Az Europeana új stratégiájának előkészítő munkálatai

Kategória: 2014/ 2

2013-ban két alkalommal is részt vehettem az Európai Bizottság által működtetett, a kulturális örökség digitális megőrzésének kérdéseivel foglalkozó tagállami szakértői csoport (Member States Expert Group, MSEG) munkájában. A november 12-13-án Luxembourgban tartott ülés legfontosabb témája az Europeana következő ciklusra szóló stratégiai tervének előkészítése volt. (tovább…)

Címkék:

Az Europeana Awareness projekt és egy konferencia Spanyolországban

Kategória: 2013/ 2

Az Europeana az Európai Unió programjai között kiemelt helyet foglal el. A program nagy lendülettel indult1, ami az elmúlt évek alatt kissé lelassult. Ezért az európai digitális portál tartalmi és technológiai fejlesztésére folyamatosan újabb és újabb projekteket írnak ki. 2012-ben tartalomfejlesztésre 26, technológiafejlesztésre hat, míg a tartalom és a technológia együttes fejlesztésére szintén hat különböző projektet futtatnak az Europeana keretei között. (tovább…)

Címkék:

Az Europeana és a TELPlus projekt

Kategória: 2009/ 3

Mostanában sok mindent lehetett olvasni és hallani az európai digitális könyvtárról (Europeana), és nem csupán a szakmai berkeken belül, hanem a széles közvélemény előtt is. A különféle helyeken megjelenő hírmorzsák azonban a legritkább esetben állnak össze egységes képpé. E cikk szerzőjének célja tehát, hogy röviden áttekintse az Europeana kezdeményezésének előzményeit, szóljon az eddig történtekről, s ejtsen néhány szót a fejlesztésekről is.

Előzmények: Az európai könyvtártól (TEL)
az európai digitális könyvtárig (Europeana)

Az európai könyvtár (TEL) portálja eredetileg kilenc nemzeti könyvtár együttműködéséből született meg, a CENL (Európai Nemzeti Könyvtárak Konferenciája Alapítvány) segítségével, a TEL projekt (Európa Könyvtár: Kapu az európai tudáshoz) keretein belül, ami 2001-2004 között zajlott le az Európai Bizottság Ötödik keretprogramja finanszírozásában. A projekt résztvevői Finnország, Németország, Olaszország (Firenze, Róma), Hollandia, Portugália, Szlovénia, Svájc és az Egyesült Királyság nemzeti könyvtárai voltak. A TheEuropeanLibrary.org portál 2005. március 17-én indult el, félmilliós látogatói számot produkálva alig több mint egy év alatt. Jelenleg huszonhárom nemzeti könyvtár gyűjteményei érhetőek el a portál keresőfelületén keresztül, huszonegy további könyvtár saját elektronikus katalógusára pedig linkek mutatnak. Ausztria, Horvátország és Szerbia nemzeti könyvtárai 2005 júliusában csatlakoztak a TEL-hez. (tovább…)

Címkék: ,

Címkék

(1) (1) (12) (2) (2) (3) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (10) (3) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (19) (12) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (1) (5) (3) (2) (1) (1) (1) (3) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (5) (1) (2) (1) (2) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (28) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (10) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (4) (1) (1) (5) (1) (1) (1) (16) (3) (6) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (27) (3) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (8) (2) (3) (1) (1) (1) (9) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (12) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (7) (11) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (2) (10) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (4) (1) (10) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (30) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (32) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (9) (1) (1) (1) (4) (3) (1) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (6) (3) (1) (19) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (4) (1) (9) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (15) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (9) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (7) (5) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (2) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (13) (1) (1) (2) (4) (3) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (38) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (6) (1) (6) (17) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (19) (1) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (4) (1) (3) (1) (1) (9) (1) (1) (4) (1) (1) (2) (1) (21) (6) (5) (1) (2) (1) (1) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (8) (1) (24) (1) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (18) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (4) (14) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (14) (7) (2) (4) (2) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (5) (1) (1) (1) (1) (2) (22) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (6) (1) (4) (1) (1) (10) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (1) (3) (12) (1) (4) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (17) (3) (1) (1) (1) (3) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (6) (1) (1) (1) (5) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (9) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (58) (1) (1) (1) (3) (3) (1) (1) (11) (2) (1) (3) (1) (1) (2) (2) (2) (1) (4) (1) (5) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (6) (9) (1) (1) (7) (6) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (7) (42) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (9) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (2) (6) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (4) (1) (1) (4) (6) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (4) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (4) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (4) (1) (1) (1) (1) (4) (3) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (6) (1) (4) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (2) (2) (8) (1) (7) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (3) (1) (1) (1) (2) (1) (2) (1) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (1) (1) (2) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (5) (1) (1) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (2) (2) (8) (1) (1) (1) (4) (2) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1) (1)