Betűcsipegető Törpkönyvtár. Ovisok a család, az óvoda és a könyvtár ölelésében1

Kategória: 2018/ 5

Intézményünk, az ÓMI Városi Könyvtár a város, a térség legnagyobb könyvtári közgyűjteménye, nyilvános települési közkönyvtár, mely két helyen szolgáltat. A központi intézményen kívül 1988 óta, a Városi Könyvtár új épületébe költözésével működik az intézmény fiókkönyvtáraként az Árpád Vezér Úti Fiókkönyvtár, mely két nagy lélekszámú településrész gyermek és felnőtt olvasóit látja el. (tovább…)

Címkék: ,

Visegrad Reads to Kids

Kategória: 2018/ 4

A Magyar Olvasástársaság (HUNRA) csatlakozott egy olyan kampányhoz, amely a V4-es országok némelyikében évek óta sikeresen működik. A programsorozat célja, hogy arra buzdítsunk felnőtteket: olvassanak rendszeresen családjuk, környezetük gyermekeinek.

Ez évben a Visegrádi Együttműködés országainak különböző szervezetei összefogtak, s a cseh kollégák vezetésével közösen szervezünk eseményeket, programokat „Visegrad Reads to Kids” címmel.

A projekt lehetőséget ad arra is, hogy egymás országaiban népszerűsítsük saját gyerekkönyveinket, illetve, hogy a szülők számára szakmai segítséget jelentő írásos anyagot állítsunk össze a témában.

Célunk az, hogy a kampányhét (június 4–10.) minél több helyen szóljon a felolvasásról. Szeretnénk közéleti személyeket, művészeket, írókat is megnyerni, hogy vegyenek részt nyilvános (nyitott vagy épp zártkörű) felolvasásokon, ahol a célközönség a 4–10 éves korosztály.

A projekt keretében 2018. június 4-én Pécsen, 5-én délelőtt (10.00–12.00) Budapesten, 6-án szerdán Kecskeméten, 7-én csütörtökön Kaposváron, 8-án pénteken Nyíregyházán lesz nagyobb felolvasós esemény. Az 5-ei programmal egy időben Csehországban, Lengyelországban és Szlovákiában is hasonló rendezvény lesz, időnként Skype-kapcsolatba lépve egymással. A tervek szerint elsősorban felolvasás lenne ekkor is, közéleti személyiségek, írók, művészek és sok-sok gyermek közreműködésével. Magyarországi helyszínül a Sárkányos Gyerekkönyvtárat (Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár) választottuk.

Ezúton is szeretnénk biztatni a könyvtárakat, óvodákat, iskolákat, hogy június 4-e és 10-e között szervezzenek nyilvános vagy zárt felolvasásokat 4–10 éves gyerekeknek.

Fel! Olvasni!

Kapcsolattartó: Gombos Péter alelnök (HUNRA), gombos.peter@ke.hu, +3630/9392-276

Címkék: ,

A könyv által fejlődöm című olvasási projekt fontossága Szlovéniában

Kategória: 2017/ 5

A szövegértés szintje, amely alapja az olvasási kultúrának, fontos meghatározója a könyvtárak tevékenységének. A motivációs eszközök egyike A könyv által fejlődöm elnevezésű országos projekt Szlovéniában, amelyet a fiatal olvasók körében valósít meg a szlovén Nyilvános Könyvügynökség (Javna agencija za knjigo). A Muraszombati Gimnázium (Gimnazija Murska Sobota) már a kezdetektől, 2010 óta részt vesz a projektben, amelynek az a célja, hogy erősítse a fiatal olvasókban a motivációt az olvasásra és ezáltal fellendítse a könyvtárlátogatási kedvet. (tovább…)

Címkék: ,

Könyvterek és könyvtárak

Kategória: 2017/ 3

Babaolvasók és óvodások könyvtári „szokásai”
Szentendrén, a Pest Megyei Könyvtárban

Szentendrét nem csupán a művészetek, hanem a nagycsaládosok városának is nevezhetjük. Lakossága folyamatosan növekszik, sokak számára vonzó hangulata, gazdag kulturális élete és magas színvonalú oktatási intézményei miatt. Ezt támasztja az is alá, hogy a könyvtár átlagon felüli látogatottságnak örvend. Szentendre 1975 óta ad otthont a Pest Megyei Könyvtárnak, amely városi és megyei feladatokat egyaránt ellát. A helyi lakosság jelentős része számára a könyvtárba járás a mindennapi életükhöz tartozó kulturális tevékenység, a könyvtár pedig találkozási pont, közösségi tér. (tovább…)

Címkék: ,

Címkék

(1) (1) (12) (2) (2) (3) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (10) (3) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (19) (12) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (1) (5) (3) (2) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (5) (1) (2) (1) (2) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (28) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (10) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (4) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (16) (3) (6) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (27) (3) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (8) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (9) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (12) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (7) (11) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (2) (10) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (4) (1) (10) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (30) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (32) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (1) (1) (1) (4) (3) (1) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (6) (3) (1) (19) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (4) (1) (9) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (5) (15) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (10) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (7) (5) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (2) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (13) (1) (1) (2) (4) (3) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (38) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (6) (1) (6) (17) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (19) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (4) (1) (3) (1) (1) (2) (9) (1) (1) (4) (1) (1) (2) (1) (21) (6) (5) (1) (2) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (8) (1) (25) (1) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (18) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (4) (14) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (14) (7) (2) (4) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (5) (1) (1) (1) (1) (2) (22) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (6) (1) (4) (1) (1) (1) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (3) (12) (1) (4) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (17) (3) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (5) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (9) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (59) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (3) (11) (4) (1) (3) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (4) (1) (5) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (9) (1) (1) (7) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (42) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (9) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (4) (6) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (1) (1) (1) (1) (4) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (6) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (2) (2) (8) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (8) (1) (1) (1) (4) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1)