Könyvtárpolitika
Papp István: Ha halkan szól a zene, akkor is lehet táncolni 3
Városi Nyilvános Könyvtár (Dokumentum) 16
Bényei Miklós: Közkönyvtárak az idő sodrában 21

Műhelykérdések
Kökény Vera: Interperszonális kapcsolatok gyermekkönyvtárban 27
Lakatos Éva: Gyermekkönyvtári konfliktushelyzetek és kezelésük 34
Németh Tiborné: A Vas megyei községi könyvtárak helyzetének alakulása 1989 és 1997 között 41

Fórum
Bánhegyi B. Miksa: Levél Szent Jeromoshoz 54

Az Informatikai és Könyvtári Szövetség hírei 56

Hírlevél a Magyar Könyvtárosok Egyesülete tagjaihoz 57

Egy huszárkapitány példája

Élt egyszer Magyarországon egy huszárkapitány. Részt vett a napóleoni háborúkban. A lipcsei csatában döntő jelentőségű üzenetet közvetített Blücher és Bernadotte között, és megjárta az olaszországi csatatereket is. Metternich megbízásából diplomáciai küldetéseket teljesített. A gróf a legmagasabb körökben forgott nemcsak Bécsben, hanem az európai fővárosokban is. Beutazta Európát, Kis-Ázsiát, amerikai utat tervezett. Súlyt helyezett arra, hogy mindenből a lehető legjobb álljon rendelkezésére. Vadásztársai a szerencsének tulajdonították, hogy előtte van a leggazdagabb teríték, mert nem vették észre, hogy az ő puskája a legjobb angol márka, kutyája pedigréje pedig kifogástalan.

Amikor először járt Angliában, egy gőzgépet vásárolt – és a doveri vámhivatalnok lepénzelése árán – hazacsempészte. Itt most egy hosszabb, betűhív idézet következik a gróf németül – és más nyelveken – írott naplójából.
“1815. december 13. 166–169. p.)

So sehr ich das Warten and harren – vom Herzen hasse – da doch in der Welt gar nichts lächerlicheres in der Natur lebt als ein geduldiger Mann, so muss ich gestehen vergieng der Tag ziemlich unruhig – folglich nicht ganz langweilig. – Ich hatte ein Model{1} von der Gas-Machine die mir viel Mühe und Arbeit kostete, und die nur mein fester Wille und meine Beharrlichkeit erzwingen konten – Die herüber zu bringen – war nun meine Sorge, und ich kann sagen Ängstlichkeit – da doch auf diese Art Exportation der Machinen – Todesstrafe gesetzt ist – Die wollte ich nun auf keine Weise verdienen – und gieng mit vieler Offenheit zu Werke = da in meinem Handwerk – mir das Schicksal viele Chansen gelassen hat – auf eine hübsche Art zu sterben, und ich doch nicht ganz gerne hätte – für eine Gaslicht Engen aufgehenkt zu werden. – Es haben auch mehrere meiner Berkannten – viel darüber gelacht, dass ich mich mit Machinen, besonders aber mit der, die für die Beleuchtung dient – in meinem Aufenthalt in England so viel abgegeben habe = Sonderbar ist’s aber auch wenn ein Husaren-Rittmeister – 3 stunden alle Tage, nicht nur von Machinisten – aber von denen Arbeitmännern, selbst = Theoretische- und practische Prelection nimt – und in der Früh von Baum Öhl – und auf dem Abend von Eau de Razumofsky träufelt. In England sind nach meiner Idee aber 3 Dinge nur, die man lernen muss – und all das übrige is nichts – die Constitution – die Machinen – und die Pferde Zucht … … …Ich gab mich also denen Machinen =. Die Dampfmachine ist für unser Land unnütz. … … …Eine Bierbräue Machine ist hassenswerth da das Bier dem Menschen dumm und schlüfrig macht … … …

Es musste also die Gaslicht Machine sein, auf die ich mich verlegen sollte – das war mein Wille – und ob ich in dem fest war, oder sein werde – soll Zinkendorf bald sagen = = Mit L. 2 war die grosse eritreprise gerichtet – und der stolze Engländer, als Mautbeamter masquirt – rückte dem Hut vor mir nicht – verkaufte aber um 4 Ducaten beiläufig – die Seele seiner Nation – eine Machine – .

