Dippold Péter: Köszöntő a Magyar Könyvtárosok VI. Világtalálkozója elé 3
Mezey László Miklós-Vajda Kornél: Interjú Bálint-Pataki Józseffel, a Határon Túli Magyarok Hivatala elnökével 5
Kálóczy Katalin: Lácszemek. A határon túli magyar könyvtárügy magyarországi perspektívából 10
Pegán Anita: “Legyen rendszere a közös munkának, fogalmazódjanak meg közös célok, alakuljon hozzá közös cselekvési program.” Interjú Bakos Klárával, a Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnökével 19
Varannai Zoltán: A külföldi magyar kulturális intézetek és könyvtáraik 22
Fazakas Csongor: A határon túli magyar könyvtárak támogatásának alakulása a rendszerváltozás óta eltelt időben 34
Gereben Ferenc: Az ezredforduló magyar olvasáskultúrája a Kárpát-medencében 40
Mándli Gyula: A váci ás ipolysági közgyűjtemények szakmai együttműködésének története és eredményei 53

A világ nagy rendezvényeit általában négyévente szervezik. Ennyi idő elégséges ahhoz, hogy egy szakma képviselői újabb eredményeikről számot tudjanak adni, hogy személyes élményeik hosszabb szakaszáról számolhassanak be régen látott barátaiknak, anélkül, hogy ismételnék magukat. Négy év alatt új arcok, új problémák jelennek meg, van miről beszélnünk, nem leszünk unalmasak.

Hatodik alkalommal kerül sor 2004-ben a magyar könyvtárosok világtalálkozójára, rendezője a hagyományok szerint ebben az évben is az Országos Széchényi Könyvtár, fővédnöke Hiller István kulturális miniszter.

Hogyan értünk el hatodik találkozóhoz? Múltidézésként néhány adatot szemezgettem a korábbi tanácskozások eseményeiből. Az első találkozásra 1980-ban került sor, a megbeszélés az első hivatalos kapcsolatfelvételt jelentette a nyugaton és itthon élő könyvtári szakemberek között. Szó esett a könyvtárosok szerepéről a magyar kultúra terjesztése érdekében, a bibliográfiai és gyűjteményi együttműködésről és sok egyéb szakmai kérdésről. 1985-ben a tapasztalatcsere már szorosabb szakmai tematikába rendeződött, a résztvevők három szekcióban folytatták a tanácskozást. A fő témák a külföldi és hazai hungarika-gyűjtés és -feltárás problémái, az anyanyelvi kultúra ápolásának lehetőségei és a számítógépek könyvtári térhódításának kérdései voltak. A szomszédos országok könyvtárosai először a harmadik, 1992-ben megrendezett konferenciára kaptak meghívást, amely a rendszerváltás jegyében telt el: sok új szakmai kapcsolat született ekkor. 1996-ra már rutinná vált a szervezés, és a világtalálkozó összekapcsolódott a Magyar Könyvtárosok Egyesületének vándorgyűlésével, lehetővé téve a hosszabb együttlétet és a mélyebb tapasztalatcserét hazai és határon túli könyvtárosok között. Ekkor a központi téma a kisebbségi és többségi társadalom kommunikációja volt. Így értünk el azután 2000-hez, amikor utoljára találkoztunk határon túli kollégáinkkal egy rendkívül jó hangulatú tanácskozáson, nagy melegben csaknem harminc előadást meghallgatva.

(tovább…)

- Kérjük, hogy adjon képet olvasóinknak arról, hogy a rendszerváltozás óta eltelt másfél évtizedben milyen fő tendenciák, folyamatok jellemezték a határon túli magyarság kulturális, könyvtári életét!

- A XX. század eseményei (két világháború, a háborúkat követő határváltozások, az 1920-as, az 1947-es békeszerződések, rendszerváltások) nem kedveztek annak, hogy a meglévő könyvtárak modern nemzeti könyvtárhálózattá szerveződjenek. A határváltozások következtében a magyar könyvtárak jelentős része a szomszédos államok fennhatósága alá került. Gyűjteményeiket, főleg a II. világháború után – az egyháziak egy részének kivételével – államosították, és szakmai felügyeletüket, irányításukat is a szomszédos államok kulturális kormányzatai alá rendelték. Bár a II. világháború után a szomszédos államokban is nagy számban hoztak létre állami közkönyvtárakat, ez azonban azt eredményezte, hogy a korábbi önálló magyar könyvtárak gyakorlatilag megszűntek. Gyűjteményeik beolvadtak a többségi könyvállományba, nemegyszer zúzdába kerültek vagy eltűntek a raktárak mélyén.

