KÖNYVTÁRPOLITIKA
Kührner Éva: A Könyvtárosok Világnapjáról – utólag 3-5
Tóth Máté: A könyvtár mint találkozóhely. A PLACE projekt 6-11
Amberg Eszter: Az árva mű egyes felhasználásainak engedélyezésére vonatkozó részletes szabályokról 12-14

MŰHELYKÉRDÉSEK
Nagy László – Boda István: Gondolkodjunk együtt… A vezetésről 15-19
Fuchszné Benák Katalin: Helyismereti tevékenység a kistelepülések könyvtáraiban. Különös tekintettel a lelki szerepre és a digitális kultúrára 20-27
Kapuvári Zsuzsa – Pobori Ágnes: Mentsük meg a Gutenberg Galaxist! Avagy rá lehet-e bírni a mai tizenévest az olvasásra? 28-32
Közhasznúsági jelentés a Publika Magyar Könyvtári Kör 2008. évi tevékenységéről 32-34

KONFERENCIÁK
Mezey László Miklós: Újra Csongrádon. A Kárpát-medencei magyar könyvtárosok 2009. évi konferenciája 35-39

HISTÓRIA
Katsányi Sándor: A könyvtár mint a megregulázott értelmiség menedékhelye. Az 1956-ot követő évek portrékrónikája 40-49

PERSZONÁLIA
Vajda Kornél: Aki nem X vagy Z. A hetvenéves Fogarassy Miklós köszöntése 50-52

KÖNYV
Pogány György: A Székesfehérvári Püspöki Könyvtár 1601 előtti nyomtatványainak katalógusa (BEpAlb Cat.) 53-55
P. Vásárhelyi Judit: Régi Magyarországi Szerzők (RMSZ) I. A kezdetektől 1700-ig 56-60

Az utóbbi években egyre hangsúlyosabb szerepet kap a hazai és a külföldi szakirodalomban a könyvtár szociális funkciója, illetve a könyvtár mint társadalmi interakciós tér újraértelmezése. A multikulturális társadalmak megjelenése nyomán mind hangsúlyosabban fogalmazódik meg a független találkozóhelyekre vonatkozó igény. Az Oslói Főiskolán – és a budapesti Könyvtári Intézetben, valamint előtte a Könyvtártudományi és Módszertani Központban – már évtizedek óta kutatják a témát. (A norvég eredmények közül talán a legismertebb az alacsony kontra magas intenzitású találkozóhelyek koncepciója1, amely a modern multikulturális társadalom által támasztott igényekre adható könyvtári válasz egyik modelljeként is értelmezhető.) A főiskola 2006-ban pályázott a norvég Kutatási Tanácshoz egy e témához kapcsolódó kutatási program indításához, amelynek eredménye a 2007 és 2011 között megvalósuló PLACE projekt.2 (Az angol szó magyarul annyit jelent, hogy “hely”, egyben betűszó is: Public Libraries as Arenas for CitizEnship – nagyon szabad fordításban: A közkönyvtárak mint terek az aktív állampolgársághoz.)
A projekt általános célja megvizsgálni a lehetőségét annak, hogy a multikulturális helyi közösségekben működő közkönyvtárakat miként lehetne olyan helyszínekké formálni,
- amelyeket valamennyi csoport relevánsnak ítél;
- amelyek találkozóhelyként képesek funkcionálni a közösségben;
- amelyek támogatják a társadalmi tőke erősítését;
- és amelyek előmozdítják a demokratikus folyamatokhoz szükséges kultúrák közötti kommunikációt. (tovább…)

A 3K 2009/3. számában olvashattak már a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (Szjt.) legújabb módosításáról. Az Szjt. új 57/A-C. §-ai új rendelkezéseket vezettek be, amelyek a felhasználás engedélyezésének speciális szabályait tartalmazzák ismeretlen vagy ismeretlen helyen tartózkodó szerző alkotása (árva mű) esetén.
Az Szjt. új 57/A-C. passzusa a Magyar Szabadalmi Hivatalt (MSZH) jelölte ki az árva művek felhasználásának engedélyezésére. Az engedély előfeltétele, hogy a felhasználó a szerző fellelésére tegye meg – az érintett műtípus és felhasználási mód figyelembevételével – az adott helyzetben általában elvárható lépéseket. Ez az engedély öt évre szól, nem kizárólagos, át nem ruházható, további felhasználási engedély adására nem jogosít.
A felhasználás nem ingyenes, de a díjfizetés szabályozása eltérő az általános szabályoktól: a díjat nem az engedélyt adó MSZH számára kell fizetni, hanem a szerző részére, amikor a szerző személye vagy tartózkodási helye ismertté válik. A díj megfizetésére vonatkozó igény öt év alatt évül el, amelyet az engedély hatályának megszűnésétől vagy a visszavonásáról szóló határozat jogerőre emelkedésétől kell számítani.
Az Szjt. rendezi azt a helyzetet is, ha a felhasználás időtartama alatt a jogosult személye, illetve tartózkodási helye ismertté válik. Ilyen esetben a szerző megtilthatja a felhasználást vagy meghatározhatja a felhasználás méltányos díját is. Ha a szerző kiléte, illetve tartózkodási helye az engedély hatályának megszűnése után válik ismertté, ez már értelemszerűen a felhasználást nem érintheti, de a felhasználás méltányos díjának követelésére még öt évig van lehetőség. (tovább…)

“Ha társalogni akarsz velem,
Határozd meg a szavaidat.”
(Voltaire)

