Könyvtárpolitika
Vándorgyűlés Pápán 3
Monok István: Kutatás, állományfejlesztés, szerzővé válás 7
Győri Erzsébet: A kiadók és a könyvtárak, a könyvtárak mint kiadók 12

Fórum
Kormos Sándor: Könyvrendelés az Interneten a Könyvtárellátó Közhasznú Társaságtól 23
Berke Barnabásné: Gondolatok és kérdések a könyvtárellátásról 25

Könyv
Pogány György: Régi magyar orvosdoktori értekezések 27
Tájékoztató a könyvtári szakmai kollégium pályázatának elbírálásáról 30
A “Könyvtárpártoló Önkormányzat – 1999″ cím és a címmel járó támogatások nyertesei 45
A “Koncepció az országos könyvtári, múzeumi, levéltári és közművelődési információs hálózat fejlesztése” című pályázat eredménye 47

Hírlevél a Magyar Könyvtárosok Egyesülete tagjaihoz 54

A könyvtárak, de általában a közgyűjtemények alapfeladatai sorába ugyan beletartoznak azok, amelyek elvégzése mentén ezen intézmények dolgozói könyvek szerzőivé válhatnak, ám ezek az intézmények általában a tudománypolitika oldaláról nem tudományos műhelyként számon tartottak. Tanulmányomban megkísérlem számba venni azokat a jelenségeket, amelyek kialakították bennem azt a meggyőződést, miszerint a mai könyvtáraknak hallatlanul megnőtt az esélyük arra, hogy intézményként – és hangsúlyoznám az intézményes jelleget – olyan tudományterületekre, jobb esetben oktatási területekre léphessenek, amelyek kikerültek a kutatómunkát alapfeladatként végző intézmények, illetve főállásban ilyen tevékenységet folytatók tevékenységi köréből és sok esetben látóköréből is. Annak ellenére, hogy a közgyűjteményekből elmennek a tudományosan minősítettek, a humán szakmákban jelentkező újpozitivista szemlélet felértékeli a könyv-, kézirat- és levéltári alapkutatásokat, amelyek elvégzéséhez több generációnak már hiányoznak az alapismeretei. Az említett számbavétel során a humán tudományok, a felsőoktatás, a könyvtárosok képzése, illetve a könyvtári munka egyes területein mutatkozó jelenségekre térnék ki azzal a céllal, hogy felvessem a könyvtári napi feladatok és a tudományos kutató munka összekapcsolásának a lehetőségét.

* * *

A könyvtárosok, illetve a könyvtárban dolgozók társadalmi megítélésének változására az elmúlt három-négy évtizedből számos érdekes példát emelhetnénk ki. Azért nem akarok most történeti – a régebbi korokig visszamenő – példákat idézni, mert a közelibb idő s jelenünk éppen elég, mindenki által megtapasztalt jelenséget eredményezett.

(tovább…)

“A magyar könyv nehéz helyzetben van. Válságról talán nem lehet beszélni, de nehézségekről igen. A magyar könyv valahogy úgy van, mint a mezőgazdaságunk: a termelés folyik, sőt virágzik, a krízis az értékesítéssel kapcsolatos. A kormány tömeges könyvvásárlással nem oldhatja meg a kérdést. Nincs nagyobb veszedelem, mint ha az irodalom-, művészet- és tudománypolitikába parlamentáris ország minisztere túlságosan beavatkozik. A miniszter szükségképpen pártember, a pártpolitikai szempontok pedig a magas művelődés halálát jelentenék. Magyar kultuszminiszternek óvakodnia kell attól, hogy a magyar szellemi és tudományos élet teljes szabadságához hozzányúljon. Az én felfogásom az, hogy a kultuszminisztérium az orvosi, technikai, gazdasági és természettudományokkal foglalkozzék, az irodalom pedig nagyobb mértékben engedje át a teret az Akadémiának, amely sokkal nagyobb mértékben biztosítja a függetlenséget.

Ez azonban nem szolgálhat ürügyül arra, hogy a magyar közoktatás ne tegye meg a maga kötelességét a könyvtárak és iskolakönyvtárak alapítása terén. A magyar városoknak és községeknek is meg kell tenniük a magukét ezen a téren. A legnagyobb nyomatékkal oda fogok hatni, hogy az önkormányzati testületek nyilvános könyvtárak létesítésével és azok állandó táplálásával teljesítsék kötelességüket.”

Ezeket a mondatokat 70 esztendővel ezelőtt az első ünnepi könyvhét megnyitásakor Klebersberg Kuno kultuszminiszter mondta az Akadémia dísztermében. Úgy vélem, máig aktuálisak.

Valamikor a hatvanas–hetvenes években a konvergencia elméletek azt vetítették előre, hogy a közép-kelet-európai könyvkiadás és értékesítés piaci elemekkel fog gazdagodni, és a nyugat-európai kapitalista könyvkereskedelem bizonyos elemeket átvesz a termelési és elosztási folyamatokba beavatkozó állammodelltől. A két különböző típusú gazdasági-politikai rendszer egymáshoz való simulása azonban egészen másként alakult. Hogy hogyan, azt immáron több mint tíz esztendeje tanúként éljük meg. Voltak esztendők, amikor “földcsuszamlás” következett be mind a kiadók számában, mind a kiadványokéban. Az egykori huszonkét állami kiadó privatizációja, új kiadók létrejötte – volt, amikor számuk meghaladta a kétezret –, a cenzúra megszűnése valóságos kiadványözönt kínált a könyvet kereső olvasónak, a gyűjteményt építő könyvtárosnak. Ezzel csaknem párhuzamosan jelentkezett a könyvek árának nem várt és ilyen mértékben nem is jósolt emelkedése, s az a szomorú tény, hogy a könyvtári könyvbeszerzésekre fordítható összegek inkább csökkentek, mintsem emelkedtek. A lakosság is laposabb pénztárcával jutott el a könyvesboltokba, átalakultak a vásárlói szokások is, mindezek következtében nagyobb nyomás nehezedett a könyvtárakra is.

A nyolcvanas-kilencvenes évek a hazai közkönyvtárügyben a gyűjtemények alakítása szempontjából is paradigmaváltást hoztak. Az oktató-nevelő könyvtár ideája halványulóban, erősödik az információ-szolgáltató és szórakoztató szerep. Itt csak érintőlegesen említem az újfajta információhordozókat, amelyek megjelenése önmagában is átformálta a könyvtári gyűjteményeket. A tudományos és szakkönyvtáraknak nem kell már küzdeniük a mindig rövidre szabott devizakeretekkel, csak forintjuk legyen elegendő! Igaz, hogy vásárlóértéke a hazai leértékeléstől éppúgy változik, mint a kiadványok árának emelkedésétől. Így kettős szorításban kell gazdálkodniuk, s beszerzéseik jó részét a folyóiratok vásárlása teszi ki, hiszen ezekben van a friss tudományos eredmény.

(tovább…)