A XX. század utolsó évtizede a határon túli könyvtárak számára is fordulatot hozott, ugyanakkor feltárta a szomorú valóságot is. A szomszédos országok könyvtárainak magyar könyv- és dokumentumállománya amellett, hogy hiányos, nagy része elavult, illetve elhasználódott. A könyvtárak jelentős részében nincs, tökéletlen vagy diszkriminatív a magyar állomány gyarapítása, a hiányzó dokumentumok pótlása. A térség rossz gazdasági helyzetéből adódóan ezek a tünetek az utóbbi években még politikai indíttatás nélkül is erősödtek, illetve erősödnek. A gyűjtemények jogi és financiális helyzete egyaránt bizonytalan. Némi stabilitásról csak azon magyar állománnyal rendelkező könyvtárak esetében beszélhetünk, amelyek állami-önkormányzati fenntartásúak. A magyar könyvállomány azonban ezek közül is csak ott van biztonságban, ahol a lakosság nagy többsége magyar, illetve magyar többségű az önkormányzat is. A szomszédos országokban nem volt magyar nyelvű könyvtárosképzés, továbbképzés, ennél fogva nincs elegendő szakképzett magyar könyvtáros. Hiányzott a magyar nyelvű könyvtári szaksajtó, gondot jelentett a térségi szakmai kapcsolatok hiánya, a magyar könyvtárosok szervezetlensége.

A ’90-es évek első felében (olykor még ma is) spontán módon, többnyire magánkapcsolatok alapján nagy mennyiségben érkeztek könyvadományok Magyarországról a határon túli térségekbe, amelynek hatása (főleg a lélektani) nem lebecsülendő, ugyanakkor az is tény, hogy a kiszállított könyvek jelentős része erősen elhasználódott vagy elavult. A kiadók nemegyszer a fölös (Magyarországon már eladhatatlan) könyveiktől is a jótékony adományozás ürügyén igyekeztek megszabadulni. Bár kétségtelen, hogy a könyvtárak állománya valamelyest bővült, és létrejöttek könyvtárak olyan településeken, intézményekben is, ahová korábban még a magyar könyv is alig jutott el, ez a támogatási és könyvtárfejlesztési módszer aligha felelhetne meg a korszerűség, és különösen nem a XXI. század követelményeinek.

(tovább…)

A határon túli magyar könyvtárügy
magyarországi perspektívából

Húbert Ferencnek

1989-cel új korszak vette kezdetét a szomszédos államokban élő magyarság könyvtárai számára is. A magyar közösségek maguk mögött hagyták – de a közösségi-személyes beállítódások szintjén megőrizve, fölerősítve – a trianoni döntések, majd a szocializmus korszakának kisebbségeket sújtó regionális történeteit. A fellélegzés után nagy iramú önszerveződést indítottak el.

Talán a kiegyezés utáni lázas tevékenységhez hasonlítható legjobban az, ami a kulturális önazonosságot jelentő cselekvési formák megteremtésében és a működéshez szükséges energiák létrejöttében végbement. De amíg az 1867 utáni Magyarországon egy, az állam által is gondozott építkezés kezdődött, addig a Kárpát-medencei, kisebbségi közösségekben élő magyarságnak jobbára saját teremtő erejére kellett hagyatkoznia. A művelődés hivatásos intézményei, a magyar színházak, folyóiratok, múzeumok stb. a korabeli politika és gazdaság viszonyainak függvényében – regionális eltérésekkel – nehezebb feladat előtt álltak, mint a szaporodó civil szervezetek a maguk emberi erőre számító vállalásaikkal. Az előbbiek nem nélkülözhették a fenntartó állam vagy önkormányzatok gazda szerepét, az utóbbiak a sajátos mozgalmi jelleg következtében a palackba zárt szellem kiszabadulásának hallatlan energiájával léptek színre, és nem ismertek lehetetlent.

A hivatásos intézmények és a civil szervezetek egy-két év leforgása alatt megtalálták és megerősítették kapcsolataikat a magyarországi kulturális kormányzattal. A rendszerváltozás utáni első magyar kormány alkotmányos felelősséget vállalt a határon túli magyar közösségekért, nemzeti identitásuk megőrzésének, fejlesztésének elősegítéséért. E felelősséget azóta mindegyik kormányzat viseli. A politikai hangsúlyeltolódásoktól függetlenül, az eredményesség mértékének, az optimális hatékonyság elérésének vizsgálata nélkül az empirikus összegzés fejlődési folyamatokat érzékel.

(tovább…)

Interjú Bakos Klárával, a Magyar Könyvtárosok
Egyesületének elnökével

- 2003 tavasza óta vagy a Magyar Könyvtárosok Egyesületének elnöke. Hogy érzed magad ebben a szerepben?

- Nem értem rá ezen elgondolkodni, belelendültem a munkába, és a lendület még tart. Az elmúlt évben módom volt az egyesületi munka minden szférájából tevőlegesen kivenni a részem. Talán előnyömre vált, hogy megtapasztaltam mind a magasságokat, mind a mélységeket. Minden nehézség ellenére rengeteg hasznom származott belőle. Az elnökség tagjai sokat segítettek a munkámban. Úgy érzem, a hangot megtaláltuk egymással, jó munkamegosztással és koordinálással – bár hiányzott a főtitkár személye – sikerült az egyesület tervezett feladatait megoldani, napi életét továbbvinni.

- A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem könyvtárának az igazgatója is vagy. Ez a munkakör a könyvtár jellege miatt talán egy zártabb világban való tevékenységet jelent. E két szerep, e zárt intézmény igazgatójáé és az egyesület elnökéé, mely által nagyon sok emberrel kerülsz kapcsolatba, hogyan fér meg egymás mellett az életedben?

- Nem érzek kettősséget sem magamban, sem szerepköreimben. A “civil” kommunikációval, kapcsolataim sokaságával nem az elnökségi szerepkörben találkoztam először. A Nemzetvédelmi Egyetem Központi Könyvtár nyilvános felsőoktatási könyvtár, ODR tagkönyvtár, igen kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkezik – nem nevezném zártnak. Minden könyvtárnak megvan a sajátossága, váltig küzdök az ellen, hogy a Nemzetvédelmi Egyetem könyvtárának egyetlen ismérve a zártság legyen.

(tovább…)

A külföldi magyar intézetek könyvtárairól a könyvtári szaksajtó hasábjain utoljára 1991-1992-ben látott napvilágot átfogó körkép. Az akkori bemutatkozás annál inkább indokolt volt, mert a hazai és a kelet-európai rendszerváltozások alapjában változtatták meg azokat a külső és belső körülményeket, amelyek meghatározták a kulturális intézetek és könyvtáraik működési feltételeit, sőt a nehéz gazdasági helyzet okozta szűkös anyagi körülmények esetenként további fennmaradásukat is kétségessé tették. Ebben a helyzetben át kellett gondolni, milyen funkciói vannak a kulturális intézeteknek a magyar kultúra közvetítésében, a kulturális dialógus esélyeinek megteremtésében, amelyek indokolttá teszik további fennmaradásukat a megújult Európában és a nagyvilágban, és miképpen illeszkedhetnek ebbe a munkába a könyvtárak, amelyek hagyományosan annak az írott kultúrának a megőrzői és továbbadói, amely kultúra (divatos kifejezéssel a Gutenberg-galaxis) maga is válságba került a XX. század végére.

Most, az Európai Unióhoz való csatlakozás másnapján – amely esemény bizonyos szempontból a másfél évtizeddel ezelőtt elkezdődött változások lezárásaként is felfogható – időszerűnek tűnik egy új körkép felvázolása arról, miben különbözik az intézeti könyvtárak állapota a korábbitól, mennyire töltik be szerepüket a magyar kultúra továbbításában a befogadó ország felé, és mennyiben tudtak alkalmazkodni eszközeikben és módszereikben az információs kor kihívásaihoz.

