Kőangyalok

Ohlsson, Kristina (1979)

Kőangyalok. Budapest, Animus, 2016. 239 p., ill., 19 cm

A rendkívül olvasmányos, izgalmas, kortárs svéd ifjúsági regény főszereplője, Simona anyai nagymamájánál tölti a hétvégét, mint korábban már sokszor, ám most rejtélyes események történnek. Észreveszi ugyanis, hogy az egykori szálloda udvarában álló, egy család négy tagját ábrázoló kőszobrok elkezdik változtatni a helyüket, majd egy éjjel fel is borulnak. Ám nem ez az egyetlen furcsaság, más titokzatos események is történnek, furcsa hangok hallatszanak például némelyik szobából. A kislány alig várja, hogy a húsvéti szünetre visszatérjen mamájához, és barátaival, a félárva Billie-vel és a török Aladdinnal belevessék magukat az izgalmas nyomozásba, melynek során találnak egy régi faládikát, egy medált és néhány levelet, s ezek segítségével régmúltba vezető szálakat kell kibogozniuk, s titokzatos családi ügyekre kell fényt deríteniük. Eközben a nagymamánál daganatot találnak az orvosok, állapota napról napra romlik, s ez komoly próbatételt jelent Simonának is, hiszen nagyon erősen kötődik a nagyihoz, kapcsolatukat s a kislány lelki rezdüléseit szépen ábrázolja az írónő. A pozitív végkicsengésű, tartalmas, igazán lebilincselő ifjúsági regényt érdemes a 11-14 éves gyerekek figyelmébe ajánlani. Társkötete: Az ezüstfiú

 

A mű tartalmi jellemzője: ifjúsági regény

 

Ajánljuk 11-14 éves gyerekeknek

A művet eddig

1

látogató értékelte



Átlag pontszám:

5



Értékelje Ön is: