KSZR-könyvtárfejlesztések Győr-Moson-Sopron megyében

Kategória: 2019/10

A győri Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér 2013. január 1-jétől működteti – jogszabályban meghatározottak szerint – a Kisalföldi Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszert. Tekintettel azon felfogásunkra, hogy a könyvtárnak a helyi közösségi élet központjának vagy egyik központjának kell lennie, modernizálási törekvésünk lényege, hogy szerethető könyvtárakat alakítsunk ki a „könyvtári, információs és közösségi hely” elnevezésű könyvtári szolgáltató helyeken.

Ennek érdekében a megyei hatókörű városi könyvtár egyfelől figyelemmel kíséri a modernizálást támogató pályázati lehetőségeket, és ezek igénybevételére buzdítja a települési önkormányzatokat, segítséget nyújtva a pályázatíráshoz és a tervezéshez, másfelől az erre biztosított előirányzat terhére saját fejlesztéseket is végrehajt. Ezen írásban ezek rövid bemutatására vállalkozom.

A modernizációs elképzelésünk közvetlen és személyes tapasztalatszerzésen alapuló tervezésre épül, amelyet a kezdeti „gyermekbetegségek” kinövését követően, egyre hatékonyabban és eredményesebben valósítunk meg. A modernizáció feltételeiként a következőket határoztuk meg:

  • megfelelő méretű, megfelelő állapotú könyvtárhelyiség álljon a rendelkezésünkre
  • az előbbi hiányában, az önkormányzat vállalja, hogy a szolgáltató helyet nagyobb, elfogadható méretű helyiségbe költözteti, illetve a szükséges felújításokat (pl. festés-mázolás, burkolat, villanyszerelés) elvégezteti. Ez utóbbira jó példa Himod község esete, ahol a korábban 20 négyzetméter alapterületű könyvtárhelyiséget felmérésünk időpontjában már gipszkarton fallal megfelezte a fenntartó, és lényegében csak szűkös, raktár-jellegű helyiségről beszélhettünk. A helyszíni tárgyalás alapján elértük, hogy egy 50 négyzetméteres, felújított helyiséget kapjon a könyvtár.

Nyilvánvalóan nem modernizáltunk ott, ahol a könyvtári berendezés cseréjét évekkel korábban végrehajtották, és a könyvtár lényegében felújítottnak tekinthető.
A több éves tapasztalatunk alapján kialakult gyakorlat szerint a szolgáltató helyek modernizációja a következő lépésekben valósult meg:

  • előzetes tájékozódás
  • helyszíni állapotfelmérés, tárgyalás a helyi polgármesterrel a modernizáció feltételeiről
  • tervezői helyiség-felmérés
  • tervezői koncepció, látványtervekkel
  • szakmai egyeztetés a tervezői koncepcióról
  • helyi egyeztetés a berendezési tervről
  • kivitelezési specifikáció tervezői elkészítése (műszaki tartalom)
  • kivitelezési értékbecslés, beszerzési, közbeszerzési eljárás megindítása
  • a könyvtári állomány felülvizsgálata, szükség szerint selejtezése
  • a könyvtári állomány dobozolása
  • a legyártott és összeszerelt bútorok műszaki átvétele a tervező közreműködésével, szükség szerint a minőségi kifogások érvényesítése
  • a könyvtári állomány kihelyezése a polcokra
  • feliratok, dekorációs elemek elkészítése

A tervezőktől minden esetben modern, korszerű, biztonságos, statikailag korrekt, lehetőség szerint külön „gyermeksarkot” tartalmazó elképzelést vártunk, amelynek kialakításakor egyúttal a dekorációt is megtervezi, színvilágában és szimbolikájában figyelembe véve az adott település hagyományait, szokásait is. 2014-től – ide nem számítva az NKA-s forrásból történt modernizációkat – 38 szolgáltató hely teljes körű megújítására került sor 81 839 700 Ft értékben. Jelen írás létrejötte idején pedig további 8 szolgáltató hely berendezésének kivitelezői pályáztatása zajlik. Éves bontásban ezek a következők:

1 2014 Dunaszeg
2 Dunasziget
3 Kimle
4 Felpéc
5 Bogyoszló
6 Újkér
7 Győrújfalu
8 Kóny
9 Bakonypéterd
10 Kajárpéc
11 Vitnyéd
12 2015 Bágyogszovát
13 Fenyőfő
14 Fertőendréd
15 Győrasszonyfa
16 Halászi
17 Hédervár
18 Koroncó
19 Rábacsanak
20 Rábapordány
21 Rajka
22 Röjtökmuzsaj
23 2016 Abda
24 Barbacs
25 Feketeerdő
26 Mecsér
27 Rétalap
28 Sokorópátka
29 Und
30 2017 Szil
31 Vág
32 Románd
33 Győrsövényház
34 2018 Acsalag
35 Bőny
36 Bősárkány
37 Fertőd
38 Himod
39 2019 Csapod
40 Hegykő
41 Iván
42 Lövő
43 Nagylózs
44 Pereszteg
45 Répceszemere
46 Sopronkövesd

A modernizált könyvtárak állományát szintén korszerűsítettük. Az ideális könyvtár számunkra egy olyan hely, ahol a felhasználó jól érzi magát, amit szívesen látogat és ahol korszerű szolgáltatásokkal, friss dokumentumkínálattal találkozik.

Jelen írás a berendezés modernizációjáról szól, természetesen a számítástechnikai és egyéb felszereltség biztosításáról sem feledkezünk el. Évente 15-22 millió forint között vásárolunk informatikai eszközöket, projektorokat, és más szükséges felszerelést a Kisalföldi Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer tagjai számára, a helyi adottságok és a KSZR-ajánlások figyelembevételével.

A személyi feltételek fejlesztését pedig azzal támogatjuk, hogy éves szinten 6-8 fő „települési könyvtárost” juttatunk segédkönyvtáros végzettséghez.

 A cikkben látható fényképeket Szabó Béla készítette a himodi KSZR-szolgáltatóhelyen 2019-ben.



Címkék