A jelenlegi helyzet jobb megértéséhez írásom első részében a külföldi kulturális intézetek hálózatának kialakulását és módosulásait szeretném röviden bemutatni a kezdetektől napjainkig. Ezt követően egyenkénti bemutatásukkal áttekinteném a könyvtárak mai helyzetét. A befejező részben pedig megpróbálom felvázolni azokat a feladatokat és terveket, amelyek végrehajtása a közeljövő feladata lesz, és amelyek fontosak lennének a könyvtárak korszerűbb és célirányosabb működésének biztosításához.

(tovább…)

1989 fordulópont volt a Kárpát-medence magyarsága számára. No persze itt most nem magáról a politikai változásról van szó, hanem annak egyik hozadékáról, az országhatárokkal sokfelé szabdalt magyarság közötti, illetve az anyaország és a határon túl élők közötti kapcsolatok megváltozásáról. Mindenki emlékszik a romániai forradalom idején megindult spontán segélyszállítmányokra, amelyek között az alapvető életfeltételeket biztosító élelmiszer és ruhanemű mellett már akkor megjelentek a szellemi táplálékot nyújtó könyvek. Az eltelt mintegy másfél évtized során aztán a könyvadományok spontán akciói (alkalmi könyvgyűjtések, alapítványi támogatások stb.) mellett egyre gyarapodtak a szervezetten és rendszeresen juttatott támogatások (pl. az Országos Széchényi Könyvtár, megyei és városi könyvtárak közvetlen kapcsolatai határon túli könyvtárakkal), végül 1996ban megszületett a támogatások egységes keretbe szervezésének intézményes fóruma (a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma szervezésével megalakult A határon túli magyar könyvtárak fejlesztési programját gondozó szakmai bizottság). Sajnos – főleg anyagi okok miatt – ma, idestova tizenöt év után sem nélkülözhetik a határon túli magyar olvasók a hazai támogatásokat. A változás abban összegezhető, hogy a könyvjuttatások mellett egyre nagyobb teret kap a könyvtár mint intézmény fejlesztése, mind a technikai (számítógépes hardverek és szoftverek), mind a személyi (könyvtárosok képzése, továbbképzése) feltételek terén.

A támogatások rendszere és intenzitása régiónként változó, eltérő lehetőségek és feltételek jellemzik a magyar könyvtárakat, könyvtári hálózatokat. És bizonyos mértékig eltérőek az olvasói igények is, amelyeknek a gyűjtemények meg kívánnak felelni.

(tovább…)

Az olvasás nemcsak egy az ún. szabadidős tevékenységek közül, hanem kitüntetett, mondhatni, szimbolikus szereppel rendelkező cselekedet. Különleges vonása nem merül ki abban, hogy nehezen képzelhető el “háttértevékenységként” (mint a rádióhallgatás és televíziónézés vagy akár a zenehallgatás), hanem főleg abban az értékegyüttesben ölt testet, amelyet a “fontos dolgok” széles választékából magához vonz. Korábbi kutatásokból tudjuk, hogy a gyakori és esztétikai értékekre koncentráló könyvolvasás – szociológiai értelemben – tendenciaszerűen együtt jár a harmonikus, kreatív, az embertársaira, más értékorientált kulturális tevékenységekre és információkra egyaránt nyitott, toleráns személyiségvonásokkal.1

Az alábbiakban – az ezredforduló olvasási szokásainak ismertetése után – az olvasás érték-”holdudvarának” egy speciális szeletét: az egyént a társadalom különböző alakzataival összekötő identitástudatot, azon belül is a nemzeti közösséghez (szorosabban vagy lazábban) fűződő nemzeti azonosságtudatot, illetve ennek az olvasási teljesítményekkel való kapcsolatát vesszük górcső alá. A magyar olvasáskultúra és nemzettudat vizsgálatára immár Kárpát-medencei méretekben tudunk ismét vállalkozni.

