24 karácsonyi mese

Weninger, Brigitte (1960)

24 karácsonyi mese. Ford. Szabó T. Anna (1972) - Ill. Tharlet, Eve. Budapest, Naphegy, 2015. 124 p., ill., 27 cm

A tartalmilag és formailag egyaránt igényes képeskönyvben huszonnégy kedves történet olvasható, melyek szereplői között találunk manókat, állatokat és embergyerekeket egyaránt. Mózes apó, az idős manó két kisunokáját, Vilmát és Vilit várja, akik a karácsonyt megelőzően egy ideig nála maradnak, amíg kistestvéreik meg nem születnek. Nagyapó a tűz mellé telepedve mesélni kezd kisunokáinak, s feltűnik ezekben a történetekben többek között az igazságos Holle anyó, aztán Hópelyhecske, a megelevenedő hókisasszony és Pici, a csúf, ám jószívű törpe, aki gyönyörű történetek mesélésével igaz barátokra lel a kristályemberkék között. Olvashatunk a gyerekek által nem szokásos módon elkészített mézeskalács-figurákról, a Mikulásnak írt végeláthatatlan kívánságlistáról, a kalandos szánkózásról, melynek során a gyerekek megmentik az agancsával drótkerítésbe gabalyodó rénszarvast s a nem túl szerencsés Klárcsi és a szerencsekavics esetéről is. Az egyik mesében a főszereplő segít a Mikulásnak vagy a Jézuskának, a másikban egy kolduson esik meg egy kisgyermek szíve, majd a manógyerekek kívánságpuncs segítségével készülnek álmaik beteljesítésére, a kismalacok pedig túljárnak a farkas eszén. Arról is olvashatunk, hogyan akadályozták meg a gyerekek, hogy kivágják a fenyőfát az erdőben, s így végül inkább az ünneplő emberek mentek ki a havas erdőbe, hogy mindenki karácsonyfája alatt ünnepeljék a karácsonyt. Azt is megtudhatjuk, hogy – az elromlott templomi orgona hangját helyettesítendő – miként született meg az egyik legszebb karácsonyi énekünk, a Csendes éj. A kedves, szívmelengető történetek segítik az ünnepre hangolódást, szólnak a csodavárásról, barátságról, szeretetről, jóságról és gonoszságról, belső értékekről, egymásra figyelésről. Vannak köztük mai gyerekekről szólók és varázslatos tündérmesék egyaránt, mindenki találhat köztük kedvére valót az adventi időszakban.

 

A mű tartalmi jellemzője: állatos mesék, mai mesék, mesék, képeskönyv

 

Ajánljuk 4-6 éves gyerekeknek

A művet eddig

1

látogató értékelte



Átlag pontszám:

1



Értékelje Ön is: