Barni, a szuperhős

Øvreås, Håkon (1974)

Barni, a szuperhős. Ill. Torseter, Øyvind. Budapest, Scolar, 2017. 130 p., ill., 19 cm

A vidám illusztrációkkal kísért, rendkívül olvasmányos, kortárs norvég gyermekregény főszereplője, Arni nemrég vesztette el szeretett nagypapáját. Miközben szülei a temetés szervezésével vannak elfoglalva, a kisfiúnak nemcsak a gyásszal kell megküzdenie, hanem néhány nagyobb fiúval is, akik nem túl barátságosak vele. Ráadásul a család még nem is olyan régen költözött csak ide, s Arni még egyelőre éppen hogy csak elkezdte az ismerkedést egy-két gyerekkel. Amikor a nagyobb fiúk lerombolják a fakunyhót, amit Arniék kezdtek építeni, a kisfiú felveszi a kesztyűt. Egy éjjel hirtelen ötlettől vezérelve álruhát ölt, s rettenthetetlen szuperhőssé változik, Arniból Barni lesz, és bátor tetteket hajt végre, miközben nagypapájával is „találkozik”, akitől bátorítást kap, s közben Tekla és Teo személyében igaz barátokra is lel... Realitás és fantasztikum elegyedik a nehéz témákat feldolgozó, ugyanakkor könnyed, kedves, szórakoztató, fordulatos regényben, amely a tíz év körüli gyerekeknek ajánlható.

 

A mű tartalmi jellemzője: gyermekregény

 

Ajánljuk 8-11 éves gyerekeknek

A művet eddig

0

látogató értékelte



Átlag pontszám:

0



Értékelje Ön is: