A ló, aki édességet tüsszentett

Bodor Attila (1987)

A ló, aki édességet tüsszentett. Ill. Szimonidesz Kovács Hajnalka. Szeged, Könyvmolyképző, 2015. 57 p., ill., 24 cm

Józsi apó öreg lovával, Matyival, becsületes nevén Patás Mátyással boldogan éldegélt virágzó tanyáján, ahol együtt művelték a földet, intézték a gazdaság ügyes-bajos dolgait hosszú éveken át. Telt-múlt az idő, együtt öregedtek szeretetben, békességben. A sok munkát azonban már egyre nehezebben végezték, ami oda vezetett, hogy Józsi apó teljesen eladósodott. Nem maradt más választása, el kellett adnia kedves barátját, Matyit. A végzetes reggelen beültek hát a régi, rozoga autóba, Józsi apó a volán mögé, Matyi pedig hátra, az utánfutóba, és szomorúan elindultak a vásárba. Útközben óriási nagy vihar kerekedett, úgy zengett az ég, hogy Józsi apó azt sem hallotta meg, amikor az utánfutó leszakadt és Matyival elindult a domboldalon visszafelé. Így történt, hogy Matyi a végzetes reggelen elveszett. Hiába kereste őt Józsi apó, nem lelt a nyomára. Matyi sem volt rest, ahogy elült a vihar, ő is szeretett gazdája keresésére indult. Útközben egy csodaszép tulipános kertbe tévedt. Csakhamar kiderült, hogy a tulipánok varázserővel rendelkeznek, amit segítségül egy időre Matyinak átengedtek. A varázserővel felruházott Matyit aztán megtalálta egy jószívű kislány, aki befogadta és megígérte, hogy segít neki megkeresni öreg gazdáját. Milyen varázserőt kapott Matyi a tulipánoktól és mit kezdett vele? Hogyan folytatódott kalandos élete, hogyan talált vissza hőn szeretett gazdájához, mindez kiderül a meséből. Egy megható történet az önzetlen segítségnyújtásról és arról, hogy a jóság mindig elnyeri méltó jutalmát. Matyi fordulatos, szívmelengető történetét Szimonidesz Kovács Hajnalka kedves, színes, mozgalmas, kifejező, humort sem nélkülöző illusztrációi keltik életre az öt éven felüli gyerekeknek ajánlható, rendkívül olvasmányos kötetben. Kezdő olvasók számára is remek választás lehet a szellősen nyomtatott, rövid, jól tagolt fejezetekre bontott, igazán eredeti, kedves, vidám történet.

 

A mű tartalmi jellemzője: állatos mesék, mai mesék, mesék

 

Ajánljuk 6-8 éves gyerekeknek

A művet eddig

3

látogató értékelte



Átlag pontszám:

5



Értékelje Ön is: