In memoriam Bertók László (1935–2020)

Kategória: 2020/12

A falnak ezen az oldalán ennyi,

amit tudhatok (remélhetek)? S ahol te vagy

(ha vagy), ott (lent?, fönt?), ott mi van?

(Bertók László: Mi van a halál után?)

 

 

Tudtam ugyan, hogy sokféle betegséggel küzd, mégis váratlanul ért a gyászhír: Bertók László meghalt. A könyvespolcomon sorakoznak dedikált kötetei – gyarapodásuk most már mindörökre megszakadt, mint ahogy régebben a tanárképző könyvtáráig, később a Várkonyi Nándor Fiókkönyvtárig, mostanában már csak a Barbakánig tartó mindennapos séták is véget értek. Az alábbi sorokkal a könyvtáros Bertók Lászlótól búcsúzom. (tovább…)

Címkék: ,

In memoriam Jáki László (1931-2020)

Kategória: 2020/ 6

Tisztelt gyászoló család, a család gyászában tisztességet tevők!

Búcsúzni jöttünk. Jómagam az egykori munkahely, az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum munkatársai, az egykori és jelenlegi kollégák nevében szólok. Csaknem kilenc évtized eseményeiről, egy aktív és párját ritkítóan termékeny élet történéseiről lehetetlen e szűkre szabott keretek között teljességgel számot adni. (tovább…)

Címkék: , , , ,

Az Új Könyvek szürke eminenciása

Kategória: 2020/ 1

Lakatos András (1943-2019) emlékezete

1987 nyarától 1994 nyaráig voltunk az íróasztalunknál szembeszomszédok Lakatos Andrással az akkori Könyvtártudományi és Módszertani Központban (KMK), az Új Könyvek szerkesztőségében. Újonnan érkezett munkatársként kerültem az állománygyarapítási folyóirathoz, és a főszerkesztő, osztályvezető Győri Erzsébet Lakatos Andrást jelölte ki tanítómesteremül. (Utóbb tapasztaltam, hogy minden újonnan jött kollégát ő vezetett be a szerkesztő munka rejtelmeibe.) András leült mellém, és a maga egyéni hanghordozásával, lassan tagolt beszédével elmondta, mi lesz a dolgom, attól kezdve, hogy beérkezik a szerkesztőségbe a frissen megjelent kötet, egészen addig, amíg nyomtatásban megjelenik a recenziója. Ettől a naptól kezdve nyolc évig minden munkanapon együtt voltunk, sőt egy dolgozó pár lettünk, hiszen ketten voltunk férfiak az osztályon, így a nagy füles kosárban mi cipeltük le és föl a könyveket az OSZK bibliográfiai osztályára, ahol az ismertetésre kerülő könyvek címleírásai készültek. (tovább…)

Címkék: , , , , , , ,

In memoriam dr. Simon Zoltán

Kategória: 2019/10

 2019. május 14-én meghalt Simon Zoltán. Hívogatjuk egymást az ismerősökkel, volt kollégákkal és hitetlenkedünk, hiszen „tegnap előtt találkoztam Zolival”, „jelentkezett a galyatetői kirándulásunkra”, „szervezte az esedékes érettségi találkozót”. Igen, nyugdíjazása után is főszereplője és motorja volt Zoli a közösségi alkalmaknak. Kiteljesedett életet élt a könyvtári, kritikusi és irodalomtörténészi munkájában, de a társas kapcsolataiban is. Soha nem hiányzott a beszélgetős, meghitt munkatársi összejövetelekről. Kifogyhatatlan volt a bölcsességekből, s mindnyájunkat lenyűgözött páratlan műveltségével, szellemességével, adomázó jókedvével az emlékek ízes, színes felidézésével.

Nehezen fogtam hozzá az emlékezés megírásához. Sok időt töltöttünk együtt, évekig én voltam a „módszertani osztály”, ő pedig az osztályvezető. Szeretettel és tisztelettel gondolok rá, pályafutásom legfontosabb tanítómestere volt. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy vele dolgozhattam. Nagyrabecsülés övezte személyiségét Hajdú-Bihar megye könyvtáraiban és településein egyaránt. Tisztelték, becsülték és szerették könyvtárosaink meg-megújuló tenni akarásáért, mértéktartó szigorúságáért és barátságosságáért. Igazságosság és segítőkészség jellemezte. Észrevételei, tanácsai mögött nagy szakmai tudás, pedagógiai tapasztalat és emberi bölcsesség húzódott meg, ezért volt hiteles minden megnyilvánulása.

