Gál Sándor (1937)

Héterdő. Pozsony, Madách, 1992. 43 p., ill., 25 cm

Az ismert felvidéki költő és író felnőttekhez szóló gondolati költészetét a valóság tér- és idődimenziói határozzák meg, s nincs ez másként gyermekköltészetében sem, ahol legalább ilyen fontos szerepe van a természeti tájnak és a természet örök változékonyságában megmutatkozó, múló időnek. E koordináták között mozognak állatfigurái: a rétet járó kis nyúl (Te nyuszi) vagy a dombra baktató kutya (Kutyagond). A két meghatározó dimenzió - azaz versmotívum - közül a térben-tájban elhelyezett versvilág látványelemekből építkezik, gondolatfutamait innen eredezteti, így keletkeznek rímes-játékos, epikus szövésű gyermekversekké lényegített "tájleírásai" (Gulyarét, Kínálgató, Az én folyóm, Tó szélén nádszál), ahol a kép és a történés egységét a ritmika és a sajátos strófaszerkezet fogja össze. Az idő fonalára fölfűzött versei állóképszerűbbek, és a pillanatfölvétel elevenségével, pontosságával ragadják meg a mulandóság őszi érzetét (Két őszi vers) vagy az ébredés friss élményét (Reggel). A költő epikus versépítő hajlama két verses mesében mutatkozik meg (A bűvös virág, Héterdő). De mindhárom témamotívum, illetve verstípus az ember - és elvonatkoztatva a lét - természeti közegét állítja mintául a kis olvasók elé, ahol állatok, gyerekek, tündérek, mesebeli királyfiak és sárkányok egyenrangú teremtményei a költő által létezőnek álmodott világnak. S ez a világ a gyermekek észjárása szerint és nyelvén elevenedik meg a ritmikus sorokban, és a sokszor kombinált, kereszt- vagy bokorrímes összecsengésekkel.

A mű tartalmi jellemzője: verses mesék, gyermekversek