Amikor kézhez vettem első könyvtárigazgatói megbízásomat, megkérdeztem az illetékes döntéshozótól: miért rám esett a választás a hét pályázó közül? Azért, mert nekünk most innovatív ember kell – volt a válasz. Rövid, tömör indoklás, ezt megértettem.1 Majd 1992-ben, amikor először megbíztak a nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár igazgatói feladatainak ellátásával, ismét megkérdeztem a illetékes döntéshozóktól ugyanezt. Ez volt a válasz: te menedzser típusú vezető vagy, ezt már az előző munkahelyeden bizonyítottad. Menedzser típusú vezető – mi ez? Fából vaskarika? – Nem! Paradigmaváltás a vezetéselméletben. 2009 januárjában a magyar folyóiratok tartalomjegyzékeit böngészve, az ekkor 815 folyóirat 644 265 cikkének címeit tartalmazó MATARKA-adatbázisban, a “menedzser” kifejezés – mint cím-kulcsszó – először 1964-ben fordult elő. Azonnal megnéztem, hogy melyik folyóiratban, és meglepődtem, a Világosság 1964. (5. évf.) 4. számában, Vámos Imre Isten menedzserei című írásának címében. E cikkben a szerző a nyugat-németországi katolicizmusról ír, kissé meghökkentő szövegkörnyezetben használja a kifejezést: Rómában “I managers di Dio” – isten menedzsereinek – tekintik a nyugatnémet püspököket, vagyis a leggazdagabbaknak valamennyi ország főpapjai közül. Ugyanebben a bekezdésben részletesebben is kifejti: “A kölni érsek palotájába afrikai királyok és miniszterek járulnak időnként «egyházi támogatásért» s amikor Frings (az akkori kölni érsek) Rómában volt, lakosztályában is számos püspök és kardinális kereste fel, hogy pénzt kérjen «isten menedzsereitől», vagy köszönetet mondjon a támogatásért.” (tovább…)

“Óh, ne mondjátok azt, hogy a Könyv ma nem kell,
hogy a Könyvnél több az Élet és az Ember:
mert a Könyv is Élet, és él, mint az ember -
így él: emberben könyv, s a Könyvben az Ember.”
(Babits Mihály: Ritmus a könyvről)

Az ősember barlangrajzai – azaz régészeti leletek – alapján tudjuk felidézni az ősközösségi társadalom életét. De szólnak hozzánk az agyagtáblák üzenetei éppúgy, mint a papirusztekercsek titkai. Mígnem 1485-ben Gutenberg feltalálta a nyomtatható és cserélhető betűs nyomtatást. Gondolnánk-e, hogy már Mária Terézia szabályozta a helyismereti oktatást? A Gutenberg-galaxis kitágult, s alig húsz évvel ezelőtt – az átlagember számára is hozzáférhető módon – útjára indított elektronikus információhalmaz és -csere új távlatokat nyitott immár a kibertérben. Ma kihívás a Magyar Nemzeti Bibliográfia olyan webes megjelenése, ahol egy helyről érhetnénk el a magyar nemzeti könyvtár összes digitalizált dokumentumát, de nem vízió! A kiskönyvtárak helyismereti tevékenységének is fontos szerep jut e téren sajátosságaiból adódóan éppúgy, mint a nagy, tudományos és szakkönyvtáraknak, a magyar nemzeti kultúra, hagyomány megőrzésében, amelyet a digitális kultúra segítségével, közösen tudunk megvalósítani.
A kistelepülési könyvtárak helyismereti gyűjteményeinek a mindennapokban betöltött szerepéről tennék közzé néhány gondolatot. (tovább…)

Ez az írás olyan értelmiségiekről szól, akiket az 1956-os forradalomban való részvételük miatt megfosztottak munkahelyüktől, és kényszerhelyzetből kerültek könyvtárba. Számukra a könyvtár egyszerre volt büntetés és jutalom. Beilleszkedésük kérdéseiről Vértessy Miklós már 1990-ben cikket közölt a Könyvtáros hasábjain, ő volt az első, aki e problémával szembenézett, de jószerivel az utolsó is.
Pedig a kérdés nem periférikus. 1956 után az értelmiség “megrendszabályozásának” mindennapos eszköze volt az eredeti állástól való megfosztás. Egyesek számára ez a létbizonytalanságba, a segédmunkási életszintbe való taszítást jelentette, másoknak viszont kijelölték az elhelyezkedési lehetőséget. Olyan munkahelyek jöhettek szóba, amelyek szellemi munkát kínáltak ugyan, de jól ellenőrizhetők voltak, az odahelyezett nem juthatott felügyelet nélküli szabad mozgástérhez.
Itt lép be történetünkbe a könyvtár. Ez az intézmény szinte minden másnál kiválóbb lehetőséget adott a szellemi, de jól behatárolt és ellenőrizhető munkára, ezért az átirányítások kitüntetett helyszínévé vált. Sőt, a máshová kerültek közül is sokan próbáltak ide jutni, és a régi kapcsolatok igénybevételével ez némelyeknek sikerült is.
Elsősorban arra keresem a választ: mi történt velük a könyvtárba lépés után. A könyvtárak ez időben számos más pályáról érkező értelmiségivel gyarapodtak. De a mennyiségnél fontosabb a minőség: a korabeli könyvtári dolgozók átlagos iskolázottságát, műveltségét felülmúló, dinamikus, nyitott gondolkodású réteggel gazdagodhattak a magyar könyvtárak. (tovább…)