Dem Tag des Windfeiern{s} hab ich also zwischen, Bestechen eines könig{lich} britischen Maut und Zoll Beamten … … … Liebäugeln mit der Fräulein Tochter des Hauses … … … eingeteilt … … …” De ez már egy másik epizód a naplóban.
(Gróf Széchenyi István naplói.
Szerk. és bev. Viszota Gyula. Bp. 1925. l. köt.
Gróf Széchenyi – mert ő a szóban forgó huszárkapitány – számos utazást tett külföldön. Egyre világosabban látta az Európa fejlett részei és saját, elmaradott hazája közötti óriási különbséget. Sok honfitársához hasonlóan ő is belenyugodhatott volna, s büszkélkedhetett volna a dicsőséges történelemmel (ami nem is volt olyan dicsőséges), a magyar sajátosságokkal, a magyar életmóddal. Vagy apátiába eshetett volna, s élte volna egy tehetős arisztokrata anyagi gondoktól mentes életét. Nem ezt tette, hanem meg akarta változtatni nemzete lelki, szellemi és anyagi adottságait és körülményeit. Ahogy most mondanánk, folyamatos innovációba kezdett számos, bár kisebbségben lévő társával együtt. A magyar reformkor – a 19. század első fele – egyik legnagyobb alakjává vált. Az ő kezdeményezésére épült meg a ma is álló Lánchíd, Budapest szimbóluma, létesült a Magyar Tudományos Akadémia, szabályozták az Aldunát – hogy csak néhányat említsek művei közül. S Kossuth Lajostól kapta epitheton ornans-át: a legnagyobb magyar.

A magam részéről Széchenyi-szindrómának nevezem azt a jelenséget, ha valaki konfrontálódik a saját elmaradottsága és mások haladottsága közötti különbséggel, s bár tudomásul veszi személyi és anyagi erőforrásainak korlátozottságát, a lehetőségek határai között mindent elkövet a közte és a nála fejlettebbek közötti különbség csökkentésére. És nem veszti kedvét akkor sem, ha egyelőre nincs reális kilátása arra, hogy rövid idő alatt átütő sikert érhessen el.

(tovább…)

Különös tekintettel a városi könyvtárakra

Ha a városi könyvtár fogalmát tágan értelmezzük, az előzmények egészen az ókori keleti városállamokig, illetve a római birodalomig nyúlnak vissza. A kategória ilyetén kiterjesztése azonban történetileg nem indokolt, hiszen a mezopotámiai és a közel-keleti könyvtárak uralkodói, Róma és a provinciák nyilvános könyvtárai pedig állami gyűjtemények voltak.

Az első igazi városi könyvtárak a késő középkorban, a XIV. század végén Németországban és a XV. század első felében Angliában jöttek létre. A polgárság megerősödése és a városi önkormányzatok megszilárdulása hozta magával, hogy jó néhány helyen a magisztrátus saját tagjai és a vezető hivatalnokok használatára a városházán kódexeket is őrzött. A könyvnyomtatás feltalálása technikai lehetőséget teremtett, a reformáció pedig ideológiai-politikai indítékot szolgáltatott e kis gyűjtemények gyarapítására és újak létesítésére. Martin Luther, aki 1524-ben levélben fordult Németország összes városainak tanácsosaihoz, egyebek között arra is figyelmeztette őket, “hogy munkát és költséget nem kímélve jó könyvtárakat állítsanak fel különösen a nagy városokban, amelyek képesek ezeket berendezni.” A reformáció hatásának tudható be, hogy a XVI–XVII. században Magyarországon is alakultak városi könyvtárak, főleg a felvidéki és erdélyi németlakta városokban; ezek egy részét az ellenreformáció hulláma elsodorta vagy más okokból szűntek meg. Angliában szintén a protestantizmus elterjedése, majd a polgári forradalom adott lendületet a városi könyvtárak alapításának. Ez idő tájt Franciaországban is szerveződtek városi gyűjtemények, de nem az elöljáróságok jóvoltából, hanem gazdag magánemberek alapítványaiból vagy közadakozásból. Aztán a XVII. század második felétől, még inkább a XVIII. században a városi könyvtárak fejlődése több irányba ágazott el: némelyek, a nagyobbak enciklopédikus gyűjtőkörű tudományos könyvtárakká alakultak át; mások közigazgatási, hatósági szakkönyvtárakká váltak; több város az iskolájának, egyetemének adományozta a gyűjteményt; és végül voltak olyan városi könyvtárak is, amelyek nyilvános gyűjteményként működtek vagy eleve ilyen céllal jöttek létre.

Ez utóbbi forma a francia polgári forradalom és a vele csaknem egyidőben kibontakozó ipari forradalom együttes hatására teljesedett ki. A polgárosodás, az urbanizáció, a polgárság politikai jogainak kibővülése, az általános iskolázottsági, kulturális szint emelkedése stb. megkövetelte a városi könyvtárak újfajta típusainak kialakulását. A többes szám arra utal, hogy eltérő változatok jöttek létre, többnyire eltérő módon és megnevezéssel. Közös vonásuk viszont, hogy mindegyik a városi lakosság, elsősorban a polgárság és az értelmiség önműveléséhez és szórakozásához biztosított olvasnivalót, kínált különféle szolgáltatásokat. E helyen csak a fontosabb modellek vázolhatók fel.

Franciaországban a forradalom idején az elkobzott egyházi és magángyűjtemények anyagából kiválogatott ún. jó könyveket osztották szét a városok, illetve a párizsi kerületek között. Az így, felülről, központi intézkedéssel létesített vagy kiegészített gyűjtemények lettek a nyilvános könyvtárak (librairee publique), amelyeket Bonaparte konzul 1803-ban a városi hatóságok igazgatása alá helyezett, de a kormány felügyeleti jogát fenntartotta. Ezek között akadtak százezres állományok is, a többség azonban kicsi és rendezetlen volt; a városi hatóságok nem is igazán érezték magukénak ezeket, fejlesztésükre nem törekedtek. Majd csak a század közepétől történt némi előrelépés, újból központi kezdeményezésre.

(tovább…)

“…csodálatos lehetőségek rejlenek abban a
játéktérben, amely két, egymáshoz hasonló
dolog kölcsönhatásba lépésekor keletkezik”

(Winnicott D. W.: A kulturális élmény helye)2
Ez az írás egy előadás munkaanyagából készült, melyet gyermekkönyvtárosoknak tartottam. Ezt azok miatt hangsúlyozom, akik annak idején ott voltak. Ugyanis utólag jutott eszembe, hogy elfelejtettem megmondani: hogy kerül a csecsemő világa a könyvtáros asztalára? Az ő kedvükért most ezt nem rejtem el a szövegben, hanem előre megmondom: identitásformáló hatása van annak, amit az emberi fejlődésről (személyiségfejlődésről) gondolunk. S ennek kitüntetett időszaka a csecsemő- és kisgyermekkor, és az anya-gyermek kapcsolat, melynek nyomai egy életre belénk íródnak. Magam szenvedélyes könyvtárlátogató vagyok, és ez indított arra, hogy végiggondoljam saját szakterületem, a pszichoterápia elméleti ismereteire támaszkodva, hogy mi történik a könyvtárban az emberek között? Előadásomat “aperitif”-nek szántam a konferencia nyitóülésén.

