A nem nyilvános könyvtárak és a könyvtári törvény

Kategória: 1999/ 6

 

A fenti címen rendezte meg az MKE idei tavaszi konferenciáját május hatodikán, az ELTE Tanárképző Főiskola Markó utcai épületében. A konferenciát az MKE alelnöke vezette. Bár a rendezvény címét sokan vitatták mind az előadók, mind a hozzászólók részéről, méghozzá több szempontból is, e sorok írója azt kifejezetten jónak és a tárgyra leginkább rámutatónak érezte. Mert miről is volt/van szó? A könyvtári törvény, mint címe is mutatja (törvény a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről) nem “könyvtári törvény”, de és amennyiben mégis az (egyik főrésze a könyvtárról intézkedik), úgy nem általában szól a könyvtárakról, hanem “csak” a nyilvános könyvtári ellátásról beszél. És épp ez a punctum saliens (vagy ahogy újabban ezt a közkeletű szólást magyarítani szokás, az “ugrópont”). Anélkül hogy elébe kívánnánk vágni a konferencia ismertetésének, szólnunk kell az azt megelőző, sőt az azt létrehívó várakozásokról, enyhén ködös, ám annál nagyobb érzelmi-indulati telítettségű elképzelésekről. A törvény – vélik igen sokan – a nyilvános könyvtárakról szól, pontosabban csak róluk. Kihagyta, lekezelte, hosszú távon ellehetetlenítette a nem nyilvános könyvtárakat. Ez utóbbiak mostohagyerekek, és ez a mostohaságuk immáron kodifikáltatott, eleve meglévő hátrányos (ők így érzik) helyzetük meg- és kimerevíttetett, a törvény ellenükre jár. Ez így nem maradhat, ez ellen fel kell emelni a hangot, szólni, sőt kiáltani kell. A konferenciát szervezők jól érzékelték ezt a hangulatot, és, nem lévén hívei az egymás közti morgolódásoknak, vádaskodásoknak, a nem nyilvános peturbánoskodásnak, teret, fórumot biztosítottak a kérdések civilizált, szakszerű, “európai” megvitatásának, a nézetek szabad cseréjének, a konszenzuskeresés praktikus és illendő módozatainak. Ezért és így jött létre a konferencia, valószínűleg az egyik legfontosabb, konferenciákban éppen nem szegény könyvtári közéletünkben. Mintaszerűen alakította ki programját is a szervező alelnök, Balogh Mihály. A törvényért leginkább felelős dr. Skaliczki Judit volt a főelőadó (mindenki tudja, hogy egy törvény sem köthető egyetlen ember nevéhez, mégis szinte minden törvény nevesítve van, ha nem is jogszabályszerűen, de a kollektív tudatban és a történettudományban is, ez a törvény – mármint a könyvtári része – pedig egyértelműen dr. Skaliczki nevéhez kötődött, a könyvtárosi tudatokból immár kitörölhetetlenül, bármennyire szabódik–tiltakozik is dr. Skaliczki, és bármennyi igazsága is van, amikor szakmai konszenzusról szól, munkatársait említi nyomatékosan. Az ő nagyreferátumát a nem nyilvános könyvtárak legfőbb képviselőinek-csoportjainak (régebben azt mondhattuk volna: hálózatainak) vezérképviselői korreferálták, majd ennek az elvben teljes anyagnak a birtokában bontakozott ki a vita. Az elgondolás mintaszerű volt, a tárgynak a leginkább megfelelő, egy kicsiny baki mégis csúszott belé. A korreferátumok készítői nem ismerték Skaliczki dr. előadásának szövegét, így valójában nem korreferáltak, hanem azt olvasták fel, amit odahazai (nem nyilvános könyvtári) környezetükben, hogy ne mondjuk, magányukban megfogalmaztak. Ez persze nem lett volna túl nagy baj, de – nem tudván anticipálni Skaliczki dr. mondandóit – a korreferátumok igen sokszor nyitott kapukat döngettek, azt támadták, aminek semmisségéről Skaliczki dr. hitelesen szólott már, azt kérdezték, amire volt válasz stb. (Persze igen nehéz egy kész előadást az utolsó pillanatban átalakítani. Gyakorlatilag lehetetlen.) De volt haszna is ennek a “mellébeszélésnek”, pszeudokorreferálásnak, hisz az “jött ki” az előadókból, aminek ki kellett jönnie, legfőbb bajaikról szóltak nem kellett nézeteiket röptiben módosítaniuk, kivasalniuk.

Skaliczki dr. természetesen tudatában volt annak, hogy milyen konferencián kell főelőadást tartania. Nem stilizált, előadása nem védekező, hanem nagyon is tárgyszerű és józan volt. Epikus merítésű, szép, objektív, tárgyszerű előadás volt, amely nem vitte el a témát az absztrakciók világába, de nem is hagyta a mindennapok kicsinyes kontroverziáinak sarában vergődni. Elsőként ezt az előadást rekapitulálnánk, persze mintegy csak dióhéjban.

(tovább…)

Címkék:

Osztályozási rendszerek a világhálón

Kategória: 1999/ 6

1. Bevezető

A World Wide Web (WWW, röviden Web) és vele az általánosan hozzáférhető és felhasználóbarát felületek megjelenését követően viharos gyorsasággal születtek meg és fejlődtek hatalmas rendszerekké a különféle keresőszolgáltatások, mint például az AltaVista, HotBot, InfoSeek, Magellan, Excite, Yahoo!, Magyarországon pedig az AltaVizsla, Heuréka, Hudir. Ezekre a rendszerekre szemantikai szempontból nemcsak a hagyományos on-line adatbázisokhoz képest könnyebb kezelhetőség, hanem az asszociatív gondolkodással jobban összhangban álló keresési struktúrák is jellemzők.

A Web keresőszolgáltatásaiban alkalmazott információkereső nyelvek/osztályozási rendszerek a felhasználó szempontjából fontos jellemzői a következők

  • kizárólag természetes nyelven alapulnak;
  • rendkívül rugalmasan használhatók;
  • rendkívül változatos típusú információk kereshetők egyazon információkereső nyelvvel/osztályozási rendszerrel (a dokumentumleírásoktól kezdve a testületi információkon, menetrendeken, telefonszámokon, statisztikai adatokon, utazási információkon át a magánjellegű tényadatokig).

Könyvtáros szempontból figyelemre méltó és nem valami köztudott, hogy a hálón belül ugyanúgy megjelent az a két alaptípus, amely a könyvtári világban hagyományos: az egyedi szavakat alkalmazó “nyelv”, ill. a hierarchikus struktúrákba szervezett osztályozási rendszer.

(tovább…)

Címkék: ,

Címkék