Könyvtárpolitika
Dippold Péter: A CALIMERA-program 3
Hangodi Ágnes: A nyilvános könyvtárak jegyzékének 2003. évi állapotáról 7

Fórum
Mikulás Gábor: Állománynagyság mint fügefalevél 22

Műhelykérdések
Moldován István: MINERVA Plus-projekt találkozó Budapesten 27
Hegyközi Ilona: Közös kutatási program brit partnerekkel, 2002-2004 30
Nagy Attila: Irány Disneyland? 35

Konferenciák
Kocsis István: Egy tanácskozás tanulságai 40
Papp István: Az ifjúság a városi könyvtár tereiben 41
Horváth Tibor: Könyvtár az ifjúságért 46
Heiningen, Wouter van: A fiatalok olvasóvá nevelése Maassluis-ban 52

História
Fogarassy Miklós: Ködképek egy könyvtáros múltjából (4) 54

Könyv
Bartók Györgyi: Magyaregregy képes krónikája 58
-i-i: Könyvtárak német naptáron! 60

A PULMAN-projekt 2003-ban befejezte tevékenységét. Ennek oka nem a program sikertelenségében rejlik, hanem egyszerűen “lejárt a futamideje. A 3K olvasói emlékezhetnek beszámolómra az emlékezetes zárókonferenciáról (2003. 6. sz.), és az ott elfogadott magyar nyelvre is lefordított oeirasi kiáltványra. A PULMAN folytatásaként hozta létre a korábbi menedzsment a CALIMERA-projektet (http://www.calimera.org), amely egy későbbi átfogó program előkészítője. A 2004-ben kiírandó “Community Memory”-program fő célkitűzése a korábbi kutatási eredmények gyakorlati alkalmazása lesz a szolgáltatások egyszerű használata jegyében.

Az Európai Unió pályázati rendszere a külső szemlélő számára rendkívül bonyolultnak tűnik. Itt csak azt említeném meg, hogy a pályázatokat időben egymást követő keretprogramok köré fűzik, amelyek tematikája a társadalmi-gazdasági-kulturális fejlesztés legfontosabbnak ítélt területeit fedi le. A könyvtárak legtöbbje az “információs társadalom technológiái” néven elkülönített kulcsterületen, annak “digitális örökség és kulturális tartalom” alprogramjában találja meg pályázati lehetőségét, a CALIMERA is ebbe a témakörbe tartozik.

Melyek a projekt fő célkitűzései? Az egyik legfontosabb célnak tartom azt, hogy a CALIMERA a helyi intézmények (könyvtárak, levéltárak és múzeumok) fejlesztésének irányából indul ki, tehát alulról építkezik. Végcélja ezen intézmények szolgáltatásainak fejlesztése, amelyeket az állampolgárok a mindennapi életben egyszerűen, könnyen kezelhető módon használhatnak.

(tovább…)

Bevezetés

A 2002 novemberében megjelent összefoglalás1 óta eltelt időben a NKÖM Könyvtári Osztálya és a Könyvtári Intézet a korábbi évek gyakorlatának megfelelően ismét két nyilvános könyvtári jegyzéket jelentetett meg a Kulturális Közlöny hasábjain2. A 2003-ban megjelentetett két jegyzékre a települési könyvtárak közül összesen 43 községi, 2 nagyközségi és egy városi könyvtár jelentkezett újonnan, 39 községi, 4 nagyközségi és 2 városi könyvtár pedig elutasítás után próbálkozott újra; mellettük benyújtotta még anyagait 5 szakkönyvtár, egy egyházi, egy főiskolai és egy egyetemi könyvtár. A Könyvtári Intézet és a külső szakértő javaslata után megszületett minisztériumi döntés szerint az áprilisi jegyzékre jelentkezett könyvtárak közül 35, a novemberire jelentkezettek közül pedig 43 könyvtár nyerte el végül a nyilvános jogot. Mindkét jegyzék megjelentetésekor sor került nyilvános könyvtárak törlésére is, összesen 18 esetben, így a 2002-es állapothoz képest (2011 nyilvános könyvtár) a 2003. év végén a nyilvános könyvtárak jegyzékén összesen 2071 könyvtár adatai találhatók.

A tavalyi állapothoz képest sikerült pozitív változást elérnünk a jegyzéken szerepeltetendő városi könyvtárak körében: Herend városa végre elkészítette és beküldte a könyvtár alapító okiratát, Füzesgyarmat és Tököl önkormányzata pedig módosította okiratainak azt a részét, amelyek miatt korábban a minisztérium elutasította jelentkezésüket. Sajnos, még mindig tisztázatlan a helyzet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Putnok nyilvános könyvtári ellátása körül3. Egyetlen kivételtől eltekintve sikerült azt is elérnünk, hogy az 1999 és 2001 között várossá nyilvánított nagyközségek beküldjék a településszerkezeti változás miatt módosított alapító okiratukat. A kivétel egy Bács-Kiskun megyei város, amelynek jegyzője úgy tartja, nincs szükség módosításra, a megváltozott körülmények bizonyítására elegendő a köztársasági elnök által kiadott, várossá nyilvánításról szóló rendeletet használni4. 2003 júliusában négy újabb nagyközség nyerte el a városi rangot. A köztársasági elnöki rendelet megjelenése után e-mailben vettük fel a kapcsolatot a települések könyvtárainak vezetőivel, akik ígéretet tettek arra, hogy elérik az önkormányzatnál alapdokumentumaik módosítását. A legutóbbi jegyzék zárásáig a négyből Hajdú-Bihar és Bács-Kiskun megye új városainak, Kabának és Albertirsának az iratai be is érkeztek. Kisebb mértékben, de módosult a jegyzéken szereplő nagyközségi könyvtárak száma is a tavalyihoz képest5: az eddig nem jelentkezettek és az elutasítottak közül kettő-kettő most sikerrel próbálkozott. Az 1. táblázat adataiból világosan látszik, hogy milyen mértékben emelkedett a nyilvános községi könyvtárak száma az elmúlt évben, a jegyzékről hiányzók számát tekintve azonban ez még mindig nem módosítja jelentősen a korábban kialakult arányokat6.

(tovább…)

Lassan befejeződik az a brit-magyar könyvtári projekt, amely a két ország közötti felsőoktatási, kutatási és kulturális program keretében jelenleg is zajlik a veszprémi megyei és egyetemi könyvtárban a Könyvtári Intézet és könyvtáros szakértők részvételével. Erről a projektről szeretnénk menet közben egy beszámolót közreadni, és egyben jelezni, hogy a projekt záró konferenciájára 2004 júniusában kerül sor Veszprémben.

A projekt terve

A támogatás elnyerésére benyújtott pályázat rövid címe így hangzott: “Könyvtári teljesítménymérés: projekt az irányelvek kidolgozására, bevezetésére és értékelésére”. A projekt ötlete onnan eredt, hogy a teljesítménymérés, a minőségbiztosítás és a teljes körű minőségmenedzsment a magyar könyvtárakban is egyre inkább előtérbe kerül. Nagy-Britanniában ezt a szemléletet és a hozzá kapcsolódó technikákat már jó ideje alkalmazzák, és könyvtári-tájékoztatási szolgáltatások területén is meghonosították. A pályázók úgy gondolták, hogy a stratégiai tervezés, stratégiai gondolkodás és a bevált gyakorlatra (best practice) támaszkodó kezdeményezések széles körű megismerése az egész magyar könyvtárügy fejlődésére pozitív hatással lehet. A projekt során a részt vevő könyvtárak munkatársai megismerik a teljesítménymérési-önértékelési technikákat, elemzik a szolgáltatások hatékonyságát, és kidolgozzák a minőségbiztosítás későbbi rendszerét. A projekt emellett hasznos adalékokkal szolgálhat majd a közkönyvtári és felsőoktatási könyvtári irányelvek megfogalmazásához és bevezetéséhez, továbbá a Könyvtári minőségfejlesztési program 21 megvalósításához is.

Résztvevők és munkamódszerek

A projekt két helyszíne a Veszprémi Egyetem Könyvtára (a továbbiakban egyetemi könyvtár) és az Eötvös Károly Megyei Könyvtár (megyei könyvtár), koordinátorai brit részről Margaret Keeling, az Essex County Council könyvtárakért felelős vezető munkatársa, magyar részről pedig Dippold Péter, a Könyvtári Intézet igazgatója. A projekt másik brit szakértője Mark Brown, a southamptoni egyetemi könyvtár igazgatója; magyar résztvevői a koordinátoron kívül: Egyházy Tiborné és Halász Béla a két veszprémi könyvtár részéről, Skaliczki Judit és Zalainé Kovács Éva könyvtári szakértőként, Hegyközi Ilona pedig a Könyvtári Intézet munkatársaként. A projekt során a résztvevők könyvtárlátogatások, értekezletek, tapasztalatcserék és munkamegbeszélések alkalmával találkoztak, a két találkozás között pedig folyamatosan konzultáltak egymással: elektronikus levélben tartották a kapcsolatot, és különböző dokumentumokat küldtek meg egymásnak. A brit szakemberek tájékoztatást kaptak a felmerülő problémákról, megküldték észrevételeiket, javaslataikat, és egyúttal – lehetőség szerint – tájékoztatást adtak a brit gyakorlatban bevált módszerekről.