“Írni a szerelemről s megtalálni azt.” Ez Peter Greneway legújabb filmjének, a Párnakönyvnek utolsó mondata. A film egy nőről szól, akinek apja kínai, anyja japán, s akinek egy kislánykori emléke nyomán szenvedélyévé vált az emberi testre, bőrre való írás. De azt is mondhattam volna, hogy a film a Vágyról szól, hogy érzéseinket, gondolatainkat közvetlenül adjuk a másiknak, a Másikra írjuk vagy magunkra írassuk, áthidalni vélve ezzel a nyelv, a beszéd problémáját. A nyelv kapcsolati problémája ugyanis az, hogy nemcsak összeköti az embereket, hanem el is választja őket; szoktunk beszélni nyelvi nehézségekről, amikor nem értjük meg egymást, más esetben viszont azt is mondjuk, hogy szavak nélkül is megértjük egymást. Más oldalról pedig: “A nyelv olyan, mint a bőr: szavaimmal a Másikhoz dörgölődzöm. Mintha csak a szavak helyettesítenék az ujjaimat vagy mintha az ujjak szavaim meghosszabbításai volnának. Nyelvezetem reszket a vágytól.” – írja Roland Barthes a Beszédtöredékek a szerelemről c. könyvében3, a Szöveg öröme, az S/Z stb. szerzője, a francia irodalomtudós. Azért választottam ezeket a költői idézeteket bevezetésképpen, mert az a szándékom, hogy az interperszonális kapcsolatokból egy olyan mozzanatot ragadjak meg pszichológiai szempontból, ami szabad szemmel ugyan nem látható, mégis alapvető, lényeget érintő, esszenciális. Ez a szubjektumok találkozása, az interszubjektivitás, ami a könyvtárak iránti vonzódás egyik magyarázata lehet.

(tovább…)

“Nézd a gyerekek arcát. Ott! A porban! Mennyi
öröktől fogva ismert ismeretlen!”

lllyés Gyula
Amikor erre az előadásra készültem, s próbáltam áttekinteni mindazt, amit gyakorló könyvtárosként, gyermekkönyvtárosként az évek során tapasztaltam, s felelevenítettem a tanultakat és a szakirodalomban olvasottakat, úgy éreztem, hogy dantei módon “Az emberélet útjának felén egy nagy, sötétlő erdőbe jutottam”. Nem mondanám, hogy az igaz utat meglelem, de mindez arra késztetett, hogy a magam szubjektív módján elgondolkodjam arról gyermekkönyvtárosként s tanult szakmám szerint pedagógusként is: mi az, ami mindebből a gyermekkönyvtárban használható (vagy csak ez használható), s rájöjjek mi az, amit már eddig is – természetes módon – ezen elvek alapján tettünk. A téma, a gyermekkönyvtári konfliktushelyzetek, kikerülhetetlenül érintkezik a pedagógia, a gyermeklélektan, a gyermekjog és -védelem, a szociológia, a könyvtár szociális funkciója kérdéseivel is. Mindezek áttekintésére, a különböző módszereknek akár csak a felvázolására idő híján nincs mód.

Ezért mindaz, amit elmondok nektek, inkább hangos gondolkodás. Néhány művet csupán az utalás szintjén tartok szükségesnek megemlíteni, mert munkánk során ezek forgatása, újraolvasása elkerülhetetlen. Ilyenek: Karácsony Sándor munkái; Mérei-Binét: Gyermeklélektan; Eliot Aronson: A társas lény c. munkája; Bruno Bettelheim: A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek c. műve; Eric Berne: Az emberi játszmák; Erich Fromm: A szeretet művészete; Thomas Gordon: P.E.T. és T.E.T. könyve; A könyvtár szociális funkciója c. tanulmánygyűjtemény, Nagy Attila, Popper Péter, Vekerdy Tamás, Ranschburg Jenő írásai – és nyilván még lehetne folytatni a sort.

Úgy gondolom, hogy talán nem haszontalan – még ha evidenciákról lesz is szó –, ha a szűken vett témát egy nagyobb körből kiindulva közelítem meg. Kiindulási pontom természetes módon a gyermekkönyvtár mint színtér, a gyermekkönyvtáros és a gyermek, akik ebben a közegben kerülnek kapcsolatba s olykor vélt vagy valóságos konfliktushelyzetekbe.