A közép-európai rendszerváltozási folyamat egyik pozitív következményeként ugyanis csaknem másfél évtizede van lehetőségünk – szellemi profiljuk minél hívebb megrajzolása céljából – a határon inneni és túli magyarság különböző regionális csoportjainak összehasonlító szociológiai vizsgálatára. A kilencvenes évek első felében és derekán egy felméréssorozat révén a Kárpát-medence nyolc országának (Szlovákia, Ukrajna, Románia, [Kis-]Jugoszlávia, Horvátország, Szlovénia, Ausztria és Magyarország) felnőtt magyar népesség tudati jellemzőit mértük fel.2

Az ezredforduló-közeli években – országonként a korábbinál szélesebb és megbízhatóbb bázison – újabb vizsgálatsorozatra nyílt lehetőségünk. Ennek során – Tomka Miklós vallásszociológussal -Erdély (1998), Kárpátalja (1999), Felvidék (1999), Vajdaság (2000) és Magyarország (2000) felnőtt (18 éven felüli) magyar lakosságának (500 főtől 1000 főig terjedő) reprezentatív mintáin végeztünk kérdőíves felmérést a nemzeti, vallási és kulturális identitástudat témakörében. (A vallásosság kérdésével itt nem foglalkozunk, mert az erre vonatkozó vizsgálati eredményekről Tomka Miklós számolt be.)3

(tovább…)

Az 1990-es évek elejétől, a rendszerváltozástól tartalmas együttműködés alakult ki a könyvtári és helyismereti tevékenységben Észak-Pest megye és a szomszédos határon túli terület között. Először a szobi Érdy János Könyvtár és Információs Központ (akkori igazgatója a jelen szerző), majd a váci Katona Lajos Városi Könyvtár vállalt vezető szerepet az együttműködés koordinálásában.

Az együttműködés történetének két dátumhoz kapcsolható korfordulója volt.

Az első: 1986. május 16-án a szobi Nagyközségi-Körzeti Könyvtár író-olvasó találkozót szervezett dr. Csáky Károly ipolysági helytörténész kutatóval, tanárral, akinek ebben az időben jelent meg a Honti barangolások című könyve. A találkozó létrehozásában Halász Péter, a Honismeret című folyóirat szerkesztője közvetített, akinek kapcsolatai mindenfelé kiterjedtek a Kárpát-medence magyarságára. Ugyancsak az ő javaslatára hívtuk meg közreműködőnek a felvidéki származású Szvorák Katalin népdalénekest is. A rendezvény híre nagy port vert fel a településen. Az érdeklődőket a kíváncsiság hajtotta, miközben a politikai vezetők felháborodtak. Mit képzelnek a könyvtárosok, hogyan merik felemlegetni a trianoni békeszerződésben hazánktól elcsatolt Hont megyét?

A második: 2004. április 30-a és május 1-je, az európai uniós csatlakozás napja és előestéje. Az ünnepi rendezvénysorozatot a két város, Ipolyság és Vác közösen szervezte meg, az események mindkét helyen sűrűn követték egymást. Vácott a Madách Imre Művelődési Központban délelőtt köszöntötték a polgármesterek a megjelent vendégeket, majd elhelyezték az aulában Vác testvérvárosainak címereit és zászlóit. Az épület előtti ünnepélyes zászlófelvonás után dr. Bóth János polgármester a csatlakozás jelentőségéről beszélt, majd a történelmi egyházak képviselői megáldották az új Európa-harangot, amely délben kondult meg először, hirdetve egy új korszak kezdetét. A küldöttségek ezután – végigjárva a belvárost – megkoszorúzták Géza fejedelem és Szent István szobrát. Délután az ipolysági főtéren, a szabadtéri színpadon folyamatos kultúrműsor zajlott, helyi és váci fellépőkkel, a városháza épületében pedig a határ két oldaláról érkező politikusokat, polgármestereket fogadták a város vezetői. Éjfél előtt sokezres tömeg várta fáklyákkal és zászlókkal a parassapusztai határállomásnál a történelmi pillanatot, amikor jelképesen lebontják a határt. A magyar és a szlovák nemzetiszínű szalagok átvágása után felhangzott a magyar, szlovák és az Európai Unió himnusza, majd az őrületes üdvrivalgás. Örömünnep volt ez – sok ember szemében lehetett könnyeket látni -, olyan élmény, amelyet egy életen át sem lehet elfelejteni. A tömeg közepén állva (és fényképezve, mint a jó helytörténész, aki minden fontos dolgot dokumentál) éreztem át a pillanat nagyszerűségét, jelentőségét, tudva, hogy valahol, kicsi pontként, a mi közös munkánk is megtalálható az ünnepelt eredményben.

(tovább…)