Simon Zoltán Debrecenben született 1935. július 16-án . A Fazekas Gimnáziumban érettségizett, azután a Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett magyar-történelem szakos diplomát. 1956. október 23-án a debreceni egyetemi tüntetés egyik szervezője volt, és tagja lett a Debreceni Szocialista Forradalmi Bizottmánynak. Ennek következményeként 1957-ben négy évre kizárták az egyetemről. Dolgozott tanítóként és segédmunkásként is.

1964 óta dolgozott könyvtárosként a Hajdú-Bihar Megyei Könyvtárban, 1967 és 1991 között a módszertani osztályt vezette, 1991 és 1996 között pedig a könyvtár igazgatójaként tevékenykedett. 1968 és 1990 között az Alföld rovatvezetője volt. 1987 óta az Írószövetség kelet-magyarországi csoportjának titkára. (tovább…)

Címkék: , , , , , , , , ,

Egy lelkész-könyvtáros halálára

Kategória: 2019/ 4

In memoriam Imolay dr. Lenkey István (1941–2019)

Imolay dr. Lenkey István teológus, könyvtáros, magyar–történelem szakos tanár, könyv- és kiadványszerkesztő, művészeti szakíró, helytörténész, műgyűjtő 2019. május 1-jén elhunyt. Az országban sokfelé gyászolják őt, de mindenekelőtt Mohácson, Putnokon és Debrecenben. Hatalmas életpályát futott be, munkássága széleskörű művelődéstörténeti tudásról tesz tanúbizonyságot, melyet lehetetlen egyetlen cikkben visszaidézni. Ráemlékezve mégis tekintsünk be ebbe az életműbe, mozaikszerűen! (tovább…)

Címkék: , , , , ,

Levélféle Kiss Jenőhöz*

Kategória: 2009/ 2

Kedves Jenő! Drága Barátom!

Néhány hete jártam a sírodnál. Szépen gondozott, virágos sír. Látszik rajta, hogy szeretteid viszontszerettek és máig szeretnek. Sírköveden csak ennyi áll: Kiss Jenő 1933-2003. Ez az egyszerűség illik Hozzád. Mindig viszolyogtál a fakszniktól. Nincs fölírva, hogy fontos posztok betöltője, hogy főigazgató, hogy Pro Urbe-díjas, hogy kormánykitüntetett, hogy hű férj, szerető családapa, hogy kiváló könyvtáros, hogy ez meg az. Te talán megelégedtél volna egy FUIT-tal, miként Horváth Jakab fiskális úr. Ha rajtam állna, egy szóval mégis kiegészíteném: Amicus fuit. Jenő, elhivatott barát voltál.
A barátság számodra nem szent dolog volt, hanem a mindennapok tennivalója. A pénzszűkében lévő barátoknak Te biztosabb forrás voltál, mint a zálogház. Ha kértek, adtál, legyen az kölcsön vagy villanyborotva, amelyet természetesen tönkretéve kaptál vissza. Kész voltál albérletet megosztani, rigolyákat elviselni, közös vállalkozásokba vágni. Ha jutott Neked valami, második gondolatod mindig az volt, hogyan részesedhetne belőle barátod is. Úgy érzem, barátaid között – s nem szűkölködtél barátokban – kitüntetett helyet foglalhattam el. Ahogyan Kovács Mária, férjezett Kiss Jenőné némi féltékenységgel elegy szelíd malíciával megjegyezte: “Jenő, Neked a Pistát kellett volna elvenned”. Bizony, van is valami magja eme iróniának, ha az együtt eltöltött egyetemi és szakmai éveket, az intenzív közös élményeket, az ugyanazon a húron pendülő gondolkodást tekintem. (tovább…)

Címkék: ,

Címkék