Ha visszagondolunk Karácsony Sándor pedagógiai elveire, akkor világossá válik, hogy ez az a hely, mely a közösségi élet, az indirekt módon történő nevelés színtere, lehetőség a művelődésre, a kapcsolatteremtésre, s mindez szabad elhatározásból történő, nem pedig muszáj-tevékenység. A gyermekkönyvtárban, melynek légköre oldott, feszültségektől mentes, a gyerek is feloldódik, mert ide szabadon, a “muszáj” görcse nélkül jön és jöhet be, és itt csak úgy “ellehet”. Viselkedése felszabadult, s az oldott légkörben mégis magától értetődően fegyelmezett.

(tovább…)

Kedves Jeromos!

Amikor ezeket a sorokat írom Neked, előttem van a tihanyi apátsági templom szószékén megcsodálható szobrod kis másolata: Szikár aszkéta-testedet alig fedi az aranyszínű drapéria, kezedben koponyát tartasz, s ezzel az elmúlásra emlékeztetsz bennünket. Könyököd nyitott könyv lapjain nyugszik, bal kezeddel mintha figyelmeztetni akarnád a nézőt, akire rátekintesz széles karimájú bíborosi kalapod alól. S a remete ruhátlansága és a római méltóság jele az a kettősség, amely mindig megmosolyogtat egy kicsit. Mintha a kettő ellentétben állna egymással: lemondás és méltóság. De persze tudjuk, hogy ezt a kalapot csak a barokk művészet tette a fejedre, ott van azonban már a reneszánsz metszetein is, valahol az írószobád egyik bútorán. Mert éltél ugyan a pusztában, szolgáltál a pápai udvarban, de igazán az írószobádban érezted otthon magadat.

Ki is voltál, kedves Jeromos, és ki vagy ma nekünk? Sokat tudunk Rólad , hiszen egyike vagy a nagy nyugati egyházatyáknak, s műved messze túlszárnyalja minden tudós egyházi ember alkotásait. Van-e olvasottabb könyv, mint a Biblia, amelyet hosszú századokon át a te fordításodban olvastak és imádkoztak a keresztények? Vulgátának nevezték ezt a fordítást, mert legfőbb jellemzője az elterjedtsége volt, s ez kiegyenlíti a kisebb hibákat. Hiszen Te is hibáztál, hiszen ember voltál, bár az egyház szentjei között tisztelünk.

Mégis keveset tudunk Rólad, hiszen a lexikonok úgy mondják csak, hogy 347 körül születtél, 419-ben vagy 420-ban haltál meg. Hogy hol születtél, nem tudjuk. Valahol Pannonia határai közelében állt az a városka, amelyet egyesek a történelmi Magyarország határain belül lévőnek gondoltak. Tudod, hogy a nagy földrajz-tudósunk, Bél Mátyás is így vélte? S ha így lenne, akkor Márton mellett Te volnál a másik nagy európai szent, akit földinknek tisztelhetnénk.

Azt mondtam: európai szent. Tudom, tévedtem. A szentek nem csupán egy földrész szentjei, hanem az egész világé, sőt a mennyeké is. Te mégis európai szent voltál. Születési helyedről Rómába mentél művelődni, de tanulmányutat tettél Galliába, eközben jártál Trierben is, ott ismerkedtél meg a monasztikus életeszménnyel, amelyet nem hagytál el – vagy az nem hagyott el Téged? – egész életeden keresztül, hiszen nemes hölgyeket is elvezettél az aszkézis örömére. Jártál Aquileiában, éltél Chalkisz sivatagában, beutaztad Egyiptom tájait, közben Rómában voltál ismét egy zsinaton, akkor lettél a pápa titkára és tanácsadója. De végül Betlehemben telepedtél le, s ott is ért a halál. Életutaid állomásai közt van olyan is, amely Európán kívül fekszik, mégis európai szent, európai ember voltál, hiszen görög és héber tanulmányaid azt a célt szolgálták, hogy Európa közös nyelvére, a latinra ültesd át a szent szövegeket az eredeti nyelvük alapján, illetve javítsd ki az eddigi fordítások hibáit.

Utazásaid és tanulmányaid során sok nagy tudóssal ismerkedtél meg személyesen, sok művüket tanulmányoztad a könyvtárakban. Forgattad az Órigenész és Euszébiosz által összegyűjtött caesareai könyvtár tekercseit, már őszes hajjal – szavaidat idézem egy leveledből – mentél el Alexandriába, hogy Didymust hallgasd. Sokat tanultál: az ismeretszerzés gyötrelme és keserűsége Téged is majdnem kétségbeesésbe kergetett, s milyen belső megelégedéssel írtad le mégis ezeket a szavakat: “az írások sok keserű magvából édes gyümölcsöt szedek”.

Egész munkásságodból, minden írásodból sugárzik a könyv szeretete. Talán éppen ezért lettél nem csupán a biblikusok és a fordítók védőszentje, hanem a könyvtárosoké is. Biblia és Bibliotheca! Tudatosan írtam nagy kezdőbetűvel a Könyvtár szót, hiszen sokszor annyit jelent, mint Biblia. A legrégibb magyarországi könyvjegyzék Szent László pannonhalmi oklevelében szintén ebben az értelemben használja. Szeretted a könyvet, szeretted a könyvtárat. Ezért tisztelünk védőszentünkként.

S ha égi pártfogónk vagy, akkor életednek példaként kell előttünk állnia. Azt mondják, akik sokat foglalkoztak munkásságoddal és személyeddel is, hogy lebilincselő egyéniség voltál, de nehéz ember is. Mi is azok vagyunk, mai utódaid, magyar könyvtárosok. Harcolunk, veszekszünk, ha legféltettebb kincseinkről, a könyvekről van szó. Talán ezekben a harcainkban is mellettünk állsz. De nemcsak ebben szeretnénk követni, hanem abban is, amit XV. Benedek pápa 1920-ban írt enciklikájában így fogalmazott meg: Jeromos késő öregségéig kitartott a munkában, nem kímélve fáradságot, éjszakázást, nem kímélve a költségeket. A költségekkel – sajnos – kíméletesen kell bánnunk, hiszen költségvetéseink nem engedik meg a pazarlást. De nem akarunk takarékoskodni a magunk erejével: dolgozni szeretnénk, támogass bennünket ebben a szándékunkban.

De védelmezd a ránk bízott értékeket, a könyveket is. Védelmezd tűztől és víztől, védelmezd a molyoktól, a penésztől és a savtól. De óvd meg könyvtárainkat a szenvedélyes könyvgyűjtőktől is, meg azoktól, akik nem tudják vagy nem akarják megbecsülni a könyvet, akik tisztátalan kézzel és tisztátalan lélekkel nyúlnak a kötetekhez.
Kedves Jeromos Atyánk, védőszentünk. Hosszúra nyúlt a levelem, pedig még annyit kellene írnom Rólad és rólunk. Ismét az arcodba nézek, fürkészem gondolataidat. Biztosan nem vagy megelégedve velem és írásommal. S ha válaszolni tudnál, mit üzennél nekem és könyvtáros kollégáimnak? Engedd meg, hogy kitaláljam gondolataidat, és 130. leveled egy mondatában fedezzem fel a válaszodat: “Ama Scripturas sanctas et amabit te sapientia!” Gyatra magyarsággal: Szeresd a szent írásokat, s szeretni fog a bölcsesség! Hadd változtassam meg ezt a mondatodat azoknak a kollégáknak a kedvéért, akik talán nem tartják szent írásnak a Bibliát: Szeresd a könyvet, s szeretni fog a bölcsesség.

Hadd fejezzem egy kéréssel: szeress Te is bennünket, szeresd a könyvtárainkat, szeresd mindazokat, akiknek szent a könyv. Ezzel a kéréssel búcsúzik Tőled
Maximilianus, Bibliothecarius