessége iránt elnéző embereken a félelem, a csalárdság, a hatalomvágy és a kegyetlenség jelei mutatkoznak. Megelégelik a bajba jutottak megsegítését, és elhatározzák, hogy lezárják a Falut az újonnan érkezők elől. Matty feladata lesz elvinni a hírt a szomszédos falvakba, és egyben, amíg nem késő, magával hozni vak gondozója lányát, Kirát. Az önálló életet élő, ellenségesen viselkedő Erdőn keresztül haladva Matty rájön, képes betegeket gyógyítani, ám úgy tűnik föl, veszélyes küldetése meghaladja erejét... A megrendítő, elgondolkodtató, feszült cselekményű történet a tizenévesek körében sikerre számíthat.

 

A mű tartalmi jellemzője: fantasztikus regény, ifjúsági regény

 

Ajánljuk 11-14 éves gyerekeknek
Előzménye: Az emlékek őre, Valahol messze

A művet eddig

601

látogató értékelte



Átlag pontszám:

4.99



Értékelje Ön is: