A Magyar Könyvtárosok Egyesülete 41. vándorgyűlése – Így készültünk a vándorgyűlésre

Kategória: 2009/ 8

Utólag visszagondolva valahogy minden afelé haladt, hogy 2009-ben Debrecenben rendezzük a Magyar Könyvtárosok Egyesületének 41. vándorgyűlését…
2008 márciusában, az MKE “Versenyképes ország – versenyképes könyvtárossal” rendezvénysorozata debreceni állomásának előkészületei során elméletben tervezgettük, milyen jó kis vándorgyűlést lehetne itt rendezni: szállás az egyetemi kollégiumokban, kirándulás Nagyváradra, csak úgy sorjáztak az ötletek!
Amikor megtudtuk, hogy az MKE elnökségének választása valóban Debrecenre esett, folytathattuk az “ötletelést”. 2008. október 30-án, a “Debreceni Könyvtárak Vasárnapja” rendezvényeinek értékelésére összehívott munkabizottsági megbeszélés alkalmával kezdődött meg a gyakorlati munka. Természetes volt, hogy a rendezvény csakis együttműködéssel valósulhat meg a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár (DEENK), a Debreceni Városi Könyvtár (DVK) és a Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár és Művelődési Központ (MJPKMK) vezetői által 2008. július elsején aláírt együttműködési megállapodás szellemében. Az említett könyvtárak, valamint a társszervező MKE Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének képviselője 2009. január 29-én részt vettek az MKE elnökségi ülésén. Itt körvonalazódtak a feladatok, témajavaslatok. Mivel a vándorgyűlés fő helyszínén, a Debreceni Egyetem Egyetem téri campusán július 19-étől indulnak a Debreceni Nyári Egyetem kurzusai, az azt követő, augusztus 20-ai Virágkarnevál idején pedig szinte lehetetlen szállást találni, a vándorgyűlést csak e két rendezvényt megelőző időpontra tehettük. (tovább…)

Címkék:

Könyvtárosok a tehetségekért – a reformációtól napjainkig

Kategória: 2009/ 8

Az előkészületek után, július 9-e és 11-e között, Kálvin születésének 500. évfordulója idején, Debrecenben került sor a Magyar Könyvtárosok Egyesületének 41. vándorgyűlésére, amelynek fő témája, címe: Könyvtárosok a tehetségekért – a reformációtól napjainkig volt.
A programsorozat plenáris ülése a Debreceni Egyetem aulájában fanfárok hangjaira vette kezdetét.
Bakos Klára, a Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnökasszonya köszöntő beszédében hangsúlyozta: vándorgyűlés, tehetséggondozás, reformáció, Debrecen: esemény, téma, évforduló és helyszín sikeres találkozása. Az idei vándorgyűlés házigazdája Debrecen, a tanulást, a szellemi gyarapodást kezdeteitől fogva támogató kálvini reformáció hazai központja, a tehetségkutatás egyik kiemelkedő országos szellemi műhelye. Méltó helyszín a tehetséggondozás napjainkban oly annyira fontos kérdésének történeti és könyvtárszakmai szempontú megközelítésére. A vándorgyűlés a különböző könyvtártípusok lehetőségeinek számos aspektusán keresztül igyekszik rávilágítani a könyvtár-könyvtáros-tehetséggondozás kapcsolódó pontjaira. Szekcióülésein elemzi a hagyományos és a legfrissebb elektronikus szolgáltatások adta lehetőségeket, szól a web2 fejlesztések kialakítása során létrejött könyvtáros-kiemelkedő képességű könyvtárhasználó között létrejövő aktív munkaviszonyról, együttműködésről. Igyekszik rávilágítani a témával releváns speciális könyvtáros kompetenciákra. Összességében megvizsgálja, hogy a könyvtári rendszer és alrendszerei mennyiben járulnak hozzá a tehetségek eredményességéhez. (tovább…)

Címkék:

Címkék

(1) (1) (12) (2) (2) (3) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (10) (3) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (19) (12) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (1) (5) (3) (2) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (5) (1) (2) (1) (2) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (28) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (10) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (4) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (1) (16) (3) (6) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (27) (3) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (8) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (9) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (12) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (7) (11) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (2) (10) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (4) (1) (10) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (30) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (32) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (1) (1) (1) (4) (3) (1) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (6) (3) (1) (19) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (4) (1) (9) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (5) (15) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (10) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (7) (5) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (2) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (13) (1) (1) (2) (4) (3) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (38) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (6) (1) (6) (17) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (19) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (4) (1) (3) (1) (1) (2) (9) (1) (1) (4) (1) (1) (2) (1) (21) (6) (5) (1) (2) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (8) (1) (25) (1) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (18) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (4) (14) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (14) (7) (2) (4) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (5) (1) (1) (1) (1) (2) (22) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (6) (1) (4) (1) (1) (1) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (3) (12) (1) (4) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (17) (3) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (1) (5) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (9) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (59) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (3) (11) (4) (1) (3) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (4) (1) (5) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (9) (1) (1) (7) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (42) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (9) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (4) (6) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (1) (1) (1) (1) (4) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (6) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (2) (2) (8) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (8) (1) (1) (1) (4) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1)