(tovább…)

A városi könyvtár tereiben keressük az ifjúság helyét, s a viszonylag egyszerűnek látszó probléma egyre szerteágazóbbnak, bonyolultabbnak bizonyul. Mindenesetre nem olyan egyértelmű feladatnak, mint amilyent a gyerekszolgálat térbeli megjelenítése jelent – bár ma már a gyerekek könyvtárhasználatát sem a 19. századi pillangómodell szerint képzeljük el: a bejárat után jobbra a felnőttek, balra a gyerekek vagy fordítva, aztán a megszabott életkori határ elérése után ünnepélyes keretek között vezetjük át a gyereket a felnőttek részlegébe valamiféle beavatási rítus keretében. Elég, ha csak a neveléspszichológiai megfontolásokra utalok, az érési folyamat egyénenként eltérő ütemére, az érdeklődés jelentkezésének időpontjára és erejére, a gyereklét sajátos világára és egyben társadalmi beágyazottságára stb. Mindebből aztán különféle üzemszervezési, módszertani, szolgáltatási feladatok és megoldási variánsok születnek, amelyekkel szembesülve a könyvtáros végül e területen sem látja oly egyszerűnek és gondtalannak munkáját.

Mielőtt egyáltalán terekkel, az olvasókör és szolgáltatások térbeli megjelenésével és elhelyezkedésével foglalkoznánk, ajánlatos lesz kissé messzebbről megközelíteni a kérdéskört, vagy legalábbis feltenni azokat a kérdéseket, amelyek megválaszolása kihatással lehet a könyvtár térbeli szerkezetére.

Mit értünk ifjúságon? Milyen életkori kategóriák tartoznak ide? Egyáltalán leírható-e pusztán születési dátumokkal ez a társadalmi csoport? Lehet-e általában érvényes határokat szabni? Hiszen már a korábban szilárdnak hitt határkő, a 14. születésnap mint az ifjúkor kezdete is megingott. Hát még a befejezte! Meddig tart az ifjúság, és mik a jellemző vonásai? Ugyanabban a korosztályban találunk különféle szinteken tanulmányokat folytatókat (nem mintha az idősebb évjáratokra nem lenne jellemző a tanulás), munkában állókat, tudományos kutatókat és csellengőket, olyanokat, akik létfenntartásuk feltételeit maguk teremtik meg, s olyanokat, akikről a családjuk vagy a társadalom gondoskodik ilyen-olyan mértékben. Van, aki szegénységben él, van, aki jómódban. Van, aki világlátott, van, akinek a horizontot a pláza falai jelentik. Van, aki futó kapcsolatokban él – vagy mondjuk szebben: keresi az igazit -, de van, aki már családos, s egy-két gyerek örömét-terhét is vállalta. És így tovább.

Az ifjúság halmaza tehát nagyon heterogén, s a könyvtáros aligha vállalhatja át a szociológiától ennek feltárását, mozgásának leírását. Ajánlatos viszont, hogy annál szorgalmasabban olvasgassa az idevágó szociológiai publikációkat. Ezek megállapításait környezete valóságával összevetve juthat el olyan következtetésekhez, amelyek kihatással lehetnek szolgáltatásaira és könyvtára térrendszerére.

(tovább…)

Napjainkban élessé váltak az ifjúságról szóló viták. Mintha nem is eltérő nézetek vagy ellentétes meggyőződések ütköznének, hanem ellenségek törnének a másik fél megsemmisítésére. Az ellenfél megsemmisítése sztálini örökség. Az idősebbek még emlékeznek a kíméletlenségre; nyomot hagytak bennük az olyan intézmények, mint az internáló táborok (pl. Recsk) vagy az Andrássy út 60. A vitákból egyre inkább az körvonalazódik, hogy a cél nem is annyira az ifjúság megnyerése, hanem annak eldöntése, milyen legyen az ifjúság, ki formálja jellemét, gondolkodását, fizikai és lelki karakterét, ízlését. A kérdés valójában az, hogy lehetséges-e a fiatalságot uralmuk alá hajtani. A vitában egyáltalán nem számít, hogy a felek mit mondanak önmagukról, mit kiáltanak ki alapelvként, mert még a legkártékonyabb sunyiságot is vonzó, megható szóvirágokba csomagolják.

De hát milyen veszélyek leselkednek az ifjúságra? Vajon a könyvtáraknak mi köze lehet mindehhez?

A veszélyek közül hármat említenék:

- a kettős mércét vagy többes mércét;
- az autoritás tagadását és üldözését bármi áron;
- a haszonelvűséget.

Vegyük sorra röviden mindhármat.

(tovább…)